46. melléklet a 380/2016. (XII. 2.) Korm. rendelethez
„1. melléklet a 364/2011. (XII. 30.) Korm. rendelethez
A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházás megvalósításához szükséges hatósági engedélyezési eljárások és az eljárások lefolytatáshoz hatáskörrel
rendelkező közigazgatási szervek
A B C D E
1. Beruházás
megnevezése Beruházás
azonosítója A beruházás megvalósításával
kapcsolatos engedélyezési
eljárások
Első fokon eljáró
hatóság Másodfokon eljáró hatóság
2. Budapest Istvánmező rehabilitációs
programja, kiemelten a Budapesti Olimpiai Központ
integrált rekonstrukciója
(2011-2020)
az 1. § (1) bekezdés a) és b)
pontja szerinti terület, illetve ezen területekből
telekalakítás folytán kialakított
terület
általános építésügyi és örökségvédelmi hatósági eljárások,
régészeti feltárásokkal kapcsolatos eljárások
Budapest Főváros Kormányhivatala V.
Kerületi Hivatala
Budapest Főváros Kormányhivatala
3. környezetvédelmi
hatósági engedélyezési
eljárások
Pest Megyei Kormányhivatal Érdi
Járási Hivatala
Pest Megyei Kormányhivatal
4. útügyi hatósági
engedélyezési eljárások
Budapest Főváros Kormányhivatala III.
Kerületi Hivatala
Budapest Főváros Kormányhivatala
5. műszaki biztonsági
hatóság hatáskörébe tartozó sajátos építményfajtákra vonatkozó építésügyi
hatósági engedélyezési
eljárások
Budapest Főváros Kormányhivatala
XII. Kerületi Hivatala
Budapest Főváros Kormányhivatala
6. vízjogi hatósági
eljárások illetékes megyei katasztrófavédelmi
igazgatóság
Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi
Főigazgatóság
7. hírközlési hatósági
eljárások Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság
Hivatala
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság
elnöke
8. földvédelmi,
telekalakítási, földmérési,
ingatlan-nyilvántartási hatósági eljárások
Budapest Főváros Kormányhivatala XIV. Kerületi
Hivatala
Budapest Főváros Kormányhivatala
9. talajvédelmi hatósági
eljárások Pest Megyei Kormányhivatal Érdi
Járási Hivatala
Pest Megyei Kormányhivatal
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 188. szám 78453

10. beépített tűzjelző, tűzoltó berendezések
létesítési és használatbavételi
eljárásai
Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi
Főigazgatóság
nincs
11. tűzvédelmi hatósági
ügyekben eltérési engedélyezési
eljárások
Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi
Főigazgatóság
nincs
12. a jogszabályban
rögzített tűzvédelmi hatósági
egyeztetésekkel kapcsolatos
eljárások
Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi
Főigazgatóság
nincs
„
47. melléklet a 380/2016. (XII. 2.) Korm. rendelethez
„2. melléklet a 364/2011. (XII. 30.) Korm. rendelethez
A kiemelt jelentőségű ügyben eljáró szakhatóságok, amennyiben az ügyfajtára vonatkozó jogszabály az adott ügyben szakhatóság közreműködését rendeli el
A B C
1. Szakhatósági közreműködése
tárgya Első fokú szakhatóság Másodfokú szakhatóság
2. építésügy Budapest Főváros
Kormányhivatala V. Kerületi Hivatala
Budapest Főváros Kormányhivatala
3. környezet- és természetvédelem Pest Megyei Kormányhivatal
Érdi Járási Hivatala Pest Megyei Kormányhivatal 4. vízügy és vízvédelem illetékes megyei
katasztrófavédelmi igazgatóság Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi
Főigazgatóság
5. közlekedés: közút Budapest Főváros
Kormányhivatala III. Kerületi Hivatala
Budapest Főváros Kormányhivatala
6. rendészet: gyorsforgalmi utak
esetén megyei rendőr-főkapitányság
Országos Rendőr-főkapitányság 7. rendészet: az egyéb országos
közutak, a helyi közutak és a közforgalom elől el nem zárt
magánutak esetén
Budapesti XIV. kerületi
Rendőrkapitányság Budapesti Rendőr-főkapitányság
8. tűzvédelem Belügyminisztérium Országos
Katasztrófavédelmi Főigazgatóság
nincs
9. katasztrófavédelem Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi
Főigazgatóság
nincs
10. földművelésügy: talajvédelem Pest Megyei Kormányhivatal
Érdi Járási Hivatala Pest Megyei Kormányhivatal
11. hírközlés Nemzeti Média- és Hírközlési
Hatóság Hivatala Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke
12. műszaki biztonság Budapest Főváros
Kormányhivatala XII. Kerületi Hivatala
Budapest Főváros Kormányhivatala 13. egészségügy illetékes fővárosi kerületi hivatal Országos Tisztifőorvosi Hivatal 14. régészet és műemlékvédelem Budapest Főváros
Kormányhivatala V. Kerületi Hivatala
Budapest Főváros Kormányhivatala
„
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 188. szám 78455

48. melléklet a 380/2016. (XII. 2.) Korm. rendelethez
„1. melléklet a 32/2012. (III. 7.) Korm. rendelethez
A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházás megvalósításához szükséges hatósági engedélyezési eljárások és az eljárások lefolytatáshoz hatáskörrel
rendelkező közigazgatási szervek
A B C D E
1. Beruházás
megnevezése Beruházás
azonosítója A beruházás megvalósításával
kapcsolatos engedélyezési
eljárások
Első fokon eljáró
hatóság Másodfokon eljáró hatóság
2. Tüskecsarnok beruházási
program
Budapest XI.
kerület 4082/23 helyrajzi számú terület, illetve ezen területből telekalakítás folytán kialakított
terület
általános építésügyi hatósági engedélyezési
eljárások
Budapest Főváros Kormányhivatala I.
Kerületi Hivatala
Budapest Főváros Kormányhivatala
3. környezetvédelmi
hatósági engedélyezési
eljárások
Pest Megyei Kormányhivatal Érdi Járási Hivatala
Pest Megyei Kormányhivatal
4. útügyi hatósági
engedélyezési eljárások
Budapest Főváros Kormányhivatala III. Kerületi Hivatala
Budapest Főváros Kormányhivatala
5. műszaki biztonsági
hatóság hatáskörébe tartozó sajátos építményfajtákra
vonatkozó építésügyi hatósági
engedélyezési eljárások
Budapest Főváros
Kormányhivatala nincs
6. vízjogi hatósági
eljárások illetékes megyei katasztrófavédelmi
igazgatóság
Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi
Főigazgatóság
7. hírközlési hatósági
eljárások Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság
Hivatala
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság
elnöke
8. földvédelmi,
telekalakítási, földmérési,
ingatlan-nyilvántartási hatósági eljárások
Budapest Főváros Kormányhivatala
XI. Kerületi Hivatala
Budapest Főváros Kormányhivatala
9. talajvédelmi
hatósági eljárások Pest Megyei Kormányhivatal Érdi Járási Hivatala
Pest Megyei Kormányhivatal
10. beépített tűzjelző,
tűzoltó berendezések létesítési és használatbavételi
engedélyezési eljárások
illetékes katasztrófavédelmi
igazgatóság
Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi
Főigazgatóság
11. tűzvédelmi
használati előírások és a tűzoltóságok
beavatkozásával kapcsolatos követelmények alóli
eltérési engedélyezési
eljárások
illetékes katasztrófavédelmi
igazgatóság
Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi
Főigazgatóság
12. jogszabályban
rögzített tűzvédelmi hatósági egyeztetésekkel
kapcsolatos eljárások
illetékes katasztrófavédelmi
igazgatóság
Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi
Főigazgatóság
13 tűzvédelmi létesítési
előírások alóli eltérési engedélyezési
eljárások
Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi
Főigazgatóság
nincs
„
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 188. szám 78457

49. melléklet a 380/2016. (XII. 2.) Korm. rendelethez
„2. melléklet a 32/2012. (III. 7.) Korm. rendelethez
A kiemelt jelentőségű ügyben eljáró szakhatóságok, amennyiben az ügyfajtára vonatkozó jogszabály az adott ügyben szakhatóság közreműködését rendeli el
A B C
1. Szakhatósági közreműködése
tárgya Első fokú szakhatóság Másodfokú szakhatóság
2. építésügy Budapest Főváros
Kormányhivatala I. Kerületi Hivatala
Budapest Főváros Kormányhivatala 3. környezet- és természetvédelem Pest Megyei Kormányhivatal
Érdi Járási Hivatala Pest Megyei Kormányhivatal 4. vízügy és vízvédelem illetékes megyei
katasztrófavédelmi igazgatóság Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi
Főigazgatóság
5. közlekedés: közút Budapest Főváros
Kormányhivatala III. Kerületi Hivatala
Budapest Főváros Kormányhivatala 6. rendészet: gyorsforgalmi utak
esetén megyei rendőr-főkapitányság
Országos Rendőr-főkapitányság 7. rendészet: az egyéb országos
közutak, a helyi közutak és a közforgalom elől el nem zárt
magánutak esetén
XI. Kerületi Rendőrkapitányság Budapesti Rendőr-főkapitányság
8. tűzvédelem illetékes katasztrófavédelmi
igazgatóság Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi
Főigazgatóság 9. földművelésügy: talajvédelem Pest Megyei Kormányhivatal
Érdi Járási Hivatala Pest Megyei Kormányhivatal
10. hírközlés Nemzeti Média- és Hírközlési
Hatóság Hivatala Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke
11. műszaki biztonság Budapest Főváros
Kormányhivatala XII. Kerületi Hivatala
Budapest Főváros Kormányhivatala 12. egészségügy illetékes fővárosi kerületi hivatal Országos Tisztifőorvosi Hivatal 13. régészet és műemlékvédelem Budapest Főváros
Kormányhivatala I. Kerületi Hivatala
Budapest Főváros Kormányhivatala
„
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 188. szám 78459