A jól-léti közpolitika a közpolitika folyamataiban olyan új irányzat bevezetése, amely a korábbi politikákhoz képest jelentős változást és elérést jelent. Ehhez hasonló nagy közpolitikai programozó tevékenységet a környezeti
fenntartha-tóság vagy az információs társadalom programok jelentettek. Mindkét program sikeressége előfeltétele a jól-léti közpolitikának, hiszen a fenntarthatósági prog-ramokban az életminőség, az állampolgári részvétel, a helyi társadalom hang-súlya (Local Agenda 21, elfogadott a riói konferencián 1992-ben), az informá-ciós társadalom programokban az e-kormányzás feltételei kialakultak. A jól-léti közpolitika fontos nemzetközi háttérfeltétele az ENSZ Millenniumi Fejlesztési Céljainak elfogadása volt. A jól-léti közpolitika több folyamat eredményeképp tört át: a jól-léti közpolitikai modellfejlesztési folyamat, a jól-léti probléma felve-tési folyamat kialakítása, a politikai rendszerbe való bevitel és a közvetlen jól-léti politika folyamata révén.
● A nemzeti jól-léti közpolitika bevezetésének feltétele a modellfej-lesztés, a jól-léti mérések rendszerének kipróbálása és bevezetése számos országban. Ebben közrejátszott több nemzetközi szervezet: a WHO, az ENSZ és az OECD. Az OECD tagországai és azok statisz-tikai szervezetei vagy azok vezetői kiemelt szereplőkké váltak. Az OECD, mint nemzetközi szervezet, komoly szakértői tudás birtokába jutott, és autonóm politikaalakító szervezetté lépett elő. Az OECD tevé-kenységében a közpolitikai perspektíva elméleti alapjainak kialakítása és megfogalmazása, összekapcsolódott a közpolitikai téma szakértői csoportjainak együttes fellépésével, a sürgősség és fontosság érzetének kialakításával, a jól-léti témakörnek probléma áramlattá alakításával.
A „policy folyamat” egyszerre jelent meg az Európai Unió több orszá-gában, mint összetett politikaalakítási áramlat, amelyet vagy követett közvetlen jól-léti közpolitika vagy nem a tagországokban.
● Alapvetően a pénzügyi-gazdasági válság adta meg a jól-lét, mint prob-léma-folyamat áttörését. A gazdasági-pénzügyi válság során a libe-rális gazdaságpolitikai elitek visszaszorultak, a bankrendszer és az állam szerepét gyengítő gazdasági körök olyan strukturális válságba kerültek, amelynek révén az állam közvetítő, támogató és beavatkozó szerepét igényelték. A lakossági hitelpiaci válság olyannyira meggyön-gítette a lakossági vásárlóerőt és fogyasztást, a kis- és középvállalko-zások üzleti szolgáltatási fogyasztását és befektetéseit, hogy egyedül az állam jelenhetett meg, mint új befektető, a jól-léti közpolitika, mint az állami megrendelések piaca képezhetett kiutat a válságból. Mindezt alátámasztották azok a társadalmi mozgalmak és konfl iktusok, amelyek a különböző országokban a válságot kísérték: a bankok jól-léti politika céljainak megfogalmazása (Deutsche Bank), a hitelkárosultak,
hitelfel-vevők mozgalmai, szociális szolgáltatást használók mozgalmai, kamarai mozgalmak, munkanélküli tüntetések, etnikai-kisebbségek, beván-dorlók randalírozásai, diplomás állástalanok demonstrációi, az occupy mozgalom, a tea-party mozgalom, a szélsőbb radikális mozgalmai és demonstrációi. Mindez számos országban a sürgősség és fontosság érzetét keltette.
● A policy-folyamat a Sen–Fitossi–Stiglitz Bizottság nemzetközi jelen-tésében csúcsosodott ki és nyert áttörést: az Egyesült Királyságban, Sarkozy és Merkel nyilatkozatában, az EU Bizottság tevékenységében.
● A közvetlen közpolitikai tevékenység, a jól-lét kormányzati programmá alakítása több tényezőtől függött. A kormányzás és a demokratikus intézményrendszer stabilitásától, a gazdasági válság közvetlen hatá-sától, megfelelő nyomásgyakorló ügynökségek szerepétől, az ország jóléti intézményrendszerétől, a hatalomra került pártok vezetőinek érde-keltségétől és fellépése nyitottságától, a politikai rendszer egésze jellem-zőitől.
Az Egyesült Királyságban a hatalom koncentrációja a koalíciós kormány révén megfelelő volt: a liberálisok és konzervatívok együttese nem keltette a túlságosan erős állami beavatkozás veszélyét, a politika meghirdetése az ún. Big Society programmal elfogadottá vált. A brit nagyvárosok zavargásait követően nem kérdőjelezték meg az állam beavatkozó szerepét, a többségi döntéshozatal adott volt, erős közszféra állt a miniszterelnök mögött, akinek elkötelezettsége erőteljes hatással bírt a közszférára, a parlamenti és kormányzati koordináció lehetővé tette, hogy a szakpolitikák a jól-léti politika nézőpontjából alakítsák tevékenységüket. A jól-léti közpolitika irányítási rendszerében példa nélküli, hogy a parlamenti bizottságban egy think tank szervezet kiemelkedő szerepet játsszon. A 2010-es bevezetés óta a jól-léti közpolitika minden területet áthatott, és az azt értékelő jelentés legfőbb stratégiai elemei a következők:
● Átfogó nemzeti jól-léti keretrendszerre, tervezésre, stratégiára van szükség.
● A jól-léti gazdaság megszilárdítása a biztonságos (kiszámítható jöve-delmek, a szegénység csökkentése munkajövedelmek révén, a munka-helyi egészség, munka és szabadidő egyensúlya) foglalkoztatás révén.
● A települési tervezés és közlekedés jól-léti helyi politikáinak kialakí-tása: az önkormányzatok joga és kötelessége a tervezésben a jól-léti stan-dardok beépítése, a városi terek inkluzív jellemzőinek megteremtése, a
tervezésben az idősödő társadalom szempontjainak beépítése, a városi közlekedés és zöld terek környezetközpontú tervezése.
● A személyek erőforrásainak fejlesztése: az egészségügy és oktatás átalakítása oly módon, hogy az egyéni mentális egészség is bekapcsolt legyen a szolgáltatásokba, a háziorvosi, iskolai egészségfejlesztés holisz-tikus legyen. Ebben a tanfelügyelet fontos szerepe az iskolai stressz és a tanulók mentális egészsége modelljeinek fejlesztése.
A skandináv országokban a jól-léti közpolitika bevezetése nem külön közpo-litikai program formájában, hanem a meglévő jól-léti rendszer nézőpontjainak bővítésével, a szolgáltatások átrendeződésével történt meg. Külön megemlítendő Finnország, ahol a szubjektív jól-lét fejlesztése az egészségügyi tárca felada-tává vált, amely a kulturális jól-lét és egészség kérdését, mint társadalmi egész-ségi szükségletet kötelező felmérésként tervezi bevezetni. A jól-léti stratégiai tervezés, mint válságkezelő modell kiválóan működött Izlandon, és az északi jóléti rendszer lehetőségeinek kihasználásához kapcsolódott.
A kontinentális jóléti rendszerű országokban a már korábban kialakított terü-leti (közösségi) szociális munka és a szociálpedagógia megfelelő alapot adott a nagykoalíciónak, az egészségügyi szolgáltatások és az oktatás fejlesztésére, a nyugdíjrendszer reformjára. Ausztriában a lakosság magas anyagi jól-létben és életminőségben él, az osztrák állam messze túlteljesíti a gazdasági jól-lét szintjét. Javult a lakossági jövedelem szintje, jól működnek a társadalmi támo-gató hálózatok, megnőtt a lakosság szabadidős tevékenysége, magas a szubjektív jól-lét. Mindez az üzleti szektor dinamikájának támogatásával, a családköz-pontú gondozási rendszerrel, a közszolgáltatások magas színvonalával, a társa-dalmi partnerség jó működésével volt elérhető. Franciaországban a kormány-váltás meggátolta Nikolas Sarkozy elnököt a jól-léti közpolitika bevezetésében.
Francois Hollande az új francia elnök pedig elfogadta Berlin és a pénzügyi körök megszorítási politikáját, és a szociális szolgáltatások visszavágása, a pénzügyi befektetői körök érdekeinek prioritásra emelését folytatta.
A dél-európai és a kelet-európai országokban kialakult gazdasági válsághely-zetre az OECD és az EU is a neoliberális politikai intézkedéseket javasolta. Így kialakult az EU-n belül a jól-léti gazdaság országainak modellje és azon orszá-goké, amelyek továbbra is a neoliberális politikát kell, hogy kövessék. A déli országokban egyedül Olaszország esetében ajánlotta az OECD a jól-léti poli-tika bevezetését.
A jól-léti közpolitika Dániában a jól-léti nézőpontok a globalizáció rendsze-réhez való adaptációt jelentették, amelynek fontos eszköze volt az állami
beavat-kozás erősödése. A korábbi procedurális, egyeztetéses eljárásokkal szemben, az állam szerepének erősítése az ún. autoriter liberalizmus ideológiája alatt történt.
Ennek lényege az államszerkezet, a helyi önkormányzatiság, a közigazgatás szűk politikai elitcsoportok általi átalakítása, a jól-léti állam északi modellje felől elmozdulás a liberális modell felé, azaz a jóléti rendszer hibridizálása.
Kiemelt reformterület volt a közoktatás radikális átalakítása, a felsőoktatás állami igazgatás alá vonása. A fenti, radikális, beavatkozó állam révén a dán nemzetgazdaság autonómiájának növelése. A modell amellett, hogy a legma-gasabb jól-léti szintet produkálta, szintén elutasítást nyert az európai választá-sokon, hiszen a szélsőjobb erőteljes előretörését eredményezte.
Összességében a jól-léti közpolitika az északi szociáldemokráciákat kivéve, a közvetlen politikai programok esetében mind az Egyesült Királyságban, mind Magyarországon, mind Dániában kemény támadások kereszttüzébe került.
Ennek ellenére a magyar kormányzat legitimációját megerősítették a 2014. évi választások (országos, európai és helyhatósági), ám gyengítette a hatalmi elit viselkedése és a lakossági adóterhekben az olyan adótervek megjelenése, amely a szabadság szimbolikus csökkentését is magában hordozta (internet-forgalmi adó). A brit jól-léti közpolitika legitimációját az európai választásokon nyertes UKIP (29 képviselői hely), a Labour 2. (20 képviselői hely) helye, a konzer-vatívok 3. helye (19 képviselői hely), a liberálisok 5. helyezése (1 képviselői hely) eredményei gyengítették. Amennyiben a jól-léti közpolitika egyik legfőbb szereplője, a brit liberális párt e célok iránti teljes elkötelezettségét összevetjük az eredményekkel, nem igazán beszélhetünk arról, hogy a jól-léti közpolitika általános támogatást kapott. Ennek ellenére elmondható, hogy a neoliberális rendszer legfőbb szereplői: a bankok, a multinacionális cégek és a szervezetek, a piaci erők mindenható szerepkörét elismerő politikák léket kaptak.