kelt levelében lelke mély megille- tődésével veszi tudomásul Zrínyi Miklós halá

lát. i>Azt a jámbor urat — írja Batthyány Kristófnak — ugyan szántszándékkal elveszte- jé k ! Mind az vár mind ő nagy kár, m ert ennél több ur nem vala, ki hadakozás dolgához tud vala Ha akarják vala, megsegíthetik vala azt!a*

Szigetvár eleste a császári táborra semmi hatást sem tett. A vitézek mulattak s lakoztak, mint azelőtt. Jó kedvükben még Győrt is fel­

gyújtották s kevés híjjá, hogy az egész vár és város el nem pusztult. A tűz így is sok kárt okozott és sok emberéletet oltott ki.

Amikor biztos hír érkezett a török had osz- ladozásáról, Miksa király is elérkezettnek látta az időt a tábora feloszlatására. Október hó

• Körmendi Batthyány-levélt. Missiles, 1566. szep­

tember 18.

110

utolsó hetében már Komáromban, majd Gután találjuk őfelségét, ahol öt napon át a vizahalá­

szat izgató látványában gyönyörködött. Szent- györgyi Gábor uram október 26-án azt írja az özvegy nádorispánnénak, hogy a császár öt napig marad Gután ; onnét Óvárra tér, aztán Bécsbe megyen. nAz tábor eloszlott, mentőn me- gyön örök siralmunkra. Mondják, hogy az bég- lerbég szele ütötte meg őket.v* Verancsics ér­

sek, bár nagy híve volt Miksának, szintén gú­

nyosan ír a császári hadsereg eloszlásáról :

»Mikor eloszlának, — írja — Magyarországot pusztán hagyák. Eleget kóválának, tobzának a szegénység között. Minden élésünket elfogyasz- ták s egy törököt sem láttának ; mert nem me- rének a törökre menni, aki Fejérvárnál tábor­

ban vala, hanem nagy szégyennel, pirult orcá­

val ménének haza feleségükhez.«

Mi mindent kellett népünknek a több hóna­

pig itt élősködő császári seregtől szenvednie, ki-ki elgondolhatja. A büszke vitézek a védtelen népet nézték ellenségnek ; azon jártatták hatal­

mukat, attól ragadtak el mindent. Ha borital­

nak ereszkedtek, — ami minden istenadta nap megtörtént — semmi kímélést nem tettek ők sem úron, sem szegényen. Még az udvarnak legnagyobb híve, a minden íziben lojális Bat­

thyány Ferenc bán is azt írja róluk: xCsak hogy az embert meg nem ölik, de mindent ugyan megmívelnek, mint az török !«

A császári hadsereg szétoszlása Európa gúnykacaja között megtörtént. A törököt nem látott nagy hadsereg dicstelen hazafutásán ka­

cagott mindenki, — csak a szegény magyarok Országos levélt. Nádasdy levelezések.

sírtak ! A fölháborodás és a gúnyolódás Európa- szerte oly nagy volt, hogy Miksa király kény­

telen volt a maga védelmére írást kibocsá­

tani ! És — nem lévén mással előállnia — Thury Györgynek, Török Ferencnek, Zrinyi Miklósnak a tetteit kellett m agasztalnia! Most már a magyar is ért valam it! Miksa is úgy tett, mint akinek a tüze k ialu d t; a hamuban is szik­

rát keresett.

Ezenközben a törökök szépen elhelyezked­

tek az elfoglalt Szigetvárban, helyreütvén azt, ahogy az idő engedte. A budai basának egyik főlisztje : Kurt aga, aki azelőtt keresztény volt, s a diplomáciai ügyekben szép sikerrel forgo­

lódott, a győri generálissal folytatott beszélge­

tésben azt mondá, hogy Szigetvár a törökök­

nek tizennégyezer emberükbe került. Ha — mondá Kurt aga — Zrinyi Miklósnak több ka­

tonája lett volna, Sziget el nem esett volna.

Ismeretes dolog, hogy Zrinyi Miklóst a ki­

rohanás alkalmával két golyó érte. Mind a kettő halálos sebet ütött rajta. Amint a törö­

kök testét fölismerték, fejét vették neki. A le­

vágott fej a bevett szokás szerint a szultánt illette, de mivel az meghalt, Zrinyi Miklós feje Mehemet nagyvezér kezére jutott. A fejvétel és a győztes részéről a levágott fejnek birtokba­

vétele nálunk csak úgy dívott, mint a török­

nél. A török a magyar fővitézek fejét és testét katonai tisztességgel szokta volt eltemettetni.

Ez a szép szokás nálunk már nem járta. Pedig az egész magyar nemzetnek jól esett, mikor hallotta, mily szépen temettette el Ali pasa Szondy Györgyöt, vagy a nagyvezér Thury György fejét.

Zrinyi Miklós, amint tudjuk, egész életé­

1 1 2

ben tüske volt a törökök szemében. Rettentő sok kárt okozott nekik. Még az ostrom idején is az elfogott janicsár vitézeket a vár előtt sorba karóba vonatta. Az ember azt hinné, hogy a barbárnak és pogány ebnek nevezett török most bosszúját tölti Zrínyi Miklós testén és elfogott társain. Egyik sem történt meg. Musztafa bu­

dai basa, aki mint hercegovinál bég és bosz­

niai basa sokat harcolt Zrínyi ellen és szemé­

lyesen ismerte őt, a legnagyobb vitézt meg­

illető katonai pompával temetteté őt el Sziget­

vár szomszédságában. A temetés után pedig levelet írt a szigetvári bős fiának : Zrínyi Györgynek s jó szomszédságbeli barátságát ajánlván neki, elmondja, mint temettette édes­

atyját. i>Kár lett volna, — írja Musztafa — ha egy ilyen lovagias vitéznek a testét az ég ma­

darai falják föl! Ha kívánod,— írja tovább Musztafa — atyád holttestét elküldöm. Vagy küldj érte te megbízható embereket és én át­

adatom a hoIttestet.«*

Zrínyi Miklósnak a feje egyideig a nagy­

vezér sátora előtt kopjára szúrva állott. A lo­

vagias és vitéz Musztafa basa ezt is megsze­

rezvén, nagy tisztességgel Budára hozatá, aztán drága szövetekbe burkolva nagy pompával el- küldé a császár táborába. A Miksa királyhoz írt magyar levélben a többi között így magya­

rázza ezen eljárását: vÉnnékem jó szomszé­

dom volt és az ü halálán most is bánkódom.

E vvel is megbizonyítottam, hogy az ü feje ka­

róba ne álljon. A zért küldtem föl, tisztességet tettem nékie, testét is eltemettettem . Kár

Bécai állami levált. Turcica.

volna, olyan vitézlő úrnak testét, hogy az ma­

darak ennék.« *

Levele további részében elmondja, hogy Mahmut aga Zrínyi Miklósnak a rabja volt.

De háromezer talléron megváltotta magát. A sarcot háromezer tallér híján meg is fizette, de Zrínyi Miklós mégis fejét vétette Mahmut- nak. Már most a váltságdíj is, meg Mahmut aga is odavan. Amiatt is panaszkodik leve­

lében, hogy Petheő János komáromi kapitány lába alá tapodja s fel sem bocsátja őfelségéhez az ő leveleit. »Petheő uram — írja Musztafa — oly dolgot cselekedik rajtam, kit én Budában lakó fejedelem nem érdemlettem volna tüle.«

Zrínyi Miklós feje m egérkezvén' Komá­

romba, Salm generális egész hadával Győrre kísérte. Miutáni a rokonok, Zrínyi gyermekei s a végbeli kapitányok és főurak megérkeztek, nagy pompával Csáktornyára kísérték. A ne­

mes és derék Batthyány Boldizsár — a sziget­

vári hős leányának a férje — vitte a drága szö­

vetekbe takart fejet. Az egykorú feljegyzések szerint ez a kemény vitéz, ki oly sok csatában nézett szembe a halállal, most megtörtén és könnyezve vitte apósának fejét. A menet Csák­

tornyára érvén, a temetés a Szent Ilonáról ne­

vezett monostorban ment végbe. Zrínyi fejét a családi mauzóleumba helyezték, ahol első fele­

sége : Frangepán Katalin pihent a leányával.

• Ugyanott van Musztafának 1566. nov. 1-én Zrinyi Györgyhöz intézett levele egykorú német fordításban.

Ebben írja Musztafa : »Sein Leib (t. i. Zrínyié) aber ist nit fém vöm Schloss an cinem Orth begraben worden, wo es nun dir von nötten und angenem seyn will, so wollest dn neben dem Seffer sipai nocb andere recht glüubige alber übersenden, so will ich mit einem Trossen deines Vatern Leib dir iibersenden.«

T a k é te : R égi idők, ré g i em berek. 8

m

A szigetvári hősnek legidősebb lia : György márványba vésette édesapja emlékét. A pom­

pás sírföliratot (epitafiumot) Adriano de Con- flans nevű poétával csináltatta, akinek ezért 250 tallért fizetett.*

Vajjon Zrínyi György édesapjának a tes­

tét is eltemettette-e, avagy ott hagyta-e, ahová Musztafa temettette, nem tudjuk.

Musztafa, a nagy budai pasa Zrínyi testé­

nek vitézi módra való eltemetésével megmu­

tatta!, hogy volt szíve, volt embersége. Nemes tette, melyet később sok hasonlóval tetézett, valóban megérdemli minden gondolkozó lélek elismerését. S mégis azt látjuk, hogy a bécsi udvar még egy köszönő szóra sem tartotta ér­

demesnek. 1566 nov. 9-én feleltek Musztafá- nak Bécsből a fentebb említett levélre. Nincsen abban egyetlen betű sem háláról vagy köszö­

netről, amiért Musztafa Zrínyi testét tisztessé­

gesen eltemetteté s fejét elküldeté.

* Közös pénz. levélt. Hungr. Denkbuch 1574. szept.

23. Adriano de Conflans sürgeti a 250 tallér kiűzetését.

A nagy idők legnagyobb költője, a végbeli élet leghíresebb énekese : Balassa Bálint nem ok nélkül foglalja el tizenhatodik századi iro­

dalmunkban az első helyet. Akár gyönyörű verseit, akár tiszta és tökéletes magyarságát tekintjük is, elsőrangú csillag ő a magyar égen s az is marad mindenkor. Nincs európai költő, akinek lantján az eszményi hazaszeretet olyan megrázóan, olyan édesen hangzott ahban az idő­

ben, mint a mi Balassa Bálintunkén. Nincs írónk, kinek negyedfélszáz év előtt írt munkáit ma is úgy élvezhetjük s megérthetjük, mint Ba­

lassa Bálintéit. Az ő elméje kék ég, az ő szíve csupa tűz, csupa érzés volt, s így amit írt, vilá­

gos, mint a napsugár, meleg és szívhez szóló, mint a szerelmesnek a szózatja.

Szerintünk az írói nagyságnak nem az utolsó föltétele, hogy a szerző az ő korának ne­

mesebb eszméit, a nemzet jobbjait lelkesítő ideákat fölismerje és megértse. És Balassa Bálint megértette. Előtte állott ama kornak minden bűne, egyesek romlottsága, az urak önző politikája, előtte a végtelen nyomorúság és a szenvedés, de ő ezeket nem látta. Költői lelke előtt a vitézi élet nemesebb eszméi lebeg­

tek, szemei a nemzeti élet egyedüli istá p já t: a 8*

116

végbeli életet látták, a lantján tehát ennek adott visszhangot. A végekben virult a magyar emberség és vitézség, itt élt a szívekben a ki- olthatatlan hazaszeretet, ide szorult a hit és a remény a nemzet jövőjében, itt fájt a magyar nép nyomorúsága, itt támadtak az ő joga és igazsága mellett. Ha valahol, úgy itt meríthe­

tett a költő lelkesedést, itt találhatott eszmé­

ket. És sehol Magyarországban meg nem értet-, ték Balassa Bálintnak a végbeli életet magasz-5 taló verseit úgy, mint magukban a végekben.

S amikor Budolf uralkodása idején a végbeli élet, vagyis a nemzeti élet tiszta forrása apa-|

dásra fordult, amikor a bécsi kormányszékek jóvoltából gyűlölet, éhség és pusztulás szállott a magyar végekre, a nemzeti bú és fájdalom új hangokat csalt ki a végbeliek szívéből. Eze­

ket is lantjára fogta a költő, ezeket is mélyen érezte. Hisz tudjuk, minő sajgó szívvel énekelte akkor: »megolcsódott a magyar vér !«

Balassa Bálint költői nagysága és az ő éle­

tének érdekessége a magyar írók sok jelesét nógatta arra, hogy a költő életének homályos részeire világot vessenek. Pőréit, szerelmi da­

lainak tárgyait és hivatalos dolgait ma már jobbára ismerjük is, de életének éppen azon részeire borul még ma is sötétség, amik az utókorra a legtanulságosabbak, a költő korára meg a legjellemzőbbek. Hogy ezen a téren a jövő sem sok eredménnyel biztathat, annak igen egyszerű az oka. Balassa Bálint ma mint nagy költő, mint csillogó tehetség, s így mint nagy ember áll előttünk, de a saját korában nagy embernek éppenséggel nem tartották ! A vitézi korban, a végbeli életben csak annak volt neve és becsülete, aki emberségét és

tu-dúsát a csatatéren mutatta meg. A végekben csak a jeles vitézeknek és a hősöknek neve járt szájról-szájra, a végbeliek csak az ilyenek nevét és tetteit örökítették meg a leveleikben.

De akit az ellenség gyakran megvert, aki olyankor is megtérőt fúvatott, mikor más még a »hozzá vitézek hozzá«-nál tarto tt; aki a leg­

első magyar végházból is búcsúvétlen távozott, annak a neve és a tisztessége hogy is öregbed- betett volna ? A verselővei meg ki törődött ab­

ban az időben 1 A toliforgatók, a költők és a diákok a közéletben akkor még csekélyke sze­

repet játszottak. Nem ők lelkesítettek, nem ők irányították a szellemet, hanem a végbeli vité­

zek ! A végekben uralkodó szellem és a vité­

zeknek a tettei teremtettek írókat és költőket s azok adtak ez íróknak eszmét és tárgyat egy­

aránt.

Balassa Bálint édesapja végbeli fővitéz és tanult ember volt, akinek a katonáihoz inté­

zett és ránkmaradt beszédjében igazán mély belátású és nagytudású katonai lélek szólal meg. Feledhetetlen marad ránknézve, amit 1555-ben katonáinak mondott: dJóI tudjátok, — mondá a többi között — hogy a török orszá­

gunk egyes részeit ugyan elfoglalta, de inkább csak háta mögött hagyta, m int meghódította.

Hiszen saját intézményeit, saját törvényeit be­

hozni nem bírta s kénytelen eltűrni, hogy azon részek a maguk szervezetében maradjanak és hogy a maguk statútum aival éljenek /« *

Balassa János nemcsak kiváló katona, de erős magyar érzésű és módfelett népszerű

em-• Közös pénzügyi levélt. Hung. 1555. csomóban van e fontos latin beszéd. Amint látjuk, Balassa három szá­

zaddal előbb hirdette azt, amit Salamon Ferenc.

1 1 8

bér volt. Ha a XVI. század családi leveleit la­

pozgatjuk, sok szép és felemelő dolgot tudha­

tunk meg róla.

F i a : Bálint, édesapja katonai tudását és erényeit nem igen örökölte. Hős volt ugyan s a személyes bátorság és a vitézség dolgában bárkivel kiállotta a versenyt. Hiszen tudjuk, hogy egyetlen napon tizenegy bajviadalt vívott

»erős fegyverben« s mind a tizenegyben ő volt a győztes. A hadvezetéshez azonban nem ér­

tett ; könnyelmű is volt s az első siker úgy elragadta őt, hogy vállalata aztán jobbára ve­

reséggel végződött. A budai basák magyar- nyelvű levelei elég példával szolgálhatnak erre.

A hatvani vásárütést az egykorú magyar ver- selök győzelemnek tüntetik ugyan fel, de B a­

lassa Bálint csatáját (csapatát) itt is súlyos veszteség érte. A sikert nem tudta okosan ki­

használni, a törökök aztán utolérték őt s embe­

reit szétverték. Bálint úr sok jó vitéze elesett, sok meg rabbá esett. Ez utóbbiakból Konstan- tinápolyba is küldtek húsz embert.* Ilyen eredménnyel végződött Balassa dömsödi és gyarmati vállalkozása is.

íg y állván a dolog, könnyű megértenünk, mért nem bíztak Balassában. Sokszor folyamo­

dott ugyan végbeli kapitányságért. De bizony még holmi kisebb palánk kapitányságát sem bízták reá. Csak nevének és születésének kö­

szönhette, hogy a király ötven lóra való szert és hadnagyságot adott neki.

Balassa Bálintnak hadi tetteiről nem igen

• Bécsi állami levélt. Turcica, 1584. dec. 27. Eytzing császári rezidens jelenti Bécsbe: »Heut friio scind 20 armer Gefangener sambt 15 Kopfen so von Hatvan her- geschickt und von des Balassy Schaden seyn sollen.t

volt mit írni. A végbeli vitézek sűrű levelezésé­

ben nem is igen találkozunk a nevével. Azon­

ban a végbeli életet magasztaló verseit és vi­

rágénekeit széliében ismerték és énekelték. A szerző nevével azonban senki sem törődött. Az akkori idők divatja szerint ugyanis a hegedő­

sök, az énekmondók és a lantosok az efféle ver­

seket seregével terjesztették, de a szerző neve nélkül. Az éneket, a dalt mindenütt szívesen hallgatták, de az énekek szerzőjével vajmi ke­

veset törődtek. Az ének- és dalszerzés is csak mesterségszámba ment s a mesterek nevét sen­

kinek sem jutott eszébe megörökítenie.

íme, ezek a körülmények magyarázzák meg, miért maradt ránk a tizenhatodik század roppantul kiterjedt levelezésében oly kevés e kor legnagyobb költőjéről. Csak a nagy vité­

zek, a hősök neveiről és tetteiről szólanak a levelek; olyan jelentéktelen hadnagyról, ami­

lyen Balassa Bálint volt, nem akadt mit írniok.

Azóta persze nagyot fordult a világ sora. A nagy vitézek tettei és nevei ma már feledve vannak. Csak a levéltári molyok rágódnak azo­

kon. Az egykor jelentéktelen hadnagy és költő neve azonban él és ragyog s élni fog, amíg a magyar a nyelvét és az irodalmát nagyra tartja. Igazán becsülni és megérteni azonban a költőt csak az fogja, aki Balassa költői munkás­

ságának forrását és éltető elemét: a végbeli életet alaposan ismeri.

Mint a tizenhatodik század emlékeinek régi buvárlója, mi is sokszor és sok helyen ke­

resgéltük a Balassa Bálint dolgaihoz vezető nyomokat. Az idők viharja ugyan e nyomok jó­

részét örökre eltakarta, de azért egyiket-mási- kat mégis sikerült megtalálnunk. Hisszük, hogy

1 2 0

nem végezünk fölösleges munkát, mikor az eddigi föltevések és üres következtetések helyébe a színvalót föltárjuk s másoknak is módot nyújtunk, hogy a föltárt nyomokon tovább haladjanak.

Balassa Bálint életének és költői pályájá­

nak méltatásához a XVI. századi magyar élet­

nek igen alapos ismerete szükséges. Próbált dolog, hogy életének, hatásának nem egy titka, pályájának nem egy fordulata a kor viszonyai­

ban leli természetes magyarázatát. Ha valaki­

ről, úgy Balassa Bálintról ugyancsak elmond­

hatjuk, hogy a XVI. századnak igaz fia, aki mint ember osztályos e' kor minden jó és rossz tulajdonságával, mint költő a nemzeti föllen­

dülés korának a beszélő lelke, a dobogó szíve.

Élete és költészete a maga korának legteljesebb visszhangja, amit igazában csak akkor érthe­

tünk, ha kora szellemének és életének titkaiba mélyen elmerülünk. Ha ezt tesszük, ha Balassa megértéséhez a gyámolt ott. keressük, ahol kell : nem lesz szükségünk találgatásokra; sutba vethetjük az üre's föltevéseket, amiket a nap­

világra kerülő levéltári adatok amúgy is halomra döntenek.

Balassa Bálint jellemét nem a versei, hanem a bizalmas levelei adj^k megértenünk.

Beletermett lélek bírja szép testét. Magyari módon büszke. Érzi, tudja, hogy kortársainál száz grádiccsal följebb való ember. Nyilt, egye- neslélkű, tiszta szívvel való barát, kinek a szí­

véhez kétszínűség nem fér. Érzékeny és indula­

tos, dacos és erőszakos. Pörbe szállt mindenki­

vel, civakodik, vádol, verseng, — de hamar

magába száll, könnyen feled, bocsánatot szíve­

sen kér és könnyen ad. A mások jogait kevésre becsüli, de a magáéból hajszálnyit sem enged.

Az érzések embere, de állhatatlan és csapongó.

Lelkes és tüzes, de hamar lohad, hamar lany­

hul. Odaadóan szereti és keresi az élet örömeit, de hazájáért azért kész minden pillanatban a halálra. Könnyelmű és kalandvágyó, aki min­

denre, csak a hitvesi hűségre nem termett, s mégis a házasság után töri magát. Bár a sors büntető íjját gyakran rávonja, a tartós bánat lelkében nem tud fészket verni. Könnyen vesz mindent s vidám akkor is, mikor a legbúsabb hangokat csalja a lantjára. Indulatos természe­

tének és könnyelműségének tulajdoníthatjuk, hogy borittában olyanokat is miveit, miket józan korában jómaga is rostéit. Ilyetén viselkedésé­

nek köszönhette, hogy sokkal több ellensége volt, mint jó barátja1.

Amint látjuk, nemcsak jó, de rossz tulaj­

donságai is erősen magukon viselik a magyar nemzeti jelleget. Innét van, hogy a magyar em­

ber szemében hibái és bűnei mellett is szeretetre­

méltó és vonzó alak marad mindenha.

Aki ismeri a XVI. század végbeli életét s a vitézlő-rend mivoltát, azonnal látja, hogy az olyan jellem, mint Balassa Bálinté, a végbeli vitézek között ezrével akad. Úgy az ő, mint a társai jó és rossz tulajdonságai természetes következménye volt a végbeli katonai életnek, mely- típusokat teremtett. Ezektől a típusoktól Balassa Bálint alig különbözik valamiben. Ta- láh csak könnyelműségével és szerelmi kaland­

jaival vált ki társai közül. Egyébként őt is arra a formára ütötték, amire a többi végbeli vitézt.

Tudjuk, hogy Balassa életírói, csak úgy

122

találomra, részletesen leírják, mint nevelte őt áhitatos édesanyja, mint oktatta a derék Bor­

nemissza Péter prédikátor uram. Legújabb élet­

írója (Szécsi) még tovább megy s a tárgyakat is fölsorolja, amikre a kis Balassát a család papja, Bornemissza oktatta. Azzal egyik élet­

írója sem számolt, hogy a fiatal Balassát talán nem is otthon, hanem idegenben nevelték.

Pedig jelleme, pályája világosan arra vall, hogy nem a szerető édesanya szárnya alatt nevelke­

dett ! A XVI. században az egész országban az a szokás járta, hogy az ifjakat és leányokat már 9—10 éves korukban idegenbe adták. Egy részük a főúri kastélyokban, más részük a vég­

várakban nevelkedett. A főúri kastélyokban pedagógusok, mesterek és papok tanították az ifjakat és leányokat. Tehát nemcsak a katonai nevelésre, de a tudományos képzésre is gondot fordítottak. Az imígy idegenbe adott gyerekek néhány évig mint inasok (apródok) éldegéltek, aztán, ha erőre kaptak, lovas-ifjakká lettek s résztvettek a harcban is. A XVI. században egyáltalán nem tartozott a ritkaság közé, hogy a 14—15 éves lovas-ifjú már keményen hadako­

zott.

Mindez olyan hevett szokás volt nálunk,

Mindez olyan hevett szokás volt nálunk,

In document RÉGI IDŐK, (Pldal 118-153)