voltaire követője lelkesen fedezi fel a vélemény szabadságának gon-dolatát (a gondolat a francia szerzőnél mindegyre tételesen is megfo-galmazást nyer); például a velünk született eszmékkel és hajlamokkal összefüggésben:
„Ezen munkát úgy kell nézni, mint egy levelet, amelyben a költő gondola-tit bátorsággal jegyezi; nagyobb része az ő könyveknek hasonlít azon fár-sángokban folyó beszédekhez, melyekben igen ritkán mondja ki valaki, amit gondol; a költő kimondotta gondolatit, egy filozófus fejedelemnek, akinek akkor udvarát lakván társalkodásával szerencséltetett.”
– olvashatjuk Voltaire Poeme sur la la loi naturelle-jéhez írott
beveze-4 A’ Magyarosított Orleáni Szűzre tett rövid reflexió. Mellyet a’ Nagy-Méltóságú Fordító-jának, mint a’ Múzsák igaz Barátjának és a’ Magyar Litterátura szíves elő-mozdítójának a’
belőlírt, leg alázatosabb Tisztelettel ajánl, és bé-nyújt. MOL E. 485 III. 101.Vö. Egyed Eme-se, Egy 18. századi költő kapcsolatkultúrája = Emlékkönyv a Teleki Téka alapításának 200.
évfordulójára 1802–2002., szerk. Dr. Deé Nagy Anikó, Sebestyén–Spielmann Mihály, vakarcs Szilárd, Marosvásárhely, Mentor 2002, 530–544.
5 Nem is annyira a politikai, mint inkább az erotikus cselekmények megnevezé-sére utalunk itt (Aranka Györggyel való levelezésében ezt az eljárását részletezte is Fekete, lásd lejjebb).
tőjében, Az Orleáni szűz után (Fekete János gróf hangján).6 Itt a majdani II. Frigyes emlegetése nem a tekintélyre hivatkozás meggyőző erejét kí-vánja növelni, hanem – a „filozófus fejedelem” kifejezés okán – a min-denek fölött álló filozófia szolgál érvül a szólás és a sajtó szabadsága tételéhez.
Az olvasó szolgálata a közvetítő magatartásban jelölhető meg ez esetben. S ha elgondoljuk, mit tudott például voltaire a magyarokról, és mit a 18–19. század fordulóján a magyar olvasó Franciaországról, értékelnünk kell ezt a szándékot. A magyar La Pucelle címe: Az orleáni szűz. Poéma Voltér Franczia verseiből, fordította magyarra Alethophilos. Isten haragjából régi káplár. A fordító tehát jelzi, hogy a nyilvánosság előtt nem vállalja nevét (társadalmi identitását) – de tudni kell, hogy Feketének életében publikált művei sem jelentek meg névvel; szellemes álnevek alatt jelentette meg írásait. Nem saját személyére kívánta a figyelmet felhívni. Voltaire munkájában az elöljáró beszéd a szatíra tradíciója jegyében is fiktív egyházi személytől származik – Apulejus „nevető bencés apátúrtól” (Don Apulejus Risorius Benedictinusnak, Elől-járó be-szédje).7 Ez a fikciós játék folytatódik a fordító által kialakított magyar könyvben.
Az Orleáni Szűz kéziratán fiktív nyomtatási év (1836) és fiktív nyom-dahely (Freÿdorf) is szerepel, a következő megjegyzéssel: „Nyom-tattatott Szabadoson”. Noha a temesi bánságban Fekete apja földeket vásárolt és maga Fekete János is szívesen tartózkodott e birtokain, a Temesvár egykori külvárosát jelentő Freydorf (Szabadfalva) helynevet metaforikusan kell értelmeznünk itt; a fordításmű keltezését – 1836 – az utópisztikus jelleget erősítő elemnek tekintjük (hiszen Fekete már 1801-ben elhunyt, és tudomásunk szerint a mű nem jelent meg a jelölt évben, de később sem nyomtatásban). A „nyomdahely” és és „nyomta-tási idő” jelölése a figyelem-elterelés célját szolgálhatja. A verselő arisz-tokrata eljátszott a gondolattal, hogy előbb-utóbb felfedezi őt (nemcsak játékos kedvét, hanem tudós munkáit is) az utókor.
6 A természet törvényéről. Poéma 1796 előtt keletkezett.
7 Ez az Apulejus csak a tréfa és a név jegyében rokona az ókori írónak. Vö. Ms 411.
12v–21. voltaire francia nyelvű előszavát Fekete magyarul adja, az olasz idézeteket a szövegben hagyja és utána írja, fordítja le.
A Feketét köszöntő Mikola István-versben említett „szabadon szó-lás” a gondolat és a szólás szabadságát, a kritika megfogalmazásának lehetőségét, magának a cenzúrának tagadását jelenti. Fekete János számára a mű értékének nem volt feltétele a téma komoly hangvételű megközelítése vagy a minden körülmények között érvényesítendő te-kintélytisztelet. A fordítást mint hazafias cselekedetet és nyelvművelő gesztust ajánlja olvasója figyelmébe, ahol a hazafiságra, nyelvszépítés-re való hivatkozás éppen a mindenkori cenzor felé kanyarított, szóbeli elterelő hadművelet:
„Hogy ezen fordításommal is, úgy mint minden egyéb tehetségemmel dicső Hazámnak használni, s anya nyelve pallérozásában részt kívántam venni, arról kedves olvasóm meg légy győzve és a tzél kedvéért meg botsátván gyarlóságom hibáit, kegyesen fogadjad a magyar köntösben öltözött Orleáni Szüzemet.”8
A szöveg más nyelvre való fordítását mint ugyanannak a testnek más ruhába való öltöztetését magyarázza a gróf. A magyar nyelv for-dításokkal való művelése az értelmiség korabeli politikai stratégiáinak részét képezi. A ruhametafora az antik retorikai hagyomány látszó-lag kedélyes vállalása – voltaképpen maga Fekete is utal arra egyebütt, hogy szükséges a szöveg értelemszerű kiegészítése a fordítás folyama-tos munkájában:
„Szerencsésnek fogom tartani magamat, ha a magyar vállban, szoknyában, csak némi neműképpen is olly szépnek látszik, mint franczia ruhájában. Ha látom, hogy fordításommal kedvet találtam, utolsó napjait hanyatló életem-nek továbbis szolgálatodra fogom szentelni, kedves hazámfia.”
Fekete Jánosnak az erdélyi nyelv- és irodaloművelés nagy hatású alakjával, Aranka Györggyel való levelező barátsága ugyan viszonylag kései, de időben egybeesik egyrészt a grófnak a magyar politikába való bekapcsolódásával, másrészt Aranka erdélyi társaságainak tényleges
8 Ms. 411. 4-5. Elől járó beszédgye a Fordíttónak.
működésével. Kettejük kapcsolatának fontosságára (Aranka levelezé-sének kutatása közben) Enyedi Sándor figyelt fel.9 A fordítás jelen-tőségében egyetértettek, és az azzal való foglalatosság mindennapjaik része volt; ezt bizonyítja Aranka György egyik levele is, ahol Fekete francia nyelvű versrészletét láthatólag azonmódúlag (a szöveg melletti margón) magyarra fordítja.10 A gróf arra kéri Aranka Nyelvművelő Társaságát, hogy, ha a publikációra sor kerülne, ne „névvel” nyomtas-sák ki művét, ezt a levelet aztán mint „Az orleáni szűz fordítója, Fekete János” írja alá. Fordítás és nyelvszemlélet összefüggését mindketten vallották. Ezt írja Aranka: „Továbbá a fordítás szabad; nem annyira a szókhoz, mint a’ dologhoz van köttettetve. A’ kinek meg-olvasni tet-szik, szerencsét kíván hozzá mindenkinek. A’ fordító.”11
Fekete nemcsak Arankával vált levelet, intézményt szólít meg, ami-kor két levelet is intéz az Aranka György által irányított tudós és tudo-mánypártoló-népszerűsítő társasághoz (a megszólítás mindkét esetben Nagy érdemű hazafiak!). Az elsőt Pesten keltezi valószínűleg 1794-ben, Aranka levelére válaszol (elfogadja a társaság meghívását a tagságra);
a másodikat 1798-ban; ebben Erdélyt mint másik hazáját s ezzel kap-csolatosan erdélyi származását is emlegeti, és jelzi a levélmelléklet mi-benlétét:
„reménylvén, hogy a vivő (értsd: ifjú gróf Bánffy kapitány) nagy érde-mű Attyát, hibáim könnyebb meg botsátására fogná hódítani, és szegény Szűzem Magyar köntösben illy Szószólló által az érdemes társaságnak elébb pártfogást nyerhetni.”
9 Enyedi Sándor, Az erdélyi felvilágosodás történetéhez, Magyar Tudomány, 1985. 10.
783; uő, Aranka György 1798-as levelei galánthai gróf Fekete Jánoshoz, It, 1989 2, 329–343;
Uő, Aranka György és Fekete János levelezése 1799-ben; It, 1990/2-4. 435–498; Uő, „…én is magyarul kezdettem mívelgetni…”, Iskolakultúra 1994. Iv. évf. 10; Uő, Aranka György és galántai Fekete János levelezése 1800-ban. MKSz, 111/1995. 4.
10 Egyébként irodalmi pályája kezdetén Aranka szépirodalmi fordításokkal fog-lalkozott komolyan, ezek között egyik A napnak négy részei a városban Parinitől.
11 A’ Budai Basa. Frantziából fordította Aranka György 1786 Aranka Teleki Téka Ms 267 Tisztázat, 77 számozott lap Tulajdonos bejegyzés 1792 G.I.B.S. Más tulajdonos B. Kata nr. 118
Fekete tudja, hogy a leggazdagabb koherens jelentéskomplexum ép-pen az eredeti szövegben azonosítható (szépségként és erőként hatá-rozza meg). Azt állítja, hogy a fordítónak tiszteletben kell ezt az eredeti szövegben meglévő erőt tartania. A szólások hagyományából szárma-zó, kényszerű eltérést is (a fordító munkájában) mint szabadságformát említi. A szójátékok és a kulturális vonatkozású képek magyarra for-dításában óvatosan jár el, a jelentéseknek a célszövegben való meg-felelő, nem pedig szolgai fordítását tartja szem előtt. A költői képek egyenkénti közvetítését inkább kerüli, hogy a kényszerű megoldások ne rútítsák el a szöveget.12
Fekete János gróf műveltsége a közvélekedéssel ellentétben nem volt felületes, csak (filozófiai alapállásában) különbözött kortársai teológiá-ra és jogi ismeretekre épülő tudásszerkezetétől. Levelezése, fordításel-mélete és a célszöveggel (itt Voltaire Orleáni szűzével) való dialógusa alapján ki lehet jelenteni, hogy szabadságélményt szerzett magának a fordítás folyamatában.
2. Az átírás: a közönség ismerete, otthonosság