Magában a darabban Rieheliennek ssánt bók gyanánt tekintik as Öreg Horace védöbeszédében ama verseket, melyek

ben azt mondja, hogy a hírnevet a királyok, a nagyok, a fényes elmék elismerése biztosítja, nem pedig ,a bnta nép*.

1 2 6 A MAOT ALKOTÁSOK KORA.

1640 januárban Rouenba jö tt Séguier kanczellár telj­

hatalommal ; beszüntette a város egész közigazgatását, minden bíráskodás nélkül kinhalállal kivégeztetett rengeteg sok vádlottat, kiket színe elé se hozatott;

egyszersmind az adóhátralék rögtönös behajtása mel«

lett rengeteg sarczot vetett ki. Coméille szem tanba volt e rettentő kegyetlenkedéseknek, melyek nem egy jó ismerősét, barátját, sőt rokonát sty'tották, de magába fojtotta keserűségét: Horace ajánlásában a legtávolabb­

ról sem fedezhető fel bármi halvány czélzás; midőn az akadémia révén a kanczellárral később érintke­

zésben fogjuk látni, ekkor sem árul el a legcsekélyebb emlékezést sem ama szomorú eseményekre. Mindazon­

által ez események által sngalmazottnak szokás tekin­

teni ama művet, mely ugyancsak 1640 folyamán került színpadra Cinna vagy Auguste kegyelme czim- mel. Ez antik példában a kegyelem gyakorlását magasztalja Corneille az élet-halál urainál, tehát állítólag Bichelieut is erre kivánta buzditni. Nem lehe­

tetlen, hogy midőn így felújította a kegyelem és szigor ama tárgyalását, mely Jodelle Cíóopoíre-jától kezdve Gamieren át oly kedvencz them ája volt afranczia szín- költészetnek, csakugyan ama titkos gondolat vezérelte lelke mélyén, hogy megmutassa Biehelieunek, mint kellett volna eljárnia egykor a Montmorencyakkal és most egy egész várossal szemben.

1640-ben Cinna, vagyis harmadik nagy sikere után, 34 éves korában megnősült, ő , ki Tircis-szel Mélite-ben azt mondatta, hogy a házasság súlyos iga, mert a házat mind több gyermekkel tölti be, kik miatt elveszítjük lelkünk nyugalmát (Perdre pour des enfants le repos de son âme!), mégis ez igába haj­

totta végül fejét. Egy normandiai vidéki hivatalnok

▲ TOVÁBBI kbmxkzkféctkoiu. m

polgárcsaládjából nősült Fontanelle azt meséli, hogy az apa ellenkezését Bichelien pártfogása győzte le : ez a jóságos közbenjáró Bichelien éppen úgy csak legenda, mint az üldöző Bichelien. Gomeillenél neje tfs évvel volt fiatalabb, huszonnégy éves volt és 1642 január közepe felé egy leánynak adott életet, kinek dédunokája lesz majd Charlotte Corday. összesen négy fiúval és két leánynyal áldja meg az ég e házasságot, melyről különben alig tudunk valamit, de mely aligha volt boldogtalan, tekintve a gyerme­

kek számának folytonos növekedését, valamint tekintve azt, hogy Corneille tíz év múlva sógornéját véteti el a huszonöt éves Tamással, a ki pedig négy és fél évvel volt fiatalabb e nőnél.

Költőnk a menyegző éjszakáján oly beteg lett, hogy Párisban halálának hire terjedt el: a híres tudós költő, Sévignéné tanítója, Ménage latin versek­

ben siratta el korai elhunytét, lelkesen magasztalva műveit.

1640 deczemberében aroueni puynek azaz költő­

akadémiának szokásos Mária ünnepi ülésein találjuk költőnket, melyeken a szent szűz dicsőítésére írt versenykölteményeket megkoszorúzták és elszavalták.

Ilyen koszorút nyert költőnknek egyik öcscse már több ízben és nyer a jövő évben Tamás. 1640 végén egy tizenötéves leánykát ért e kitüntetés, kit Corneille ez alkalommal egy rögtönzött versben dicsőített, egy­

úttal köszönetét is mondva helyette a puynek. Ez a leányka, ki éppen Corneille buzdítására pályázott, Jacqueline Pascal volt, a majd oly nagygyá válandó Biaise Pascal testvére, egy koránál jóval fiatalabbnak látszó, komoly és okos, de azért még mindig eléggé gyermeteg gyermek. Két évvel ezelőtt szerencsés volt

128 ▲ NAGY ALKOTÁSOK KQKA,

Jacqueline Richelieu előtt Scudéry egy darabjában játszani, az ez idő szerint immár D'Aiguillon herczeg- nővé emelkedett Combalet marquisnő által rendezett gyermekelőadáson : megnyerte a bibornok tetszését és ez alkalmat arra használta fel, hogy politikai száműzetésben levő atyjának kegyelmet esdekeljen.

Richelieu meg is kegyelmezett a számttzöttnek, sőt Normandia pénzügyi felügyelőjévé nevezte ki Rouenba.

Corneille járatos volt a családhoz és a kis Jacqueline fejlődő költői tehetsége hamar felköltötte érdeklődését, míg — úgy látszik — kevesebbet törődött a már ekkor, tizenhét éves korában lángelmeként csodált Balázszsal, a franczia tudományosság és irodalom e leendő lángelméjével. ValószinA, hogy Corneille, a jezsuiták hive, megszakította aztán az összeköttetést e családdal, midőn ez egy félévtized múlva a janse- nismus egyik legbuzgóbb terjesztője lett, elannyira, hogy Balázs fogja a jezsuitákat legveszedelmesebben támadni örökre híres Vidéki Leveleiben (1656—7).

A következő évből vagy évekből jelét bírjuk annak, mennyire kedvelt költője volt Corneille a précieuse-ök köreinek, kiknek pártfogását a Cid-vita idején is hálával tapasztalhatta, 8 kiknek egyik leg- hiresebbike, Sévignéné lelkesülten fogja magasztalni majd Racine dicsőségének idejében is. Montausier herczeg már egy évtized óta udvarolt kitartással Rambouillet marquisné idősbik leányának, a bájos és szellemes Julienek, kitől a Rambouillet-szalon második korszakát szokás keltezni, mert fiatalosabb mozgal­

masságot és nagyvilágias mulatozó szellemet vitt bele.

Ez a herczeg, miután részt vett a harczban, magasabb tisztségeket is viselt, bátyja elhunytával családjának fejévé emelkedett és a protestáns vallásról áttért,

A TOVÁBBI BBM M nre FtoT K O B A . 129 1645 közepén nőül fogja végre vehetni immár negy­

ven felé közeledő im ádottját. Egyelőre 1641 májusban, születése napján, vagy tán 1642 újévkor egy díszes albummal lepte meg vallomásul Juliét, mely huszon- kilencz virágaquarellet tartalmazott, hatvankét mad­

rigal kíséretében. E versek közül Montansier maga tizenhatot irt, a többit tizenkilencz költővel íratta, kik közt Chapelain mellett ott találjuk Comeillet is három madrigallal három virágról, melyek — miként többi társai — Julie bájait magasztalják hódolattal s kegyéért esengve. Tehát Corneille ezúttal megint visszatér ifjúkorának próbálkozásaihoz, a précieux szerelmi bókversekhez, kétségkívül immár fejlettebb ízléssel és művészettel.

Nem tudjuk, mikor és kik vezették őt be a Bam- bouillet-palotába, hol aztán szokás szerint ő is külön nevet (Cléocrite) kapott, semhogy mennyit forgott és mily szerepet játszott itt. Annyi kétségtelen, hogy Cléocrite nem volt éppen szalon-költőnek való. Külső m egjelenése nem volt valami lebilincselő. Még Fon- tenelle is, a ki pedig kiemeli arczának érdekességét és szemeinek tüzét, kénytelen hanyagnak és közön­

ségesnek minősíteni külsejét Állítólag egyik kortársa, még pedig egy karthauzi barát roueni kereskedőnek nézte, mikor először találkozott vele. Labruyère tár­

salgását unalmasnak, beszédét csetlő-botlónak fogja m ajd rajzolni. Mondtuk, hogy verseit nem szavalta szerencsésen; tegyük hozzá, hogy valamint nyelvén, úgy kiejtésén megérzett a normandiai ember. Elhihet­

jü k , hogy nem egy főrangú hölgy osztozott annak vélekedésében, ki azt állította, hogy Comeillet tulajdon­

képen a színpadon, tehát színészektől kell hallani. Maga Corneille is meglepő önbirálattal vallja, hogy ha .tolla

H anszU G y ű lt: Corneille ée k o n . 9

180 A HAGY ALKOTÁSOK KORA.

termékeny, ajka meddő ; ritkán hallgathatni őt unalom nélkül máskor, mint ha másnak szájával b eszél/ . . .

1642 január havában az ő perlekedni kész csa­

ládjának valamelyes bonyolult és kétes őrükségi jogait iparkodik érvényesíttetni, miközben hajlandónak nyilatkozik maga is beállni a felperesek sorába, ha az ügyvivő gondolja, hogy „az ő neve elég tekinté­

lyes arra, hogy a pör lebonyolítását megkönnyebbitse. “ Ugyané levél némi bepillantást enged Comeillenek intim családi életébe, a mi nála ritka eset és, fájdalom, ezúttal is csak a gall szellem hangján történik: „Azt hiszem, tudattam önnel, hogy érzem a házasság áldá­

sait (kis leánya ékkor már majd egy féléves volt) és én most éppen úgy vaktában lövöldözöm, mint ön.*

A szóban levő évben aztán a Rambouillet-palotában is megpillanthatjuk költőnket, a mint ott szokása sze­

rint új müvéből, Pobymete-bői felolvas. A hallgatóság udvariasan megtapsolta, azonban állítólag a keresz­

tény tárgy miatt nem igen voltak megelégedve a darabbal. A salon valamelyik tekintélyes irótagja aztán megbízás folytán értésére adta ezt Comeillenek, kit annyira elkedvetlenített volna e balsiker, hogy vissza is akarta venni mfivét a színészektől : csak az egyik, különben rossz színésznek rábeszélésére állt el szándékától. Polyeuete 1642 végén, vagy a következő év elején került aztán színre nagy sikerrel. Nyomtatásban 1643 őszkor jelent meg és pedig a regens anyakirály­

nénak ajánlva ; mert XIII. Lajos, kinek Corneille ere­

detileg ajánlani kívánta, ekkor már a sírba követte nagy miniszterét.

Richelieu még 1642 deczemberben halt meg. Sar­

rau, a párisi parlement tanácsosa, ki a franczia és hollandiai tudósokkal latin nyelven érdekes levelezést

A TO V lB B I W W IW int rtN T K O R A . 181 folytatott, ez esetből kifolyólag latinul ír Corneillehez, deezember 12-én, felhasználva azt az alkalmat, hogy Ménage rábízta egy levelének elküldését, melyhez Balzac versei voltak csatolva. Sarrau magasztalva említi "Corneille három utóbbi „kittinő és mennyei művét* ; kéri, tudassa vele, nem szándékozik-e egy negyediket csatolni hozzájuk ? Tehát Polyeucte-rôl még nincs tudomása Sarraunak ekkor. Megjegyzi ugyan, hogy Örvendve hallotta homályosan, hogy Corneille valamilyes szent költeményen dolgozik, de ez alatt mégis korántsem a későbbi Kempis-fordításra kereshető ezélzás; inkább valószínű, hogy a negyedik darabról hallott valamit harangozni a derék tanácsos, csakhogy emezt tán szent' tárgya miatt nem képzelte drámának.

Ezek kapcsán felszólítja Comeillet, írjon egy méltó költeményt Bichelieu halálára, kit a maga érdekében is sirathat: műveinek „dicső, pártolóját" vesztette el benne, a ki ha tovább él, volens nolens (!) megkoszo­

rúzta volna fejét Apollo borostyánjával. Corneille azonban, ki a bibomokot közvetlen ennek halála előtt írt vígjátékában, a Hazug-b&n, még mint „új Amphyont"

magasztalta azért, mert a fényes palotáknak egész sorát csudaszerfileg varázsolja elé Páris bozótjaiból és gödreiből, — most egyelőre mindössze egy négysoros verssel adózott a nagy halott emlékének, ki alig húnyta be szemét, ki-kitOrt ellene, a csinált félhivata­

los magasztalások mellett, az addig sokak szivében visszafojtott harag. Corneille azt mondja versében, hogy tőle mondhatnak jót-rosszat a „híres bibomok- ról", ő sem prózában, sem versben nem fog róla szót ejten i: hogy rosszat mondjon róla, arra felette sok jóban részesült tőle; valamint felette sok rosszban, semhogy jó t mondhatna róla. Mégis, midőn egy

9*

132 ▲ NAGY ALKOTÁSOK KO&A.

negyedév múlva, 1643 m&jus közepén maga a király is meghalt, a múlt oly erővel merült fel ez alkalom­

ból Corneille lelke elé, hogy megszegte fogadását.

Egy sonnet sirverset irt XIII. Lajosra, melyet külön­

ben nem adott ki és mely nem hiteles másolatok révén maradt fenn több változatban. Valamennyien azt hirdetik, hogy e királynak csak egyetlen egy bűne volt, az hogy Bichelienre esett választása, e zsarnok­

nak rabjává tette magát és Francziaországot. Richelieu maga volt a megtestesült nagyravágyás, dölyf, vak­

merőség, (kapzsiság, a többi változat szerint : gyűlölet, önérdek, sikkasztás); következőleg ennek a legigaz­

ságosabb királynak uralma az igazságtalanság uralma lett. Kell-e mondanunk, mennyire méltánytalan ítélet ez arról a nagy emberről, ki hazájának külföldön félelmetes tekintélyt szerzett, hazájában hatalmassá tette a nemesség leigázásával a monarchiát, és bár zsarnoki szigorral tiporta el elleneit s érvényesítette akaratát, nagyon sokat tett az ország helyesebb kor­

mányzására, anyagi és szellemi felvirágoztatására?

Mennyivel korrektebbttl viselkedik egyRotrou, ki mi­

után pár hónappal Richelieu halála előtt egy elő­

szavában a kor szokása szerint szintén alázkodva hizelgett a bibomoknak, mint a „föld első szellemé­

nek11, kit neki szerencséje van szórakoztatni, még öt év múlva is azzal hódol emlékének, hogy utódját Mazarint az ő példájának követésére buzdítja a szín­

ház kedvelésében is i

Az anyakirályné, ki a parlement által férje vég­

rendeletét megsemmisittette s teljhatalmú regensnó lett, 1643-ban kegyes volt elfogadni Polyeuete aján­

lá sá t Egyaránt vallásos és szinházkedvelő nő volt s ő másképpen vélekedhetett Polyeuete-i6l mint a

Ram-a t o vAb b i « m in i lÉ m o u . 188 bouület-palota. Corneille, mint mondtak, eredetileg XI1L Lajosnak óhajtotta ajánlani művét: azonban ugyanazon évben jelent meg Cinna, egy esztelen tékozlása m iatt nemsokára tönkre menő maecenásnak, Montoron pénzttgyigazgatónak ajánlva, kitói Corneille, gúny és közmondás tárgyává lett hízelgéseiért 200 pistolet vagyis 2000 livret, mai értékben 10,000 fran­

kot kap o tt; érthető tehát, ha az efféle dolgokban is felette takarékos király megriadt, mikor meghallotta a Liancourt grófné közbenjáró fivérétől Corneille kíván­

ságát. Attól félt, hogy tőle is Montoron-féle hono­

ráriumot vár költőnk; ingyen azonban kész volt el­

fogadni a m egtiszteltetést özvegye most Mazarin tanácsára alkalmasint kellően jutalm azta a hozzá for­

duló költőt, kinek d d -jé t is pártfogásával tüntette ki annak idején, s ki most őt hálából prózában és versben m agasztalta az ajánlásban.

Polyeucte után öt éven át szakadatlan, némelyik évben kettesével is következtek Corneille többi művei, így m ár 1648—4 telén kerül színre a Pompée halála, mely 1644 februárjában jelenik meg a könyvpiaczon, immár az új mindenható bibornok-minisztemek, Maza- rinnek %jánlva. Mazarin simulékonysággal és bőkezűség­

gel iparkodott népszerűségre tenni szert : a Richelieu halála által okozott veszteséget kipótolni sietve, már 1643 novemberben 100 pistole vagyis 5000 frank év­

díjat adott Comeillenek, mit ez hosszabb versben köszönt meg, melyet aztán a Pompée háláld-nak aján­

lása mellé lenyomat, még pedig latin fordításával egyetemben, egy jeles humanista költő honfitársá­

nak tollából. — Az ajánlásokban szokásos bombasz­

tikus magasztalásokkal hízeleg itt is Corneille, de a Montoronok után legalább ismét méltó egyénnek : mint

134 ▲ HAGY ALKOTÁSOK KORA.

antik rómait dicsőíti Mazarint, noha ez csak újkori olasz diplomata volt ; eddig rajzolt s ezntán rajzolandó ókori hőseinek erényeit fokozva és egyesítve látja benne. Hálásan emlékezik meg a bibomoknak bőkezű­

ségéről, annál is inkább, mert előzékenysége megóvta őt a lealázó kéréstől.

Egy kegyért azonban hasztalan folyamodott ez időtájt. Azért esedezett, hogy Pompée halálát, valamint Cinná-t és Polyeucte-Qt, vagyis legújabb keltű műveit, melyek megírása, úgymond, sok idejébe került, s melyeket az általa felhatalm azott Marais-n kívül az Hôtel de Bourgogne is játszani kezdett, ezentúl ki­

zárólag csak az ő beleegyezésével adhassák elő a színészek Párisban és vidéken, egyaránt, különbeni pénzbírság terhe alatt. Tehát az írói tulajdonjog biz­

tosítását kérte Corneille : azonban az akkori viszonyok még nem voltak megérve erre, folyamodványa vissza- utasittatott és kinyomatott darabjai ezntán is köztulaj­

dont képeztek. E folyamodvány, mely különben részben a Marais színészeinek érdekét is kívánta védelmezni, ismét élesen világítja meg Corneille erős érzékét az anyagiak irá n t Az ily érzék a kortársak előtt annyira szokatlan dolog volt egy költőnél, hogy határozottan kapzsisággal vádolták miatta Comeillet, így már a Cid-vita alkalmával Mairet, sőt Chapelain is fentebb em lített levelében. Halála ntán pár évvel Labrnyére szintén azt fogja róla mondani, hogy ő a szerint Ítélte meg darabjainak jó voltát, mennyi pénzt kapott érettük. Annyi bizonyos, hogy Corneille megbecsülte a pénzt Az Illusion Comique-ban a mágnszszal a színköltészet kedveltségének bizonyítékául mindenek- felett azt emelteti ki, hogy kitűnő jövedelemforrás, ezért is próbálkozik vele minden valamire való tehetség.

à.tovAbbi B i m m vShixoiu. 185 Jellemző, hogy midőn a kor nagy festőjének, Lebrun- nek kezdeményezésére, ki előtte való évben lefestette Corneille arczképét, 1648-ban megnyílik a Festők Aka­

démiája, Corneille „a költészet a festészetnek* czimft költeményben üdvözölve ez eseményt, a művészetnek és festészetnek anyagi felkarolását énekli meg és a bőkezűségnek zeng hymnnst, mely visszatért Franczia- országba.

Költőnkről tadva van, hogy a színészekkel jól meg­

fizettette magát, kik eleget is zúgolódtak érte ; így a Maraisnek egy színésznőjéről feljegyezték, hogy követ­

kezőleg nyilatkozott : ezelőtt ők három tallért fizettek egy-egy éjszaka összeütött darabért és sokat vettek be rajta, míg most Corneillenek sokat kell fizetni és kevés a bevétel Úgy látszik különben, hogy Corneille nem érte be már folyamodványa idején sem mindig átalányösszeggel, hanem tantiémeeket is kötött ki magá­

nak ; ezért panaszolja folyamodványában, — mint Bonqnet véli — hogy műveinek mástól, mint a Marais- tó l előadatása kárt okozjneki. A könyvárusokkal is bizo­

n y ára már kezdettől fogva és hírneve gyarapodtával m ind jobban megfizettette magát. Sőt a mi akkor m erész vállalkozás volt, Cirmá-1 saját költségén nyo­

m atta ki Bouenban, egy ottani kitűnő nyomdászszal.

Mig előbbi müveire a párisi könyvárusokkal vétetett kinyom atási engedélyt, ezúttal magának szerezte meg a z engedélyt, melyet aztán a kinyomatott példányok­

kal együtt bizonyára jó áron adott el egy párisi exégnék. Ez a vállalkozás jó sikerrel já rt: a roueni nyomdászszal 1662-ig, a fővárosba költözködésének évéig hatvanszor nyomatta ki müveit, melyek többjéből évenkint két-három, sőt négy kiadást is kellett ren­

dezni Báadásul a pártfogók, kiknek müveit ajánlotta,

136 A HAST ALKOTÁSOK KORA.

nem megvetendő jutalmakban részesítették, mint érin­

tettük.

A tollal való vagyonszerzés tekintetében a mon­

dottak ut&n méltán tekinthető költőnk Voltaire előd­

jének, kis kiadásban. Azonban ő mindezek daczára elégületlen volt, kivált az udvarral. Mindjárt említendő első, 1644-iki gyűjteményes kiadásának előszavában ily szemrehányó hangon ír: „Minthogy rossz udva­

roncznak terem tett engem az Isten, az udvarnál több dicséretre mint jótéteményre, több becsülésre, mint megjutalmaztatásra találtam.* Vegyük figyelembe, hogy a ki így ír, annak em lített írói bevételein kívül ingat­

lanokból és ingóságból álló jelentékeny családi Örök­

sége volt, hozzá két jól jövedelmező előkelő hivatalt viselt: tehát meglehetős jó módban élhetett. Úgy látszik azonban, hogy a takarékosság, ez a norman­

diai erény nagyon ki volt fejlődve költőnk családjá­

ban. Erre enged következtetni amaz, 1644-ből kelt nyugtatvány is, melylyel költőnk azt ismeri el, hogy egyik 0csc8ének plébánossá kineveztetése alkalmával kölcsOn vett anyjától egy asztalt, féltuczat óntányért, egy csomó asztalkendővel, valamint elhúnyt apjuknak egy köpenyét.

Különben éppen 1644-ben némi anyagi veszteség érte. Ugyanis Bouen az 1639-iki parasztlázadás óta sokat szenvedett a rája mért sarczoktól, kereskedelme a külfölddel aláhanyatlott, katonák árasztották el a várost s drágaság uralkodott benne. A polgárság 1643-ban rendi gyűlést tartott ez ügyben; kérésükre a kormány azzal próbált enyhíteni a bajon, hogy fogyasztási adót engedélyezett a városnak az ital- neműekre osztálykülOnbség nélkül, a mi ellen aztán a papság és nemesség tiltakozott. Corneille a maga

ROTHOMACEÿSlS

A n n o D m .

C O R N E IL L E P .

▲ LEJTŐ KEZDETE ÉS IDEIGLENES ELHALLGATÁS. 137 részéről, miután alsóbb fórumokon megnyerte pórét, a legfelsőbbnél elvesztette s így ettől az egy adótól nem m entesítette őt sem a nemesség.

Az írói tulajdonjog biztosítása végett felterjesztett folyamodványa alkalmasint összefügg azzal a ténynyel, hogy 1644-ben Összes müveinek első részét (az Illusion Comique-ig terjedőn) közzé tette. Előszavában azt állítja, hogy kiadójának sürgetésére, a jogtalan után­

nyomások megakadályozása végett adja e gyűjteményt, önérzettel hangoztatja, hogy e müvek a maguk ide­

jében sikert arattak ; nem kisebb önérzetre valló szerénységgel utal ama nagy különbségre, mely e régibb és legújabb müvei közt észlelhető. Védekezik nyelvé­

nek normandiai provincialismusai miatt, mint a ki pártfogás hiányában .vidéki* maradt. Kiemeli, hogy nem volt ideje darabjait átjavitani; különben is, ha ezek némelyike egészen újradolgozást igényelne, szer­

kezet tekintetében kevés kifogásolni valót talál raj­

tuk. Érdekes, hogy finomult ízlése itt már törli a víg­

játékok alczímeit, melyek a közönség kíváncsiságának felkeltésére voltak szánva.

m .

A le jtő kezdete és ideiglenes elhallgatás. (1644—58.) Pompée halálá-vai., melyet némelyek még a nagy remekekhez szoktak számítani, egy időtájt került színre a Hazug, melyet költőnk saját vallomása sze­

rint az előbbivel .egy azon télen irt*. E müvével ismét a vígjátékhoz tér vissza ; a vígjáték terén újítja meg a Cid-hez hasonló méretekben a spanyol szín- költészet utánzását. Ugyancsak 1644-ben jelenik meg

138 a m ar ^{aixotKokkobAi}

a könyvpiaczon is, a Pompée halálá-vtl kOzOs privi­

légium alapján. 1644—5 telén aztán a szintén spa­

nyolból ntánzott Haeug Folytatásában gyönyörködhettek a nézők, melyet 164&-ben nyomat ki. Midón 1648-ban

nyolból ntánzott Haeug Folytatásában gyönyörködhettek a nézők, melyet 164&-ben nyomat ki. Midón 1648-ban

In document CORNEILLE ÉS KORA (Pldal 147-200)