PILLANATÁBAN MAGYARRÁ

MÁRCIUSODTAM

( nemzetbiztonsági kockázat … maradtam )

S itt kristályosodik ki a KISFONTOS összetett, kellő alapossággal történő olva-sása esetén félremagyarázhatatlan üzenete: nem engedhetjük meg magunknak, hogy a gyászos történelmi időkre, majd a magát kommunistának/szocialistának aposztro-fáló diktatúra borzalmaira ne emlékezzünk, mert a diktatúra ethosza él, korántsem sorvadt el. Bíró József nem rejti véka alá szkepticizmusát, nem igazán hisz ama jelenség valódiságában, amit ma rendszerváltás névvel illetünk⁹⁹. A megszálló Szov-jetunió összeomlását követően újfajta uralom következett el, a globalizáció minden-hatósága, a megzabolázhatatlan vadkapitalizmus, s ezzel a manipulált pénzdiktatúra.

Hiába a levegősebb szólásszabadság, az intézményesítetten-önjáró elnyomásnál bi-zonyos szempontból rosszabb az olyan szisztéma, ahol a véleményformáló,

sírig-el-98 A motívum kapcsán vö. Szepes Erika, „Arcot hordani arcod előtt”, in uő, Szerep és személyesség, Nem-zeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2003, 5-16.

99 Bíró József szkepticizmusát a kortárs magyar széppróza olyan fontos alkotója támasztja alá – részint önéltrajzi ihletésű, valós tényeken és tendenciákon alapuló – nemrég megjelent regényében, mint Kerék-gyártó István. Vö. KerékKerék-gyártó István, A rendszerváltó, Budapest-Pozsony, Kalligram, 2017.

lenzéki művész szavait immár leírják, mondandói érzékelhetően nem parancsolnak tekintélyt. A költő saját bevallása szerint nemzetbiztonsági … kockázat … maradt, ez azonban nem abban nyilvánul meg, hogy mindennap(i) zaklatás(ok)nak, – üldö-zésnek lenne kitéve. A kihizlalt kapitalisták – (!) – és a váltást túlélt, a vadonatúj rend kihívásaihoz gyorsan alkalmazkodó volt-lett-politikai-elit, már árnyaltabban

„szabadul meg” a renitens költőtől; egyszerűen nem vesz róla tudomást, oly módon szorítja háttérbe, hozza lehetetlen helyzetbe, hogy akár az az illúziónk adódhat: már nem is létezik AZ, aki kritikával illetné a regnáló rendszert, nincs is már kit meg-félemlíteni, hiszen AZ az ember, AKI a szélmalomharcot felvállalta, felvállalná, nincs többé. Persze olyasvalakire, aki nemzetbiztonsági … kockázat … maradt, megszokásból továbbra is figyelnek odafentről, mivel a leírt/a kimondott szónak minden érában ereje van. Életével, személyes szabadságával már nem kell fizetnie, a mártír-szerepet megvonják tőle, ám a rafinált fogásokkal tetézett eljelentéktelenítés akár tragikusabb, mintha valamilyen kézzelfoghatóbb, a polgárok számára is látható módszerrel hallgattatnák el.

A kortárs magyar, valamint a közép-európai/kelet-európai államok közállapo-taira való explicit reflexiókon túl, a kötet egy ponton megint az egyetemesség, az összemberiségért aggódó, – a mindenkiért felelős vagyok – megrendítően hiteles költeményeit adja.

Példaként álljon ehelyütt a KISFONTOSAVÁRHATÓRÓL, szenzitív, látszó-lag szellős poétikával működtetett, ám ólomnehéz, szentenciózusan-összegzőn fo-galmazó verse:

KISFONTOSA V RH T R L

afelkentoligarchákrasszistaglobalizátorok alap – ideológiájának – ( üdvprakticitások jegyében … véghezviendő ) –

tisztán – tetten – érhető – célja semmi más … : mint … : az … : EM BER IR TÁS

amennyiben eme ’fontolt – okkal – kénytetett – terv pompázatosan – kivirágzik … smegtermimérgezőgyümölcseit …

: a kék bolygó legkiszolgáltatottabbnépeinekésésésésésés to tá lis … : ho lo ca ust ja le szen

A vizuális formájában töredez(tet)ett, ám hangosan felolvasva nagyon is gördülé-keny és exigens vers-szentencia szerint, az immár megbomlott világ berendezkedése inhumánus, az emberiség – vagy legalábbis kivételezett pozícióban lévő rétegeinek – mérhetetlen kapzsisága, profitéhsége, felelőtlensége előbb, mint utóbb, az emberi faj önfelszámolásához, önmegsemmisítéséhez vezet. A szigorú társadalomkritika és

a politikakritika itt immár civilizációkritikává emelkedik, rávilágítva a tényre, hogy a mindenhatónak képzelt fennálló nem csupán itt Magyarországon és a régióban, a kontinensen tévelyedett, illetve torzult el alapjaiban, hanem bizonyossággal ki-mondható: mi halandók már hosszú ideje ássuk sírunkat¹⁰⁰. A megállíthatatlannak mutatkozó hedonizmusunkért, a Föld, mértéket nem ismerő, hajszolt kizsigerelé-séért a holnappal, az egészen közeli jövő el-nem-jövetelével fizetünk. Attól persze, hogy Bíró József költészete eljut a civilizációkritikai lírai kinyilatkoztatás szintjére, természetesen nem szakad el a konkrétabban megélhető problémák markáns bírála-tától sem.

A KISFONTOSAFÁJÓCSALÓDÁSOKRÓL című vers – azokhoz szól, akikben a költő mindmáig hitt – nem egyéb, mint egy szabályos szonett, melyet a szerző végig kipontozott. Szövege rekonstrukcióját az olvasóra bízza. Csupán a kulcsszó, a szonett¹⁰¹ utolsó szava íratik le: „elárultatok – (!) – ”. Itt akár, az utób-bi uszkve hatvanöt év vitatott, rendezetlen kérdései is végiggondolásra kerülhetnek:

példának okáért, a netalántán, a diktatúrákkal aktívan-passzívan kollaboráló értel-miségiek „üdvös” tevékenysége, etc¹⁰². A költő nem nevezi néven AZOKAT, akik elárulták, és ezzel, a fentebb idézett egyetlen szóval, az ügynöki jelentésekhez ha-sonlóan titkosított versen keresztül, – a zárszó kiemelésével mindenképpen – fele-lősségre vonja, megszólítja ŐKET, ha másként nem megy, hát a lelkiismeretükhöz apellál. Posztmodernnek titulált korunkban mindenképpen nagyrabecsülésre méltó kurázsi, elszánt, kivételes költői vállalkozás az ilyen tematikájú verseket nagy nyil-vánosság elé vinni.

A KISFONTOSDEHUMANIZÁCIÓ1IK című költemény tanúsága szerint, a minket körülvevő világ, ad absurdum az immár feldühödött, az emberiséget ordas-bűnei miatt végleg elhagyó Isten üzenete az ember számára egyszerű, profán, ugyanakkor a lehető legsúlyosabb: „ PUSZTULJON HÁT … ! ”. E (vég)ítélet ki-zárólag egyképpen értelmezhető, legutolsó intés, hogy léte feltételeinek módszeres felszámolása helyett, amíg még nem késő, tegyen hathatós, határozott lépéseket, s rögvest kezdjen hozzá az életet okosan szolgáló változtatások munkálataihoz, ez esetben talán lehetséges a bűnbocsánat. – NAGY VERS ! –

A kötet utolsó, a szerző által a mindenkori besúgó(já)nak ajánlott opusa, az ISZONY. Ezúttal a költő a humán-közösség egyszerű részeseként deklarál, megfo-galmazván masszív véleményét:

100 A hedonista-individualista napnyugati civilizáció alkonya és lassú haldoklása a szellemtudományban köz-tudottan nem új keletű gondolat, sőt, annál sokkalta régebbi... Vö. Oswald Spengler, A Nyugat alkonya I-II., Budapest, Noran Libro Kiadó, 2011.

101 A műfajról lásd bővebben: Kovács Endre – Szepes Erika – Szerdahelyi István, Szonett, in Világirodalmi Lexikon 14. kötet, Svád-Szy, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1992, 644-652.

102 A kortárs magyar prózairodalomban ugyanezzel vet számot Györe Balázs dokumentumokon, titkosszol-gálati jelentéseken, valós tényeken alapuló regénye is. Vö. Györe Balázs, Barátaim, akik besúgóim is voltak, Budapest-Pozsony, Kalligram, 2012.

ISZONY

––– allegro ma non troppo —

( – a mindenkori besúgó ( m ) nak ajánlom – )

… ’ minthogy … már tiprattad … reves … glóriádat –––––– :

növessz … a … mennyboltig

… t e k e t ó r i á k a t ! : –––––– :

… hiszen … jő’nek még … új … s majd’ újabb kurzusok –––––– : ,, n y e l v e d’ ’’ ––– tapétázni …

: –––––– : jutnak … obulusok !

Az idők, a „kurzusok” változnak, az emberi természet, s vele párhuzamosan az emberfia megalkuvásai, becstelenségei azonban úgy tűnik, velünk maradnak¹⁰³. Az intranzigens költő nem tehet mást, mint szavai erejével ellenáll: mindennek / min-denkinek, – ami / aki a humanista értékrend ellen prédikál, azzal szembeszegül s megkísérli az ugrásra kész szörnyet cselekvésre ösztökélni. Nemkülönben itt is fel-vetődik a máig lezáratlan ügynökkérdés, ám a vers értelmezési horizontja ennél jóval tágasabb. A költő sorsa adott, szükségszerű a bukás, hogy együtt haljon/távozzon az elgyötört, a rezsim által tudatosan, célzottan eltiportakkal. De eme exitus, a perma-nens lázadás intenzitása által, erkölcsi értelemben felmagasztosul.

A KISFONTOS – kötet azért is mutat túl mind a neoavantgárd irodalomtörténe-ti paradigmáján, mind pedig a közéleirodalomtörténe-ti-képviseleirodalomtörténe-ti költészet műfaji korlátain, mert nem csupán a már megélt időszakok dokumentumértékű lenyomata, avagy a kétes jóslások ellenében, azok mellőzésével, a racionalitás jegyében előrelátható holnap nyilvánvaló problémáira történő költői reflexiók gyűjteménye. Bíró József számára ez a speciális poetica licentia¹⁰⁴ eszközként szolgál, a tipográfiailag igencsak sok-színű technikák, a több helyütt fellelhető elliptikus szerkesztésmód, a látszólagos rejtjelezések fontossága, funkcionalitása látnivaló, egyértelmű, – azonban a hang-súly a kikerülhetetlen tudatáson van, s korántsem az a leglényegesebb kérdés, mely irodalomtörténeti paradigmába illeszthető-illesztendő a költő s életműve. Erővel, életigazságokkal teli versei nem csak emlékeznek-emlékeztetnek, dokumentálnak;

ennél jóval többet tesznek. Hivatottan, érvényesen szólalnak MINDÜK helyett, akik

103 A magyar rendszerváltozás után kialakult hiányos, hanyatló és végtelenül korrupt demokrácia árnyolda-lairól, melyek nagyon is valósak, még ha Bíró József költészete a szépirodalom fikcionális eszközeivel is tudósít róluk, leginkább talán Magyar Bálint, A magyar maffiaállam, Budapest, Noran Libro Kiadó, 2015.

104 Bíró József ezzel a költői eszközzel a lehető legjobban él. A fogalmat bővebben lásd: Kovács Endre, Li-cencia, in Világirodalmi Lexikon 7. kötet, L-Marg, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1982, 272-274.

nem tudhatnak a maguk érdekében szólni. Ezért aztán Bíró József lírájára pontatlan meghatározás a képviseleti költészet. A költő nem csupáncsak képviseli „AZOKAT”

– (!) –. A képviselet – nota bene – alá-fölérendeltségi viszonyt feltételez. Viszont a KISFONTOS alkotója ezen a mintán magától értetődőn, könnyed egyszerűséggel, természetességgel túllép, ez adja a kötet megkérdőjelezhetetlen becsét. A költő nem a sokaság felett áll, nem képviseli őket, mint valamiféle (ki)választott tisztségviselő, hanem közéjük áll-sorol, s ha úgy kívánja a helyzet, póztalan, teljes odaadással a helyükbe lép. Nem hezitál, nem méricskél, nem taktikázik, nem latolgat privát szem-pontokat. Határozott. A politikai-költészet definíció pedig ugyancsak nem helytálló a KISFONTOS esetében, merthogy a szerző kellő bölcsességgel, méltósággal, ele-gánsan kerüli ki a preferenciális, ajánlott direktívák, ideológiák posványát.

Paradox módon, a politikák felett álló politikai költészet ez. Bíró József kortárs lírikusaink egyen-mezőnyéből kiemelkedő költő, oldalak felett álló humanista al-kotó, aki az adódó embertelenségek idejében, s egyebekkor szintúgy, látszólagos szkepticizmusa ellenére, hisz az egyetemes erkölcsi értékekben. Pontosan tudja, s kíméletlenül le is írja, hogy az egyén, teremtett-természetéből adódóan, óhatatlanul esendő. Ostoroz, korhol, egyszerre profetikus váteszköltő, a megnyomorított-szen-vedő tömegekkel sorsközösséget vállaló plebejus, s adott esetben, szükségképpen, ha a tisztesség úgy kívánja, proletárköltő is egy személyben.

Kíméletlensége, félelmet, alkuvást nem ismerő szókimondása ellenére, versei mélyén ott munkál az embertársai iránti mérhetetlen szeretet, mely a KISFONTOS tizennyolc versét elolvasva, minden megénekelt szörnyűség, borzalom, minden pontosan nevén nevezett silányság(unk) ellenére, reményt adhat a humán értékek továbbörökítésére egy olyan korban, amikor nem divat hinni a pénz mindenható hatalmán kívül immár szinte semmiben¹⁰⁵.

(Azt már csupán apró ráadásként, mintegy adalékként, ám mindazonáltal nem mellesleg jegyzem meg, hogy Bíró József az utóbbi huszonöt esztendőben haikui, vizuális-költészeti munkái révén és performance-művészként is világhírnévre tett szert.)

105 Ugyanerre a következtetésre jut Bíró József egy másik, válogatott anyagot tartalmazó kötete kapcsán Szepes Erika is egyik, a szerzőről írott tanulmányában. Vö. Szepes Erika, Az éltető oxigén. Bíró József:

Stromatolite című kötetéről, Tiszatáj, 2015/3, 110-118.