• Nem Talált Eredményt

A kiemelt jelentőségű beruházás megvalósításához szükséges hatósági engedélyezési eljárások és az eljárások lefolytatására hatáskörrel rendelkező közigazgatási szervek

In document MAGYAR KÖZLÖNY (Pldal 130-142)

A B C D E

1. Beruházás

megnevezése Beruházás azonosítója

A beruházás megvalósításával

kapcsolatos engedélyek

Első fokon eljáró

hatóság Másodfokon eljáró hatóság

2. Kiemelt

nagyberuházásként gyártelepítés és annak építményei, valamint az ahhoz

kapcsolódó logisztikai bázis és

építményei

Az 1. § (1) bekezdése szerinti

terület

általános építésügyi hatósági engedélyek

Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Győri Járási Hivatala

Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal

3. környezetvédelmi

hatósági engedélyezési eljárás

a természetvédelmi kiegyenlítő

intézkedés végrehajtásához

szükséges környezetvédelmi

hatósági engedélyezési eljárás

kivételével

Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Győri Járási Hivatala

Pest Megyei Kormányhivatal

4. természetvédelmi

hatósági engedélyezési eljárás

a természetvédelmi kiegyenlítő

intézkedés végrehajtásához

szükséges természetvédelmi

hatósági engedélyezési eljárás

kivételével

Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Győri Járási Hivatala

Pest Megyei Kormányhivatal

5. természetvédelmi

kiegyenlítő intézkedés előírására

irányuló engedélyezési eljárás

Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Győri Járási Hivatala

Pest Megyei Kormányhivatal

6. útügyi hatósági

engedélyek Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Győri Járási Hivatala

Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal

M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 188. szám 78427

7. vízügyi hatósági

engedélyek illetékes katasztrófavédelmi

igazgatóság

Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi

Főigazgatóság

8. műszaki biztonsági

hatóság hatáskörébe tartozó sajátos építményfajtákra vonatkozó építésügyi

hatósági engedélyezési

eljárások

Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Győri Járási Hivatala

Budapest Főváros Kormányhivatala

9. földvédelmi hatósági

eljárás illetékes járási

hivatal Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal

10.

ingatlan-nyilvántartási hatósági eljárások

illetékes járási

hivatal Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal

11. telekalakítási

hatósági eljárások illetékes járási

hivatal Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal

12. földmérési hatósági

eljárások illetékes járási

hivatal Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal

13. erdészeti hatósági

engedélyek Vas Megyei Kormányhivatal Szombathelyi Járási

Hivatala

Pest Megyei Kormányhivatal

14. hírközlési hatósági

engedélyek Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság

Hivatala

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság

elnöke

15. bányahatósági

engedélyek Veszprém Megyei

Kormányhivatal Magyar Bányászati és Földtani Hivatal

16. talajvédelmi hatósági

engedélyek Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Győri Járási Hivatala

Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal

17. örökségvédelmi

hatósági engedélyezési eljárások és régészeti

feltárásokkal kapcsolatos eljárások

Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Győri Járási Hivatala

Budapest Főváros Kormányhivatala

18. vasúti hatósági

engedélyek közlekedésért felelős

miniszter nincs

19. tűzvédelmi használati előírások és a

tűzoltóságok beavatkozásával

kapcsolatos követelmények alóli eltérési engedélyezési

eljárások

illetékes katasztrófavédelmi

igazgatóság

Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi

Főigazgatóság

20. beépített tűzjelző,

tűzoltó berendezések létesítési és használatbavételi

eljárások

illetékes katasztrófavédelmi

igazgatóság

Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi

Főigazgatóság

21. a jogszabályban

rögzített tűzvédelmi hatósági egyeztetésekkel kapcsolatos eljárások

illetékes katasztrófavédelmi

igazgatóság

Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi

Főigazgatóság

22. tűzvédelmi létesítési

előírások alóli eltérési engedélyezési

eljárások

Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi

Főigazgatóság

nincs

33. melléklet a 380/2016. (XII. 2.) Korm. rendelethez

„2. melléklet a 16/2011. (II. 24.) Korm. rendelethez

A kiemelt jelentőségű ügyben eljáró szakhatóságok, amennyiben az ügyfajtára vonatkozó jogszabály az adott ügyben szakhatóság közreműködését rendeli el

A B C

1. Szakhatósági közreműködése

tárgyköre Elsőfokú szakhatóság Másodfokú szakhatóság

2. építésügy Győr-Moson-Sopron Megyei

Kormányhivatal Győri Járási Hivatala

Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal

3 környezetvédelem és

természetvédelem Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Győri Járási

Hivatala

Pest Megyei Kormányhivatal

4. vízügy és vízvédelem illetékes katasztrófavédelmi

igazgatóság Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi

Főigazgatóság

5. földtan Veszprém Megyei

Kormányhivatal Magyar Bányászati és Földtani Hivatal

6. közlekedés: közút Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Győri Járási

Hivatala

Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal

7. közlekedés: Vasút közlekedésért felelős miniszter nincs 8. közlekedés légiközlekedés a) polgári célú légiközlekedés:

közlekedésért felelős miniszter b) állami célú légiközlekedés: honvédelemért felelős miniszter

nincs

9. bányászat Veszprém Megyei

Kormányhivatal Magyar Bányászati és Földtani Hivatal

10. rendészet: a) gyorsforgalmi utak

esetén megyei rendőr-főkapitányság

Országos Rendőr-főkapitányság

11. rendészet: b) az egyéb országos közutak, a helyi közutak és a közforgalom elől el nem zárt

magánutak esetén

Győri Rendőrkapitányság Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

12. tűzvédelem illetékes katasztrófavédelmi

igazgatóság Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi

Főigazgatóság

13. honvédelem honvédelemért felelős miniszter nincs

14. termőföldvédelem illetékes járási hivatal Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal

M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 188. szám 78429

33. melléklet a 380/2016. (XII. 2.) Korm. rendelethez

„2. melléklet a 16/2011. (II. 24.) Korm. rendelethez

A kiemelt jelentőségű ügyben eljáró szakhatóságok, amennyiben az ügyfajtára vonatkozó jogszabály az adott ügyben szakhatóság közreműködését rendeli el

A B C

1. Szakhatósági közreműködése

tárgyköre Elsőfokú szakhatóság Másodfokú szakhatóság

2. építésügy Győr-Moson-Sopron Megyei

Kormányhivatal Győri Járási Hivatala

Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal

3 környezetvédelem és

természetvédelem Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Győri Járási

Hivatala

Pest Megyei Kormányhivatal

4. vízügy és vízvédelem illetékes katasztrófavédelmi

igazgatóság Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi

Főigazgatóság

5. földtan Veszprém Megyei

Kormányhivatal Magyar Bányászati és Földtani Hivatal

6. közlekedés: közút Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Győri Járási

Hivatala

Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal

7. közlekedés: Vasút közlekedésért felelős miniszter nincs 8. közlekedés légiközlekedés a) polgári célú légiközlekedés:

közlekedésért felelős miniszter b) állami célú légiközlekedés:

honvédelemért felelős miniszter

nincs

9. bányászat Veszprém Megyei

Kormányhivatal Magyar Bányászati és Földtani Hivatal

10. rendészet: a) gyorsforgalmi utak

esetén megyei rendőr-főkapitányság

Országos Rendőr-főkapitányság

11. rendészet: b) az egyéb országos közutak, a helyi közutak és a közforgalom elől el nem zárt

magánutak esetén

Győri Rendőrkapitányság Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

12. tűzvédelem illetékes katasztrófavédelmi

igazgatóság Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi

Főigazgatóság

13. honvédelem honvédelemért felelős miniszter nincs

14. termőföldvédelem illetékes járási hivatal Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal

15. talajvédelem Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Győri Járási

Hivatala

Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal

16. erdővédelem Vas Megyei Kormányhivatal

Szombathelyi Járási Hivatala Pest Megyei Kormányhivatal 17. régészet és műemlékvédelem Győr-Moson-Sopron Megyei

Kormányhivatal Győri Járási Hivatala

Budapest Főváros Kormányhivatala

18. egészségügy illetékes járási hivatal Országos Tisztifőorvosi Hivatal

19. hírközlés Nemzeti Média- és Hírközlési

Hatóság Hivatala Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke 20. műszaki biztonság Győr-Moson-Sopron Megyei

Kormányhivatal Győri Járási Hivatala

Budapest Főváros Kormányhivatala

21. élelmiszer-egészségügy illetékes járási hivatal Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal 22. területrendezés Győr-Moson-Sopron Megyei

Kormányhivatal területrendezésért felelős miniszter

M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 188. szám 78431

34. melléklet a 380/2016. (XII. 2.) Korm. rendelethez

„1. melléklet a 97/2011. (VI. 29.) Korm. rendelethez

A kiemelt jelentőségű beruházás megvalósításához szükséges hatósági engedélyezési eljárások és az eljárások lefolytatására hatáskörrel rendelkező közigazgatási szervek

A B C D E

1. Beruházás

megnevezése Beruházás

azonosítója A beruházás megvalósításával kapcsolatos engedélyek

Első fokon eljáró

hatóság Másodfokon eljáró hatóság 2. Kiemelt

nagyberuházásként kutatási nagyberendezés és

a hozzá tartozó építmények, valamint az ahhoz

kapcsolódó logisztikai bázis és

építményei

Szeged, 01392/19 Általános építésügyi

hatósági engedélyek Csongrád Megyei Kormányhivatal

Szegedi Járási Hivatala

Csongrád Megyei Kormányhivatal

3. Környezetvédelmi

hatósági engedélyezési eljárás a természetvédelmi kiegyenlítő intézkedés

végrehajtásához szükséges környezetvédelmi hatósági engedélyezési

eljárás kivételével

Csongrád Megyei Kormányhivatal

Szegedi Járási Hivatala

Pest Megyei Kormányhivatal

4. A környezet- és

település- egészségügyre, az

egészségkárosító kockázatok és esetleges

hatások felmérésére, a felszín alatti vizek minőségét, egészség-

károsítás nélküli fogyaszthatóságát, felhasználhatóságát

befolyásoló körülmények, tényezők

vizsgálatára, lakott területtől (lakóépülettől) számított védőtávolságok

véleményezésére, a talajjal, a szennyvizekkel,

veszélyes hulladékokkal kapcsolatos közegészségügyi

követelmények érvényesítésére, az emberi használatra szolgáló felszíni vizek

védelmére, továbbá a levegő higiénés követelmények teljesülésére kiterjedően.

Csongrád Megyei Kormányhivatal

Szegedi Járási Hivatala

Csongrád Megyei Kormányhivatal

5. Környezet-egészségügyi szakkérdésekre, így

különösen az egészségkárosító kockázatok és esetleges

hatások felmérésére, a veszélyes készítményekkel végzett tevékenység vizsgálatára,

a települési hulladékkal és nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvízzel kapcsolatos

közegészségügyi, járványügyi vonatkozású

követelmények érvényesítésére kiterjedően.

Csongrád Megyei Kormányhivatal

Szegedi Járási Hivatala

Csongrád Megyei Kormányhivatal

6. Útügyi hatósági

engedélyek Csongrád Megyei Kormányhivatal

Szegedi Járási Hivatala

Csongrád Megyei Kormányhivatal

7. Vízügyi hatósági

engedélyek illetékes

katasztrófavédelmi igazgatóság

Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi

Főigazgatóság

8. Műszaki biztonsági

hatóság hatáskörébe tartozó sajátos építményfajtákra vonatkozó építésügyi hatósági engedélyezési

eljárások

Csongrád Megyei Kormányhivatal

Szegedi Járási Hivatala

Budapest Főváros Kormányhivatala

9. Földvédelmi hatósági

eljárás illetékes járási

hivatal Csongrád Megyei Kormányhivatal

10. Ingatlan-nyilvántartási

hatósági eljárások illetékes járási

hivatal Csongrád Megyei Kormányhivatal

11. Földmérési hatósági

eljárások illetékes járási

hivatal Csongrád Megyei Kormányhivatal

12. Erdészeti hatósági

engedélyek Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kecskeméti Járási

Hivatala

Pest Megyei Kormányhivatal

13. Hírközlési hatósági

engedélyek Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság

Hivatala

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság

elnöke

14. Bányahatósági

engedélyek Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal

Magyar Bányászati és Földtani Hivatal

M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 188. szám 78433

15. Talajvédelmi hatósági

engedélyek Csongrád Megyei Kormányhivatal

Szegedi Járási Hivatala

Csongrád Megyei Kormányhivatal

16. Örökségvédelmi hatósági

engedélyezési eljárások és régészeti feltárásokkal

kapcsolatos eljárások

Csongrád Megyei Kormányhivatal

Szegedi Járási Hivatala

Budapest Főváros Kormányhivatala

17. Vasúti hatósági

engedélyek közlekedésért felelős

miniszter nincs

18. Tűzvédelmi használati

előírások és a tűzoltóságok beavatkozásával

kapcsolatos követelmények alóli eltérési engedélyezési

eljárások

illetékes katasztrófavédelmi

igazgatóság

Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi

Főigazgatóság

19. Beépített tűzjelző, tűzoltó

berendezések létesítési és használatbavételi engedélyezési eljárások

illetékes katasztrófavédelmi

igazgatóság

Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi

Főigazgatóság

20. A jogszabályban rögzített

tűzvédelmi hatósági egyeztetésekkel kapcsolatos eljárások

illetékes katasztrófavédelmi

igazgatóság

Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi

Főigazgatóság

21. Tűzvédelmi létesítési

előírások alóli eltérési engedélyezési eljárások

Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi

Főigazgatóság

nincs

35. melléklet a 380/2016. (XII. 2.) Korm. rendelethez

„2. melléklet a 97/2011. (VI. 29.) Korm. rendelethez

A kiemelt jelentőségű ügyben eljáró szakhatóságok, amennyiben az ügyfajtára vonatkozó jogszabály az adott ügyben szakhatóság közreműködését rendeli el

A B C

1. Szakhatósági közreműködése

tárgyköre Elsőfokú szakhatóság Másodfokú szakhatóság

2. építésügy Csongrád Megyei

Kormányhivatal Szegedi Járási Hivatala

Csongrád Megyei Kormányhivatal

3 környezetvédelem és

természetvédelem Csongrád Megyei Kormányhivatal Szegedi Járási

Hivatala

Pest Megyei Kormányhivatal

4. vízügy és vízvédelem illetékes katasztrófavédelmi

igazgatóság Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi

Főigazgatóság

5. közlekedés: közút Csongrád Megyei

Kormányhivatal Szegedi Járási Hivatala

Csongrád Megyei Kormányhivatal

6. közlekedés: vasút közlekedésért felelős miniszter nincs 7. légiközlekedés a) polgári célú légiközlekedés:

közlekedésért felelős miniszter b) állami célú légiközlekedés:

honvédelemért felelős miniszter

nincs

8. földtan Jász-Nagykun-Szolnok Megyei

Kormányhivatal Magyar Bányászati és Földtani Hivatal

9. bányászat Jász-Nagykun-Szolnok Megyei

Kormányhivatal Magyar Bányászati és Földtani Hivatal

10 rendészet: gyorsforgalmi utak

esetén megyei rendőr-főkapitányság

Országos Rendőr-főkapitányság

11. rendészet: az egyéb országos közutak, a helyi közutak és a közforgalom elől el nem zárt

magánutak esetén

Szegedi Rendőrkapitányság Csongrád Megyei Rendőr- főkapitányság

12. tűzvédelem illetékes katasztrófavédelmi

igazgatóság Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi

Főigazgatóság

13. honvédelem honvédelemért felelős miniszter nincs

14. termőföldvédelem illetékes járási hivatal Csongrád Megyei Kormányhivatal

15. talajvédelem Csongrád Megyei

Kormányhivatal Szegedi Járási Hivatala

Csongrád Megyei Kormányhivatal

16. erdővédelem Bács-Kiskun Megyei

Kormányhivatal Kecskeméti Járási Hivatala

Pest Megyei Kormányhivatal

17. régészet és műemlékvédelem Csongrád Megyei Kormányhivatal Szegedi Járási

Hivatala

Budapest Főváros Kormányhivatala

18. egészségügy,

sugár-egészségügy illetékes járási hivatal Országos Tisztifőorvosi Hivatal

19. hírközlés Nemzeti Média- és Hírközlési

Hatóság Hivatala Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke

20. műszaki biztonság Csongrád Megyei

Kormányhivatal Szegedi Járási Hivatala

Budapest Főváros Kormányhivatala

21. élelmiszer-egészségügy illetékes járási hivatal Csongrád Megyei Kormányhivatal

22. területrendezés Csongrád Megyei

Kormányhivatal területrendezésért felelős miniszter 23. A radioaktív anyagoknak a

levegőbe történő kibocsátásának, valamint a levegő radioaktív szennyeződése ellenőrzésének

vizsgálata, a kibocsátási határértékek, valamint az ellenőrzési követelményeknek és

a környezetvédelmi hatóság részére adandó jelentések rendszerének a meghatározása

Csongrád Megyei Kormányhivatal Szegedi Járási

Hivatala

Pest Megyei Kormányhivatal

24. A radioaktív anyagoknak a vízbe történő kibocsátásának, a vizek és

víztartó képződmények radioaktív és hőszennyezés elleni

védelmének, valamint a vízi környezet radioaktív szennyeződése ellenőrzésének

vizsgálata, a kibocsátási határértékek, valamint az ellenőrzési követelményeknek és a vízügyi hatóság részére adandó

jelentések rendszerének a meghatározása

illetékes katasztrófavédelmi

igazgatóság Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi

Főigazgatóság

M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 188. szám 78435

36. melléklet a 380/2016. (XII. 2.) Korm. rendelethez

„1. melléklet a 142/2011. (VII. 21.) Korm. rendelethez

A kiemelt jelentőségű beruházás megvalósításához szükséges hatósági engedélyezési eljárások és az eljárások lefolytatására hatáskörrel rendelkező közigazgatási szervek

A B C D E

1. Beruházás

megnevezése Beruházás

azonosítója A beruházás megvalósításával

kapcsolatos engedélyek

Első fokon eljáró

hatóság Másodfokon eljáró hatóság

2. A Pesti Vigadó épületének rekonstrukciója

Budapest, belterület 24.429/1

hrsz.

műemléki védelem alatt álló építmények építésügyi hatósági

engedélye

Budapest Főváros Kormányhivatala V.

Kerületi Hivatala

Budapest Főváros Kormányhivatala

3. környezetvédelmi

hatósági engedélyezési

eljárások

Pest Megyei Kormányhivatal Érdi

Járási Hivatala

Pest Megyei Kormányhivatal

4. vízügyi hatósági

eljárások illetékes katasztrófavédelmi

igazgatóság

Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi

Főigazgatóság

5.

ingatlan-nyilvántartási hatósági eljárások

Budapest Főváros Kormányhivatala XIV. Kerületi

Hivatala

Budapest Főváros Kormányhivatala

6. örökségvédelmi

hatósági engedélyezési

eljárások és régészeti feltárásokkal

kapcsolatos eljárások

Budapest Főváros Kormányhivatala V.

Kerületi Hivatala

Budapest Főváros Kormányhivatala

7. tűzvédelmi

használati előírások és a

tűzoltóságok beavatkozásával

kapcsolatos követelmények

alóli eltérési engedélyezési

eljárások

illetékes katasztrófavédelmi

igazgatóság

Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi

Főigazgatóság

8. beépített tűzjelző,

tűzoltó berendezések

létesítési és használatbavételi

engedélyezési eljárások

illetékes katasztrófavédelmi

igazgatóság

Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi

Főigazgatóság

9. a jogszabályokban

rögzített tűzvédelmi

hatósági egyeztetésekkel

kapcsolatos eljárások

illetékes katasztrófavédelmi

igazgatóság

Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi

Főigazgatóság

10. tűzvédelmi

létesítési előírások alóli eltérési engedélyezési

eljárások

Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi

Főigazgatóság

nincs

11. műszaki biztonsági

hatóság hatáskörébe tartozó sajátos építményfajtákra

vonatkozó építésügyi hatósági

engedélyezési eljárások

Budapest Főváros Kormányhivatala XII. Kerületi Hivatal

Budapest Főváros Kormányhivatala

M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 188. szám 78437

37. melléklet a 380/2016. (XII. 2.) Korm. rendelethez

„2. melléklet a 142/2011. (VII. 21.) Korm. rendelethez

A kiemelt jelentőségű ügyben eljáró szakhatóságok, amennyiben az ügyfajtára vonatkozó jogszabály az adott ügyben szakhatóság közreműködését rendeli el

A B C

1. Szakhatósági közreműködése

tárgyköre Elsőfokú szakhatóság Másodfokú szakhatóság

2. építésügy Budapest Főváros

Kormányhivatala V. Kerületi Hivatala

Budapest Főváros Kormányhivatala

3. tűzvédelem illetékes katasztrófavédelmi

igazgatóság Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi

Főigazgatóság 4. régészet és műemlékvédelem Budapest Főváros

Kormányhivatala V. Kerületi Hivatala

Budapest Főváros Kormányhivatala

5. egészségügy illetékes fővárosi kerületi hivatal Országos Tisztifőorvosi Hivatal 6. környezetvédelem és

természetvédelem Pest Megyei Kormányhivatal

Érdi Járási Hivatala Pest Megyei Kormányhivatal 7. vízügy és vízvédelem illetékes katasztrófavédelmi

igazgatóság Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi

Főigazgatóság

38. melléklet a 380/2016. (XII. 2.) Korm. rendelethez

„1. melléklet a 156/2011. (VIII. 10.) Korm. rendelethez

A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházás megvalósításához

In document MAGYAR KÖZLÖNY (Pldal 130-142)

Outline

KAPCSOLÓDÓ DOKUMENTUMOK