A kiegyezés után, az Andrássy-kormányban báró Eötvös József lett a Vallás- és Közoktatási Minisztérium vezetője, aki az egész magyar közoktatás gyökeres átalakítását tűzte ki célul, elsőbbséget biztosítva ebben a folyamatban a népoktatásnak. A magyar oktatás- és neveléstör-ténetben korszakalkotó jelentőséggel bírt a népiskolai oktatásról szó-ló 1868-as XXXVIII. törvény. Magyarország első népoktatási törvé-nye meghagyta a létező felekezeti iskolákat, ezeket kiegészítve épült ki a népiskolák rendszere, tannyelvként a község lakossága többségé-nek nyelvét jelölte meg, ezáltal biztosította a tanítás és a tanulás szabad-ságát. Eötvös csak ott rendelte el községi iskolák létesítését, ahol nem működtek egyházi népiskolák. Így fontos, de nem kizárólagos szerepet szánt az államnak a közoktatás megszervezésében. Az állam befolyá-sa elsősorban az ellenőrző szerepben, a felügyelet jogában nyilvánult meg, ami a felekezeti iskolákra is kiterjedt.
A törvény értelmében létrejöttek a hatosztályos elemi népiskolák, továbbá életbe lépett a fiúkra és lányokra egyaránt érvényes általá-nos iskolakötelezettség. Eötvös József miniszter elképzelése szerint a népoktatást követően négytagozatú középiskolákban tanulhattak vol-na tovább a gyermekek. Végül a Trefort Ágoston minisztersége idején, 1883-ban elfogadott XXX. törvény szabályozta a középiskolák szerve-zési és működési kereteit: a humanisztikus műveltséget adó klasszikus gimnáziumot és a modern nyelvek, a mennyiség- és természettan okta-tását hangsúlyozó reáliskolát különböztette meg.
A népoktatási törvény nyomán elkezdődő korszerűsödés hosszú fo-lyamat volt, 1869-ben az iskolakötelesek 48%-a, 1896-ban 79%-a, míg 1913-ban 93%-a járt iskolába.1
Ebben a korszakban Udvarhely vármegye népoktatási színvonala magasabb volt, mint az erdélyi átlag. A kiegyezés korában a vármegye iskolarendszere nagymértékben a felekezeti iskolákon alapult. Mivel a felekezetileg vegyes településeken több iskola is működhetett, ezzel magyarázható, hogy a 136 község 155 iskolájában zajlott oktatás. Az iskolák viszonylag magas száma nem mindig eredményezett minősé-gi oktatást, mivel sok község 2-3 felekezeti iskolájában csak alapszintű írást-olvasást oktattak. Mégis székelyföldi viszonylatban az írni-olvas-ni tudók száma itt volt a legnagyobb.2
A kiegyezés korának Székelyudvarhelyén kirajzolódó, jellegzetesen iparos-kereskedő társadalom egy sokszínű, összetett közösséget alko-tott. Az itteni embereknek, ha nem is volt annyi lehetőségük, mint na-gyobb városbeli társaiknak, igényeikben, törekvéseikben és vágyaik-ban érdekesen keveredett a haladó korszellem a kisvárosi konzervati-vizmussal.
Székelyudvarhely várostörténetében mindig is kiemelt szerep ju-tott az iskoláknak. „A kis Székelyudvarhely iskoláinak számával Athént játszott. Időnként, ha csak a számokat nézzük, mintha nem is Székelyudvarhelyre vonatkoznának, hanem egy, a monarchia szeren-csésebb településének az adatait olvasnánk. Volt két főgimnáziuma, egy főreáliskolája, agyagipari iskolája, lány polgári iskolája, azonkívül álla-mi, katolikus, református és unitárius elemi iskolája.” – írta Szabó De-zső az 1900-as évek eleji városról.3
Évszázadokon keresztül a két nagyhagyományú intézmény, az 1593-ban alapított jezsuita iskolából kifejlődő Római Katolikus Gim-názium és az 1670-ben Bethlen János kancellár támogatásával
létrejö-1 Mészáros István – Németh András – Pukánszky Béla: Neveléstörténet. Beve-zetés a pedagógia és az iskoláztatás történetébe. Bp., 2003. 307–312.
2 Zepeczaner Jenő: Udvarhely vármegye népoktatása a dualizmus korában.
In: A székelység története a 17–19. században. Csíkszereda, 2001. 326–328.
3 Szabó Dezső: Életeim. II. köt. Buk., 1982. 259.
vő Református Kollégium határozta meg a város és vonzáskörzete mű-velődési életét. A dualizmus korában jelentősen kibővült az iskolahá-lózat. A felekezeti oktatási intézmények klasszikus görög-római mű-veltséget nyújtó tanrendje mellett a kor társadalmi-gazdasági változá-sai megkövetelték a gyakorlatiasabb képzést nyújtó iskolák szervezé-sét is. 1871-től meglehetősen mostoha körülmények között kezdte meg működését az Állami Főreáliskola, nehezen gyökerezett meg a nagyhí-rű, klasszikus műveltséget nyújtó humán intézmények mellett, a köz-tük levő viszony nem volt konfliktusmentes. Az 1873/74-es kollégiu-mi értesítő függelékeként terjedelmes írás jelent meg Iskolánk védelme címmel. A kollégium igazgatósága által jegyzett írás a dr. Szombathy Ignácz főreáliskolai tanár által írt Udvarhely szék és Udvarhely város rövid leírásában megjelent, az udvarhelyi oktatásra és a kollégiumra vonatkozó megállapításokra reagált. Eszerint az „Udvarhelytt rendes szokása a tanulóknak készületlenül menni az iskolába”4 kijelentést a kollégiumi elöljárók sérelmezik, mivel szerintük a kollégium diákságá-nál ezt a jelenséget inkább kivételnek tartották, mint általánosnak, to-vábbá visszautasították azt a vádat is, hogy a kollégiumban a tanulók kezdő tanítók kísérleti alanyai lennének. Ironikusan, helyenként akár sértő hangnemben fogalmazták meg válaszaikat, melyekben kiigazítot-ták vagy cáfolkiigazítot-ták Szombathy állításait, például arra vonatkozóan, hogy mennyire helyénvaló a kollégiumot főtanodának nevezni, vagy a város iskoláira általánosan, így a kollégiumra is vonatkoztatott „szajkózás”
módszere mennyire érvényes állítás.5
Végül a másfajta értékvilágot képviselő, távlati lehetőségeket biz-tosító iskola társadalmi elfogadottsága megszilárdult, 1893-tól pedig a Csonka-várban épített korszerű épületben folytathatta tevékenységét.
A város és környékének iparosai számára az 1893-ban létesített Ál-lami Kő- és Agyagipari Szakiskolában zajlott színvonalas szakokta-tás, az iskola tanárai és diákjai tevékenységének jótékony hatása ma is
4 Szombathy Ignácz: Udvarhely szék és Udvarhely város rövid leírása földraj-zi, statisztikai és történelmi tekintetben. Székely-Udvarhelytt, 1874. 52.
5 Iskolánk védelmében. In: A székely-udvarhelyi ev. ref. collegium értesítője az 1873/4-ik iskolai évről. Székely-Udvarhelytt, 1874. 47–51.
szemmel látható Udvarhelyen, szép példa rá a római katolikus gimná-zium külső díszítése. A fenti intézmények mellett 1880-tól az Alsófokú Iparos és Kereskedelmi Iskola, 1884-től az Állami Polgári Leányiskola, valamint több állami és egyházi elemi iskola is működött.
A régi intézmények mellett tehát, ha lassan is, kezdtek polgárjogot nyerni az új iskolák, beépülni a város életébe, de a korszellem időnként olyan kihívások elé állította a helyi közösséget, mint például a főreál-iskolában tanító Szabó Dezső pár éves ténykedése, amelyet a mérték-kel korszerűsödő közvélemény nehezen tudott elfogadni. Ezt a helyze-tet leginkább talán az 1911-ben megrendezett, nagysikerű Ady-matiné érzékelteti, amellyel a tanárként és előadóként addigra már közismert Szabó Dezsőnek sikerült felkorbácsolni a konzervatív irodalmi ízlésvi-lágúak kedélyeit, ugyanakkor Ady új, akkor még szokatlan költészeté-nek sok új hívet is szerzett.6
Ennyi oktatási intézmény létezett a tárgyalt időszakban, miközben Székelyudvarhely lakossága 1870-ben még csak 4 376 fő volt, és 1910-re sem sokkal haladta meg a 10 000-es lélekszámot. A város társadal-mában tehát a tanárok és diákok jelentős arányt képviseltek, jelenlétük érdekes és értékes tényező volt Székelyudvarhely életében. Az iskolák a diákokon keresztül is, de nemcsak, hatással voltak a korabeli családok mindennapi életére, ugyanakkor a kisvárosi társadalomnak is megvol-tak a maga elvárásai az iskolákkal szemben. Ez nem kimondottan ud-varhelyi jelenség, az oktatás hangsúlyosan elméleti jellegének gyakor-latiasabbá tétele széles társadalmi és pedagógiai igényként jelentkezett.
Sürgetővé vált a középiskola megújítása, a gimnáziumi oktatás tartalma életszerűségének fokozása a társadalmi elvárások figyelembevételével.
Az iskolák nevelő szerepe legalább annyira fontos volt, mint az ok-tatói tevékenység, mivel az általános tankötelezettség folyományaként a család gyermeknevelő hatása mérséklődött. A népoktatási törvény al-kalmazásának következtében tömegessé váló iskoláztatás teljes mér-tékben átalakította a gyermekkort, a gyermekek túlnyomó többségének élete összefonódott az iskolával. Azelőtt leginkább családi nevelésben
6 Hermann Gusztáv: Székelyudvarhely művelődéstörténete. Buk., 1993. 137–
142.
részesültek, most viszont egy szigorúan szabályozott rendszerbe kerül-tek, egy új szociális térbe kellett beilleszkedniük, a magas létszámú, öntörvényű kortárscsoport hatásai és a tanárok támasztotta szabályok közé. A XIX. és XX. század fordulóján az iskolai nevelés a társada-lom általános problémájává vált.7 A korabeli reformmozgalmak képvi-selőinek jelentős része szembefordult a herbarti8 „kérlelhetetlen szigor-ral”, a „poroszos kaszárnyaszellemmel”. A zárt, leckefelmondó iskolá-val szemben megfogalmazódott a szabad, gyermekközpontú, cseleked-tető iskola kialakításának igénye.9
A XIX. század utolsó évtizedeiben kibontakozó, az élet minden te-rületén érzékelhető gyökeres változások olyan kihívások elé állították a magyar oktatási rendszert, amelyekre az iskolák nem voltak felké-szülve, kezelésükre nem mindig rendelkeztek megfelelő eszköztárral.
A kor pedagógiai módszereiben kezdtek ugyan érvényesülni bizonyos reformtörekvések, de ezek időnként a társadalomban élő hagyományos értékekkel kerültek szembe.10
A székelyudvahelyi Református Kollégiumban az 1903/1904. tan-évet megnyitó beszédben hangzott el: az államnak és a társadalomnak nagy volt az elvárása a középiskolák felé, hogy munkabíróvá, műveltté és becsületes polgárrá neveljék a jövő nemzedéket. A beszéd azonban kihangsúlyozta, hogy a nevelés és a tanítás nemcsak az iskolában kell történjen, hanem már a családban is. A szülő, nevelő személyes példa-mutatása a legfőbb nevelési eszköz, mivel minden, amit a gyermek ott-hon hall, lát, előkészíti az iskolai oktatást. Ha a családi nevelés hibás, az iskola is nehezen boldogul. A családi és iskolai nevelés közötti
lát-7 Nóbik Attila: Gyermekek a dualizmus iskolái és a család hatókörében. In: Is-kolakultúra, XII. (2002) 3. sz. 16.
8 Johann Friedrich Herbart (1776–1841) porosz pedagógus sajátosan puritán elvek szerint szerveződő normatív pedagógiája szerint a nevelés célja olyan erkölcsi eszmék megvalósítása az ember életében, mint a belső szabadság, a tökéletesség, a jóakarat, a jog és a méltányosság.
9 Pukánszky Béla: A gyermek a 19. századi neveléstani kézikönyvekben. Pécs, 2005. 94.
10 Bővebben lásd Novák Károly-István: Nevelési problémák Székelyudvarhely dualizmus kori közoktatásában. In: Magiszter, V. (2007) Tavasz. 1. 40–50.
szólagos ellentéteket és félreértéseket le kell küzdeni, mivel mindket-tő az egyének boldogulását követi, ha nem is egyforma felfogással és eszközökkel.11
Hogy az iskola és szülők között nem volt mindig tökéletes össz-hang, bizonyítja az iskolai rend védelmét célzó LVII. vármegyei sza-bályrendelet is, amely a felnőttekre, elsősorban a szülőkre vonatkozott, akiknek tilos volt az iskola bármelyik helyiségében a tanulók előtt er-kölcstelen magatartást tanúsítani, vagy a tanári, tanítói tekintélyt sértő kifejezéseket használni. A második paragrafus a pedagógusok tekinté-lyét biztosította, mivel ha a szülő vagy gyám megakadályozott egy, a ta-nulóra vonatkozó tanári intézkedést, vagy a tanítványt engedetlenségre bírta, 50 forintig terjedő büntetést szabhattak ki rá.12 Erre azért is szük-ség lehetett, mert egyes szülők és szállásadók, az iskola „rendjét és kí-vánalmait” figyelmen kívül hagyva, a kelletténél több szabadságot ad-tak a gyermekeknek.13
A nevelés célja, hogy a gyermek képessé váljon arra, hogy tehetsé-ge alapján a legjobban ellássa később feladatait. Ezért kell fejleszteni az ítélőképességét, az önismeretét és az önállóságot, valamint az akara-tot, hogy ne ötletszerűen, hanem következetesen és céltudatosan végez-ze tevékenységét. Ha a tanuló önállóan, saját belátásából ismeri meg az erkölcsi törvényeket, akkor nem kell majd aggódni azért, hogy látszó-lagos javak vagy munkátlan élet elérésére törekszik.14
Nagy Elemér székelyudvarhelyi református kollégiumi tanár szék-foglaló értekezésében a kor átalakuló értékrendjének következtében megváltozó mentalitás ellensúlyozására az iskolai erkölcsi nevelés fon-tosságát hangsúlyozta. Értékelése szerint a XIX-XX. század forduló-ján tapasztalható anyagi fellendülés annyira hatása alá kerítette az
em-11 Tanévet megnyitó beszéd. In: A székelyudvarhelyi államilag segélyezett ev.
ref. kollegium értesítője az 1903-1904. iskolai évről. Székelyudvarhelyt, 1904. 3. (A továbbiakban Tanévnyitó beszéd, 1903.)
12 Udvarhely-vármegye szabályrendeletei. Székelyudvarhelytt, 1898. 592.
13 Román Nemzeti Levéltár Hargita Megyei Hivatala. F43. 35-ös jelzet. Udvar-hely vármegye törvényhatósága közgyűlési jegyzőkönyve 1910. 25–27.
14 Tanévnyitó beszéd, 1903. 3–8.
bereket, hogy akár elveik feladására is hajlandóak voltak anyagi jólé tük biztosítása érdekében, ezáltal a társadalom válságba került. Ez a kor-szellem nem kerülte el a fiatalságot sem, azonban az oktatást, az értel-mi nevelés szerepét túlhangsúlyozó iskolarendszerben az erkölcsi ne-velés csak másodlagos szerepet töltött be. Mivel a gyermek nene-velése nem kizárólag az iskolában kellett történjen, hanem a család is része-se volt, ezért nem volt célravezető szembeállniuk egymással. A közös-ségi életre nevelés többnyire az iskola dolga volt, míg az egyéniség ki-alakításban a családnak jutott a főszerep. A középiskola tevékenységé-nek tehát nem abból kellett állnia, hogy az általános műveltség alapjai-nak átadásával ismeretek tárházává változtassa a gyermekeket, mivel a diákok olyan korúak voltak, amikor minden őket ért hatás hozzájárul-hatott jellemük kialakulásához, az egyoldalúan nevelt ember pedig nem lehet boldog.
Előadásában Nagy Elemér részletesen kifejtette az erkölcsről val-lott felfogását. Eszerint az erkölcs alapja az erény. Ha az iskola igaz-ságot szeretővé, szelíddé, őszintévé neveli növendékeit, jóra szoktatja és emberszeretővé teszi őket, akkor erényessé nevelte őket, felruházta őket azokkal a tulajdonságokkal, melyek nélkül nem lehetnének erköl-csösek. Az ilyen ember érzéseiben, gondolataiban, tetteiben a szép, jó és igaz eszméinek megvalósítására törekszik, életét meghatározott el-vek szerint éli, felülemelkedik az egyéniség szűkebb érdekkörén, min-den tettében a lelkiismeret szavára hallgat.
A középiskolai erkölcsi nevelés céljának tekintette, hogy kiművel-je az értelmet, kifejlessze az érzelmeket és az akaratot. Az iskola – sze-rinte – a gyermekkorban gyűjtött képzeteket rendezi, pótolja a hiányo-kat, kialakítja a tanulás, a hasznos ismeretek megszerzésére irányuló igényt. A nevelő tanítás értelemfejlesztő célját elsősorban a vallás és humán tárgyak révén éri el, mivel ezek közvetlenebbül hatnak a lélek-re, azonban nem mellőzhető a természettudományok jótékony nevelő hatása sem.15
15 Nagy Elemér: Erkölcsi nevelés a középiskolában. In: A székelyudvarhelyi ev. ref. kollégium értesítője az 1904-1905. iskolai évről. Székelyudvarhely, 1905. 3–9.
Nagy tanár úr megítélése szerint állandó, megoldandó problémá-nak bizonyult, hogy a korabeli iskolarendszerből hiányzott a gyakor-lati életre való nevelés, csak elméleti felkészülést biztosított a tanulók-nak. Az iskola ahelyett, hogy az életre előkészítő intézmény lett volna, a végzős diákokat úgy engedte egy számukra idegen világba, hogy a fi-atal, aki addig ahhoz volt szokva, hogy irányították, összezavarodott, mivel önállóan, a maga érdekében kellett gondolkodnia a felnőttek vi-lágában. Az ifjú rádöbbent arra, hogy az iskolában sok mindent taní-tottak, de köztük olyasmit is, amit a gyakorlati életben nem tud hasz-nosítani, és nem szoktatták önállóságra, cselekvőképességre, munkára.
A középiskolát végzettek szégyellték a testi munkát, még a ház körü-li teendőkben sem segítettek a szülőknek, mivel felfogásuk szerint nem azért tanultak, hogy szolgai munkát végezzenek. Az iparosok, kereske-dők és földművesek a könnyebb élet reményében gyakran hivatalnoki pályára irányították gyermekeiket, hogy szüleikkel ellentétben kevésbé küzdelmesen, kényelmesebben élhessenek.
A kollégiumi tanár úgy találta, hogy a gyakorlati szakemberek hi-ányában az ország természeti erőforrásai így részben vagy egészen ki-használatlanul, a mezőgazdasági területekből sok parlagon maradt. Az aktív iparosok egy része írni sem tudott, úgy gondolták, hogy az elmé-leti tudás nélküli 3-4 éves tanonckodás elegendő a szakma megszerzé-séhez. Így nem is lehetett tőlük minőségi munkát elvárni.
Ennek a helyzetnek a megváltoztatására törekedtek a polgári fiúis-kolák, köztük a székelyudvarhelyi is, amelyeknek a magyar társadalom középosztályának művelése, képzése és gyakorlati ismeretekkel való ellátása volt a céljuk. Az elemi iskola négy osztályának elvégzése után a diákok még hat osztályt jártak. A tantárgyak között egyebek mellett me-zőgazdasági, ipari, közgazdasági, jogi, rajz, könyvviteli és természettu-dományos ismeretek és gyakorlatok, agyag, fa és fém eszközök készí-tése szerepelt. A társadalom gerincét jelentő iparos, kereskedő és föld-műves osztály mentesült a tisztán elméleti jellegű „tudományos kép-zettség” alól, de általános műveltséget és olyan gyakorlati ismereteket
szerzett, melyeknek birtokában jobban boldogulhatott az iparban, me-zőgazdaságban.16
A múlt század fordulóján Székelyudvarhely valamivel több mint 8000 lakójából kb. 3000 személy megélhetése az iparhoz, ezen belül is a kisiparhoz kötődött valamilyen formában, ennek ellenére az ipa-ros pálya társadalmi megítélése meglehetősen ipa-rossz volt. Az udvarhelyi agyagipari szakiskola tanárai komoly meggyőző munkát kellett foly-tassanak annak érdekében, hogy eloszlassák azt a tévhitet, hogy az ipa-ros pálya ipa-rosszabb, mint például az „úri” hivatalnoki. Az Állami Kő- és Agyagipari Szakiskola a régió adottságait és lehetőségeit kihasznál-va, próbálta fellendíteni a helyi iparosságot, de az iparos pálya nega-tív megítélésén is akart javítani. A társadalmi ellenállás leküzdésére és a fiatalság iparos pályára vonzása érdekében Spaller József szakisko-lai tanár szerint az iskoszakisko-lai nevelés, oktatás „alaki” és „tárgyi” célját kell megvalósítani. Az ifjúság lelki életének fejlesztésével, öntevékenység-re serkentésével és emberi öntevékenység-rendeltetésének útjára vezetésével lehet el-érni az „alaki” célt. A „tárgyi” cél azáltal valósul meg, ha a diák az is-kolában szerzett ismereteket nemcsak önmaga, hanem embertársai ér-dekében is tudja értékesíteni a gyakorlati életben. Az elméleti tárgyak oktatására és a műhelygyakorlatra fordított tanítási idő aránya alapján a szakoktatás fő helyen volt, de nem hanyagolták el a diákok műveltsé-gének bővítését sem. Mindezek mellett nagy figyelmet fordítottak a tel-jes értékű emberré válást előmozdító erkölcsi nevelésre, az önállóság, a felelősségérzet, a kötelességérzet, a másokkal való együttérzés, az ön-zetlenség kialakítására. Tehát az iskola tanárai a szakismeretek mellett olyan nevelést próbáltak nyújtani, amelynek köszönhetően a tanulók nemcsak képzett, hanem művelt, az újra és a szépre fogékony mester-emberekké válhattak.17
16 A polgári fiúiskolák helyzete. In: A székelyudvarhelyi m. kir. Állami Pol-gári Fiúiskola és a vele kapcsolatos internátus 1917-18. tanévi értesítője.
Székelyudvarhely, 1918. 5–12.
17 Róth Edith: Százéves az állami kő- és agyagipari szakiskola. Fejeze-tek Székelyudvarhely ipari szakoktatásának múltjából. Székelyudvarhely, [1993]. 17–21.
Spaller József próbálta a szülők figyelmét ráirányítani arra, hogy sokan hiába remélték gyermekük boldogulását a tudományos pályától, a tehetség hiánya, a szülők gyenge anyagi helyzete sokszor nem tet-te lehetővé, hogy az ifjak ilyen téren végezzék tanulmányaikat. A jobb élet reményét felvillantó tudományos pályán nagy volt a túljelentke-zés, ezért az iparos pálya nagyobb lehetőségekkel kecsegtetett. Az ipa-ri szakiskola szinte ingyen juttatta megélhetéshez a gyermekeket, nem kell rangon alulinak tartani az iparos pályát, amely testi-lelki épséget és biztos megélhetést biztosíthat.18
Az igyekezet nem volt hiábavaló, hiszen az iskola diákjai és taná-rai rangos nemzetközi kiállításokon öregbítették Székelyudvarhely hír-nevét, a városban és környékén épületek ornamentikája, emlékművek, szobrok dicsérik hozzáértésüket. Az 1901-es torinói nemzetközi ipar-művészeti kiállításon egy sor festett engobe edényt mutattak be, készí-tőjük, Pillich Lajos tanár „Diploma di merito”-ban részesült. Az 1906-os milánói kiállításon bemutatott tárgyakért az iskolát „Grand Prix”-vel, a tervező tanárokat ezüstéremmel tüntette ki a nemzetközi zsűri. A Katolikus Gimnázium 1910-ben elkészült új épületének színes csem-pe (majolika) díszítése a ma is létező látványos munkáik közül való. A szakiskola alkotásainak külön csoportját képezik a köztéri emlékmű-vek. Ezek közül az egyik legimpozánsabb a Felső Piactéren (mai Már-ton Áron tér) 1901-ben felállított, 540 cm magas, Krisztust ábrázoló
„Katolikus emlék”, amelyet Harmath Ödön szakiskolai tanár készített.
1897-től állt Udvarhely főterén Hargita Nándor szakiskolai igazgató al-kotása, az „Ezredéves emlékoszlop”.19
A kiegyezés korának mentalitása, családról alkotott képe a korabe-li oktatási rendszerben is tükröződött. A nők társadalomban elfoglalt helyét csak a családban, a családhoz kötődően tudták elképzelni,
en-18 Spaller József: A szülőkhöz. In: A székelyudvarhelyi m. kir. áll. Kő- és Agyagipari Szakiskola VI-ik értesítője az 1900-1901. tanévről. Székely-Udvarhelyt, 1901. 3–5.
19 Kelemen Albert: A székelyudvarhelyi Kő- és Agyagipari Szakiskola fenn-maradt művészeti emlékeiről. In: Areopolisz II. Székelyudvarhely, 2002.
19 Kelemen Albert: A székelyudvarhelyi Kő- és Agyagipari Szakiskola fenn-maradt művészeti emlékeiről. In: Areopolisz II. Székelyudvarhely, 2002.