MIZERA TAMÁS

„Allerhandt Predigten…”

A lelkiségi irodalom kutatásának problematikája a kora újkori, felvidéki tanító-könyvtárak jegyzékszerű forrásaiban

Bevezetés Nevelés- és olvasmánytörténet határain

A lelkiségi irodalom és az oktatás kapcsolatát firtató szakember a kora újkori Ma-gyarország összetett művelődéstörténeti viszonyrendszerében számos olyan érint-kezési pontot talál, amelynek segítségével újszerű aspektust kínálhat a téma tárgyalásához. Különösen igaz ez a neveléstörténet, valamint a könyv- és könyvtár-történet határterületein tevékenykedő kutatókra. Számukra ugyanis alapvetés az a – minimálisan – hármas szempontrendszer, amely egyben mindenkori vizsgálódásuk módszertani keretét is jelenti. Közelebbről: rögzíteni kell vizsgált korra és régióra jellemző kiinduló állapotot, bemutatva a politikai és kulturális miliőt, kitérve az ol-vasmánytörténeti források kutatásából következő eddigi tapasztalatokra. Második lépésben a kijelölt forrásra, a tulajdonos-használóra és könyveire vonatkozó, interp-retálandó adatokat kell megvizsgálni; végül, a két elemzés eredményeit összevetve, azonosítani kell a könyvgyűjtemény tipikus, illetve a tulajdonos egyéni életútjából, hivatásából vagy érdeklődéséből fakadó jellemzőit.¹

Jelen tanulmányban lelkiség és oktatás kapcsolatát a kora újkori Felvidék tanító értelmiségének magánkönyvtárain keresztül kísérlem meg jellemezni, jóllehet, ami-kor ezt teszem, magam is „óriások vállán” állok, hiszen a magyarországi olvasmány-történet jegyzékszerű forrásainak programszerű feltárása és kiadása kutatógenerá-ciók erőfeszítéseinek eredménye,² különös tekintettel a hagyatéki leltárakra,³ amelyek egyrészt a lakosság egészére nézve hiteles képet nyújtanak, másrészt jogi aktusnak

1 Wolfgang MILDE, De captu lectoris – a könyv hatástörténete = Válogatás a német szakirodalomból, szerk. MONOK István, ÖTVÖS Péter, ZVARA Edina, Szeged, Scriptum, 1997 (A könyves kultúra: XIV–XVII. század, 2), 229.

2 Bővebben lásd: MONOK István, XVI–XVII. századi olvasmánykultúránk, Magyar Könyv-szemle, 1988, 78–82.

3 A vonatkozó szakirodalomban a forrástípus megnevezése nem egységes. Ugyanabban az értelemben használatos: inventárium, hagyatéki jegyzék, hagyatéki leltár, hagyatéki össze-írás.

köszönhetik létüket. Mivel az állományfelvétel jogilag előírt, különösen megbízható forrásnak tekinthetők.⁴ Bár a felületes vagy hiányos összeírások; a gazdasági, politi-kai vagy erkölcsi okokból kimaradó tételek, valamint a könyvtulajdon és az olvasói ízlés közötti diszkrepancia jelensége óvatosságra int,⁵ olvasmánytörténeti forrása-inknak⁶ több mint 70%-a ebből a dokumentumkörből kerül ki,⁷ így e forrásszegény időszak esetében elengedhetetlen beemelésük a kutatómunkába.

A hagyatéki leltárak

Leltárakat általában akkor készítettek, ha a tulajdonos életében alapvető változás következett be. Az egyes inventáriumok szerkezete és alapossága változó a vizsgált régiók vonatkozásában. Az erdélyi szászok jellegzetes inventálási gyakorlatukat kü-lön megnevezéssel illették: ez volt az úgynevezett „Theilungsherr”, az osztozkodási bíró intézménye; az így keletkezett irattípus pedig a „Theilungsprotokoll”, vagyis az osztozkodási jegyzőkönyv.⁸ A felvidéki városokban ehhez hasonlóan készítették el a halottak javainak jegyzékét, de ennek a gyakorlatnak nem volt külön néven nevezett, intézményesült formája. A három vizsgált régió adminisztrációs gyakorlata közül a legrövidebb mintát Nyugat-Magyarországon követték: az egyes vagyontárgyak felso-rolásakor közvetlenül a tárgy megnevezése mellé odaírták az új tulajdonos nevét a margóra, vagy eleve örökösök szerinti bontásban állították össze a jegyzéket.⁹ A könyvgyűjtemények rekonstruálására a fenti leltárak könyvekre vonatkozó bejegyzéseinek segítségével ugyan kínálkozik esély, azonban a konkrét kiadás azono-sítása nem minden esetben lehetséges, illetve az eddigi elemzések tapasztalatai azt mutatják, hogy a ráfordított munka nagysága viszonylag csekély hozzáadott értéket

4 Wolfgang ADAM,Magánkönyvtárak a 17. és a 18. században: Kutatási jelentés: 1975–1988 = Válogatás a német szakirodalomból, i. m., 167.

5 Günter BERGER, Inventare als Quelle der Sozialgeschichte des Lesens, Romanistische Zeitschrift für Literaturgeschichte, 5(1981), 371–373.

6 A magyarországi viszonyokat lefedő tipológia: MONOK István, Könyvkatalógusok és könyv-jegyzékek Magyarországon: 1526–1720: Forrástipológia, forráskritika, forráskiadás, Szeged, Scriptum, 1993 (Olvasmánytörténeti dolgozatok, 5). A külföldi, elsősorban nyugat-európai források esetében irányadó: Paul RAABE, Bibliotheksgeschichte und historische Leser-forschung: Anmerkungen zu einem Forschungsthema, Wolfenbütteler Notizen zur Buchgeschich-te, 7:1–2(1982), 433–441.

7MONOK,Forrástipológia…, i. m., 29.

8 KOVÁCS KISS György, Rendtartás és kultúra: Századok, mindennapok, változások Erdélyben, Marosvásárhely, Mentor, 2001, 25–39; idézi: VERÓK Attila, Az erdélyi szász polgárság 16–18.

századi könyvjegyzékeinek olvasmánytörténeti tanulságai = Könyves műveltség Erdélyben, összeáll.

BÁNYAI Réka, Marosvásárhely, Mentor, 2006, 29.

9VERÓK, i. m., 28.

eredményez.¹⁰ A címek¹¹ és szerzők¹² azonosításával azonban legalább az áttekintés-re lehetőség nyílik. A könyvanyag összetételének, vagy az egyes foglalkozáscsopor-tok könyves művelődésének vizsgálata árnyaltabb kép kialakításával kecsegtet ezeken a területeken, utat nyitva a recepciótörténeti megközelítések és mélyfúrássze-rű elemzések előtt a kora újkori nevelés-oktatás történetének kutatói számára is.¹³

Alapvetések A korai újkori Magyarország könyves művelődéséről

Mielőtt azonban a két szféra találkozásának problémaköreit részleteznénk, a koráb-ban már felvázolt alapvetéseknek megfelelően, szigorúan olvasmánytörténeti szem-pontból le kell tennünk érvelésünk sarokköveit. A Kárpát-medence ugyanis a 16–

17. században többszörösen hátrányos helyzetben volt a magánkönyvtárak kialaku-lásának lehetőségeit illetően: az alfabetizáció alacsony szintje mellett a könyvkeres-kedelmi intézményhálózat hiánya is jelentős nehézségeket okozott a polgárság számára. A kiadó és az olvasó közé egy harmadik, vándor könyvkereskedőkből,

10 MONOK István, A katalógusok és könyvjegyzékek recepciótörténeti forrásértékéről = Tanulmányok Gebei Sándor 70. születésnapjára, szerk. BORBÉLY Zoltán, KRISTÓF Ilona, Eger, Líceum, 2017 (Acta Academiae Agriensis, Nova Series, Tom. XLIV, Sectio Historiae), 237.

11 Az évtizedes fejlesztőmunka eredményeképpen számos elektronikus adatbázis áll a kuta-tók rendelkezésére. Esetünkben ki kell emelni a következőket: KVK (Karlsruher Virtueller Katalog: http://www.ubka.uni-karlsruhe.de/kvk.html); VD16 (Verzeichnis der im deutschen Sprachbereich erschienenen Drucke des 16. Jahrhunderts: http://www.vd16.de/); VD17 (Ver-zeichnis der im deutschen Sprachraum erschienenen Drucke des 17. Jahrhunderts:

http://www.vd17.de/); VD18 (Verzeichnis der im deutschen Sprachraum erschienenen Drucke des 18. Jahrhunderts: http://gso.gbv.de/DB=1.65/SET=1/TTL=1/START_WELCOME);

MOKKA-R (Magyar Országos Közös Katalógus Régi Nyomtatványok Tagozat:

http://www.eruditio.hu/mokka-r/). (Az utolsó letöltések dátuma: 2018. 07. 22.)

12 Az elemzés során a külföldi, elsősorban német nyelvterülethez köthető szerzők azonosí-tásához az Allgemeine Deutsche Biographie és a Neue Deutsche Biographie teljes anyagát integráló Deutsche Biographie elektronikus adatbázisát használtuk. Elérhető a következő URL-címen:

www.deutsche-biographie.de. Magyar szerzők esetében a következő források elektronikus változatai szolgáltak iránymutatásként: SZINNYEI József: Magyar írók élete és munkái (elérhe-tő: http://mek.oszk.hu/ 03600/03630/html/index.htm); ZOVÁNYI Jenő: Magyarországi protestáns egyháztörténeti lexikon (elérhető: http://digit.drk.hu/?m=lib&book=3); Magyar ka-tolikus lexikon (elérhető: http://lexikon.kaka-tolikus.hu/). (Az utolsó letöltések dátuma: 2018.

07. 22.)

13 A recepciótörténeti nézőpont napjaink neveléstörténet-írásában egyre fontosabb szerepet játszik, lásd például: A neveléstörténet-írás új útjai, szerk. PUKÁNSZKY Béla, Bp., Gondolat, 2008.

könyvkötőkből és nyomdászokból álló réteg került; a könyvek beáramlásának másik jelentős forrása pedig a külföldi egyetemlátogatás, a peregrinatio academica hagyo-mánya volt.

Annak ellenére tehát, hogy az egyes személyek hagyatéki jegyzékei alapján for-málódó magánkönyvtárakat az olvasó ízlését jól tükröző forrásoknak tartjuk, túl-nyomó többségüknél a gazdasági lehetőségek is jelentős hatást gyakoroltak a gyűjtemény összetételére. Az alacsony vásárlóerő viszonylag magas könyvárakkal találkozott,¹⁴ ugyanakkor éppen a felvidéki bányavárosok gazdagabb polgárai voltak azok, akik nagyobb gyűjteményeket tudtak létrehozni.¹⁵ A német könyvpiacról érke-ző, magas színvonalú könyvanyag mellett a magyarországi nyomdák számára első-sorban a nemzeti nyelvű (magyar, román, szláv) irodalom kiadása jelenthetett üzleti lehetőséget. A magánkönyvtárak összetételét tekintve a 16. század során az olvas-mányok laicizálódása, majd a 17. század második felében azok reteologizálódása figyelhető meg. A magyarra fordított művek korszerűségének csökkenésével, a szá-zad végére a magyarországi polgárság és így az értelmiség erudíciója is konzervatívvá vált.¹⁶

A tulajdonos és gyűjteménye

A polgárság fogalma, illetve annak tartalma korszakonként változó megközelítést igényel: eredetileg a kiváltságolt városok polgári joggal rendelkező lakóinak össze-foglaló megnevezésére használták, majd a felvilágosodás után egyre inkább állam-polgárt jelentett, illetve a kézművesek, kereskedők és műveltebb városlakók körére terjedt ki.¹⁷ Az „értelmiség” terminust esetünkben professziók összefoglaló megne-vezéseként használjuk, függetlenül a működés közegétől és a társadalmi kapcsolatok minőségétől.¹⁸ A tanító értelmiség esetében, megengedőbben talán hivatásról,

14 MONOK István, Könyvtárak és olvasás: 1526–1750, Iskolakultúra, (5)1997, 17.

15 MONOK István, A lőcsei polgárok olvasmányairól a XVI–XVII. században, WEBFU, 2005, 5 (http://www.univie.ac.at/webfu/texte/loecsei.pdf. (Az utolsó letöltés dátuma: 2018. 07.

22.)

16MONOK István, Nemzeti nyelvű olvasmányok a XVI–XVII. századi Magyarországon = Emlék-könyv Jakó Zsigmond születésének nyolcvanadik évfordulójára, Kolozsvár, Erdélyi Múzeum-Egyesület, 1996, 332–334 (http://mek.oszk.hu/02700/02717/02717.pdf. (Az utolsó le-töltés dátuma: 2018. 07. 22.)

17 BÁCSKAI Vera, Polgár = Magyar művelődéstörténeti lexikon: Középkor és kora újkor, főszerk.

KŐSZEGHY Péter, Bp., Balassi, 2009, IX, 216–219.

18 KECSKEMÉTI Gábor, Értelmiségi pályák a kora újkori Magyarországon: A tipikus és az egyéni = Értelmiségi karriertörténetek, kapcsolathálók, írócsoportosulások, Nagyvárad–Bp., Partium, 2014, 13.

lalkozásról beszélhetünk, ugyanakkor a magyarországi tanítóképzés intézményesülé-se előtt a mesterség intellektuális alapjai már fokozatosan kialakultak – a „tanító-könyvtár” terminussal éppen erre az olvasmányműveltséggel összefüggő jelenségre szeretném felhívni a figyelmet.

Ha ugyanis a könyvtárat meghatározott céllal létrehozott könyvgyűjteménynek tekintjük, kínálkozik egy felosztási lehetőség intézményi és magánkönyvtárakra.

Utóbbiak kialakulásában a gyűjtő egyéni kezdeményezése a döntő elem, az egyéb körülmények háttérbe szorulnak.¹⁹ Ha ez a kezdeményezés a polgárok részéről nyil-vánul meg, akkor beszélhetünk polgári könyvtárakról. A magánkönyvtárak rendsze-rének polgári ágát tovább vizsgálva újabb polgári könyvtártípusok azonosíthatók, így tipikus orvoskönyvtárról, jogászkönyvtárról, gyógyszerészkönyvtárról, hivatal-nokkönyvtárról vagy tanítókönyvtárról egyaránt beszélhetünk.²⁰ A tipizálásnak alap-vetően a könyvek számára vonatkozó mennyiségi és a gyűjtemény összetételére vonatkozó tartalmi kritériumai vannak, amelyeket tárgyalt témánkra vetítve, prob-lémacentrikusan ismertetek.

Tanító és lelkiség A kutatás alapvető problémái

A lelkiségi irodalom jelenlétének vizsgálatát a felvidéki tanítókönyvtárakban több akadály is nehezíti, amelyek egy része kritikus szemlélettel áthidalható, ugyanakkor néhány probléma vagy generikus, vagy jelenleg nem rendelkezünk minden részletre kiterjedő válaszokkal.

1. A reprezentáltság problémája a kutatás több szintjén jelentkezik, általában a feltárt és közölt források²¹ egészének mennyiségi viszonyaival magyarázha-tó. Beszélhetünk egyrészt a tanító értelmiség tagjainak reprezentáltságáról.

A korai munkák alulreprezentáltságról szólnak,²² ami azonban az

19 ADAM,Magánkönyvtárak…, i. m., 162.

20 A tipizálás alapjául szolgáló tanulmányok: MIZERA Tamás, Magánkönyvtár, polgári könyvtár – tanítókönyvtár? A kora újkori Felvidék tanító értelmiségének olvasmányműveltségéről = Válogatott tanulmányok a pedagógiai elmélet és szakmódszertanok köréből, szerk. KARLOVITZ János Tibor, Komárno, International Research Institute, 2017, 9–15;MONOK, A lőcsei polgárok..., i. m.;

SZABÓ Béla, Jogászaink olvasmányai a kora újkorban, Iskolakultúra, 5(1997), 23–34; VARGA

András, Orvosaink olvasmányműveltsége a 17. században, Iskolakultúra, 5(1997), 35–39.

21 A forrásközlések 1979-től folyamatosan jelentek meg az Adattár XVI–XVIII. századi szellemi mozgalmaink történetéhez sorozatban.

22 MONOK, Könyvkatalógusok…, i. m., 48.

mánytörténeti elemzések jelenlegi eredményeinek tükrében felülvizsgálatra szorul. A rendelkezésünkre álló mintegy 2000 könyvjegyzék²³ közel felénél tulajdonos foglalkozását is ismerjük,²⁴ közülük 84-en kapcsolódtak be a nevelés-oktatás folyamatába, 21-en a kora újkori Felvidékhez köthetők.²⁵ Tekintettel az inventáriumokban megemlített munkakörök változatosságá-ra, a tanító értelmiség reprezentáltsága inkább kiemelkedőnek nevezhető.

Nehezebb kérdés az egyes vallási felekezetek reprezentáltsága: esetünkben – néhány kivételtől eltekintve – főként a lutheránus németség könyves kul-túrájáról rendelkezünk információkkal.

2. A gyűjtemény nagyságának problémája azt jelenti, hogy egy gyűjtemény ka-rakterének leírásához a jegyzékben nagyszámú, azonosítható tételnek kell szerepelnie. Ha kora újkori magánkönyvtárakról beszélünk, leggyakrabban 5–30 kötetes gyűjteményeket értünk alattuk.²⁶ A felvidéki tanítók ebben az értelemben jól teljesítenek, könyvtáraik nagysága átlagosan a 100 kötetet is meghaladja; az elemzés szempontjából inkább az adatok szórása okoz ne-hézséget.²⁷

3. Az olvasmányok kategorizálásának problémáját egy szemléletes példán ke-resztül szeretném megvilágítani. Viliam Čičaj nyolc tematikus egységbe rendezte a bányavárosi olvasmányokat,²⁸ a lelkiség irodalmát ebben a kate-góriarendszerben a „Teológia, napi vallásgyakorlat könyvei” csoportban kell keresnünk, különös tekintettel az ima-, énekes- és zsoltároskönyvek, a

23 Monok István 1752 könyvjegyzéket, illetve könyvtári katalógust említ, lásd: MONOK, A katalógusok és könyvjegyzékek…, i. m., 231.

24 Korábbi tanulmányomban 819 olyan tulajdonos könyvjegyzékét vizsgáltam, akiknek a foglalkozása ismert. Erről bővebben: MIZERA Tamás, Könyv és mesterség a kora újkori Ma-gyarországon: A magánkönyvtár-képződés tendenciái a polgárság körében, különös tekintettel a tanítók gyűjteményeire = Szöveg, hordozó, közösség: Olvasóközönség és közösségi olvasmányok a régi magyar irodalomban, szerk. GESZTELYI Hermina, GÖRÖG Dániel,MARÓTHY Szilvia, Bp., Reciti, 2016, 229–243.

25 A felvidéki tanítókról szóló összefoglaló táblázatot lásd: MIZERA,Magánkönyvtár…, i. m., 14–15.

26 MONOK, Könyvtárak és olvasás…, i. m., 21.

27 Az egyes tanítói gyűjtemények nagysága között egyazon városon belül is jelentős különb-ségek lehetnek. Míg például Selmecbányán Johann Haunold (?–1595) könyvtára 354 tételt számlál, addig Andreas Vultuviusé (?–1644) csak 13-at. Lásd itt: A bányavárosok olvasmá-nyai: Besztercebánya, Körmöcbánya, Selmecbánya: 1533–1750, szerk. MONOK István, Bp.–

Szeged, OSZK–Scriptum, 2003 (Adattár XVI-XVIII. századi szellemi mozgalmaink tör-ténetéhez, 13/3), 305–315; illetve Uo., 380.

28 Viliam ČIČAJ, Bányavárosi könyvkultúra a XVI–XVIII. században: Besztercebánya, Körmöcbá-nya, SelmecbáKörmöcbá-nya, Szeged, Scriptum, 1993 (Olvasmánytörténeti dolgozatok, 4).

prédikációk, a vallási vitairatok és a katekizmusok körére. Utóbbiak termé-szetesen kiemelt szerepet játszottak a formális és informális oktatásban is, így akár tankönyvként is tekinthetnénk rájuk.

4. Az inventálás pontosságának problémája sajnos nem leküzdhető. A min-dennapos igénybevétel során elhasználódott, a tulajdonos vallásgyakorlatá-val vagy tanulmányaivallásgyakorlatá-val összefüggő könyveket gyakran nem, vagy csak összegzően vezették fel a hagyatéki jegyzékekre. A „sok más könyv”, az

„egy ládában több könyv” és más hasonló bejegyzések többségében éppen azokat a műveket rejtik el, amelyek – jelen témánk szempontjából is – ér-deklődésünk fókuszában állnak.

„Cseppben a tenger”

De lássunk két konkrét gyűjteményt a korábban ismertetett folyamatok és problé-mák illusztrálására! Váradi György (1630–1682 után) olvasmányai²⁹ kivételes módon nem hagyatéki jegyzékben, hanem feljegyzőkönyve mellett, saját összeírásában ma-radtak ránk, a forrást elsőként Szakály Ferenc közölte 1984-ben.³⁰ Pályája és gyűjte-ménye a jegyzékek egészét vizsgálva több szempontból atipikusnak, egyéninek mondható. Azon felül, hogy a kiadott jegyzékekben fellelhető, kevés magyar ajkú tanító egyike, a tulajdonost különösen érdekessé teszi, hogy – bár nem párhuzamo-san – több hivatást, illetve munkakört látott el. Losoncon és Szabadszálláson isko-lamesterként; Ráckevén, majd újra Losoncon jegyzőként tevékenykedett. Mindezek mellett belépett a csizmadiák céhébe, valamint 1662-ben és 1663-ban az év kocsmá-rosának is megválasztották. Igazi pillanatkép ez arról a pályáról, amelyet egy tanító bejárhat a 17. századi, magyarországi viszonyok közepette. 61 tételt számláló gyűj-teményéről, a dokumentumok nyelvi megoszlását tekintve elmondható, hogy szinte kizárólag latin és magyar nyelvű munkákból áll, utóbbiak a könyvanyagnak nagyjá-ból harmadát teszik ki. Sárospataki kötődése a lelkiség irodalmát vizsgálva is egyér-telművé válik. Lewis Bayly (1575–1631) anglikán prédikátor népszerű művét a kegyesség gyakorlásáról és az istenfélő életről Medgyesi Pál (1604–1663) fordításá-ban olvasta. Hogy melyik kiadás volt a birtokáfordításá-ban, nem lehet egyértelműen megál-lapítani, annál is inkább, mert 1636-os első megjelenése óta a fordítás még Medgyesi

29 Magyarországi magánkönyvtárak II: 1588–1721, sajtó alá rend. FARKAS Gábor, VARGA And-rás, KATONA Tünde, LATZKOVITS Miklós, szerk. MONOK István, Szeged, Scriptum, 1992 (Adattár XVI–XVIII. századi szellemi mozgalmaink történetéhez, 13/2), 113–116.

30 SZAKÁLY Ferenc, Egy mezővárosi tanító-nótárius életútja, Magyar Herold, 1(1984), 262–278.

életében legalább négyszer megjelent. Könyvei között Csúzi Cseh Jakab (1639–

1695) több munkáját is megtaláljuk. A rokoni kapcsolatok miatt valószínűleg e könyvek beszerzése nem jelentett problémát, néhány kiadványból több példány is feltűnik gyűjteményében. A Kincses Tar-haz avagy az élö s-elevenitö igaz hitnek idvesseges gyakorlasa […] című munkát 1668-ban, éppen Sárospatakon adták ki; a Lel-ki bölcseségre tanito oskola […] 1680-ban, Debrecenben jelent meg. A könyvjegyzékben szereplő magyar szerzők többsége persze leginkább hitvitázó irodalommal képvisel-teti magát (felsorolásuktól most eltekintek), de a 17. század katolikus restaurációjára reagálva a kegyességi irodalom is mind gyakrabban bukkan fel a jegyzékekben, kü-lönös tekintettel Philipp Kegel (16–17. sz.) Tizenkét üdvösséges elmélkedések című mun-kájára, amelyet Váradi György latin nyelven olvasott; a bejegyzés alapján valószínűleg az 1679-es lőcsei kiadást. Könyvei között énekeskönyvet is találunk:

Beniczky Péter (1603–1664) istenes és világi énekeket tartalmazó munkája, a Magyar rhithmusok először 1664-ben jelent meg Nagyszombaton – a bejegyzés alapján nem egyértelmű, a tulajdonos melyik kiadáshoz juthatott hozzá.

A másik kiemelt tanítókönyvtárat, Michael Apitius (?–1633) selmecbányai tanár 87 tételes gyűjteményét³¹ vizsgálva rögtön szembesülünk azzal a korábban már érin-tett problémával, amelyet az összegzően vagy hiányosan feltünteérin-tett tételek kérdése jelent. „Allerhandt Predigten, Lectiones, Disputa(ti)o(n)es v(nd) Schuelbücher alte v(nd) thaijls manc(i)” – szól a tanulmány címében is megidézett bejegyzés. Témánk szempontjából persze nem minden tétel ilyen felületes, bár tény, hogy többnyire csak a szerző nevét és a mű címének néhány szavát közlik. A könyvtár egészére nézve elmondható, hogy minden könyv német vagy latin nyelvű; a teológia és a napi vallásgyakorlat könyvei pedig szinte kivétel nélkül német nyelvűek. Cyriacus Span-genberg (1528–1604) katekizmusa mellett főként szintén anyanyelvű prédikációiro-dalmat találunk, Johann Spangenberg (1484–1550), Tilemann Heshusius (1527–

1588) vagy éppen Timotheus Kirchner (1533–1587) tollából; imádságos könyve Andreas Musculus (1514–1581) szintén német nyelvű munkája. Bár az iménti felso-rolás nyelvi és felekezeti szempontból egyhangúságot mutat, a felvidéki lutheránus németség anyanyelvi irodalom iránti igényét is kifejezi.

31 A bányavárosok olvasmányai…, i. m., 373–376.

Összegzés Tanulságok

Ahogyan az a fenti példákból talán kiderül: annak ellenére, hogy jegyzékszerű forrá-saink hiányosságai megnehezítik a lelkiségi irodalom utáni kutatást a korai újkori, felvidéki tanítókönyvtárakban, bőven találhatunk értéket a könyvek lajstromaiban. A napjaink kutatója számára fontos tételek kihagyása vagy sommás említése ugyanak-kor ambivalens helyzetre világít rá. Ezeket a könyveket főként azért nem említik cím szerint az adott jegyzékekben, mert állapotuk folytán nem képviseltek jelentős anya-gi értéket; másfelől a tulajdonosok életútjára vetített hasznosságukról éppen megvi-selt voltuk árulkodik (és a könyvek generációs átöröklődésének kérdését ezen a fórumon ki sem nyitottuk). Ez a kettősség arra is rámutat, hogy a vallásunk gyakor-lása, megélése a mindennapokban identitásunk elválaszthatatlan része, egyben olyan szellemi bázist jelent, amelyre építve megrajzolhatjuk műveltségünk horizontját és továbbadhatjuk tudásunkat, ahogy Váradi György Losoncon vagy Michael Apitius a 17. századi Selmecbányán.

Perspektívák

Jelen tanulmány keretein túlra tekintve, számos olyan tényezőre hívhatjuk fel a fi-gyelmet, amelyek egyrészt kijelölik a tanítókönyvtárak kutatásának irányait, másrészt a vizsgálatok későbbi szakaszában segítséget jelenthetnek az árnyaltabb kép kialakí-tásában. A tanító értelmiség reprezentáltságának további javítása érdekében érdemes az intézményi gyűjtemények régi könyves állományai felé fordulnunk: a posszes--szor-bejegyzések regisztrálásával más magánkönyvtárakat is rekonstruálhatunk.

Érdemes továbbá az egyre növekvő számú hazai és nemzetközi, elektronikus adat-bázisban rejlő lehetőségeket kiaknázni, nem csak a könyv- és könyvtártörténet, ha-nem a nyomdászattörténet területein is.³²

32 Munkatársaimmal éppen ezt a lehetőséget kihasználva tettünk kísérletet a közelmúltban

32 Munkatársaimmal éppen ezt a lehetőséget kihasználva tettünk kísérletet a közelmúltban

In document Lelkiség és oktatás a régi Magyarországon (Pldal 147-157)