Önnevelés a szakrális irodalom segítségével
2. a) Szőnyi Benjamin és Hegyfalusi György imakönyvei nyomtatásban jelentek meg. Az olvasókhoz írt előszavaikból egyértelmű (amint más imakönyvek esetében
is) az írói szándék: vallásos életre nevelés, a hit megszilárdítása a műfaj kínálta lehe-tőségekkel. Abból azonban visszakövetkeztethetünk az egyén lelki igényére, hogy Szőnyi könyve többször napvilágot látott, s bár Hegyfalusié csak halála után (lel-késztársai jóvoltából), valójában azonban ő is gyülekezetnek szánta. S nála, életére tett kortársi megjegyzések ismeretében elfogadhatjuk: talán önmagára is vonatkoz-tatta nevelői szándékát.
Mindkét lelkész imakönyvéből azonos tematikájú részeket emeltem ki, amelyek Simon József kéziratban maradt írásával együtt illusztrálják egy – a humanizmus korában már felvetődött s egészen a 20. századig virágzó vallási műfaj folytonossá-gát, népszerűségét –, jelen esetben a paraszti munkához, egyszerűbb életmódhoz kapcsolódó énekek megszületését.
Erdélyi Zsuzsanna archaikus imádság gyűjteménye címadó témám feldolgozásához alapforrásul szolgált. Gyökerei ezen imáknak három nemzedéknél (amit a történe-lem még hitelesnek fogad el) jóval régebbiek, reneszánsz-barokk korig visszanyúló-ak, amit az imádkozók a rokonsági megnevezéssel mindig hangsúlyoztak is. Ám nemcsak ezt tartották fontosnak elmondani a néprajzgyűjtőnek, hanem azokat az indítékokat, élethelyzeteket is, amelyek őket motiválták az egyes imák megtanulásá-ban. Hangsúlyozták, hogy minden imádkozás csak annyit ér, amennyit az imádko-zó önmagából őszintén bele tud tenni fohászkodásába. A közreadott imaszövege-ket annak lejegyzéséig legtöbbször szóbelileg őrizték meg szűkebb közösségükben.
Istenhez forduló kéréseikben nemcsak a közösség, hanem az egyén hangja is meg-szólalt. A gazdag gyűjtésből egy példát emelek most ki:
Gondviselő Atyám […]
[…]
Ajtód előtt zörgetünk és kérünk,
Add meg nekünk, mindnyájunknak azt a kegyelmet, Mit a világ nem adhat,
A bűnünk bocsánatát, A megtérés kegyelmit, Lelki, testi gyógyulást, A boldog halál kegyelmit,
Mentsél meg bennünket a félj, a szombatyi, az éjjeli futástól, Uram, mer egy lábig elveszünk2
Imáikhoz az adatközlők gyakran hozzáfűzték értelmezésüket:
[…] a halálos bűnt „azt csak levezekelni lehet és meggyónni, mert levezeklés nélkül az ima nagyon könnyed vezeklés lenne, azt csak levezekelni lehet, vagy az Isten sújtja az embert, vagy pedig önként vállal szenvedést […]3 – avagy jócselekedetet kell végrehajtani.
Imádkozni is lelkileg kő’. Nem csak úgy, mint a szajkó, hogy tudom ezt a verset, aztán egyformán elmondom. Mindig úgy tartottam, hogy még óvasni is mindent másképp kő’. Az újságot is másképp kő’ elóvasni, mint a tes-támentomi füzeteket. […]. Imádkoznyi is úgy szoktam, ahogy kívántatik […] hangsúlyosan kő’, nem csak egyformán elmondani, mert nincs annak akkor semmi értelme.4
Ha nem is didaktikusan kimondva, egyértelműen megfogalmazódik a mércéhez igazodás szándéka: úgy kell imádkozni, hogy az, az ember életvitelére visszahasson.
Erdélyi Zsuzsa adatközlőinek világától nem állnak messze azok a 18. századi kéziratos, alkalmi költészetnek paraszti életet dicsőítő versezetei sem, mint amilyen Simon József alkalmi éneke.5 A közköltészet igényesebb megfogalmazású versfü-zérében a szerző a paraszti élet nehéz fizikai munkáját, vallásos énekek énekelgeté-sével akarta Istennek tetszővé tetetni, „az hijjában valo, trágár dudolások hellyett.”6 (Ponyván, kéziratunkhoz sok, hasonló próbálkozás látott a korban napvilágot.7) S hogy nem előzmények nélküli az ötlet, arra már Pesti Gábor Újtestamentum-fordításának előszavában találhatunk példát. Pesti, Erasmusra hivatkozott, aki azt
2Uo, 674 („Magam kőtöttem”, 228. számú ima).
3 Uo., 828.
4Uo., 83.
5 HUBERT Ildikó, Simon József alkalmi éneke (1764), Lymbus Magyarságtudományi Forrásköz-lemények, 2003, 289–306.
6 MNL OL, Károlyi-család lt. P 1512, Vegyes iratok, 2. cs. 3., pp. 207–224.
7 CSÖRSZ Rumen István, A kesergő nimfától a fonóházi dalokig: Közköltészeti hatások a magyar irodalomban (1700–1800), Bp., Universitas, 2016.
fájlalta, hogy a Biblia még nincs lefordítva minden nyelvre, mert ha ez már megva-lósult volna, akkor:
[…] ebből énekelne a földműves az eke szarvára, abből dalolna a takács a vetélőre, ilyen mesékkel enyhítené az út unalmát az utas, ezekről szólna minden keresztény társalgás – ugyanis rendszerint olyanok vagyunk, amilye-nek napi beszélgetéseink.8
Visszatérve Simon József alkalmi énekéhez, idézzük a kegyes olvasóhoz írtakban nevelése célját:
Csudálkozom rajta hogy az kik én nállamnál (a’ ki egész gyermekségem Iff-juságom Oskolákon, és az olta valo időm Szent hivatálba töltöm) többett jár-tak az mezőket gyermekségektőll fogván, és Nemelly Szántó Vetőknek haszontalan fajtalan Istent boszanto, őkőr, és Lo hajtás kőzben valo dudolá-sokat hallották, csak szem elött valo dolgozádudolá-sokat, nem igaz szivet Indulattall lett munkalkodasokat látták, hogy nem gondolkodtanak azon, hogy valamelly szép Istennek is tetcző szánto Notát adnának Historia formában világ elei-benn, Mellyett még a’ki olvasni nem tudna is halván, s meg tanulván avagy imett amott attol a’ ki olvasni tud, Isten előtt munkáj kőzött tetczőben éne-kelgethetne minden hijjába valósagoknal, Mellybüll föld miveléseibe valo tisz-tittis meg tanulhatná.
Ime azért én Agh Poeta irok egy nehany Strophát mellyet Szántás Vetessei között, enekelgetvén az Szanto Vető vélle sem Istenit sem boszontya, sem Lelke terhét nem neveli, ha Barom hajtassi között ezeket énekelgeti és ebben le tett szép Tisztit követi, mert ez ötett mind tanittya, mi modon száncson vessen, mind talál Strophat, a’kar mikori szantasra s időre valot, ér ez is avagy használ annyit, mint a Nyul Ének, Nád Sip, Czigany Cserebere Historiák. Is-ten Zengedeztette szádba, mind Mezödön, mind Házadban.
Vale – élly Istennek.
Ezek után következnek a versek, immáron egyes szám első személyben, hogy az éneklő parasztember könnyebben azonosulhasson a versek munka közbeni
8 PESTI MIZSÉR Gábor, Új Testamentum magyar nyelven, Bécs, 1536, (RMNY 16). Hasonmás kiadás: UŐ, Uaz, Bp., Balassi–MTA Irodalomtudományi Intézet–Országos Széchényi Könyvtár, 2002, 28.
fohászaival. Ezekben a helyzetdalokban a szántás-vetéssel és paraszti élettel9 kap-csolatos teendők részleteződnek: Pl.:
Mikor más napra viradván hozza akarsz fogni az munkahoz igy enekelgess Felséges Ur aki széked a mennyegben
Hellyheztetted segélly igyekezetemben Fel vettem ostorom, s ekem van kezemben Szántásra állottam be ez hold földemben.
Hajj Csáko, haj Barna Isten adták mennyünk Mivellyük az földet, s néha meg pihennyünk Bár nap heve izzaszt, de meg ne rettennyünk Az Ur segét elis viszi rollunk terhűnk.10
Simon József éneke, csaknem 20 oldalnyi terjedelemű, didaktikus megfogalma-zásban. Erdélyi Zsuzsa már többször idézett gyűjtésében sok adatot találtunk arra, hogy a földdel kapcsolatos munkához gyakran láttak hozzá imádsággal és énekkel még a 20. században is:
[…] édesapámnak jó erős hangja vót, és ahogy kaszált, úgy megkezdte az aratást, imaénekkel […]. S mindig úgy dolgozott, levette a kalapját. A’ nem káromkodott, úgy kérte az Istent […].11
De asszonyok is tették ugyanezt:
Kedvemet találom benne nagyon, hogy otthon is, ha magam vagyok, nekem az az élet, ha imádkozhatok vagy énekelgethetek […] még munka közben is, ha kiállok a szőlőbe kötnyi, vagy eggyelem a szőlőt […] má bizony kapálás közben is szoktam egy kicsit dalolgatnyi.12
Tehát az alkalmakra megírt vallásos énekeknek valóban megvolt a maga funkciója.
Volt rá igény. Ha a vers hosszabb terjedelmű volt, akkor memorizálták, akik nem tudtak írni. A dallam pedig megkönnyítette mindezt, s a megtanult intelmek lassan az életmódban is mércévé lettek.
9 Lásd: 194. sz. ének = Közköltészet, 3, A társadalmi élet költészete: 3/A, Történelem és társadalom, kiad. CSÖRSZ Rumen István, KÜLLŐS Imola, Bp., Universitas–EditioPrinceps, 2013 (Régi Magyar Költők Tára: XVIII. század, 14), 276–277.
10 HUBERT, i. m., 294.
11 ERDÉLYI, i. m., 63.
12 Uo., 73.
Ezért találhatunk a 18. századi nyomtatott imakönyvekben, igényes és művelt szerzők tollából, mint amilyen Szőnyi Benjamin (1717–1794) Szentek hegedüje13 c.
műve volt, nagyszámú alkalmi költészethez közelítő imát.14 (Csak zárójelben jegy-zem meg, hogy valószínű, ezek a mívesebb alkotások hatottak a pallérozatlanabb versfaragókra is, akiknek a műveit ugyanúgy megtanulhatták, használhatták generá-cióról generációra munka közben.) A külföldi iskolákat járt, tanult Szőnyi Benjamin lelkész könyvének második részében a mindennapi élet munkafolyamatainak teen-dőihez köthető tanulságokat olvashatunk (A’ második részében pedig külömb külömb féle rendekre, állapatokra és bizonyos idökre alkalmaztattak). Már a bevezető „kegyes olvasó-jához” írt ajánlásában megjegyezte a lelkész, hogy az ép szívből és lélekből szárma-zó ének az, amikor a „szívnek tellyességéből sszárma-zóll az száj”.15 Akárcsak Erdélyi Zsuzsa adatközlőit hallanánk jó kétszáz év múlva.
A kötet második részének „különös állapatokra való […]” énekeinek szereplírá-jában, Szőnyi Benjamin erkölcsi útmutatásokat épített be különböző foglalkozások és élethelyzetek verseibe, ezáltal tudatosítva az adott foglalkozás, élethelyzet helyes és buktató útjait. (A kereskedőt, a szántó-vető embert, a vitézt, a gyermeket és szü-lőt, a szegényt és gazdagot, az apród oskolában tanítókat, a házasokat és nőtlen legényeket, szolgákat, az öreg és beteg embereket, a méltatlan gyalázatú embert, terhes asszonyokat stb. azaz a társadalom minden rétegét nevelni akarta). Például: a Mester ember énekében így nézett tükörbe a munkát vállaló, amikor Istenhez fordult:
Öriz meg a’ megcsalástól, A rosz munka csinálástól (9. vsz.) […]
Tanits beszédem megállni, És csak annyit felvállalni Aminek megfelelhetek;
Mert az halogatás vétek. (10. vsz.) […]
‘S ne vetemedjem lopásra (11. vsz).16 stb.
13 SZŐNYI Benjamin, Szentek hegedüje, Kolosvár, Páldi István által, 1762. https://books.google.hu- /books?id=ktZdAAAAcAAJ&pg=PA54&dq=Szentek+heged%C5%B1je&hl=hu&sa=X&r-edir_esc=y#v=onepage&q=Szentek%20heged%C5%B1je&f=true. (Az utolsó letöltés dátu-ma: 2018. 07. 23.)
14 ÁCS Mihály, Arany Lantz, avagy olly buzgó fohászkodások […], Jéna, 1747.
15 SZŐNYI, i. m., [§2v].
16 Uo., 190.
Vagy a 72. énekben, az Apród oskolákban tánitok’ énekében a nevelő versszako-kon át sorolja, mire kell önmagának figyelnie pályáján: a rá bízott gyermekek okta-tására, a gyengék jó erkölcsre szoktaokta-tására, tudomány szívekbe csepegtetésére, szülők előtt a magzatuk kedvessé tevésére stb. Végezetül Istentől azt kérte, hogy segítse tisztségében, hogy soha ne feledje el, kötelességeit; azaz például a tanításra szánt időt ne ruházza másra, s találjon helyes módszert mindehhez, hogy megvaló-síthassa:
Taníts a’ tanítás útára, Annak legfoghatób’ módjára:
Hogy ne kerengö rosz szókkal Vigyem a’ gyermeket céljára;
Hanem egyenesek’[kel] ‘s jókkal. (7. vsz. ) […]
Ha azt hamar meg nem foghatják, Amire ajakim oktatják:
Hagyjak békét a verésnek.
Kik a’ gyengéket sanyargatják Igen nagy vétekben esnek.17 (9. vsz.)
Természetesen válaszul a tanuló gyermek szintén igényelte az égi segítséget. Kérte az Úrtól, hogy áldja meg őt a „tudomány lelkével, s jó emlékező elmével”18, egész-séggel, tanuláshoz készegész-séggel, figyelmességgel stb.
A paraszti élet lelki megkönnyítésére19 Szőnyi Benjamin több éneket írt, talán éppen hódmezővásárhelyi gyülekezetének erkölcsi nevelésére. Terjedelmes példatá-rában belső meggyőződéssé akarta tenni verseinek moralitását, egyes szám első személyű kéréseiben.
Ugyancsak az önjobbító szándékot feltételezhetjük (különösen, ha életvitelére gondolunk) Hegyfalusi György (? –1730)20 tehetségesen író, evangélikus lelkész
17 Uo., 204–205.
18 Uo., 206.
19 Például: Aratáskori ének, Uo., 250–251.
20 HEGYFALUSI György (Hegyfalu, ? – Nagyvázsony, 1730. jan. 5.) Evangélikus imádság-szerző. Életrajzát bővebben: Magyar Művelődéstörténeti Lexikon: Középkor és kora újkor, fő-szerk. KŐSZEGHY Péter, IV, Bp., Balassi, 2005, 85.
Száz levelö Rosája21 olvasásakor. Nem retorikai fogalmazásként, hanem talán őszinte bűnbánatként fogadhatjuk el könyve bevezetőjében írt kérését:
Oh Uram! Ne felejtkezzél el az én szegény szívemnek házacskájárúl is, ha-nem ez mai tellyes szent napon, [ …] az igaz nyugodalomnak napját innepel-je, Fölséged előtt fedgyhetetlenül élljen […] és ez egész napot az inneplő hívekkel az te szent szolgálatodban, és nem az hivalkodásban, világi szor-galmatosságokban, mulatságokban és játékokban mulassa el, hogy így meg-kedvelvén, szeléd Krisztusom! az én inneplésemet és személyemet az te sok rendbéli átkaid helyébe, lelki és testi áldást tejessz én reám […].22
Az Istenhez térő, gyónó és az Úrvacsorájával élő embernek fohászkodásiban, Károli Gáspár 51. (1–3. vsz.) zsoltárának versei után hatalmas erejű és lendületű bocsánatkérés következik, veretes nyelvezetbe öntve, barokkos fokozással. Bocsánatkérés azért a bűnlajstromért, amit ha egy az egyben nem is vonatkoztatunk Szőnyi Benjamin személyére, lehetetlen nem kihallanunk belőle az önmagával szembe néző ember önvádját, s a szó kimondásával hitét, a megváltozás lehetségességében. Mintha középkori közgyónás siralmai szólalnának meg csillapíthatatlan sodrással. Bűnbá-natra mozgósító hatása, még így olvasva is kényszerítő erejű. Amennyiben jó szó-nok is volt Hegyfalusi, a hallottak bizonyára elindítottak egy lelki folyamatot gyülekezetében.
Én szegény, búban és bánatban merült, nyomorúlt és bűnös ember! Megval-lom, az te szent színed előtt, óh minden tudó, mindent látó, szíveket és ve-séket vígasztaló, felséges Úristen, hogy az én testemnek minden tagjaival és érzékenségivel igen nagyon, sokszor és sok képpen vétkeztem. Mert az én fejemmel Istent és más előttem járókat jól meg nem böcsültem: az én nya-kamat tartozó alázatos engedelmességre meghajtani egyszer sem akartam fü-leimet, az rágalmazásra, gyalázatos szókra és bolondságokra, melyek az keresztényekhez nem illenek, lehajtottam: szemeim mind csak ez gonosz vi-lág hívságára és haszontalanságra néztek: nyelvemmel Istent és felebaráto-mat szidalmaztam és káromlottam: számmal vakmerő hamisságot szólot-tam: kezeimmel felebarátomat megkárosítottam, megsértettem, idegen jószágot helytelenül és hamisan magamhoz vontam: hasamat az ártalmas ré-szegségnek, tobzódásnak, mértéktelenségnek, gyalázatos disztelenségnek, mód nélkül valóságnak és tisztátalanságnak, és más testi gyömyörűségeknek,
21 CENTIFOLIA, az az Száz levelö rosa, a’ melly […] Ki-nyilt néhai... M. Hegyfalussi György Uram, a' Vázsonyi Evangelika Ekklésiának kertyében munkálkodó lelki tanítója alatt, [H. n.], 1729.
22 Uo., 11–12.
melyek az lélek ellen tusakodnak, adtam: szívemben gonosz gondolatok, bűnös hajlandóságok és kívánságok vóltak, melyeket meg nem zaboláztam, hanem nyilván szándékkal való bűnre, gyalázatra és káromlásra engedtem ki-fakadni. Térdeimet az egekben lakozó mindenható Isten előtt illendő aláza-tossággal meg nem hajtottam. Lábaim serények voltak az kártételre, és csupa káros tévelygő utakon jártak, melyek az embert örök kárhozatra viszik…23
Hegyfalusinak az a gondolata, hogy „igazán gyakorta elugrottam az idvösségnek útjáról”24, a vaskos imakönyvében, ha nem is szó szerint, de a bűnös életre való figyelmeztetésként, bűnbánat formájában mindvégig fel-felbukkan.
Kéziratban maradtak fenn annak a főúri asszonynak, Zay Annának (1687–
1733), imái, elmélkedései, akit eleinte életkörülményei kényszerítettek a belső számvetésre, s csak később, lelki támasz utáni vágyából születtek meg verses és prózai fohászai,25 amelyekkel olyan belső utakat járt be, amik eljuttatták őt egy Is-tenhez közelibb életbe. „A bujdosás évei, az önfegyelemre nevelés éveit is jelentet-ték az imakönyv írója, összeállítója számára („Azért Számra kezem tészem // Te ellened hogy ne vétsek”26). A róla készült festményen látható gazdag ruházatú, tartásában is büszke Zay Anna az „Irgalmazz Uram irgalmazz” nótajelzésű versé-ben már bűnbánattal és a megváltozni akarás szándékával tekintett vissza gondta-lan, Istentől mégis távol lévő, fiatal éveire:
Kevélységet tudom hogy gyűlölöd Még is benne úztam életemet Abban töltöttem el merűltem benne Tetszett nékem Világ Szerentséje De jól eset hogy válét vettem tőle.27
Múltidézéseinek ezen emlékeiben sohasem gazdagsága elvesztésének a fájdalmát szólaltatta meg, hanem a megmenekülésének örömét attól az életformától, amelyen
23 Uo., 348–349.
24 Uo., 351.
25 Nyomoruság oskolája. Avagy, abban gyakorlott Embernek való egynehány Imádságos ’s Elmélkedesek:
És hasonló Új Énekek Mellyeket Nyomoruságának ’s Bujdosásának hosszas napjaiban lehe-tő vigasztalására és az Istennek ellene felgerjedett haragjának engesztelésére el-készített CS[ömöri]: Zay Anna Dantzkán 1721. Esztendőben.
26 Jelen dolgozatban szövegforrásul a Szabó Csaba által megjelentetett szövegközlést hasz-náltuk, s hivatkozásainkban is ennek a kiadásnak lapszámaira utalunk ÁrvaZAY Anna
„Nyomorúság oskolája” című ima- és énekeskönyve (1721), s. a. r., bev. SZABÓ Csaba, Lymbus, 6(1999), 156. (A teljes szövegközlés: pp. 75–159.)
27 Uo., 157.
valószínűleg nem változtatott volna, ha nem kíséri el férjét (Vay Ádámot) a szám-űzetésbe. Így váltak nála hálaadássá a nyomorúság évei, bűnbánati imává a múltban megélt, rangjából adódó érzéketlenségek, s szabadságérzés megélési lehetőségévé az Istennel való társalkodása bujdosásában.”28
Gyalogi János (1686–1761) 1734-ben írta lelki életre nevelését Virág Aloysiá-nak, a nagyszombati klarissza rend apácájáAloysiá-nak, annak ünnepélyes fogadalomtételé-re. Az autográf kézirat rövid bevezetőjéből csak néhány adat derült ki a megajándékozott apácáról, s ezek közül a legfontosabb: négy esztendeig hallgatta Gyalogi prédikációit, aki „Míg a’ próba esztendő tartott, Kegyelmedért imádkoz-tam, mert az új palántákra nagyobb gondot viselni szoktunk, míg gyökeret vernek a’ földbe […]”29A nevelési útmutatóul szánt tanítást jezsuita szerzetes írta egy apá-cának, akit nagyon jól ismerhetett, s akiért felelősséget is érzett – és amennyiben még lelkivezetője is volt a fiatal lánynak négy éven keresztül, írásában annak egyé-niségéhez igazíthatta mondandóját is. Ezért gondoltam, bár a jezsuita szerzetes útmutatása soha nem egyedítette, konkretizálta a leírtakat, mégis olyan megnevezett személyhez szólt az ajándékul adott lelki-vezetés, akinek erényei-hibái, érzékeny lelkülete stb. ismert volt Gyalogi előtt. Ez a személyre szabottság feltételeztette velem, hogy Virág Aloysia majdani ön-nevelésének lelki útjelzéseiként is értelmez-hetjük ezt az írást.
S bár a szántóvető-énekek szerzői ugyanezzel a módszerrel, azaz egy adott élet- helyzetbe önmaguk beleképzelésével dolgoztak, akárcsak Gyalogi, íróik célja is hasonló volt – belső igénnyé, hétköznapi gyakorlattá tenni a vallásos élet szakralitá-sát, de műveik a szem előtt tartott olvasóközönségében eltértek. A szántóvető-énekek a paraszti munkát végzők, szélesebb néprétegek nevelését akarták segíteni, míg Gyalogi János egy címzettnek szánta munkáját, természetesen ez utóbbi eseté-ben sem zárva ki a nagyobb közösségre tett hatást és lelki hasznot renden belül.
Virág Aloysia elmélyült olvasással, az útmutatások végiggondolásával érhette csak el, az időt nem siettetve, hogy jó apáca lehessen, ahogy az énekelt versek sem lehetettek automatikus kísérői az egyes munkavégzésnek. Visszautalnék Erdélyi
28 HUBERT Ildikó, Zay Anna anyai ajándéka = A nők és a régi magyarországi vallásosság, szerk.
BAJÁKI Rita, BÁTHORY Orsolya, Bp., MTA–PPKE Barokk Irodalom és Lelkiség Kutató-csoport, 2015 (Pázmány Irodalmi Műhely, Lelkiségtörténeti tanulmányok, 10), 141–142.
29 GYALOGI János, Az hitnek hét cselekedendő igazsági Virág Aloyziához, 1732, s. a. r., bev. ta-nulmány, HUBERT Ildikó, Bp., Historia Ecclesiastica Hungarica Alapítvány–Magyar Egy-háztörténeti Enciklopédia Munkaközösség (METEM), 2014. A kézirat: Esztergomi Fő-székesegyházi Könyvtár., Mss. III. 121. Terjedelem: 8r, F5, 133 pp. Az eredeti kézirattal másolatunkat nem olvashattuk össze, mert a kézirat lappang.
Zsuzsa bevezetőben már idézett adatközlőjére: „Imádkozni is lelkileg kő’. Nem csak úgy, mint a szajkó, hogy tudom ezt a verset, aztán egyformán elmondom.”30 Tanulságul röviden: írásomban azt próbáltam érzékeltetni, hogy a lelkiségi művek személyre/felhasználóra szabottságát milyen fontos megismernünk akkor, ha a lélek érzékenységére vagyunk kíváncsiak. S bizony meglepetés sem érhet bennün-ket, hogy a 20. századi parasztasszony ugyanoda juthatott el a maga egyszerűségé-ben, ahová a 200 évvel ezelőtti írás használója, ha nyitott szívvel engedte a tanítást magára vonatkoztatni.
30 ERDÉLYI, i. m., 83.