142 MÁTYÁS ÉS BEATRIX

Viszonzásul nemcsak hízelgő jnagasztalásokkal árasztja el Mátyást, hanem protectiójába veszi: a valódinál bizonyára na' gyobb mértékben humanizálja, a maga humanista tudományából támogatja, részelteti. Érezteti ezt azzal, hogy bár mentve s Má' tyás gyors önkritikáját kiemelve, mégis csak elmondja egy nyelv' tani botlását. Nyilvánvaló, hogy mikor Mátyással, ki leveleiben sohasem idéz auctorokat, társalgás közben csak úgy kapásból klasszikusokat idéztet: a maga tudományából ad kölcsön neki.

Még görög szót is mondat vele. Mátyás kétértelmű, szójátékos magyar közmondásddézetét („semmi rosszabb a sajtnál” — „nihil peius caseo” ) tudós ráadással Mátyás fortélyos nyelvismereté' nek próbakövévé avatja. Mátyás magyarázatában u. i. (hogy mikor „nihil habemus” , az rosszabb, mint ha legalább „habemus caseum” ) többen kifogásolták a possessiót jelentő habeo, meg a privatiót jelentő nihil összekapcsolását; holott Ovidiusban is fel' található a „habere nihil” . Itt hát nemcsak Mátyás maga, hanem a magyar nyelv is megkapja a humanista protectiót, a nyelv' helyesség ideáljától, a klasszikus latinságtól való szentesíttetést Mindezeken felül Galeotto saját tudóskodásával, kereti ornamen' tikával valóságos humanista légkört teremt Mátyás körül s szer' kezetileg is rendszerint csattanónak tartogatja a Mátyásra vonat- kozó közléseit: az egyenest neki tulajdonított humanistaság benyomását illúziót keltő környezetrajzzal és szerkezeti fogás' sál is fokozván.

Mindezeknél fogva forrásul csak óvatosan használható, bár nem igen tehetni fel, hogy Mátyásról, kinek ítélete alá bocsátotta művét, egészen költött adatokat mert volna közölni. Tettein és mondásain simíthatott, jellemét forrásai és a humanizmus ural' kodó'eszményéhez stilizálhatta, de ha túlzásait leszállítjuk, ab kalmi okait leleplezzük, egészben véve mégis legalább hasonlónak gondolhatjuk az ő Mátyás'arcképét az igazihoz. Ez alapon fen' tebb fel is használtuk közléséit Mátyás műveltségének ismerte'

VERSUTUS, CALLIDUS, SUBRIDETIS MÁTYÁS ₁₄₃ téséhez. Bizonyára több az igazság azon közléseiben, melyek Mátyás társaságbeli modorára vonatkoznak, bár azt a szellemes' séget, mely szerinte Mátyást kitünteti, részben a műfaj anekdo' tikus természete is sugalmazza. Sarokba szorítani a nehézkes szel' leműt, kivált az önhittet; túljárni az alattomosnak az eszén és lefőzni őt; tőrbecsalni a hazugot, rápirítani a szemtelen hízelgőre, a hamis gyászolóra, s mindezt csattanósan, meglepőleg, a csapás váratlan kiélesítésével rögtönözni: ez a „versutus, callidus, sub' ridens” Mátyás szellemességének egyik fajtája. S ez egyszersmind a GaleottO'féle arckép azon vonása, mely Mátyás később elnép' szerűsödött jellemképébe leginkább átment. Ez már az a Mátyás, ki elégtételt szerez, mások helyett is bosszút áll minden hamis' ságért, fortélyos elmével, kíméletlenül, de igazság szerint. Másik fajta szellemessége: a maga fölényének pusztán a játék kedvéért való éreztetése: aenigmák feladása tudós emberek számára, két' értelmű közmondással léprecsalásuk, megtréfálásuk, mikor is a ta' lány megoldása, a kétértelműség egyszerű magyarázata adja a csattanót. Félig'meddig a „tudósok'” kicsinylése, a szabad jó' zan ész megbecsülése is benne rejlik e játékosságban.

Beatrix bizonyos adatok szerint nem igen kedvelte Galeottót:

nem is sok szó esik róla a könyvben, amely éppen Corvin János, a Beatrixtól gáncsolt trónjelölt számára íratott. Az illendő dicsé' reteket megkapja ugyan, de mindkét fejezetben, melyben szóba kerül, csak mellőzhetetlen mellékszemély. Első ízben olasz ancih Iái a főszereplők, kiknek csúnyaságát nem tudni miféle okból örökítette meg az olasz író, különös hangsúllyal emelvén ki velük szemben a „perpulchra” magyar fajt. Másodízben pedig nagy' atyja, Alfonso, a fejezet hőse, az is csak azért, hogy halvásárlása történetét előadván, Mátyást úribb, előkelőbb gondolkodásúnak tüntethesse fel nálánál.

A magyar humanisták közül Vitéz és Janus már rég meg' haltak, tőlük már mitsem várhat s Mátyás miatt is csak alig em'

144 M ÁTTÁS ÉS BEATRIX

lítheti őket. Annál feltűnőbben magasztalja az élő ifj. Vitéz Jánost, egykori tanítványát, nem ok nélkül emlegetvén püspök­

sége gazdagságát, a szerémi szőllőket, melyek — a humanisták­

nál szívósan visszatérő kuriózum! — aranyvesszőt is teremnek;

neki van is ily aranyvesszőből készült gyűrűje: szemölcs ellen igen ajánlatos. Legnagyobb rokonszenwel Báthory Miklós váci püspök­

ről szól. Nem győzi magasztalni tanultságát, szelíd modorát, ékes előadását, nemes jellemét, építkezéseit. A róla elbeszélt anekdota (kihallgatásra várakoztában is olvas) a legismertebbek közé tartozik.

A fejezet egy zugolyában megtaláljuk a szép jellemrajz hála-forrá­

sát is: mikor Badenből (1482) Magyarországba jött, a püspök oly szívesen, annyi humanitással fogadta őt Vácott, hogy maga sem győzött álmélkodni rajta. Lehet, hogy szép színezésével, éppúgy mint annak idején az ifj. Vitéz érdekében, protekciót is akar gya­

korolni Mátyásnál, kinek kegyeit Báthory nem sokkal a De dictis írása előtt (1484) vesztette el. Okának kell lenni annak is, hogy a kancelláriai antihumanista irányzat intézőjét, Veronai Gábort éppen „singularis humanitas^-áért magasztalja; minthogy Gábor püspök halálát nem említi, művét 1486 előtt kellett írnia. Leg- leplezetlenebbül naiv azonban Dóczy Orbán győri püspök és kincstárnok felmagasztalása a legutolsó fejezetben, talán hogy Corvin Jánosnak is az maradjon meg legfrissebb emlékéül. Gaz"

dagsága, vendégszeretete, tudománya, olvasási kedve, idéző kész"

sége, Mátyáshoz való hűsége: mind megkapja az illő dicséretet.

De megtudjuk azt is, hogy minden pénzbeli fizetés ő tőle ered, a király ajándékait is tőle kapja meg az ember, s ő azt oly celeri- tas-szal és annyi hilaritas-szal intézi, hogy azzal még kedvesebbé teszi az ajándékot; sőt ha valamely igazán „egregius viri’-ről van szó, még a magáéból is megpótolja! Tudjuk már, ki az az egregius vir, valamint azt is, hogy Dóczy Orbán tekintélye — 1485-ben a bécsi püspökséget is megkapván — a könyv írásakor hatalmasan növekedőben volt.

GALEOTTO BOSSZÚJA 145