GALEOTTO BAJAI 137 thory Miklós váci püspök vendégszeretetét. Első két ittléte alatt

leginkább Janus' és Vitéz vendége volt, de megnyerte Mátyás kegyeit is. Az udvarban csak mint humanista és ötletes társalgó szerepelt, minden hivatal nélkül. Janus költeményében (Palaestra Galeotti) megörökített tornaviadala: birkózása egy Alesus (?) nevű magyar katonával, 1467'ben történhetett. 1470/71'ben Budán írta, Vitéznek ajánlva azt a De homine libri duo c., csak' hamar ki is nyomatott fiziológiai munkáját, mely oly nagy viha' rókát zúdított reá nem sokkal azután, hogy az összeesküvést kö' vető zivatarok elől a derültebb olasz ég alá húzódott vissza.

Magyarországi tartózkodásai időközeit külföldi: spanyol', angolországi bolyongások, vándororvoskodás és tanítás, azoktól és önkéntes mulasztásoktól megszaggatott bolognai tanárság (1462—64, 1473—76/7), Montegnanai elvonultság (1476—

78) tarka évei töltik ki, meg hangos irodalmi viták. Alig kezdett tanítani Bolognában, vitába keveredett Filelfóval. Ez u. i. egy hőskölteményét bocsátotta ítélete alá, s Galeotto abban „in arte poetica, quam rhetorica nec non historiis et grammatica” sok megbocsáthatatlan vétséget mutatott ki; elkezdtek erre replicák' kai és invectivákkal lövöldözni egymásra, s ha Galeotto dicseke' dését olvassuk, hogy mi minden tudományban nagy az ő járatos' sága (asztrológia, geometria, rhetorika, grammatika, poétika, jövendőmondás, stb.), Csokonai Kuruzsa jut eszünkbe, aki egy személyben „Doctor, borbély, alchimista, Kéznéző kiromantista” , meg poéta is hozzá. Valóban ott a prototípusa, a vándor huma' nista magát ajánlgató mindenttudásában, az ilyen kései, Kuruzs' féle élelmes ezermesterségnek.

Vitéznek ajánlott műve, a De homine, sokkal súlyosabb bo' nyodalmakba keverte. Ezúttal Merula György támadta meg, mire ő 1476— 78 közt, valószínűleg montegnanai birtokán meg' írta De incognitis vulgo c. végzetes munkáját. Ebben a Platon—

Aristoteles'vitát is érintő műben egyebek közt azt az eretneksé'

138 M ATTAs ÉS BEATRIX

get hirdette, hogy aki a józan ész és a természet törvényei sze- rint él, elnyeri az örök boldogságot. Erre a velencei Signoria az inquisitio felszólítására elfogatta, s vagyonát elkobozta. Pellen­

gérre állították Velence piacán, fején ördögkoronával; sok nézője akadt s kárörvendve gúnyolódtak a kövér eretnekkel: „Oh che porco grassor’ — kiáltott felé egy cingár bámészkodó; „E meglior esse porco grasso che becco magro” — vágott vissza hősünk.

Könyvét elégették, tanait visszavonatták vele, s kenyéren és vi­

zen kihúzandó hat havi börtönre ítélték. IV. Sixtus parancsára azonban kiszabadult, pápai ítélőszék elé állíttatott, az pedig — pártfogói, többek közt az ifj. Vitéz János közbenjárására — fel­

mentette az eretnekség vádja alól s visszahelyezte javai birtokába.

Legott Mátyás királyhoz sietett.

Badeni bekukkanása után többnyire Olaszországban tartóz^

kodhatott, de 1492-ben Franciaországban járt, VIII. Károlynál.

Öt év múlva halt meg, lovaglás közben szerencsétlenül járva, állí­

tólag Csehországban.

Említett vitairatain kivül ismeretesebb művei: a Lor. Me- dicinek ajánlott De promiscua doctrina, mely Angelo Poliziano Miscellaneái mintájára valóban „egyveleg” tartalmú (az embe­

rek nevei, asztrológia, mérgek, Galenus és Hippocrates tévedései, a test nedvei, Claudianus epigrammái, víz, betegségek, a Zodia­

cus, a nők — és még egyebek) ; De excellentibus (jórészt az előbbi anyagának ismétlése, VIII. Károlynak ajánlva); Chiromantia perfecta, valószínűleg 1489 utáni időből. Költeményeit, Filelfo- invectiváit és Epistoláit újabban adta ki Juhász László. Főműve a „De egregie, sapienter, jocose dictis ac factis S. regis Mathiae, ad inclytum ducem Joannem ejus filium” című, melyet valószí' nűleg már Magyarországból való végleges eltávozása után, 1485 táján írt. Kézirata a Nemzeti Múzeumban van. Először Gyulai Tordai Zsigmond adta ki, Bécsben, 1563-ban, Miksának ajánlva;

ötödik és hatodik kiadása Schwandtner gyűjteményeiben

talál-ható (1746, I. kötet; 1765, II. 8 °), legújabb kiadása a Juháss László-féle Bibliothecában (1934). Magyar fordításban Barna Ferdinánd (1862) és Kazinczy Gábor (1863) tette kösse.

Eg é s z irodalmim u n k á s s á g a: bisonyos anekdotikus érdekű tudós egyveleg; művei egyenként is leginkább a „miscellanea”

műfaját képviselhetik, mind a Montaigne-féle „essai” -nek, mind a Bessenyei-féle „holmidnak korsserű elődjét. Sokfélét tudott, mi akkor a tudós társalgás fűsserének tartatott. A humanista filológia járulékos elemei voltak ások, a tudósságnak leginkább forgalomba hosható aprópénse, afféle humanista enciklopédia, mely felölelte as emberről ssóló tudományokat: anatómiát és or- vosi kuriósumokat, s a teológiával és okkult tudományokkal keveredett filosófiát, a platonismusnak valamely tisstásatlan, alsóbbrendű váltosatát. Megnyilatkosási formáját nésve rend- sserint ssemélyes jellegű: vagy dicsekssik, vagy támad (invectiva), vagy dicsőít (panegyricus). Mátyásról ssóló főműve voltakép anekdotás panegyricus, de tele leplezetlen dicsekvéssel s átszőve lappangó invectivákkal is.

Ajánlása sserint Báthory Miklós ösztönözte, hogy írja meg Mátyás történetét; ő ahelyett egy kisebbszerű munkát írt Corvin János számára, melyben atyja példáját állítja eléje, hogy erényre serkentse. De, úgymond, történetíró ő ebben is, még pedig iga­

zibb akár Liviusnál is, mert saját tapasztalatait írja meg s hitele ennélfogva mindenek felett áll. Fontosságot viszont a király sze­

mélye ad kis művének, mert folyvást róla szól. Szól pedig oly megnyilatkozásai — mondásai és tettei — alapján, mik a nagy uralkodókat leginkább jellemzik s miknél fogva műve nemcsak a királyfinak, hanem bárki másnak tanulságos lehet: komolyság és nyájasság, bölcseség és tréfa vegyüléke u. i., kinek lehetne elle­

nére? „Severam enim jucunditatem, vel jucundam severitatem, sapientiamque jocis conditam, vel jocos sapientia commixtos MIT ÉRT GALEOTTÓ TÖRTÉNETÍRÁSOK 139

140 MÁTYÁS ÉS BEATRIX

nemo unquam . . . abhorruit” . Nevelő célzatból, történetileg hiteles, szórakoztatólag anekdotikus érdekű mondásaival és tetteivel jellemezni a mecénás'uralkodót: ez neki a történet' írás.

Természetesen voltak műfaji mintái, ókoriak és egy korúak.

Maga is céloz rájuk, de nem elég nyíltsággal. Voltak minden

„kétségbevonhatatlan” hitelessége ellenére irodalmi forrásai is, melyek adalékait szőröstül'bőröstül átruházta Mátyás királyra.

Macrobius dialogizált történeti kuriózumaiból (Saturnalia, Kr. u. 400 körül) s Plutarchos párhuzamos életrajzaiból, mikre maga hivatkozik, semmit sem merített. Ellenben a fejezet' címekben kifejezésre jutó némely szempontjait, mondhatni té' máit, itt'Ott a jellemzés lényegét (csak éppen Mátyás életéből véve hozzá az illusztrációt) Valerius Maximustól vette, ki római és görög történetírókból szedegetve írta meg Kr. u. 30 táján, Tiberiusnak ajánlva, „Factorum et dictorum memorabilium libri novem” c. történeti anekdotaféle gyűjteményét. Ismerte V ak ' rius Maximus humanista utánzójának, a fentebb már ismételten említett Ant. Beccadellinek Beatrix nagy atyjáról, Alfonsóról írt munkáját, még címében is annak a címét — De dictis ac factis Alphonsi regis A ragonum et Neapolis libri IV ” — variálva.

Használta a ferrarai magyar karthauzi Andr. Pannoniusnak Mátyás számára írt „De virtutibus” 'át, melyet valószínűleg ő maga hozott el Olaszországból Budára; annak a keresztyén éré' nyékről szóló elméleti fejtegetései ösztönözték, hogy megfelelő illusztráló példákat mondjon el Mátyás életéből, s mint az, ő is külön fejezeteket szentel egy'egy magyar előkelőség dicsőítésének.

Végül merített egyetmást Lodovico Carbo ferrarai tanárnak Mátyást dicsőítő Dialógusából (atyák, ősök példájának jó hatása a fiakra; folytonos könyvolvasás, hogy az idő el ne vesszen).

Az ő műfaja tehát a humanista történetírásnak antik min' tákon alapuló egyik könnyedebb változatát, az anekdotikus jel'

ÉLC, VIRTUS, MIHDEHTTUDÁS 141