mantikus irányzatok a vallásban kerestek választ: a tudás társadalmi értelmét, az emberi természet lehetőségeit illető aggodalmak (Emberek, Gondolatok a könyvtárban). A történelmi pillanat szükséglete ezeket voluntarisztikus imperatívusszal hidalta át („És mégis, mégis, fáradozni kell. . . " ) , anélkül, hogy feloldhatta volna. Ezek a kérdések azonban sosem váltak Vörösmatynál a vallás kérdéseivé, hanem felszívódtak az egyéni és a nemzeti sors értelmének és lehetőségeinek általános problémáiban, a tudás, a társadalmi-nemzeti lét és a személyes emberi hivatás eszméi a költő szemléletében egy síkot képeztek.
Nem csupán Vörösmarty látásmódjának egyedi sajátossága volt ez, ha nála különös erővel jutott is kifejezésre. Mind a dekabrizmus, mind a magyar nemesi reformirodalom java részese volt az eszmei és művészi frontvonalak romantikus átrendeződésének, s részben a kétségek
nek is, amelyek a francia forradalom nagy tapasztalatát követően a felvilágosodást ismeret-elméletileg is megkérdőjelezték. Kétségeik tartalma és iránya azonban egészében nem azokat a romantikus tendenciákat követte, amelyek a felvilágosodással szemben az irracionális miszti
kumot emelték pajzsra, Elképzeléseik nem telítődtek feudális nosztalgiákkal, az áhítat és alázat középkori erényeinek morális dicséretével. Felfogásuk nem az esztétizált vallás és a religionizált költészet bűvkörében lebegett, mint a feudális ideálhoz vonzódó antikapitalista tendenciákban. Köztudomású, hogy a reformkori romantika útja a nemesi múlt eszményité-sétől a művészi és eszmei leszámolás felé vezetett, a dekabrizmus történelemszemlélete pedig a múltban a szabadság valóságos és részben konstruált hagyományait kereste. Szemléletük nem volt „antiutilitárius" (nemcsak a dekabristák tekintettek rokonszenvvel Bentham törek
véseire, hanem Széchenyi is. Minden polgári korlátozottsága mellett az ez elmélet segíthette törekvéseiket, nem az egoizmus igazolását olvasták ki belőle, hanem a feudális passzivitással szemben a tevékenység polgári szellemét). Nem a tudományt tagadták meg. „»HayKa CoKpa-maeT HaM
OIIHTHöbicTpOTeicymeií
HCHSHH"(„a tudomány Megrövidíti számunkra a gyor
san tűnő élet tapasztalatait") — vallotta Puskin a Borisz Godunovban. Vívódásaikban nem a Iélekmentő hit és a lélekpusztító ráció elképzelései ütköztek meg, hanem a tudás és a tudo
mány társadalmi hivatásának és objektív lehetőségeinek reális ellentéte feszült. A tudomány értelmét és értékét a társadalom sorsán, „a nagyobb rész boldogságán" mérték és kérték számon. Az ellentéteket romantikus módon hidalták át, a világnézeti tartalmakat a szubjek
tivitásba transzponálva, az akarati mozzanat erőteljes kiemelésével. A vallásra vonatkozó
gondolataik általános menete azonban felvilágosult-liberális irányban haladt, s a kérdések,
amelyeket korábban a vallás elégített ki a maga válaszaival, átalakultak egy isten nélkül
formálódó társadalom képének romantikus kollfzióiban.
Borbála H. Lukács
LA RELIGION DANS LA LITTÉRATURE DÉCABRISTE ET DANS LE ROMANTISME HONGROIS PRÉCOCE
La conception religieuse et mystique n'appartient pas forcément aux attributs les plus généraux de la maniére de voir romantique; mais le probléme de la relation de la religion et de la science, de celle de la religion et de la société est une composante ouverte ou latente des ten-dances romantiques de la fin du XVIIIe et du début du XIXe siécles. L'athéisme ne peut pas étre rangé parmi les differentia specifica de la conception du monde ni des romantiques hongrois de l'époque des réformes, ni des décabristes, mais la conception liberale des sectes et de la ten-dance déiste étaient prépondérantes. Dans tous les deux, la conception de la religion se manifes-tait d'une maniére romantique ou, du moins, du classicisme eile s'approchait du romantisme.
Les couches de la poésie décabriste gardent l'empreinte intermédiaire de ce courant, dönt les résultats s'accomplissent dans la poésie de Pouchkine. La route du romantisme hongrois de l'époque des réformes est semblable, bienque, dans ses conflits en épanouissement on trouve des problémes auxquels, dans les autres tendances romantiques, c'est le mystique qui donne la réponse. Toutes les deux tendances sur montent les antithéses d'une maniére romantique, en transposant les contenus de conception du monde dans la subjectivité, tout en soulignant énergiquement le moment de volonte; et les questions auxquelles plus tót c'était la religion qui satisfaisait par ses réponses, se sont transformées dans les collisions romantiques du tableau d'une société se formánt sans dieu.
169
AGÁRDI PÉTER
METSZET A FELSZABADULÁS UTÁNI MAGYAR IRODALOMTÖRTÉNETÍRÁS TÖRTÉNETÉBŐL*
Előzmények
A felszabadulás után az új véráramot hozó marxista szemlélet viszonylag hamar átjárta az irodalomtudományi és kritikai gondolkodást, valóságos szellemi űr töltődött fel. Űj periódus kezdődött a tudomány történetében. Nemcsak azért, mert a népi demokratikus társadalmi berendezkedés gyökeresen új feladatokat fogalmazott meg a tudomány számára, s nemcsak, mert a Magyarországon addig szűk körben érvényesülő világnézet, a marxizmus egészen új irodalomtudományi módszert követelt. De azért is, mert a tudomány viszonylagosan önálló belső fejlődését tekintve is komoly lemaradás, erőtlenség, konzervativizmus volt az örökség.
A magyar irodalomtörténetírás vezető irányzatai nem járták végig a polgári irodalomtudomány modern fejlődésének — mégoly problematikus — állomásait. A reformkori fellendülés után, de főleg a XX. század első felében a pozitivizmus és a szellemtörténet másod- és harmadvonalbeli törekvései váltak uralkodóvá, egy erősen provinciális, nacionalista szemléletű, az élő irodalom
tól és kritikától teljesen elszakadt, konzervatív normarendszerű, elavult filológiai apparátusú irodalomtörténetírás jellemezte a vezető tudományos és egyetemi fórumokat. Színvonalas egyéniségek, kiugró teljesítmények persze jócskán akadtak Toldy Ferencit Gyulai Pálon és Riedl Frigyesen át Horváth Jánosig és Schöpflin Aladárig, de sohasem dominánsan, jellegmeg
határozó módon. Az ellenzéki, baloldali gondolat legtöbbször a kortársi irodalomi hlette sze
mélyes esszében, publicisztikában kovácsolódott ki, sőt e műfaj adta pl. a hivatalos irodalom
történeti szemlélettel oppozícióban levő — habár korántsem egyértelműen korszerű esztétikájú
— haladó esszéisták irodalomtörténeti eszmélkedésének kereteit is BabitstóA Németh Lászlón át pl. Szerb Antaligés Halász Gáborig. A polgári irodalomtudománynak a pozitivizmust és a szel
lemtörténetet követő harmadik nagy periódusa, a kapitalista társadalmak megzavart, de ki
követelt biztonságérzetét, indirekt apologetikáját is sugalló (viszont módszertani értékekben rendkívül gazdag) neopozitivista formalizmus Magyarországon alig éreztette hatását. Ezzel az irányzattal — nagyobb sodrásként — csak 1960-tól találkozott a magyar irodalomtudo
mány, a megkésett találkozás szükségszerű pozitívumainak és az antidogmatikus illúziókkal való „terheltség", a „túllicitálás" ellentmondásainak, negatívumainak bonyolult összefonó
dásától kísérve.
A legpozitívabb hagyományt, a közvetlen előzményt egyrészt a baloldali, sőt szocialista eszmeiségű kritika és esszéirodalom, Ady Endre forradalmi publicisztikája, Illyés Gyula Petőfi
könyve, Bálint György, Gaál Gábor, József Attila és mások marxista Írásai, másrészt az emig
rációban élő marxista ideológusok, esztéták és irodalomkritikusok, mindenekelőtt Lukács György és Révai József munkássága jelenti. Műveik nemcsak a legkorszerűbb világnézet és a
„szakma" igényes, tudományos hitelű találkozását bizonyítják, de egyben az
irodalomtör-* Részlet „A felszabadulás utáni magyar irodalom története" c. kézikönyv számára készült összefoglaló tanulmányból. A tanulmány egy másik része a Literatura c. folyóirat 1975-i évfolya
mában jelenik meg. Jegyzeteket, hivatkozásokat a kézikönyv jellegnek megfelelően — s annak külön bibliográfiai részére hagyatkozva — nem (vagy alig) alkalmazunk.