a) A többszintűség követelménye. Szükséges „normatív" feladat a köznyelvi műveltségbeli, stílusbeh mintaszintek elkülönítése, valamint a nyelvjárások szerepének meghatározása. Jelenleg személyes vitákat produkál a tudomá
nyos állásfoglalás hiánya például abban a kérdésben, hogy a közszolgálati rádió bemondói és műsorvezetői között lehetnek-e nyelvjárásban beszélők.
Kétségtelen, hogy a nyelyjárásiasság különböző fokozatainak megjelenése a köznyelvet beszélő - plurális - tömegkommunikációban érzelmeket kelt:
1. kiemelt (emelkedett) köznyelviség, 2. átlagos köznyelviség,
3. alacsonyabb rendű köznyelviség.
b) Beszédművelés, kommunikációs nevelés, helyesejtés. Manapság aligha akad olyan anyanyelvi program, amely ne a kommunikációt tűzné ki zászlajá
ra. A kommunikációs nevelés sohasem nélkülözi a nem verbális és verbális csatorna megkülönböztetését, az ezekbe tartozó jelenségek fölsorolását, tudatosítását. A modern beszédművelésnek a szervi hibák kiszűrésén túl a helyesejtési szabályok felismertetését, tudatosítását is célul kell tűznie. Ide
tartozó feladat a verbális automatizmusok kialakítása (pl. memoriterek, beszédszokások), amelyeknek a szövegek fenntartásában, illetve a minden
napi kommunikációban van óriási, életminőséget javító jelentőségük.
Nem hagyható figyelmen kívül egyes - kipróbált - kommunikatív formák visszaszorulása, válsága sem. Például a gyermekeknek való felolvasás, általában a mesélés, illetve a beszélgetés-beszéltetés, a meghallgatás, a szavalás (és min
den memoriter), az olvasás, az írás (pl. naplóírás, levélírás), a hangjáték-hallgatás (amely az olvasáshoz hasonló fantáziateremtő erővel bír), az éneklés stb. Az utóbbi évtizedben megrekedt a valaha oly fontos gyermek- és i^úsági irodalom;
nincs gyermek- és i^úsági lap (ami van, inkább divatlap). A felolvasás- és olva
sáskultúrának a visszahozására indított mozgalmat a Magyar Olvasástársaság.
c) Helyesírás. A magyar helyesírási szabályozás alapvetően megfelelő, modern. Ez nem jelenti azt, hogy ne lenne szükség folyamatos helyesírási normalizálásra. A szabályozás újragondolására a jövő évszázad elején valószí
nűleg sort kell kerítenie az Akadémiának, többek között az idegen szavak be
áramlásának, „honosításának" problematikája miatt. (Érthető a helyesírás gondozóinak azon törekvése, hogy az idegen szavak idegenes helyesírásának megtartásával fékezni próbálják a nyelvbe való beépülést; de az is tény, hogy ezen a területen ebből fakadóan nagy a bizonytalanság. Például skin-head - szkínhed.) További igen nagy feladat a szaknyelvek helyesírásának folyama
tos, összehangolt kialakítása.
A magyar nyelv helyesírása (országhatároktól függetlenül) az MTA szabá
lyaihoz igazodik. Ez a jellege a jövőben is feltétlenül megőrzendő!
d) Internet. A számítógépes hálózatok részben fölhasználhatók a különféle nyelvi segédletek (szabályzatok, programok) tárolására, továbbítására, de szükséges lehet a hálózatok nyelvre gyakorolt hatását is vizsgálni, valamint tanácsokat adni az „internetezőknek".
e) Interlingvisztika - interkulturalitás. Az europaizáció és a globalizáció fokozottan veti föl az interkulturáhs, interlingvisztikai kérdéseket, például a
fordítások igényét. A fordítások köre és az ezzel kapcsolatos problémák jelentősebbek annál, ami róluk a köztudatban él. Nő a gyorsfordítások, a
„könyvön aluli" - nem irodalmi - fordítások aránya. Fölvetődött a gépi fordí
tás lehetősége is. Mindezek hatása ugyancsak nem mellőzhető a nyelvhaszná
latra.
f) Idegen szavak (nemzetközi kifejezések). A nyelvi reformok, szabályozá
sok, az újítás iránti igény először mindig az idegen szavak elleni küzdelemmel indul el. Le kell szögezni: az idegen szavakkal szembeni érzékenység érthető, de bár a magyar nyelvet ismert történetében sok erős „idegen" hatás érte -általában túlzott. Régi antropológiai mondás szerint: ahol két kultúra találko
zik, ott fájdalom van. Néhány száz idegen szó ostroma nem ingat meg alapjai
ban egy nyelvet. De az is tény, hogy míg az orosz nyelvvel szemben nem fogalmazódott meg nyelvvédelem (a hivatah hatás erős, a spontán hatás viszont csekély volt), a jelenkori globális amerikai angol nyelvi hatással szem
ben jóval nagyobb az intolerancia (pedig hivatalos erőszak nincs, viszont nagy a spontán, misztifikáláson alapuló vonzódás).
g) A szókészlet megújítása folyamatosan zajló, egyszerre spontán és szervezett folyamat. A spontán szóújítás figyelemmel kísérése (rögzítése), a valódi segítségre szoruló területeken pedig megszervezése fontos fel
adat. Ilyen területnek látszik a modern élet sok hasznos terméke, szolgál
tatása, valamint különösen számítástechnikai (felhasználói) környezete, a mai szabadidő- és új versenysportok és általában a tudományok term ino
lógiája stb. Szépe György is hangsúlyozza: „a magyar nyelvet használók száma és súlya feltehetően a jövőben is lehetővé teszi, hogy minden olyan technikai területnek létrejöjjön a magyar terminológiája, amelyet szélesebb körben használnak". Azt is hozzáteszi azonban: „Nyílt kérdés viszont, hogy valamennyi - a magyarnál - kisebb létszámú és súlyú, újonnan ön
állósult európai nyelvközösség képes lesz-e e r r e .S z á m ító g é p e s postán (e-mailen) nagyon sok műszaki szakember fordul a nyelvművelőkhöz kér
déssel: Van-e a magyarításnak valamilyen fórum a?
h) Szaknyelvek. A tudományterületeken többszintű szómagyarításra, újí
tásra van szükség. Hiszen a nemzetközi terminológia használata sem vethető el egészen. Ezenkívül különbséget kell tenni a tudomány belső és külső kom
munikációja (alkalmazása, ismeretterjesztése) között. Megn3mgtató term é
szetesen az lenne, ha tudósaink a nemzetközi terminológiát elsősorban ide
gen nyelvű pubhkációikban használnák, a magyar nagyközönség számára írt tanulmányaikban viszont merészen vállalnák a magyarul történő megmagya
rázás sokszor nehéz (akár idealistának tűnő) feladatát is. A nyelvtudomány számára is van ilyen munka: a „nyelvművelők feladata lenne annak szabályo
zása, hogy milyen eszközöket részesítsen előnyben a magyar nyelvészeti szakíró akkor, amikor új fogalmaknak kell nevet adnia".
---/ ' ' ¡ T N j
i) Médianorma. A magyarországi tömegkommunikációban egy évtizede formálódó és 1997-re véglegesen kialakult rádiós és televíziós plurális (duá
lis) médiastruktúra fölveti a közszolgálatiság állandó újrameghatározását. A közszolgálatiság elvi és nyelvi kritériumainak definiálása m e g tö rté n t,ig a z á ból a közszolgálati (emelkedett) médianorma folyamatos ellenőrzésére, kar
bantartására van szükség (pl. mikrofon- és nyelvi bizottságok).
j) A határon túh magyarság és a kétnyelvűség. A határon túli magyarság nyelvi problémái ugyancsak elhelyezendők ebben a keretben. A magyar nyelvvel kapcsolatban is fölvetődött az egy-, illetve többközpontúság kérdé
se.^® A kérdés szétválasztandó mint tény és mint (előre jelzett) jövő. A magyar nyelv többközpontúságával kapcsolatban kétféle félelem-attitűd él a nyelvé
szekben: a magyar nyelv és nemzet dezintegrációja, valamint a határokon kívül beszélt magyar provincializálódása, vulgarizálódása („csángósodása").
Egyesek az összetartozás kifejezésére a központi norma (standard) helyett a
„közös norma" (nemzeti nyelv, közmagyar) terminust javasolják,^’ természe
tesnek véve természetesen szubstandardok létét is.
k) Nyelvtervezés - jövőtervezés. A történészek nem szeretik a „mi lett volna, ha..." kérdését. Pedig a történelem folyamatainak, jeleniinknek és jövőnknek megismerése miatt ezt olykor érdemes lenne föltenni. És a törté
nészek olykor utalnak is ilyen kérdésekre - fogadkozásaik ellenére. A nyel
vésznek is föltehetik a „mi lett volna, ha..." kérdését a nyelvtörténettel vagy a nyelvi jelennel kapcsolatban. A nyelvművelésnek a nyelvi paleolingvisztikától (őstörténettől) a nyelvi futurológiáig (jövőtervezésig) kell áttekintenie a nyel
vet. Ez a munka természetesen nem lehet valamiféle fatalista „tervgazdálko
dás". A múlt és a jelen nyelvi jelenségeiből bizonyos nyelvi jövőkép kirajzoló
dik: bizonyára tovább gyorsul a beszédtempó; az igekötő- és a névutórend- szer gazdagodik; tovább szaporodik a (többszörösen) összetett szavak száma;
egyszerűsödési, rövidülési tendenciák lépnek föl; a mondat fókusza felé elmozdul az -e kérdőszó; stb. Mindezek ismeretében merészebb nyelvműve
lői programokat is ki lehetne tűzni célul, figyelembe véve azt, amit a korábbi évtizedek nyelvművelő szakirodalma s a tények sora is bizonyított, hogy a nyelvi változások menetét a nyelvművelés képes bizonyos mértékig befolyá
solni, a kívánatos irányba terelni. (Gondoljunk csak a század első felében lezajlott sportnyelvújításra, a nyelvi eszközök célszerű használatában rejlő kifejezési lehetőségek tudatosítására stb.)
A módszerekből következik az ellenőrző (monitoring) rendszer. A nyelv- művelés továbbra is gyorsreagálású hadtest. A nyelvtudomány megteheti, hogy nem reagál azonnal bizonyos új nyelvi jelenségekre. Az érzékeny műszer, a szeizmográf szerepét a nyelvművelők eddig is, ezután is ellátják.
Bizonyos egyéni, kismintájú mikrofölmérésekre vállalkoznak; s a feltűnő jelenségeket elhelyezik, értékelik, nyomon követik, A nyelvi kérdések iránt
érdeklődők általában egy-két területet tüntetnek ki (pl. nemzetközi kifeje
zések beáramlása), a nyelvművelésnek a kevésbé „látványos" nyelvi terüle
tekre is gondolnia kell. Törekedni kell a társadalmi értékítéletek és a nyelvi értékítéletek szétválasztására. F erguson szerint: „Minden nyelvi közös
ségben megfigyelhető, hogy a nyelv beszélői esetenként kifejezetten felhív
ják a figyelmet erre vagy arra a nyelvi szerkezetre vagy norm ára mint a csoportidentitás, bizonyos társadalmi értékek, vagy éppen a helytelenített viselkedés jeleire."^®
Egyúttal figyelembe kell venni bizonyos diszfunkciókat, például az ellen
hatásokat. Köztük a legfontosabb a norma-túkeljesítés vagy fokozott norma- követés (hiperkorrekciő), amely a nyelvi bizonytalanság következménye.^®
Minden hatás föltétlenül ellenhatásokkal is jár. Ügyelni kell arra, hogy a nyelvművelés ne legyen öncélú: ne alkosson nyelvi babonákat, a diszfunkció
kat előre feltételezve, lehetőség szerint csökkentse a káros hatások, a túlsza- bályosítás (hiperkorrekció) lehetőségét.
1) Anyanyelvi nevelés. Az „egy tankön3rvű" világból a rendszerváltozással átléptünk a „sok tankön3Ani" világba. Többfajta anyanyelvtanítási módszer létezik. Egységes anyanyelvi nevelés aligha képzelhető el. Minden szinten fontos a kommunikációs oktatás. Papp István ezt - azóta alig használt termi
nusokkal - így fogalmazta meg: „A nyelvesztétika, nyelvlogika és nyelvetika pedagógiai hasznosítására bőséges alkalom nyílik az iskolában. Fölfedeztetni a tanulókkal a mindennapi beszéd szépségeit, a nyelvi hasonlatokat, a meta
forákat, az érzéki, színes és plasztikus szólásokat, a változatosságot és zeng- zetességet; megfigyeltetni az igazság tömörítésének vagy hosszú, bonyolult mondatszerkezetbe ágyazásának titkait s megéreztetni az őszinteség nyelvi hangját; rávillantani a jóakarat meg a rosszra csábítás nyelvi, hangbeh, arc- játéki kritériumaira."^“
Alapfokon nem mellőzhető bizonyos - akár leegyszerűsített - kategóriák tanítása. Ugyancsak itt kell kezdeni a kontrasztivitás következetes érvényesí
tését: az egyes (a tanulók által ismert) nyelvek miként ábrázolják ugyanazt a valóságdarabot. Középfokon már a nyelvleírás komolyabb problémái, a nyelv
rétegződés sokoldalú vizsgálata, valamint a kommunikációs zavarok, konflik
tusok, végső soron a megértés (lehetőségének) problémái is megjelenhetnek.
A végső cél azonban minden iskolatípusban az „anyanyelvérzék", a reflexív nyelvhasználat fejlesztése; vagyis az alkotó anyanyelvi műveltség kialakítása a későlabi permanens művelődés, nyelvművelődés érdek ében .L eegyszerűsí
tés, de van abban igazság, hogy „a mai anyanyelvi nevelés a holnap nyelvmű
velése".^^ Ugyancsak fontos tudatosítani a tanulókban a folyamatosan változó,
„fenntartható nyelv" gondolatát, a megítélések relatív és differenciált jellem
zőjét: „ami ma kivétel, holnap szabály lehet; a mai tilalom tegnap még törvény volt".^^
---Az anyanyelvi nevelés - közege, az anyanyelv révén - mindig összekapcso
lódik a teljes nevelési folyamattal. A nyelvi működés a személyiség és a kör
nyezet egységében fogható föl. A megváltozott kommunikációs környezet, vagy például az interaktív játékok mind-mind befolyásolják. Még olyan beszédhiba kialakulása, mint a dadogás is egyesek szerint a tanításhoz kap
csolódik, amennyiben a pedagógusok az alsó tagozatban a nyolc-tíz éves lányok fejlettségéhez illesztik a tanítás ritmusát, holott ez a késölab érő fiúk többsége számára gyors. Erre vagy úgy reagálnak, hogy nem figyelnek oda, vagy úgy, hogy megpróbálják követni, s ha ez nem sikerül, kialakulhat a dadogás.
m) Nyelvi ismeretterjesztés. A módszerek között kétségtelenül nagyon fontos helyet foglal el a tömegkommunikációs eszközöket, valamint a szá
mítógépes hálózatokat is igénybevevő nyelvi ism eretterjesztés: amely az elitista „hibáztatás" helyett (mellett) a változatokat, stílusértékeket mutatja be; - és segíti az önreflexivitás kialakítását. A korábbi leegyszerűsítést megfordítva az is igaz, hogy „a ma nyelvművelése a holnap anyanyelvi nevelése lehet".
Továbbá a nyelvművelő ellát bizonyos nyelvi kapuőr funkciót is. Ezt csakis a tömegkommunikációval közösen láthatja el: hiszen egy-egy új nyelvi forma robbanásszerű terjedését éppen a tömegkommunikáció indíthatja el.
A nyelvstratégia a közvélemény-formáló eszközökben elsősorban tolerán
sán, demokratikusan, érdeklődést fölkeltve (játékosan, vidáman) jelenjék meg. A tanító-nevelő típusú műsorok eltolódtak a szórakoztatás irányába, ezt - ha tetszik, ha nem - figyelembe kell venni a nyelvstratégiának és a nyelvművelőnek tevékenysége során is.
Végül ne feledjük: a nyelvstratégiának, nyelvművelésnek létezik a belső nyelvtudományra tett hatása is. Meggyőződésünk, hogy a nyelvműveléssel kapcsolatban időről időre megújuló tudományos és társadalmi viták, kérdés- felvetések gazdagították az egész nyelvtudományt.