már nem vettek részt az ítélkezésben. A népbíróság elnöke az 1948. január 14-ei népbírói teljes ülésén méltatta a Budapesti Népbíróság három éves teljesítményét, amelynek során a bíróság 239 halálbüntetést szabott ki, 1186 személyt ítéltek kényszermunkára, 5310 vádlot-tat börtönbüntetéssel sújtottak, vagyonelkobzás mellékbüntetést pedig 2179 esetben alkal-maztak.115
1949. elejétől (pontos adatot a kinevezésére nem találtam) Olti Vilmos töltötte be a bí-róság elnökének posztját, a Budapesti Népbíbí-róság történetének utolsó elnöke pedig Jankó Péter lett, aki 1949. szeptember 7-én tette le hivatali esküjét és rá tulajdonképpen már csak a népbíróság felszámolásának feladata maradt.
Az 1948-as évtől folyamatosan megszüntették a népbíróságokat, így bizonyos átszer-vezést kellett végrehajtani az illetékességet illetően. A 3800/1948-as igazságügy-miniszteri rendelettel felszámolták a balassagyarmati, az egri, a székesfehérvári, a szolnoki, a kalo-csai, a nyíregyházai, a sátoraljaújhelyi, a soproni, a veszprémi, a zalaegerszegi, a nagyka-nizsai, a szekszárdi, a bajai és a gyulai népbíróságokat és a melléjük rendelt népügyészsé-geket. A Budapesti Népbíróság feladata lett, hogy a megszűnt balassagyarmati, egri, szé-kesfehérvári és szolnoki népbíróság folyamatban lévő ügyeit átvegye, és eljárjon azokban.
A legtovább fennálló Budapesti Népbíróság 1950. január 1-én fejezte be működését, a 4281/1949-es minisztertanácsi rendelet adott utasítást a felszámolására. A bíróság még el nem intézett ügyeit átiktatták a Budapesti Büntetőtörvényszékhez, és itt történt meg az ítélethozatal is, most már a hagyományos felépítésű bírósági struktúrában.
Az igazságügyi szervezetekre vonatkozó jogszabály 1951. január 1-jétől a megyei bí-róság hatáskörébe utalta a háborús és népellenes bűncselekmények elbírálását, a 73/1950.
számú minisztertanácsi rendelet értelmében pedig a Népbíróságok Országos Tanácsa is befejezte a működését.
A Budapesti Népbíróság története a számok tükrében egy nagyon széles körre kiterje-dő felelősségre vonás képét mutatja. Összesen 24 835 személy került bíróság elé, és ebből 11 884 marasztaló, 5669 felmentő ítélet született, a fennmaradó 5787 ügy egyéb határozat-tal zárult. A Budapesti Népbíróság 384 halálos ítéletet mondott ki és 160 esetben végre is hajtották az ítéletet. A bíróság főként szabadságvesztés büntetéseket hozott, 141 esetben életfogytig tartó, 343 esetben 10-től 15 évig terjedő, 874 esetben 5-től 10 évig terjedő, 4538 esetben 1-től 5 évig terjedő, 4082 esetben 1 év alatti börtönbüntetést szabott ki. Sú-lyos szankciónak minősült a kényszermunka kimondása, 248 személynél alkalmazott
115 BFL XXV. 1. d. Budapesti Népbíróság elnöki iratai VIII. B. 23. Teljes ülési jegyzőkönyvek.
fogytig tartó, 441 személynél 10-től 15 évig terjedő, 348 személynél 5-től 10 évig terjedő, 341 személynél 3-tól 5 évig terjedő, 128 személy esetén pedig 3 év alatti kényszermunka büntetést alkalmazott a bíróság.116
116 ZINNER TIBOR: Háborús bűnösök perei. Internálások, kitelepítések és igazoló eljárások 1945–1949. In:
Történelmi Szemle, 1985. 1. sz. 120–121.
5. Az 1956 utáni megtorlás bírósági szervezete
Az 1945 után létrehozott népbíróságok felszámolása után megkezdődött a teljes jogszolgál-tatási rendszer átszervezése és konszolidálása. A bírósági szervezetről szóló 1954. II. tör-vény révén megkezdődött a különbíróságok nélküli szervezet felállítása. Az 1956-os forra-dalom leverése után azonban ismét szerepet kaptak a korábban már „jól bevált” népbírósá-gi különtanácsok.
Az 1956-os forradalom leverése után az új hatalmi elitnek először is a saját legitimá-cióját kellett megalapoznia. A szovjet páncélosok védelme alatt 1956. november hatodiká-ról hetedikére virradó éjszaka Budapestre szállított Magyar Forradalmi Munkás–Paraszt Kormány törvényessége alkotmányjogi szempontból nagyon ingatag alapokon nyugodott, nemzetközi elismertsége kétséges volt.117 A hatalom elfogadtatásához a régi-új pártvezetés a társadalom nyílt vagy lappangó ellenállásával szemben az erő eszközével lépett fel. Az 1956 decemberében megszerveződő karhatalom fegyvertelen tüntetőkre leadott sortüzei, a forradalmi bizottságok betiltása, a munkástanácsok vezetőinek elhurcolása a társadalom megfélemlítésének eszközei voltak. A rendteremtés átgondoltabb végrehajtásához szüksé-ges jogszabályok kibocsátására már a forradalom leverése utáni hetekben sor került. A statáriális eljárásra vonatkozó rendelkezések elsődleges célja az ország pacifikálása, a fegyveres ellenállás megtörése volt. A forradalom résztvevőivel szembeni tervszerű és tömeges leszámolásához szükséges jogi hátteret és szervezetrendszert azonban csak 1957.
április–májusára sikerült megteremteni.118
117 A Kádár kormány megalakulására lásd HUSZÁR TIBOR: Kádár János politikai életrajza 1957. november – 1989. június. 2. kötet. Szabad Tér Kiadó–Kossuth Kiadó, Budapest, 2003.
118 Az 1956-os forradalmat követő megtorlással kapcsolatos források feldolgozásában Jobbágyi Gábornak, Kahler Frigyesnek, M. Kiss Sándornak és Zinner Tibornak van kiemelkedő szerepe. Jobbágyi Gábor munká-iban egyes perek elemzése során von le következtetéseket a koncepciós eljárások sajátosságairól. (JOBBÁGYI GÁBOR: Az 1956 utáni megtorlási eljárások In: Jogtudományi Közlöny 1998. 12. sz. 472–480.; JOBBÁGYI GÁBOR: „Ez itt a vértanúk vére”. Az 1956 utáni megtorlási eljárások. Kairosz Kiadó 1998.) Kahler Frigyes és M. Kiss Sándor munkái a megtorlás általános jogi kereteit elemzik, illetve Kahler Frigyes néhány kiemelt jelentőségű per segítségével is bemutatja a bíróságok és ügyészségek működését. (KAHLER FRIGYES: Jogha-lál Magyarországon 1945–1989. Zrínyi Kiadó, Budapest, 1993.; KAHLER FRIGYES –M.KISS SÁNDOR: Kinek a forradalma? Erőszakszervezetek 1956-ban. A fordulat napja, ismét sortüzek, a Nagy per. Püski – Kortárs, Budapest, 1997.; KAHLER FRIGYES: Szemtől-szembe a múlttal. Válogatott írások, Kairosz Kiadó , Budapest, 1999.; KAHLER FRIGYES: A Brusznyai-per. Emberi sorsok a politikai megtorlás idején, Kairosz Kiadó, Buda-pest, 2001.; KAHLER FRIGYES: A megtorlás történetéhez – a büntetőjog általános részének alkalmazása 1956 után. In: Magyar Jog, 1991. 10. sz. 581–587.; KAHLER FRIGYES: A megtorlás történetéhez – a büntetőjog különös részének alkalmazása 1956 után. In: Magyar Jog, 1992. 1. sz. 1–5.; KAHLER FRIGYES: A megtorlás történetéhez – a büntető eljárási jog néhány kérdése 1956 után. In: Magyar Jog, 1992. 2. sz. 76–79.) A meg-torlás szervezeti kereteiről és politikai irányítottságáról szóló legteljesebb feldolgozásokat Zinner Tibor jelen-tette meg. (ZINNER TIBOR: XX. századi politikai perek. A magyarországi eljárások vázlata. 1944/1945–1992.
Rejtjel Kiadó, Budapest, 1999.; ZINNER TIBOR: A kádári megtorlás rendszere, Hamvas Intézet, Budapest, 2001.)
A leszámoláshoz szükséges ideológiai keretet pedig a szocialista törvényesség újon-nan megalapozott elmélete biztosította. A szocialista törvényesség fogalmára vonatkozóan a Kádár-korszak későbbi éveiben kötetnyi irodalom keletkezett az uralkodó ideológia szel-lemének megfelelően. Tanulmányom bevezetőjében azonban egy olyan munkából idézek, amely a megtorlás csúcspontján, 1957 nyarán íródott. Az ideológia cinizmusának bemuta-tására annál is alkalmasabb ez a pár oldalas brosúra, mivel a korszak gyakorló ügyésze, vádiratainak szerkesztője tollából származik.119
Az összeállítás elsősorban a nyomozóhatóság tagjai számára készült, ezért igyekezett közérthetően fogalmazni és a megértést segítendő példákkal próbálta a problémát illuszt-rálni. A fogalom megközelítésénél az ellenség álláspontjából indult ki: „Az ellenséges, vagy ilyen befolyás alatt álló kategóriák a szocialista törvényességet olyan frázisnak tekin-tik, melynek gyakorlati megnyilvánulása nyers erőszakot jelent a fennálló szocialista társa-dalmi rend minden ellenfelével és ellenzőjével szemben, akár a törvények kiterjesztő al-kalmazása útján is.”A szerző ezt a megközelítést mindannak ellenére visszautasította, hogy tapasztalatai szerint saját elvtársai körében is gyakorta találkozott ezzel a nézettel. A törvé-nyességgel kapcsolatos legnagyobb veszélyt a főügyész a túlkapásokban vagy a liberaliz-musban látta. Ennek okaként azt jelölte meg, hogy a nyomozóhatóság tagjai nem tették eléggé magukévá a párt politikáját. „Amikor ütni kellene az ellenségre, a bűncselekmény elkövetőire (ezt nem szó szerint kell érteni), akkor elnézőek, határozatlanok, amikor a tör-vényesség adta keretek között kellene eljárniok, akkor „szűk nekik a keret”, bántalmazzák az embereket, jogtalanul járnak el, önkényeskednek.” Szénási értékelte a törvényesség ak-tuális állapotát is, ennek kapcsán megállapította, hogy 1956 szeptemberében ugyan a tör-vényesség magas színvonalon állt, de még távol volt a tökéletestől. Szerinte az államveze-tés túlzott liberalizmusának volt köszönhető, hogy az írók a kommunisták ellen izgathattak.
A téma lezárására a következő sommás választ adta: „És bár a törvényesség legsúlyosabb ellenpólusa az önkény, beteg az a törvényesség, melyet opportunizmus és liberalizmus jellemez.”120