A Kormány egyetért a Magyar Nemzeti Filmarchívum tevékenysége megújításának szükségességével, ennek érdekében
1. az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 33. § (2) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva 210,0 millió forint tartós átcsoportosítását rendeli el a Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről szóló 2016. évi XC. törvény (a továbbiakban: Kvtv.) 1. melléklet XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet, 4. Egyéb kulturális intézmények cím terhére, a Kvtv. 1. melléklet XLIII. Az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások fejezet 2. Az állami vagyonnal kapcsolatos kiadások cím 2. Társaságokkal kapcsolatos kiadások alcím 2. Állami tulajdonú társaságok támogatása jogcím 3. A Magyar Nemzeti Filmalap Közhasznú Nonprofit Zrt. támogatása fejezeti kezelésű előirányzat javára, az 1. melléklet szerint;
Felelős: emberi erőforrások minisztere nemzeti fejlesztési miniszter nemzetgazdasági miniszter Határidő: 2017. január 2.
2. felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy – az emberi erőforrások minisztere, valamint a nemzeti fejlesztési miniszter bevonásával – a 2017. évtől kezdődően gondoskodjon évi 596,6 millió Ft támogatás beépülő jelleggel történő biztosításáról a Kvtv. 1. melléklet XLIII. Az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások fejezet 2. Az állami vagyonnal kapcsolatos kiadások cím 2. Társaságokkal kapcsolatos kiadások alcím 2. Állami tulajdonú
82362 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 204. szám
társaságok támogatása jogcím 3. A Magyar Nemzeti Filmalap Közhasznú Nonprofit Zrt. támogatása fejezeti kezelésű előirányzat javára.
Felelős: nemzetgazdasági miniszter emberi erőforrások minisztere nemzeti fejlesztési miniszter
Határidő: a 2017. évi források tekintetében a felmerülés ütemében, 2018. évtől a központi költségvetés tervezése során
Orbán Viktor s. k.,
miniszterelnök
MAGYAR KÖZLÖNY • 2016. évi 204. szám82363 1. melléklet az 1774/2016. (XII. 15.) Korm. határozathoz
XLIII. Az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma
Millió forintban, egy tizedessel
Fejezet Cím Alcím Jog- Jog- Kiemelt Fejezet Cím Alcím Jog- Jog- K I A D Á S O K A módosítás jogcíme Módosítás A módosítás
szám szám szám cím cím előir. név név név cím cím (+/-) következő
csop. szám szám csop. név Kiemelt előirányzat évre
szám név neve áthúzódó
hatása
XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma
016357 4 Egyéb kulturális intézmények
K1 Személyi juttatások -107,3
K2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó -29,0
K3 -73,7
XLIII. Az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások
2 Az állami vagyonnal kapcsolatos kiadások
2 Társaságokkal kapcsolatos kiadások
2 Állami tulajdonú társaságok támogatása
330017 3 A Magyar Nemzeti Filmalap Közhasznú Nonprofit Zrt. támogatása
K5 Egyéb működési célú kiadások 210,0
Millió forintban, egy tizedessel
Fejezet Cím Alcím Jog- Jog- Kiemelt Fejezet Cím Alcím Jog- Jog- B E V É T E L A módosítás jogcíme Módosítás A módosítás
szám szám szám cím cím előir. név név név cím cím (+/-) következő
csop. szám szám csop. név Kiemelt előirányzat évre
szám név neve áthúzódó
hatása
Az előirányzatmódosítás érvényessége: b.) a költségvetési évben beépülő jellegű
Millió forintban, egy tizedessel
Fejezet Cím Alcím Jog- Jog- Kiemelt Fejezet Cím Alcím Jog- Jog- T Á M O G A T Á S A módosítás jogcíme Módosítás A módosítás
szám szám szám cím cím előir. név név név cím cím (+/-) következő
csop. szám szám csop. név Kiemelt előirányzat évre
szám név neve áthúzódó
hatása
XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma
016357 4 Egyéb kulturális intézmények -210,0
Az előirányzatmódosítás érvényessége: b.) a költségvetési évben beépülő jellegű
Foglalkoztatottak létszáma (fő) - időszakra
A támogatás folyósítása/zárolása (módosítása +/-) Összesen I. n.év II. n.év III. n.év IV. n.év
Fejezetet irányító szerv időarányos
Állami Számvevőszék teljesítményarányos
Magyar Államkincstár egyéb: azonnal 210,0 210,0
Nemzetgazdasági Minisztérium
* Az összetartozó előirányzat-változásokat (+/-) egymást követően kell szerepeltetni.
1 példány
Dologi kiadások
Államház-tartási egyedi
azonosító
A módosítást elrendelő jogszabály/ határozat
száma
A módosítást elrendelő jogszabály/ határozat Az adatlap 5 példányban töltendő ki
1 példány 1 példány Az előirányzatmódosítás érvényessége: b.) a költségvetési évben beépülő jellegű
ADATLAP A KÖLTSÉGVETÉSI ELŐIRÁNYZATOK MÓDOSÍTÁSÁRA a Kormány hatáskörében
Költségvetési év: 2017.
A módosítást elrendelő jogszabály/ határozat
száma
Államház-tartási egyedi azonosító
82364 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 204. szám
A Kormány 1775/2016. (XII. 15.) Korm. határozata
a Budapest, I. kerület, Úri utca 45. szám alatti ingatlan állam részére történő megvásárlásáról
A Kormány
1. egyetért azzal, hogy a Budapest I. kerület belterület 6649 helyrajzi szám alatt nyilvántartott, természetben a 1014 Budapest, I. kerület, Úri utca 45. szám alatt található ingatlan (a továbbiakban: Ingatlan) az állam tulajdonába kerüljön;
2. felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert és a postaügyért és a nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős kormánybiztost, hogy gondoskodjanak arról, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság és az MFB-Ingatlanfejlesztő Zártkörűen Működő Részvénytársaság az Ingatlan állam javára történő megvásárlására vonatkozó adásvételi szerződést megkösse;
Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter
postaügyért és a nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős kormánybiztos Határidő: a forrás rendelkezésre állását követően azonnal
3. felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy az Ingatlan állami tulajdonba kerülését követően a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság útján gondoskodjon az Ingatlan Miniszterelnökség részére történő ingyenes vagyonkezelésbe adásáról;
Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter
Határidő: a tulajdonjog megszerzését követően azonnal
4. a Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló 2015. évi C. törvény (a továbbiakban: Kvtv.) 19. § (7) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva a 2. pontban meghatározott feladat végrehajtása érdekében felmerülő kiadások fedezetéhez szükséges 989,1 millió forint egyszeri átcsoportosítását rendeli el a Kvtv. 1. melléklet XVII. Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejezet, 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 46. Fejezeti stabilitási tartalék alcím terhére, a Kvtv. 1. melléklet XLIII. Az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások fejezet, 2. Az állami vagyonnal kapcsolatos kiadások cím, 1. Felhalmozási jellegű kiadások alcím, 1. Ingatlan-beruházások, ingatlanvásárlás jogcímcsoport, 2. Az MNV Zrt. ingatlan-beruházásai, ingatlanvásárlásai jogcím javára az 1. melléklet szerint.
Felelős: nemzetgazdasági miniszter nemzeti fejlesztési miniszter Határidő: azonnal
Orbán Viktor s. k.,
miniszterelnök
MAGYAR KÖZLÖNY • 2016. évi 204. szám82365 1. melléklet az 1775/2016. (XII. 15.) Korm. határozathoz
XVII. Nemzeti Fejlesztési Minisztérium
XLIII. Az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások
Forintban
Fejezet Cím Alcím Jog- Jog- Kiemelt Fejezet Cím Alcím Jog- Jog- A módosítás jogcíme Módosítás A módosítás
szám szám szám cím cím előir. név név név cím cím K I A D Á S O K (+/-) következő
csop. szám szám csop. név Kiemelt előirányzat évre
szám név neve áthúzódó
hatása
XVII Nemzeti Fejlesztési Minisztérium
20 Fejezeti kezelésű előirányzatok
352162 46 Fejezeti stabilitási tartalék
K5 Egyéb működési célú kiadások -989 146 500
XLIII Az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások
2 Az állami vagyonnal kapcsolatos kiadások
1 Felhalmozási jellegű kiadások
1 Ingatlan-beruházások, ingatlanvásárlás
329639 2 Az MNV Zrt. ingatlan-beruházásai, ingatlanvásárlásai
K6 Beruházások 989 146 500
Az előirányzatmódosítás érvényessége: a.) a költségvetési évben egyszeri jellegű
Forintban
Fejezet Cím Alcím Jog- Jog- Kiemelt Fejezet Cím Alcím Jog- Jog- B E V É T E L A módosítás jogcíme Módosítás A módosítás
szám szám szám cím cím előir. név név név cím cím (+/-) következő
csop. szám szám csop. név Kiemelt előirányzat évre
szám név neve áthúzódó
hatása
Az előirányzatmódosítás érvényessége: a.) a költségvetési évben egyszeri jellegű
Forintban
Fejezet Cím Alcím Jog- Jog- Kiemelt Fejezet Cím Alcím Jog- Jog- T Á M O G A T Á S A módosítás jogcíme Módosítás A módosítás
szám szám szám cím cím előir. név név név cím cím (+/-) következő
csop. szám szám csop. név Kiemelt előirányzat évre
szám név neve áthúzódó
hatása
XVII Nemzeti Fejlesztési Minisztérium
20 Fejezeti kezelésű előirányzatok
352162 46 Fejezeti stabilitási tartalék -989 146 500
Az előirányzatmódosítás érvényessége: a.) a költségvetési évben egyszeri jellegű
A támogatás folyósítása/zárolása (módosítása +/-) Összesen I.n.év II. n.év III.n.év IV.n.év
Fejezet időarányos
Állami Számvevőszék teljesítményarányos
Magyar Államkincstár egyéb: azonnal 989 146 500 989 146 500
Nemzetgazdasági Minisztérium
* Az összetartozó előirányzat-változásokat (+/-) egymást követően kell szerepeltetni.
ADATLAP A KÖLTSÉGVETÉSI ELŐIRÁNYZATOK MÓDOSÍTÁSÁRA a Kormány hatáskörében
Költségvetési év: 2016.
A módosítást elrendelő jogszabály/ határozat száma
2 példány
A módosítást elrendelő jogszabály/ határozat száma
A módosítást elrendelő jogszabály/ határozat száma
Az adatlap 5 példányban töltendő ki
1 példány
82366 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 204. szám