»Sírba szálltak az összes tudományok«, — mondá egy arab chronogram Kemálpasazáde halálakor. »Oda az írói művészet!« — így hangzott a felirat koporsóján. S a kor-társak valóban aligha jellemezhették volna találóbban a férfiút, kit röviden ismertetni akarunk.
Kemálpasazáde, vagy teljes nevén : Ahmed Semsz-eddin bin Szulejmán ibn Kemál pasa, régi előkelő s hires család-ból származott. Drinápolyban született a X V . század máso-dik felében, 1483 körűi. Atyja, Szulejmán, gazdag és tekin-télyes bég volt I I . Mohammed alatt s Ibrahim pasa nagy-vezírrel több hadjáratban részt vett. Kemálpasazáde is a katonai pályára készült, — egy véletlen eset azonban, mely-nek még egészen fiatal korában, I I . Bajezidmely-nek 1499-ki lepantói hadjárata alkalmával, volt szemtanúja, más irányba terelte az ambitióval telt ifjút. »Osei az oszmán birodalom emírjei közé tartozván, ziámetet és tímárt birtak s nagy tiszteletet és befolyást élveztek; ő azonban a maga képzése czéljából odahagyván a ziámetet, tanulni kezdett Molla Lutfitól, Khátibzádetól és másoktól«, — írja róla Dsemál-eddin.1) Az életpálya megváltoztatásának oka nagyon jel-lemző Kemálpasazádera nézve. Az 1499. évi hadjárat alkal-mával ugyanis egy ízben a nagyvezír sátorában volt atyjával
>) Ajine-i-zurafa 11 —12. levél.
1 8 6 KEMÁLP AS AZÁ D E .
együtt, mikor belépett Ahmed pasa, Evrenosz bég fia, a birodalom legtekintélyesebb pasáinak egyike s kiváló tiszte-lettel fogadtatott. Nem sokára jött egy igénytelen, kopott ruhájú férfi, a nagy tudományú Molla Lutfi, kit a nagy-vezír még nagyobb kitüntetéssel fogadott s feljebb ültetett, mint a hires Evrenosz bég fiát. Mikor a. gyermek-ifjú látta, hogy a napi 30 aszper fizetésből élő müderrisz nagyobb megtiszteltetésben részesül, mint a birodalom egyik első pasája : rögtön elhatározta magában, hogy a tudományos pályára lép. S valóban visszatérvén Drinápolyba, tanítványa lőn Molla Lutfinak, majd Khátibzádenak. a ki I I . Mohám -mednek is tanítója (khodsa) volt.
Miután elvégezte tanulmányait, ő is tanárkodott, előbb Drinápolyban, később Uszkübben, majd ismét Drinápolyban.
Azután drinápolyi kádi lőn ; I. Szelim pedig anatóliai kázi-aszkerré nevezte ki s ilyen minőségben követte a szultánt az 1516—1517. évi egyiptomi hadjáratban, mint egyik leg-kedvesebb és legbizalmasabb embere. Szelim szultán a had-j á r a t után — rágalmazókra hallgatva — letette állásáról és Drinápolyba küldte, hol naponként 100 aszper honorá-riumot kapott mint a Dar-ül-hadisz, majd Bajezid collegiumá-nak igazgatója. Végre 1526-ban, a magyarországi hadjárat előtt, sejkli-ül-iszlámmá nevezte ki a nagy Szulejmán. E leg-magasabb állásában olyan bölcseséget és igazságszeretetet tanúsított, hogy kortársai a következő epithetonokkal ruház-ták fel : »az emberiség és szellemvilág muftija, a fetva ten-gere, a vallásosság bányája, a törvény csillaga, az orthodox nép sejkhje, a hívők igazgatója, a vallás ékessége, a hagyo-mányok koronája«. Meghalt 1534. április 16-án. körülbelül 52 éves korában.
Kemálpasazáde egyike volt a legnagyobb tudósoknak, a kiket az oszmán, illetve a. mohammedán irodalom törté-nete felmutathat. J á r t a s és munkás volt a tudománynak csak-nem minden ágában: törvénytudós, philologus, philosophus, historikus, államférfi, költő, stilista. Dsemál-eddin azt írja róla, hogy »az összes tudományokat ismerte, még pedig mindeniket alaposan; nincs tudomány-ág, melyet előbb ne vitt-, vagy legalább a melyben jártas ne lett volna. — mint
ezt fenmaradt kitűnő művei bizonyítják.« Valóban egész sereg, igen különböző tárgyú munkát í r t : korán-magyará-zatot, jogit, philosophiait, nyelvészetit, szónoklatit, történel-mit, költőit stb., — három nyelven : törökül, arabúi. persáúl.
Dsemál-eddin szerint a különböző szakokban húsz kötetre menő nagyobb munkát és száznál több, kisebb-nagyobb értekezést, tanulmányt stb. írt. Költői művei között leg-nevezetesebbek a persáúl írt »Nigarisztán« (Képcsarnok), mely a híres persa költő, Szádi »Grulisztán«-jának az utánzata, és a »Juszuf és Zulejka« czímű romantikus költemény.
A mi különösebben történetírói működését illeti, I. Szelim szultán — Mujidzáde anatóliai kázi-aszker aján-latára — még fiatal korában, drinápolyi tanársága idejében, megbízta az oszmánok történetének törökül megírásával, a mint előbb ugyanannak persáúl leendő megírásával Idrisz lőn megbizva. Hogy e nagy feladat végrehajtásához kedve legyen s a munkálkodás közben változatosságot is élvezzen, megengedtetett neki, hogy majd Szófiában, majd Dubnicsá-ban tartózkodjék s valószínű, hogy ekkor és ez okból helyeztetett át ITszkübbe is müderrisznek. E munkájáról azonban csak Dsemál-eddin után van tudomásunk, a ki azt mondja, hogy Kemálpasazáde egy »Tárilch-i-ál-i-Oszmán«
czimű igen kitűnő könyvet írt csagataj nyelven, melynek tartalma 699—895-ig, vagyis 1300—1490-ig terjed. — Anatóliai kázi-aszker korában, az 1517-ki egyiptomi had-járat alatt fordította le I. Szelim megbízásából Dsemál-eddin Tangriberdinek Egyiptom történetét tárgyaló arab munkáját s a szultán ezen az úton ismerkedett meg a meg-hódítandó ország történetével.
Bizonyára az imént említett s 1300-tól 1490-ig ter-jedő könyvének folytatása az a másik munkája, mely nyugo-ton is ismeretes — kétféle alakban, a mennyiben az egyik példány Szulejmán trónraléptétől, vagyis 1520-tól 1526-ig terjed szintén »Tevárikh-i-ál-i-Oszmán« czírnmel, a másik példány pedig — melynek czíme »Szultán Szulejmán haz-retlerinin Mohács-tárikhi«, vagy más helyen: »Grazevát-i-Mohács-i-szultán Szulejmán« — csak az 1526-ki
hadjára-188 KEMÁLP AS AZÁ D E .
tot beszéli el.1) Ez a kétféle példány eredetileg valószinűen egy munka volt (legalább erre mutat az a körülmény, hogy az alább közölt »Mohács-náme« egy helyén Belgrádnak 1521-ben történt elfoglalására — tehát a másik példány-ban tárgyalt eseményre — ilyen kifejezéssel hivatkozik:
»az előbb elbeszélt módon«, — nem pedig így: »egy másik munkámban elbeszélt módon«); s csak később szakíthatták el és másolhatták le mint külön, könyvet az 1526-ki had-járatot tárgyaló részt. Az így egységes munkának föltéte-lezett s 1300-tól 1526-ig terjedő »Tevárikh-i-ál-i-Oszmán«
tartalmában azonban 30 évnyi hézag mutatkozik 1490-től 1520-ig; hogy ennek az időszaknak történetét is megírta-e Kemálpasazáde vagy nem : arról nincs tudomásunk.
Kemálpasazáde történeti munkájából az utolsó részt, az 1526-ki magyarországi hadjáratot tárgyaló »Mohács-námet« kapják itt fordításban történetíróink. E munka valódi elegantiával, a keleti ember phantasiájához és ízlésé-hez mért stílusban van megírva, abban a I I . Bajezid korá-val kezdődő művelt stílusban, mely a persa és arab irály-nak utánzata vagy keveréke ; olyan nyelven, melynek alkotó részei között legkevesebb számmal vannak az eredeti török szavak és kifejezések ; s olyan előadásban, melynek prózáját minduntalan hosszabb-rövidebb versek szakítják félbe s mely-nek prózai részletei is sok helyen inkább verses előadásnak mondhatók. Alig hiszem, hogy a keleti írók között volna még egy másik, a ki ily nagy mértékben ura volna a nyelv-nek, a ki ennyire kénye-kedve szerint tudna bánni a szavak-kal, kifejezésekkel, szólásmódokkal gondolatainak és képzelete játékainak megnyilatkoztatásában. Ezért írta és méltán
írhatta koporsójára Száti, a költő, hogy »oda az írói művé-szet!« De ez, a keleti emberre nézve a legnagyobb mérték-ben élvezetes és dicséretreméltó stilus-sajátság reánk nézve természetesen egészen el van veszve, mert a mi nyelvünkön, a mi nyugoti irályunkon ezt nem lehet visszaadni.
Maga Kemálpasazáde nem vett részt az 1526-ki had-járatban, tehát másoktól vette értesüléseit, Forrásait sehol
0 Mind a k e t t ő a bécsi császári k ö n y v t á r b a n , amaz Hist. Osm.
46a., emez Hist. Osm. 46b. szám a l a t t .
sem nevezi meg ; a Bevezetés végén is csak annyit mond, hogy e hadjárat történetét »megbizható szemtanúk közlése alapján« beszéli el. S ezenkívül még csak a 37. fejezetben hivatkozik »hiteles szavú emberek«-re. De ha nem is utal egyenesen valamely írott kútfőre, összehasonlítás útján meg-tudhatjuk, hogy előadása a leghitelesebb forráson, t, i.
Szulejmán Naplóján alapszik, melylyel nemcsak a dátumokra, hanem az egyes napokon és állomásokon történt eseményekre nézve is tökéletesen egyezik, úgy hogy munkájának váza tulajdonképen nem egyéb, mint Szulejmán Naplójának tar-talma. A Naplóban nem található adatok és részletek aztán azoktól a bizonyos »hiteles szavú szemtanúk «-tói erednek.
Kemálpasazádenak, magas állásánál és összeköttetéseinél fogva, mindenesetre módjában állott, hogy az eseményekről a leghívebben értesüljön.
Az itt következő fordítás alapjáúl Pavet de Courteille kiadása szolgált, mely 1859-ben jelent meg Párisban ilyen czímen : »Histoire de la Campagne de Mohacz, par Kemal Pacha Zadeh, publiée pour la première fois avec la traduc-tion française et des notes«, — még pedig azon egyszerű okból, hogy ez a kiadás öt különböző kézirati példány összevetésén alapszik s így mindenesetre megbízhatóbb, mint ha a létező példányok közül egy valamelyik után indultunk volna. A kézirati példányok, melyeket Pavet de Courteille a szöveg megállapításához használt, a következők : 1. A drezdai könyvtár 95. számú kézirata, mely dátumtalan ugyan, de az írásmód és orthographia eléggé mutatják, hogy majdnem egykorú a szerzővel, tehát ezt vette alapúi a for-dításhoz s ennek adott előnyt az olvasásban. 2. Egy 1581-ből való kézirat Párisban az »Ecole des Jeunes de langues«
könyvtárában. 3. A drezdai könyvtár 103. számú kézirata, mely szintén dátumtalan, de az írásmódból ítélve, sokkal későbbi másolat, mint a két előbbi. 4. és 5. A bécsi császári könyvtár H. 0 . 46a és H. O. 46b számú kéziratai, melye-ket Behrnauer útján hasonlított össze a többiekkel.
Pavet de Courteille e műve : egy török író munkájá-nak szöveg-kiadása, ellátva fordítással és magyarázó jegy-zetekkel, és készült azok számára, a kik meg akarnak
ismer-190 KEMÁLP AS AZÁ D E .
kedni a török nyelvvel és a török históriai irodalommal.
Az én czélom, illetőleg e vállalatnak czélja egészen más ; én tehát nem fordíthattam úgy és mind azt. a hogyan és a mit Pavet de Courteille fordított. Neki mindent le kellett fordítania a munkából, még pedig — a mennyire a franczia nyelv természete megbírta — lehetőleg szószerint, a semmit nem mondó dagályos és csak keleti ember által érthető és élvezhető, tisztán a stilus sajátságából kifolyó részletekkel együtt. É n ellenben elhagytam az e kategóriába tartozó helyeket ; mellőztem az olyan prózai részeket és azokat a verseket, melyek voltaképen ugyanazt mondják — kissé más formában, más szavakkal — a mi már az előző sorokban ki volt fejezve s melyek, mint reánk nézve teljesen fölös-legesek, bátran elhagyhatók, a nélkül, hogy az előadásban hézagok támadnának s a nélkül, hogy az 1526-ki hadjárat történetéből csak a legjelentéktelenebb adat, vagy részlet is kimaradt volna. De némelyeknek, úgy hiszem, még az is sok lesz, a mit megtartottam a fordításban. — A ki e fordítást Pavet ed Courteille-éval összehasonlítja, azt fogja látni, hogy én több helyen máskép, más értelemben fordí-tottam le az illető mondatot részben, vagy egészben. Ez eltérésekre vonatkozólag azonban fentartom az én fordításom helyességét s a franczia fordító tévedései közül a fonto-sabbakra rá fogok mutatni az illető helyeken.
K e m á l p a s a z á d e .
(I. 9. lap.)
Ez a fejeset a hadi készülődésről és a hadsereg fölszerelésé-ről szól.1)
A hidsre 932. évében,2) e szerencsés esztendő első felében, a világhódító szultán fölemelte a fényes hadjárat zászlaját, hogy hatalmas karjával kitépje a gonosz hitetlen-ség erős gyökerű fáját az iszlám rózsaligetének mellékéről.
Egy pompás hadsereg élén megindulván a bárhol található ellenségek fölkeresésére, az volt a szándéka, hogy a gonosz fajzatú ellenségnek és a tévhitnek haszontalan testéről, kemény harcz és küzdelem segélyével, lerántsa a fenmaradás díszruháját. A szerencsétlen Engüriisznak gonosz királya a feslett életű gyaurok trónon ülő fejedelmei közt egyik leg-hatalmasabb volt s katonáinak számánál és hadi szükségletei-nek mennyiségénél fogva egyik első helyet foglalta el az erős hadsereggel bíró gyaur országok fejedelmei között.
A gonosz természetűeknek tévelygő fejedelmei már több izben találkoztak a csatatéren a szent harcz oroszlánjaival s ott liarcz és küzdelem közben tépték s marczangolták egymást. Bár országukat lázongó népek környezik, tekintélyes kormányzóik erős kézzel szoktak kormányozni. Az oltalmuk alatt élő népre igen nagy gonddal vannak. A tüzes kemény nyakúaknak orrát még nem törték be a buzogány súlyos csapásával, ezért nem hajtottak fejet és nem adták nyakukat a hódolat igájába. Hevességük oly metsző, mint
*) Az eredetiben megelőzi e fejezetet a Bevezetés és az első fejezet. A szerző a Bevezetésben istent, a p r ó f é t á t és az oszmán u r a l k o d ó b á z a t s főkép az uralkodó szultánt, I. Szulejmánt, dicsőíti.
Az I. fejezetben elmondja versben, bogy a szultán 1526-ban b a d a t i n d í t o t t Magyarország ellen s festi e győzelem dicsőségét ; m a j d prózá-ban visszapillantást vet az oszmán birodalom keletkezésére és emel-kedésére — Ertogrultól fogva.
2) 932. = 1525. október 18. — 1526. okt. 7.
192 K E M Á L P AS AZÁDE.
a kifent kard és tőr, erejök hasonló a kovács ülőjéhez, melyet nem lehet széttörni. A rabszolgaság szégyen igáját még nem ismerték s azért nem voltak készek bemenni az adófizetés biztos menedékhelyébe. Azonban Szulejmán, korá-nak Salamona, azt tervezte, hogy az ördögfajzatú és Ahri-mán természetű nyomorultaknak hatalmát megtöri, szerencsé-jüknek erős gyökerű fáját kivágja, hatalmuk szilárd falát zúzó ágyúkkal lerombolja.
A Duna és Száva között van egy szép tartomány, mely — minthogy e két folyó közt terül el — Szerem szigetének neveztetik s éghajlatának kellemességéről és föld-jének termékenységéről híres.
Vize kellemes és j ó izű, Levegője illatos, m i n t a mosusz.
Ez boldogult Jildirim Bajezid khán idejében elszakít-tatván a szerencsétlen hitetlenek országától, az iszlám terüle-téhez csatoltatott és e nagy tartomány lakói adót fizettek a nevezett uralkodónak. Fejedelmük Lázországának királya, a deszpot, volt s miután uralkodásának erős vára leomlott, a nyomorultak a világhódító oroszlánnak körmei közé kerültek. Később, mikor Timurnak mennyköve lesújtott, e tartomány lakói megszegték frigyüket és földjök ismét a hitetlenség tanyája lőn. Alig tisztíttatott meg e szép tar-tomány földje a harczi kard tüzével, már ismét a bálvány-imádás szenynyével telt meg.
I s m é t a hitetlenség h o m á l y a födte be, Ú j r a tele lőn a b á l v á n y i m á d á s szennyével.
r
I Szulejmán emír és I. Mohammed szultán idejében a legnagyöIHr^aväinEöTefEezett a birodalom állapotában és a szultánság ügyeiben. A bágyadtság e napjaiban nem volt alkalmas idő a haladásra. A régi terület megtartásának és a veszélyektől való óvakodásnak feladata miatt nem fordít-hatták gondjokat ama vidék felé.
Murád szultán gházinak szultánsága idejében sem hajtottak fejet ama szép tartománynak ördögi fajzatú nyakas lázadói. A gonosz királynak hegyi patakként özönlő hada feltartóztatás nélkül több izben átkelt a Duna innenső oldalára és hősiesen megütközött a harcztéren az iszlámnak győzelmes seregével. A várnai mezőn és a koszovai síkon azonban a gonoszsággal telt felfuvalkodottak, kik a harcz tüzét meggyújtották, szomorú véget értek s az általok szított tűznek magok lettek áldozataivá.
A boldogult II. Mohammed szultán, miután az ismeretes módon elfoglalta Kosztantinie erős városát és a maga
dicső-ségét az egekig emelte, terve gyeplőjét az említett ország felé irányozta, a győzelem reményének fakadó bimbójával szivében. Trónra léptétől uralkodásának és életének végéig az volt a vágya, liogy azt, mint fölékesített menyasszonyát, keblére ölelhesse. Azonban a nevezett tartomány ez ural-kodónak idejében a magyarok pártfogása alá került, a kik-nek híre az emberiség minden nemzetéhez eljutott, Az emlí-tett nyomorultaknak olyan királyuk volt, a ki hatalomban Kauszszal1) vetélkedett s e gonosznak olyan bégjei, kik bátorságban fölértek Tuszszál ;2) ezen kívül jól fölszerelt és hangya sokaságú seregei, melyek országuk széléhez közel sem eresztették az ellenséget. Valahányszor szemben álltak a harcztéren, mind addig tépték és marczangolták egymást, míg a közöttük levő, Dsihunhoz3) hasonló Duna vize a vértől rózsaszínűvé nem változott. A nevezett uralkodónak szultánsága is véget ért a nélkül, hogy az említett tartomány meghódíttatott volna.
Azután az igazságos II. Bajezid szultán uralkodása következett, a kit a zsarnok sors változandósága arra kény-szerített, hogy a gonosz tervű ellenségek irányában színlelt barátságot mutasson s mivel öcscse, Dsem herczeg, a hitetle-nek országába futott, ő kénytelen volt elhalasztani a bar-czot a gonoszokkal s az akadályok elhárítására és nehéz-ségek megszüntetésére fordította gondját. Hosszú idő elfolyása után csakugyan elháríttatott az említett baj. Azonban Isten végzéséből egy más baj állott elő; mert alig aludt el nyugoton a gonoszság tüze, keleten föltámadt a lázadás szele, mely a föld hajóját annyira megrázkódtatta, hogy Arabból, Adsemből4) és Dilem5) lakóitól eltűnt a nyugalom. Erzen-dsánban6) egyszerre csak egy tévelygő lépett föl s kitűzte a lázadás zászlaját, mire Azerbajdsán tartományában felütötték fejőket a kizil-basok,7) a mint kinőnek a tulipánok a virágos kertekben. Egy ardebili8) sejkh fia, Iszmail sah ugyanis az eretnekség útjára térvén, kitűzte a féktelenség zászlaját és másokat is tévelygésre csábított. Mindig attól lehetett tar-tani, hogy ez a lázadó a gonosz csőcselékkel s hegyi
') Kausz a Kejanidák családjából való király, Kej-Kobad fia és Kej-Khoszru nagyapja.
2) Tusz híres persa hős (a Sahnameban).
3) Dsiliun = Amu-Derja, Oxus.
*) Adsem — Persia.
B) Dilem : város Persia Gilan t a r t o m á n y á b a n .
6) Yáros Erzernm közelében, ettől délnyugotra.
"') Kizil-bas-nak (veres fejű) nevezi a török a persát.
8) Ardebil város Azerbajdsán tartományában, Tebriz és a Káspi-tenger között.
T Ö R Ö K - M A G Y A R K O R I E M L É K E K , T Ö R Ö K T Ö R T É N E T Í R Ó K . 1 3
194 KEMÁLP AS A Z Á D E .
patak módjára rohanó vitéz lovassággal váratlanul e tájakra üt. Ez oklDÓl kénytelen levén a boldogult uralkodó egyéb teendőket elmellőzni, szüntelenül azzal volt elfoglalva, hogy a birodalomban levő féltett helyeket megerősítse s a lázadó-nak megsemmisítésére és társailázadó-nak kiirtására készüljön.
E szultánt az uralkodásban kitűnő fia, Szíria és Kahira meghódítója, Arab, Adseni és Rum fejedelme, a boldogult Szelim khán követte. Harczi paripájára ülve, mindig erős vágya volt arra, hogy mint a szent harcznak magasröptű sólyoma, lecsapjon a gonosz gyaurok országába vadászni, azonban a sors nem kedvezett neki
E világhódító uralkodó egészen a keleti tartományok és Algir meghódítására szentelte magát s ezért a haicz tüze nem lobbanhatott föl a moszlim harczosok és a nyugoton lakó hitetlenek között
A mint az uralkodás sora a szerencsés Szulejmánra, korának Salamonjára, került, a világ nyakasai mind fejet hajtottak ellenállhatatlan parancsára. Mihelyt trónra lépett, azonnal a gonoszmivű hitetlenek országának meghódítására fordította figyelmét s a gonoszokkal vívandó harcz felé irányozta hadjáratának kantárszárát. Az előbb elbeszélt módon az isteni gondviselés a kőből épült igen erős Belgrád várához vezette őt, melyet erős harcz után elfoglalt. Innen átkelvén Szerem szigetére, portyázókat küldött a gyaurok országába. Ekkor a harczi paripák patkóinak nyomai azon a, földön maradtak mint jegygyűrűk, melyeket a hősök a győzelem menyasszonyának adtak, eljegyezve magoknak ezt a tartományt. A föntebb említett évben elkészülvén a, hit harczosainak menyasszonyi ajándéka, a kard volt az az ékesen szóló pap, a mely az új párt összeeskette.
Átment a szerémi szigetre s vadászta a győzelmet,
P a r i p á j a p a t k ó j á n a k n y o m á t h a g y t a a győzelem jegygyűrűjéül.
Mikor e j e g y g y ű r ű t a győzelem menyasszonyának u j j á r a h ú z t a T u d t a m , hogy nemsokára m e g h ó d í t j a azt az országol.
K a r d j á n , mely a diadal menyasszonyának ágyasháza, Visszatükröződött a győzelem istennője arezának fénye.
(II. 18.)
Előkészület a Magyarország ellen indítandó hadjáratra.
A mint a szerencsés és győzhetetlen szultán elhatá-rozta, hogy az átkozott királylyal szembeszállva megküzd c régi gyűlöletes ellenséggel : először meghagyta az emírek legfőbbjének, a vezírek elsőjének, a hadrendező és Aszaf
bölcseségű a) Ibrahim pasának, hogy minél előbb tegye meg a szükséges előkészületeket a nagyszerű hadjáratra. Ennél-fogva madárröptű és szél gyorsaságú hírnökök küldettek úgy a közelben, mint a távolban levő bégekhez, hogy készít-sék csapataikat, szereljék föl tökéletesen a szükséges fegyver-zettel s legyenek készen az elindulás perczére.
így rendeletek érkeztek az anatólii és rumilii tarto-mányokban levő szerdárokhoz és szipeszalarokhoz s a szeren-csés szultánnak a hadjáratra vonatkozó megmásíthatatlan parancsa értesükre esett az egész birodalomban levő rettent-hetetlen hősöknek. Az arábiai emíreknek az a parancs küldetett, hogy az egyiptomi, damaskusi és aleppói seregek-kel maradjanak helyükön, hogy ha az országban a lázadás
így rendeletek érkeztek az anatólii és rumilii tarto-mányokban levő szerdárokhoz és szipeszalarokhoz s a szeren-csés szultánnak a hadjáratra vonatkozó megmásíthatatlan parancsa értesükre esett az egész birodalomban levő rettent-hetetlen hősöknek. Az arábiai emíreknek az a parancs küldetett, hogy az egyiptomi, damaskusi és aleppói seregek-kel maradjanak helyükön, hogy ha az országban a lázadás