SÜLI A N D R Á S : SZOBABELSÖ
M Ű V É S Z E T .
K É P Z Ő M Ű V É S Z E T
A H Ű S É G J E G Y É B E N *
M i é r t száll Vásárhelyre egyre népesebb művészcsapat évről é v r e ? M i é r t é p p e n ide, és m i é r t é p p itt érzik otthon magukat? — kérdezte nemrégen Mocsár G á b o r . A z ő töprengését szeretném folytatni az idei m e g n y i t ó n : m i é r t figyelünk egyre töb-ben, szakmánkívüliek, tanárok, írók és kritikusok egyre nagyobb szeretettel Vá-sárhelyre?
Nemcsak azért, mert a z ú j a b b magyar képzőművészetről n e m lehet V á s á r h e l y n é l k ü l beszélni. M á s oka is v a n a figyelemnek: Vásárhely a h ű s é g s z i m b ó l u m á v á nőtt." A magyarság és emberség, a h a g y o m á n y és modernség egységének szimbólu-m á v á . A tereszimbólu-mtő szimbólu-m u n k á t jelenti. A biztos értékeket. A z igenelhető fejlődésvonalat.
A z idei, a X V I I I . Öszi Tárlat is.
Jelentős ú j regény és lírai kötet mostanában alig jelent meg, m á s művészetek-ben is i n k á b b csak .a készülődés neszeire figyelhetünk; Vásárhely ismert művészei egyenletesen dolgoznak. Teremnek, csendben m i n t a föld, m i n t a fekete, j ó m a g y a r föld. A bartóki eszményt szem előtt tartva dolgoznak:, egyszerre példázva a hűséget és a változás iránti készséget. A n y u g a l o m monumentalitását és a nyugtalanság vib-rálását. Őrzik és továbbviszik a magyar festészet folytonosságát. A j ö v e n d ő ú t j a i t a m ú l t haladó örökségéhez v a l ó hűségben keresik.
A z örökség, a m i h e z kapcsolódnak, művészileg és emberileg is a legnagyobbra kötelez. Tornyai Jánosék, a vásárhelyiek vallottak a m a g y a r festészetben először v á l l a l ó n a paraszti sorsról; v e l ü k v á l t a nép a népművészet k ö r é n t ú l is művészet-teremtő erővé, ahogy az irodalomban Adyval és Móricz Zsigmonddal, a zenében pedig Bartók Bélával és K o d á l y Zoltánnal. E m b e r i hűségük, v á l l a l á s u k is rokon volt: egy művelt, népből újjászülető ország tetszett fel előttük, s a n n a k a meg-teremtésére tették fel életüket. Eljutottak Párizsba is, I t á l i á b a is, d e hazajöttek, v á l l a l v a a h o n i sorsot. „ N e k ü n k v a n igazunk — írta Tornyai J á n o s — , a k i k — Jón t u d a t l a n u l b á r —. ezért j ö t t ü n k haza Párizsból, mert szerettük f a j t á n k a t , és
érez-t ü k , hogy iérez-térez-t van a legnagyobb köd, iérez-térez-t kell legjobban érez-törni, oszlaérez-tni a k ö d ö érez-t . . . A J ó s á k n a k van igazuk, a k i k csak úgy tekintik a z életet életnek, h a így é l t e k . . . A k u t y a megeszi a saját k ö l k e i t . . . Magyarország megeszi a s a j á t fiait. Ö r ö k rejtély előttem, miért, de így van . . . "
F á j d a l m a s volt ez a felismerés, de Tornyait n e m hőköltette vissza. „ A művészet-n e k sem a természettől, sem az eréművészet-nytől eltávolodművészet-nia művészet-n e m szabad — vallotta — , de n e m is lehet anélkül, hogy ö n m a g a torzképévé n e v á l j o n . " „ A művészet csak ú g y ér valamit, h a nemzeti, h a magyar, azzá pedig csak úgy lehet, h a a n é p képzeletvilá-gából táplálkozik." A másik mester, R u d n a y Gyula is rokon lélekkel szólt: „ A külön-féle művészeti törekvések leforognak, m i n t a n a p t á r i napok. A m i művészetünk a l a p j a csak e föld, s e föld népének k u l t ú r á j a lehet. H a megvan a m a g y a r zenének,
* M e g n y i t ó a X V I I I . V á s á r h e l y i Ö s z i T á r l a t o n .
a magyar d a l n a k a m a g a k ü l ö n világa, akkor meg kell lennie a magyar piktúrá-n a k is."
Bartók és Kodály lehetett előttük a nagy példa, a k i k a nép világából indulva építették fel a magyar zene tornyát, a népihez kapcsolódva teremtették meg a leg-modernebbet. Hasonló elképzelés m u n k á l világosabban vagy homályosabban a Vá-sárhelyen k i á l l í t ó a l k o t ó k b a n : helyi színek, hazai m o t í v u m o k segítségével ó h a j t j á k kifejezni a z általános emberit, a valamennyiünkben közösét. M a g u k is szétnéztek a nagyvilágban, t u d n a k a l e g ú j a b b törekvésekről is, de n e m a váltakozó divatokhoz a k a r n a k igazodni, h a n e m a h a l a d ó hagyományokat továbbfejlesztve olyan korszerű művészetet teremteni, amelynek alapja a valóság, a t á j és a r a j t a élő nép reális tükrözése.
A két világháború közti hasonló képzőművészeti törekvések többször a népi iro-d a l o m r a emlékeztettek, a m a i vásárhelyiek azokkal a kortársi költőkkel, J u h á s z Fe-renccel, Nagy Lászlóval rokonok, legalábbis a tájékozódás igényében és a maga-tartás erkölcsében, a k i k a l í r a továbbvezető ú t j a i t keresve egy ú j népiség felé indultak, a m e l y ú t o n — m a m á r a kritika is elismeri — ú j , világirodalmi érvényű l í r á t teremtettek. Méghozzá egy sematizálásra h a j l ó karban. Vásárhely művészei is történelmi érvényűt cselekedtek. A z uniformizálódás idején „megőrizték és tovább-vitték a magyar festészet folytonosságát, őrködtek a mesterség és elhivatottság ko-molysága fölött".
A z idézett szövegrész régebbi keletű. Egy i d ő óta m á r n e m ilyen egyértelműek a méltánylások. Egyre többen kétellyel, sőt gyanakvással szólnak. Leszűkítik a vilá-gukat a parasztira — m o n d j á k . N e m elég intellektuálisak. N e m modernek. Még min-d i g a fölmin-dszinten m a t a t n a k , m i k o r m á r a legfelsőbb emeleteken min-dolgozik a z élet.
Provinciálisak. Narodnyikok. Sőt nacionalisták. Olykor m é g Vásárhely barátai is megállást emlegetnek: becsületesek, magyarok, de kicsit avíttak. S hűségüket lokál-patriotizmusnak vélik, útkeresésüket válságnak.
N e m lehet kellemes az ilyen ítéleteket hallani; de m é g bosszankodni sem érde-mes miattuk. A divatoknak n á l u n k m i n d i g hangos szószólói voltak, s rossz hagyo-m á n y is van bőséggel, ahagyo-mely szerint eleve n e hagyo-m kívánatosak a népi téhagyo-mák és a honi
ízek. Hogy G a u g u i n Párizsból a szigetlakó p á p u á k h o z fordult motívumokért, s Picasso a néger primitívekhez, azt a modernség sznobjai is hangosan ünneplik, de hogy Vásárhely művészei a vásárhelyi népet és t á j a t k í v á n j á k művészetükbe emelni
— az sokaknak provinciálisnak tűnik. M i n t h a ¡az igazán modernet csakugyan az utolsó évi nyugati divatokban látnák.
A divatok azonban, ahogy R u d n a y írta, „leforognak". A m ű v e k megmaradnak.
A hűség igazolódik.
A m i t a vásárhelyiek teremtettek, m á r korszakot jelent a m a g y a r képzőművé-szetben. A z utolsó pillanat szorításában, egy történelmi sorsfordulón megteremtették az ember és t á j költészetét, művészetbe, jövőbe mentették az e l m ú l ó életek üzenetét.
Búcsú ez a tegnaptól? A z is, ahogy J u h á s z Ferenc nagy verse, A szarvassá változott fiú kiáltozása is az, és Nagy László Zöld angyala is az. A jövőbe i n d u l ó fiak búcsúja, a k i k őrizni a k a r j á k a m u n k á s a p á k emlékét, a szívveréssé lett álmokat, az emberség m i n d e n időben érvényes törvényeit. S a gyűrött parasztarcok .a fiak vágyát is
hor-dozzák: m e g á l l n i a zajló időben, „térdig hóban, szívükig fagyban" is v i n n i a szivár- \ ványt a hegy magasába. Berendezni otthonossá a készülő ú j világot. A h a z á n a k
el-fogadott tájat. A vásárhelyiek művészete — K u r u c z D. István, N é m e t h József, Sza-lay Ferenc, Hézső Ferenc és mások alkotásai — szerintem erről beszél.
N e m vagyok művészettörténész, de nézőként úgy érzem, a Vásárhelyen k i á l l í t ó k
— a vásárhelyi hagyományt továbbvivők — j ó úton járnak. Ezzel az erkölccsel, ezen az ú t o n tovább haladva is lehet érvényeset, korszerűt teremteni. Vallani a tájról, az emberről, a közösségben m a g á t kereső és megtaláló emberről — a m a művészéhez is m é l t ó feladat. S a kucsmás parasztok is hordozhatják a kor ellentmondásokkal terhes atmoszféráját; az ember — m i n d e n ü t t ember, a kazlak tövében is, nemcsak
a felhőkarcolók világában. S nagy p é l d á k igazolják: a paraszton keresztül a m a -gyarról, a magyaron keresztül az emberről szólhat a z igaz művész, általános érvény-nyel. A szeretet és szenvedély pedig, amely egy e m b e r i közösség sorsát k u t a t j a , m i n d i g időszerű. Ez lehet a korszerűség egyik legerősebb biztosítéka.
Persze, semmi sem m a r a d h a t az igazi művész előtt ismeretlen, a m i a v i l á g b a n történik. A bartóki úton j á r ó k m i n d e n iskolát k i j á r t a k , a modernségnek „ n a g y kin-csek bevetésével" a d t a k hitelt. Ismételni sosem lehet; a m ű v é s z n e k m i n d e n ú j a t látni és láttatni k e l l ; a lét és j ö v e n d ő kérdéseit is. így t u d j á k ezt a V á s á r h e l y szel-lemében alkotók is; ú j a b b kísérleteiket innen érthetjük. A m i t én, a néző m o n d h a t o k : csak előre, tovább, a ihűség jegyében. M e r t a n a g y alkotások — H ó d m e z ő v á s á r h e l y t az egykor itt tanító Németh Lászlót hadd idézzem: — „ m a j d m i n d ú g y j ö t t e k létre, hogy az emberek v á l l a l n i m e r t é k : gondolatuk, t e m p e r a m e n t u m o k , s z ü l ő f ö l d j ü k , ha-zájuk, az emberiség, s a mindenség ösztönzéseit".
C Z I N E M I H Á L Y
H Í R E K
i.A szegedi kenderfonógyár szocialista brigádjainak legutóbbi klubestjén több szegedi író — Tóth Béla, Simái Mihály, Veress Miklós és Annus József — ta-lálkozott irodalomkedvelő dolgozókkal.
A megjelentek írásaiból Nóvák Zoltán és Pává Ferenc olvasott fel.
*
A Móra Könyvkiadó vendégeként ha-zánkban járt Sz. P. Alekszejev, állami díjas szovjet író Petrovácz Istvánnak, a kiadó irodalmi vezetőjének társasá-gában Szegedre látogatott. Szerkesztő-ségünket is felkereste, ahol lapunk munkatársaival és több szegedi íróval találkozott.
*
Szép kezdeményezésről, a szegedi Bartók Béla Művelődési Központ új sorozatáról adhatunk hírt, amely Írók,
portrék címmel október közepén in-dult. Első alkalommal Németh László életművével ismerkedhetett a nagyszá-mú hallgatóság. Előadást Czine Mihály irodalomtörténész tartott, szemelvénye-ket Fogarassy Mária, Bicskey Károly és Tompa László mutatták be. A mű-velődési központ tervei szerint az év során a következő írókról hallhatunk még hasonló keretek között: Szabó Pálról, Sarkadi Imréről, Veres Péterről és Illyés Gyuláról.