Mig ezek a belvárosban történtek, az alatt a külvárosok ban borzasztóbbá alakult a mozgalom. Amott az intelligentia, emitt a proletariatus csinálta a forradalmat, és a kettő között mégis nagy a különbség. Amott voltak fékező elemek, maga a forradalmi párt iparkodott féken tartani a kedélyeket, emitt a proletariatus nem ismert semmi féket, és rombolt, gyujtogatott.
Először a mariahilfi fogyasztási vámhivatalt, azután Metter nich villáját rombolta le. Innét mint vadul hömpölygő ár ro hant végig Funfhauson, Sechshauson, Gaudenzdorfon, hol le rombolt mindent, mi rokonszenvével nem találkozott. Számos boltot, mészárszéket, fogadót tört föl és kirabolt. Számos gyár és gép lett dühének áldozata. A Granichstatten fivérek gyönyörü szövőgyára Sechshauson alig két óra alatt romban he vert. Lappert, Weisz, Friedmann gyáraikat hasonló sors érte. Strau binger sütőmester helyiségeit kirabolták és földig lerontották. Az „Osztrák császárhoz" czimzett szállo dában mindent összetörtek és a fogadóst pinczéje kinyitására kényszeritették. Az ittas tömeg iünét Reisinger sütőmester
- 154 —
házának esett, melyet miután kirabolt, tovább vonult, rombolva rabolva mindent, mi neki nem tetszett.
Penzing, Meidling, Perchtoldsdorf, Mödling. St.-Veit és Hacking hasonló jelenetek szinhelye lön. Legtöbbet szenved
tek a gyárak s iparhelyiségek. A buta, részeg, dologtalan csorda azon elfogultságában, hogy nyomorának egyedüli oka a gyámokok és iparosok, leginkább azokat tüzte ki dühének ál dozataul m.közben hoéy véres jelenetek, söt gyilkolások is elő fordultak, szükségtelennek tartjuk fölemliteni.
És daczára, hogy nevezett külvárosokból küldöttség kül döttséget ért, melyek a katonai főparancsnokságtól segélyt ri mánkodtak, hogy a vagyonos osztályt a proletariatus dühöngé sétől mentsék meg, mégis a hadparancsnokság semmit sem tett és csak akkor küldött ki néhány csapatot, midőn hire érkezett,' hogy a dühöngő tömeg Schönbrunnt készül megrohanni.
Ez események lefolyása közben virradt föl márcz. 14-ke.
Márczius 14-dike reggelén a forradalom a belvárosban bó kért utra tért. Az izgatottság még tartott ugyan, de a viharos kitörések lecsendesedtek, a polgárság és katonaság közötti ösz-szeütközések nem ismétlődtek. Minden tér ésutcza telve volt em berekkel, de kihágás nern történt; mindenki feszült kiváncsiság-gal várta, mi fog történni.
A „Wiener Zeitung" e reggelen megjelent száma a követ kező hivatalos tudósitást hozta:
„A titkos házi és udvari kanczellár her-czeg Metternich hivatalát ő Felsége a császár kezeibe letette."
Jellemző, hogy e hivatalos közlemény nem talált föltétlen hitelre. Különböző hirek szerint ugyanis hg. Metternich, alig pár órával lemondása után, hivatalába visszahelyeztetett volna.
A másik ujdonság, mire Bécs lakói ébredtek, T a l a t z k o báró alsó-ausztriai kormányelnök egy hirdetménye volt, mely ben Bécs városát fölhivja, hogy az események érett fejlődése
csendet, békét és személy- s vagyonbátorságot igényelvén, ezek megőrzését és megvédését minden egyes lakos mulaszthatlan polgári kötelességének ismerje.
Talatzko e hirdetménye könnyen érthető helyteleni tést és elkeseredést idézett elő. E hirdetmény ugyanis világo
— 155
-san elárulta, hogy a kormánynak csak a csend s rend helyreál litása van érdekében, nem pedig a nép kivánságainak teljesitése, mi pedig leginkább lett volna képes a csendet és rendet hely-reállitni.
E hirdetmény különösen az egyetemen viharos roszalást idézett elő. A deákság most már fegyveres erővel akart a Burg-nak rohanni, s az engedményeket erőszakkal kivivni. A taná roknak, nevezetesen E n d l i c h e r tanárnak, sikerült végre az ifjuságot lecsendesiteni és estig való várakozásra birni.
Az átalános ingerültség és elkeseredés közepette sem tu dott a bécsiek ismeretes humora veszteg maradni, mely számos irott falragaszban tört utat magának. A többi között e napon egy irott „Miatyánk" keringett a bécsiek között, melyet emléke zet okáért idézünk.
„Miatyánk Metternich, ki Bécsben vagy, jöjjön el a te jobb országiásod. Legyen meg az alattvalók akarata miként Magyarországban, ugy Ausztriában is. Bocsásd meg a mi igaz ságos szidalmazásainkat, miképen mi is megbocsátjuk neked a te pogány államkölcsöneidet. Ne vij.y minket a kisértetbe a te rongyos bankjegyeid által, hanem ments me? bennünket a valódi ezüst által, és szabadits meg minden általad okozott go nosztól. Amen 1"
Egy másik irott falragasz igy hangzott :
„A kormány, mig Metternich uralkodott, soha sem volt atyai, hanem álszenteskedő. A külvilágnak kegye8 arezot mu tatott, de azokkal, kik ellene voltak, byenamódra bánt. Hogy föntartbassa magát, nem kimélte a legnemesebb vért sem. Spiel-berg, Kufstein, Munkács kazamatái telvék a legnemesebb haza fiakkal, kik pedig más vétket nem követtek el, minthogy a sza badságért lelkesültek. Kiknek a kazamatákban már nem tudtak heljet csinálni, azokat főbe lövették, akasztatták. Ott van Bu dán a vér-, itt van a simmeringi mező. Ezeknek vére bogzúért kiált! „Testvérek, legyetek kitartók az absolutismus elleni harezban, mert ha győzni talál, a ti véretek is ott fog füstölögni!"
A belváros tehát korántsem mutatott békés külszint. Az élénk hullámzás a felületes szemlélőt is meggyőzhette , hogy a nép Metternich elmozditásával még nincsen kielégitve s nem a személy, de a rendszer változtatását ohajtja.
A sok mindenféle hir között, mik e reggelen folytonos
iz-— 156 —
gatottságban tartották a népet, különösen hármat kell kie melnünk, melyek az izgatottságot a legmagasbra fokozták. Met ternich elutazott nejével, Albrecht főherczeg letette a főparancsnokságot, és hg. Windisch-gratz katonai és polgári kormányzóvá nevez tetett, beszélték széltében, és különösen utóbbi hir lázas in gerültséget gerjesztett.
E közben a polgári fegyvertárban a fegyverek kiosztása folytonosan tartott. Eleinte csak azok kaptak fegyvert, kik a városháznál igazoló jegyet kaptak, de később oly tolongás lett, hogy lehetlen volt rendet tartani és személyválogatás nélkül osz tották ki a fegyvereket, minek folytán márczius 14-én mintegy 30,000 ember jutott fegyverhez. A társadalom minden osztályá ból százankint tódultak, kik a rend és szabadság érdekében mindnyájan készek voltak harczolni.
Daczára, hogy az elterjedt hir hg. Windischgratzet Bécs polgári s katonai kormányzójaul teljhatalommal, tehát Bécs korlátlan uraul jelölte ki, mindamellett az arra vonatkozó hir detés megjelenése lesujtó hatást gyakorolt. Senki sem hitte, hogy a kormány gyenge lesz bevallani tehetlenségét, és ostrom állapotot hirdet. Azonban a következő hirdetmény eloszlatott minden kétséget.
„Szilárdul elhatározva, trónja alapját megrenditeni nem engedni, ö Felsége a rend és csend helyreállitása végett elhatá rozta, hogy hg. Windischgratz Alfred altábornagyot polgári s katonai teljhatalommal fölruházza, kinek minden ka tonai és polgári hatóságot alárendel. Megvárja ő Felsége az
ösz-szes polgárság minden időben tanusitott ragaszkodásától, hogy vitéz hadseregével egyesülten, a közrend helyreál litására irányzott törekvéseket és intézkedéseket teljes erejével támogatni fogja."
A kormányt e drastikus határozatra nemcsak a bécsi ese mények, de a Pozsonyból érkezett hirek is inditották, melyek az udvart egyenesen rémületbe ejtették, a fölkelő pártot pedig mind több követelésre és kitartásra bátoritották.
Ugyanis márczius 13 — 14 éjjelén azt a jelentést kapta a kormány, hogy Magyarország több városában szintén kiütött a forradalom. E hir rövid idő alatt Bécsben szájról-száj rajárt.
„Pesten, — beszélték, — István nádort kikiáltották király
— 157 —
nak, Pozsonyban pedig csupán csak a főherczeg elutazását vár ják, és azonnal ideiglenes kormányt alakitanak. Kossuth el nöklete alatt stb." E hirek valóságán senki sem kételkedett, és az udvarban oly rémületet gerjesztettek, hogy állitólag Zsó fia főherczegasszony azok hallatára könyekbe tört ki : és igy kiál tott, „Ausztria Magyarországot elvesztette!"
És valóban a helyzet Magyarországban Ausztriára nézve oly komolylyá vált, hogy ott minden perczben lehetett várni oly események kitörését, melyek az udvar rémületét igazolták.
Kossuth idézett beszédéből ismerjük a követeléseket, melye ket a pozsonyi országgyülés tett, és tudjuk azt is, hogy a köz vélemény Magyarországban mind hangosabban nyilatkozott Kossuth és pártja mellett. A februári események sulya alatt Kossuth nemcsak a rendek, de az eddig conservativ mágná sok tábláját is magával ragadta s mindkét táblát az általa in ditványozott fölirat elfogadására birta, melynek czélja volt Ma gyarországot Ausztriától függetlenné és a birodalom kormánya sulypontját Buda-Pestre tenni.
A magyarországi események és hangulat valóságát semmi sem lett volna képes annyira megpecsételni, mint gr. A p p o n y i cancellár márczius 14-én történt lemondása, mi villá mkint ter jedt el Bécsben és az udvart ujabb aggodalmakba ejtette, a
cselekvő pártot pedig ujabb lelkesedésre villanyozta. Magyar ország magatartása a bécsieknek ösztönzésül szolgált, hogy ne-csak ne állapodjanak meg, hanem előbbre haladjanak és a
követeléseket fokozzák.
E követelések első nyilatkozványa volt a nemzetőr ség fölállithatása. Hardt kereskedő volt az első, ki az „Olvasó-egyletben" a nemzetőrség fölállitását, s annak szor galmazása végett egy küldöttségnek Lajos főberczeghez me nesztését inditványozta.
Az inditvány azonnal elfogadtatott és a küldöttség meg választatott, mely azonban Laj os főherczeghez be nem jutha tott, hanem hg. Windischgratzhez utasittatott.
Hg.Windischgratz fitymálva fogadta a küldöttséget, és azt adta válaszul, hogy neki fontosabb dolgai vannak, mint a a nemzetőrség szervezése, és különben is nem barátja a nem zetőrség eszméjének, mert Lajos Fülöpöt is a nemzetőrség buk tatta meg. Azonban Hardt erélyesen kiáltott föl: „Micsoda,
— 158 —
herczegségcdnek fontosabb dolgai vannak most, mint a nemzet őrség fölállitása, melynek egyedüli rendeltetése lesz: a csendés rend helyreállitása és a trón védelme?" Hardt erélye annyira imponált a herczegnek, hogy megigérte, miszerint a dolog felől Lajos főherczeggel fog beszélni.
Sok ide oda járás-kelés, alkudozás után, a többi között hogy ne „nemzetőrség," hanem „népőrség" legyen a neve, végre Lajos főherczeg beleegyezett a nemzetőrség fölállitásába, de csak „Bécs számára és a fölkelés tartamára," és gr. Hoyos neveztetett ki annak parancsnokául.
Mint futó tüz terjedt el a hire, hogy a nemzetőrség fölál litása megengedtetett, mi nagy lelkesedést idézett elő. Hajlan dók voltak ez engedményt arra magyarázni, hogy most már az udvar a nép többi kivánatát sem fogja ellenezni, és oly nagy lett az e miatti öröm, hogy aWindiscbgratz kineveztetése miatti elkeseredés pillanatra egészen háttérbe szorult.
Délfelé az a hir terjedt el, hogy a sajtószabadság is meg adatott. Az egyetemi ifjuság nem akart e hirnek hitelt adni és seregestől tódult a Burg felé, hogy bizonyost tudjon meg. Irtóz tató tömeg követte. „Szabadsajtó, alkotmány !" kiáltá ezer meg ezer torok. Ekkor egy udvari tiszt jelent meg kezében procla-matióval, melyet fölolvasott. A proclamatio csak azt tartalmaz ta, hogy a császár a nemzetőrséget megadta. Szabad sajtóról szó sem volt benne. Atalános elégedetlenség nyilvánult, és a
„Szabad sajtót, alkotmányt!" követelő kiáltások újra kitör tek. Végre jő egy másik udvari tiszt, ki kihirdeti, hogy a cen-sura eltörültetett, de megszoritásokkal. Az elégedetlenség uj ból kitör. A tömeg azon elhatározással oszlik szét, hogy követ kező reggel az utat a Burgba kierőszakolja magának, miután látja, hogy a császárra még mindig rosz tanácsosai birnak be folyással.