1973 nyarán Simon Endrét letartóztatták, és kihallgatásai, illetve cellájának le-hallgatása révén, valamint a ráállított fogdaügynök felhasználásával igyekez-tek bizonyítékokat szerezni Sebestyén és körei ellen. Simon kezdetben védeni próbálta főnökét, keveset beszélt, azonban hamar rájött, hogy senki sem fog segíteni rajta, így egyre részletesebb vallomásokkal igyekezett magát menteni és feletteseit besározni. Kihallgatása során megerősítette mindazokat a következ-tetéseket, amelyeket az állambiztonság a titkos nyomozás során vont le: „Mint a későbbi gyakorlatból kitűnik, Sebestyén és az említett személyek [értsd: Geist Róbert, Dévai István és Udvardi Sándor] frankfurti tartózkodásuk idején ki-alakított kapcsolataik révén teremtettek alapot arra, hogy a későbbiek során a különböző nyugatnémet tőkés cégeknek a magyar piacra történő bejutását, illetve további megerősítését biztosítsák. 1962-ig, az OMFB megalakulásáig, erre ugyan kevésbé volt mód, de az OMFB megalakulásától kezdődően egyre inkább fokozottabban adódott erre lehetőség. […] Miután folyamatosan
jelent-483 ÁBTL 3.1.9. V-160121/2. 26. Jelentés Simon Endre ügyében, 1973. augusztus 10.
keztek az úgynevezett klubtagok – azok a nyugatnémet cégek, illetve képvi-selőik, akikkel Frankfurt óta kapcsolatuk volt – az OMFB-ben olyan törekvé-sek érvényesültek Sebestyén vezetésével, hogy elsősorban ezeknek a cégeknek, illetve képviselőiknek ajánlatát kell támogatni. […] A támogatás közvetlen módja, illetve formája abban realizálódik, hogy az OMFB finanszírozza teljes egészében, vagy részben egy-egy magyar vállalat, illetve intézmény igényét és megrendelését, amennyiben igényeit egy bizonyos nyugati, illetve nyugatnémet cégtől – valamely klubtagtól – elégíti ki.”484
Simon tengernyi adatot, cégneveket és kapcsolati térképeket adott át a ki-hallgatóinak. Egy idő után természetesen azzal akarta magát menteni, hogy szerepét a végrehajtó szintjére degradálta: úgy állította be a történetet, hogy vele csak a piszkos munkát végeztették el, az értelmi szerzők valójában Sebes-tyén és Geist voltak. A tömegesen felmerülő összefüggések jelentős részével nem foglalkozott, nem foglalkozhatott a kémelhárítás, hiszen az Sebestyén fe-lelősségre vonását eredményezte volna, amelyet el kellett kerülniük – ez már az Emil Hoffmann elleni nyomozás során is nyilvánvalóvá vált számukra. Ennek következtében a felmerülő nevek és történetek jelentős részét a jelen kutató-ja sem tudkutató-ja (egyelőre) összefüggésrendszerbe ágyazni. Ehhez olyan alapvető információk hiányoznak, amelyeket a nyomozás idején még könnyebben ösz-sze lehetett volna gyűjteni, ma már azonban erősen ösz-szerencse kérdése mindez.
Elhangzik például Simon vallomásában az, hogy a külföldi cégektől származó jutalékok és ajándékok egy nyugatnémet cég, a Berma közvetítésével jutottak el Sebestyénhez. Ezzel a céggel állítólag Sebestyén a lányán keresztül tartotta a kapcsolatot, aki férjhez menetele után az NSZK-ban élt, férje a Siemens cég fel-ső vezetőségébe tartozott.485 Ebből az állításból nem a családi kapcsolat kérdése az érdekes, hanem a Berma cég említése, amelyről semmi többet nem tudunk meg a vizsgálati anyagból; úgy tűnik, a nyomozók kényesen kerülték a kor-rupció vádjának a megfogalmazását Sebestyénnel kapcsolatban, így tudatosan nem kérdeztek vissza a közvetítőként szereplő vállalat mibenlétére, tulajdonosi
484 ÁBTL 3.1.9. V-160121/2. 226–227. Jegyzőkönyv Simon Endre kihallgatásáról, 1973. szep-tember 11.
485 ÁBTL 3.1.9. V-160121/2. 28. Jelentés, 1973. augusztus 10.
hátterére. A szerencse azonban itt a kutató mellé állt, a Berma cégnév ugyanis nem teljesen ismeretlen számunkra.
1983-ban létrejött egy vegyesvállalat Bécsben, amely a Berma-Wien névre hallgatott, és 51%-ban a Mineralkontor, 49%-ban pedig a Technoimpex volt a tulajdonosa, legalábbis egy 1987-es doktori értekezés szerint.486 A cégnév for-mája arra utal, hogy a Berma-Wien leányvállalat lehetett, egy hasonló néven működő anyacég bécsi irodája. Az egyik tulajdonos céget, a Mineralkontort 1973-ban, a vegyesvállalatokat engedélyező rendelet megszületése után néhány hónappal hozták létre Bécsben a Mineralimpex és egy osztrák cég, a Baus-toffimportkontor alapításaként. A Mineralkontor vezetését a két alapító cég igazgatója, Russay István és Heinrich Korzil látták el, és a Berma-Wien irányí-tását is Korzil végezte. A Mineralkontor volt az a cég, amelynek felhasználásá-val a külkereskedelmi lobbi működésének feltehetően legnagyobb csalását kö-vették el, amikor a nyolcvanas éveken áthúzódóan olajat reexportáltak Iránból az Egyesült Államokba. Azzal, hogy az iráni olajat 10%-os veszteséggel adták tovább az USA legnagyobb magán-olajfinomítóját is üzemeltető konszernnek, több százmillió amerikai dollár veszteséget termeltek a magyar gazdaságnak, jelentősen hozzájárulva az ország eladósodásához.487
A Berma-Wien fő profilja különböző szerelési feladatok elvégzése volt, így bekapcsolódott a Voest-Alpin osztrák cég Szovjetunióban végzett munkálatai-ba, amelynek keretében egy kohászati üzem teljes szerelését bízták rá.488 A szer-ződés teljesítésének előfeltétele volt, hogy a Berma nagyjából 100-150 személyt küldjön a Szovjetunióba, és a kémelhárítás meg is jegyezte, hogy ezzel Heinrich Korzilnak, a cég vezetőjének gyakorlatilag teljes rálátása nyílik a beruházásra.489 Ez azért tűnt érthetetlennek a magyar titkosszolgálat számára, mert az osztrák üzletember megfigyelését éppen a Magyarországon ideiglenesen állomásozó Szovjet Hadsereg Déli Hadseregcsoportjának (DHCS) Elhárító Osztálya kérte a magyar társszervtől a hatvanas évek végén, ugyanis Korzil az 1955-ös osztrák
486 Vajna 1987, 98.
487 Borvendég 2017, 111–160.
488 ÁBTL 2.7.1. NOIJ 1983-III/II-233. 1983. november 29.
489 Uo.
államszerződés megkötéséig az amerikai hírszerzés ügynökeként dolgozott a megszállt fővárosban: „Karl” és „Heinc” fedőnéven katonai, politikai és gazda-sági jellegű adatokat gyűjtött a szövetségesek számára. Heinrich Korzil – mint e kötet oly sok szereplője – a háború alatt állítólag SS-tisztként szolgált,490 majd amerikai hadifogságba esett, és különböző táborokban sokféle ismeretségre tett szert, ennek köszönhetően nagyon jó kapcsolatot ápolt különböző USA-beli cégekkel, különösen a szénexportőr vállalatokkal.491 Ennek tükrében joggal tar-totta a magyar kémelhárítás érthetetlennek a szovjetek bizalmát a Berma-Wien cég felé, de nem ez volt az egyetlen epizód, amelyet a magyar elhárítás nem tudott értelmezni. Hivatalos adatok szerint a Berma-Wien 1986-ban 158 millió schilling forgalmat bonyolított le, és 1987-ben átvette a Technoimpextől a szer-számgépek ausztriai értékesítésének kizárólagos jogát.492 Az impozáns számok azonban félrevezetők: egy 1985-ös állambiztonsági jelentés szerint a Berma évek óta veszteségesen működött, és a tulajdonosok úgy igyekeztek életben tartani, hogy „a további ráfizetés elkerülése érdekében a Technoimpex rajta keresztül bonyolítja a magyar importot, amiért 10% jutalékot fizet a Bermának, ami az MNK [Magyar Népköztársaság] számára megdrágítja a beszerzéseket.”493 A for-galomról szóló adatok tehát a Technoimpextől kiszervezett üzleteket takarják, amelyek a jutalékok miatt jelentős veszteségeket okoztak az országnak.
A Berma cég nevének felmerülése a Sebestyén körül kialakult hálózatban közvetlen összeköttetést mutat a külkereskedelmi lobbi legnagyobb üzletével:
az iráni olajjal folytatott visszaélésekkel, és ezzel el is érkeztünk a nyolcvanas évek pénzügyi-gazdasági érdekcsoportjához, a rendszerváltás előtti évek mani-pulátoraihoz. Sebestyén János a frankfurti kiküldetése során belekerült abba a kapcsolatrendszerbe, amelyet elődei – különösen Junger Károly – professzioná-lis módon építettek ki, azt felélesztette, továbbfejlesztette, és az OMFB felhasz-nálásával üzleti és állami szintre emelte a korrupciós gyakorlatot a privilegizált cégek segítségével.
490 ÁBTL 2.7.3. Szakelosztó 6-7/170/88. 1988. április 7.
491 ÁBTL 3.1.2. M-23641. 19. Jelentés, 1957. szeptember 19.
492 Vajna 1987, 98.
493 ÁBTL 2.7.1. NOIJ 1985-III/II-153. 1985. augusztus 14.
1973 elejére kellemetlenné válhatott az állambiztonság nyomozása az OMFB irányítói számára, így egyre jobban lehetett érezni, hogy mind Sebes-tyén, mind Geist kihátrált Simon Endre mögül, őt választották ki a bűnbak szerepére. Ekkortól folytatott üzleti tárgyalásai kapcsán utólag azt hangoztat-ták, hogy Simon kihasználta Sebestyén betegségét, és saját üzleti elképzelései alapján, egyedül, főnöke tudta nélkül járt el a műszaki bizottság nevében.494 Si-mon telefonját, irodáját lehallgatta a kémelhárítás, ebből kiderül, hogy valóban elszántan képviselte a Siemens érdekeit, ugyanakkor éppen a keretszerződés aláírását megelőző és követő időről beszélünk – a keretszerződés pedig Sebes-tyén egyetértésével, sőt felső politikai és szovjet támogatással aláírt megállapo-dás volt, így nyilvánvaló, hogy nem saját partizánakciót láthatunk Simon üzleti megbeszélései mögött. Inkább arról lehetett szó, hogy az immár több mint egy évtizede tartó folyamatos nyomozás – amely az Emil Hoffmann elleni adat-gyűjtéssel kezdődött még 1959-ben, Sebestyén frankfurti kiküldetése idején, és amely végigkísérte az OMFB megalakulását és első éveit – a hetvenes évek ele-jére rendkívül kellemetlenné válhatott, valahogy le kellett állítani. Simon Endre mindebből semmit sem érzékelt; telefonbeszélgetéseiben, amelyeket a Siemens AG képviselőivel folytatott és amelyeket az állambiztonság rögzített, egyértel-műen megállapítható, hogy magabiztos, maga mögött hitte nagyhatalmú főnö-ke támogatását: „Ez gyakorlatilag egy támaszpont lesz. Elmondom önnek, úgy néz ki, hogy Magyarországon először az OMFB fog szerződést kötni a Siemens valamennyi területének igazgatóságával és így küszöböljük ki a hatáskörökkel kapcsolatos kérdéseket, melyek a Külkereskedelmi Minisztériummal, a Pénz-ügyminisztériummal és a [Kohó- és] Gépipari Minisztériummal kapcsolatosak, és mi leszünk ennek az egész ügynek a képviselői különböző területeken, a le-bonyolítást természetesen átengedjük. Létrehoznak egy költségvetési bizottsá-got, amely szabályozza majd a nem korrekt, vagy félig korrekt dolgokat, mind a két fél érdekeit szem előtt tartva. Ez lesz az első ilyen vállalkozás. A Siemensnek a szovjet OMFB-vel is van [megállapodása], amely talán nem olyan nagy, mint az itteni. […] Sebestyén időközben Moszkvában volt. Az ottani tapasztalatok
494 ÁBTL 3.1.5. O-15829/8. 115. Értékelő jelentés, 1973. február 22.
jók. Mi ezt mintaként létesítettük, ezt a Siemens szorgalmazta, mert a Siemens jobban előre tört Magyarországon, mint más NSZK cég.” – mondta „Fábián” a keretmegállapodásról egy telefonos beszélgetés során.495
1973. január–február folyamán a korábban nagy vehemenciával reklámo-zott és az iparvállalatokra kényszerített Siemens számítógépek terjesztése mö-gül is kihátrált a Sebestyén–Geist páros, de úgy látszik, Simont erről nem értesí-tették. Náray Zsolt, a Számítástechnikai Koordinációs Intézet (SZKI) igazgatója 1973 elején úgy döntött, hogy eladja a korábban az OMFB javaslatára megvá-sárolt Siemens számítógépet, mivel az a kívánt célra nem használható: „Én – mint az SZKI – azért kaptam Sebestyén úrtól ezt a támogatást, hogy ezt a gépet megvásároljam. (Megjegyzés: 650 000 USD értékben Siemens 4004/45. típusú komputer.) Ez a gép működjön, és létrejöjjön önökkel egy együttműködés. Eb-ből nem lett semmi. Én eladom a gépet, mert nekem ez így nem megy. Ez szük-ségszerű lépés három év után.”496 A Náray által említett Siemens számítógép egy francia cég, a Compagnie International pour l’Informatique (CII) által gyár-tott Mitra-15 továbbfejlesztett változata volt. Az Egységes Számítástechnikai Rendszer programjának az indulásakor a magyar állam ezt a licencet vásárolta meg az R10-es, Videoton által gyártott komputer elkészítéséhez. A francia cég sikere a magyar piacon természetesen az OMFB-nek volt köszönhető, amely látszólag meglepő módon lobbizott a CII mellett, miközben a Siemens a sa-ját számítógépeit szerette volna itt terjeszteni. 1968–1969 folyamán az OMFB például csak úgy volt hajlandó támogatást adni a Ganz-MÁVAG-nak számí-tógép vásárlására, ha az említett francia cég gépeit vásárolják meg. Az üzlet megköttetett, azonban a berendezés nem volt alkalmas az elvégzendő feladat ellátására.497 A nyomozás során az állambiztonság arra a következtetésre jutott, hogy a francia cég támogatása mögött valójában a Siemens lobbi állt, ugyanis a két cég megállapodott abban, hogy kölcsönösen átveszik egymás képviseletét saját országaikban, az együttműködés következő lépcsője pedig egy közös fej-lesztésű komputer piacra dobása lesz, vagyis a francia cég által megvásárolt
be-495 Uo. 106–107.
496 Uo. 113.
497 ÁBTL 3.1.9. V-160121/2. 43. Kiegészítő jelentés, 1973. augusztus 29.
rendezésekkel gyakorlatilag burkoltan a Siemens számára nyitottak piacokat.498 Ilyen megfontolásból kényszerítették rá a Lenin Kohászati Művekre 1972-ben a Mitra-15 megvásárlását kohászati folyamatirányításra, a géphez azonban nem volt megfelelő szoftver, így azt használni nem tudták.499 Az SZKI irányítása alatt azonnal megkezdődött a programfejlesztési munka, valamint a Videoton is kézhez kapta az első francia számítógépeket, amelyek alapján hozzáláthatott az ESZR keretein belül a Magyarországra háruló fejlesztések munkálataihoz.
A magyar mérnökök szakértelmét és találékonyságát dicséri a megalkotott R10-es számítógép, amelyet sikerrel használtak fel a szovjet blokk országaiban.
A Mitra és a Siemens gépcsaládba tartozó számítógépek fejlesztése tehát elkezdődött és folytatódott Magyarországon, azonban a háttérben kirobbanó botrányokat valahogy el kellett simítani, meg kellett oldani. Az állambiztonság adatai alapján úgy tűnik, hogy 1973-ban már csak Simon igyekezett meghatá-rozó előnyöket biztosítani a nyugatnémet cégnek az aláírt keretmegállapodásra hivatkozva, régi partnerei hátat fordítottak neki. Ez év elején az Egészségügyi Minisztérium meghirdetett egy kardiológiai programot, és a szükséges gépi felszerelések beszerzéséhez tendert íratott ki a Medicor nevű külkereskedelmi céggel. „Fábián” mindenképpen el akarta érni, hogy a pályáztatás nyertese a Siemens legyen, hiszen nyilvánvaló volt, hogy a további fejlesztések során az a cég fog előnyöket élvezni, amelynek a gépei már jelen lesznek a területen. A pá-lyázatok beérkezése után kiderült, hogy a Phillips cég azonos műszaki tartalom mellett húsz százalékkal kedvezőbb ajánlatot tett, vagyis ő fog kikerülni nyer-tesként. Simon Endre az állambiztonság lehallgatása szerint felhívta Geist Ró-bertet is, hogy felkérje, segítsen a Siemensnek megkapni a behozatali engedélyt, de Geist – meghazudtolva a korábbi lehallgatások során tett megállapítást, mi-szerint szoros együttműködésben dolgozik Simonnal – csak annyit mondott: a Phillips valóban olcsóbb.500 Simon Endre körül elfogyott a levegő.
Az 1973. december 10-én és 12-én tartott elsőfokú tárgyaláson Simon Endrét kémkedésért és devizagazdálkodást sértő bűntettért hét év
szabad-498 ÁBTL 3.1.5. O-15829/7. 84–85. Tájékoztató jelentés, 1972. március 31.
499 Uo. 84.
500 ÁBTL 3.1.5. O-15829/8. 114. Értékelő jelentés, 1973. február 22.
ságvesztésre és teljes vagyonelkobzásra ítélték,501 majd 1974. március 13-án a Legfelsőbb Bíróság szolgálati titoksértésnek minősítette a cselekményt és hat év fegyházban letöltendő szabadságvesztésre enyhítette a büntetést, valamint nyolcvanezer forint vagyonelkobzást határozott meg.502 Az ítélet indoklásá-ban természetesen szó sem esett az OMFB szabálysértéseiről, visszaéléseiről;
mindazon információk, amelyeket a nyomozati anyagok rögzítettek, nem ke-rültek a bíróság elé. Simont olyan adatok miatt vonták felelősségre, amelyeket az osztrák és az angol kereskedelmi kirendeltség tisztségviselőivel folytatott beszélgetések során adott ki. Ezek alapján az imperialista országok képviselői azt gondolhatták, hogy „a szocialista táboron belül nincsen minden kérdésben összhang.”503 A feltárt törvénytelenségeket nem lehetett Simon nyakába varrni, hiszen óhatatlanul felmerült volna a feletteseinek a felelőssége. Nem meglepő, hogy a kémelhárítás nem nyugodott bele a nyomozása értelmetlenségébe, és újabb operatív akciót kezdett Simon egyik kapcsolata ellen abban a reményben, hogy olyan bizonyítékokat találhat a pénzügyi visszaélésekről, amelyeket már nem lehet elhallgatni. Így került sor a Metalimpex vezérigazgató-helyettese, Dévai István elleni nyomozásra, amely részben új irányba terelte az állambiz-tonság figyelmét. Ekkor derült fény az MNVK-2. illegális valutakitermelésének módozataira, amely miatt azonban szintén nem lehetett felelősségre vonni az érintetteket, hiszen a valutakitermelésből származó profit egy része a nemzet-közi kommunista mozgalom támogatását szolgálta – de legalább újabb bünte-tőpert rendezhettek egy újabb bűnbak számára.504
501 ÁBTL 3.1.5. O-15829/9. 22–27. A Fővárosi Bíróság ítélete, 1973. december 14.
502 ÁBTL 3.1.5. O-15829/9. 28–33. A Legfelsőbb Bíróság ítélete, 1974. március 20.
503 Uo. 29.
504 A történetről lásd: Borvendég 2018.