munkások is törekszenek az élelmezési já-randóság kikötésére, akik ezelőtt élelmezés nélkül szegődtek el munkára.
Az élelmezés értékelése az aratási és cséplési munkabéreknél külön említést ér-demel. Amint a következő fejezetből és az ahhoz tartozó 4. sz. tábla A—J jelű oszlo—
paiból láthatjuk, a részes munkabérek nagyság-a váltakozik aszerint, hogy élelme-zés mellett vagy élelmezés nélkül történik a fizetésük. Hogyha .a kétféle r—észbért azonos termésátlagok mellett felértékeljük, az élel-mezés esetében fizetett kisebb részbér na—
gyobb értéket képvisel, mint a magasabb, de élelmezés nélkül folyósított vészbér.
Miután az aratási és cséplési keresetnek a magyar munkás megélhetése szempontjából igen nagy jelentősége van, gazdtáink általá-nosságban szívesen vállalják az élelmezés biztosítását, más szóval az összértékben na-gyobb rtészb-érnek a fizetését. Tehették ezt annyival is inkább, mert az élelmezés ja—
vára eső értékkülönbözet a kifizetett munka-bérhez viszonyítva lényegesen kirívó nem volt. Annak következtében, hogy az élelme—
zés értéke a mai viszonyok között pénzbeli értékben a normálisnál jóval nagyobb, az élelmezés mellett fizetett részbér értékének javána ma nagyobb különbözetet kell el-könyvelnünk.
A 3. sz. táblában feltüntetett élelmezési járandóságok csaknem változatlanul a mult évi szinten mozognak, ami érthető, hiszen a természetben megállapított járandóságok értékét a megélhetés drágulása nem befolyá—
'solhatta. A táblában már szerepelnek az erdélyi vármegyékben megállapított élelme-zési járandóságok is. Ezekkel kapcsolatban, mint jellegzetes tünet említendő meg, hogy csupán az aratás idej-ére járó élelmezési já-randóság (ez is csak egyes vármegyékben) lett megállapítva. jeléül annak, hogy a sum—
más munkavállalásnak Erdélyben talaja nincsen és ezek helyét a napszámban vég-zett munkavállalás tölti be. Éppen ezért, mint a táblának ,,R" jelű oszlopából kive-hető, Erdélyben nagy szerepe van az élel—
mezés mellett vállalt napszámmunkának.
,Az élelmezés fejében a napszámbér összege csökken, amelynek mértékét (ott, ahol a bizottsági határozat ezt megállapította) a 3. sz. táblában vármegyénkint is
feltün-tetjük. ,
A megállapított élelmezési járandóságok, annak ellenére, hogy a multhoz képest azok nem változtak, nem teljesen fedik a
_- 32—1 _—
1942való helyzetet. A háborús élelmiszerkorlá-tozás következtében a kormány kénytelen volt a munkásoknak kiszolgáltatható fej-adag legnagyobb mennyiségét is korlátozás alá venni. A 2040/1942. M. E. számú ren-delet alapján kiadott 104.450/1942. K. M.
számú rendeletében a közellátásügyi minisz-ter a munkásoknak hlavonkint és fejenkint kiszolgáltatható liszt (főzőliszt, kenyérli—szt) legnagyobb mennyiségét 25 kg—ban, a sertés-ből készített fehéráru (zsír, szalonna) leg—
nagyobb mennyisévét pedig ugyancsak fe-jenkint és hónaponkitnt 3'5 kg-tban állapí—
totta meg. Ezek a mennyiségek szakértői Vélemények szerint ugyan biztosítják a munkásoknak a nagy munkakifejtéshez szükséges mennyiségeket, mégis több vár-megyében az e cikkekből megállapított mennyiségeknek alatta vannak. A munka—
adó a lisztből és zsiradékfél—ékből a rende-let értelme'tben ki nem szolgáltatható részt (feltéve, [hogy a munkavállalói szerződésben a maximálisnál nagyobb mennyiségeket kö—
töttek ki) a munkásnak készpénzben meg-fizetni tartozik. A fizetés azon az áron tör-ténik, amelyen a HOMBÁR a munkaadó-nak a beszolgáltatási kötelezettség alá eső készlet—et megváltja. Ha pénzértékben a munkást ilyen körülmények között meg-rövidülés nem is érheti és saját személyé—
ben a munkavégzés idejére a megfelelő el—
látása biztosítva is van, arra lehetősége már nem maradhat, hogy a normális viszonyok között esetleg megtakarított liszt- és sza—
lonnajárandóságát akár a családja számára, akár a téli időre tartalékolhassa.
Az élelmezésen kívül mezőgazdasági munkavállalóink a természetbeni járandó—
ságok legváltozatosabb focrmtáit élvezik. A multra vonatkozó becslések szerint a mező-gazdaságban kifizetett munkabérekn—ek kb.
80%—a a természetbeni juttatásokból állott.
A fennmaradó rész erejéig tehát csak kisebb mértékben rendelkezhettek munkavállalóink 'készpénzösszeg felett., amely elsősorban a család ruha— és lábbeliszükséglet—ét hivatott fedezni. A békeidők árszintje mellett ennek a szükségletnek kielégítése kisebb pénzkere—
set mellett sem ütközthetett nagyobb aka-dályba. A háborús árszint közepette azon—
ban ——-— még emelkedő készpénzk-ereset mel—
lett is —— számolni kell a szükségletkielégí-tés fokozódó nehézségeivel (ezért történik _az iparcikkek magas árára gyakran hivat-kozás a túlzott munkabérkövetelések indo-kolásánál). Ezt az állapotot kívánja éppen ezért ellensúlyozni az olcsó ruha és
lábbeli-(Jelmagyarázat —— Légende: 11. :napra — pour . . jours; h.
beuse; m. gé :marokrakó ép —— moissonneusejav.; Ik. : lók ouvn'ers de re, de [le, de I Ie classe; állóbeíűs számjegy
5—6. szám
—322—
3. A munkások élelmezési júrandósúga (A.—P.); az élelmezésért levonná,
Nourn'ture foumie par le patron (de A d P); somme poumnt étre Mát/Lite pour
: hétre —-— pour . . semaines; ó. : hónapra — pour . . mait; a. a ; apa —— houeá cheval ; lg. : lóáereblyézés — ratissage a. cheraux; '
— chtfres droits: legkisebb mun abér -- salaz're minimum; Dűlthetüs' "
salaífe minimum gt
Élelmezési járandóság — Nourrüure foumü
%
§%
§ 5, Rs §
§ to 3 _32 . . .,;
A') ... ._ w. N .
Vármegye (város) § % E a § § §) § ;; § §§ %o §, % § §
Comítats (et vílles) 8 ;, § E § 5) av, fu . . _: , E a: ra a hb - . - "a m § , ,
E %a); su :uo § !; %S 'ha—**") c§,büa 596- a).". "%
az
;;
*- r'Eke
e ;"a§§
'"%%
'- a%%
m " *" M§
.a:agasgog
"*N " §§ "":: . 'E"%"Hwaá
: * "a. ?; §. f(**—§"7 _*§) ( gas §§e ggsgesgnaÉaga—ga ga§§§§ga
A B C !) E F G H I J K L
Kisalföld Dans la Petiíe Plaine
! Bars és Hont 2 1 h. —— -— 10 10' 7 50 50 100 200 25
! Esztergom 2 4 h. —— — 80 -— — 200 200 400 ——
—-8 Győr—M.-Pozsony . . . . .. . 1 1 n. 1 — —— —— 05 10 4 —— 13 4
4 Komárom 1) . . 2 6 h. -— -— 300 — -— — -— —— — ——
5 Nyitra-Pozsony ? 1 n. — — 1'2 1'66 083 3 4 47 33 47
a Sopron 1 o. 20 10 _ — 15 — 100 100 500' 25
Dunántúl —— En Transdanubíe
7 Baranya 1 o. 25 5 , — _ 15 200 100 200 200 100
8 Fejér 21 o.u. 3020 1210 _40 ——40 2015 300200 120100 200300 500300 100100
!) Somogy 1 o. 25 5 -—— —- 15 200 100 200 300 100
10 Tolna 1 o. —— -— 50 —— 15 300 -— 300 100 100
II Vas . . . . . . 11 ')') 1! n.n. 0'75070 0'35030 ——— ——— 0'500 50 ———— 33 77 107 33
1: Veszprém 2l a. —- —— 60 60 30 _ 150 50 600 100
o. 20 10 —— — 15 _— 120 200 300 100
18 28113 1 1 11. 070 0'30 —— — 0'65 10 3 10 5
—-Duna-Tisza köze Entre lc Danube et la Tisza
14 Bács—Bodrog (Szabadka) 1 a. 2 h. 10 4 — — 7 —— 50 100 150 50
15 pest—p.s..x 6), 2 a. 1 h. —— — 20 10 7 100 —— —— 100 50
Budapest . 2 a. 1 h. —- — 20 10 7 100 —- — 100
Kecskemét 5)_ 2 a. 1 h. — — 20 10
7 100 -—— — 100
5—6. szám 323 — 1942
összeg (R.); a gépierósegitség fejében teljesítendő különmunka (S.).
la nourritare (R); travail spécial a faire contre l'aide foumie par des machines (S).
aratás — moísson; cs. :: cséplés -— batíage; a. gép : aratógép —— machine moissonneuse;
n. sz. : napszám -—— salaire a la journée; k. h. : kataszteri hold -— arpent rad.; I. o., II. o., számjegy — chifres inch'nés : legnagyobb, illetve legk
iz la fois maximum.)
k. gép :; kévekötógép — machine ger-lIl. o. :: I., II., 111. osztályú munkás -—
isebb és egyúttal legnagyobb munkabér— salaire maximum, respectivemmt
par le patron gre-$$$;
§ § bérből) élel— Gépierősegítség fejében részes- és szakmány- §
fax ? mezésert munka mellett teljesítendő különmunka 35
g,:_ § levonás , ;
TE %% A 5 igen,," 454? (ellenszolgaltatás) ;
É §§ _ § § : egyéb (magyarázat) ???—3375 Travaíl spécial [! faire (m dehors du travail É
Égi; § § ;: § autres (explications) (d,, :Ial. ;,0_ partiaire ou forfaitaire) contre l'aide §
g § % 5 § : § rain), pour fourm'e par des machines §
$$$ "**—3 3 'S la nuurn'tun
§
1—4 3 33 d) fourm'z "'
M N O P R S
100 7 - cukor jegy szerint -— sucre, selon la 1'20 1") M. gépnél 3 n. sz.; k, gépnél 3 n. sz. Ten— !
carte de Sucre geri Hi.-ért tókapálás végzése.
— —- — főzelékre. íűszerre stb, 13'— P -— — Lg.-ért a kh.-ak száma szerinti nyári n. 2 pour légumes, épices, etc., 13 17. sz. m. gépnél ugyanakkora, k. gépnél
25%-kal nagyobb területű takarmánykaszá-lás. Tengeri lk.-ért 2 őszi n. sz.
—— 0'5 —- szalonna tej helyett; 2 h. 18 dkg — M. gépnél 1. k. gépnél 2 férfi (kaszás) n. 8 hús; 025 l. ecet; 0'50 P íűszerpénz sz. kh.—kint.
vagy pénzbeli egyenértéke—auiieu de mit, du lard; pour 2 semaines, 18 dg. de viande; 0'25 litre de vinaigre;
0'50 pengő pour acheter des épices
_g __ _ _. 1.0. O-SOP M. gépnél 1, k. gépnél 3 nyári n. sz. vagy C
11-0- 070), ugyanannyi kh. takarmány levágása, Ten-111-0-0'55" geri lk. mellel! nincs részelés a szárból.
? 0'66 0'047 cukor megváltás 3 fillér -—-au lieude *) A. gépnél ugyanannyi kh, lekaszálandó. Lg.- 5
sucre, 3 jitlérs ért 0"5% levonható. Lk.-ért kh.-kint 2 férfi
n. sz. Lg.-érl levonható naponkint 1'5 11.
sz. bér.
50 15 —— a. idejére páronkint 50 kg búza és — M. gépnél 1, k. gépnél 2 n. sz. teljesítendő 6 50 kg rozs (egyéb nem)— en temps kh.-kint.
de moisson, a un couple: 50 kilos de frommt el 50 kilos de seigle (seulement)
50 15 05 szalonna tej helyett; % kg griz — 0'70 ? Tengeri 1k.—ért 2 II. 0. n. sz. 7
au lieu de mit, au Iard;1/okiladegruau
100 —-— -— búza és rozsliszt helyett vagylago— — Lg.-ént kaparélk kévébekötése, kGPéZéS. 61- 8 100 __ 2 san —— au lieu de faiine dejromem cséplés. M. gépnél 1. k, gépnél 2 n. sz.
et de seigle, au choix kh.—kint.
50 15 05 szalonna tej helyett vagylagosan — — A. gépnél 4 n. sz. kh.—kint. Lk.-ért 2 H. a. 9 mi lieu de lait, du laid, au choíx n. sz. kh.-kint.
' 60 — ] Il. és III. ().-nál hús és szalonna 200 l—P M. gépnél 1, k. gépnél kh.-kint 2 n. sz. 10 pour les ouvríers de lle et de III: Répa lk.—ért kh.—kint 4 n. sz.
classe, viamie ei lard 200
4 0'5 0'015 — 1'20 P K. gépnél 1 férfi n. sz.; Ig. egynapi mun— 11
3 0-5 0'015 kaxáért 2 férfi n. sz.; tengeri lk.-ért
kh.-kmt 1 férfi n_ sz.; tengeri lk.-ért kh.-kint 1 férfi n, sz.
— —- 1 hús 1 h, —— víamie, 1 semaine ——- M. gépnél kh.—kint 2, k. gépnél 4 nyári n. 12
100 — 1 sz. Lg.—nél munkások adják a haitót.
10 ... __ —— l.ll.o.0'80P A. gépnél kh.-kint 1 férfi és 1 nél 11. sz.; 13
lll.o. 0'60,, tengeri lk. kh.-kint 4 II. 0. n. sz.
100 —— 0'5 marhahús helyett 150 dkg birkahús ') Lg.-ért kh.—kint 2kg szem; m. gépnélll. o., 14 mi lieu de boeuf, 150 dg. de viande . k. gépnél 1 l. o. és 1 II. 0. n. sz.
kh.-de mouion ' kínt.
— — —— — 7) M. gépnél kh.—kint %. k. gépnél 135 I, 0. 15
n. sz. Lg.—ért 10 kh.—kínt 1 I. 0. 11. sz.;
tengeri lókapa 1 I. 0. n. sz.
— — -— — 3; Ugyanaz. mint Pest vármegye alatt.
- —— —— —- 9) Ugyanaz, mint Pest vármegye alatt.
M 7 L
%% Vármegye, város A_ BV 0 ; J!) E VF G H ! J * L __
mm * * ; * "
Tiszántúl -——Au délá'de la Tisza
18 Bereg! . 1 a. 1 h. 10 % — _ _. 100 __ __ __ __
17 ;Békés 10) , z1 a.o.1 h. ——15 _—— —20 ——— 7-53 200200 ——— 100150 200— 10050;
is :Biflar'r; . . ; ;. '1 a.1n. —— _ 2 ___ — 20 —— _— ,——' s!
l!) ,Csanád A kh.—kint '—- .— 10 — — 100 .— ... [_ 56
23 vCéongi—ád n) 1 a. 1 h. .- 2 _ — 3 100 — —- ——
Hódmezővásárhely ll) . l a. 1 h. — 2 —— — 3 100 —— —— —- 25
*Sw'géd , _ ;" ;kh.-kínt — 4 — — —— 50 —.—— — — 25
21' , Hajdu_(Debrecen)",.§ " ; ' 2 *a. —— — 331. 65 1. — 400 — 400 _ 200
22 Jász—Nk,-$iolnpk'. v_ 2 a. 1 h. —- — 25 — —— 150 ' 150 -— 50
23 Szabolüsz [1 Ph: 6 2 e — — 100 —— — — —
24 Szatmár . . ! ön. — — 10 — — 100; ;, M __ 50
25 Ugocsa _ 2 a. ! h — -—— ; 20 10 7 100 — —— —— 50
v ;Észuki ;Dombosvldék ' .
Dans le No!—d, régión de gallinas
za Abaúj—Torna ' 1 o. — s * — 15 400 100 200 300 100
_' x' *
; ;
;
; ; §
' t
' ; ; *,
27Borsod —— — — ——l—,—J—————;———
28 Gömör-és Kishont 1 o— 30 10 — ; — 12 400 100 400; 400 ——
29 Heves . 1 o. 20 10 —— _— x5 400 75 300; 300 120
80 Nógrád 19) 2 a. — —— 80 40 —— 400 200 500; _ 200
; ; ;
4 ; ; ; %
31 Ung. . . 1 1 h. — *2; — ; — ; —— 100 —— 50— — ; —
82 Zemplén _. —— — _. ; *. .. ; _ ; ,- _ _. í _ ; _
; ; ; ; ;
Kárpátalja ; ; ; ; ; ; ;
En Subcarpathic
; ; ; ; ;
;
; ' ; $
33 Máramaros vm. N). . . , . _ 2 ; a. 1 h —— *— 25 — ; —— 125; — 150; 150; 00
; ; ;
; ; ; ;
34 Beregi k. k.. . . . . . . . 1 ; 40. 20 10 _ 1.5; — 000 ; 100 300 300: 100
;
;
35 Márámarosi k'kk. 2 ; a. 1 h. —— —— 25 — ; — 125 ; —— 150 150 ; 50
36 Ungik.k. .;_ 1; 111, — 2 — —;— m;;— gsm—;—
; ; .
Erdély — En T(ansyluauie ; ; ; ; ; ;
87 Beszterce-Naszód . ! ;; a, 1 11 (tengeri-; ; ; '
ma'1'558 ; 2 _ ; —— ; —— 100 ; —— 50 —— ; ——
; , ;
. ; . ;, ; ; !
meggy,;g' _; _ —_;_ __;k;_;_;_;_ _
39 Háromszék _ ;; _ —. ; __ __ __ ; __ ; _. ; __ ;" _
; f ; ; ; ; ;
, * ; ; ; ; *
40 holozs. . . . _ . . . . . 1 0 _,In, 1'15 — — ; —— ; —— 15; —— ; 7 _
; i
; ;
* ;
zöldfőzelék és só —- 028 kilo defa—
rine de ma'z's; (j'? fmmage blanc de
Iail de brebis; légnmes frais et sel
K.gerigépnéllle-értmarokszedőkapálásonkíntis ad kh.—kint1 n. sz.-ot.1 n.Ten—sz.
5—16. szám —— 325 — 1942?
§ _;
M N 0 P a s §);
Z'v:
—— —— —— 1 ? hús, zöldség és só megváltására — — 16
Ipengő au lieu de viande, de légumes frais el de sel
50 — O'?) 2 liter főzelék —— Z Híres de légumes 1-20 ? A. gépnél a learaloll kh.-ak száma szerinti 17 !
100 — 0'5 külön n. sz. Tengeri lk.-érl 2 n. sz.. de ;
1 n. sz., ha részes vezeti.
-— —— —— —— — Tengeri 1k.—ért kh.—kint 1 n. sz. 18
—— —— —— — 1.0.1'10P Tengeri Dr.-ért kh.—kint 1 I. 0. n. sz_ 19
11.,mo.o-9oP '
120 _ —— 6 kg kenyér —— G kilos de pain 12) Tengeri lk. ellenszolgállatása megegyezés 20 tárgya.
120 — —— ,, ,, ,, , ,, ,, " 13) Tengeri lk. mellett szárból nincs részelés.
__ _ _ __ 1 _ p __
200 — — 4 1. főzelék — 4 1, de légumes _ _ 2!
103 — — 1-5 kg főzelék __ 16 kilo de légumes — M. gépnél %. k. gépnél 1-5 11, sz. kh.-kint. 22
Lg, fejében minden kaszás 1—1 n, sz. Ten—
geri lk_ 1 11. sz.
— —— -— —— 15)_ Lk.—ért kh.—kint 1 n. sz. 23
200 — — II. 0, munkásnak 75% jár—pourles 500/0 Ig.—ért kaparékfelgyüjtése és kévébekötözés 24
ouvríers de lle classe, %% , lS elvégzendő.
—— — _ 1 kg főzelék __ 1 kilo de légumes 8) A. gépnél kh.-kínt %. k, gépnél 1'5, Ig.-ért 25 10 kh.—kint 1 11. sz.
100 —— 1 II. 0. munkás csak 3 kg szalonna — 17) M. gépnél khnkint 1 1. o., k. gépnél 1 1—0- 26
pourles ouuriers de [la classz',3kílos és 1 Il, o., tengeri Ur.-ért ! 1. o. és
Ig.-de lard seulement ért 6 kh.-kint 1 I. 0. n. sz.
_ ... __ ._ __ _. 27
60 — 1 —— — —— 28
100 —— 1 ,, ,, , ,, ,, 18) " 29
—— — 2 5 kg sajt, 5_ kg ázalélg —— Ó' kilos de — Lgl-ért páronkint 1—1 kaszás és 1—1 fél— 30 fromage,0 kz/os de legumineuses 5- részes n. sz. M. gépnél csak % kereset.
, Lk. 4 11. o. n. sz,
25 —— — napi 1'5 kg kenyér — par jour, 1'5 —— Tengeri 1k.-ért kh.—kint 2 n, sz. 31
kzlo de pam
** -— _ " —- Tengeri 1k.—érl kh.—kint 16 n. sz. 32
100 , " m, gépnél 1la—dal kevesebb élelem -—— —— Ig.-ért kaparék !elkölése és 2 n, sz, 33 á la machine moisson.jau., dcux tiers
de la nom'riíure
80 — I cukor jegy szerint —— sum: selon la M - 34
turte de suo-re
100. _ " "* u) Lg.—ért kaparék felkötése és 2 n, sz 35
25 — — napi 1'5 kg kenyér -— P(H' jom", 1-5 — Tengeri Ur.—ért kh.-kint 2 11. sz, 38 kilo de pam
—— —— * 2 kg tengeri—liszt, zőldfőzelék, só —— 22) Tengeri Ui.—ért kh.-kint 1 n. 52. 37 2 kilos de jaríne de mais, légumes
frais, sel
L'— _. __ , ... __ 38
; _ __ " es) M. gép után kh.-kint 1/2, k. gép után 1'5: 39
Ig.-ért 10 kh.-kint 1 1. o. n sz. Tengen lla—ért 1 l. o. n. sz.
— —— 0'03 023 kg tengeri liszt; 0'7 juhtúró; —— M. gépnél ugyanannyi kh. lekaszálandó, 40