A nép szeretvén a forrásokat s hegyeket, ezeket képzelt eseményekkel: mesékkel köti össze, gondolatainak és társalgásának szórakozást akarván szerezni. A Dobogó kö-hegy, ha megdobbantják, zúg-búg, mert üres belseje.
Ezen üregből veszi eredetét a Miklóskutja is, moly azért jéghideg, mert hideg van a hegy belsejében. A fényes
forrásba ha valaki benéz és megmossa magát szép lesz.
A királykájánál öskirályaink jártak, midőn Árpád várá
ban laktak. Az aranyos forrás, aranyat rejt, s ha kime
rik fenekén fekszik a tiszta szin arany. A háromforrás, három szűz tartózkodó helyo, kik eltűnnek mint a tün
dérek és megjelennek mint az árnyékok. A kerékvágási kútba ha valaki elmerül, ki nem szabadul mig más ál
latot nem fog be. A szőkeforrás, aranyhaju leány forrása, hol titkon mosakodik. A fingókút szeleket hajt. A cse- lepatak mellé hajdan ájtatos asszonyok aggatták ruháikat és minthogy erre jártak a kálváriára itt gyógyultak meg a betegek. Rám hegye érczet rejt. Árpád vára alatt el van rejtve Árpád öröksége.
Azon mesék közöl, melyek a dömösi nép ajkain meg
fordulnak hármat jegyzek fel, nem annyira szépségűk, mint inkább eltorzított vonásaik miatt.
113 —
AzVolső Ái-pád örökségéről szól. Árpád ősatyánk nagy kincset hagyott hátra várának mélyében elrejtve.
Ezt régóta keresik, de reá nem akadhatnak a kutatók.
Boldog lesz ki megtalálja. Földalatti barlangokban, nagy kádakban vannak letéve az arany és ezüst kincsek. A vasajtók, ha a kincsásók által megtalál latnak is fel nem nyithatók : mert a zárak csak messze vidéken vérrel verítékező fűnek érintésére pattannak fel. E füvet meg
lelni nagy bajjal jár, mert a sátán segítségül hívása mellett a keresztuton azon gyertyavilágnál, mely sz.
mise alatt égett, éjszakának idején nagy veszélynek teszi ki magát a kincsásó. — Nem akarom tovább leírni az esztelenségeket, nehogy valaki a dömösi népet bárgyúnak vélje. Azt még sem hallgathatom el, hogy ötvenes évek igazságokat, melyek közönségesen a mesében elrejtve lap- panganak, és ha kivetköztetjük öltönyeikből, meglelhetjük azok ép magvait. Ez nem mindig való, mert néha mellék
114
giok. Kám, réz erezet jelentett a régieknél; Árpád vára mellett lévén azon hegy. melyet Rámnak neveznek, köny- nyeu megfejthető, miért kellett a kincsnek ott létezni ? I. Béla pénzt is veretett; “Visegrádon pénzverde volt;
de az erdőben is találnak régi pénzeket. Magam is lát
tam nem egyet, melyeket Esztergomba átszolgáltattam.
Talán a könyvtárban vannak elhelyezve.
A második mese egy remetéről szól. Egy bűnös szerzetes, ki a dömösi zárdából menekült, Dunántúl azon helyen vezeklett, mely a dömösi plébániaiak irányában, a marosi hegy szikla-oldalában, mind e mai napig ép barlangot tüntet fel. Ennek egy szamarkája volt, mely hátán kétféléi lefüggő két edényben vizet és eledelt szo
kott naponkint felvinni a remetének. Egyszer az edényt valaki betömte, ekkép a Dunából vizet akarván meríteni, maga merült el, midőn kelleténél mélyebben lépett bele.
A remetének nem volt többé mit enni s inni, tehát el
tűnt, meghalt éhen.
Azt vélné az olvasó, hogy ezen mesében a dömösi prépostságról van szó, pedig ki jól szemle alá veszi ezen barlangot megfog győződni, hogy előtte épület v o lt;
ennek a barlang csak hátsó részét képezte ; tehát nein menekülő barlang, de szándékosan épített tartózkodó hely v o lt; fenn a barlang felett a hegyen is romokat fedezhet fel a szorgalmas kutató ; már minthogy Zebe- gényben, Marianostrán, Visegrádon, Pilis sz. Kereszten, Kisoroszi szigetén, Dömösön is voltak zárdák, nevezetesen Dömösön igen szigorú, más szerzeteseket eredetiségükbe vissza vezérlő olivetánok tartózkodtak, és hajdan szokás volt a nép aj tatosságát az által is nevelni, hogy a szer
zetesek remeteségekbe vonulva töltöttek egy időszakot, feltehetjük, hogy a környékből a szerzetesek ide vonulva
11Γ) rókat megijesztik, a gyermekeket elragadják; kijönnek seregest51 a D unából; elbújnak a vetésekben s erdők
ben, hol még nagyobb viszhangzó lárma között a fákra menekülnek mint a majmok és a földön csúsznak mint
a kígyók.
Ezen mesét igen szépen lehetne a régi görög mytlio- logiából származtatni, még szebben összeköttetésbe hozni azon regével, melyet Bajza József, Korvin Mátyás vise
grádi kalandjáról a „Hableányról“ irt: de minthogy nyil
vános adatom van, mint ijesztette egy falopó sánta koldus az emberüket egy tized előtt éjjelenkint az erdőben meg
jelenő garaboncziás diákokkal, szegény legényekkel, far
kasokkal és veszett ebekkel, ő pedig nem félt éjjel az
nyasok. Felemlittek egynéhányat, nem mintha ezek osz
tályozott névsorát tudnám le ír n i; különben is ezeket Dömös határára szorítani nem le h e t; hanem inkább hogy Dömösön évenkint égyszor-kétszer megtartott vadá
szatok alkalmával észlelteket- feljegyezzem.
Nagy vadak között Dömösön nem ritkák a szarva
sok és őzek, melyek közöl évenkint nem egyet ejtenek el. Természetükben a szaglás és látás feltűnő. Szép süni
8*
i l b
növendék erdő szélében tisztáson legelve, nem egyszer, midőn a Duna mellett sétáltam igen közel bevártak ; de ha vadászok állanak őrt, igen távolról megszagolják, és alig van nehezebb feladata Dömösön a vadásznak mint szarvast lő n i; ezt pedig a meredek lejtők okozzák, me
lyeknek nagy hasznát tudják venni. — Két ízben a Dunát is átúsztak, mely alkalommal csónakból, fejszék
kel ütötték agyon e szép állatokat.
Vaddisznót és farkast ittlétem alatt nem lőttek, sem nem láttak. Nincsenek. Ez annálfeltünőbb, mert túl a Dunán évenkint ejtenek el.
Vadmacskák ritkák, de végkép el nem pusztultak.
Épen nem rég lőttek egyet.
A vidrák éjjel jönnek ki a Dunából, és a vetések
be bújnak. Két Ízben adták tudtomra nagy csodálkozás
sal azok, kik ezen állat természetét nem ismerték.
Említést érdemelnek a pelék is, melyek egy fáról a másikra kiterjesztett farkaikkal ugrálnak, mintha szár
nyaik lennének.
A nyúl, róka, borz, sün nem ritka határunkban.
A szalonkákra évenkint vadásznak; hanem hogy ha
tározott rendes időszakban jelennének meg, épen nem ta-' pasztaltam ; sokszor pedig a vadászok várakozásának da czára egészen kimaradtak.
1858. évben Dömösön császármadarat is találtak.
Feltűnők Dömösön a keselyű sasok, melyek a Nagykeseriis körül kerengve, alkalmasint fészkeiket itt rakják. A kányák és vércsék kertjeinkben csapnak le a baromfiakra s elragadják.
A foglyok és fürjek ritkán jelennek meg Dömösön ; úgy látszik a hegyes vidéket, és szűk földeket nem ked
velik. Ennél több az örvös galamb s vad gerlicze.
A vadludak és kacsák késő ősszel csapatokban le
pik el a jeges Dunát, de be nem várják a vadászt. A kalász madarak és pólingok a karajban leskelődnek bá
lák után.
A fakúszók, harkályok, vörösbegyek, ökörszemek, sárga rigók — melyek rendszeresen, évenkiut, arany öl
tönyben látogatják meg plébániám udvarában a szeder
fákat, a bankák, sármányok, említést nem érdemelnek, annyiszor jelentik magokat.
A zenérek nagyszámmal tartózkodnak erdeinkben.
Tavasszal öröm hallgatni, mint iparkodnak egymást fe
lülmúlni messze hangzó énekeikkel. Ha nem énekelnek nincs tavasz ; ha elnémulnak vége a tavasznak.
118
27. §.