A népdalfeldolgozástól a saját hang megtalálásáig (1945-1956)
3. Népdalokat felhasználó a cappella művek
Veress irányításával a fiatal Ligeti nemcsak szabályos népdalfeldolgozásokat készített, hanem olyan a cappella kompozíciókat is, amelyekben szabadabb módon — megváltoztatva, részleteikben vagy saját tematikával kombinálva — használt fel népi dallamokat. Ezek a darabok mintegy átmenetet képeznek a szűkebb értelemben vett népdalfeldolgozások és a népdalutánzatok, a
„kitalált folklór” között.
Az 1945/46 telén keletkezett nőikari ciklus, az Idegen földön két középső tétele („Egy fekete holló”, „Vissza ne nézz”) használ fel egy-egy magyar népdalt. (Az I. tétel Balassi Bálint-, a IV.
szlovák népi szöveg magyar fordításának megzenésítése). Míg az alapul vett népdalok szövegét teljes egészében felhasználta a zeneszerző, addig a dallamukból a II. tételben csak az első sort, a IlI.-ban pedig csupán az első öt hangot — a jellegzetes oktávugrást — vette át, s azt saját, népzenei fordulatokat alkalmazó melodikájával folytatta. Ligeti vélhetően azért nem használta fel teljes egészükben az idézett népi dallamokat, mert elsősorban nem népdalfeldolgozásokat, hanem mívesen megformált, imitációs szövetű kórus-miniatűröket kívánt írni. Az imitációs technika a ciklus valamennyi tételében főszerepet játszik: a I. tétel („Siralmas nékem”) 1—4. üteme például szabályos háromszólamú kánon, a III.-ban pedig a két felső szólam alkot szigorú szekundkánont, míg az alsó szabadon imitálja őket. A népi dallamokra Ligetinek voltaképpen csak addig volt szüksége, amíg azok alkalmasnak bizonyultak az imitációs szerkesztésre.
Az 1946 áprilisában írott Húsvét című gyermekkar a Ma van Húsvét napja kezdetű népdal szabad feldolgozása. Az első strófa dallama pontosan követi a népdalt, a további szövegstrófákhoz azonban Ligeti saját zenei anyagot komponált. A népi dallam részlete a mű közepe táján bukkan fel ismét (54—61. ütem), majd a kompozíció végén visszatér az első népdalstrófa, mely afféle cantus firmusként vagy koráldallamként koronázza meg a művet: a népdal egy második kóruson szólal meg az első kórus háromszólamú szövedéke fölött.
Hasonló stratégiát követ a Bujdosó című háromszólamú vegyeskari mű (1946. december), amely először szintén idézi az alapul vett népdal (Fölkelt már a csillag) teljes első strófáját (1—8. ütem), majd a további szövegstrófákhoz saját a zenei anyagot társít, a mű végén pedig rekapitulálja az első szövegstrófát és a népi dallam egyes fordulatait (lásd a témafej tükörfordítását a basszus 33.
ütemében, valamint a harmadik sor visszaidézését a női szólamok 38. ütemében).
A következőkben a Kállai kettőst (1950) vizsgálom közelebbről, nemcsak azért, mert egyike volt Ligeti legtöbbet énekelt a cappella népdalfeldolgozásainak,19 hanem azért is, mert lehetőséget ad
19 Ligeti visszaemlékezését lásd VI, 360. 1950 végi cikkében Viski János is a Kállai kettőst tartotta Ligeti addigi
„legsikerültebb alkotásának”. Lásd Viski János, „Négy fiatal zeneszerző”, Új Zenei Szemle 1/6—7 (1950. nov.-dec.):
42.
10.18132/LFZE.2015.19
az összevetésre Kodály azonos című, csupán néhány hónappal később bemutatott művével.20 Ligeti visszaemlékezése szerint a Kállai kettőst a Belügyminisztérium énekkarát vezető Gát József kérésére komponálta.21 22 A mű ceruzás fogalmazványa Ligeti 1950 végén használt vázlatfüzetében maradt fenn, ahol a komponálás kezdő és befejező dátuma is szerepel (1950. Okt. 31., illetve Nov.
1.).22 A kézirat nemcsak a keletkezési idő, hanem a felhasznált dallamok forrásának kérdésében is eligazít. A fogalmazvány első oldalának tetején ugyanis egy 111-gyel kezdődő és további tizenhat számot tartalmazó számsor olvasható, amely a Magyar Kórus kiadásában 1949-ben megjelent 111 táncdal című népdalgyűjtemény sorszámaira utal.23 Ligeti nyilvánvalóan azoknak a daloknak a sorszámát jegyezte fel magának, amelyeket feldolgozásra szemelt ki; ezek között van a gyűjtemény 81., 82. és 83. számú darabja is, amelyeket a Kállai kettősben valóban fel is használt.
A kórusmű kétrészes, lassú-gyors felépítésű: a lassú rész a Felülrőlfúj az őszi szél, a gyors az Eb fél, kutya fé l és Nem vagyok én senkinek sem adósa kezdetű népdalokat használja fel. A gyors rész a két utóbbit ötletesen kombinálja egy nem szokványos háromtagú forma keretében, kihasználva a két dal szövege közti átfedést (az Eb fél, kutya fé l kezdetű dal első szövegsora megegyezik a Nem vagyok én 3. és 4. szövegsorával). A gyors rész háromtagú formája azért tekinthető különlegesnek, mert Ligeti a középszakaszban felhasznált Nem vagyok én kezdetű dalnak csak az első felét használja fel, s ahhoz záradékként az Eb fél, kutya f é l kezdősorának szekunddal feljebb (eolból lokriszi modusba!) transzponált alakját illeszti. Ez vezet az előzőektől eltérően teljesen homofon feldolgozású és az eddigieknél még élénkebb tempójú trióhoz (62. ütem, Piu mosso), amelyben a Nem vagyok én 2. és 3. strófaszövegét egy, az Úgy tetszik, hogy jó helyen vagyunk itt kezdetű népdal első során alapuló saját dallammal társítja. Ezt követi a gyors rész főszakaszának variált, kibővített és rövid codával ellátott repríze (74. ütem, Tempo I). A mű felépítését a 2. táblázat mutatja.
A Kállai kettősben a népi dallamok egyszerű, de hatásos kórusletét keretében jelennek meg. A dallam gyakran oktávpárhuzamban szól (például 1-6., 13—18., 31—32. ütem), hosszabb imitációs szakaszok nem fordulnak elő. Érzékeny a lassú rész harmonizálása: az alaphelyzetű, mixtúrában vezetett hármashangzatok és modális elszínezések (lásd a 6. ütem TÁ-dúrját) — csakúgy, mint az ugyanez idő tájt készült, a következő alfejezetben tárgyalandó Négy lakodalmi táncban — az
20 A fogalmazvány datálása szerint Ligeti 1950. október 31-én és november 1-jén írta a művet (PSS: Skizzenheft 33, fol. 1v—6r), amelyet ugyanaz év decemberében mutattak be. Kodály Kállai kettőse 1950-ben keletkezett, a hangszerelést a zeneszerző a következő év márciusában fejezte be, lásd Eősze László, Kodály Zoltán életének krónikája (Budapest: Editio Musica, 22007), 249. Bemutatójára 1951. április 4-én került sor, lásd a mű kispartitúra
kiadásának (Budapest: Zeneműkiadó, 1955) előszavát.
21 Ligeti visszaemlékezését lásd VI, 360. Gát 1952-ig vezette a Belügyminisztérium ének- és zenekarát, lásd a Magyar Életrajzi Lexikon szócikkét (http:/ /mek.oszk.hu/00.300/00.355/html/. utolsó megtekintés: 2014. szeptember 6.).
22 PSS SGL: Skizzenheft 33 (felirata: Jegyzetek 1950 ősz), fol. 1v—6r.
23 Dr. Gönyey Sándor (összeáll.), 111 táncdal (Budapest: Magyar Kórus, 1949).
10.18132/LFZE.2015.19
archaikus széki harmonizálás hatásáról árulkodnak. A „szerelembe” szót ugyanakkor romantikus tercrokon fordulatok sora nyomatékosítja (Fisz-dúr—Esz-dúr, E-dúr—G-dúr, E-dúr—C-dúr).
2. TÁBLÁZAT. Ligeti Kállai k ettősének felépítése
Ütem Tételszám, tempójelzés, szövegkezdet Megjegyzés 1. I. Andante: F elülről fú j az őszi szél 2 strófa 31. II. Allegro molto: E b fél, kutya fél 1 strófa
47. Nem vagyok én senkinek sem adósa fél strófa, majd az előző népdal első sora transzponálva
62. Poco piú mosso:
Szép vagyok én, csak a szemem fek ete
az előző népdal 2. és 3. szövegstrófája saját, az Úgy tetszik, hogy jó helyen vagyunk itt első során alapuló dallammal
74. Tempo I (Allegro molto): E b fél, kutya fé l 1 strófa
96. [Coda]
Harmóniai szempontból jóval egyszerűbb a gyors rész, amelynek kezdetén öt taktuson át egy alaphelyzetű a-moll, később, a középrész kezdetén szintén öt ütemen át egy alaphelyzetű D-dúr akkord szól. A dallamot itt egyenletes nyolcadokban zakatoló ostinato és tartott hangok kísérik.
Kihasználva a népdalban eleve benne rejlő, a szimmetriát megtörő motívumismételgetést, Ligeti időnként további ütemismétléseket is beszúr (lásd a 36., 39—40., 50., 53—58. ütemeket, valamint a 74. ütemben kezdődő visszatérést). A szimmetriát megtörő tendencia logikus folytatásaként hat a darab végi implicit — ütemmutatóval nem jelzett — ritmikai aszimmetria (5/8+7/8).
Kodály vegyeskarra és népi zenekarra készített, jóval nagyobb szabású feldolgozása összességében sokkal közelebb áll az eredeti népzenei anyaghoz, mint Ligeti karműve. Ezt példázza már a nyitótétel is (Felülrőlfúj az őszi szél), amelynek tempóutasítása (Lassú tánclépés), a népi hangszeres tánczenét idéző cifrázatai és lassú dűvőkísérete egyaránt az eredeti táncjelleget domborítják ki, míg Ligeti feldolgozásának nyitótétele egyáltalán nem táncos jellegű, tempóutasítása is a 111 táncdalból átvett, semleges Andante. A Kodály-mű zárótételének codájában megjelenő Nem vagyok én senkinek sem adósa kezdetű népdal feldolgozása szintén különbözik:
Ligetitől eltérően Kodály nem tördeli szét, hanem egyetlen egységként kezeli a dallamot, csupán a darab utolsó taktusaiban szövi tovább a népdal nyolcadoló motívumát, hogy azzal hatásosan kerekítse le művét. Ugyan a fenti összevetés alkalmasint a két zeneszerző népzenéhez fűződő viszonyának különbözőségére is rávilágít, mégis inkább a két feldolgozás közti műfaji különbséget mutatja: míg Ligeti kórusművet írt, Kodály — Ligeti szavaival — „művészi köntösbe öltöztetett népdalokat és -táncokat”24 állított színpadra.
A Kállai kettősben kialakított egyszerű, de hatásos, alapvetően a humorra kihegyezett kórus
írásmód és a népzenei anyag szabad kezelése jellemzi Az asszony és a katona (1951), a Haj, ifjúsági (1952) és a Pápainé (1953) című vegyeskarokat is. Ezekben Ligeti még inkább eltávolodik az
24 „Újdonságok Budapestről: tizenkétfokúság vagy »új tonalitás«?”, in VI, 50.
10.18132/LFZE.2015.19
eredeti népi dallamoktól, olyannyira, hogy a folklórhoz való zeneszerzői hozzáállását kis túlzással akár haszonelvűnek is nevezhetnénk. A z asszony és a katona két Bartók gyűjtötte népdalon alapul (Édes kedves feleségem és Varga Zsuzsa bű szoknyája); előbbinek csak a szövegét használja fel Ligeti, utóbbinak pedig csak a dallamát, pontosan megadva a kottában, hogy mely ütemekben szerepel a népi dallam). A népballadaszövegre készült Pápainé új stílusú, ABBA sorszerkezetű népdalutánzata viszont feltehetően két különböző, szintén ABBA szerkezetű népi dallam ötvözete: az egyikből az A, a másikból a B sorokat vehette át a zeneszerző (lásd a Függeléket).
A Haj, ifjúsági az első kiadásban szereplő, a Schott-féle új kiadásból elhagyott akkurátus megjelölés szerint „népi szövegtöredékek”-re készült „javarészt Kriza gyűjtéséből”, valamint egy Molnár Antal gyűjtötte „népdal”-ra. A szövegek Kriza János Vadrózsák című népköltési gyűjteményéből valók, a Nem láttam én télbe fecskét kezdetű népdalt pedig ismét a 111 táncdal című gyűjteményből vette Ligeti; a népdal gyűjteménybeli sorszámát (74.) már a Kállai kettős komponálásakor kiírta magának. A gyűjteményből azonban csak az 1—2. strófa szövegét használta fel, a 3—4. strófában egy a Vadrózsákból vett szöveget húzott rá a Molnár Antal gyűjtötte dallamra.
A darab első és harmadik dallama saját lelemény. Az A zt hallottam, rózsám kezdetű szöveghez Ligeti egy ereszkedő, 7-543 kadenciarendű, régi stílusú parlando-rubato magyar népdalutánzatot komponált (5. kotta), míg az A z én szivem jaj, hogy dobog! kezdetű szöveghez egy dudanóta stílusú giusto „féldallamot”25 (6. kotta).
5. KOTTA
(a) Régi stílusú magyar népdalutánzat a Haj, ijjúságj-ban (1—11. ütem). By kind permission of the music publisher SCHOTT MUSIC, Mainz, Germany.
(b) Magyar népdal. Forrás: Kodály Zoltán, A magyar népgene (Budapest: Zeneműkiadó, ©1969), 359. sz.
25 Az utóbbi dallamot Ligeti a mű ceruzás fogalmazványának 2. oldalán, egy üresen hagyott kottasorban vázolta fel, ami arra utal, hogy azt csak a darab írása közben találta ki (PSS SGL).
10.18132/LFZE.2015.19
6. KOTTA
(a) Dudanóta stílusú magyar népdalutánzat a Haj, ifjú sá giban (74—77. ütem). By kind permission of the music publisher SCHOTT MUSIC, Mainz, Germany.
(b) Dudanóta. Forrás: Kodály Zoltán, A. magyar népzene (Budapest: Zeneműkiadó, ©1969), 258. sz.
A Haj, ifjúsági mind lassú—gyors felépítését, mind a dallamok feldolgozásának módját (oktávpárhuzamok, kevés imitáció, nyolcadoló ostinatók), mind technikai és kifejezésbeli eszközeit tekintve a Kállai kettősre emlékeztet, ám még annál is poentírozottabb, célratörőbb. A lassú részben itt az álnépdalt kíséret nélkül, unisono szólaltatják meg az egymással párbeszédet folytató női és férfiszólamok, így nem kerül sor olyan érdekesebb harmóniai fordulatokra, mint a Kállai kettős első részében. A Haj, ifjúsági gyors részében szinte végig ostinato-kíséret szól, a strófák egyvégtében, megszakítás nélkül hangzanak el, csupán egy-egy strófa közé ékelődik be olykor rövid közjáték (51—52., 61—63. ütem). A zárt strófaszerkezet merevségét némileg oldja, hogy a 74.
ütemtől megjelenő álnépdal csupán „féldallam”, így a strófák mintegy „nyitva maradnak”. A darabot hatásos, sőt csaknem hatásvadász csattanóval zárja le a rekedtséget szimuláló legény reszelős hangjának komikus utánzása és a kórus hahotázása.
Mindezek a tulajdonságok Bárdos Lajos vidám hangvételű népdalkórusainak hatásáról árulkodnak. A Haj, ifjúsági különösen is párhuzamba állítható Bárdos közel egy időben keletkezett, táncdalokon alapuló vegyeskari művével, a Tilinkóssal (1951, utóbb 1. népdalrapszódia címen), elsősorban lassú—gyors felépítése, valamint instrumentális, hangutánzó jellegű (lalázó, dujdujozó stb.) kísérőszólamai révén, amelyek egyértelműen komikus hatást céloznak. A két mű bemutatójára egy időben, 1952 októberében, az Ifjúsági Zenei Napok keretében került sor, ahol mindkettőt kemény ideológiai bírálat érte. A hangversenyeket követő vitanapon a Dolgozó Ifjúság Szövetsége Központi Vezetősége részéről Várhegyi György a Tilinkóst és a Haj, ifjúságl-ot
— Gárdonyi Zoltán, Sárai Tibor és Vásárhelyi Zoltán népdalfeldolgozásaival együtt — elítélte, mert azok úgymond „idegenek és távol állnak az ifjúságtól [...], mert nem fejezik ki és nem tükrözik mai életünk szépségeit”. Úgy vélte, e darabok „kispolgári és polgári hangulatot és érzelmeket keltenek” és „rontják az ifjúság zenei ízlését”.26
26 „Amennyire szeretik a fiatalok Kodály népdalfeldolgozásait, annyira idegenek és távol állnak az ifjúságtól a zenei napokon is bemutatott néhány zeneszerzőnk új népdalfeldolgozásai. Ezek a népdalfeldolgozások nem keltenek mély érdeklődést a fiatalok körében, mert nem fejezik ki és nem tükrözik mai életünk szépségeit. [ . ] Az ifjúságnak nem kell érthetetlen, a valóságtól elszakadt zene. Az ifjúsághoz a tiszta dallamosság és a szépség
10.18132/LFZE.2015.19
A támadás — mint arra Tallián Tibor rámutatott — nyilvánvalóan politikai természetű volt, s mindenekelőtt Bárdos személye ellen irányult.27 Kétségtelen ugyanakkor, hogy az „ifjúság zenei ízlését” féltő apparatcsik valóban találhatott kivetnivalót Bárdos és Ligeti kritizált műveiben, még ha nem is annyira a zenéjükben, mint inkább a szövegükben. Hiszen mindkét mű népi szövege nemcsak, hogy ideológiailag semleges, hanem még erkölcsileg is kifogásolható, amennyiben szókimondóan utal a testi szerelemre és a túlzott alkoholfogyasztásra („kapsz csókot kedvedre, csak jöjj el estére” és „a kalapom csurgóra, mindég innék ha volna” Bárdosnál, „ne fordulj el, ha megfoglak” és „ej legén csak hozzányúlt, a kisleány elpirult” Ligetinél). Várhegyi valószínűleg érzékelte, hogy a népi anyag felhasználásával a két szerző lényegében az alól az elvárás alól igyekezett kibújni, hogy „mai életünk szépségeit kifejező és tükröző” — értsd: pártos — szöveget zenésítsen meg, vagy más módon direkt politikai üzenetet hordozó művet komponáljon. Hogy a Haj, ifjúságl-ot követően Ligeti nem kísérletezett hasonlóan poentírozott, „hatásvadász”, nagyszabású népdalkórus írásával, abban Várhegyi bírálatának alkalmasint döntő szerepe lehetett.
hangján kell szólni. Ezek a népdalfeldolgozások sokszor kispolgári és polgári hangulatot és érzelmeket keltenek a fiatalok között és helytelen irányba formálják, nevelik őket. Ezekben a népdalfeldolgozásokban nem bontakoznak ki és nem virágzanak a népi motívumok és elszürkülnek a nép gazdag érzelmei és gondolatai. A színes és gazdag népi motívumokat megölik és eltorzítják a néptől teljesen idegen külsőségekkel, amelyekkel rontják az ifjúság zenei ízlését. A zenei napokon bemutatott népdalfeldolgozások közül ilyenek voltak pl. Gárdonyi: Jere bé, violám, Ligeti György: Haj ifjúság, Sárai Tibor: Szvit gyermekkarra és gyermekzenekarra, Bárdos Lajos: Tilinkó, Vásárhelyi Zoltán: Ország őrizője.” Lásd „Ifjúsági Zenei Napok” [Várhegyi György hozzászólása a Dolgozó Ifjúság Szövetsége Központi Vezetősége részéről], Új Zenei Szemle 3/11 (1952. nov.): 8.
27 Tallián Tibor, „L’affaire Bárdos”, Muzsika 57/9 (2014. szept.): 17—26.