A vörös polip
A második világháború végére nyilvánvalóvá vált, hogy a jövőt a két nagyha-talom szembenállása fogja meghatározni, vagyis Európa államai másodlagos szereplővé válnak a világpolitika színterén az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió közé ékelődve. Németország a második vesztes háborúján volt túl néhány évtizeden belül, úgy tűnt, a birodalmi elképzeléseknek átmenetileg búcsút kell mondania, hiszen a Közép-Európában betöltött dominanciája meg-kérdőjeleződött. A megszállási övezetekre osztott ország sorsa bizonytalanná vált. Bizónia, majd Trizónia109 gazdasági kapcsolatai a keleti országrészekkel szigorú ellenőrzés alá kerültek, a szovjet megszállási zónába tartozó területtel való együttműködés egyre korlátozottabb lett. A nagyhatalmi érdekek ütkö-zőzónájába került németség szerepe az új világrendben azonban hamarosan körvonalazódott, hiszen az Egyesült Államok számára létfontosságú volt egy erős szövetséges az európai kontinensen, aki mind katonai, mind gazdasági szempontból támaszpontot jelent a szovjet érdekszféra közvetlen határvona-lán. Szükség volt arra is, hogy a szovjetek által megszállt területről megbízha-tó információkat szerezzenek, így támogatták a történelmi hagyományokon alapuló kereskedelmi kapcsolatok felélesztését. Opportunista megfontolások alapján nyerhettek szerepet ebben a feladatban az egykori Harmadik Biroda-lom tisztségviselői, akiknek jó helyismeretük és kapcsolataik voltak az érintett
109 Németország a második világháború végén négyhatalmi megszállás alá került. 1946-ra a szovjetek és a nyugati szövetségesek között annyira megromlott a viszony, hogy egyre nehézkesebbé vált a zónák közötti gazdasági kapcsolat, leereszkedett a vasfüggöny. 1946 végére az angol és az amerikai zóna gazdaságilag egyesült, létrejött Bizónia, majd a francia övezet 1948-as csatlakozásával Trizónia.
országokban, ráadásul láthattuk, hogy többségük hírszerzési tapasztalatokkal is rendelkezett. A Szovjetunió sem zárkózott el attól a lehetőségtől, hogy a náci Németország képviselőivel kössön üzletet, a blokk országaiban tárt karokkal fogadták őket. Hiába lett a fasizmus elleni küzdelem a baloldal legfőbb ideoló-giája a szólamok szintjén, valójában a kommunizmus és a nemzetiszocializmus a végső célokat és eszközöket tekintve sem állt nagyon messze egymástól: Hitler és Sztálin együttműködése mind politikai, mind gazdasági szinten már a har-mincas évek elejétől tetten érhető volt.110 Ennek a kapcsolatnak a csúcspont-jaként értékelhető a világháború előestéjén megkötött, finomkodva Molo-tov–Ribbentrop-paktumnak nevezett egyezség, amely valójában egy Sztálin és Hitler között létrejött megállapodást takart. Sztálin egészen a német támadásig ellátta a Harmadik Birodalmat a hadigazdasághoz szükséges nyersanyaggal, sőt ipari termékekkel. Németország és Oroszország számára mindig is fontos volt az egymás közötti gazdasági kapcsolatok életben tartása, mondhatnánk, hogy a geopolitikából adódóan természetes szövetségesek voltak, hiszen az iparilag fej-lett német területek és a nyersanyagban gazdag hatalmas orosz földek egymás-ra találása óriási lehetőségeket rejtett magában. Tulajdonképpen a történelem során meghatározó volt – és ma is az – a két terület gazdasági kapcsolatrend-szerének az alakulása, hiszen az erőviszonyok teljes átrendeződésével járna, ha komolyabb együttműködés jönne létre közöttük, ezért jelentős erők mozdultak már meg az évszázadok során, hogy ennek gátat vessenek. Ugyan a második világháború utáni politikai felállás látszólag elszakította egymástól Európa ke-leti és nyugati részeit – így Nyugat-Németország és Szovjet-Oroszország kö-zött is ellehetetlenült a kooperáció –, valójában ez a különállás a hidegháború legfagyosabb éveiben sem volt teljes.111 Az ötvenes évek közepéig húzódtak a Németország egyesítésére vonatkozó tárgyalások, de egyik nagyhatalom sem adhatta fel érdekeit a térségben, így a status quo évtizedekre rögzült. A gaz-dasági érdekek azonban megmaradtak: a Szovjetunió számára a robbanássze-rűen erősödő nyugatnémet ipar megkerülhetetlen volt, ráadásul a közvetlen amerikai jelenlétnek köszönhetően az NSZK-ban el lehetett érni a
legmoder-110 Mitrovits 2020; Koch 2014, 133–166.
111 Erről lásd részletesen: Stent 1981; Pittman 1992; Carter 2012.
nebb technológiát is, a német cégek számára pedig a keleti piacok – amelyekhez történelmi gyökerek kötötték – bizonyultak elengedhetetlennek. A geopoliti-kai-történelmi egymásra utaltság tehát megmaradt, az aktuálpolitikai elvárá-soknak való megfelelés sem tudta ezt teljes mértékben felülírni, legfeljebb csak kevésbé zajlottak nyíltan a két ország közötti gazdasági folyamatok. A két világ-rend közötti átjárhatóság központi szereplői voltak a diplomáciai mentességet élvező külkereskedelmi kirendeltségek.
A külkereskedelmi kirendeltségek titkosszolgálati szempontból rendkí-vül fontos szerepet játszottak, különösen olyan helyeken, ahol az érintett or-szágnak éppen nem működött diplomáciai képviselete. A szocialista országok szovjetizált rendszerében a kereskedelmet állami monopóliummá tették, így az ezzel foglalkozó cégek közvetlen ellenőrzés és irányítás alá kerültek, üzletkö-tőik beszervezését és titkosszolgálati kiképzését könnyen meg lehetett oldani, valamint a külföldre kiküldöttek kiválasztása, megbízhatóságának ellenőrzése is központilag történt. Jellemző, hogy a Szovjetunió megalakulása után a bolse-vik párt kénytelen volt bizonyos területeken megtörni az állami dominanciát, koncessziókat és korlátozott magánosításokat engedélyezett, hogy elősegítse a tőke beáramlását, de a külkereskedelem állami monopóliumán ekkor sem volt hajlandó lazítani.112 Ennek magyarázata kézenfekvő. Egyrészt a bolsevik párt az első pillanattól kezdve követte a kommunista világforradalom eszményét, vagyis készült a világ meghódítására, ehhez pedig egy kiterjedt hálózatra volt szükség, amely propagandát terjesztett és információkat gyűjtött, vagyis tit-kosszolgálati feladatokat látott el. A külkereskedelmi kapcsolatrendszerek és a külföldön létrehozott kereskedelmi képviseletek kiválóan alkalmasak erre a célra. Másrészt természetesen a külkereskedelemmel együtt jár a pénzforga-lom, a tőke áramlása, amely felett a szovjet hatalom nem akarta elveszíteni az ellen őrzést. Már a húszas évek elején kialakították azt a szisztémát, amely 1945 után a blokk országaiban, így Magyarországon is, irányadó lett. Kereskedelmi irodákat hoztak létre Európa különböző országaiban, amelyekre diplomáciai misszióként tekintett a szovjet vezetés, vagyis már azelőtt képviselték a fiatal
112 Seres 2006, 82.
kommunista ország érdekeit, mielőtt a befogadó állam hivatalosan elismerte volna a Szovjetunió létét. Berlinben egy nyolcszáz főt foglalkoztató kirendeltség működött a húszas évek elejétől, amely a német területeken kívül tárgyalásokat folytatott a régió más országaival is, így például Magyarországgal.113 A Tanács-köztársaság elmenekült vezetői közül többen itt találtak menedéket. A képvise-let kimagaslóan nagy létszámát propaganda és titkosszolgálati/pénzügyi tevé-kenység indokolta. A polgárháborúba süllyedt orosz birodalmat egy maroknyi, emigrációból visszatért értelmiségi csapat gyűrte maga alá és kényszerítette rá a helyi társadalom számára teljesen idegen filozófiáját. Külső pénzügyi támo-gatás nélkül ez aligha lett volna megvalósítható. A bolsevik párt koncessziók adásával beengedte a nyugati tőkét az országba, külföldön alapított vegyesvál-lalataiban pedig társtulajdonosként emelte maga mellé a nagy konzorciumokat és bankcsoportokat, amelyek finanszírozták az üzleteket, és hiteleket nyújtottak a szovjet rendszer kiépítéséhez.114 Az így előteremtett tőkéből jutott a nyugati baloldali mozgalmak támogatására, a kommunista testvérpártok hálózatának kiépítésére is. Ezen pártok illegális finanszírozására pénzügyi csatornákat épí-tett ki a sztálini Szovjetunió, amelyet aztán egészen a nyolcvanas évek végéig működtetett.
A két világháború közötti magyar vezetés óvatos volt a szovjetekkel szem-ben, a kommün 133 napjából okulva igyekezett gátat vetni a kommunista pro-paganda terjesztésének, de teljesen nem tudott elzárkózni a gazdasági kapcso-latok elől. Trianon után a magyar kormány rá volt kényszerülve, hogy orosz földről importáljon nyersanyagokat, különösen olajat: 1921 és 1924 között szinte kizárólag a grozniji olajmezőkről áramlott a fekete arany hazánkba.115 A nyersanyaghiány okozta kiszolgáltatottság és az ipari-pénzügyi lobbi hatá-sára a magyar kormányzat is kénytelen volt felvenni először csak a gazdasági, majd a politikai kapcsolatot a kommunista hatalommal, de vigyázott arra, hogy Budapesten ellenőrizhető számú szovjet „kereskedő” állomásozzon. A Horthy Miklós nevével jegyzett, két világháború közötti időszak erős antikommunista
113 Seres 2008, 420.
114 Seres 2006, 81–83.
115 Seres 2008, 413.
beállítottsága ellenére sem tudta a földalatti kommunista hálózatot felszámol-ni Magyarországon. A Komintern magyar tagozata jelentős szerepet játszott a nemzetközi illegális kommunista mozgalmak munkájában, a „magyar maffia-ként”116 emlegetett csoport a legkeményebb magja volt a vörös polip szerveze-tének szerte a nyugati világban, Moszkva közvetlen utasításai szerint készítették elő a terepet a bolsevik világforradalom számára. Munkájuk során gyakorlatot szereztek a fekete pénzek transzferálásában, alaposan kitanulták a titkos át-utalások, fedett pénzmozgatások művészetét, a földalatti konspiráció minden csínját-bínját, így nem meglepő, hogy 1945 után magyar származású „szakem-bereket” találunk az internacionalizmus finanszírozásának fontos figurái között a semleges Svájcban.
Svájc a világ pénzügyi központjaként kulcsfontosságú volt a huszadik szá-zad véres történelmében annak ellenére – vagy éppen amiatt –, hogy mindkét világháború alatt sikerült garantálni a semlegességét. Az alpesi ország bankjai szemrebbenés nélkül asszisztáltak akár a náci, akár a kommunista vagyonok megőrzéséhez, biztosították a pénz áramlását, és banktitokra hivatkozva adtak lehetőséget arra, hogy ezeket a tisztázatlan hátterű összegeket következmények nélkül lehessen felhasználni akár törvénytelen célokra is. Az amerikai hírszer-zés természetesen igyekezett feltérképezni a kommunista hálózatok pénzáram-lásának az útját, így ismerte a Svájcban tevékenykedő magyar összekötőket.
Andreas L. Gal néven említi a CIA a Kelimpex igazgatóját, akinek titkos számláját a zürichi Schweizerische Bankgesellschaft nevű pénzintézet kezel-te.117 A Kelimpex a korai állami külkereskedelmi cégek egyike volt, 1948-ban alapították, és forgalmazási körébe tartoztak az energiahordozók – például a nyersolaj –, a különböző kemikáliák, és minden valószínűség szerint műszaki cikkekkel is kereskedett. (1949 folyamán a Kelimpex egy részéből alapították meg a Chemolimpex nevű céget.) A CIA szerint Gál a magyar kommunista vezetés megbízásából fegyverek és katonai technológiák beszerzéséért volt
fe-116 Erről lásd részletesen: Koch 2014.
117 CIA, FOIA, Hungarian Economic Activities in Western Europe, 1949. november 17.
https://www.cia.gov/library/readingroom/docs/CIA-RDP82-00457R003600470003-2.pdf (Letöltés: 2019. augusztus 16.)
lelős, titkos fegyvervásárlásokat intézett svájci székhelyéről. A feladatok ellá-tásához szükséges összeg – az amerikaiak szerint néhány százezer dollár – az említett titkos számlán állt rendelkezésére, de arról nem szól a jelentés, hogy az itt található pénzek milyen forrásból származtak. Andreas L. Gal feltehető-en nem más, mint Gál Lajos Endre, a Magyar Külkereskedelmi Bank későbbi vezérigazgatója, aki 1956 novemberében Bécsből hazaszállította Fekete Jánost (Fekete a forradalom napjaiban a szomszédos fővárosban ragadt).118 Gál 1950-től a Külkereskedelmi Minisztérium főosztályvezetője volt, és több olyan pénz-ügyi visszaélés is köthető a nevéhez, amelyet az államvédelem számon tartott ugyan, de a felelősségre vonás soha nem történt meg és Gál karrierje is töretlen maradt – a CIA adatai alapján arra gondolhatunk, hogy azért élvezett védelmet, mert seftes pénzügyeit nem saját szakállára, hanem megbízásból intézte. Már 1945-ben jelentették róla, hogy Csehszlovákiába utazott, ahol egy gépkocsive-zetőtől ellopott 12 ezer koronát és 14 ezer pengőt. A bűncselekmény kiderült, és a pártbizottság visszafizetésre kötelezte Gált, aki ennek akkor tett eleget, amikor a pengő teljesen elértéktelenedett.119 Minisztériumi tisztviselőként „több olyan cselekményt követett el, amelyek szabotázs jellegűek voltak,”120 például késlelte-tett bizonyos szállítmányokat, amiért a magyar félnek jelentős kártérítést kellett fizetnie, vagy rászorított egyes külkereskedelmi vállalatokat arra, hogy eleget tegyenek olyan követeléseknek, amelyeket külföldi cégek támasztottak anélkül, hogy a magyar fél elismerte volna annak jogosságát. Ezzel a módszerrel például egy argentin cégnek több mint félmillió amerikai dollárt juttatott 1952-ben, de több esetben értesítették arról az államvédelmet, hogy tízezer dollár nagy-ságrendben fizettetett ki különböző mondvacsinált jogcímeken kártérítéseket nyugati vállalatok számára – vagyis a magyar gazdaságtól vonta el a titkos meg-bízatásokhoz szükséges összegeket. 1957–58 folyamán a berni magyar kereske-delmi kirendeltség vezetőjeként az Elektroimpex megbízásából vásárolt Omega óráknak csak a 10%-át szállíttatta Magyarországra, a többit egy svájci kereskedő segítségével – az Omega kereskedelmi hálózatát megkerülve – Svájcban és más
118 Benda 1999, 131.
119 ÁBTL 3.2.4. K-614. 19. Jelentés, 1960. május 14.
120 Uo. 20.
nyugati államokban adta el, ezzel nemcsak a magyar gazdaságot károsítva, de érdeksérelmet okozva az óragyárnak is, amely szankció gyanánt megszakította a kapcsolatot az Elekroimpexszel. Gál számos hasonló üzletet bonyolíthatott le a nemzetközi kommunista mozgalom finanszírozását segítve, hálából 1960-ban a Magyar Külkereskedelmi Bank első emberévé nevezték ki.
Gál jobbkezeként említi a CIA Oblath Györgyöt, aki a Lignimpex képvise-letében tartózkodott ekkor Svájcban.121 Oblath György kulcsfigurája volt a ké-sőbb kialakuló külkereskedelmi lobbinak; bár állambiztonsági anyagai a forra-dalom alatt megsemmisültek, annyi a magyar források alapján is tudható, hogy az ötvenes évek közepétől már egészen biztosan hálózati személyként segítette a politikai rendőrséget „Petneházi” fedőnéven.122 Később több külföldi kikül-detést is kapott: indiai, majd római kereskedelmi tanácsosként már a katonai felderítés, vagyis az MNVK-2. megnyertjeként dolgozott, és a hetvenes évek közepétől egy stratégiai szerepet játszó részvénytársaság, az Intercooperation Rt. vezérigazgatója lett.123 Az Intercooperation többek között a Siemens céggel való együttműködésért volt felelős, erről a könyv egy későbbi fejezetében még olvashatnak. Oblath korai titkosszolgálati tevékenységéről azonban nem ma-radtak fenn magyar források – legalábbis a jelenleg kutatható anyagok között nem találhatók –, így a CIA információi rendkívül értékesek. Az amerikai hír-szerzés szerint tehát Oblath szintén titkos vásárlásokat bonyolított a negyvenes évek végén Svájcban: katonai célú autógyártási felszereléseket és rádióberende-zéseket szerzett be a szovjet blokk számára.124
Sebes Sándort a svájci magyar kommunista tevékenység egyik központi figurájának tartotta az amerikai hírszerzés. Ő maga nem vett részt a vásárlá-sokban, azonban a magyar pénzügyi és bankműveletek irányítójaként nevezik
121 CIA, FOIA, Hungarian Economic Activities in Western Europe, 1949. november 17.
https://www.cia.gov/library/readingroom/docs/CIA-RDP82-00457R003600470003-2.pdf (Letöltés: 2019. augusztus 16.)
122 ÁBTL 3.2.1. Bt-463. 19. Szolgálati jegy, 1961. augusztus 1.
123 Erről részletesen lásd: Borvendég 2017.
124 CIA, FOIA, Hungarian Economic Activities in Western Europe, 1949. november 17.
https://www.cia.gov/library/readingroom/docs/CIA-RDP82-00457R003600470003-2.pdf (Letöltés: 2019. augusztus 16.
meg, aki valutabeszerzéseket végzett, és a magyar üzletekből Svájcban befolyt összegek elosztásáért, szállításáért volt felelős: állítólag bőröndökben vitte a támogatásokat a nyugati országokban működő kommunista pártoknak. Se-bes jól ismerte a nemzetközi kommunista hálózatokat, fiatalon csatlakozott az illegálisan működő Kommunisták Magyarországi Pártjához, propaganda-tevékenysége közben pedig többször is lebukott, így megjárta a magyar bör-tönöket. 1936-ban Spanyolországba szökött, és a polgárháborúban a köztársa-ságpártiak oldalán harcolt a Nemzetközi Brigádok tagjaként. A háború alatt a francia kommunistákhoz csatlakozva, az ott működő magyar pártszervezetnél töltött be titkári funkciót. 1945 után hazatért és a Magyar Kommunista Párt (MKP) Gazdasági Osztályának lett a vezetője, de ezek szerint nem pusztán a magyar gazdasági ügyekkel foglalkozott, hanem a jól ismert nemzetközi kap-csolatrendszerein keresztül a nyugati kommunisták támogatását is szervezte.
A jelentés szerint Sebes juttatta el az Olasz Kommunista Párt kampányára szánt pénzeket a Svájcban vezetett magyar tulajdonban lévő bankszámlákról Olaszországba, de ő volt az is, aki megszervezte a francia kommunisták által irányított sztrájkok finanszírozását. Mindezt a CIA tudomása szerint magyar cégek által bonyolított üzletek profitjából fedezték, vagyis a hároméves terv időszakában, amikor az ország irtózatos erőfeszítéseket tett arra, hogy a há-borús pusztítást helyreállítsa, az olasz és francia testvérpártok támogatására is vont el pénzeket a pártvezetés. A svájci magyar „üzletemberek” között tartotta nyilván a CIA Révai Bélát, akit tudomásuk szerint azzal bíztak meg, hogy ame-rikai dollárt szerezzen és kezelje az összegyűjtött valutát. A zürichi Mobiliare Verkehrs Bankban dolgozott, amelynek tulajdonosai állítólag magyar emig-ránsok voltak, és a magyar cégek által Nyugaton bonyolított üzletek finanszí-rozására szakosodtak.125
125 Uo.