Lázadó tanítvány

Az 1960-as évek végén az 1970-es évek elején a népi írók nagy generáció-ja ritkulni kezdett: 1969-ben meghalt Sinka István és Kodolányi János, 1970-ben Szabó Pál és Veres Péter, 1971-ben Erdei Ferenc, 1975-ben pedig Németh Lász-ló követte régi harcostársait. Az utolsók között maradt Féja Géza, aki a XX.

századdal egyidős lévén olyan fordulatos, kanyargós pályát futott be, aminőt a magyar történelem. A cseh megszállás kezdetekor érettségizett szülővárosában, Léván majd Magyarországra átszökve zavaros időben kezdte a budapesti egye-temet is. Magyar–német szakon tanult, az Eötvös Kollégium tagja lett, de tanári záróvizsgát nem tett, mert közben verseket kezdett írni a Nyugatba. 1923-ban lett a Szabó Dezső által szerkesztett Aurora majd Élet és Irodalom munkatársa, ahol tanulmányokat publikált. Állítólag Szabó Dezső fojtotta el benne a költőt és terelte a publicisztika felé. Gúnnyal és éles kritikával tette famulusává, fegyver-hordozójává az önmagát kereső fiatalembert. Féja kezdetben verseket írt, de mestere ezt nem értékelte, nem közölte, ezért megbántotta. Viszont ráirányította figyelmét a társadalmi, politikai életre, és amikor a lap csődbe ment, válságba került, mert nem látott konkrét feladatokat.⁹⁹ A közös munka azonban Féja vi-dékre költözésével véget ért; a fiatalember előbb Esztergom-Táborban, majd Pesterzsébeten tanított, Bajcsy-Zsilinszky Endre munkatársa lett, több lapban is publikált, szervezte a Nemzeti Radikális Pártot, majd a kormánypárti Zilahy Lajoshoz közeledett, részt vett az Új Szellemi Frontban, de a Márciusi Frontban is, 1937-ben megjelent Viharsarok című szociográfiájáért pedig még börtönbün-tetést is kapott. A háború alatt a szélsőjobboldal felé sodródott, ezért elhallgattat-ták és 1945–1956 között békéscsabai könyvtárosként dolgozott a magyar iro-dalmi életből kirekesztve. A forradalom napjaiban Budapesten segítette a Petőfi Párt munkáját, utána már a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár főmunkatársaként dolgozott. 1978-ban hunyt el miután emlékezéseit összegyűjtötte, kiadta.¹⁰⁰

99 Zimonyi Zoltán: Féja Géza Esztergom-táborban, Új Forrás, 1980/6; 11–12.

100 ÚMIL, 1/568–569.

Féja Géza nagyon sokszor írt Szabó Dezsőről ifjú korában csehszlovákiai, romániai magyar lapokban, itthon jobboldalinak, baloldalinak számító újságok-ban is, de leginkább 1930/31-ben Zsilinszky Előörsében. Most azonújságok-ban az érde-kel bennünket, hogy legfontosabb könyveiben mit írt róla és különösen az, hogy 1956 után ő maga és munkásságának kutatói hogy látták Szabó Dezső hatását.

Az ominózus Viharsarok írása előtt olvasta Áchim András cikkeit és úgy látta, hogy a békési parasztvezér stilisztikailag Szabó Dezső őse: szenvedélyes és len-dületes, de gúnyos és dühös is tudott lenni.¹⁰¹ Aztán felidézte, hogy a polgárosu-ló makói hagymások példás népkönyvtárral rendelkeztek, mert a sok selejt mel-lett Adyt, Móriczot, Szabó Dezsőt is talált náluk.¹⁰² Féja a magyar irodalom tör-ténetét is megírta három kötetben, amelyek közül az utolsóban kortársait veszi sorra. Többször hivatkozik mások bemutatásakor is első mesterére. Szerinte pl.

az „Új Zrínyiász” továbbfejlesztése a „Feltámadás Makucskán”¹⁰³ Utal Juhász Gyula és Szabó kapcsolatára, Kaffka „Állomások”-jában azt tartja értéknek, hogy nagyobb önmérséklettel és hihetőbben mutatta be a zsidó-magyar konfliktust mint Az elsodort falu,¹⁰⁴ Oláh Gábor hibájának pedig azt gondolja, hogy „szen-timentális Szabó Dezső” ¹⁰⁵ lett. Aztán részletesen elemzi régi mesterének mun-kásságát is, bátran felsorolja hibáit pl. hogy „agitátora önmagának”,¹⁰⁶ de őt is elragadja az indulat és az expresszív stílus, amikor azt írja róla: „Nem nagy taní-tó, nem nagy nevelő, de óriási megtermékenyítő ez a Szabó Dezső. Benne is van vergődésünkben, megtisztulásunkban, folytatódó életünkben. Sokáig viaskodott irodalmi torzók és törmelékek között, melyek közül akárhány jóval különb elfo-gadott ’remekműveknél’. De végül is kiáradt közülük és zsúfolt életét szétszórta termékenyítő ’trágyának’. Ez a mozdulata a legnemesebb, a legemberibb.”¹⁰⁷ Legalább három dolgon kell a fenti okfejtés kapcsán elgondolkodni. Az egyik a szerző ambivalens véleménye, amely személyes élményeken alapszik. A máso-dik az, hogy úgy vall róla, mint élete, művészete meghatározó, feledhetetlen és kitörölhetetlen részéről. Ez a kijelentés erősíti azt a gyanúnkat, hogy valamiféle apakomplexus fűzte Féját Szabóhoz. Igazságtalan és kegyetlen szülőnek érezte, aki sokszor megbántotta, megalázta, és egész életre szóló lelki sérüléseket oko-zott neki. A harmadik, amit nem tudunk mosoly nélkül megállni: a trágya-párhuzam nem túl ízléses. A folytatás már komolyabb. „Nemzedékek szívták magukba ezt a Magyar Dialektikát, az élhetés módszereit és törvényeit, a ma-gyar magatartás gyakorlatának alapelveit. Történelmi jelentősége sokkal

101 Viharsarok, Budapest, Athaeneum, 1937. 4.

102 Uo. 183.

103 Nagy vállalkozások kora, Magyar Élet, Budapest, 1943, 119.

104 Uo. 214.

105 Uo. 235.

106 Uo. 251.

107 Uo. 268.

gyobb irodalmi jelentőségénél. Dialektikája öntözőrendszer, legfőbb megtermé-kenyítő a magyar ugaron. Nem is fontos, hogy legnagyobb íróink sorába való-e, mert bizonyos: a legjelentékenyebb magyarok közé tartozik.”¹⁰⁸ A könyv további részeiben Tersánszky kapcsán azt írja, hogy a beteg társadalomhoz ő részvéttel közelített, nem olyan szánalommal mint Szabó Dezső, ^aki Erdélyit egy nadrágos Toldi paraszttípusával ámította.¹⁰⁹ Végül Németh Lászlót dicséri, mert maradan-dóbbat alkot mint a Mester, aki csak felcsigázza és útnak indítja a fiatalokat, de cserbenhagyja, elkergeti őket, Németh viszont jól is lakatja és folyamatosan egyenletes és értékes szellemi táplálékkal látja el őket.¹¹⁰ Tisztán megfigyelhető tehát tisztán Féja irodalomtörténetében, hogy kiábrándultan és néha szemrehá-nyóan ír Szabó Dezsőről. 20 év telt el találkozásuk óta és – bár eltávolodott – nem tud szabadulni tőle. Később rámutattak, hogy irodalomszemléletét is Szabó Dezsőtől kölcsönözte, amire még visszatérünk, de Féja kábítószernek, az ifjúság ópiumának tartja, amikor arra utal, hogy ritkán adott tiszta gerjedelmeket és előbb fel kellett szívni, majd megtagadni, nehogy anarchiájának áldozataivá fekélyesedjenek.¹¹¹ Abszurd dolog az ellenfél ellen az ő fegyvereivel, az ő zász-laja alatt harcolni, de itt mégis valami hasonló dolognak lehetünk tanúi.

Ezután jött a háború utáni hallgatás, amelynek azonban nemcsak az volt az oka, hogy Féja nem gyakorolt nyilvánosan önbírálatot és nem alázkodott meg a kommunista diktatúra előtt, mint néhány kortársa vagy más népi író, hanem közrejátszott ebben a sztálinista irodalompolitika dogmatizmusa is. Így tehát életének kanyarai – mint ahogy Szabó Dezső „ellentmondásai” – nem csak sze-mélyiségéből következtek, hanem a társadalmi, politikai viszonyok is változtak és meghatározták azokat. Amikor Féja 1958-ban ismét írt egy tanulmányt, ki-sebb botrányt kavart, ugyanis Juhász Gyula szexuális életét teregette ki valóban nem a legtapintatosabban.¹¹² Nem tudni, hogy a szenzációhajhászás vagy csak a feltűnni vágyás késztette erre a szerzőt, mindenesetre visszatért az irodalmi élet-be, mégpedig elég látványos módon. Indiszkréciója, ami szintén nagyon emlé-keztet Szabó Dezső gesztusaira, akár személyes bosszú is lehetett olyan módon, hogy lerombolja egy felkapott, magasztalt költő mítoszát. A következő években, amikor Nagy Péter irodalomtörténész anyagot gyűjtött készülő Szabó Dezső monográfiájához, ő is többször beszélt kettőjük kapcsolatáról, mesélt anekdotá-kat és bizonyosan felszabadult az emlékek nyomasztó súlya alól. Amikor a mo-nográfia megjelent, Féja az Élet és Irodalomban írt róla recenziót, de ennek na-gyobb részét is saját tapasztalatai teszik ki. Az írás elején dicséri a szerzőt, hogy milyen hatalmas forrásanyagot dolgozott fel, milyen eleven a stílusa, de

108 Uo. 269.

109 Uo. 318–319.

110 Uo. 117.

111 Uo. 296.

112 Féja Géza: Juhász Gyula rejtélye, Kortárs, 1958. február, 250–256.

gyobb erényének azt tartja, hogy a könyvnek fősodra van, mint egy regénynek, nem esik szét esszékre, különálló darabokra. Utána részletesen elmesél egy ese-tet, amikor Szabó Dezső megdicsérte egy harmadosztályú újságíró harmadosztá-lyú regényét, mert akkor éppen csak az ő lapjában publikálhatott. Eltöprenghe-tünk azon is, hogy nem azért említette-e ezt az esetet Féja, mert ő is hasonlóan érezte magát: egy neki nem teljesen tetsző művet kell dicsérnie, mivel sok publi-kálási lehetősége nincs. Leleplezi még mesterének emberi gyengeségeit és egye-tért Nagy Péterrel abban, hogy novellái, tanulmányai egy része vállalható és javasolja újra kiadásukat.¹¹³

A következő évben jelent meg visszaemlékezéseinek második része a

„Szabadcsapat”, amelyben részletesen leírja életének eseményeit 1919-től. Sze-rinte a Makucska ötletét egy nemzetgyűlési képviselőt felkereső és elzavart falu-si küldöttség esete szolgáltatta, ami nagyon jól példázta a kor hazug és képmuta-tó politikai légkörét.¹¹⁴ Azt is említi, hogy abba az Eötvös Kollégiumba került, ahová korábban Szabó Dezső, akinek leginkább azért hálás, mert megerősítette abban a meggyőződésében, amit a gimnáziumban kezdett felfogni, és amit az egyetem el akart takarni: az irodalomnak társadalmi feladata van.¹¹⁵ Ezután rész-letesen elmeséli első találkozását Szabó Dezsővel, aki egy hét alatt megírt Mó-ricz-tanulmányt kért tőle. Társát, azt a Padányi Gulyás Bélát, aki a háború után emigrált és állítólag az író leszidott rossz írása miatt, tapintatosan csak P.G.B.-nek titulálja. Féja azonban büszke arra, hogy talán ő volt a legszorosabb kapcso-latban és megismétli régi kijelentését: „Az író elsősorban műveiben él, ám sze-mélyisége a humusz, kiből a művek fakadnak, tehát kulcs munkáihoz, főként ott ahol az életmű kiegyenlíthetetlen emberi válság hírnöke.”¹¹⁶ Mivel Féja úgy érzi, hogy Szabó Dezső jellemzésével, leleplezésével küldetést teljesít, ő is, mint Bohuniczky Szefi, főleg az író jellemére koncentrál. Mesél nyárspolgári vágyai-ról, szentimentalizmusávágyai-ról, családja iránti gyűlöletéről, és érdekességként említi meg nőies lelki alkatát: előítéletességével, állhatatlanságával, sértődékenységé-vel, érzelgősségésértődékenységé-vel, szenvedélyességével indokolja ezt. Ezúttal már gyermekbe-tegségnek tartja azt, hogy Szabó Dezső megfertőzte a hallgatóit rögeszméivel és biztos benne, hogy tartós tábort, nemzedéket nem tudott szervezni.¹¹⁷ A vissza-emlékezés legfontosabb része a Szabó–Zsilinszky ellentét részleteit mutatja be.

Eszerint az „Előörsöt” Vass József népjóléti miniszter közvetve támogatta: linszky ugyanis Szabó Dezső segélyezése címén kapott pénzt tőle. Féja Zsi-linszky becsületességét, tisztességét hangsúlyozza, Szabóval szemben, aki nyil-vánosan megvádolta az előbbit, hogy ellopta segélyének egy részét. Féja

113 Élet és Irodalom, 1964. júl. 11. 7.

114 Féja Géza: Szabadcsapat, Szépirodalmi Kiadó, Budapest, 1965. 16.

115 Uo. 32–33.

116 Uo. 65.

117 Uo. 85.

sen kelt új gazdája védelmére és végleg kiábrándult régi mesteréből.¹¹⁸ Súlyos hibájának tartja, hogy a fiatalokat irreális álmodozásra tanította, mert a tényekkel – önmaga hitványságával – nem akart és nem mert szembenézni. „Úgy hiszem, az eltékozolt, felhígult, szétoldódott nagy lírikust kell gyászolnunk benne”¹¹⁹ – vallja, mert észreveszi lírai alkatát és a prózához való tehetségtelenségét. Végül sorra veszi, mit kapott ő Szabó Dezsőtől. Először is a valóságot, miután elhagy-ta, de ő nyitott neki teret az alkotásra, tőle tanult szónokolni, új nyelvezetet, és azt hogy az írónak társadalmi hivatása van. Azt sem hallgatja el, hogy fajelméle-tet és parasztromantikát is, de mindenekelőtt kritizáló bátorságot és küzdésvá-gyat örökölt tőle. A Szabadcsapatban később is többször említi Szabó Dezsőt, aki az összehasonlításban mindig alulmarad Zsilinszkyvel szemben. Ez utóbbi a valódi magyarokat szerette, de benne is volt messianizmus¹²⁰ és nemzeti radika-lizmusának „magyar útja” is Szabótól van. Később pedig Sinka István és Erdélyi József tévedéseiben, sértettségében is Szabó hatását fedezi fel.¹²¹

Néhány év múlva Csűrös Miklós Féja irodalomszemléletét elemezte és több nyomát is kimutatta a Szabó nézeteinek. Először is az áltudományos nemzetkarakterológiai szempontok érvényesítése során az írók egyik csoportját ő is „drámai-balladai-tragikus” jellemtípusba sorolta, ami hibás pszichológiai megközelítést jelent. A kelet-európai parasztállamok konföderációjának álma – szerinte – gazdaságilag, társadalmilag hibás felvetés volt, Féja fajelmélete pedig Szabó társadalmi és Németh erkölcsi szempontú fajfogalma között van. Végül Petőfi nála is, mint a „Két forradalmi költő” című Szabó-esszében csak asszimi-lálódott magyar. Bármennyire is elítélő jellegű a dolgozat, a legfontosabb ponto-kon rámutat Féja irodalomtörténeti eszméinek jellemzőire.¹²²

Újabb évek elteltével a Forrás című kecskeméti folyóirat indított egy so-rozatot a még első szociográfusokról és Hatvani Dániel elsőként Féja Gézával beszélgetett.

Miután úgy mutatja be, hogy munkássága „ellentmondásos”, nemsokára megkérdezi, milyen kapcsolatban volt Szabó Dezsővel. Újra elmeséli megismer-kedésük történetét, majd azt hangsúlyozza, hogy Szabó a 20-as években tulaj-donképpen egy űrt töltött be: a munkásmozgalmat elhallgattatták, a Nyugat befe-lé fordult, így ő képviselte egyedül és felemásan a forradalmiságot, a régi radika-lizmust. Szemére veti viszont, hogy teljesen figyelmen kívül hagyta a „világpoli-tikai” realitásokat és ebben a megjegyzésben az önálló „magyar útért” síkraszál-ló 56-os forradalom finom elítélését is felfedezhetjük. A beszélgetés további részében egyébként az is kiderül, hogy Féja számot vetett a tényekkel, a

118 Uo. 93.

119 Uo. 97.

120 Uo. 214–215.

121 Uo. 303–304.

122 Csűrös Miklós: Féja Géza irodalomszemléletéről, ItK, 1971/1-2/202–205.

munizmus szívósságával és a forradalom után a szövetkezetesítés támogatója lett. Szabó viszont nem ismerte az igazi parasztságot, nála a paraszt csak stilizált figura volt és a közvetlen kapcsolat, amit a népi írók naponta éreztek, nem he-lyettesíthető romantikus népszemlélettel.¹²³

A Féja Géza és Szabó Dezső kapcsolatát elemző utalások harmadik cso-portja halála után keletkezett, ami nagyobb távlatot adott egész életművének.

Bata Imre Dózsa György fegyvertársát, Lőrinc barátot keresi benne és észreve-szi, hogy Szabó legalkalmasabb tanítványa volt, akár a fia is lehetett volna. Őt is középosztályi származásának bűntudata térítette eszméletre és ugyanolyan jó előadó volt. A rideg valóságból azonban sokkal többet megérzett, megértett, éppen ezért gyakorlatiasabb volt gondolkodása, programja. „Féja olyan ember volt, aki kihívta a maga legendáriumát, ám sose volt rest a mások, vagy maga teremtette legendákat lerontani.”¹²⁴

Egy másik nekrológ szerint ő volt a népi írók „szabadcsapatának” leg-szenvedélyesebb tagja, aki már Szabó Dezső és Zsilinszky „Előörsében” kitűzte a zászlót.

Itt hangzik el először az, hogy szervező, irányító akart lenni a népi mozga-lomban, de ha ezt valóban irreguláris mezei hadnak tekintette, nem sok esélye lehetett rá. Szabó viszont sikeresen lehetett szellemi iránymutatója, mint a ku-ruccsapatoknak a református prédikátorok voltak. Az is igaz, hogy életének két meghatározó ideálja volt, akik rányomták bélyegüket pályájára: Szabó és Zsi-linszky, akiknek méltó emléket állított.¹²⁵

A harmadik nekrológ szerint Szabó Dezső alakja élete végéig mögötte

„komorlott” sötét díszletként, de Zsilinszky barátsága mintegy lemosta róla a sarat, megtisztította a salaktól, bár nem az egésztől, mert magyarságeszményét, parasztképét és messianizmusát, első mestere útravalóját sokáig megőrizte.¹²⁶

Posztumusz műve, önéletrajzának harmadik része inkább csak kiegészíti a Szabadcsapatban leírtakat. Újra hasonlítgatni kezdi mestereit: Zsilinszky tisztel-te Szabót, véd- és dacszövetséget akart kötni vele, mert belőle hiányzott az a szenvedély, de fontos dolgokban különböztek, mert míg Zsilinszky szerény és puritán volt, Szabó ízléstelen és hivalkodó, ráadásul gyűlölte potenciális fegy-vertársát. Egyénként is legjobban legtehetségesebb ellenfeleit szidta, mint pl.

Kosztolányit, Móriczot.

Az már sokkal érdekesebb, hogy Féja bevallja: Zsilinszky valóban elvett Vass Szabónak küldött pénzéből, hogy a lapjuk költségeit ki tudja fizetni, de ezt hamarosan megadta az írónak,¹²⁷ Féja Zsilinszky megvédésével csak

123 Hatvani Dániel: Közelkép a szociográfusokról, Forrás, 1976/11/65–66.

124 Bata Imre: Féja Géza halála, Élet és Irodalom, 1978. aug. 19. 4.

125 Pomogáts Béla: Megbékélt lázadó, Forrás, 1978/11/42–45.

126 Csányi László: A Viharsarok árnyékában, Új Írás, 1978/12, 78–79.

127 Lapszélre, Szépirodalmi Kiadó, Budapest, 1982. 97–99.

ta Szabó támadását, aki újra felelevenítette a politikus felelősségét Áchim meg-gyilkolásában. Valamivel több emberi gyarlóságot olvashatunk ekkor már Zsi-linszkyről is, de még mindig súlyosabbnak találja a „szellemi Matuskánál”. Féja észreveszi azt is, hogy Szabót Szekfűhöz titkos rokonszenv és irigység fűzte, ezért rágalmazta egykori kollégista társát.¹²⁸ Ami még említésre méltó az emlé-kek közül az az, hogy amikor Szabó nyomora miatt Romániába akart kivándo-rolni és Kodolányi is elhitte, hogy valóban éhezik, József Attila azonban így oktatta ki őket: „A magyarság nem gulyáshús!”¹²⁹

Nagyon sok kortársára, de leginkább ifjabb sorstársára gyakorolt hatást Szabó Dezső, de talán egyikőjükre sem annyira, mint Féja Gézára. Az elcsatolt területekről menekült fiatalemberek, mint pl. Bodor Aladár is, fogékonyabbak voltak szenvedélyes szavaira, amelyeket csak felerősített nagy igazságokra szomjazó tudatuk. Ha valamelyikőjük túl közel merészkedett hozzá, azt hamaro-san elüldözte maga mellől, de örök életére megjelölte egy olyan bélyeggel, ame-lyet Féja Géza esetében még 50 év múlva sem lehet letagadni: a magyar nemze-tért érzett aggodalommal és tenniakarással.