A kéziratos fordításkötet, amelyben az Orleáni szűzet követi verses filozófiai traktátus: a természet törvényéről szóló követi, sajátos módon közvetíti Voltaire eszméit a magyar olvasó felé. A Poème sur la loix na-turelle Fekete-féle fordítását értelmezte vörös Imre a velünk született erkölcs megjelenítéseként 2007-es tanulmányában.13
Magyar költővé válása programjának következményeképpen Fekete János egyre jobban ismeri virtuális olvasói körét; tudja, hogy akik nem
12 „Minden részébenn ezen forditásomnak, azon iparkodtam, hogy ne gyengittsem Authoromat, s merem mondani, hogy a két nyelv atyafisága, tsak nem lehetővé tet-te a szóról szóra való fordíttást, ’s ritkánn is kéntet-teleníttet-tettet-tem 9 v Authoromtól eggy kevéssé eltérni, a’ minthogy ezen Szabadsággal egyedűl Szókból álló tréfáibann, vagy hazájától vett hasonlatosságaibann, de akkor is igen józanon éltem. A’ szó-ból álló tréfákat magyar, szint’azt intézőkkel, felváltottam; az hasonlatosságokban pedig, tsak akkor szállottam magyarosíttásra, midőnn a’ nélkül szépségekbenn, s erejekbenn tsökkentek volna. Kolozsvár, Egyetemi Könyvtár, Ms 411.9.
13 vörös Imre, Fekete János, Voltaire természetfilozófiai költeményének tolmácsolója, Bp., Kolligátum, 2007, 501–506. – A tanulmány az OSZK-ban található változatra épül.
rendelkeznek nyelvi eszközökkel az eredeti nyelven való olvasáshoz, azoknak bőséges kiegészítő magyarázatokkal kell szolgálni. Ez konk-rétan azt jelenti, hogy a mű autonómiájának megőrzésére és a szerző intenciójának tiszteletben tartására törekszik a fordító (ehhez a francia eredetihez készített szerzői jegyzeteket is figyelembe veszi); az edíci-ókra pedig azért utal, hogy a szerzői szándékkal egybehangzó fordítói alapállását hangsúlyozza:
„Vagyon a Pucellának, vagy is Orleáni Szűznek, Egy húszon-négy Cán-tusból álló Editiója is, de azt Voltér, nem vallja maga tiszta munkájának, ’s a’mint praefatiójában is jegyzi, az ellenségi által koholtatott ezen editió, a’
mellyben Johanna, a’ szamár által fosztatik szűzességétől. – Én a’ forditás-ban azon Editiókot követtem, a’ mellyek, a’ Költő hírével lettenek. A’ szám-talan Variánsokkal nem terheltem munkámat; mert szabad az Auctor maga munkájával, s mind addig jobbithat rajta, mig a czélúl fel tett tőkélletességet el nem éri keze alatt.”14
A két műből Fekete egyetlen kiadványt tervezett; ez a kötetkompo-zíció eredeti megoldás! Maga a gróf az utókor megértőbb kritikusait emlegette nem egy írásában. Mint fordító Herder kortársaként sem tart magyar nyelvű munkája haszontalanságától: „Jövő századokban elé fogsz vétetni”– biztatja elkészült, útra is kelő, máris fiókba zárt versmí-vét retorikus gesztussal, és üzen nekünk is a magát e fordítás címlap-ján „Alethophilos, isten haragjából régi káplár”-nak nevező szerző (a nevet egyébként a nemzetközi álnévlexikon szerzői más személyekhez kötik).
Fekete János németül és franciául is írt, a magyarra mint alkotói nyelvre való áttérését mintegy mítoszteremtő poétai gesztussal Orczy Lőrinc hatásának tulajdonítja. Műfordítói munkássága nem vezethető le pusztán voltaire-rajongásából, művei közt azonban legbüszkébben
„a Pucellát” emlegette (Voltaire La Pucelle d’Orléans című poémájának magyar fordítását). Bevallása szerint magát a fordítást Horváth Ádám
14 Elől-járó beszédgye a Fordíttónak Ms. 411. 4–12.
biztatására kezdte el.15 Mindkét esetben lefordította a francia szerző szövegeit (ajánlását, bevezetőjét, búcsúversét, jegyzeteit). A könyv ele-jére a magyar közönségének szánt fordítói vallomást illesztett prózá-ban majd versben is: (a verses ajánlás címzetteje Orczy László); és a magyarázó jegyzeteket is több esetben fordítói kiegészítésekkel látja el.
A második fordításmű szerzői jegyzeteit nem egészíti ki fordítói jegy-zetekkel. voltaképpen így tudományos szövegkiadást hozott létre. Ez annál is érdekesebb, hogy a tárgy a korszak területi viszonyaihoz ké-pest erősen provokatív (a történelem, az egyház, a nemesség humoros alapmagatartású, rabelais-i vérbőségű, szatirikus bemutatása). A jegy-zetapparátus a népszerű regiszter felől a tudományos felé mozdítja a művet, el is vesz szatirikus éléből.
„Ezen munkát úgy kell nézni, mint egy levelet, amelyben a költő gondola-tit bátorsággal jegyezi; nagyobb része az ő könyveknek hasonlít azon fár-sángokban folyó beszédekhez, melyekben igen ritkán mondja ki valaki, amit gondol; a költő kimondotta gondolatit, egy filozófus fejedelemnek, akinek akkor udvarát lakván társalkodásával szerencséltetett.”
– olvashatjuk Voltaire Poème sur la la loi naturelle-jéhez írott beve-zetőjében (Fekete János gróf hangján).16 A szerző értékeket mutat fel, nemcsak kedvenc szerzőjét dicséri, hanem új magatartást is megpró-bál közkedveltté tenni: az álláspont közvetlen kinyilatkoztatását. És ez már a közel van a nyilvánosság vállalásához.
Fekete János Orleáni szűzének és a természet törvényéről szóló (szin-tén voltaire-ből fordított verses művének) munkája kötetes kéziratának kolozsvári változata ugyan nem a szerző kézírása, de a fordító ellátta aláírásával és néhány apró, saját kezű javításával.17 Kiadásra előkészí-tett anyag (ez az Aranka–Fekete levelezésből is egyértelműen kitetszik).
15 A kérdésről lásd: Egyed Emese, „Henriás, Hunniás, Hanka, Hol-Mi...”: Magyar vol-taire-kedők = Csörsz Rumen István, Hegedűs Béla szerk. Magyar Arión: Tanulmányok Pálóczi Horváth Ádám műveiről, Bp., Reciti, 2011.
16 A természet törvényéről. Poéma 1796 előtt Ms. 411.
17 Ms 411.
Végül: a „Nótákról”
A verses szatirikus eposz cselekményének összefoglalása után kö-vetkezik az olvasó tájékoztatása arról, hogyan kell a művet olvasni.
„(...) Ebből áll a leg főbb része, az Orleáni Szűz Poëmája történeti valóságá-nak. A többi apróbb dolgok, vagy a’ költő, vagy a’ fordító, Notáibann, meg vagynak magyarázva.”18
Fekete nem fűz mindenhez magyarázatot. véleménye szerint bizo-nyos műveltségi szint alatt nem érdemes ilyen művek olvasásába kez-deni; a görög-római mitológia ismerete elvárható a költészet olvasójá-tól. Másrészt a kultúrák közeledését a nyelvek sajátos hangzásától is várja: jelentőséget tulajdonít a nevek eredeti nyelvi hangzásának: ezért a személyneveket, helyneveket inkább a kiejtés szerint rögzíti az írott magyar szövegben19 (prozódiai döccenőket is elkerül ezzel):
„P.S. Ugy vélvénn, hogy a’ ki verset akar olvasni leg alább naggyába tudja a mithologiát. A közönségesseb dolgait ezen tudománynak jegyzés nélkűl hagytam; mert az haszontalan Nótákat, másoknál sem kedvellem. A’ tulaj-don Neveket, úgy írtam a’ mint ki mondattnak frantziáúl, azoknak kedvé-ért, a’ kik Voltér Nyelvét nem tudják.”20
Így lesz Boileau-ból Boáló, Leibniz-ből Lájbnitz: „Midőn tanulgat-nánk Horáccal Boálót, (...) Ama tudós Lájbnitzt, bölcs józan Adissont.”21
„Hogy Johánna, Boszorkány nem vólt, azt tartom, hogy abbann senki nem kételkedik; valamint hogy az egészsz történetének is, emberi mód szerént lett eszközlését, könyen áltol fogja látni akárki. Meg lehet azonbann, hogy ő maga is álmodott látásit, bizonyosoknak tartotta.”22
18 Ms 411. 21v
19 A tulajdon Neveket, úgy írtam, a’ mint ki mondattnak Frantziául azoknak ked-véért, a’ kik voltér nyelvét nem tzdják. Ms. 411. 12.
20 Ms 411. 12
21 A példák A természet törvénnyéből valók.
22 A fordító elöljáró beszédje (a könyv elején, az eposzhoz) Ms 411. 19
Az Orleáni Szűz esetében Fekete a szerzői (voltaire-i) jegyzeteket ki-egészíti; „v-val jegyzettem a költő nótáit, F-el a magamét” – írja. Tudja, hogy magyar olvasói számára további „világosításokra” van szükség.
A természet törvénnyéről szóló költemény távolságtartó mintegy luc-retiusi hangvétele kiegészítése, ellenpontozása ugyanazon fordító Or-leáni Szűzében megragadható ironikus móduszának. Közben azonban mintha (ez Fekete nem pedig Voltaire kísérlete) maga a Természet tör-vényéről is egy hatalmas magyarázó jegyzet lenne a szatirikus eposz gyors és mesébe illően változatos történéseinek.
Meg adták természet gondos bőv kezei Amiket embernek kivánnak ügyei, Lelke kerekeit s érzésinek tárját
S elementumoknak használhatván árját.
Való hajlásában az emlékezete
Lakik, s benn természet képe jegyeztete.23
A szerző saját kora egyik (Párizsban mindenesetre gyakori) eljá-rását alkalmazza a cenzúra kijátszására: azt állítja, csak magáncélra, belső, baráti dialógus részeként készült a költemény, véletlen dolga, hogy nyilvánosságra jutott, a szerző tudta nélkül, s ha már igy történt, a gyarló összeveszés mint emberi esetlegesség árnyékba borul az esz-mény ragyogása mellett: mert a vers egy szerzőpáros gondolati har-móniáját, ideális párbeszédét örökíti a jövendőkre. Voltaire gyakorta él ezzel a fogással; teljesen elhárítja magától a megjelent szöveg tar-talmai miatti felelősséget; másrészt nem tagadja teljesen a szerzőséget:
a szöveg valamilyen változatának mégiscsak szerzőjeként mutatkozik be. 1756-ban Voltaire egy kötetben adta ki a Le désastre de Lisbonne-t és a Poème sur la loi naturelle-t. Ennek korábbi címváltozata: De la Religion
23 „La nature a fourni d’une main salutaire /Tout ce qui dans la vie à l’homme est nécessaire, /Les ressorts de son âme, et l’instinct de ses sens. /Le ciel à ses besoins soumet les éléments. /Dans les plis du cerveau la mémoire habitante /Y peint de la nature une image vivante. (a magyar változat: E.E.)
naturelle (’A természetvallás’).24 voltaire befolyásolni igyekezett olva-sóját; jegyzetet fűzott költeményéhez:25 arra utalt, hogy azt a Parlement de Paris nevezetű testületet, amely 1750. január 23-án máglyára ítélte a Religion naturelle-t és más műveket, 1770 decemberére – amikor Voltaire e jegyzetet írta –, már feloszlatták. Az ilyen megjegyzések növelhetik az olvasó kíváncsiságát.
Gróf Fekete János abban a reményben küldte el kéziratait Aranká-nak, hogy Erdélyben nemcsak jó őrzési helyre, hanem (a Magyar Nyelv-művelő Társaság gondozása révén) kiadóra is lelnek. Reménye hiúnak bizonyult, a Nyelvművelő Társaság a könyvkiadásban nem jeleskedett, maga Aranka is inkább személyes kapcsolatait használta fel, hogy könyveit megjelentesse.26 A fordítónak egynéhány elöljáró rendeiben olvas-hatjuk Fekete néhány tétel értékű megállapítását fordítása értékeiről:
„Kevés szóval végzem, amit ezen poémáról akarok mondani. Hogy didacti-cum poema, azt minden absolutus rhetor fogja tudni. Hogy remek munkája ez is a ferney-i bölcsnek, arról sem lészen kétség azoknál, akik franciául képesek olvasni. Jól vagyon-é magyarul fordítva? Már e nehezebb kérdés, amelyre csak a két nyelvben egyaránt tudós olvasóm felelhet. Miért fordí-tottam? Azt nem szükséges azoknak fejezni, akik méltók, hogy ezen munkát olvassák. – Hogy a megholt burgus királynak, az egyetlen Frideriknek in-téztetett, sőt Voltértől akkor íratott, midőn udvarába lakott a királyi
bölcs-24 voltaire művét igen korán bírálni kezdik: e röplapok közül csak néhánynak nem ismeretes a szerzője: l’Anti-Naturaliste, ou Examen critique du poème de la Religion naturelle Berlin, 1756, kis nyolcadrét, 21 lap.
25 Nous savons que ce poème, qu’on regarde comme l’un des meilleurs ouvrages de notre auteur, fut fait vers l’an 1751, chez Mme la margrave de Bareith, soeur du roi de Prusse. Je ne sais quels pédants eurent depuis l’atrocité imbécile de le con-damner. Ces vils tyrans de l’esprit, qui avaient alors trop de crédit, ont été punis depuis de toutes leurs insolences. (voltaire jegyzete, 1773.) „Tudjuk, hogy e mű, amelyet a szerző egyik legjobb munkájának tartanak, 1751 táján keletkezett, Ba-reith asszonynál, Poroszország királya húgánál. Valami jelentéktelen fontoskodók ostoba erőszakossága folytán azóta elítélték a szellem eme aljas zsarnokait, akik akkoriban túlságosan is nagy bizalmat élveztek, azóta minden pimaszságukért büntetést kaptak.” (Magyarul: E.E:)
26 Júlia levelei Ovidiushoz című fordítása Kazinczy Ferenc, drámafordítása Bánffy gubernátorné, verseskönyvei Teleki Sámuel támogatásával jelentek meg.
nek, az is bizonyos. – Hogy nem könnyű volt Voltér mélységes gondolatit szintannyi igékben magyarra fordítani, azt is el fogja hinni, aki p. o. a li-szabonai veszélyről írott poémáját magyar nyelvre fogja általtenni. Ezzel poémám fordítását magammal együtt az hazafiak barátságába vagy szíves-ségébe ajánlom. Alethophilos, Isten haragjából régi káplár.”27
Az eredeti szöveg verssorai számát a fordító meg kívánja tartani, de a mű egészében, a részek közt több-kevesebb eltérést a sorszámban megenged. Rendkívül fontosak a költeményhez fűzött, olykor terjedel-mes jegyzetek.
Az Orleáni Szűz fordítója a francia történelmi tárgyú jegyzetekkel nem kívánta az értelmezőket megterhelni. Ezért foglalja össze a szerin-te a magyar olvasó számára nélkülözheszerin-tetlen történelmi tudnivalókat folyó szövegben még a poéma lefordítása előtt.28 Közben a különbözú műveltségi szintű olvasókra is tekintettel kell lennie – különbözű ol-vasásmódokat ajánl; az olvasónak szabaságában áll bizonyos számára nem fontos magyarázatokat kihagyni:
„Jelesebb értelmére ezen Poemának, a történet könyvekből, azon pontokat ki vontam, amellyeknek történetes valóságára Voltertől épittetve, s némelly helye-kenn az Author Nótáihoz is, a’ mellyeket úgy mint Elől-Járó beszédjét, Magyar-ra forditottam, magam is tettem Nótákat, hogy könnyebben értessen Magyar Orleáni szűzem azoktól, a kik a Frantzia országi régibb s újabb történeteket, talám nem tudják voltaképpen. Eggy szóval, valamiért Voltér is, tsak ottan tett Nótákot, az hol félt hogy Frantzia olvasója is, nem fogná érteni. Én is így bán-tam kedves Magyar olvasóimmal, a’ kik pedig azt úgy is tudják, a’ mit Nó-táimbann jegyezve fognak találni, azokat kérem, hogy neheztelés nélkül, fenn hagygjanak olvasásával ezen Nótáimnak. Másik része pedig Hazámfiainak, de kivált Nemzetünk szép neme, a kinek leg inkább kivántam tettzeni forditásom-mal; tudom, szivesen vészi, az homállyosabb történeteknek vagy Példázásoknak (:allusiones: ) ki fejezését. K=val jegyzettem a költő Nótáit, F=el a’ magamét.”29
27 Ms 411.254 (A Természet törvényéről előtt)
28 „Történetbéli ki vonási azon Pontoknak, a mellyekre főképpen, az Orleáni Szűz-nek Poémája, voltértől, építtetetik (...)”
29 Ms 411.10 v-11..(az Orleáni Szűz előtt)
van, hogy a fordító emlékezteti magyar olvasóját a török szokásra (F. A’ Török Udvar, – még most is Kaftánt ád azoknak, akiket meg akar Betsűlni.30).
Gyakran a téma vagy az elbeszélt történet csak alkalom a filozófiai té-tel közzétété-telére. A newtoni világképet Galileo példájával terjeszti Voltaire jegyzetében. „K. A Bőlts Galiléust Földnek mozgásáért. Galileus, olasz ország-ban fundátorja a’Philosophiának, a’ Sz. Officium Congregatióját, Condem-náltatott, arestomba tétetett,’ igen keményen tartatott, nem tsak úgy mint Eretnek, de úgy mint tudatlan is. Mert meg merte mutattni Dissertátiójá-bann, hogy a’ Föld jár a’ Nap körűl, ’ s nem a Nap a Föld körűl.”31
Itt ugyan fordítói jegyzettel nem él Fekete, de a kötet bevezető szövegei sorában az Orczy Lászlóhoz szóló ajánló episztola ezt a helyet is értelmezi:
Ámbátor mindketten a tréfát szeretjük (...) Illy Bírák lábához, láthatod borúlva A bölts Galileust, földnek mozgásáért Őket meg követtni s ezzel el árúlva Őt hogy pirongatják, a Systemájáért.32
Egyebütt a korabeli történetnek a jelen kontextusával való összekap-csolását jelzi a fordítói jegyzet: „F Versimre nem veszenn, közelebb időket.
A Költő, ezen poemáját 1730 esztendő körűl irván, az akkori Régense Frantzia Országnak, Orleáni Fölöp hertzeg igen szerette a hívságot; sőt még azt is vélték felőle, hogy a Lányát, Berri Hertzegnét, nem úgy mint attyához illik, 174 v. szerette légyen. Duboáról azt tartják, hogy ezen kerítés által, nyerte el a veres sapkát.”33
Amikor az erdélyi olvasókra mint jövendő publikumára gondol, a hölgyek felé is megenged magának egy pajkos utalást. Tehát nemcsak magyarra, hanem lokális kultúrára is „fordít”:
30 Ms 411. 230.A középkori történet akármely elemének aktualizálása kapcsolat-tartás az olvasóval – a figyelem fennkapcsolat-tartására tett kísérlet.
31 Ms 411. 68-69
32 Báró Orczy László ő Eccellentziájának, Ajánló levél 26. v.
33 Ms 411. 174-174v. Du Bois, Dubois nevű egyházi elöljáró voltaire korában is élt, erre vonatkozik a célzás.
„K. Olvasom! Esmérem úgy vélem hírétől. Ugy tartatott régen, hogy a’ Boszorkányok meg tudják vesztegettni a Férjfiságot. F. Az Erdélly országi Menyetskékről, az hajdani lovas katonák azt hirlelték, hogy a férjfiak eszközét, kedvekre el vehetik, ’s viszsza is adhatják. – Fides pe-nes auctorem.”34
Ugyanazon választott írói névvel jelzi a kötet második fordítását is.
voltaire művei közt is előkelő helyre sorolja a fordító, és műfaját egyér-telműen kívánja megállapítani:
„Kevés szóval végzem, amit ezen poémáról akarok mondani. Hogy didacticum poema, azt minden absolutus rhetor fogja tudni. Hogy remek munkája ez is a ferney-i bölcsnek, arról sem lészen kétség azoknál, akik franciául képesek olvasni. Jól vagyon-é magyarul for-dítva? Már e nehezebb kérdés, amelyre csak a két nyelvben egya-ránt tudós olvasóm felelhet. Miért fordítottam? Azt nem szükséges azoknak fejezni, akik méltók, hogy ezen munkát olvassák. – Hogy a megholt burgus királynak, az egyetlen Frideriknek intéztetett, sőt Voltértől akkor íratott, midőn udvarába lakott a királyi bölcsnek, az is bizonyos. – Hogy nem könnyű volt Voltér mélységes gondolatit szintannyi igékben magyarra fordítani, azt is el fogja hinni, aki p.
o. a liszabonai veszélyről írott poémáját magyar nyelvre fogja által-tenni.35 Ezzel poémám fordítását magammal együtt az hazafiak ba-rátságába vagy szívességébe ajánlom. Alethophilos, Isten haragjából régi káplár.”36
vörös Imre azonos szótagszámként értelmezi a „szintannyi igé”-k kifejezést37, de inkább a korabeli jelentésben használt „versről”, sor-nyi állításokról, közlésegységek megfeleltetéséről van szó.
34 A K a költőt (voltaire-t) az F a fordítót (Feketét) jelenti e jegyzetelés eredeti kon-cepciója szerint.
35 Ezek szerint Dessewffy fordítása még nem volt készen, vagy neki nem volt róla tudomása.
36 A fordittónak egynéhány elöljáró rendei. Ms. 411.
37 vörös Imre, Fekete János, Voltaire természetfilozófiai költeményének tolmácsolója, Kol-ligátum, 2007, 505.
Azt, hogy voltaire miben jelölte meg a vallás lényegét, a Poème sur la loi naturelle és a hozzá fűzött szerzői jegyzetek együtt fe-jezik ki. (Ezekhez fordítói kiegészítéseket, mint tette a La Pucelle d’Orléans esetében, Fekete nem illesztett.)
A magyar nyelvújítási mozgalom vitaközegével számol és benne a purizmus irányzatával Fekete, amikor nem fordít le bizonyos szavakat. Az idegen nyelvi elemek használata poéti-kai szándék következménye is lehet – láttuk álláspontját (és a fordítói eljárást) voltaire olasz nyelvű versbetétei kezelésénél, a szerző előszava közevtítésekor. Másként ítéli meg a hely-zetet a magyar olvasó és a latin kifejezések esetén. Az utolsó fordítói jegyzet is (A fordító béfejező nótája) a közismert kife-jezésekhez – ez esetben a latin szavakhoz – való fordítói és olvasói viszonyulást, konvenciót rögzít. Élőnyelv és már csak az írott kultúra révén használatos nyelvek különbségére utal-va jelzi tájékozottságát a nyelvről utal-való korabeli ismeretekben.
Értekező nyelve kiegyensúlyozott. „Bocsánatot kérek az haj-szálhasogatóktól, hogy voltér nótáiban a mélyebb metafizikus szókat nem tudván magyarázni, deákságokban meghagytam őket; mert minden élő nyelv így szokott vélek bánni. Hogyha abban kívántam volna törni fejemet, talán nehezebben érzet-tek volna azok, akiknek kedvéért reá vetettem magamat ezen munka fordítására.”38
Mindezeket egybevetve úgy véljük, a Fekete János-féle for-dítási nézetek megismerésekor oly sajátos megoldásnak tűnő jegyzetelés (noták/nóták használata) egy nagyobb közvetítési eljárás részeként vizsgálandó. A tudós szerző minden alkalmat megragad, hogy a nehéz feladatot: azt, hogy egy régi témát ak-tualizáló, szatirikus, a szerző korára erőteljesen utaló szövegét más nyelvre fordítsa, más kulturális közegekbe illessze. Saját korában jelentős eredményre jutott. Fekete mint a nyilvános-ságot csak remélő szerző jövőbe küldött üzenete mai
olvasójá-38 Ezeket a sorokat és ezáltal a kézírásos könyv egészét Fekete János sajátkezű aláírása zárja.
hoz is szól: „Jól vagyon-é Magyarúl forditva? Már ez nehezebb kérdés, a’ mellyre tsak a’ két nyelvben eggyaránt Túdós olvasó felelhet.”39
39 A’ Forditónak eggynehány Előljáró rendjei. Ms 411. 254. (A természet törvényéről)
A SZERZőI INTENCIÓ áTÉRTELMEZÉSE AZ – IZÉBEN.
EGY SZATSvAY-FORDÍTáS PARATEXTUSAI
Szatsvay Sándort elsősorban újságíróként és -szerkesztőként tart-ja számon az irodalmi emlékezet, munkásságával ezért túlnyomó-részt a sajtótörténet foglalkozott. Sokrétű tevékenységéről máig nem készült összegző igényű szakmunka,1 a korban újszerűnek számító lapszerkesztői stratégiáira azonban az utóbbi években újra felfigyelt az irodalomtörténet, s elkezdődött a Szatsvay-életmű újabb szemléletű értelmezése, újraolvasása is.2 Más jellegű, úgy mint írói érdemeinek értékelésére azonban nem került még sor, holott Szatsvay a röpiratok-tól kezdve egészen a versírásig többféle műfajban is kísérletezett. E
mű-1 [A szakirodalomban meghonosult forma helyett a Szatsvay-névalak használa-ta mellett döntöttem, mivel a kuhasznála-tatás folyamán előkerült autográf levelekben az újságíró ekképp írja saját nevét.] A sajtótörténeti kutatásoktól eltekintve az iroda-lomtörténeti hagyomány számára olyannyira nem volt fontos Szatsvay személye, hogy életrajzát csupán 1881-ben próbálta rekonstruálni Jakab Elek, s ez a hosszabb tanulmány maradt azóta is az egyetlen kísérlet ebben a vonatkozásban: Jakab Elek, Szacsvay Sándor I., Figyelő: Irodalomtörténeti közlöny, 1881/ 11, 161–174; uő, Szacsvay Sándor II., Figyelő: Irodalomtörténeti közlöny, 1881/11, 252–267; uő, Szacsvay Sándor V., Figyelő: Irodalomtörténeti közlöny, 1881/ 11, 321–346; uő, Szacsvay Sándor VI., Figyelő: Irodalomtörténeti közlöny, 1882/ 12, 25–43. Az azóta megjelent rövidebb
mű-1 [A szakirodalomban meghonosult forma helyett a Szatsvay-névalak használa-ta mellett döntöttem, mivel a kuhasznála-tatás folyamán előkerült autográf levelekben az újságíró ekképp írja saját nevét.] A sajtótörténeti kutatásoktól eltekintve az iroda-lomtörténeti hagyomány számára olyannyira nem volt fontos Szatsvay személye, hogy életrajzát csupán 1881-ben próbálta rekonstruálni Jakab Elek, s ez a hosszabb tanulmány maradt azóta is az egyetlen kísérlet ebben a vonatkozásban: Jakab Elek, Szacsvay Sándor I., Figyelő: Irodalomtörténeti közlöny, 1881/ 11, 161–174; uő, Szacsvay Sándor II., Figyelő: Irodalomtörténeti közlöny, 1881/11, 252–267; uő, Szacsvay Sándor V., Figyelő: Irodalomtörténeti közlöny, 1881/ 11, 321–346; uő, Szacsvay Sándor VI., Figyelő: Irodalomtörténeti közlöny, 1882/ 12, 25–43. Az azóta megjelent rövidebb