A témafelvetést mondhatni szinte a véletlen hozta, eddigi kutatásaim során ugyanis nem volt célom az egyes énekek és/vagy tematikus csoportok történetét vagy elemzését megírni, netán az egyes énekek eredetével foglalkozni, ez utóbbi amúgy is nagyjából megtörtént. A kevés kivétel, amikor mégis megtettem, általában vala-milyen más célnak rendelődött alá. Ha különféle kötetekbe kértek tőlem tanul-mányt népének témában, tartalmi megszorítással, a kiadványok jellege miatt érdemesebbnek tűnt a szövegközpontú megközelítést választani. Az első ilyen az Adventus Domini, advent liturgikus megközelítését célzó kötet volt, a másik a 2015-ös csíksomlyói Mária-év alkalmából tervezett kötet, amely viszont azóta sem jelent meg.1 Az ekkor kiválasztott latin nyelvű énekre szeretnék most visszatérni, mert azóta sikerült új összefüggéseket is találnom.
Amikor a felkérésre válaszolni próbáltam, a választásban szintén a kötet jellege és az alkalomhoz illőség vezetett. Kájoni János énekgyűjteményében böngésztem természetesen, hogy valamilyen kapcsolódási pontot találjak a csíksomlyói Mária-tisztelettel. A Cantionale catholicum Mária-énekei köztudottan a kegyhelyhez méltó számban sorjáznak a külön nekik szánt fejezetben, nagy változatosságot mutatnak.
A Mária-tiszteletnek szentelt részt a következő, témáját, jellegét tekintve is elég különös latin nyelvű költemény zárja: a Prosa ad B. Virginem Mariam pro animabus Purgatorii…2 Ez a prosaként megnevezett, mégsem egészen annak tűnő ének megta-lálható a Cantus catholici első (1651) kiadásában is, ugyanebben a változatban. Címét tekintve a középkori liturgikus költészet igényével lép fel, holott stílusa azt sugallja, hogy nagy valószínűséggel nem valódi középkori szekvenciáról van szó, illetve valami más is lehet a hátterében. Érdekesnek tűnt.
A magyar gyűjtemények nem vezetnek nyomra: az 1651-es Cantus catholici, amint említettem, ugyanebben a formában közli az éneket, annyi különbséggel, hogy a végső dolgokról szóló énekek szomszédságában, a Dies irae latin és magyar
1 A kötetbe leadott tanulmány címe: Egy Mária-ének Csíksomlyón – a föld végső határáról? (2017.
március 29.)
2 KÁJONI János, Cantionale catholicum, Csíksomlyó, Cassai András által, 1676, 418.
FARMATI ANNA
38
szövege után. A Szelepcsényi-féle Cantus catholici (1675) pedig A’ nagy végsö dolgokrúl szóló énekek között hozza. Az is figyelemre méltó ezek után, hogy egyedül a Ká-joni gyűjteményében szerepel ez az ének a Mária-énekek csoportjában. Helyzeti értéke ugyanis árnyalja a jelentését is. A második kiadásban (1719) viszont hasonló környezetbe kerül vissza, a Temetéskor és Halottaknál való énekek között szerepel3 – de nyilván ez már nem a Kájoni szerkesztése.
Az európai himnuszirodalom forrásai között keresve is hamar rábukkanunk, sőt: a mai vagy a közelmúltban francia és angol nyelvterületen kiadott énekesköny-vek egyértelmű szerző- és műfajmegjelöléssel közlik. A legtöbb idéző ennek az eredetnek spirituális jelentőséget is tulajdonít. Keletkezésének pontos körülménye-it, eredeti formáját, terjedésének útvonalát ugyanakkor mégis sok kétely övezi.
Annyi viszont biztos, hogy a legenda szerint nagyon messziről érkezhetett Csík-somlyóra ez az ének: a világ végéről, legalábbis a földrészünk végéről: Finistère vagy breton nyelven Penn-ar-Bed (= a [száraz]föld, a világ vége) tartomány egy kolostorából vagy zarándokhelyéről, és nagyon valószínű, hogy ennek az éneknek éppen Kájoni könyve a legkeletibb hagyományozódási pontja.
A Cantus catholici három 17. századi kiadásának és a Cantionale bár válogatott, de sok szempontból mégis kritikai kiadásának is tekinthető RMKT XVII. századi sorozatának 7. illetve 15. kötetében található gyűjtemény szerkesztője, Holl Béla nem jelzi táblázataiban4 az ének forrását.
A nyomozás első lépéseiből kiderült, hogy Európa-szerte ismert énekről van szó, és modern kiadású gregorián énekgyűjtemények5 is tartalmazzák. Szerzőként a szent életű Jean de Langoueznou bencés szerzetest, Foulgoat apátját nevezik meg.
A szálak tehát valóban Bretagne-ba vezetnek, annak is a nyugati szélére. Vannak azonban szkeptikusabb, sőt ellentmondásos közlések is az ének keletkezésével, a szerző személyével kapcsolatban (aki, egyes források szerint, talán nem is létezett).6 Az apátok névsorában nem szerepel, de Albert le Grand szerint csak kifelejtették:
3 KÁJONI János, Cantionale catholicum, Csíksomlyó, a Csiki Sarlós Boldogasszony klastro-mában, 1719, 251.
4 Régi Magyar Költők Tára XVII. század 7: Katolikus egyházi énekek (1608–1651), s. a. r. HOLL
Béla, Bp., Akadémiai Kiadó, 1974, 655; Régi Magyar Költők Tára XVII. század 15/A–B:
Katolikus egyházi énekek (1660-as, 1670-es évek), s. a. r. STOLL Béla, jegyz. HOLL Béla, Bp., Argumentum, Akadémiai, 1992, 157.
5 Pl. Chants of the Church, Solesmes, 1956, 103., vagy Monks of Solesme, Chants of the church.
Selected Gregorian Chants, Ohio; Montani, Nicola ed. St Gregory Hymnal 2nd ed., St. Gregory Guild, Philadelphia, 1940.
6 Hersart de LA VILLEMARQUÉ, Origine de l’hymne „Languentibus”, Bulletin de la Société Archéologique du Finistère, Tome XIX, 1892, 190–197.
Mikroelemzések, mélyfúrások esélyei az első hivatalos népénekgyűjteményekben
39
D. Morice és D. Taillandier, a Catalogue des abbés de Landévénec (Landévénec apátjainak katalógusa) összeállítói megfeledkeztek a szentéletű szerzetesről, aki körül állítólag még csodák is történetek.7
Az ének attribuálásának végül egy legendamásolat, vagy inkább legenda-parafrázis az alapja, amelyet a hagyomány szerint szintén Jean de Langoueznou írt,8 és ez az ének formájára és tartalmára is magyarázatul szolgál. Az eredeti legenda természetesen már nincs meg, az eredeti latin szöveget 1562-ban látták utoljára.
Ekkor fordította le ugyanis (Albert le Grand szerint parafrazálta) René Benoit és Pascal Robin Szent Salaün legendáját – egy olyan szent történetét, akinek a létezése szintén inkább csak a hagyományra épül.
A legenda lényege röviden: Szent Salaün 1350-ben (más forrás szerint 1310-ben) született, egyszerű szülőktől származott, szülei korán meghaltak. Járt ugyan iskolába, de együgyű lévén nem tudott többet megtanulni latinul, mint ezt a két szót: Ave Maria. Az ex rusticitate motívumát a szent bolond motívumának a kibon-takozása követi. Egyszerű életet élő aszkéta remete lett belőle. A falu közelében, Lesneven melletti erdő tisztásán, egy kút melletti fa odvában lakott. A reggeli szent-mise után az Ave, Maria szavakat imádságként, Mária-tisztelete jeléül ismételgetve koldulni ment, és a helység lakói látták el kenyérrel minden nap. Mást nem evett. A kapott kenyérdarabkákat kútjának vizébe áztatta, és ezzel táplálkozott. Földön aludt, kő volt a párnája, a téli hideg sem mozdította el fája mellől. Szeretett fel-mászni a fára, és hintázni az ágain, mert ettől felmelegedett. Hatszor ismételte az Ave Mariát, és ez mentette meg a fagyhaláltól. A falu lakosai kezdetben bolondnak tekintették (Salaün ar Foll, vagyis a Bolond Salaün a breton neve),9 de lassan kezd-ték egyszerűsége és alázata miatt élő szentként tisztelni.10 Amikor meghalt (1390, illetve 1358), szinte észre se vették, tisztelői mégis kedves fája alá temették. A sírján liliom nőtt, melynek minden szirmára arany betűkkel volt írva, hogy Ave Maria. A csodálkozó és csodát sejtő emberek ki is ásták, ekkor derült ki, hogy a liliom a
7 Albert LE GRAND OP, Les vies des saints de la Bretagne-Armorique, Paris, De Morlais, 1837, 70.
8 Teljes címe: L’Histoire miraculeuse contenant le mistère de Nostre Dame du Folgoet au Folgoat, au fond de la Basse-Bretagne ; advenu environ l’an 1350 ; et solennisé au premier jour de novembre, fest de Tous-Saints; ou à la my-oust; en mémoire de sainct Salaun, extrait du trésor de l’église du pais mêmes où il est révéré (Vö. Biographie universelle, ancienne et moderne. Supplément, Tome 70, Paris, L. G.
Michaud, 1842, 206).
9 Le GRAND,i. m. Fol ar Coat (Le Fou du Bois) – az erdő bolondja nevet is viselte.
10 Számos exemplumgyűjteménybe bekerül a története, egy példa erre: a Konrad Buetgen által szerkesztett Magnum speculum exemplorum (Köln, 1662), melyben a Simplicitas címszó alá kerül (662).
FARMATI ANNA
40
szent szájából nőtt ki. Ekkor indult el csak igazán a tisztelete: zarándoklatok szín-helyévé vált a sírja, ahol aztán további csodák történtek.
Ezt természetesen kápolna, majd templom építése követte: Nôtre-Dame de Folgoët ma is álló templomát IV. Jean de Monfort építtette szövetségeseinek har-cai során elkövetett bűnök bocsánatáért. A hagyomány szerint ő maga tette le az alapkövet 1365-ben, de a harcok miatt az építkezés egy időre megszakadt. Fia, V.
Jean de Monfort fejezte be, 1423-ban szentelték fel.11 Szent Salaün emléknapját halála napjára, november 1-jére tették. Ez is lehet többek között az oka annak, hogy tisztelete hamar kapcsolatba került a november 2-i halottak napjával, egyálta-lán a halál, a végső dolgok kérdéskörével, a tisztítótűzben szenvedő lelkekért való könyörgéssel.
Ennek a tiszteletnek a része, hogy a már említett Jean de Langoueznou megírta a legenda mellett ezt az éneket is, melynek a szakaszok után ismétlődő záradéka (O Maria) utal a liliom szirmaira, a szakaszok száma a hatszor énekelt Ave Mariára, a megtérésekre, a csodákra, tartalma pedig az előbb említett halottak napjához, a halottakért történő imához kapcsolódik.
Mivel a sok bizonytalan adat mellett az ének középkoriságával kapcsolatosan adódhatnak kételyek, érdemes ellenőrizni a középkori európai himnuszok gyűjte-ményét: az Analecta Hymnica Medii Aevii vonatozó köteteit. A valódi szekvenciák között valóban nem találtam, de más kötetekbe is belenéztem, amelyek Mária-énekeket tartalmaznak. És itt következett a modern technika nyújtotta lehetőség: a program nem csak tartalomjegyzék, nem csak kezdősor szerint tud keresni, így egy olvasásra és elmélkedésre szánt szász szakaszos jubilus 78. szakaszában találta meg az ének kezdősorát… és aztán a további szakaszokat is. (Íme, miért nem elég sok-szor az incipit-mutató…) A szöveg címe: Jubilus aureus BMV.12 Egy későbbi köte-tében maga Clemens Blume is (sőt a francia szakirodalom is) tud erről a jelenségről: Blume Chevalier repertóriumának13 kritikája során felhívja a figyelmet
11 A templom ma bazilika ranggal rendelkezik, ma is Mária-kegyhely, zarándokhely, északi homlokzatán ott van Szent Salaün szobra is, de ma már nem őt, hanem a Megbocsátás za-rándoklatát ünneplik, breton nyelvű liturgiát végeznek benne. Építészeti szempontból is jelentős elemeket hordoz (szentélyrekesztő, a híres Kersanton kőcsipke, stb.) A kegyhely hivatalos honlapja: http://notre-dame-folgoet.cef.fr/index.htm (utolsó megtekintés: 2015.
december 2.)
12 Guido Maria DREVES, Clémens BLUME, Analecta Hymnica Medii Aevii 32: Pia dictamina, Reim-gebete und Leselieder des Mittelalters, Leipzig, O. R. Reisland, 1899, 176–188. A 136. ének.
13 UlyssesCHEVALIER, Repertoroium Hymnologicum. Catalogue des chants, Hymnes, Proses, Séquen-ces, Tropes en usage de l’Eglise latine, Louven, 1897 (2013) (Classic Reprint Series, Forgotten Books, London, 16).
Mikroelemzések, mélyfúrások esélyei az első hivatalos népénekgyűjteményekben
41
arra, hogy a Chevalier által külön énekként kezelt és külön számozással ellátott Languentibus in Purgatorio incipittel rendelkező ének csak egy kimetszett részlet a már említett jubilusból.14
Blume a jubilus keletkezésének idejét a 14. vagy 15. századra teszi, nem nevez meg szerzőt, hanem forrásokat sorol fel, melyek szerint a 15. századtól már kézira-tos tanúi vannak a szövegnek, illetve a jegyzetanyag végén felsorolja a hiedelem által megnevezett szerzőket is: Szent Ágoston, Arimateai József, Szent Bernát, Petrus Netere de Argentina… De a mi breton szerzőnk nem szerepel közöttük.
A forrásleírásokból az is kiderül, hogy az énekrészlet változatos szakaszszám-mal kerül át későbbi kéziratokba, kisebb eltérések figyelhetők meg a szövegben, a legjellegzetesebb eltérés viszont az ismétlődő Ó, Mária megjelenése. Ugyancsak Blume szerint ez a 15. századi Raigraden-kódexben tűnik fel először, és itt a szaka-szok száma is jelentősen változik: a felére csökken.15 Nem lehetetlen, hogy 15.
századi elterjedése a bázeli zsinattal (1431) van összefüggésben, amely a purgatóri-um tanát megerősítette, a köztudatba jobban beemelte.
És nem ez az egyetlen részlet, amely önálló verssé, sőt énekké válik. Az olvasás-ra szánt jubilusból tehát kimetszéssel, átszerkesztéssel ún. pius dictamenek, kegyes-ségi énekek keletkeznek – már a késő középkorban, de a 16. és a későbbi századoknak kifejezetten kedvelt műfaja volt ez. Szűz Mária kis zsolozsmájába is bekerülnek. A magyar énekeskönyvekben is vannak belőle más részletek: A Kuun-kódex és a Petri András-énekeskönyv tartalmazza az 1, 3, 4, 9, 13. és 14. versszakát (Salve, Mater misericoediae…). Holl Béla ezzel magyarázza a nótajelzést is (amelyet egyébként a Languentibus… latin szövege előtti nótajelzésben is megtalálunk).16 Énekünknek létezik 6, 7 és 12 szakaszos változata. A 12 szakaszos tartalmazza a következő, a Dies irae szekvenciára emlékeztető hat szakaszt: nem csupán a sze-mélyes halál és ítélet gondolatát hordozza, hanem az utolsó ítéletét, a végső dol-gokét is – így két egység két sajátos hangulattal bír.17
Az ének európai utóéletével kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy a 16–
17. században Párizsban temetéseken gyakran énekelték, benne volt az első
14 Clemens BLUME, Analecta Hymnica Medii Aevii 54: Thesauri hymnologici prosarium Die Sequen-zen, Leipzig, O. R. Reisland, 1971, 222.
15 DREVES , BLUME, i. m., 186–188.
16 RMKT XVII/7, 581–582.
17 Hubert du MANOIR, Maria: Études sur la sainte Vierge, Tome V, Paris, 1958, 897–899. Hét szakaszos, de a harmadik szakasztól más, ugyancsak a végítélet rettenetét idéző részleteket beépítő változat pl. G. B. GERGERÈS, Le culte de Marie, orogines, explications, beautés, Paris, 1857, 322–323.
FARMATI ANNA
42
cia protestánsok halotti zsolozsmájában is, francia fordításával együtt.18 Szerepelt szekvenciaként a párizsi misekönyvekben, sőt a Missale Romanumban is.19 Csak feltételezés, de egyáltalán nem lehetetlen, hogy egy ilyen misekönyvből került át az 1651-es Cantus catholicibe – és onnan már könnyen kerülhetett be más gyűjte-ményekbe. Ezt a feltevést erősíti egyébként a címben található műfajmegnevezés, ill. ez lehet a magyarázat arra, hogy a kántorkönyvbe is prosaként került be.
A legenda és az ének kapcsolatáról érdemes megjegyezni azt is, hogy a 19.
században a breton köztudatban még elevenen élt: a Brestben kiadott Albert le Grand-féle Szentek élete a legenda és az ének szövegét együtt szerepeltette mint Jean de Langoueznou fordítását, illetve költeményét, amelyet szintén lefordított francia nyelvre. Az ének egyébként breton és francia nyelvterületen itt-ott ma is használat-ban van, még latinul is. Népszerűségének oka lehet a breton vallásosság halálkultu-sza, illetve a purgatórium témájának az előtérbe kerülése akár máig tartóan.
Youenn Cauissin írása20 tájékoztat erről. Bessans-ban még ismerik, és érdekes helyet foglal el a liturgia mentén: házasságkötés előtti vasárnapon éneklik a kánto-rok a házasulandók elhunyt vagy még elő, de majd meghaló szüleiért.21 De máshol is ismerik még: a holland Henk Bading (1907–1987) korált, Emilio Piffaretti, kor-társ olasz zeneszerző pedig 2005-ben hét szólamú motettát komponált a szövegé-re.
Mindezek után az ének magyarországi utóéletének nyomon követése is érdekes volna. Azt könnyű volt megállapítani, hogy a 17. századi kántorkönyvekben a teljes prosa e részletének nincs magyar fordítása. A 18. századi nyomtatott könyveket nem néztem még meg, de a Pokol, purgatórium és mennyország tematikájú lelkiségtör-téneti konferencián elhangzott Bogár Judit előadásában a Vépi énekeskönyv (1725–
1768) egyik gyanút keltő incipitje: Kik hevültök purgatóriumban…22 A kezdősor
18 PierreVIRET, L’office des mortz, fait par dialogves, [Genève], Imprimerie Jean Gerart, 1552, 305–306.
19 Missale Parisien (1585), Missale Romanum, Paris (1520) Vö. BLUME, Analecta 54, i. m., 222.
20 A szerző saját honlapján olvasható erről egy tanulmány: YouennCAUISSIN, Les hymnes bre-tons de la fête des morts et des funérailles. http://www.ar-gedour-mag.com/archive/2014/10-/27/les-hymnes-bretons-de-la-fete-des-morts-5477225.html (utolsó megtekintés: 2017.
március 28.)
21 FrancisTRACQ, Étienne des Saints inventeur des „diablees de Bassans”. Mémoired’Etienne Vincedet, sculpteur sur bois et chantre á l’église de Bassans, Couvent des Dominicains, La Fontaine de Siloé, 2006, 26–27.
22 A gyanú Bogár Judit tanulmánya nyomán merült föl, aki a purgatórium témáját érintő énekek között sorolja: BOGÁR Judit, Pokol, purgatórium és mennyország a Dőri és a Vépi énekes-könyv népénekeiben = Menny és pokol a barokk kori ember életében, szerk. BÁTHORY Orsolya, Bp., MTA–PPKE Barokk Irodalom és Lelkiség Kutatócsoport, 2014, 83.
Mikroelemzések, mélyfúrások esélyei az első hivatalos népénekgyűjteményekben
43
tése, ritmusa és a nótajelzés egyezése fölkeltette a figyelmemet, de a már úgyis határidő után leadott kéziratot nem tudtam volna úgysem kiegészíteni.
A gyanú azonban megmaradt, és amint alkalom adódott rá, megnéztem a Vépi énekeskönyv szövegét. Kiderült, hogy a gyanú nem volt teljesen alaptalan. Az ének a meghaltakért könyörgő énekek fejezetét nyitja (Az Meg holt lelkekről),23 és úgy tűnik, hogy valóban összefüggésben van a latin szöveggel, de mint az összehasonlítás so-rán kiderült, nem szabályos fordítása annak, inkább parafrázisnak tekinthető. A nehezen olvasható szöveg is mutatja azonban a félre nem érthető egyezéseket, a néha más sorrendben feltűnő tartalmi elemeket. Az első szakaszt akár szoros érte-lemben vett fordításnak is nevezhetjük. A 6 szakaszt 9 szakasznyi szövegben pró-bálja a fordító visszaadni, sok ismétléssel, kényszeredett megoldással – a magyar szöveg messze elmarad a latin mögött. Számunkra viszont most csak az fontos, hogy ennek a „messzi földről érkezett” latin éneknek van valami írásos nyoma magyarul, hiszen ebből arra is következtethetünk, hogy a latint is elég jól ismerhet-ték, sőt használhatták is.
Amint láthattunk, eredetétről, teljes leszármazási útvonaláról egészen biztos tényeket nem állíthatunk. Ami viszont a tényeken túlmutat, az maga a Mária-tisztelet, a helyzeti jelentések sokasága és színessége, a legendához kapcsolt szöveg magával hozott, ugyancsak legendás kegyessége. Két térben, kultúrában egymástól nagyon távoli Mária-kegyhely közötti kapcsolat tanúja is lehet ez az ének, amely – még a kéziratos előfordulás ellenére is ma már azt mondhatjuk, hogy itthon csupán egy feledésbe merült, ma már pusztán kulturális kincsként meghúzódó szöveg, de amelynek összetett spiritualitását fölfedezve ráláthatunk a Mária-tisztelet egyik sajátos mozzanatára.
Természetesen nem mindenik nem jegyzetelt ének története ennyire érdekes, és nem is vezet ilyen távolra. Egy-két hasonlóan árválkodó latin nyelvű éneknek pró-báltam még utána járni, egyelőre nem teljes sikerrel, legalábbis az azonosítás szem-pontjából nem. A folyamatban lévő keresés azonban olyan kultúrtörténeti összefüggéseket tárhat fel, amelyek segíthetnek tágabb kontextusba helyezni a magyar(országi) katolikus énekanyagot.
Ugyancsak a Mária-énekek között keresgélve tűnt fel az 1651-es Cantus catholiciben a csak latin szövegével jelen lévő Sancta Messiae Genitrix… kezdetű ének.24 Valóban mutat olyan jeleket, melyek miatt érdemes volna tudni a származá-sát és történetét. A címe hívta fel magára a figyelmemet: a Pium osanna de Immaculata Conceptione B. V. M. A stílusa sem egészen az, amit középkori kanciótól várnék, bár
23 Vépi énekeskönyv, (mikrofilm: MTAK 2663/V, 255–256.)
24 Cantus catholici, 1651, 125–126.
FARMATI ANNA
44
az alapmotívumok természetesen itt is a Mária-tisztelet szokásos motívumai. Egy-előre nem sikerült azonosítanom, csak párhuzamos előfordulásokat találtam – Holl Béla ismeretlen latin énekek közé sorolja, Chevalier is a magyar kántorkönyvek nyomán tarja számon.25
A nyomok egy német papköltőhöz, Johannes Kuen (Khuen)hez vezethetnek, de az összefüggést egyelőre nem tudtam adatolni, és nem gondolom, hogy ő lenne a szerzője, mert csak 1651 utáni előfordulásokra találtam rá az ő kiadványai között.
A szövegeknek ugyanakkor lehet közük egymáshoz – csak ennek a mibenléte még nem világos.
Johannes Kuen elismert, humanista műveltségű barokk himnusz- és énekköltő volt, aki, bár ő maga nem volt jezsuita, a müncheni jezsuitáknál tanult, és tagja volt az ottani költői körnek (Jeremias Drexel is ehhez tartozott). Főleg németül, de latinul is írt, 1651 előtt is jelentek meg Mária-énekei. A szóban forgó ének egy általa szerkesztett imakönyvben26 található, része a hét napra elosztott hét Mária-ünnepről szóló elmélkedéssorozatnak. Az első ünnep éppen a Szeplőtelen Fogan-tatás ünnepe – a Cantus catholici is így jelöli meg. Hymnus megnevezéssel, kissé eltérő szöveggel, illetve a szakaszok, itt-ott a szórend felcserélésével. A legszembe-tűnőbb eltérés a sapphói strófa negyedik sorának felcserélése az Ave Maria ismétlő-dő záró sorral, amire valószínű, a közösségi éneklési gyakorlat miatt került sor.
Nagyon könnyen lehet, hogy Szőllősi Benedek ismerhette a német jezsuita verseit vagy gyűjtéseit. A sorozat második éneke a Stella Maris o Maria. Ezt viszont sikerült azonosítani a Cantus adatbázis27 segítségével, és tartalmazza az Analecta Hymnica is (54/283.), egy 15. századi, német nyelvterületen elterjedt liturgikus eredetű énekről van szó. Általában ezek közül válogatott Khuen. Tartalmazza a Cantus catholici szlovák változata is, ebben nincs semmi meglepő. Kájoni János is átveszi, az első szakaszok sorrendjében és az Ave Maria 4. sorral a Cantus catholicit követi, viszont az Itt jelen vagyon… dallamát javasolja hozzá. A címben pedig elmarad az ünnepre való utalás, egyszerűen Pium osanna de beata Virgine Maria.28
A bemutatott történetek nem pusztán szövegek azonosításáról (vagy arra
A bemutatott történetek nem pusztán szövegek azonosításáról (vagy arra