Bevezető
A mohácsi csatatér vonatkozó régészeti leleteinek megfelelő értelmezése nem végezhető el, amennyiben nem tudjuk pontosan meghatározni, hogy milyen típusú fegyvereket használ-hattak a felek az összecsapás során. Jelen tanulmányunk a tűzfegyverekkel és azok lövedé-keivel foglalkozik; célja, hogy olyan fegyvertörténeti háttérinformációt biztosítson a kutatóknak, amely segíti a fellelt lövedékek pontosabb meghatározását. Munkánk végén pedig választ adunk a Papp Norbert kutatócsoportja által készített vitairat lőfegyvereket érintő kérdéseire.1
A közelmúlt szakmai vitája, mely a mohácsi csatatér pontos helyének meghatározásával kapcsolatosan alakult ki, számos igen korszerű módszer és vizsgálati szempont alapján elért új eredményt sorakoztatott fel, többek között fegyvertörténeti témakörben is,2 hogy 2026-ra tisztább képet alkothassunk a döntő csatáról.3 A korszak átfogó lőfegyvertörténeti vizsgálata azonban ezidáig elmaradt. Az utolsó nagyszabású magyar nyelvű tanulmány, mely a hadügyi forradalom időszakának fegyverzettechnikai kérdéseivel is foglalkozott érintőlegesen, Kelenik József 1991-ben, a Hadtörténelmi Közleményekben megjelent munkája.4 A tanul-mány kitűnő összefoglalást ad a korszakról, bár elsősorban a 16. század derekától vizsgálja a változásokat, így a 16. század első felének tűzfegyvereivel kapcsolatosan a munka nem igazán használható.
A 16. század elején a tűzfegyverek fejlődése rendkívül gyors volt. A 15. század vége, de sokkal inkább a 16. század első évtizede több tekintetben is cezúrát képez. A mohácsi csata éppen abban a korszakban zajlott, amikor a puskák technikai paraméterei, valamint alkal-mazásuk harcászati elvei olyan szintre fejlődtek, hogy a puskás gyalogság immáron egyen-értékű csapatnemmé vált a hidegfegyverrel felszerelt gyalogsággal. Munkánk elsődleges feladata az, hogy a 15. század végéhez, 16. század első feléhez köthető tűzfegyvereket azonosítsuk.
A mohácsi csata tűzfegyvereinek beazonosításához a következő kérdéseket kell megválaszolnunk:
1 Pap – Kitanics 2020.
2 Bertók – Haramza – Németh 2020. 121–142. o.
3 Pl. Fodor – B. Szabó 2019., de említhetjük a MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont és a Pécsi Tudományegyetem konzorciuma „Mohács 1526–2026: Rekonstrukció és emlékezet” projektjének publikációit is.
4 Kelenik 1991.
1. Milyen típusúak voltak a korszak legelterjedtebb lőfegyverei, és milyen kaliberrel rendelkeztek?
2. Pontosan milyen lőfegyvereket használtak a mohácsi csatában?
3. Hogyan töltötték ezeket a fegyvereket? Mekkora lövedéket, milyen típusú lőport, mek-kora töltetet és milyen fojtásanyagot töltöttek a csőbe?
Amennyiben ezeket a kérdéseket megválaszoltuk, a következő feladatunk lehet, hogy használatuk korra jellemző harcászati alapelveit és hatékonyságukat vizsgáljuk, segítségül hívva a korszerű kísérleti régészeti vizsgálati módszereket.
Tanulmányunk első fejezete arra tesz kísérletet, hogy meghatározza a mohácsi csata ke-resztény csapatai által használt gyalogsági és lovassági tűzfegyverek lehetséges típusait és technikai paramétereit annak érdekében, hogy a hadirégészek által talált lövedékek könnyebben beazonosíthatóak legyenek. A második fejezetben a tűzfegyverek használatá-nak kérdéseit vizsgáljuk majd.
A gyalogság korai tűzfegyverei
A mohácsi csata keresztény csapatai által használt gyalogsági tűzfegyverek vizsgálata sajnos az elmúlt évtizedekben elmaradt. Az 500. évfordulóra való felkészülés azonban időben felkeltette ismét az érdeklődést, hiszen olyan új lehetőségek állnak immáron a kutatók ren-delkezésére, melyek egymást erősítve tisztázhatják a csatáról alkotott képet. A fegyvertör-téneti, hadirégészeti és kísérleti régészeti kutatások eredményei erősíthetik meg, illetve gyöngíthetik az írásos forrásokra alapozott hipotéziseket.
A gyalogság tűzfegyvereinek pontos megismeréséhez számos elsődleges forrás vezethet minket, melyek segítenek tisztább képet alkotnunk. Az írásos források közül kiemelkedően fontosak azok az összefoglaló művek, melyek egy-egy uralkodó teljes fegyvertárát mutatják be. Az ebben közölt ábrázolások, szűk terjedelmű leírások ma már pontosan értelmezhetőek a kísérleti régészetnek – azaz a korai tűzfegyverekkel végzett lőkísérleteknek5 – köszönhetően.
Szintén fontos forrásaink a korszak jelentős csatáit ábrázoló 1510 és 1540 közötti képzőmű-vészeti alkotások. Harmadik forrásunk pedig a magán- és közgyűjteményekben található fegyverek voltak (1. kép).
A kézi lőfegyverek fejlődésének fontos mérföldköve volt a lakatszerkezet megjelenése, mely lehetővé tette, hogy a puskát mindkét kéz fogja lövés közben. Így nem kellett már a kanócot külön kézzel kezelni, ami nagymértékben hozzájárult a lövés pontosságához, és elválasztotta egymástól a kézi ágyút és a fejlettebb kanócos puskát. A „Z” formájú kakassal rendelkező lakatszerkezetről elsőként az 1411-re datált bécsi 3069. számú kódex tesz említést.
A 16. század elején már egészen fejlett, lakatlemezzel, főrugóval, dióval, elsütőemelővel, kakassal rendelkező szerkezetek álltak rendelkezésre, és a fegyvereken az elsütőkar mellett megjelent az elsütőbillentyű is. A salétromba áztatott, lassan parázsló kanóccal működő
5 Németh 2019. 58–59. o.
lakatok mellett megjelent a tapló lakat is ebben az időszakban. I. Miksa fegyvertárában is találunk ilyen fegyvert nyomógombos elsütőszerkezettel, ugyanakkor a tapló csak alterna-tívája volt a kanócnak, nem továbbfejlesztése; éppen annyira megbízhatatlan volt, mint a hagyományosabb kanócos lakat. A korszerű lakat- és elsütőszerkezet segítette a fegyverek célozhatóságát, növelte pontosságát, lehetővé tette a harcászat átalakulását, a harcrendek fejlesztését, és ezen keresztül erősen befolyásolta a hadseregek hadrendjét is.
Muskétának ezeket a fegyvereket még nem nevezhetjük, hiszen a 16. század elején még nem létezett ez a típus, ahogy maga a kifejezés sem terjedt el széles körben. Az 1520-as években a Közép-Európa déli térségében hand puchsen, halb haken, harquebuse, archibugio néven említik azt a könnyű, rövid, támaszték nélkül használt fegyvert, amely az itáliai há-borúk 1500–1540 közötti időszakában terjedt el, és mi is ezt tartjuk helyesnek, hiszen a század első felének kanócos gyalogos lőfegyverei élesen különböznek a második felének muskétáitól. A spanyol eredetű moschetto elnevezés nem vetíthető vissza a század első évtizedeire.6
Bár a fegyvertípusok bemutatása igényel némi pontosítást Kelenik József tanulmányában, a 16. század második felére megfogalmazott megállapításai máig helyesek: „A XVI. század közepén, második felében a könnyebb kézi lőfegyverek és a muskéták között csak méretbeli különbségek voltak. A lövészek jellemző fegyvere az általában kanócos, 1,2-1,5 méter hosszú, 2,5-4 kg súlyú, 14-18 mm űrméretű könnyű puska volt. A kor lovasságának fő fegyverévé a másfél-két kilogrammot nyomó keréklakatos pisztoly vált. Ezek az 50-60 cm hosszúságú fegyverek a maguk 11-14 mm-es űrméretével azonban inkább csak a közelharc eszközei maradtak.”7
Vizsgáljuk hát meg azokat a típusokra, melyek kapcsolatba hozhatóak a mohácsi csatával!
Kódexekben fellelhető források
A korszak Közép-Európában elterjedt puskatípusainak rövid leírását, illetve ábrázolásait megtalálhatjuk számos kódexben, illetve inventáriumban.
Az első ábrázolást (2. kép), mely lakatlemezzel, kakassal, elsütőszerkezettel és kezdetleges dióval rendelkező kézipuskát mutat, Martin Merz (1425–1501) 1472-re datált Feuerwerksbuch8 című munkájában találjuk. Merz kora legelismertebb fegyvermestere volt. 1460 táján kezdett lőfegyvereket készíteni I. Frigyes pfalzi választófejedelem szolgálatában, Ambergben. 1473-ra datált kódexe 283 illusztrációt tartalmaz a fegyvermesteri szakma szerszámairól, termé-keiről. Könyvében két kézi lőfegyvert bemutató illusztrációt találunk a 21. és 22. oldalon.
6 Kelenik 1991. 92. o.
7 Kelenik 1991. 94. o.
8 Bayersiche Staadtsbibliothek (BSB), Cgm 599. Fol. 21. és 22. https://daten.digitale-sammlungen.
de/~db/0004/bsb00045460/images/?nav=1&seite=00001&viewmode=1 (A letöltés időpontja:
2020. november 1.)
Egy kisebb arkebúz (vagy mai értelemben véve inkább pisztoly méretű) és egy nagyobb méretű szakállas puskának tűnő fegyvert ábrázol. Számunkra a kisebbik fegyver izgalmas, hiszen mérete egészen rövid, lakatszerkezete pedig igen korszerűnek mondható. A cső bronzból készült, a gyúlyuk és a serpenyő a cső jobb oldalán helyezkedik el. Az ágyazás a számszeríj ágyazások formáját követi, és nagyon hasonlít azokra, amelyeket a mohácsi csata idejéből származó illusztrációkon láthatunk. A fegyver méreteire, űrméretére nem találunk információt.
Merz egy jóval nehezebbnek tűnő, robusztusabb bronz csövű fegyverről is közöl ábrázolást (3. kép). Alkalmazásának módjáról az ágyazás alján elhelyezkedő szakáll árulkodik, mely alapján feltételezhetjük, hogy a fegyvert állványon irányozták. Elsütőszerkezettel nem ren-delkezik, így azt is valószínűsíthetjük, hogy nem egy katona kezelte.
Ugyan itt találunk még ezeken kívül egy érdekes szerkezetet is (115. o.), melyet elsütőszer-kezetként azonosíthatunk (4. kép). A vasból készült alkatrészeket rézből készült rugók feszítik helyükre.
A landshuti fegyvertár 1485-ben készült inventáriumában,9 ami a Heidelbergi Egyetem könyvtárában található, kétféle kézifegyver típusát találhatjuk meg. Bronz csővel készített szakállas puskákat (5. kép), valamint szintén bronz csővel rendelkező arkebúzokat (6. kép).
A fegyverek lakatszerkezettel nem rendelkeznek, különleges ismertetőjegyük az ágyazásban kialakított félholdat, lóherét, keresztet vagy egyéb alakzatot formázó furatok, bevágások, melyeken keresztül a fegyver működtetéséhez használatos kanócot kellett átfűzni.
Az inventárium a könnyű fegyvereket Handtpuchsen néven említi, és a kísérő szöveg külön kiemeli a tusákon látható félhold bevágás jelenlétét.
1500-ban készült ifjabb Ludwig von Eyb (1450–1521) Kriegsbuch című könyve, mely szintén fontos információkat ad meg a korszak katonai tűzfegyvereiről.10 Von Eyb két típusú kézi lőfegyvert ábrázol munkájának 276. oldalán. A felső részen nehéz szakállas puskák láthatóak vas, illetve bronz csővel, alatta pedig könnyű arkebúzok szintén vas, illetve bronz csővel (7. kép). A két puskatípus között nem csak a méret tekintetében fedezhetünk fel kü-lönbségeket. A nagyobb fegyver esetében a szakáll bizonyítja, hogy az eszközt állványra helyezték, egyéni használathoz túl nehéz volt. A Miksa-féle inventárium ábrázolásához hasonlatosan ezt a fegyvert is két lövész kezelhette. Bizonyítja ezt, hogy a fegyver ágyazá-sában nem alakítottak ki a töltővessző számára csatornát, vagyis a fegyvert nem mozgásra tervezték. A könnyű puskák (Handen Büchsen) igen egyszerű, hadi kivitelek. Ágyazatuk formája megfelel mind a Miksa-féle inventáriumban, mind a páviai csata ábrázolásain látható arkebúzoknak. A fegyveren sem lakatot, sem serpenyőt, sem elsütőkart vagy billentyűt nem
9 Universitätsbibliothek Heidelberg, Cod. Pal. germ. 130. Fol. 35va, 38ra. https://digi.ub.uni-heidel-berg.de/diglit/cpg130/0001 (A letöltés időpontja: 2020. szeptember 8.)
10 Universitätsbibliothek Erlangen-Nürnberg, MS.B 26. Fol. 276. https://nbn-resolving.org/urn:nbn:-de:bvb:29-bv040674061-7 (A letöltés időpontja: 2020. november 1.)
láthatunk, vagyis a gyúlyuk a cső tetején helyezkedhetett el, melyhez a katona a jobb kezében tartott kanócot érintette lövéskor.
A két fegyvertípus összehasonlításához további támpontokat is biztosít a Kriegsbuch. Von Eyb fontosnak tartotta, hogy rajzot készítsen a csövek átmérőjéről is. Ezek az ábrázolások lehetőséget adnak nekünk, hogy a két fegyvertípus kaliberét egymáshoz hasonlítsuk. Az ábrázoláson látható furatokat megmérve megállapíthatjuk, hogy a könnyű puska megköze-lítőleg fele akkora kaliberrel rendelkezett, mint a szakállas puska. A nehéz szakállaspuskákról tudjuk, hogy űrméretük jellemzően 20-30 mm között mozgott, így von Eyb arkebúzainak csőűrméretét 10-15 mm közé kell helyezzük. A két fegyvertípus közötti jelentős kaliberkü-lönbség további bizonyítéka az ábrázolt golyóöntőformák és lőportokok közötti méretkü-lönbségek (8. kép).
1502-ben Bartholomäus Freysleben, I. Miksa német-római császár udvari fegyvertárának parancsnoka készített összesítést 1502-ben a császár rendelkezésére álló haditechnikáról, Zeugbuch Kaiser Maximilians I címen,11 melyet Jörg Kölderer (1465–1540) udvari festő illusztrált. A dokumentum, melyben a korszak katonai tűzfegyvertípusainak teljes vetülete megtalálható.
A gyűjtemény által ábrázolt gyalogsági lőfegyverek két csoportba oszthatóak: állványról használt nehéz, többcsövű tűzfegyverek, valamint szakállas puskák, és olyan könnyű puskák (arkebúzok), melyek állvány és villa nélkül használhatóak. A nehéz fegyverek készülhettek bronz és vascsővel is, állványuk kerekekkel nem rendelkezett, ami valószínűsíti, hogy inkább voltak alkalmasak erődítésekben történő alkalmazásra, mint mezei összecsapásra (9. kép).
A szakálláspuskák jellemző űrmérete 20-30 mm között mozgott. Egy 1520–30-ra datált példányának csövét értékesítették a Hermann Historica 2019. májusi aukcióján (10. kép).
A fegyvercső hossza 88,5 cm, űrmérete 25 mm volt.12
E tűzfegyverek különleges változatai voltak a több, kisebb kaliberű, rövidebb csővel fel-szerelt eszközök, melyeket szintén állványról lehetett működtetni (11. kép).
Az állványos, illetve támasztékból történő alkalmazás bizonyítéka a kezdetleges fa ágya-zaton látható szakáll. A gyűjtemény 3, 4 és 6 csövű változatokat mutat be. Lakatszerkezettel, elsütőszerkezettel egyik sem rendelkezett, vagyis a csöveket egyenként, kanóccal kellett elsütni ágyúkhoz hasonlatos módon, vagyis itt is feltételezhető, hogy több katona kezelte a fegyvert.
Számunkra fontosabbak ugyanakkor a könnyű puskák, arkebúzok, melyekből mind vas, mind bronz csövű változatokról láthatunk ábrázolásokat Freysleben könyvében (12. kép).
Az ábrázoláson ugyanannak a fegyvernek háromféle változata látható. Az előtérben fegy-vert töltő és azzal célzó Landsknechtek a legkorszerűbb változatot tartják kezükben, mely tapló lakattal és nyomógombos elsütőszerkezettel rendelkezik. Ennek bizonyítéka jól látható a célzó katona fegyverén. Az előágyat tartó bal kéz középső ujja egy kis rézgombon nyugszik,
11 BSB Cod.icon. 222. https://www.wdl.org/en/item/8971/ (A letöltés időpontja: 2018. február 2.)
12 https://www.hermann-historica.de/en/auctions/lot/id/14509 (A letöltés időpontja: 2020. november 7.)
mely az elsütőbillentyű alternatívája volt. A lakatszerkezet jóval korszerűbb volt, mint az egyszerű emelőkaros rendszerek. A parázsló taplót vagy kanócot tartó kakast a főrugó el-lenében kellett megfeszíteni. A gomb megnyomása oldotta ki az akasztót. A fegyver elsütése így egyrészt gyorsabban történt, másrészt jóval kisebb, csak egy ujjperc mozdulatára volt szükség, ami lehetővé tette a fegyver biztosabb célon tartását. Mindez pontosabb lövést eredményezett, mint a lakat nélküli, vagy egyszerű emelőkaros lakattal rendelkező fegyverek esetében. A fegyvert Freysleben a 330. oldalon messing hanndtpüchse, azaz bronz kézipuska néven említi (13. kép).
A másik két típus ennél korszerűtlenebb arkebúz (14. kép). A legkorábbi típus nem rendel-kezik sem lakattal, sem felporzó serpenyővel, a gyúlyuk a csőfar tetején helyezkedett el, és így a kanóc kezelésekor a célzás lehetősége korlátozott volt. Az ennél korszerűbb, de még lakatszerkezet nélküli változat serpenyővel már rendelkezett, a gyúlyuk a cső jobb oldalán helyezkedett el, így e típusokkal már pontosabban lehetett célozni.13
Nagyon hasonló fegyver jelenik meg a Theuerdank című műben, mely I. Miksa kalandos útját mutatja be verses formában, hogy nőül vegye Brugundi Máriát 1477-ben.14 A könyv 366. képén láthatunk az inventárium ábrázolásának megfelelő könnyű arkebúzt Miksa
ke-zében (15. kép).
A fegyver az inventáriumban található modernebb, lakattal rendelkező típus közé tartozik.
A művet először 1517-ben adták ki, így időben igen közel áll a mohácsi csatához.
Tűzfegyverek a páviai csata ábrázolásain
A kor számunkra legfontosabb alkotásai, melyek segítenek a fegyverzet kérdésében is eliga-zodni, az itáliai háborúk idején készültek. Ezek közül is keresésünket érdemes szűkíteni azokra a műalkotásokra, melyek a 16. század első harmadában születtek meg. A páviai csatát ábrázoló műalkotások legismertebbjeit vesszük most nagyító alá.
Az egyik legfontosabb rendelkezésünkre álló műalkotás a nápolyi Museo Capodimonteben őrzött hét szőnyegből álló faliszőnyeg sorozat. A monumentális alkotásokat Bernard Van Orley (1488–1541) készítette az 1528 és 1531 közötti időszakban15, vagyis nemcsak az ábrá-zolt esemény, hanem a szőnyegek születése is igen közel áll mind az 1525. évi páviai, mind az 1526. évi mohácsi csatához. Az alkotás nemcsak a felszerelések, hanem az alkalmazott harcászati megoldások tekintetében is fontos információt nyújt számunkra (16., 17. kép).
Négyesi Lajos a mohácsi tömegsírok elhelyezkedése és a faliszőnyegek tábori erődítései
13 Kozák Károly hasonló fejlődési utat fogalmazott meg, mellyel a szerző teljes mértékben egyetért.
Kozák 1957. 169. o. és Kozák 1974. 298. o.
14 Theuerdank 1519. BSB https://daten.digitale-sammlungen.de/~db/0001/bsb00013106/images/
(A letöltés időpontja: 2020. november 8.)
15 Museo Capodimonte, 144489. A szőnyegek méretei: 435x789 cm. https://www.riha-journal.org/
articles/2014/2014-oct-dec/paredes-battle-of-pavia (A letöltés időpontja: 2020. november 7.)
tekintetében vont párhuzamot korábban. Elmélete magyarázatot adhat a tömegsírok elhelyezkedésére.16
A hét darabból álló sorozat ábrázolásain nagy mennyiségben találunk tűzfegyvereket. Az első kép jobb alsó, és középső traktusában találunk gyalogos lövészeket, akik francia ne-hézlovassággal harcolnak (18. kép). A könnyű fegyverzetű lövészek mind rövid Landsknecht arkebúzzal vannak felszerelve. A fegyverek kalibere egészen biztosan kicsi, amit magyaráz a kép jobb alsó sarkában látható lövész katonák vállon átvetett bőrszíjon függő lőportartóinak apró mérete. A fegyverek mindegyike rendelkezik töltővesszővel, a lakat formájából egy-szerű kanócos, vagy taplólakatos puskára következtethetünk. Az elsütőszerkezet kioldása elsütő kar segítségével történhetett, melyet a katona a jobb kezével kezelt. Erre a fegyverek tartásából lehet következtetni.
A második faliszőnyegen ugyanezeket a Landsknecht lövészeket láthatjuk a bal alsó ne-gyedben (19. kép). Az ábrázolás némi eligazodást ad számunkra a harcrend és puskás har-cászat tekintetében is: a lövészeket tömör, zárt harcrendben alkalmazták, a kép centrumában pedig egy teljes sor puskáinak egyszerre történő elsütését láthatjuk, vagyis a lövészek sor-tüzet lőnek a francia nehézlovasságra. További adalék számunkra, hogy több katona felsze-relésében megjelenik a lőporszaru. Érdekesség, hogy a lőporszaruk kiömlőnyílása nem a szaruk csúcsánál, hanem a fa dugóval lezárt vastag részének közepén helyezkedik el.
A harmadik ábrázoláson nem látunk lövészeket, a kép bal alsó sarkában azonban egy elhagyott Landknecht arkebúz fekszik a földön (20. kép). A fegyveren jól látható a töltővessző, a fegyverre tekert kanóc, valamint az elsütőkar is. A negyedik képen egyetlen, nehézlovasok elől menekülő lövészkatonát láthatunk, amint az előre kiásott lövészgödrök felé hátrál a hidegfegyveres gyalogosokkal. Fegyvere hasonlóképpen könnyű arkebúz. Az ötödik kép jobb felső sarkában, a távolban láthatunk csak valószínűsíthetően arkebúzosokat. A hatodik képen könnyebb fegyverzetű lovasság üldözi a folyó felé tartó francia nehézlovasságot.
Tűzfegyverhasználatra utaló részt nem találunk az ábrázoláson.
A hetedik falikárpit a gyalogság üldözésére koncentrál. Tűzfegyverek használatára utaló ábrázolást szintén nem tartalmaz, mindössze egyetlen számunkra érdekes része lehet az alkotásnak: a kép bal oldali középső részén a lövészgödörben egy katona rövid eszközt tart a kezében, mellyel mintha fél szemét behunyva felfelé célozna. Az eszköz mérete és fogása kísértetiesen hasonlít a későbbiekben tárgyalt Mönchsbüchse nevű kezdetleges pisztolyra.
A sorozat folyamatának értelmezése arra is következtetni enged, hogy a puskás gyalog-ságot a harcelőkészítés időszakában alkalmazták, a csata eldöntésében és az üldözésben a hidegfegyverrel felszerelt lovasság és gyalogság jeleskedett. Ugyanakkor a hét ábrázolásból kettő központi témája a tűzfegyveres gyalogság, ami bizonyítja a csapatnem fontosságát.
Továbbiakban megállapíthatjuk, hogy a nehéz tüzérségi eszközökön és a könnyű arkebúzo-kon kívül nem jelenik meg semmilyen más tűzfegyver az ábrázolásoarkebúzo-kon.
16 Négyesi 1994. 64. o.
Roprecht Heller A páviai csata című, 115x128 cm-es festménye 1529 körül készült, ma a stockholmi Nemzeti Múzeumban található (21. kép).17 Az olajfestmény több traktusában találunk lövészkatonákat. A középső szekcióban pikás négyszögek között elhelyezkedő zárt lövész harcrendet láthatunk, melynek első katonái már sortüzet lőnek az ellenséges pikásokra.
A festmény a lövészek alkalmazásának egy további módját is bemutatja ebben a traktusban:
a kép centrumában látható épület fedezékében (vagy annak elfoglalása érdekében) csatárokat küldtek ki a lövészek közül. Ez a nyitott lövész harcrend egyik legelső ábrázolása (22. kép).
A kép alsó traktusában szintén zárt lövész harcrend látható fehér köpenyben (23. kép). A katonákon jól látható a töltéstok, melyben a töltet összetevőit tarthatták. A festmény összes lövészkatonája könnyű arkebúzzal van felszerelve. Ennél nehezebb tűzfegyver a képen nem fedezhető fel. A fegyverek fogása azonban különbözik a nápolyi faliszőnyegen láthatótól: a katonák sokkal inkább mellkasukhoz (hasukhoz) szorítják a fegyver tusatalpát, mint céloz-nának a puskával.
A két tartási mód valószínűleg egymással párhuzamosan létezett. August Esseinwein 1872-ben, Lipcsében megjelent Quellen zur Geschichte der Feuerwaffen című művében egy 1517. évi nürnbergi parancsot idéz, mely szerint lehetőleg minden arkebúzos lövésznek olyan fegyvert kellett biztosítani, mely rendelkezett lakatszerkezettel, melyhez biztosítottak egy tűt a gyúlyuk tisztításához, és melyet tudni kellett az archoz fogva elsütni, hogy „a rosszin-dulatú pletyka a pontatlan lövésekről elkerülhető legyen”.18
A képen látható fegyverek fogásából (a jobb kéz a tusatalp környékén helyezkedik el, a bal kéz az előágyat úgy fogja, hogy az egyik ujj mintha egy gombon lenne) arra
A képen látható fegyverek fogásából (a jobb kéz a tusatalp környékén helyezkedik el, a bal kéz az előágyat úgy fogja, hogy az egyik ujj mintha egy gombon lenne) arra