A magyar nemesség eredeti szervezése és avitikus kül-alakja, mely őt az Árpád alatti első földosztás (prima occupatio) óta századokon át sokkal h a t á r o z o t t a b b a n jel-legezte m i n t ma, és pedig kivált azoknak az időknek a beálltáig, amidőn a Habsburg-ház trónfoglalása után azok az idegen befolyások m i n d i n k á b b érvényre kezdtek emel-kedni, melyeknek czélja n e m a n n y ü a a magyar nemes-ségi intézménynek a nyugateurópai örökös arisztokráczia színvonalára való emelése és létformáinak európai módon való átidomítása, mint i n k á b b ezzel, az akkori idők szel-lemének megfelelőleg a legtöbb országban mély gyökeret vert egyeduralom járszalagán tartott és vak eszközének kenyszentett nemességgel való teljes egyenlővététele volt, — a XVI. század második felében, de kivált a XVII.
század kezdetén nevezetes változást tapasztalt az örökös mái/nási családok szervezése és azoknak a nyugat európai arisztokráczia czímtárából átvett örökös herczegi, grófi és bárói czímekkel való felruházása folytán. Különben nem vonható ketségbe, hogy a magyar nemességnek szervezése, mely h a j d a n á b a n a hét ősi törzs önálló törekvéseiben és szervezésében bírta nemzetségi fogalmát és jelképi kife-jezését, m á r a keresztényvallás felvételével is külalakjára és belszervezervezetere nézve lenyegesen módosult, és
hogy régi nemzetségi formájából kivetkőzve, ős nemzeti kapcsa is tágult s a nyugateurópai arisztokráczia közép-kori intézményéhez hasonlóbb lett, mint azelőtt volt.
Történelmi tény, hogy az Árpád- és Anjou-ház és a vegyes házakból való királyok is, — de mindig csak ritka kivételt képező, a magyar nemesség szervezeti lényét ille-tőleg tehát számba sem vehető esetekben — egyes zászlós urakat vagy nemeseket, a szomszédországokban divó szo-kás szerint az örökös «grófi» vagy «bárói» czímmel fel-ruházták, mint pl. Zsigmond király is, ki I . Estorás Miklós-nak, az Esterházyak ősének, a pozsonymegyei galánthai uradalmat adományozva, 1421-ben őt és törvenyes utódjait
«Baro de Galántha» czimmel örökös bárói r a n g r a emelte, vagy amint ezt a Pálffyakkal egy eredetű Erdődy grófi családnál is látjuk, melynek egyik őse II. Erdődy Péter 151 l - b e n , tehát még a Habsburg dinasztia trónralépése előtt, umonoszlói» előnévvel II. Ulászló királytól magyar grófi rangot nyert. Az 1580-ban czimer- és előnevgyara-pítást nyert monoszlói és monyorókeréki Erdődy grófok e szerint a ma virágzó grófi családok között az egyedüliek, a kik grófi rangjukat és örökös mágnási méltóságukat nem a Habsburgháztól, hanem egy ősi magyar királytól nyer-tek, ami a bárói rangra nézve az Esterházy nemzetség-ről is áll.
Ámbár a mohácsi vész előtti időkben is voltak magyar főurak (és egyes örökös mágnási méltóságok is), t. i. zászlós urak, nevezetesen a nádor, az országbiró, a főtárnokmes-ter, a bán, a testőrök főkapitánya, a király főlovászmestere, a pozsonyi gróf, a koronaőrök stb. mégis csak egy nemesi előjog s ehhez képest csak egy nemesi szabadság is lete-zett, csak egy országgyűlés a Rákoson a nemzet képvise-letében, melyen ugyanazon egyenlő szavazattal birt az
utolsó k u r t a nemes m i n t a legelső zászlós ur. «Magyar-országnak» — m o n d j a Werbőczi — «minden főpap, egy-házigazgató, zászlós és több országnagy urai, nemesei és főrendei, nemességök és világi javaikra nézve ugyanazon egy szabadsági, kivételi és mentségi előjoggal é l n e k ; nincs is valamely ú r n a k nagyobb, vagy valamely nemesnek kisebb szabadsága.»
De a nyugati czivilizáczió és az ú j k o r m á n y érdekei a magyar nemesség más rendezését kivánták s főkép azért s az ú j felfogások alapján, keletkezett a XVII. század ele-j é n a négy r e n d : a főpapok, örökös főurak, köznemesek es a szabad kir. városok rendeinek rendszere, mely az ország-gyűlés, a közigazgatás és törvénykezés rendezésében is irányadásul szolgált. Magyarországban eleinte mindamel-lett a nemesség és a nemesi prserogrativa egy maradt, több ú j o n n a n kreált fokozatának megkülönböztetése u t á n is, és daczára a n n a k , hogy a «dominos Praelatos, Barones et alios Magnates, atque quoslibet nobiles» mindig külön említtettek. A főpapok és főurak n é h á n y kitüntetései és törvénykezési kedvezményei az örökös mágnási méltóság behozatala után sem voltak valóságos előjogok, ami abból is kilátszik, hogy amidőn az 1687-iki 9. tvcz. az ú j o n n a n kinevezett örökös grófok és b á r ó k n a k a családi hitbizo-mányokat megadta, ezt az 1723-iki országgyűlés által alkotott 50 tvcz. c s a k h a m a r a köznemesekre is kiter-jesztette.
A mai magyar főrendeknek a nemességi osztály kere-tén belől is elfoglalt kiváltságos pozicziója csak akkor kez-dődött a törvénynyé váló uzus által elismertetni és csak akkor igtattatott törvénybe, amidőn a «divide et impera»
elvét e téren is követő k o r m á n y az eddig tömör egységet képező, és az «András király ú r közönséges
végzeményé-ben nyilvánított s kifejezett nemesi szabadsága szerint» * a királyok netaláni túlkapásai ellen is esetleg egy vas phallanx arczélét mutató nemességet szétválasztva, egy külön arisztokrata kiváltságokkal felruházott főnemesi kasztot, az adományozásokkal és kitüntetésekkel a trón-hoz édesgetett hatalmasabb és befolyásosabb nemzetségek fejeinek örökös herczegekké, grófok és bárókká történt kinevezésével, inaugurált.
Egy tekintet a magyar mágnási családok keletkezési történetére mutatja, hogy a négy magyar herczegi család mindegyike (Erdődy, Esterházy, Batthyány és Pálffy), a grófi és bárói családok pedig egy-két kivétellel szinte mind-n y á j a mind-n a Habsburg-dimind-nasztia által lettek a mágmind-nási remind-ndbe emelve, és pedig többnyire nem magyar király, h a n e m a német, illetőleg az osztrák császár által, amennyiben na-gyobbrésze a m a magyar nemesi családoknak, melyek a XVII. és XVIII. században mágnási rangot nyertek, nem a magyar, hanem a német birodalom herczegi, grófi vagy bárói rendjébe v;iló emelése által promováltatnak királyi rendelettel egyúttal magyar mágnásokká is, m. p. a töb-biek közül a Bethlenek, Thökölyek és Eákócziak stb., minek megvilágosításául alább közöljük a magyar hercze-gek és a legtöbb grófi családok diplomájának keltét :
* A magyar nemesség sarkalatos jogait a « Hármaskönyv » hires 1: 9. czikke tartalmazza, melyeknek 4-ike a következőleg szólt: «Hogy ha királyaink és fejedelmeink valame'yike néhai I I . András király úr közönséges végzeményeiben nyilvánított ós kifejezett nemesi szabadságuk ellen valamit tenni merónylene, akkor winden hűtlenség vétke nélkül szabadságuk van ellenszegülni és ellenmondaui mindenha.» E sarkalatos nemesi szabadságot Magyarországban az osztrák kinevezésü magyar mágnások főren-diházában 1687-ben alkotott 4. tezikk, Erdélyben a «Diploma Leopoldinum» 3. pontja szüntette meg.
M a g y a r h e r c z e g e k . B a t t h y á n y a X V I I . s z á z a d b a n . E r d ő d y a X V I I . « E s t e r h á z y 1687.
Pálffy " 1807.
II.
M a g y a r grófok.
Erclödy 1511. (egyetlen m a g y a r grófi család, mely n e m a H a b s b u r g -dinasztia által lett e r a n g r a emelve.)
a) a XVI, században.
Csákv 1560.
b) a XVII, században.
B a t t h y á n y 1603.
B e t h l e n 1622.
Nádasdy 1625.
Zichy 1625.
E s t e r h á z y 1626.
Draskovich 1632.
F o r g á c h 1640.
Serenyi 1656.
Teleky 1685.
Széchényi 1697.
c) a XVUL században.
Cziráky Kálnoky Károlyi Nemes
e század e l e j é n .
B e r é n y i 1700.
Gyulai 1701.
Keglevich 1708.
H a l l e r 1713.
Szápáry 1722. Dezsewffy 1775.
Apponyi 1739. Hadik 1777.
Pongrácz 1743. Almásy 1777.
Festetich 1749. Andrásv 1780.
Széchen 1763. Amadé 1782.
Niczky 1765. Mailáth 1783.
Pejáchevich 1772. Győry 1785.
Török 1774. Sándor 1787.
Brunswick 1775. Hunyady 1792.
Sztáray 1797.
d) a XIX, században.
Karacsay 1802. Xákó 1813.
Wencklieim 1802. Reviczky 1825.
Beleznay 1805. Zay 1830.
Jellacic 1854.
A legújabb keletű grófi családok az I. Ferencz József uralkodása alatt az utolsó évtizedekben e ranggal kitün-tetett Csekonics, Karátsonyi, Gyürky, Lónyav és Tisza családok.
Az Esterházy-család birja a legrégibb keletű magyar bárói rangot (1421); a Habsburg-ház által legelőbb mág-nási r a n g r a emelt két család pedig a Csákyak és Zavak (15G0). A Zay család arról is nevezetes, hogy a m a m á r csak csekély számban előfordulható családok egyike, mely még az első földosztásnál mint «genus primae occupationis Loja» szerepelvén, nemességét és első földbirtokát n e m királyi kegynek, h a n e m az első honfoglalásnak köszöni, a mi nem csak történelmileg el van ismerve, h a n e m amiről a családnak nemzedékről-nemzedékre megőrzött iratai is tesznek t a n ú s á g o t ; emlékezetes továbbá, kogy az 1830-ban
V. Ferdinánd király koronázása alkalmával ősnemesi szár- a (ïïàd*^
mazásának elismeréseül grófi rangra emelt Zay I m r e báró ' f f az első lutheránus gróf volt Magyarországban. Ancienni- ^ ^ tásra nézve az orosz és lengyel főnemesség kivételével,
mely előbbit csak I. Péter czár vas keze szorította nyugati formák közé, utóbbit pedig csak Lengyelország feldarabo-lása u t á n kezdtek európai minta szerint átidomítani, a magyar mágnási családok — m i n t olyanok — a legfiata-labbak ; a legrégiebbek az angol, franczia és n é m e t főúri nemzetségek.
Ausztria - Magyarországnak aligha n e m a legrégibb főúri családja a Pozsony- és Unghmegyében birtokos löwenthali Vasquez Pinos grófi család, mely már 1344-ben nyerte meg a grófi, 1519-ben pedig a spanyol grandi mél-tóságot.
A magyar grófok közt felsorolt Wenckheim család ere-detileg indigena-család, mely a XVIII. század vége felé Stájerországból hazánkba költözött. 1748-ig a Wenck nevet viselte, mely évben a család a régi Wenckheim előnévvel a német birodalmi lovagi czímet (Reichsritter) kapta. Miután pedig 1781-ben a magyar indigenátussal együtt az 1776-ban nyert osztrák bárósága is elismertetvén, a család két tagja magyar bárókká kineveztetett, egyike pedig 1802-ben I. Ferencz király által mint magyar honpolgár és magyar báró a magyar grófságot megkapta, mi által a család ezen ága egészen a magyar főnemességbe beleolvadt, a Wenck-heim-család grófi ága nem tekinthető — a mi a honfiúsá-got illeti — egyenlőnek a m a indigena családokkal, melyek külföldi berezegi, grófi vagy bárói r a n g j u k n a k Magyaror-szágon való elismerése és beigtatása mellett ünnepélye-sen honfiusittattak, de m i n t indigenák m a g a s a b b magyar főúri méltóságra n e m emeltettek ; — m e r t mindamellett,
hogy az ünnepelyesen hontiusitott külföldi főnemesek Magyarországon a benszülött ősi főnemesség minden elő-jogaiban részesek, mégis több, szoros értelemben vett
ne-mesi ügyekben, lényeges különbség szokott tétetni az indigenák és a tősgyökeres ősi magyar nemesség közt, nevezetesen az udvari méltóságok adományozásánál is, melyeknel a magyar indigena családok, ha századokon át magyar földön állott is bölcsőjük generáczióról gene-ráczióra, még sem reszesültek a magyar nemesség szá-mára e téren fentartott kedvezményekben, m. p. a cs. k.
kamarási méltóság adományozása esetében, melyben a magyar indigenák a kőtelező ősi próbát n e m a m a g y a r nemesség számára régebben rendszeresítve volt e n y h é b b mód, h a n e m az osztrák nemesek m ó d j a szerint tartoztak letenni.
Jog és logika szerint a m a eredetileg indigena főúri csa-ládok, melyek ünnepélyes h on fiúsítások után a m a g y a r király által magasabb főnemesi méltóságra emeltetnek, s e tény által tősgyökeres magyar nemesekké válnak, épen oly kevéssé tekinthetők ezentúl is «indigenák»-nak, m i n t a hazába bevándorolt, egyszerűen honfiúsított állampol-gár, kinek utódjait évek multán a királyi kegy m a g y a r nemességre emel, nemesítése által tekintettel idegen származására, csak «indigená»vá válik, azért mert h a j d a n á -ban egyik elődje mint idegen jött be az országba.
Például szolgál erre a XVI. század elején a hallersteini Haller nemes családként Bajorországból Erdélybe költözött magyar grófi nemzetség törtenete is, mely a magával hozott n e m e t nemességében elismerve, 1713-ig Erdélyben elt, mely évben VI. Károly által magyar grófságra emel-tetett.