X. CORNEILLE ÉLETÉNEK VISZONYA MŰVEIHEZ. — H . GTKRMKK- É8 FÉRFIKOR. 1606—1635. — m . EGYKORÚ SZINKOLTÉSZBT. — TV. OOBNKILLB VlGJÁTÉKAINAK JELENTŐSÉGE ÉS IRÁNYELYB. — V . A VÍGJÁTÉKOK TÁRGYA. — VL A VÍGJÁTÉKOK ALAKJAI. — VU.
KOIOKDX ÉS PATHOS. — VIH. AZ EGYSÉG-8ZABÁLYOK. — IX. A TRAGI- OOMÉDIEK.
MÁSODIK KÉSZ.
I.
C orneille életének viszonya müveihez.
„ Comeillenek, mint magán egyénnek életében— úgy
mond már az ó onokaOcscse — semmi sincs, a mi elég fontos volna arra, hogy érdemes legyen megírni8 az 4 élete történetét, mely „tulajdonképen műveinek törté
nete8. E felfogást visszhangozzák ma is az irodalom- történészek. Corneille munkássága, Lanson meggyő
ződése szerint, független az 4 életétől. Emez, mint Páni Desjardinsnél is olvassak, .nagyon kevéssé szol
gál munkásságának megértésére, mely pedig egyedül fontos előttünk; éppen azért minden nagyobb kár nél
kül mellőzhető is volna8.
Tagadhatatlan, hogy Corneille élete, már az ada
tok fogyatékossága következtében is, túlnyomóan csak .m űveinek története8. A mennyiben ismerjük, híjával van a regényességnek, miként hsával van ennek az ő egyénisége is. Mindazáltal Comeillenél sem érhetjük
48 CORNEILLE PÁLYÁJÁNAK KEZDETE.
be azzal, hogy ő, mint ember csak puszta név, vala- milyes elvont fogalom maradjon számunkra. Bár A p ar excellence drámaíró, téves volna azt hinni, hogy élete semmiféle világosságot nem áraszt költészetére, — téves volna költészetről a Desjardinsekkel azt vélni, hogy csak olvasmányoktól ihletódött, nem pedig az élettől, és hogy a valóságtól elzárkózva tervelgető képzeletnek volt szülötte.
H.
Gyermek- és férfikor.
1. §. Corneille Péter 1606 június 6-án született Normandiában Rouenban, kOzel ama térhez, hol egykor az orleánsi szűz máglyája lángolt. Jómódú, katholikus hivatalnok polgárcsaládból származott, melynek ősi fészke volt az említett város. E családban hagyomá
nyos volt a gyermekek nagy száma s köztük az első- szülOttet rendesen Péternek keresztelték. Költőnk atyja, ki ugyané nevet viselte, Rouenban mint kincstári ügyész működött a törvényszéknél, hol egyik öcscse hosszú időn át viselte a főügyészi hivatalt. 1602-ben harminczadik évében hivatalnok-családból származó nőt vitt az általa örökölt családi házba. Hét gyer
meknek, három fiúnak és négy leánynak lett atyja, kik közül a második fiú papnak ment, mig a Péternél tizenkilencz évvel fiatalabb Tamás szintén neves szín- költővé nőtte ki magát, egy lány pedig mint Fonte- nelle anyja részesül megemlítésben az irodalomtörténet részéröl.
Az új család feje pontos hivatalnok, erélyes ember volt, ki 1610—18 tájt a rouenvidéki erdőket pusz
tító fatolvajokkal fegyveresen is harczolt;
alárendelt-GYSBMKK- É8 FÉRFIKOR. 4 9
jeinek kötelességteljesítését szigorúan ellenőrizte : de nyers, erőszakos modorú ember volt, ki sokat perelt.
Jellemző, hogy első gyermekének születése évétől kezdve, ama tíz év alatt, a meddig hivatalát még vitte, hétszer hagyta ezt oda s vette fel újra. 1606-ban egy anyai nagybátyjától kis birtokot vásárolt egy Rouen melletti, Szajna menti szép kis faluban, Petit Couron- neban, hol aztán több más apró birtokot szerzett még, mind felesége nagynéqjének szomszédságában. Az előbb em lített telken egyéb gazdasági épületek mellett egy tágas emeletes lak állt gyönyört kilátással, szép kert
től környezve.: ebbe a házba, mely ma állami tulajdon és Corneille-muzenm, jö tt költőnk anyjával nyaralni már két éves korától fogva; ide vonul el majd fiatal nejével és itt Írogatja remekműveit. Az apa e birtok
nak határán egy falat emeltetett, a mi miatt aztán hosszas pörbe bonyolódott egy hivatalnoktársával, mely csak 1618-ban ért véget, még pedig ő reá kedvezőt
len ü l: lehet, hogy ez befolyással volt arra, hogy két év mnlva végleg letegye hivatalát.
2. §. Költőnk nem egész kilencz éves korában a roueni jezsuiták iskolájába került, hol majd Tamás is tanul. A jezsuitákhoz mindvégig hálás ragaszkodással fog viseltetni: idősb korában összes müveinek egy pél
dányát hálás sorok kíséretében ajánlja fel majd nekik;
egyik volt tanárának theologiai műve elé dicsérő ódát írva, a kor szokásos túlzó modorában azt vallja, hogy neki köszönheti írói hírnevét. Az iskolában nyert juta
lomkönyvei bizonyítják, mily korán kitűnt latin verse
lésével, a mi mindvégig erős oldala maradt és a franczia verselésben tanúsítandó művészetének fejlesz
tésére is bizonyára hatással volt. Egy felette kétes hagyomány szerint már ekkor kitűnt volna a franczia
Haraszti Gyula: Cornsillo is kora. 4
50 CORNEILLE PÁLYÁJÁNAK KEZDETE.
verselésben is, és pedig Lucanus fordításával. Görögül kevésbbé tadott, mely körülmény éppen oly irányító
kig hathatott az ő költészetére, mint a hogyan ennek ellenkezője hathatott a Racineére, ki a jansenistáknál majd kitünően megtanul görögül. A jezsuitáknál az oktatásnak egyik járuléka volt a színi előadás, mit belépti díj mellett tartottak ; az ily előadásokban rész
vevős ha nem is fejlesztette magasabb fokra Comeille- ben a szónoki készséget, a mit sohasem is szerzett meg, de bizonyára fejlesztette a benne lappangó szín- költőt, ha tán nem is oly korán, mint majd Tamás
ban, ki ily alkalmakra állítólag már maga ír latin darabokat.
A collegiumot valószínűleg teljesen elvégezte és tizenhatodik évében jogi tanulmányokra adta magát, még pedig nemcsak azért, mert ekkor a jogvégzettség a jó neveléshez tartozott. Tán magánúton, otthon vé
gezte tanulmányait, miután Rouenban nem volt jogi facultas. Tizennyolczadik évében ügyvéd lett, a mire ekkor már a tizenhétéves kor képesített; e minőség
ben azonban aligha működött. Tény az, hogy élőszó
val távolról sem kezelte úgy az ékesszólás művészetét, mint tollal, és családja kívánságára, a családi hagyo
mányokhoz híven, a birói pályára lépett át.
3. §. Huszonkettedik évében állami hivatalt vásárolt, a kor szokása szerint, még pedig kettőt is. Az új kincs
tári ügyész a roueni erdészeti és tengerészeti bírósá
goknál a következő év elején foglalja el állását Riche
lieu dispensatiójával, mert négy év hiányzott a törvé
nyes életkorból. A következő évben, 1629-ben hálásan is m agasztala hatalmas pártfogóját egy lendületes sonnet- ben a piemonti hadjárat alkalmából. XII. Lajos nagy ministeréhez, D’Amboise bíbomokhoz hasonlítja, ki
GYERMEK- t g FÉRFIKOR. 51 szintén fegyveres erével kelt át a hegyeken és megtérte az ellenséget; azt óhajtja, hogy ha D’Amboise pápai legátussá emelkedett, Richelieu pápai trónra jusson.
Corneille kettős Ügyészi hivatalát, mely éven- kint legalább 1200 livret, mai értékben 6000 frankot jövedelmezett, negyvennégy éves koráig, 1650-ig viselte. Erre a huszonkét évi időszakra esik kiválóbb alkotásainak sorozata, sőt Összes munkásságának majd
nem kétharmada ; pedig hivatalai elég munkát adtak és 6 lelkiismeretesen végezte a sokszor lélekOlőn kicsinyes és prózai természetű ügyek lebonyolítását. — Hivatalba- lépése tájt különben fiatalos könnyelműsége éveit élhette, ekkor kelt verseiből ítélve, melyek a mai kOztudatban élő Corneille temperamentumától meglepőn elütnek.
Divatos phraseologiájú bókverseket ír; chansonjaiban csapodárságával dicsekszik. Owen angol humanistának a XVn. század elején megjelent latin epigrammáit utánozva, oly frivolságnak ad hangot, melyből látni, hogy nála sem hiányzott teljesen az úgynevezett gall szellem. A város szép elméi közé sorolhatta már ekkor a közvélemény ; mint ilyen a Rouenban farsang idején tartatni szokott álarczos menetek különböző alakjai számára szellemeskedő verseket ír.
Ez időtájra esik egy szerelmi viszonya, mely állí
tólag tulajdonképen ihlette őt a színköltésre. Egy roueni törvényszéki hivatalnoknak leányába, Catherine Huebe szeretett bele, ki majd a Cid sikere idején, 1687-ben Corneille egy hivatalnoktársához megy nőül.
Állítólag költőnket egy jó barátja vitte el mint a maga imádottjához, Catherinehez, a leány és Corneille aztán megszerették egymást. Ezt a kalandot dolgozta volna fel költőnk első müvében, MéKte czimű vígjátékban, melyet egyáltalán azért írt volna, hogy beléje keretelje egy
4*
52 CORNEILLE PÁLYÁJÁNAK KEZDETE.
sonnetjét, melyben szerelmet vallott im&dottjának. E szerelem állítólag 1623—34. tartott, azonban ennek ellent látszanak mondani ama cynikns kiábrándultságot szenvelgő versek, melyek Corneille 1632-ben megjelenő költeményei gyűjteményének élén állanak. Ezekben költőnk, miután felemlítette, mint szeretkezett korábbi éveiben könnyelműen, azon Örvendez, hogy „végre meg
menekült a veszélytől, melybe sorsa dönteni akarta* ; azt hirdeti, hogy csak az boldog, a ki nem szerelmes, mert „a szerelem csak ostobaság*; a borospohárnak mint zavartalanabb gyOnyOmek élvezésére, a nők és a szerelem gúnyolására Ösztönzi barátját, kihez e költe
ményét intézi és kit mint szerelem rabját vigasztal.
De vajjon Catherinere vonatkoznak e versek? Annyi bizonyos, hogy egy 1637-ben, a leány férjhezmenetele után megjelenő verses epistola, melyre még vissza
térünk, más hangon szól. Azt beszéli itt költőnk, hogy
„egy szerencsétlenség szakította ketté szerelmüket*, mely „nagyon sokáig* tartott, és hogy ő „nem sze
retett többé* ; mi több, bár imádottja „az ő emléke iránt most már némi gyűlölettel* viseltetik, Ő nem szűnt meg szeretni őt. Ez a szerelem egyébiránt,
„ez az elég nagy szerelem*, melytől „nagyon sokáig lángolt*, aligha volt hevesebb szenvedély, mert ha némi melancholiával gondol rá költőnk majd egy év
tized múlva is, mégis mindenekfelett az író hálája szólal meg belőle e visszaemlékezés közben ama nő iránt, ki által igazán költővé ihletődött, és kinek révén
„szabadságát elvesztve dicsőséget nyert*.
4. §. 1628-ben színre került a párisi Marais-szín- házban Corneille első műve, a Mélite czímű vígjáték.
E színház nagy művésze és fővezetője, Mondoiy, ki jogászcsaládból származott és a jogi pályát hagyta
GYERMEK- Ê8 FÉRFIKOR. 53 oda a színpadért, husvétkor Ronenba szokott r&ndulni társulatával és egy ilyen alkalommal ismerkedett meg a szerzővel, ki azt fogja állíthatni később e darabjáról, hogy általa az újonnan nyilt párisi színház fennállását végleg biztosította. Bár az öreg Hardy úgy nyilatkozott volna róla, hogy .csinos semmiség*, az előkelő világ kegyét valóban már ezen legelső müve megnyerte.
Ha a három első előadást felette gyéren látogatta a közönség, egy nagytekintélyű szavazat aztán meg
fordította a közvéleményt. E pártfogó De Liancour gróf volt, az udvarnál befolyásos fóúr, ki később herczegi rangra emelkedik, s ki jóindulattal pártolta az írókat, így Rotrout is. Költőnk hálából neki fogja ajánlani négy év múlva szóban levő művét, míg ugyan
ekkor már negyedik darabját a grófnénak ajánlja, egy szellemes, szép és műértő nőnek, ki gyönyörű parkokat csináltatott félje birtokán és szívesen látta körében a szellem embereit. Az említett előzmények után történt, hogy — mint az idézett epistola mondja — Mélüe „elbájolta az udvart* ; és mint har- mincz év múlva prózában ismétli Corneille: .Sikere meglepő v o lt. . . Utolérte mindazt, a mi legszebbet addig írtak és ismeretessé tette őt az udvarnál*.
A huszonhárom éves fiatal hivatalnok, kinek nevét a kor leghíresebb szinköltőivel most már egy sorban emlegetik, természetesen eljött Fárisba a darab bemu
tatójára és már ez alkalommal erős önérzetet árult el, a mit később szemére is fognak lobbantam irodalmi ellenfelei. De ez önérzet nem volt jogosulatlan. A mű a vidéken is tetszett. Egy fél évtized múlva, 1634-ben egy hármas főúri esküvő ünnepélyén a királyné jelen
létében előadják és pedig Scudéry egy vígjátékával együtt, melyben Mélüe — Corneillenek egyéb, azóta
54 COBNBILLE PÁLYÁJÁNAK KEZDETE.
készült műveivel egyetemben — mint a legdivatosabb művek egyike van dicsérve Hardy és Théophile, Rácán és Botron meg mások alkotásai mellett. Ugyancsak 1684-ben, midőn költőnknek harmadik műve, az Özvegy megjelenik, ezt magasztaléi, mint Mélitehez méltót dicsérik, mert Corneille, noha azóta már öt darabot irt, még mindig a Mélite költője maradt előttük.
Milyen tekintélynek örvend az írói világban a Mélite szerzője már kezdettől fogva, megítélhetni abból, hogy a Oid-nek majd leghevesebb támadója, Scudéry, első felléptekor, 1631-ben, az öreg Hardy, továbbá Botron, Scarron, Dn Byer stb. társaságában vele is magasztaló verset irat Lygdamon és Lidias czimft tragi-comédieje elé. Ez a négysoros vers Corneille leg
első műve, mely nyomtatásban napvilágot lát. — Hogy itt végezzünk Corneillenek pályája e szakában kelt hasonló verseivel is, említsük meg, hogy ugyancsak Scudérynek 1633-ban megjelenő tragi-comédieje, a Megbüntetett csaló előtt a dicsérők közt Mondory színész társaságában ott találjuk Comeillet is egy madrigallal. Ugyanezen évben az ügyvéd-szinköltő Maré- chalnak Bátor nővér czimű tragi-comédiejét magasz
talja, Bradamantehoz hasonlítva a hősnőt. Végül 1635- ben De la Pineliére Hippolyte-jét dicséri. Az utóbbi anjou-vidéki író maga azt mondja előszavában, hogy Normandiát tekintették ez időtájt a színműírók igazi k azlán ak . Corneille szintén hasonló értelemben nyi
latkozik az Igazságügyi Palotában : tény, hogy a szá
zad első két évtizedében Bonenban nyomattak leg
több színdarabot; ott jelentek meg a Montchrétien összkiadásai, mint ott a Hardy utolsó kötete . . .
1632 tá jt aztán egyszerre két ójabb darab, egy tragi-comédie és egy vígjáték szerzőjeként áll elénk
GYKRMKK- É8 FÊRFIKOB. 55 Corneille. Ezek: Clüandre és az özvegy. Az elébbi még 1682-ben jelenik meg Longueville herczegnek, Normandia kormányzójának, az írók bőkezű pártfogó
jának ajánlva. 1631 tájt a két első felvonást fel
olvasta nála költőnk, kinek ilyesmi később is szo
kása lesz. A Clitandre-1 tartalmazó kötethez vers- gyűjtemény van csatolva Elegyes költemények czimmel;
az ily eljárás akkortájt divat volt a drámaíróknál, így Rotrónnál is találni rá példái E művekről részben már emlékeztünk. Különösebb megemlítést érdemel
nek itt még ama versek, melyeket a Bicétrei kastély ballelje számára írt megrendelésre költőnk, Clitandre színre kerülte után, a kötet megjelenésének évében.
A bicétrei romban heverő kastélyt, Fáris mellett, mely
ről kisértetes históriákat mesélt a nép, XIII. Lajos le készült romboltatni, hogy helyébe invalidus kaszár
nyát építtessen. Ez így alkalmi érdekűvé vált tárgyról Soissons gróf, kinek Rotrou 1631-ben első művét ajánlja és ki tíz év múlva Richelieu ellen harczolva elesik, egy fényes kiállítású ballet-t csináltatott, melyet 1632 tavaszán több főúrral maga eltánczolt, még pedig egyazon nap folyamán háromszor, így a Louvreben is.
E phantastiko-realistikus játék szereplő személyei:
parasztok, diákok, hamispénz-verők, rendőrök, mágu- szok, manók, baglyok és allegorikus alakok. Vajjon nem Corneilletól eredt-e az egész ballet tervezete?
Ha igen, úgy a későbbi gépezetes darabok írója érdekesen jelentkezik már itt. Költőnk különben csak a ballet megnyitó prologját közli, mint saját szerzeményét, melyet Justitia énekelt el zenekisérettel, meg azt a szerelmi bókverset, melyet a nagy színházbarát és mint ilyen Rotrout is pártfogoló Fiesque gróf számára
56 OOKNXILLR PÁLYÁJÁNAK KEZDETE.
irt. Corneille tehát immár teljesen divatos költő volt ekkor a főúri körökben.
1633-ban jelenik meg végre a könyvpiaczon, vagyis kiadott műveinek sorrendjében mint második, Mélite.
Ha így késett e kedvelt művének kiadásával, okát abban kell keresnünk, hogy akkor a kinyomtatott színdarab megszűnt annak a színtársulatnak kiváltsá
gos tulajdona lenni, mely színre hozta. — Ugyanez év nyarának elején pár heti tartózkodásra a gyöngélkedő király és királyné Richelieuvel az udvar, sőt a külföldi követek kíséretében Normandiába, Forgesba jö tt für
dőzni, hol a roueni érsekkel együtt az összes ható
ságok mind megjelentek hódolni. A király mulattatá- sára színészeket is hoztak, a Marais-színházból Mondory társulatát, mely Corneille darabjait is játszta. Az udvar ott idézésének emlékére aztán a roueni érsek, ki fényes udvarában a költők maecenását szerette adni, Corneillet is felszólította, hogy dicsőítő költeményt írjon XHI. Lajosról és Richelieuről, melyet aztán másokéival együtt kiadatott : ez eszme különben a ötd-vitában majd érdekes szerepet játszó Boisroberttől eredt, ki ezzel egyszerre udvarolt az érseknek és a bibornoknak, még pedig oly sikeresen, hogy a gyűjte
mény megjelenése évében, 1634-ben már roueni kano
nok lett. Corneille hosszabb latin versezetet készített, mely első sorban ugyan a királyt mint Achillesnél nagyobb vitézt, de mellette és főleg az ő mindenható ministerét, a Ne8tomál is bölcsebbet magasztalja. így zengett dia
dalaiknak felsorolását La Rochelle 1628-diki bevételé
vel, Richelieu ama tényével kezdi meg, mely megtörte az államban államot alkotó protestánsok erejét ; majd egyebek mellett újra megénekli a piemonti hadjáratot, melynek szerencsés folytatásában főrésze volt az azóta
OTBKMKZ- AS VABPIKOB. 67 Richelieu ellen lázadt és vérpadon elhalt Montmorency admirálisnak, a kiről eszélyesen hallgat költőnk.
5. §. Exeusatio-nsk czímezte Corneille e költeményét, m ert azzal mentekezik, hogy 6 csak színdarabok írásá
hoz ért, melyekkel, úgy mond, sikerűit is neki a király és a bíbomok gondjait szórakoztatni. » Elragadtatva a nagy színpadról, múzsám alig tudja hangját hallatni, dadog és nem mer saját szájával szólni. Itt végződik az én határom.* Ennek kapcsán a legbüszkébb Ön
érzetnek ad aztán hangot. Ha Mondoryt magasztalva, azt a szerénykedő vallomást koczkáztatja, hogy ez az ő Rosdusa, játékával megjavítja esetleges fogyatkozá
sait, máskülönben fesztelenül dicséri magát, mint olyat, a ki ,primu8 in aite* a telt színházban „uralkodik*, hol a „tudósok és tudatlanok*, a nép és „a finom udvaroncz, mindenki, még a kOrmét némán rágó Zoilus is meglapulva, ámulattal hallgatják*. „Kevesen érik utói őt, senki fölül nem múlja és dicsőségnek tartják utánzását.* — E vers két djabb, harmadik és negyedik vígjátékról tesz említést, az Igazságügyi palota galériá
járól és a Place Bogaiéról, melyek tehát 1638-ban már színrekerfiltek, az utóbbi mint Corneille legnagyobb sikere a Cid-ig. Mindkét mű csak a Óid után, 1637- ben jelenik meg a könyvpiaczon, mint az ugyancsak 1633—34 teléről való Társalgónó czímfi vígjáték is, melyet Corneille szerint a kiváló elmék egyrésze kevésre becsűit, míg mások többi müvei fölé emelték.
1684-ben, az Êxcusatio megjelenése évében adja ki Corneille — az eléje tűzött magasztaló versek állí
tása szerint — oly régóta várva-várt Özvegyet, tehát mintegy két évvel kelte után. E mû az időközben el- özvegytilt De la Maisonfort bárónénak van tgánlva, ki az első előadáson jelen volt és tetszésének adott kifejezést.
6 8 OORNBILLB P ÍlLTXIÍM ÁK KBZDBTX.
Mint a kor szokása szerint felettébb al&zkodón kegy
haj hászó ajánlás mondja, e pártfogónőtől remél köl
tőnk védelmet az irigyek és rágalmazók ellenében, kikről különben kevés joga lehetett beszélnie éppen ama darabja alkalmából, melynek elején a dicsérő versek egész gyűjteménye áll, szám szerint huszonhat.
Corneille egyes hivatalnoktársai és más obscurus írók mellett a kor leghíresebb költői szerepelnek itt, némelyik két darabbal is. Legelső helyen áll Scudérynek, nem
sokára Corneille legádázabb ellenének, sonnetje a Nölchez, mely e híres verssorral kezdődik: Le soleil est levé, retirez-vous, étoiles! (À nap fölkelt, vonul
jatok el csillagok). Ez apostrophe azonban nem tán a kortárs írókhoz van intézve, hanem a párisi Szépekhez, facsaros bókolással a költőnek, kinek özvegye elhomá
lyosítja őket. Itt találjuk Boisrobert mellett, a kor két fő színköltészeti nagyságát, Mairet-t és Botrou-t is.
Amaz, ki pár év múlva maga indítja meg a táma
dások sorozatát a Cid szerzője ellen, most melegen zengi Francziaország e «ritka íróját,* legújabb művé
ért, a korábbiakról sem feledkezve meg. Rotrou hosz- szú elégiában a divatos bombastikus hangon, mint őszinte, féltékenységtől nem gyötört versenytársat állítja oda magát, mert ha ő ugyanazon babérért hévül is, mégis tudja, hogy „mi sem éri utói* Comeillenek érdemét, kinek nevét „egész Francziaország emlegeti*.
Corneille fellépte óta, úgy mond, csökkent önbizalma;
le is tette volna tollát, de Bichelieunek, „ e csudákat míveló nagyalnak*, kegye megerősítette, e pártfogót okolja tehát Corneille, ha ő megmaradt gyönge ellenfelének.
Üdvözli az új remeket, melyről azt hirdeti, hogy nem
csak Mairetnek és másoknak dicsőségét ingatta meg, de az övét is elhalványította . . .
►
1635-ben Bicheliennek kegydíját élvezi már Cor
neille is, évi 500 tallért vagyis 1500 livret, mai érték
ben 7500 frankot, mit a bíbornok haláláig, 1642 végéig rendesen kap. A mondott évben Richelieu híres „öt szerzőjének* gárdájában találjuk mint egyikét Rotrou- val és Boisrobertrel amaz öt színköltőnek, kik am in-
ben 7500 frankot, mit a bíbornok haláláig, 1642 végéig rendesen kap. A mondott évben Richelieu híres „öt szerzőjének* gárdájában találjuk mint egyikét Rotrou- val és Boisrobertrel amaz öt színköltőnek, kik am in-