• Nem Talált Eredményt

A magyar kisebbség népességét közvetlenül érintő szerkezeti változások

In document REGIONÁLIS ERŐNLÉT (Pldal 165-200)

Vajdaság egészére vonatkozó adatok – a szerb állami és poli-tikai érdekeknek megfelelően – nagymértékben megszépítik és kifehérítik annak a megkülönböztető és alattomos nemzetiségi politikának a következményeit, amely 1918-ától 1945-ig, majd 1946-tól 1991-ig és végül 1992-től 2002-ig tartott, sőt napjainkban is tapasztalható.

A magyar nemzeti kisebbség népességének a helyzete jóval nehezebb a vajdasági összképnél.

A magyar nemzeti kisebbség népességének gazdasági szer-kezetében beállt változások tanulmányozásakor figyelembe kell venni, hogy Vajdaságban 1948-ban már megtörtént a több-százezres tömegű szerb betelepítés, a németek jogfosztása és kitelepítése. A szerbek száma még így is csak 827 000 fő volt.

(Bácskában továbbra is kisebbségben maradtak.) A szerbek száma azonban 2002-re 1 322 000 főre gyarapodott; a növeke-dési index 2002/1948-ra 160,0 volt. Mindez úgy történt, hogy az azonos időközben a horvátok száma 133 000 főről 76 000 főre csökkent (a csökkenési index -57,1); a magyaroké 429 000 főről 290 000 főre csökkent (az index -67,1); a szlovákoké 73 000 főről 57 000 főre csökkent (az index -78,0); a románoké 58 000 főről 30 000 főre csökkent (az index -51,7). Mint a korszakváltás egyik legjobb fokmérője, a következő táblázat rávilágít a mezőgazdasá-gi népesség csökkenésére.

A mezőgazdasági népesség csökkenése nemzetiség szerint, 1948 és 2002 között

1948 1953 1961 1971 1981 1991 2002

Vajdaság 61,1 62,9 52,8 39,0 19,9 13,7 10,6

Szerb 69,5 63,4 49,4 37,9 22,6 14,8 10,6

Horvát 50,6 53,1 42,6 36,1 23,9 21,4 10,1

Szlovák 70,8 70,7 61,6 55,9 43,3 35,7 20,1

Magyar 47,3 53,6 45,2 41,1 32,5 25,3 16,0

Román 84,4 84,0 81,1 71,4 70,0 60,0 35,6

Forrás: Népszámlálási adatok alapján összeállította a szerző a Szerbiai Statisz-tikai Intézetnek az aktív népességre vonatkozó kötetei alapján, 1948 és 2002 között.

Bár nem homogén adatokról van szó, hiszen a módszertan többször is változott, és 1981-től nem a mezőgazdasági tevékeny-ségben foglalkoztatottakat, hanem a mezőgazdasági foglalkozá-súakat mutatják ki, a vizsgált időszak kezdetén a szerb népesség több mint kétharmada mezőgazdasági munkából élt. Az időszak végén a szerbeknek már csak kevesebb mint egytizede foglalkozott mezőgazdasággal és élt belőle; 1991-ben 13,7%-uk. Nyilvánvaló, hogy az államalkotó szerb népességet a területfejlesztés és gazda-ságpolitika olyan előnyökhöz juttatta, amelyek csakis a kisebbsé-gek kárára történhettek, és kirekesztésükből származhattak.

A magyar népesség jelentős részét még 1918 és 1945 között megfosztották a termőföldtől és kizárták az úgynevezett földreformból; kisebb mértékben ez folytatódott 1945 után is.

Nincstelen falusi és városi proletariátussá tették. Innen ered az 1948-ban megállapított, viszonylag alacsony 47,3%-os aránya a mezőgazdasági népességnek az összes népesség százaléká-ban. A mezőgazdasági népesség számának és arányának

továb-tési politikától, mint a komoly politikai súlyú magyar kisebbség, melyet azonban akkor már a megszűnés reális veszélye fenyege-tett. Természetesen azt is érzékeljük, hogy egy, az összes szerb népességhez viszonyítva kisszámú szerb mezőgazdasági népes-ség is szintén osztozott a nemzetinépes-ségek sorsában azzal, hogy a kevésbé jövedelmező mezőgazdaságban vállalt munkát, de attól mindig könnyebben meg is szabadulhatott. Az azonban sohasem történt – történhetett meg –, hogy a magyar népesség válogatha-tott a szerbeknek nyújválogatha-tott előnyök és munkalehetőségek között akár a mezőgazdaságban, akár az iparban. A következő táblázat lesújtó képet nyújt a magyar népesség gazdasági szerkezetéről – és korszakos kiszolgáltatottságáról.

Az aktív és az aktív kereső (foglalkoztatott) népesség változása nemzetiségek szerint 1961 és 2002 között

Összes

1961 1854 816 400 21,6 49,0

2002 2031 912 701 34,5 76,9

Szerb

1961 1018 441 216 21,2 49,0

2002 1322 600 457 34,6 76,2

Horvát

1961 145 66 37 25,5 56,1

2002 77 33 26 33,7 78,8

Szlovák

Összes

1961 443 198 102 24,4 51,1

2002 290 126 102 35,2 81,1

Román

1961 57 30 4 8,0 14,3

2002 30 13 11 36,7 84,6

Forrás: Demografska kretanja i karakteristike stanovništva Jugoslavije prema nacionalnoj pripadnosti. Centar za demografska istraživanja, Insti-tut društvenih nauka, Beograd, 1978. – Za internu upotrebu, 445. o.

– Etnički mozaik Srbije prema podacima popisa stanovništva 2002.

Ministarstvo za ljudska i manjinska prava Srbije i Crne Gore, Beograd, 2004. 155–263. o.

A fenti táblázat szerint az 1961–2002-es időszakban a szerb nemzetiségű összes népesség és aktív népesség a harmadával növekedett. Ugyanakkor az aktív kereső népesség száma meg-kétszereződött. A szerbek közül valóban csak az nem kapott mun-kát ott, ahol akart, aki végképpen nem akart semmit sem dolgozni, hanem mint inaktív kereső is szépen megélhetett ingyen, és még lakást is adtak neki különböző előjogok és jogcímek alapján. A szerbek tehát könnyűszerrel, csupán a politikai hatalom kényszerí-tő erejének köszönhekényszerí-tően (és nem a gazdaságosság, jövedelme-zőség és termelékenység következményeihez igazodva) az aktív kereső népesség arányát (az összes népesség 33%-os

növeke-Nem így a magyarok és a többi nemzetiségek! Itt éppen ellen-kező népmozgás zajlott le. Mindegyik nemzeti kisebbség csak úgy tudott megkapaszkodni, hogy egy része állandóan kivándo-rolt, vagy csökkentette a vállalt gyermekek számát. Csakis ennek és nem valami (nem létező) politikai jóakaratnak köszönhetően maradtak meg egészen napjainkig a nemzeti kisebbségek.

A magyar aktív népesség száma több mint 33%-kal csökkent az említett időszakban. Ugyanakkor az aktív keresők száma szó szerint azonos maradt! Ha nem létezett volna a kivándorlás lehe-tősége a nemzetiségeknél, felüthette volna a fejét az éhség is.

Minden bizonnyal a szegénységi küszöb alá – afrikai nyomorszint-re kerültek volna. Az egyharmadával csökkent aktív népességben viszonylag megnőtt az aktív keresők száma; arányuk csaknem azonos lett a szerbekével. Valójában ennek az ára az egész és aktív népesség 30–40%-ra csökkenése, a munkaképes családo-kon belüli kapcsolatok elzüllesztése, felszabdalása, lehetetlenné tétele (ingázás a falusi lakhely és a távoli, szerb környezetben kialakított ipari központok között). Általános jelenséggé vált szinte minden családban, rokonságban, hogy legalább egyvalaki külföl-dön próbált szerencsét. Nem azért, mert akár itthon is dolgozha-tott volna kis fizetésért, hanem még a kis fizetést vállalva sem jut-hatott munkahelyhez, megélhetéshez. A többi nemzeti kisebbség esetében is olyan folyamatok zajlottak le, amelyek csak csökkenő számú és létszámú háztartás számára adtak megélhetést.

Figyelembe véve a szerbek számának folyamatos növeke-dését (a menekültek 1991 után szinte elözönlötték Vajdaságot;

többszázezres számuk az összes és állandó népesség részét képezi!), meg kell állapítani, hogy mindennek ellenére az összes aktív kereső népesség tömegében elsősorban ők jutnak a legjobb munkahelyekhez. Ez látható a következő táblázatban is.

Szerb és magyar aktív kereső népesség foglalkozás szerint

Összesen 457 436 100,0 102 794 100,0

Törvényalkotó, közigazgatási és gazdasági vezető

22 157 4,8 2679 2,6

Szakember (önálló

értelmiségi) 32 309 7,1 3 985 3,9

Szakmunkatárs

(beosztott értelmiségi) 84 187 18,4 13 275 12,9

Irodai dolgozó 32 007 7,0 5 205 5,1

Szolgáltató és kereskedelmi foglalkozású

56 105 12,3 8 425 8,2

Mezőgazdasági

magántermelő 59 718 13,1 24 978 24,3

Kisiparos 52 538 11,5 14 792 14,4

Gép- és gépsorkezelő

és -szerelő 65 743 14,4 15 913 15,5

Elemi foglalkozás 39 773 8,7 12 635 12,3

Egyéb 12 899 2,8 910 0,9

Forrás: Etnički mozaik Srbije prema podacima popisa stanovništva 2002. Mi-nistarstvo za ljudska i manjinska prava Srbije i Crne Gore, Beograd, 2004. 192–193. o.

Valamennyi politikai eszközt és erőszakos állami módszert igénybe véve és polgári formába öltöztetve, a szerbek számu-kat gyors ütemben növelték, és minden bizonnyal tovább fogják

Általában osztályvezetők és alsóbb szintű főnökök voltak. Az önálló értelmiségiek száma tekintetében nemcsak egy behoz-hatatlan lemaradásról beszélhetünk, hanem minőségi különb-ségekről. A magyarok önálló értelmiségiek elsősorban a tanügy és egészségügy alsó szintjein. Szinte jelentéktelen a szerepük a gazdasági élet tervezésében és szervezésében, az összetettebb irodai munkában. Annál inkább felülreprezentáltak mezőgazdasá-gi magántermelőkként (24,3%), akikkel valamilyen formában az egész magyar kisebbség továbbra is szoros kapcsolatban van.

Általában 2-3 hektáros törpebirtokon folytatnak intenzív mezőgaz-dasági termelést. A szerbek viszont féltve gazmezőgaz-dasági és politikai szerepüket az Európai Uniótól, egyre több hatalmas mezőgazda-sági birtokot hoznak létre.

A következő táblázat is bizonyos szerb gazdaságszerkezeti előnyökre mutat rá a magyar kisebbség kárára.

A szerb és magyar aktív kereső népesség a foglalkozásában betöltött szerepkör szerint (2002. évi népszámlálás)

Szerepkör Szerb Magyar

Szám Szerkezet

% Szám Szerkezet

%

Összesen 457 436 100,0 102 794 100,0

Munkaviszony 347 969 76,1 69 141 67,3

Más szerződéses

viszony 21 999 4,8 5 367 5,2

Munkaadó 15 264 3,3 2 017 2,0

Mezőgazdasági

magántermelő 54 765 12,0 23 085 22,5

Szabad foglalkozású 10 939 2,4 2 057 2,0

Háztartási bedolgozó 941 0,2 141 0,1

Egyéb 5 559 1,2 986 1,0

Forrás: Etnički mozaik Srbije prema podacima popisa stanovništva 2002. Minis-tarstvo za manjinska i ljudska prava Srbije i Crne Gore, Beograd, 2004.

A magyar népesség elsősorban a tömegében kétszer nagyobb szerb nemzetiségű munkaadók számától függ. Sokkal nehezeb-ben létesíthet nála munkaviszonyt, mint a szerb nemzetiségű munkavállaló. Ez a táblázat is bizonyítja, hogy éppen ezért kénytelen mint mezőgazdasági magántermelő tengetni az életét kisbirtokán. A magyar munkaadók száma nem lenne jelentékte-len, ha ismeretes lenne területi szerkezetük és tőkeerősségük.

Erre azonban a táblázat nem ad választ. Feltételezhető, hogy elsősorban mikrogazdaságot működtető vállalkozókról lehet szó, amelyeknél a foglalkoztatottak száma nem éri el az 50 főt sem;

délvidéki magyar nagyvállalkozókról nem tudunk.

A vadkapitalizmus szerbiai természetrajzából ered, hogy a magyar munkavállalókat mind a szerb, mind pedig a magyar munkaadók kegyetlenül kizsákmányolják (a tőkekoncentráció még mindig és még sokáig a kezdeti tőkehalmozás szakaszában van és marad).

A magyar munkaadók és munkavállalók helyzetét nagymér-tékben megbénítja területi elhelyezkedésük. Mind a magyar mun-káltatók és vállalkozók közötti kapcsolattartást, mind a munka-vállalók egymás közti kapcsolattartását rendkívül megnehezíti a szórványjelleg; nagyszámú településre szóródnak szét, ezért önálló szervezeti formák és intézmények, érdekegyeztetés és érdekvédelem megszervezésére és létrehozására képtelenek. (A szerbeknél éppen ellenkező dinamikus folyamat történik: bárhol képesek formális és nem formális kapcsolatteremtésre és a kap-csolataik megújítására.)

A következő táblázat a szerb és magyar aktív kereső népes-ség gazdasági tevékenynépes-ség szerinti megoszlását mutatja be.

Szerb és magyar aktív kereső népesség gazdasági tevékenységek szerint (2002. évi népszámlálás)

Tevékenység Szerb Magyar

Összesen 457 436 100,0 102 794 100,0

Mezőgazdaság,

vadászat, erdészet 89 886 19,6 34 143 33,2

Halászat 606 0,13 188 0,18

Bányászat 2 739 0,6 276 0,3

Feldolgozóipar 117 774 25,7 28 431 27,7

Energiagazdaság 6 358 1,4 1 627 1,6

Építőipar 21 553 4,7 4 988 4,9

Kiskereskedelem 62 318 13,6 10 124 9,8

Szálloda- és vendéglátóipar 11 075 2,4 1 668 1,6 Közlekedés és

raktárgazdálkodás 25 789 5,6 3 311 3,2

Pénzforgalom 7 971 1,7 823 0,8

Ingatlanközvetítés 12 049 2,6 1 682 1,6

Államigazgatás, katonaság,

társadalombiztosítás

24 028 5,3 2 382 2,3

Oktatás 20 975 4,6 4 158 4,0

Egészségügy és népjólét 27 967 6,1 5 545 5,4

Kommunális és személyi

szolgáltatás 13 032 2,8 2 457 2,4

Vállalkozó háztartási

mikrogazdaság 295 0,06 142 0,14

Exterritoriális gazdasági

egység 33 0,01 7 0,01

Egyéb 12 988 2,8 842 0,8

Forrás: Etnički mozaik Srbije prema podacima popisa stanovništva 2002. godi-ne. Ministartstvo za ljudska i manjinska prava Srbije i Crne Gore, Beo-grad, 2004. 235. és 240. o.

szerez önmagának. A mezőgazdaságból mint legkevésbé jövedel-mező gazdasági tevékenységből (deprimált árak, egyre nyitottabb árolló a mezőgazdasági és ipari termékek között, a mezőgazda-ságot működtető ipari termékek árának rohamos emelkedése, a mezőgazdasági termékek árának gazdaság- és szociálpolitikai módszerekkel történő olcsón tartása) a szerb népesség tömege-sen menekül, s ez kínál munkalehetőséget a magyaroknak, a nem jövedelmező és rosszul fizetett munkahelyeken.

Önmagáért beszél az a tény, hogy kisajátíthatják maguknak az államigazgatást, katonaságot, állambiztonsági pozíciókat, társadalom- és vagyonbiztosítást, a pénzforgalmat, az ingatlan-közvetítést – és azokat a munkahelyeket is az iparban, amelyek a táblázatban nem látszanak. Ha mégis jelen vannak a magyarok ezekben a gazdasági tevékenységekben is, úgy legfeljebb közép-fokú végzettséget igénylő munkahelyeken dolgoznak, vagy elemi munkát végeznek.

Ezek után csak egyetlenegy és rövid következtetés lehetsé-ges: a magyar népesség gazdasági szerkezete kiszorító jellegű a gazdasági tevékenységek peremrészei felé. E gazdasági szer-kezet nem kedvez sem a magyar vállalkozóknak, sem a munka-vállalóknak.

1. Vajdaság népessége tevékenység és nemek szerint 1953 és 2002 között Megjegyzés: Az Összesen 2002-ben nem tartalmazza az egy évnél rövidebb

ideig külföldön tartózkodókat.

Forrás: Stanovništvo i domaćinstva Srbije prema popisu 2002. godine. Repub-lički Zavod za statistiku Srbije, Beograd, 2006. 225. o.

2. Munkaképes népesség az összes népesség százalékában

Forrás: Demografska statistika 1991. SZS, 1993. A 2002. évre vonatkozó ada-tok a szerző számításai.

3. Aktív népesség az összes népesség százalékában

Forrás: Velat, D. (1988): Stanovništvo Jugoslavije u posleratnom periodu, SZS, Beograd, 1988. 97. o. Az 1991. évi és a 2002. évi adatok a szerző számításai.

4. Eltartott népesség összetétele Vajdaságban 1971 és 2002 között ÖsszesenHáztartásbeliGyermek, tanuló, egyetemistaMunkaképtelen Egyéb %Szám%Szám%Szám%Szám% 100,0365 37737,9528 31254,910 1751,159 1756,1 100,0299 13733,9517 53558,733 5993,831 5063,6 100,0232 51830,1490 04763,529 0223,819 8202,6 100,0180 25925,5484 56868,623 0873,318 9292,7 ćinstva Srbije prema popisu 2002. godine. Republički zavod za statistiku Srbije, Beograd, 2006.

5. Vajdaság aktív népességének korcsoportok és nemek szerinti összetétele 1981 és 2002 között Nem ÖsszesenKorcsoport 15–1920–2425–2930–3435–3940–4445–4950–5455–5960–6465+ Együtt100,0 2,6 11,3 15,4 14,6 10,2 11,9 11,9 9,1 5,2 2,3 5,4 Férfi100,0 2,6 10,2 14,3 13,6 9,8 12,0 12,7 9,9 5,7 2,56,0 Nő100,0 2,7 13,2 17,3 16,3 10,9 11,7 10,3 6,8 4,2 2,0 4,3 Együtt100,0 3,3 10,0 12,6 14,5 15,8 14,2 8,8 8,5 5,3 2,9 3,9 Férfi100,0 3,2 9,6 11,7 13,4 14,9 13,6 9,0 9,9 6,7 3,4 4,3 Nő100,0 3,3 10,7 14,0 16,2 17,2 15,2 8,6 6,3 3,1 2,0 3,2 Együtt100,0 3,0 9,7 11,8 12,1 13,1 14,1 15,0 11,7 4,8 1,9 2,6 Férfi100,0 3,2 9,8 11,5 11,6 12,4 13,3 14,6 12,0 6,4 2,2 2,7 Nő100,0 2,9 9,4 12,2 12,8 14,0 15,2 15,4 11,3 2,7 1,4 2,4 Az Összesen nem foglalja magába az ismeretleneket. Stanovništvo i domaćinstva Srbije prema popisu 2002. godine. Republički zavod za statistiku Srbije, Beograd, 2006. 231. o.

6. Vajdaság aktív népességének korspecifikus arányszámai az összes népesség azonos korcsoportjainak százalékában, 1981 és 2002 között Korcsoport 15–1920–2425–2930–3435–3940–4445–4950–5455–5960–6465+ 43,8 16,6 65,8 81,4 82,3 78,2 73,3 68,2 53,6 36,5 28,1 20,4 57,5 20,375,0 93,9 97,3 97,3 96,4 94,0 82,0 59,3 44,7 35,1 30,6 12,7 56,3 67,9 66,9 59,6 50,9 42,1 27,5 18,8 15,2 9,9 44,3 22,2 70,3 83,2 87,0 85,9 82,3 72,1 56,4 33,7 19,4 14,3 55,6 26,1 80,8 93,2 96,8 96,8 95,5 92,0 83,3 54,4 31,2 24,7 33,7 18,2 59,5 73,1 77,0 74,6 69,1 53,2 31,5 14,7 9,7 7,6 44,9 20,1 61,9 79,2 85,6 86,2 85,6 80,6 69,2 41,0 14,1 7,4 53,8 23,8 71,2 88,5 94,6 95,0 94,1 91,0 83,1 66,3 21,0 11,4 36,5 16,2 52,1 69,676,4 77,5 77,3 70,0 55,5 18,2 8,2 4,8 ćinstva Srbije prema popisu 2002. godine. Republički zavod za statistiku Srbije, Beograd, 2006.

7. Nem foglalkoztatott aktív népesség Vajdaságban korösszetétel és nemek szerint 1981 és 2002 között Nem ÖsszesenKorcsoportok 15–1920–2425–2930–3940–4950+Ismeretlen Együtt55 900 10 730 10 730 23 991 6 654 3 103 1 114 149 Férfi27 269 6 044 11 946 4 405 2 525 1 532 744 73 Nő28 631 4 686 12 045 5 757 4 129 1 571 370 76 Együtt97 252 20 667 33 678 18 890 16 118 5 373 2339 187 Férfi52 380 12 812 18 036 8 183 8 662 3 230 1 357 100 Nő44 872 7 855 15 642 10 707 7 456 2 143 982 87 Együtt211 688 18 958 49 070 37 374 50 001 36 097 19 316 872 Férfi116 561 11 324 29 474 18 524 23 849 19 804 13 079 507 Nő95 127 7 634 19 596 18 850 26 152 16 293 6 237 365 Stanovništvo i domaćinstva Srbije prema popisu 2002. godine. Republički zavod za statistiku Srbije, Beograd, 2006. 234. o.

ő népesség Szerbia közigazgatási egységei szerint, 2002. évi népszámlálás FoglalkozásSzerbiaKözép-SzerbiaVajdaság Szám%Szám%Szám% 2 642 987100,0 1 941 875 100,0 701 112100,0 ő, irányító 110 9734,2 80 3614,1 30 6124,4 206 460 7,8 160 6618,3 45 8006,5 450 86017,1 330 18817,0 120 67217,2 151 7295,7 105 5845,4 46 1456,6 ő276 06310,4 196 98510,1 79 07811,3 504 66519,1 395 56920,4 109 09615,6 292 16011,1 208 12210,7 84 03812,0 ő és -szerelő 328 88512,4 227 52211,7 101 36314,5 222 4958,4 155 2058,0 67 2909,6 21 5200,8 17 4290,9 4 0910,6 77 1772,9 64 2503,3 12 9271,8 ćinstva Srbije prema popisu 2002. godine. Republički zavod za statistiku Srbije, Beograd, 2006.

9. Vajdaság összes mezőgazdasági és a mezőgazdaságban foglalkoztatott aktív, kereső népességének alakulása 1953 és 2002 között

(népszámlálási adatok)

őgazdasági népessége tevékenység és korcsoportok szerint, 1991. és 2002. évi népszámlálás Összesen15 évnél fiatalabb15–2425–3435–4445–5455–6465+Ismeretlen 269 438 39 966 23 885 24 432 33 116 40 564 54 391 52 546 538 149 583 -9 060 17 718 24 255 28 325 37 793 32 153 279 119 855 39 966 14 825 6 714 8 861 12 239 16 598 20 393 259 215 147 37 018 28 267 26 772 30138 35 383 23 756 33 000 813 125 506 -8 124 17 570 24 670 31 687 21 302 21 810 343 89 641 37 018 20 143 9 202 5 468 3 696 2 454 11 190 470 % 100,014,88,99,112,315,120,219,50,2 100,0-6,111,816,218,925,321,50,2 100,033,312,45,67,410,213,817,00,2 100,017,213,112,414,016,411,015,30,4 100,0-6,514,019,725,217,017,40,3 100,041,322,510,36,14,12,712,50,5 ćinstva Srbije prema popisu 2002. godine. Republički zavod za statistiku Srbije, Beograd, 2006.

11. Vajdaság aktív kereső népessége nem és foglalkozás szerint, 2002. évi népszámlálás Össze- sen

Törvény- alkotók, vezetők, közigaz- gatási és gaz- dasági irányítók

Szakem- berek (önálló értelmi- ségiek)

Szak- mun- katársak (beosz- tott értelmi- ségiek)

Tisztvi- selők (irodai dolgo- zók)

Szolgál- tatók, kereske- dők

Mező- gaz- dasági munká- sok, halászok, erdészek

Kis- iparosok

Gép- és gépsor- kezelők és -sze- relők

Elemi foglalko- zásúak

Többiek és isme- retlenek 701 11230 61345 805120 68646 14879 072109 11684 054101 36567 23517 018 413 63620 84321 16349 04521 57332 89367 57475 79374 38337 28013 089 287 476977024 64271 64124 57546 17941 5428 26126 98229 9553 929 Munkaviszony – % 1004,46,517,26,611,315,6102,014,59,62,4 1005,05,111,95,28,016,318,318,09,03,2 1003,48,624,98,516,114,52,99,410,41,4 Etnički mozaik Srbije prema podacima popisa Stanovništva 2002. Ministartstvo za ljudska i manjinska prava Srbije i Crne Gore, Beograd, 2004. 191. o.

ajdaság aktív kereső népessége foglalkozási viszony és nem szerint, 2002. évi népszámlálás Munkaviszony – szám Foglalkoztatott szerződéses munka- viszonyban Munka- viszony nélküli dolgozók

MunkaadóMezőgazdasági magántermelőSzabad- foglalkozásúHáztartási bedolgozó

Más foglal- kozású 12 516 589 35 653 21 751 100 561 16 502 1 461 8 595 291 427 26 614 15 013 60 948 12 496 716 6 422 225 162 9 039 6 738 39 613 4 006 745 2 173 Munkaviszony – % 73,7 5,1 3,1 14,3 2,4 0,2 1,2 70,5 6,4 3,6 14,7 3,0 0,2 1,6 78,3 3,1 2,3 13,8 1,4 0,3 0,8

13. Vajdaság aktív kereső népessége nemek és gazdasági tevékenység szerint, 2002. évi népszámlálás Első rész ÖsszesenGazdasági tevékenység Mezőgaz- daság, vadászat, erdészet HalászatBányászat Feldol- gozóipar

Ener- gia- ellátás

Építő- ipar

Kis- és nagy- kereske- delem

Szálloda- és ven- déglátó- ipar

Közlekedés és raktár- gazdálkodás 701 112 158 696 1 027 3 542 182 644 9 715 32 865 90 198 15 942 35 629 413 636 105 405 917 2 906 114 842 7 578 28 847 43 562 7 712 28 317 287 476 53 291 110 636 67 802 2 137 4 018 46 636 8 230 7 312 Második rész Gazdasági tevékenység Pénz- ügyi közvetí- tés

Vagyon- és ingatlan- forgalmi közvetítés Államigazgatás, honvédelem, szociális biztosítás OktatásEgészség- ügy, népjólét Kommu- nális és személyi szolgáltatás Családi vállalkozás alkalmazot- takkal Exterri- toriális termelési egység

Ismeret- len 10 796 17 188 31 574 31 427 41 713 20 288 707 50 17 111 3 363 8 672 19 517 9 177 9 009 11 453 143 22 12 194 7 433 8 516 12 057 22 250 32 704 8 835 564 28 4 917 Etnički mozaik Srbije prema podacima popisa stanovništva 2002. Ministartstvo za ljudska i manjinska prava Srbije i Crne Gore, Beograd, 2004. 233. o.

14. Vajdaság aktív kereső népessége nemek és gazdasági tevékenység szerint Első rész (%) Gazdasági tevékenység Mezőgazda- ság, vadászat, erdészet Halá- szatBányá- szat

Feldol- gozó- ipar

Energia- ellátásÉpítő- ipar Kis- és nagyke- reskedelem Szálloda és vendég- látóipar

Közlekedés és raktár- gazdálkodás 22,60,10,526,11,44,712,92,35,1 25,50,20,727,81,87,010,51,96,8 18,50,00,223,60,71,416,22,92,5 Második rész (%) Gazdasági tevékenység – % Vagyon- és ingat- lanforgalmi közvetítés

Államigaz- gatás, hon- védelem, szociális biztosítás OktatásEgészség- ügy, nép- jólét Kommu- nális és személyi szolgáltatás Családi vállalkozás alkalmazot- takkal Exterri- toriális termelési egység

Ismeretlen 2,54,54,55,92,90,10,012,4 2,14,72,22,22,80,00,012,9 3,04,27,711,43,10,20,011,7

Első rész ÉvÖsszesenCrna Gora-iHorvátMace- dónMuzulmánSzlovénSzerbAlbánOsztrákBolgár 1971833 24313 35660 1266 7611 3311 947457 1431 340...1 782 1981862 33718 62446 4698 6811 7431 412473 8631 493371 195 1991871 70420 09641 6228 1022 313 -505 1281 189-1 097 -1971326 1681 68721 8391 386281213173 068110...792 1981213 86591411 0661 386175118106 941618422 1991148 8756909 018439152-75 28630...240 gazdasági 1971323 9811 68021 5181 373267208171 854109...786 1981211 74190610 8441 363161117105 777578418 1991146 8566686 664431136-74 10529...231 19716391931-33011...4 1981708171621320-...3 199175465044-3871...5 19711 548622812142913-...2 19811 41671511712-8444-1 19911 2651684412-794--4

ÉvÖsszesenCrna Gora-iHorvátMace- dónMuzulmánSzlovénSzerbAlbánOsztrákBolgár 1971226 6494 02117 2112 995615858122 623938...402 1981258 3205 25214 9333 214633411139 78970116289 1991268 2165 21313 3433 200753-153 507562-339 1971788488155134974...1 19811 7942683426121 1045-2 19911 6561835177-1 162--1 19716 99512248716322154 29331...9 198110 68218267014324155 99720210 19919 5611513849148-5 7549-12 197122 6374171 778234456612 91320...31 198129 2165621 657325693916 37323334 199133 0956171 60331396-19 6099-38 197119 8895021 255198247211 8209...32 198122 7545631 167236314512 7967118 199123 9795201 14723946-14 0418-39 19712 705501802110101 5464...5 19812 66559159261061 5484-2 19912 57455118217-1 5364-2

Második rész ÉvCsehGörögOlaszZsidóMagyarNémetLengyelRomaRománOrosz 19711 282...78...185 263.........27 923... 198178115254100166 4761 0992295 27820 353352 1991............145 995......6 06015 642... -1971530...9...75 939... .........19 550... 198123997653 473206531 68013 81124 1991----35 676--1 2378 524- gazdasági 1971528...9...75 544.........19 446... 198123887653 082203531 67013 76924 1991----35 396--1 2218 470- 1971-...-...181.........19... 1981-1--1941-316- 1991----160--224- 19712...-...214.........85... 19811---1972-726- 1991----120--1450-

1991----120--1450-ÉvCsehGörögOlaszZsidóMagyarNémetLengyelRomaRománOrosz 1971285...33...56 300.........1 789... 198124865201155 239355496391 88677 1991----50 604--9341 937- 1971-...-...112.........1... 19811---2252-612- 1991----200--413- 19716...1...1 320.........32... 1981631-2 1461125858- 1991----1 683--8163- 197133...2...5 088.........137... 1981228215 9823195715111 1991----6 169--85144- 197116...5...4 238.........178... 1981209-14 4792611918515 1991----4 399--33191- 19712...1...636.........10... 1981-1--50651491 1991----424--116-

1991----424--116-Harmadik rész ÉvRuszinSzlovákTörökUkránVlachMásNemzetiségéről nem nyilatkozott EgyüttHatáro- zatlanJugo- szlávRegionális kötődésűIsme- retlen 197110 29733 546113......8 41520 45942217 8322 2052 060 19818 93430 389962 049304 36967 54494665 928670535 19918 31328 84077...667 19276 2012 03472 9741 1933 771 -19715 56319 02710......3 0792 625542 102469460 19813 28712 8387213131 7895 0621344 8448457 19912 0759 7501...169804 4571424 206109304 gazdasági 19715 56118 98010......3 0662 584542 064466458 19813 26912 7707211131 7814 9241284 7128455 19912 0679 6771-169564 2721384 028106296 1971119-......213-121- 19811022---154-54-2 1991629---56726414 1971128-......1128-2622 1981846-2-784678-- 1991244---19118211424

ÉvRuszinSzlovákTörökUkránVlachMásNemzetiségéről nem nyilatkozott 19712 2267 37881......2 1966 5641145 626824407 19812 3618 1644594851 15021 61332321 058232208 19912 2938 17822-222 33623 82865322 7963791 145 19712131......1018-1534 1981971-4-7172416625 199137---9153314917 1971491434......7920041633319 198171258137-46906128841015 199167248--184839257951946 1971202675-......212754156459430 19812028671126-1312 515392 4532315 19912621 0031-22812 709622 60344154 19711994972......149665125767728 1981222609251-1012 125222 0901325 1991195596---2282 017571 9273398 19712978-......18100189105 19811958-11-112214217-4 19911690---20256524928

Első rész ÉvÖsszesenCrna Gora-iHorvátMacedónMuzulmánSzlovénSzerbAlbánOsztrákBolgár űves

1971242-2111-2513...- 19813584252--4914-- 19914886332--10514-- ő,

197110 0061928629414675 3236...19 198114 28929682318722447 57713219 199118 7723491 07821037-10 4756-21 19715 212502341109152 8194...11 19815 02536164901082 6176-5 19914 836561109610-2 5765-9 19712 22850200525141 2276...5 19813 612102207601172 0051115 19915 36613024810217-3 1064-9 19711 328201604237091...1 19811 936231306449141-- 19911 516857125-8351--

516857125-8351--ÉvÖsszesenCrna Gora-iHorvátMacedónMuzulmánSzlovénSzerbAlbánOsztrákBolgár 19718 75582661496184 0673...24 19817 486994275316103 5383-17 19916 6081003773917-3 1213-8 197115 5864131 4991258328 72811...18 198112 9873568501087197 25610-10 199111 73826488014816-6 8113-10 197113 3521779681547297 3106...16 198114 91023469417313268 2375-10 199119 28826684726938-11 3467-26 1971784378115144192...2 198196160739355173-3 19911 068485683-6361-3 19711 4987793-2957-...- 19811 64416101101-9601-1 19911 732289662-1 0452-1 19714 91737478284112 333-...4 19815 5875243354852 4424-11 19917 7261305158215-3 7477-4

Második rész ÉvCsehGörögOlaszZsidóMagyarNémetLengyelRomaRománOrosz űves

1971-...-...161.........1... 1981----222----- 1991----254--25- ő,

197120...2...2 370.........53... 1981166212 9002039674 1991----3 574--18100- 19712...1...1 593.........60... 19812---1 56112-1771- 1991----1 351--3271- 19714...-...434.........15... 19813---6526-8452 1991----786--1861- 19714...-...295......4... 19815---5412-717- 1991----332--45-

1991----332--45-ÉvCsehGörögOlaszZsidóMagyarNémetLengyelRomaRománOrosz 197130...1...2 883.........118... 1981144--2 18917115872 1991----1 932--1341- 19715...2...3 383.........44... 198122--2 39228410457 1991----1 916--2451- 197124...2...3 394.........141... 1981211323 217242151332 1991----3 432--41178- 1971-...-...157.........5... 1981----142-14111 1991----133--415- 1971-...-...306.........13... 19811---28741217- 1991----287--24- 19716...1...1 613.........30... 198182--1 766713463 1991----1 907--1738-

907--1738-Harmadik rész ÉvRuszinSzlovákTörökUkránVlachMásNemzetiségéről nem nyilatkozott EgyüttHatáro- zatlanJugo- szlávRegionális kötődésűIsme- retlen űves

1971---......513-13-1 198112---633-33-- 199131---4592561- ő,

19711223194......8343893953418 19811414482381541 571231 539923 1991188529--21861 919561 8362780 197118140-......4293-781511 19819101-10111291828123 19911265--23338713370421 197124511......36101187133 19812674-11-21349434326 199128159---4656530527829 197112391......2937136-7 19811379-30-10148114432 19918122---1810249627

ÉvRuszinSzlovákTörökUkránVlachMásNemzetiségéről nem nyilatkozott 1971119391-......7620621871711 198199345-20-334921147295 199175299--168489174611134 1971151450-......21746543956635 1981111340382-771 253161 2172015 1991109320---1281 210311 1572248 19711274251......12243343903916 1981122505329-701 364151 331185 1991150675---1681 778431 7122367 197167-......2424-177- 19811514-21-672-7021 19911614---20105210217 1971951-......1748-4356 19811851-5-5160-160-3 199110521--19170216628 1971281392......431532140117 198125170-9-30513850145 199137215---66925228891416

In document REGIONÁLIS ERŐNLÉT (Pldal 165-200)