A múlt vallatása a jövő záloga
Az írók világában sajátos helyet foglalnak el azok az alkotók, akik különös erővel vonzódnak a nemzet múltjához, becserké
szik történelmét, hogy az emlékezetre méltó események felidé
zésével követendő példaképeket állítsanak a kortársaknak és a kései utódoknak. A nemzet történelmének kiváltképpen jelen
tős, igazán nagy pillanatainak újraélése az irodalmi alkotások
ban - a lélek megannyi örömünnepe.
Tragikus tény, hogy népünknek, nemzetünknek nem sok nyugodalmas időszaka volt ezen a történelmi tájon. Legtöbb
ször túlerővel kellett szembenéznie, forgandó szerencsével, vál
takozó sikerrel. A túlerő faramuci ítéletének, az önkény szeszé
lyének tulajdonítható például az is, hogy ma a nemzet egyhar- mada az ország határain kívül él, és nem kis erőfeszítések árán igyekszik megőrizni identitását. Aminthogy az is a trianoni bé
kediktátum szomorú következménye, hogy a kisebbségi sors mellett, számunkra hetven éve valóság a kisebbségi magyar irodalom. Keserédes önvallomás ez, amely - emberibb idők el
jövetelében reménykedve - igyekszik erőt adni a sorstársak
nak, hitet öntve az egyesbe és a közösségbe, hogy küzdelmük nem lehet hiábavaló.
- Vannak írók, akik arra predestinálták, hogy a nemzet küz
delmeinek ihletett krónikásai legyenek. Közéjük tartozik Cseres Tibor is, akit azzal a meggyőződéssel kerestem fe l budai laká
sán, hogy ilyen kérdésekkel, gondokkal a legjobb diagnosztá
hoz fordulok:
Cseres T i b o r
- Olvasom a Tokaji írótábor egy régebbi kiadványában Rad
nóti Sándornak azt a megjegyzését, hogy az írónak nem nép- ben-nemzetben, hanem alanyban és állítmányban kell gondol
koznia. Ezt először Márai Sándor jelentette ki, tőle vette át Es
terházy Péter. Márai ezt emigrációs magányában bizonyosan Illyés Gyulának és Veres Péternek címezte, és nem Németh László ellenében írta, hiszen Németh László, Márai szerint is, egyszerre gondolkozott népben-nemzetben, alanyban-állít- mányban.
így hát ezt a gondolatot először Márai jegyezte le, noha Márainak tudnia kellett, hogy Illyés is ismerte a magyar gram
matikát és a magyar stílust, és azt is, hogy az író saját művé
nek az alanya, az állítmánya pedig a magyar sors. Ám szenved
ve attól a magánytól, amely az emigrációban sújtotta, Márai er
ről megfeledkezett.
Én Márait nagyon kedvelem, de azt meg kell mondanom, hogy az emigrációban írott művei - a Napló kivételével - rop
pant nehezen olvashatók, és eléggé érdektelenek. Ezzel csupán azt akarom jelezni, hogy ő nem tudott népben-nemzetben gon
dolkozni, mert elszakadt attól a néptől, amelyet nagyon szere
tett.
A második világháború utáni közel fél évszázad magyar iro
dalmát vizsgálva, Radnóti Sándor ugyanott hiányolja az encik
lopédikus magyar mű megjelenését. Pedig Veres Péter a Szegé
nyek szerelmében és néhány kisregényében a magyar paraszt
ság alsó rétegének az életéről és a háború utáni helyzetről en
ciklopédikusán írt, talán éppen ez az oka annak, hogy ma már kevesen olvassák.
Az írói alkotás, különösen a regény, elsősorban esztétikai igények alapján szenvedi az olvasó figyelmét, de az esztétikai értékelés nem lehet az egyetlen motívum az értékítéletben. Az esztétikai mellett más tényező is szerepet játszik az irodalom
A múl t vall atása a jövő záloga
befogadásában. Én a magam írói munkásságában ehhez tar
tom magam.
- A múlt vállalása, az örökség befogadása egyben a nemzet jövőjének a záloga. Ez közösségi tapasztalat?
- Ahhoz, hogy a magyar olvasó megtudja, hogy az ország mostani helyzete, sorsa miért alakult úgy, ahogy alakult, is
mernie kell - legalább százötven évre visszamenőleg - a magyar nép történelmét. Én az azonosságunk tudatában észlelhető ilyen hiányosságokat igyekeztem pótolni regényeimben, ame
lyeket nevezhetünk történelmi regényeknek is, bár én azokat a munkáimat, amelyek a múlt századból a huszadikba hajlanak át, és ebben a században folytatódnak, társadalmi regények
nek szántam.
Igaz viszont, hogy a mondókámat úgy fogalmaztam meg, hogy még a legutóbbi évtizedekről szóló mű is történelmi re
génynek is minősüljön.
- A véletlen hozta úgy, vagy tudatosan fordult a múlt, a törté
nelem felé?
- E z írói cél volt nálam, amit tudatosan alakítottam ki, és egy lehetséges írói pálya megvalósulásaként képzeltem el. Regé
nyeim többnyire Erdély körül forognak, vagy Magyarországot építik be magukba.
- A történelmi regények írói miért fordulnak előszeretettel a je lentős események és a kiemelkedő személyiségek, a nagyok f e lé?
- Az, hogy az író a kiemelkedő eseményeket, a nagy fordula
tokat írja meg, lehet az írói becsvágy része. Én a szabadsághar
cot és a múlt századot Kossuth személyében érzékeltem és in
terpretáltam. A Vízaknai csaták című regényem egyik fő vonu
lata pedig a Székely Hadosztály küzdelmeit tükrözi Erdélyben a román betörés idején. Az ábrázoltakból az olvasóknak azt kell kiérezniük, hogy voltak emberek, mindössze néhány ezren, akik szembeszálltak egy olyan területfoglalással, amely egy
Cseres T i b o r
ezeréves múltat igyekezett eltörölni. Azt is érzékeltettem, hogy ha a harcosok több segítséget kaptak volna, a történelem egé
szen másképpen alakult volna Erdélyben.
- Szerepet játszott-e erdélyi származása abban, hogy regé
nyeiben oly meggyőzően ábrázolta az erdélyi magyarság sor
sát?
- Természetesen. A Gyergyóremetéről hozott szülői hagya
ték, az ottani hagyományok, a nyelv sajátos íze, mind-mind be
folyásolhatta elhatározásaimat.
- Anyaországi fiatalabb nemzedékbeliekkel beszélgetve nem egyszer tapasztaltam, hogy meglehetősen közömbösek a nem
zet sorsa iránt, azonosságtudatuk, enyhén szólva, fejletlen, csö- kött.
- Az identitástudatban észlelhető zavarok okait keresve, a negyvenes évek közepéig kell visszanyúlnunk. Ugyanis az ak
kori és a későbbi évek fiataljainak tanulmányaiból teljességgel hiányoztak azok az ismeretek, amelyek a teljes igazságot köz
vetítették volna az iíjú nemzedék felé. Tilos volt magyarul gon
dolkozni, az iskolában a megszálló népek történelmét „dicsősé
ges” történelemként mutatták be. Az első világháború esemé
nyeit csak érintőlegesen ismertették. A tanulóiíjúság semmiféle ismeretet nem szerezhetett arról, hogy Erdéllyel mi is történt tulajdonképpen, miért alakultak úgy a dolgok, ahogy végül is alakultak. Arról is hallgattak, hogy Erdélyben magyarok is lak
nak. Erről szinte semmit sem tanulhattak. Csoda, hogy csonka a helyzettudatuk? Ráadásul a két világháború közti Magyaror
szágot irredenta-fasiszta államnak minősítették az iskolákban.
Ily módon igazában csak a hatvan-hetven évesek, a szülők és a nagyszülők, ismerik a magyarsággal összefüggő akkori valós eseményeket.
Ha az író reménykedhet abban, hogy munkájának gyümöl
cse lesz, úgy bennem az a remény él, hogy azok a regényeim,
A múl t vallatása a jövő záloga
amelyek húsz-harmincezer példányban megjelentek, ha má
sutt nem, legalább a pedagógusok körében terjesztik azt, hogy mit kell gondolnunk történelmünk utóbbi másfél évszázadáról és az elmúlt évtizedek valóságáról.
- Egyes baloldali, liberális lapokban elég gyakran olvasható, hogy Magyarországon erősödőben van a nacionalizmus.
- A nemzeti érzés erősödését sokan igen könnyen minősítik nacionalizmusnak, holott a körülöttünk élő népek tudatában ma a nacionalizmus sokszorosan erősebb, mint nálunk.
- Illyés Gyulának egy szép gondolata ju t eszembe. Ő mondta volt, hogy nemzeti az, aki jogot véd, nacionalista az, aki jogot sért. Miért minősülne nacionalizmusnak, ha valaki magyarsága mellett tesz hitet, hisz például a szlovák is hittel vallja a maga szlovákságát, és méltósággal viseli, ami természetes dolog. Az emberek jó része kevésbé vagy egyáltalán nem fogékony a fin o
mabb árnyalatok iránt.
-Valóban nem. Egyébiránt a magyarországi népesség részle
gesen csökött nemzettudatával a szomszédos népek erős, való
ban nacionalista nemzettudata áll szemben. Ezért én úgy gon
dolom, hogy a szomszédos vagy a körülöttünk élő népek fejlett
ségét, demokratizmusát toleranciájuk, vagyis az dönti el, hogy milyen érzülettel vannak a magyarság iránt, hogyan viselked
nek velünk szemben. Én azt tapasztalom, hogy - sajnos - na
gyon is csekély a demokratikus érzés a magyarság megítélésé
ben. Többek nemzettudata pedig egyenesen fasisztoid.
- Mint a nemzet és a nemzeti iránt különösen érzékeny írótól kérdezem, hol a helyük a határainkon túli magyar irodalmak
nak?
- Én a határainkon kívül, rekedt magyarok irodalmát egészé
ben és teljes mértékben a magyar irodalomba tartozónak isme
rem el, és így is kezelem. A nehéz körülmények ellenére is je lentős írói alkotások születnek mind Erdélyben, mind a Vajda
ságban, mind Szlovákiában és másutt. Ezek az irodalmak a
Cser es T i b o r
magyar irodalom tört részeként a magyar irodalom teljességébe tartoznak.
- Ha földrajzilag nem is, szellemileg, érzelmileg mindenkép
pen együvé tartozunk, közös szellemi hazában kell hogy éljünk.
Ezt nem elég csupán kinyilatkoztatni, ezért tenni is kell
- A huszadik század második felének „zsidósága” a magyar
ság, amely ideig-óráig szétszóratásban is fenn tudja tartani magát. Sajnos, a magyar diaszpórából hiányzik az a vallási ko
vász, amely a zsidóságnál megvan, így mindig lehet tartani at
tól, hogy a nem magyar közösségben élő magyarok házasság, együttélés révén - a második, harmadik generációban - felad
ják magyarságukat, és csupán emlékként él majd bennük ma
gyarságuk tudata. Ez a veszély az erdélyi, a vajdasági és a szlo
vákiai magyarok között fennáll. A születések számának csök
kenése, az asszimiláció, a disszimiláció mind-mind csökkenti a Duna völgyi magyarság létszámát. Az összetartozás tudatának erősítésében azonban - az írói tevékenységen túl - nagy segít
ség lehet az elektronikus sajtó, mely meglehetős támogatást, gyámolítást jelent azoknak, akik már-már elveszítették az anyanyelvűkbe, a magyarságukba vetett bizalmukat, hitüket.
- Erdélyben az elmúlt évtizedekben a magyarság helyzete erősen megváltozott, mert a román politikai hatalom a Magyar- ország határa mentén élő magyar lakosságot erősen felduzzasz
tottá román betelepülőkkel.
- Az erdélyi magyar városok és a határszél elrománosításáért a román politikusok rengeteg románt telepítettek a Regátból és Moldvából Erdélybe. A határ menti magyar mezőgazdasági fal
vakat túlzsúfolták románokkal, akik a kollektív gazdaságokban (téesz) sokkal kevesebbet dolgoztak, mint a magyar parasztok, ám a javakból, jövedelemből fele-fele arányban részesültek. És ez csak az egyik része az ottani helyzetnek. A másik az, hogy ezek a lakosok, az ott született gyermekeik révén, már őslako
A múl t vallatása a jövő záloga
soknak tekintik magukat, holott mindössze 15-20 éve jöttek a Kárpátokon túlról.
A magyarok helyzete gazdaságilag mindenképpen romlott az utolsó évtizedekben. Különösen azért, mert segédmunkás ka
tegóriába süllyesztették őket. A magyarság helyzetét Erdélyben az is súlyosbítja, hogy a disszimiláció és az elporlás folytonos.
Azok a lányok, akik románhoz kényszerülnek feleségül - külö
nösen az értelmiség felé torlódó rétegnek a leánygyermeki -, mihelyt román férjet kapnak, az állam nyelvét veszik át gyer
mekükben. Az a régi mondás, hogy „cuius regio, eius religio” az ő esetükben így módosul: „cuius regio, eius lingua”, akié a ha
talom, azé a nyelv. Ezt a magyar időkben nem gyakorolták ilyen módon. Akkor önkéntes volt a nyelvhez való csatlakozás.
A népszámlálásból kitűnik, hogy a román felügyeletnek a szer
vei és az odatelepített értelmiségiek, munkások révén kifejezet
ten magyar területeken is erőteljesen növekszik a románság létszáma.
- A betelepítésekkel és a lakosság összekeverésével, vagyis az etnikai arányok erőszakos megváltoztatásával az az elképze
lés válik, szinte észrevétlenül, valóra, amely szerin t: azé az or
szág, aki benépesíti.
- Tamási Áronnak volt egy obszcén megjegyzése erre vonat
kozóan. Ő azt mondta, hogy az országot régebben karddal szokták megvívni, Románia - hüvellyel. Ez a megjegyzés arra utal, hogy Erdély teljes megszállása és elvétele a román vagina diadala.
- A románok beszivárgása Erdélybe alkalmasint a X lll szá
zadban kezdődött e l A tatárdúlások, törökpusztítások nyomán elnéptelenedett völgyi lakosság helyébe a magyar földbirtokos
ok főleg románokat telepítettek le.
- Nem gondolva nemzeti vonatkozásokkal, felelőtlenül hoz
ták a kínálkozó olcsó munkaerőt Havasalföldről, akik a nyomo
rúságos körülmények közül jobb körülmények közé kerülve,
Cser es T i b o r
jöttek is szívesen. A folyamatos szivárgás miatt Erdélyben a XVII. század elején már mintegy 28-30 százalékos román arány alakult ki. A havasalföldi udvari kancelláriában az egyik kan
cellista lejegyezte, hogy 1730. és 1765. között a román lakos
ságnak mintegy a fele elvándorolt idegen országba. Ez az ide
gen ország természetesen Erdély volt. Az 1770-es népszámlá
láskor Erdély lakosságának 68 százaléka már román volt.
A magyarság öntudatra ébredése és az elkövetkező idők bé
késebb hangulata folytán ez a román túlsúly az első világhábo
rú végére 57 százalékra csökkent, a mi javunkra. Az etnikai összetétel részben a magyarság - főleg a katolikus rétegek - szaporodásának, az önkéntes csatlakozásoknak és az Erdélybe való további visszávándorlásoknak köszönhetően javult annyi
ra, hogy 1914-re 35 százalékot tudtunk elérni, a differenciát a szászság, az örménység és a zsidóság adta. Egyetlen félszázad alatt egyharmaddal csökkent a magyarok részaránya Erdély
ben. Ezt a folyamatot az elkövetkező időkben - a két háború között - Iuliu Maniu és a többiek szándékosan eszközölték oly módon, hogy elsősorban a határ menti vidékeket kezdték elro- mánosítani. Akkor még nem gondoltak arra, hogy a belső erdé
lyi városokat is megtámadják román betelepítéssel. Ez már Ceausescu korszakának volt a „vívmánya”.
- Ön szerint van-e történelmi jo g , hivatkozhat-e a magyarság arra, hogy ő Erdélyben őshonos?
- A történelmi jog olyan fikció, amely a nemzettudat építésé
hez szolgál(t), ahol egyáltalán szolgálhat(ott). Hatalmi vonatko
zásokban azonban nem alkalmazható, nem is alkalmazzák.
Dimitrie Cantemir, a jeles moldvai fejedelem, megírta Moldva történetét, és benne a római Dácia történetét is. Egy kis dáko
román szótárt is mellékelt hozzá, hogy „igazolja” a dákoromán- ság történetét a térségben. Ebben a szótárban többek között olyan szavak is vannak, mint helestau, vagyis halastó. A dáko
románok szótára körülbelül ilyen értékű Dimitrie Cantemirnál.
A múl t vallatása a jövő záloga
Ami azt jelenti, hogy a románság dák eredete, legalábbis nyelvi
leg, nagyon negatívan értékelhető. Ha az az igazság a dákoro
mán elméletben, hogy az Erdélyben maradt veterán római ka
tonák dák leánykákat vettek el feleségül, és ebből származott a román nép, akkor nagyon furcsa helyzettel állunk szemben.
Mert eszerint a dák anyák a bölcső fölé hajolva nem dákul be
széltek, hanem az apák nyelvét kezdték el dúdolni a csecse
mőknek, kisgyermekeknek. A dákoromán elmélet szerint a ro
mán nyelv nem az anya nyelve, hanem az apa nyelve, ami a vi
lágtörténelemben egyedülálló eset lenne.
- Visszatérve a mához: mit várhatunk Európától és a világtól az erdélyi magyarság helyzetének javulásáért folytatott küzde
lemben?
- Az európai és a világpolitika segítségében nem szabad na
gyon bízni. Amit a világ politikusai egyszer elvégeztek, azokért már soha senki nem felel. Mindenki belátja például, hogy Tria
non diktátum volt, és túlságosan nagyokat haraptak Magyar- ország testéből. Némely harapás - mint például Szlovákia létre
hozása - indokolt volt. Vagyis Magyarországnak néhány falatot át kellett engednie, de túlságosan nagyokat harapott a benesi politika. Ugyanúgy túlharapás volt a magyar testből Erdélynek a Partiummal való megnagyobbítása. Noha a politikusok idő
közben többször beismerték ennek a döntésnek az igazságta
lan voltát, ezért ma már senki sem ránt kardot, még csak esz
meit sem.
- Senkire se számíthatunk, csakis a magunk erejében bízha
tunk?
- Lényegében igen. A magunk erejére kell alapoznunk. Tele
ki Pál már 1940-ben megmondta, ne gondoljon a magyar köz
vélemény arra, hogy 1914-es állapotokat fog találni Erdélyben, mert a román politika azóta egy demográfiai tényezőt vetett be harceszközként Erdélyben, amelyet már nem lehet eliminálni.
Ezt ő pontosan tudta, és azt is, melyek lehetnek ennek a
bete-A múl t vall atása a j övő záloga
lepítésnek a konzekvenciái, és hogyan lehet valamit mégis jó vátenni abból, ami egyébként jóvátehetetlen. •
- Remélhetünk-e valamiben?
- Reménykedhetünk. Egyebek közt abban, hogy az öntudat
nak az ébredése erőteljesebb a kisebbségek között, mint a nem támadott magyarországi területeken. A megtámadott nép bizo
nyos vonatkozásokban öntudatosabb, racionálisabb. Csángó
földön járva, 1970-ben azt tapasztaltam, hogy az 1946-os isko
lai lehetőségek még negyed századdal később is éreztették ha
tásukat. A magyar iskoláztatás visszaplántálta a magyar öntu
datot a már elrománosodott rétegekbe. Ez abból is kitetszett, hogy amikor az iskolában a gyermekeknek nem volt szabad magyarul még csak megszólalni sem, az a csángó kaszt, amely a negyvenes években élvezte a magyar iskoláztatás áldásait, a hozzá közeledő nadrágos embereknek nem volt hajlandó csak Adjon Isten!-nel köszönni. *>
Budapest, 1991.