1.Az állampolgár és a hatóság találkozása
egy közforgalmú helyen Egy asztal Egy szék Egy csésze Egyik szebb mint a másik Viszik törvényesen a papírt az állampolgárok
látogatják az asztalt Aki kéri annak adatik dedikálja nekik az erre kijelölt személy Aztán új papírok és új személyek jönnek Reformkori dizájn jó betűtípus és elég vastag papír
Télen ebbe csomagolom be magam
2.Az elhalt fákat
a kocka alakú díszfákat térítésmentesen kicserélik és papírt készítenek belőlük
Erről a halott fákra kihelyezett táblák is tájékoztatják
az arra járó közönséget Szépül egyre a terület épül az ország Kiszáradtak a fő díszítőelemek Kockaország díszfáit kicserélik térítésmentesen Az elhaltakból papír készül Télen abba csomagolom be magam
3.Kiveszek egy követ a kabátom jobb zsebéből és szopogatom
aztán nem szopogatom Aztán belerakom a kabátom bal zsebébe ami üres Nem írom le a gyötrelmet a győzelmet
melyen keresztül eljutottam a megoldáshoz
Hagyják figyelmen kívül amit mondok
és vegyék figyelembe amit nem mondok Soha nem hazudtam és most is biztosan fogok
4.Mindenképpen meg akarom mutatni a sérült lábamat Minden körülmények között Felhúzom nadrágom és egy combomig érő paravánon keresztül a tisztelt bíróságnak és a nagyközönségnek
a nagyvilágnak én megmutatom Még mindig nem egészséges a lábam!
A sérült lábamat mutogatom de az operatőr rosszul állítja be Bemegyek a múzeumba hát ott meg rosszul állítják ki A toalettre aztán
már be se merek menni
5.Legyen rend!
Ez az alapelv A hadiállapot ne
tükrözzön hadiállapotokat!
A guberáló ne guberáljon Lomtalanításkor
ne legyenek az utcán lomok Nem esztétikus
Az emberek az utcákon ne éljenek
mert mindig az életből lesz a felfordulás
Az ember utca-lom Az ember a lomokat szétdobálja
A többit nem tudom
6.Kezet fogok az ügyvéddel aki verseket szaval Ma már világosan látom hogy nem történt meg az ami megtörtént Napnál világosabb A hold éjszaka
Megtörtént tehát nem történt meg Mindig sejtettem én
hogy az ügyvéd urak költői lelkek
Van nekik miből költeni Kezet fogok a lábammal aki még most sem egészséges Ma már világosan hallom az ügyvéd verseket szaval
7.Ha én például óramutató lennék akkor énnekem példamutatóan kellene körbejárnom és persze pontosan is mivelhogy mindenki énrám figyelne
Csak járnék körbe szépen pontosan és példamutatóan a forgástengely körül Nyugodtan nézhetnék az emberek szemébe
férfiasan vállalva a felelősséget körbejárásomért
8.Az ember két lábon jár de olykor fára mászik máskor meg falra mászik vagy kerékpárra
Ügyetlenkedik a homo habilis aki a fejlődés zsákutcája
Konzerválja őt a sivatag
a mocsár vagy whiskyjében a jég Az ember a fejlődés
motorja kerékpárja Az ember
a kerékben a nyolcas Az ember
maga a végtelen
9.Az ember a fejlődés motor-kerékpárja a zsákutcában Az ember a fejlődés gépkarabélya
Az ember a falnak beszél
Az ember a falnak támasztja a kerékpárt Az ember célzott
lövéseket ad le sorozatban háborús filmekben és a tévéhíradóban Most jó pénzért te is
kezedbe foghatod a gépkarabélyt és lőhetsz vele
Céltáblád a világ
10.A születés örömét boldogságát
megosztom szeretettel környezetemmel Egyszerre egyéni és családi boldogság forrása is
a születés Ajtómra ajtódíszt aggatok: egy szivet Gyönyörű! De miért hiányzik a közepe?
Isten hozott!
De a szív közepét ki lőtte szét ki lőtte szét?
11.Nemzetiszín szalag köti össze egy képen a nő és a férfi kezét méghozzá ötször rátekerve hogy erősebb legyen a kötés
s a kezek fölött ott a magyarázat is:
Együtt
Alatta gyönyörű
mondatok hömpölyögnek akár a vörös iszap Nem elég élni hagyni sokkal több kell annál:
kifosztani elűzni alkalomadtán megölni
12.A virágládák előtti betonos területen a színpad előtt az épület körül A virágládák és a lánc kordon vonalában A betonládák előtti színpados területen Az épület körül a lánc kordon vonalában a fényes kardon a porszem
A színpad előtti betonládás területen a kordon vonalában virág az őrszem
13.A hentestől jöttünk anyám
emlékszem vagy a temetőből?
Miért égették el a papát a temetőben?
Hisz ő némán
udvariasan fúlna vízbe hogy véletlenül se zavarjon senkit
Inkább megfojtja magát Nem ő A gégerák Otthon kitömtem a kölcsöncipőm orrát
lótuszlevéllel hogy le ne essen rólam a mindenség
14.Mintha májat vettünk volna a hentesnél a sarkon vagy talán mégis süteményt a cukrászdában
a másik sarkon?
A sarkon vásároltunk arra emlékszem határozottan
Talán fagyasztott májat vagy fagylaltot esetleg?
Ötvenfilléres?
Mostan kétforintosokról álmodom
Azzal később telefonálni is lehetett a fülkéből
Álmaim elgurultak a lábrács alá
15.Néha rabtartó néha fogoly Olykor noszogat
máskor igyekezni igyekszik Néha maradhat ahol van néha meg el kell mennie Lassan halad
várja a harangszót Néha kimegy a temetőbe megnézi a sírját
Egyszerű latin kereszt Fehér
Egyszer majdnem jön vissza
16.Amikor elfáradt esernyőt tartó karom hát akkor a másikkal tartottam az esernyőt
Magam előtt láttam egy kabátot betöltötte
az egész látóhatárt A kabátok
felemelkednek a mélyből magukkal rántják az embert A kabát látta az égboltot az ablak
felületén tükröződni
17.Az alsóneműről egyelőre nem állíthatunk semmit teljes bizonyossággal Szívesen aludtam el kaviccsal gesztenyével fenyőtobozzal
vagy alsóneművel a kezemben
Döglött madárnak láttam az eldobott
fekete alsóneműt Odamentem bámultam hosszasan és amikor nyúltam érte elrepült
18.Az öné ez a szép vaskalap?
Csak mintha rozsdás lenne egy kicsit
de attól még megérdemli a tiszteletet
Ha nagyon elrozsdásodik vashulladék lesz belőle Elviszik a kohóba és ott újra vassá változik Lehet belőle ismét kalap Joggal állapíthatjuk meg tehát hogy a rozsdás vaskalapból
lehet majd újra vaskalap A vaskalap pedig mindig jól hasznosítható
19.Rozsdás ez a szép vaskalap Meg akarom mutatni a tükörnek a toaletten a hadiállapotokat
Az állam polgáraival hadban áll az ember derékig
tócsában áll a toaletten
Szépül egyre az ország az országtoalett Szalmasárga lett az országvizelet
Kicsit még labilis a homo habilis Kicsikét még ügyetlen az ügyeletes ügyes ember
20.Egy közforgalmú helyen halott kocka alakú díszfákat veszek elő a kabátzsebemből pedig még nem egészséges a lábam Ma már világosan látom:
a guberáló ne guberáljon Az ember két lábon jár a forgástengely körül Lövéseket ad le sorozatban de hiányzik a szív közepe Nemzetiszín szalag virágládák és lánckordon Akkor most a hentestől jövünk vagy a henteshez megyünk?
Igyekezni igyekszik az ember tartja a fekete esernyőt