PÉTER EDIT
Dolgozatom első része azzal foglalkozik, hogy miként is határozható meg az erdé-lyi hírlapírás célja az egyes lapok tükrében, és milyen kapcsolódási szálak mentén határozza meg magát Erdély a fővároshoz képest a kiegyezést követő években. A sajtó a kiegyezés után nem egységes entitásként kezelhető, hiszen a monarchia teljes területe több sajtótörvényt működtet. Míg Magyarország területén az 1867-es kiegyezéssel érvénybe lépett a teljes sajtószabadság, úgy Erdélyben 1852-es Bach- pátens marad életben, egészen 1871-ig. A területi megoszlás mellett a jogi és köz-igazgatási elkülönülés is fokozza a másság érzetet. A sajtó helyzete, ereje erdélyi viszonylatban azért is mondható másmilyennek, mint a magyarországi, mert a sajtó önmeghatározása is problematikussá válik, ugyanakkor egy állandó kettős viszony alakul ki az erdélyi és a fővárosi, illetve magyarországi sajtó között.
A dolgozat második nagyobb témaköre a sajtónak mint intézményrendszernek az alakulástörténetére fókuszál. A magyarországi és erdélyi sajtó kísérleteit eme-lem ki, amelyeknek célja a sajtó, az újságírók jogainak védelme, csoportba tömörü-lése. Az intézményesülésen most a sajtó munkatársainak tömörülését értem, azt az orgánumot, amely a sajtó köré épül ki a XIX. század második felében. Eleve in-tézményrendszernek tekinthető egy-egy lap körüli újságírógárda, szerkesztőség, nyomda kialakulása, de jelen írásomban ezen túlmenően a sajtót mint szakmát, mint foglalkozás köré épülő társadalmi, szociális hálóval átszőtt intézményrend-szert vizsgálom.
Az erdélyi hírlapírás célja (vidék versus főváros?)
A kiegyezés utáni éveket gyakran nevezik az útkeresés és a korabeli helyzet feldol-gozásának és újraértelmezésének periódusaként is, úgy a politikában, mind a sajtó terén. Erdélyi szemszögből ez kétszeresen is igaz, hiszen nemcsak az új helyzet értelmezése vált feladattá, hanem lassan szembe kellett nézni azzal is, hogy habár a kiegyezés azonos feltételeket ígért a monarchia országainak, ez mégsem valósul meg teljesességében. A csalódás érzékelhető a sajtó hasábjain is, a kormánypárti és az ellenzéki sajtó részéről, más-más hangsúlyokkal. Míg a kormánypári sajtó fo-lyamatos bizalmat szavaz a kormánynak és várja a megoldásokat, addig az ellenzé-kiek felháborodással reagálnak, és azt vetik a kormány szemére, hogy Erdély még mindig provincia, pedig a korona része:
Mit tettek Önök e szerencsétlen országrész érdekében, ha az igazságügy mi-niszter még ma is így fogja fel Erdély helyzetét? Senki sem volt Önök közül, ki
felfejtse a kormánynak, hogy küldőik nem azt várják, hogy a Bach és Schmer-ling reliquiáit megtartsák továbbra is, hanem szabadulni vágyunk tőlük.1
Ezekben az években nem tisztázódott, és még jóval a század végén sem, hogy milyen szerep is hárul az erdélyi sajtóra. Mi az ő küldetése? Attól függően, hogy milyen politikai nézetet vall, csupán az a feladata, hogy a fővárosi politika szócsö-ve legyen? Az a feladata, hogy hírekkel lássa el a fővárostól távol eső részeket?
Vagy önálló szerepe van? Azért működik, hogy az erdélyiség képviselője, szószó-lója legyen a főváros fele? Vagy esetleg egyenrangúvá akar válni a fővárosi sajtó-val? Hogy melyik kérdés mellett állnak ki az egyes lapok és szerkesztők, az idők folyamán változást mutat, még ebben a rövid, néhány éves periódusban is. A Ko-lozsvári Közlöny 1867-ben így határozza meg helyzetét: ,,A Királyhágón túl pezseg az alkotmányos élet, és innen a Királyhágón bizonytalanság és némaság!”2 Kor-mánypárti lapként viszont azzal nyugtatja az olvasókat, és saját magát is, hogy egyszerre mégsem teljesíthető Erdély minden problémája, és reménykedni kell a közeli változásokban. A Magyar Polgár, a balközép ellenzéki lap, abban határozza meg feladatát, hogy ő minden erejével sürgeti a kormányt és arra ösztönzi a magyar kormányt, hogy a Királyhágón inneni részeket is figyelembe vegye. A Korunk című lap, 1867-ben, néhány hónapos fennállás után, megszűnik. Néhány nappal a lap felszámolása előtt így fogalmazza meg az erdélyi sajtó helyzetét:
A journalistica mezeje, s főleg az a rész, mely az erdélyi szerkesztőknek ju-tott, meglehetős hálátlan. A teendők felsokasodva, egyik munka a másikra halmozódva áll, s mégis a munkás rajta oly gyér, – a föld megért ugyan arra, hogy az újabbkor eszméit kifejleszthesse; sok eszme, mint madár hozta mag, neki is indult a virulásnak: de a legszebb eszméknek szintén megvan az a plántai természete, hogy magára, vagy kellő árny nélkül új sarjakat nem hajt.3 Csalódottsága nem csak abban áll, hogy az erdélyi részekben nem tud elterjedni egy-egy jó eszme, s ez egyrészt a sajtó csődje is, hanem azért is, mert a megválto-zott politikai helyzet következtében a pesti, jóval olcsóbb lapok egyre nagyobb teret hódítanak Erdélyben és még Kolozsváron is már négy lap lenne, a hamarosan megjelenő Unióval, így inkább megszűnik, mintsem ,,négyesbe” versenyezzen.
Az 1868-as előfizetési felhívásban a Magyar Polgár hangsúlyozza, hogy az erdélyi sajtónak nem egyforma jogai vannak, és azért is harcol. Ugyanakkor egy másik cél is előtérbe kerül egy későbbi felhívásban:
A Királyhágón túli újságoknak csak rövid tért nyitottunk. Nem abban látjuk e részben is egy erdélyi lap feladatát, hogy a pesti lapoknak késő visszhangja
1K.PAPP MIKLÓS: Az erdélyi legfelsőbb törvényszék, In: Magyar Polgár, 1. évf., (1867. júl. 17.) 34. sz.
2LÉSZAI LAJOS: Még egy szó a helyzetről, In: Kolozsvári Közlöny, 12. évf., (1867. ápr. 4.)
3N.N: Erdély két mentőszere, In: Korunk, 1867. (júl. 28.) 89. sz.
legyen; hanem abban, hogy eredeti erdélyi közlemények által magát a pesti lapok olvasói előtt is nélkülözhetetlenné tegye.4
Ez a vágy a későbbi évtizedek sajtójában is folyamatosan felmerül, viszont szá-mos olyan tény áll akadályként, amely ezt a célt igazán nem vívhatja ki. Olyan kul-turális, politikai és technikai akadály jelentkezik, amely soha nem teheti egyenran-gúvá a két területet. Az olvasottság aránya és elterjedésének üteme, a nyomdák lét-rejötte, a vonat, a posta fejlettségi szintje folyamatosan hátrahúzza az erdélyi sajtót.
A Kolozsvári Közlöny 1871. november 25-én megjelentet egy cikket A hírlap-irodalom és közműveltségünk ügye címmel, amely azt a megváltozott állapotot tudatosítja, hogy nagy különbség van a régi és az új sajtó között. Nem tartja indo-koltnak azokat a panaszokat, hogy túlságosan sok hírlap lenne, s hogy Kolozsváron sem szükséges a három. Azt állítja, hogy mivel megváltozott a műveltségi színt, megváltozott az olvasók száma is, jóval több párt van, mint korábban, így nem lehet e sok embert egy vagy két lap köré tömöríteni. Mindenképpen tiltakozik azon vádak ellen, hogy kevesebb hírlap is elegendő lenne, és a vidéknek nem elég, ha a fővárosiból értesül a hírekről:
A központ feladata a nagy politika és nagyszabású köznemzeti műveltség – a vidéké az ő száz meg száz apró ügyes bajos dolguk s a nép szétszórtan élő tö-redékeinek kiemelése s politikai érettségre juttatása.5
Itt egy igen markáns állítással van dolgunk, hiszen a sajtó fejlődésében és alaku-lásában a vidékit mindenképpen kisebb horderejűnek ítéli meg, és egy hasonlattal él, amely meghatározza a fővárosi és vidéki sajtó viszonyát:
A központok és a haza egyes vidékei között az anyaméh és a raj fürge népe népe közötti viszonynak kell lenni. Ezek a táj egész határáról begyűjtik kosa-rakba a mézet, s az anya kormányozása mellett feldolgozzák. A vidéknek be kell szolgáltatni azt a contingenst a központba, ami a nemzeti élet tűzhely-ének teljes megelevenítésére szükséges. A vidék vesz a központtól szellemet, erőt, életet, de viszont maga is ad.6
Ebben a periódusban az erdélyiek politikai kötődése révén a figyelem a főváros felé irányul. Viszont a sajtó egyes orgánumai fokozatosan lerombolják Erdély presztízsét, olyan szempontból is, hogy kiszolgáltatott, elnyomott, régióként értel-mezett szerepét hangsúlyozzák. A Magyar Polgár ilyen értelemben igyekszik min-dennek ellentmondani, és olyan kulturális-, közigazgatási- és politikai területetként jeleníti meg, amely arra hivatott, hogy figyelmet érdemeljen. Viszont a vidék-főváros ellentét a század második felét folyamatosan átszövi, időnként egyik vagy
4 Lásd bővebben Magyar Polgár, II. évf., (1868. szept. 18.) 111. sz.
5 (GY): A hírlapirodalom és közműveltségünk ügye I., In: Kolozsvári Közlöny, 14. évf., (1871.
nov.25.) 201. sz.
6 UŐ.: A hírlapirodalom és közműveltségünk ügye II., In: Kolozsvári Közlöny, 14. évf., (1871.
nov. 28.) 203. sz.
másik álláspont erősödik, illetve egyenlítődik ki. De a technikai okok elmaradása, az olvasottság elterjedéséből fakadó különbségek, a területileg is távol eső vidéki-ség rányomja bélyegét az erdélyi sajtó alakulásának történetére és intézményesülé-sének folyamatára is.
A telefon, a Telefon Hírmondó, majd a rádió azok a médiumok, amelyek nagy-ban megszüntetik a távolságokat, elsősornagy-ban vidék és főváros között, majd a határo-kon túlmenően is. A sajtó, a későbbi médiumokhoz képest, nem tudta ilyen egyér-telműen átlépni a határokat, de a XIX. század második felének vezető médiumaként határozza meg magát és az erdélyi sajtót figyelve, érzékelhető egy folyamatos igény arra, hogy együtt élhessen a fővárossal, másrészt, hogy megerősítse vidéki mivoltát.
E kettősségben ragadható meg a regionalitásról való beszéd irányvonala is, ugya-nakkor az intézményesülés folyamatában is e kettős kötődés válik jellemzővé.
Míg a kiegyezést követő években határozottan a hátrányos erdélyi helyzet válik dominánssá, addig a század utolsó két évtizedében történtek bizonyos változások.
A sajtó köré épülő társulatok, egyesületek egyre inkább erősítették a szakma presz-tízsét, ugyanakkor a vidéki, illetve erdélyi kezdeményezések a vidékiség, a vidéki publicisztika presztízsét is emelték egyben. Ez azért válik fontossá, mert a regiona-litás és a regionális sajtótörténet más színezetet kap.
Az intézményesülés lassú folyamata
Amikor a sajtó intézményesüléséről beszélünk, magának a lapnak az alakulási és szervezési folyamataira gondolhatunk. Ugyanakkor tágabb értelemben a sajtó és munkásai mint általános entitás köré épülő szervezeti formáról is beszélhetünk.
Csupán a századvéget tekinthetjük ilyen értelemben életképes intézményesülési folyamatnak, habár már a 70-es, 80-as években is számos kezdeményezés történt olyan intézményrendszer kialakítására, amely a sajtó és dolgozói jogait és érdekeit követeli és védi. A magyarországi kezdeményezéseket csupán olyan szempontból helyezem el a történetiség mentén, hogy milyen kapcsolatot tart fenn a vidéki saj-tóval, illetve egy-egy fővárosi kezdeményezés milyen befolyással bír az erdélyi sajtó intézményesülési folyamatára.
A fővárosra fókuszálva
A század hetvenes éveiben megalakuló Írók és művészek társasága egy évtizeden át a hírlapírók és írók társasköreként működik.7 De egyre nagyobb igény mutatko-zik az iránt, hogy az újságíróknak külön szervezetük létesüljön, más művészektől függetlenül. 1880 januárjában a Magyar Polgár hasábjain Zongor név alatt jelenik meg egy cikk, amelyben a sajtó szövetkezet megalakításáról van szó. A
7 Az 1880-as években tagok voltak: Ábrányi Emil, Bajza József, Benedek Elek, Erkel Ferenc, Falk Miksa, Jankó János, Jókai Mór, Lechner Ödön, Mikszáth Kálmán, Paulay Ede, Pártos Gyula, gróf Zichy Géza és Jenő, Pállik Béla és Reviczky Gyula. Számos csoportos kirándulást szerveznek a ta-goknak és családjaiknak. Lásd bővebben http://bfl.archivportal.hu/id-442-az_irok_es_muveszek_
tarsasaganak.html (2012. március 13.)
zet céljai közé sorolja a hírlapírók függetlenségének megóvását, a sajtó távollétét a magánügyek beleavatkozásába és célja, hogy az álhíreket meggátolja, illetve bün-tesse. A szövetkezet védelmet biztosítana az újságíróknak:
[…] és a szólásszabadság korában, midőn a véleményt a közállapotok felett mindenki nyilváníthatja gyűléstermekben és szabad ég alatt, magán társasá-gokban és klubokban; éppen a hírlapíró, ki napi történésze az eseményeknek, s alakba önti a véleményeket, aki tehát reprodukálja a mozgalmat, s reflektál annak horderejéről, hogy aki nem egyéb, mint képírója a történteknek, s tükre a közérzületnek, hogy éppen a hírlapírót, pisztollyal, karddal, tőrrel, tehát nyers erővel gátolják meg azon hivatás teljesítésében, melyet részére törvé-nyeink és a sajtószabadság nagy elve biztosítottak.8
Már ekkor megfogalmazódnak azok az igények, amelyek később még inkább égető kérdéssé válnak. Ilyen a párbaj kérdése, amely számos vita tárgya lesz a ki-lencvenes évek folyamán és a huszadik századba átnyúló problémaként jelentkezik a magánügy és a sajtó viszonya. Majd Jókai javaslata jelenik meg a lapban, amely egy Magyar hírlapírói kör létesítését kezdeményezi, ,,melynek kettős célja egyrészt a magyar hírlapirodalmi hang méltóságának megóvása, másrészt az időszaki sajtó szólásszabadságának megvédelmezése.”9 Ugyanakkor céljának tekinti a hírlapírók közötti viszonylagos megbecsülést és a közönséggel való kapcsolat megszilárdítá-sát. A kör Budapesten székelne és ,,Tagja lehet a magyar hírlapírói körnek minden magyarországi hírlapszerkesztő és munkatársa, ki a kör alapszabályait aláírja, s tagul fölvétetni kíván. Indoklás: A vidéki és nem magyar ajkú lapokat is hasonló tekintetbe kell venni, mint Budapesten [...].”10 Felmerül a hírlapírók nyugdíjinté-zetének ötlete is, amelyről Kőváry László cikke számol be:
Ezen gondolatban nem kevesebb rejlik, mint a hírlapíróságnak állássá emelte-tése. Hol a hírlapírás állás, ott a hírlapirodalom oly foglalkozást nyújt, mely miként egy professió, miként egy hivatal, állandóan felveszi az egyént és hol-táig biztos jövedelmet nyújt.11
Ezzel nem kevesebbet mond, minthogy a hírlapírás szakmaként való művelése igényli az intézményesülést. Majd így folytatja:
[…] márpedig ma a journalistica oly állást vívott ki magának, hogy oly egyé-nekkel, kik csak ideig óráig kívánnak vele foglalkozni, kezeltetni nem lehet.
Ha hírlapirodalmunknak azon tekintélyt követeljük, mely az külföldön bír, professionátus journalisták kezébe kell letennünk. S erre a legnagyobb lépés:
a nyugdíjintézet létrehozása.12
1881-ben Jókai elnöklete alatt megalakul a kör, de nem sokáig marad fenn.
8ZONGOR: A sajtó szövetkezete, In: Magyar Polgár, 14. évf., (1880. jan. 14.) 10. sz., 1.
9 A sajtó védelme, In: Magyar Polgár, 14. évf., (1880. jan.16.) 12. sz., 1.
10 Uo.
11KŐVÁRY LÁSZLÓ: A hírlapírók egyesülete, In: Magyar Polgár, 14. évf., (1880. febr. 25.) 46. sz., 1-2.
12 Uo.
Majd egy évtized múlva vetődik fel ismét az ötlet egy olyan társaság megalapí-tására, amely az újságírók érdekeit képviselné ,,mert éppen ennek a hiánya tartotta vissza a legtöbb hírlapírót attól, hogy az Írók és művészek társaságának tagja le-gyen. Így alakul meg 1891-ben a Budapesten működő Otthon Írók és Hírlapírók köre Rákosi Jenő elnöklése alatt. Fia, Rákosi Gyula így emlékezik apjára, az Ott-hon alapításának negyvenedik évfordulója kapcsán:
Az Otthon megalapításáról jóízűen beszélgetve gyakran emlegette előttünk ezt az eseményt ilyenképpen: – Elhatároztuk, hogy a dolog nem mehet így tovább: az újságírók ölik egymást, össze kell tehát őket csukni. Otthont kell nekik csinálni, ahol összeszoknak. Várat, melyből harcos temperamentumuk-nak megfelelően tovább fogtemperamentumuk-nak lőni, de majd- az ellenségre […]13
A székhely a Fiume- kávéház épületében működik, majd 1895-ben költözik át az új New York palotába. A társaság elnevezése Sziklay írása szerint: ,,Gajári Ödön arra hivatkozással, hogy célunk otthont adni az újságíróknak, indítványozta, nevezzük el az új kört Otthonnak.”14
Az Otthon elnökének, Rákosi Jenőnek, és alelnökének, Horváth Gyulának a javaslatára 1895. december 8-ára hírlapírói értekezletet hívnak össze az Otthon helyiségében. Az értekezletre a vidéki és a fővárosi zsurnalisztákat is elhívják, hogy az Országos Hírlapírói Szövetségnek és Segélyegyletnek az alapját megves-sék. Mindezen terv a Nagyvárad című lap 25 éves jubileumi ünnepségén fogalma-zódik meg. A millennium kiállítás előkészületeinek megbeszélése, a sajtó szerepé-nek és feladatának meghatározása és az előkészületek megtekintése is enszerepé-nek az értekezletnek az összehívásával kapcsolódik össze. Az értekezleten, Hindy Árpád elnöklete alatt, elhatározzák, hogy hírlapírói segélyegyletet létesítenek, amivel egyedül a szegedi sajtó reprezentánsai nem értnek egyet. Mindennek megvalósulá-sa ismét elódázódik, hiszen a millennium évének nyarán a budapesti újságírók kü-lön csoportba szerveződnek, megalakítva a Budapesti Újságírók Egyesületét és újabb mély válaszvonalat húzva a főváros és a vidék közé.
Az egyesület elnöke Mikszáth Kálmán lesz és az alapszabályzatban így fogal-mazzák meg az egyesület célját:
Az egyesület célja a budapesti újságírókat erkölcsi testületté összefoglalni, a sajtót közösen érdeklő kérdésekben eljárni, hírlapirodalmi ügyeket megvitat-ni, az újságírók testületi érdekeit ápolni és az újságírókat erkölcsileg és anya-gilag támogatni.
A támogatottak köre csupán a Budapesten élő, hivatásos újságírókra vonatko-zik, kizárva az ország más területein élő újságírókat. Az első rendes közgyűlésen Mikszáth lelkesedve emlékszik vissza:
13RÁKOSY GYULA: Rákosy Jenő, az újságírók és az Otthon, In: A Sajtó, 1931/6. sz., 291.
14SZIKLAY JÁNOS: Az Otthon írók és Hírlapírók köre történetéből, In: A Sajtó, 1931/3. sz., 118.
[…] felidézzem tagtársaim emlékezetébe egyesületünk legfontosabb esemé-nyét: a fészekrakás gondjait. Az egyesületek is öregszenek, ezeknek is a leg-szebb időszakuk a gyermekkoruk. Mikor megokosodnak, az időben szívesen merítik legédesebb emlékeiket innen. Az egyesületi élet friss buzgalma, poé-zise lüktet e gondokban. Hogy örültünk az első bútornak, az első baráti va-csorának, amelyet együtt költöttünk el, a saját asztalunknál és az első bajnak, amelyet el kellett igazítani. Valóban úgy voltunk eddig, mint egy karikára fű-zött kulcsok: vígan csörögnek együtt, bár mindenik más zárt csuk és nyit, – de mind kulcs.15
Az egyesület alapítása mindenképpen örömteli kezdeményezésnek tűnik, de nagy felháborodást kelt a vidéki hírlapírók körében. Hiszen ezzel a gesztussal a fővárosi sajtó elkülönült a vidékitől, holott korábban arra irányultak a javaslatok, hogy országos képviseletet alakítsanak. Az egyesület is érzi, hogy megalakulása sokak számára nem pozitív. 1896 decemberi lakomán Mikszáth is hangsúlyozza, hogy az egyesületen belül lehet csupán közösségről beszélni, hiszen ez védi a jo-gokat, és barátokat is csak itt találhat:
Jó barátaink? Hát vannak nekünk jó barátaink! (Derültség) Nekünk, kik harc-ban állunk mindenkivel? Már apáink, nagyapáink is harcharc-ban állottak és ellen-ségeket szereztek örökségül. Nekünk, akik lapjainkon keresztül egymást is paskoljuk? (Derültség) Nekünk is csak abban a kis zugban szabad egymást szeretnünk, amelynek éppen megnyitását ünnepeljük.16
Vidéki törekvések
A vidéki sajtó egyesületének megszervezésére már korábban is mutatkozik igény, viszont konkrét felvetése 1895 októberében merül fel, a Nagyvárad című lap fenn-állásának huszonöt éves jubileumának ünnepére készülve. Már ekkor megfogalma-zódik, hogy
Emelné ilyenformán ez az ünnepély a vidéki sajtó tekintélyét a közönség előtt – és aminek régen nagy hiányát érezzük – létrehozhatná a vidéki hírlap-írók táborában a kollegiális jó viszonyt.17
A budapesti újságírók új csoportosulása a vidékieket is új irányba terelte. Lenkei Lajos azt a javaslatot teszi, hogy ők is gyűljenek össze a budapestiek nélkül szege-den és alapítsanak külön egyesületet. Folyamatosan azt hangsúlyozzák, hogy az erőket nem szétszórni, hanem egyesíteni kell.18 1897. december 26-án Szegeden gyűlnek össze a vidéki sajtó képviselői és tartják meg alakuló ülésüket, Vidéki Hír-lapírók Országos Szövetsége19 név alatt kezdik meg működésüket. Csak hivatásos, három éve már a szakmában dolgozó újságírók lehetnek tagjai, a későbbi tagok
15 N(ÉV). N(ÉLKÜL).: A budapesti újságírók közgyűlése, In: Kolozsvár, 11. évf., (1897. ápr. 13.) 84. sz., 2.
16 N. N.: Újságírók lakomája, In: Kolozsvár, 10. évf., (1896. dec. 10.) 282. sz., 2.
17 N. N.: Egy hírlap jubileuma, In: Kolozsvár, 9. évf., (1895. okt. 11.) 234. sz., 3.
18 N. N.: Fővárosi és vidéki hírlapírók, In: Kolozsvár, 10. évf., (1896. júl. 23.) 166. sz., 2.
19 Továbbiakban V.H.O.SZ.
bekerüléséről egy bizottság hoz döntést. Segélyalap és nyugdíjintézet is létesül, és a testület székhelyévé Szegedet jelölik. Elnökévé Kulinyi Zsigmondot választják, a Szegedi Napló szerkesztőjét. Alelnökként szerepel a győri Szávay Gyula és a te-mesvári Barát Ármin, a testület titkárává Palócz Lászlót választják, pénztárosnak a szintén szegedi Tömörkény Istvánt. Az igazgatóság tagjai között van Hindy Árpád, a Kolozsvár szerkesztője, aki nem sokkal később megalapítja a kolozsvári újságírók körét is, az Itthon kört. A V.H.O.SZ. megalakulásáról így számol be a Kolozsvár:
A vidéki sajtó emberei ezzel megvalósították régi vágyukat, hogy nekik is le-gyen olyan testületi szervezetük, amely a testületi szellemet erősítse, s az egész országban található segélyforrások bevonásával a vidéki újságíróknak szükség esetén segélyt aggkorára pedig nyugdíj-ellátást biztosítson.20
Később, 1897 februárjában a V.H.O.SZ.-nek kolozsvári helyi választmánya is megalakul, amelynek elnöke Hindy Árpád lesz és a szövetség tiszteletbeli tagjává Brassai Sámuelt választják. A tíz éve működő V.H.O.SZ. 1907-ben a parlament elé
Később, 1897 februárjában a V.H.O.SZ.-nek kolozsvári helyi választmánya is megalakul, amelynek elnöke Hindy Árpád lesz és a szövetség tiszteletbeli tagjává Brassai Sámuelt választják. A tíz éve működő V.H.O.SZ. 1907-ben a parlament elé