jelző fajok általában nem in situ eredetűek, de a beágyazó közeghez valószínű, hogy nem nagyon távol élhettek az anyanövényeik, s így a környezetre feltétlenül jellemzőek.
A Pteridophytáknak is nagy fontosságot tulajdonítok, mert a melegebb éghajlatú területeken, szubtrópusokon, esőerdőkben, nagyobb mennyiségben élnek, amit magam is tapasztaltam az ÉK-Quinsland-i esőerdőben, valamint Dél-Kínában a szubtrópusi mesophyl erdőkben. Kiemelten fontos éghajlatjelzőnek tartják a páfrányokat ANDREÁNSZKY(1955) és WALTER(1964) is.
— Tekintettel kellett lennem az ökológiai összefüggésekre is, az aktualizmus elvéből kiindulva. Mindezekhez járultak a földrajzi, geomorfológiai ismeretek, ame-lyekkel bizonyos problémák megoldhatók (szárazföldek, tengerek, hegységek, síksá-gok elhelyezkedése). Időben visszafelé haladva a kérdések megoldásához egyre több általános földtani ismeretanyagot kell felhasználni.
A magyarországi egri emelet beli rétegek aránylag kis kiterjedésűek. A hazánkkal szomszédos területekkel való kapcsolatuk fennáll DNy felé, Szlovénia irányában és DK felé az erdélyi-medencével (HÁMORet al. 1988, HÁMOR2001).
Az egri emelet megalkotói BÁLDI, SENEŠ(1975). Az emelet fogalma a magyarorszá-gi geológusok között hosszú éveken keresztül vita tárgyát képezte.
A Wind téglagyári (Eger) lelőhely palynológiai vizsgálatát 1959-ben kezdtem el Pálfalvy István paleobotanikai vizsgálataihoz kapcsolódva és az első vizsgálati adatokat 1963-ban tettük közzé (NAGY, PÁLFALVY 1963). Először a téglagyári feltárás felszíni rétegeit, majd a bányaudvar területén lemélyített fúrást mintáztuk meg (2. ábra). Ezekből a mintákból írtam le a holoszratotípus palynoflóráját, új fajokat és részletes értékeléseket adtam a lelőhelyről (NAGY1963a, b, c, 1979, 1992, PLANDEROVÁet al. 1975).
Az alsó-egri emeletet — amit a szakirodalom oligocénnek tart (HÁMOR2001) — a Wind téglagyár (Eger) területén 1961-ben lemélyített 80 m-s fúrásszelvény (BÁLDI
1966) és a felszínen fölötte lévő „x” jelű rétegek mintái képviselik.
A fúrást az oligocén Kiscelli Agyag rétegekre telepítették. A Kiscelli Agyag rétegeiből (80,3–36,2 m) megvizsgált 6 minta oligocénre jellemző, tengerpart közeli plankton szervezeteket tartalmazott csak (NAGY1979).
BÁLDI (1966) a rétegsort a fúrás 32,2 m-től kezdődően tartja egri korúnak.
Glaukonitos tufitos homokkőből (32,5–21,5 m között) 2 mintát, molluszkás agyagból (18,3–4,0 m között) 10 mintát, a felszíni „x” rétegekből 2 mintát vizsgáltam. Ez utób-bi rétegekből származó makroflóra-maradványokat a kutatók (Andreánszky, Legányi, Pálfalvy) „alsó flórának” nevezték el. Az „x” rétegek anyagát, kiegészítve a fúrás megvizsgált alsó-egri anyagával, én együttesen nevezem „alsó flórának”.
E rétegek felett található steril, molluszkás homok után, ismét agyagréteg települ, a benne található makroflóra az ún. „középső flóra”, amit gazdag palynoflóra egészít ki.
Ezt az átmeneti jellegű flórát már a felső-egri emelethez tartozónak vélem. Az ezt követő, 40 méteres szakasz nem tartalmaz sporomorphákat, steril, ugyanis különböző összetételű homokkövek, majd homokrétegek alkotják. A felettük lévő „u” (Unio fajokat tartalmazó) rétegek makroflórában gazdagok, ez az ún. „felső flóra”. Az utób-bi rétegsort 20 cm-ként begyűjtöttük palynológiai vizsgálatokra (cca. 15–16 m-ből 37 mintát, NAGY1979). A felső-egri emeletet a szakirodalom a miocénbe sorolja (HÁMOR
2001).
Értékelés
Alsó-miocén Egri
A holosztratotípus anyagára jellemző a hőmérsékleti adatok viszonylagos egyön-tetűsége (3., 4. ábra). Az alsó-egri hőmérsékleti értékei 16,3 °C és 22,7 °C, a felső-egrié 16,9 °C és 21,9 °C közöttiek. A megvizsgált mintákban a trópusi, ill. szubtrópusi ele-mek száma nagyobb, mint a mérsékelt égövi eleele-mek száma. Nem egyszer a trópusi elemek száma a legnagyobb.
A trópusi elemek előfordulása a legnagyobb eltérés a jelenlegi hazai flórától. Ezek közül a leggyakoribbak az egri rétegsorban a Sapotaceae család képviselői, 42 mintából 16-ban fordulnak elő. A Sapotaceae családhoz tartozó egyedek a THOMSON, PFLUG(1953) alapján meghatározott formák. A szerzők előfordulásukat a paleocéntől kezdődően a raj-nai barnakőszénrétegekben jelölték meg. A Sapotaceae családra vonatkozóan írja WILLIS
(1966) „35–75, ill defined genus, 800 species, tropus. Mostly trees”. Előfordulásuk:
„Africa, Malaysia, to Pacific, Indochina, SE Asia, Australia, Salamon insl., W. I., tr.
Am.”. WALTER(1964, p. 105) az Amazonas trópusi esőerdő 60 m-es szintet alkotó magas fa társulás elemeként említi a Sapotaceae család képviselőit. Az Uránia, Növényvilág, Magasabbrendű növények II. pp. 183–186 szerint „a Sapotaceae családhoz kb. 800 faj tar-tozik, kevés kivétellel a trópusokhoz, vagy a szubtrópusokhoz kötődik (DANERT et al.
1976). Egy faja DNy-Mexikóban száraz erdőségeket alkot. A Bumeliagenus elterjedése az USA-ban északra Illionisig felnyúlik, délen Argentínáig lenyúlik. A trópusi esőerdő és a szavanna formációban élnek.”. Ugyanezt írja REHDER (1934, p. 732) a Bumeliára vonatkoztatva. A Sapotaceaeval együtt él a trópusi esőerdőben az Araliaceae család is (WALTER1964), amint ez kimutatható az alsó-egriben a fúrás 10,9–11,1 m-ben és az „x”
rétegekben, valamint a felső-egri „u” rétegek 8. mintájában.
Az esőerdő alacsonyabb tengerszinten előforduló részét, Walter (1964) alapján, a pálmák alkotják. Az alsó-egri szelvényben (9,2–9,7 m-ben) Calamus,majd a következő 3 felső mintában, valamint az „x” rétegekben más pálmapollenek (Monocolpo-pollenites tranquillus, Sabal(Monocolpo-pollenites sp.) is jelentkeznek. A középső flóra anyagában is van pálmapollen, de a legnagyobb mennyiségben a felső flóra „u” rétegek a 9., 10., 11. és 12. mintáiban fordul elő a Calamus pollen. Más pálmapollenekkel együtt, 1-1 példányban, a rétegsor csaknem minden mintájában megtalálható.
A trópusi páfrány spórák nagy része aljnövény eredetű: a Cicatricosisporites (Aneimia), Osmunda, Gleichenia, Leiotriletes (Lygodium), Polypodiaceae, Cyathea, Cibotium, Pteridium, Aspleniumés a Selaginella.Egy részük epiphyta is lehetett, amint ezt az ausztráliai Brisbanetől ÉK-re fekvő esőerdőben láthattam.
Az egri éghajlatára jellemző trópusi fajok közül szárazságra utaló a Pentapollenites (Dodonaea,Sapindaceae). Ezt a genuszt több, morfológiailag elkülöníthető pollenfaj képviseli. Mind az alsó-, mind a felső-egriben több szárazságot jelző fajjal együtt je-lentkezett, vagy az alattuk, vagy a felettük lévő mintákban találhatók.
Szárazságra utaló fajok: alsó-egri felső-egri
Wind téglagyár, fúrás Wind téglagyár, feltárás Dodonaea 9,2–9,7, 8,3–9,2, 7,8–8,3 xf, 8, 12
Symplocos 23
Ephedra xa
Myrtus xf, 9, 14, 23
Ilex 21,5–21,9, xa xf, k 7, 9, 32
Artemisia 9,2–9,7
Chenopodiaceae 8,3–9,2
Compositae 8,3–9,2 11
Symplocospollen aránylag kevés mintában van. Trópuson és szubtrópuson egyaránt előfordul Ázsiában, Ausztráliában, Polinéziában és Amerikában (WILLIS 1966). Az Uránia (DANERTet al. 1976) szerint az USA-ban nyáron zöld cserjék az atlanti partok-tól Delavarig fordulnak elő, ezenkívül Ázsiában, Észak-Kínában és Japánban élnek (KRÜSSMANN1960, Abb. 327). A trópusi zónák periodikus éghajlatú, száraz, hegyvidé-ki területein találhatók. Mindezek azt mutatják, hogy a meglehetősen sok trópusi maradvány nem utal sem esőerdőre sem trópusra, hanem meleg szubtrópusra, száraz éghajlati periódussal.
A Podocarpus genus pollenjei nagyon gyakoriak (az alsó-egri 14 kiértékelhető mintája közül 4-ben, a felső-egriben 16 mintából 10-ben találhatók). WILLIS (1964) szerint a Podocarpus genusz 100 fajjal — a trópustól a mérsékelt égövig — főleg a déli félgömbön él. Felnyúlik északra is, a Himalajától Japánig terjedő területen. WALTER
szerint (1964, p. 203) a trópusi szubalpin erdő tipikus képviselője, a Dacrydiummal együtt. Podocarpusés Dacrydiumegyütt található a Wind téglagyári fúrás 9,1–9,7 m-ben és a „k” rétegm-ben (2. ábra).
Az Engelhardtia pollenje, kevés példányszámban, az egri emelet mindkét sza-kaszában, csaknem minden mintában előfordul. WALTER (1964) Jáva 1800 m feletti régióiból említi (Regenwälder bei abnähmender Temperatur), WILLIS (1966) a Himalajától Formozáig, DK-Ázsiában Malajziáig, valamint Mexikóból és Közép-Amerikából említi. Walter megfigyelése alapján a jávai előfordulási helyén az évi középhőmérséklet 12–17 °C, 3400 mm évi csapadékkal, egy maximálisan 3 hetes száraz periódussal. Tehát trópusi területen szubtrópusi éghajlati körülmények között él.
Ez lehet a magyarázata, hogy még a hazai pontusi emeletben is előfordul. Walter is megemlíti az Engelhardtiakevés számban való előfordulását. Pollenje valóban az egész neogénben előfordul, de általában kis számban. A kis példányszám adódik magashe-gységi élőhelyéből is, mert így általában a beágyazó közegtől nagy távolságban éltek.
A sporomorphák alapján mocsaras, lápos területről nem igen beszélhetünk az egri szelvényben, annak ellenére, hogy a Cyrillaceaepollenek elég gyakran előfordulnak. A láperdőket alkotó Taxodiaceae–Cupressaceae család képviselői csak kis pollenszámmal mutatkoznak, bár ezeknek a növényeknek nem csak a lápos terület az egyedüli élőhe-lyük. A legfontosabb mocsarat, lápot jelző növények (Myrica, Nyssastb.) hiányoznak.
A sok homokos üledék miatt is sok a pollenmentes minta.
Néhány kifejezetten szubtrópusi, de még mediterránra is jellemző faj jelenléte teszi valószerűtlenné a trópusi éghajlatot: Ginkgo, Cedrus, Sciadopitys,sőt mediterrán Pinus taeda, és Zelkovapollen is megtalálható. Kifejezetten mérsékelt égövi faj igen ritka, de ilyen, pl. az Alnus, amelynek pollenje már az alsó-egri kezdetétől megtalálható. A rétegsorban felfelé haladva lassan emelkedik a mérsékelt égövi fajok száma, ilyenek a Pinus silvestristípusú fenyők és a Carpinus, Acer, Ostryafajok pollenjei. A mérsékelt égövi genusok közül kifejezetten meleg mérsékelt klímát jeleznek a Castanea, Juglans, Carya, Pterocarya.Az egri emeletben mégis a trópusi, szubtrópusi fajok dominálnak
a mérsékelt égövinek feltételezettekkel szemben. Sokszor előfordulnak quercoid típusú pollenek, amik nem felelnek meg a ma itt élő Quercusoknak, amiket POTONIÉ et al.
(1950) Cupuliferoid típusoknak könyvelnek el, s így mérsékelt égövinek vehetők. A Wind téglagyári szelvényben jelentkező Abies- és Picea-félék is mérsékelt égövinek tekinthetők. Ezek a genuszok a trópusokon, szubtrópusokon is 4000 méteres magassá-gokon jelentkeznek, tehát a Központi-Paratethys területén nem lehettek volna az egri emeletben.
A Wind téglagyári (Eger) szelvényre tehát meleg szubtrópusi klíma a jellemző, 20
°C körüli hőmérséklettel, évi cca. 1500 mm csapadékkal. A csapadékviszonyok vál-tozóak. Az év folyamán egy aránylag rövid szárazabb periódus feltételezhető. Az alsó-egri alemeletben 19 °C középhőmérséklet, a felső-alsó-egri alemeletben 18,97 °C adódott a holosztratotípus adataiból.
Az egri szelvény palynológiai vizsgálatán kívül (NAGY1963a, 1979b, 1985, 1992) számos makropaleobotanikai gyűjtés és vizsgálat történt a gazdag anyagot tartalmazó lelőhelyen (ANDREÁNSZKY 1943a, b, 1955, 1959, 1962, 1966; PÁLFALVY 1961; NAGY, PÁLFALVY1963; HABLY1983; KVAČEK, HABLY1991; HABLY, FERNANDEZMARON1998).
Andreánszky 1966-ban az Wind téglagyári szelvény alapján megállapításokat közöl a paleoklímáról.
Közép-Európában az eocént tartja a tercier legmelegebb részének. Ehhez vi-szonyítva az alsó-oligocént jelentős lehűlés jellemzi, déli félgömbi és kelet-ázsiai szubtrópusi elemek számának megnövekedésével. A Coniferae száma is megnövek-szik. A trópusi elemek háttérbe szorulnak, kevés pálmával. A felső-oligocén elején a hőmérséklet nem emelkedik, csak a csapadékviszonyok változnak. A Wind gyári szelvény alsó és középső flórája a déli affinitás helyett kelet-ázsiai affinitású és csak néhány mérsékelt égövi elem (Turgay-flóra) szaporodik el. A szelvény felső részében, a „felső flórában” a trópusi elemek, a csapadék növekedésével a széles levelű nővények és a páfrányok szaporodnak el. Ugyanezen időben — már nagyobb meny-nyiségben — betörnek a Turgay-elemek a flórába. Ez lehet a topográfiai viszonyok következménye is.
A palynológiai elemek is igazolják a változásokat. A trópusi páfrányok jelentős részét képezik a vegetációnak. A Cicatricosisporites lusaticus, Clavifera, Cibotiides zonatus, az alsó-egriben találhatók, de a felső-egriben újabb Cicatricosisporites, Gleicheniafajok jelentkeznek. Egyidejűleg valóban megnövekednek a Coniferae meny-nyiségi adatai. A szubtrópusi Coniferae (Cedrus, Pinus taeda, Cathaya,Taxodiaceae) mellett, mérsékelt égöviek is jelentkeznek (Abies, Picea). A mediterrán lombos növények (Myrica, Olea, Zelkova) mellett, mérsékelt égövi lomblevelűek (Acer, Carpinus, Alnus) is megmutatkoznak. A meleg szubtrópusi klíma biztosítja a trópusi elemek fennmaradását, a távolabbi hegyvidék a mérsékelt égövi növényzet létét. HABLY
(1983) egri paleoflóra kutatásai is igazolják a mérsékelt égövi flóraelemek jelenlétét az
„alsó flórában”.
Andreánszky megállapítását támasztják alá a palynológiai adatok, a felső-egriben.
A pálmafajok nagyobb arányú jelentkezése a flóraváltozást jelzik, míg az átlag hőmérséklet csaknem azonos marad. Valójában szárazabb és nedvesebb periódusok váltakoznak. A Dodonaea fajok ilyen szárazságjelző csoport, ami nemcsak déli
félgöm-bi kapcsolatokra utal, mert észak-afrikai, szaharai előfordulásuk is ismert (WALTER
1964). A Podocarpusis déli félgömbi elem, bár DK-Ázsiában ma is él.
A szárazságtűrő szaharai Dodonaea fajok jelenléte és HABLY, FERNANDEZMARRON
(1998) összehasonlító kutatásai alapján elképzelhető, hogy az alsó-oligocénben Dél-Európára jellemző subxerophyta fajok magyarországi összefüggései az egri emelet-ben is fennmaradtak. A Leguminosae (Tricolporopollenites ssp. fallax) jelentős képviselete is alátámasztani látszik ezt a feltevést. A HABLY(1991) által felsorolt egri makroflóra fajok több mint a fele (53-ból 30, azaz 56,6%), megtalálható a pollensze-mek között.
A Fót–1 mélyfúrás alsó 189,0–372,0 m-es szakaszát (183 m-t) Hámor és Halmai, a felső-egri Szécsényi Slír Formációba sorolták. A felette lévő kárpáti rétegek pon-tos elhatárolása nem sikerült, sem a foraminiferák (GELLAI Ágnes szóbeli közlése), sem a palynológiai adatok segítségével (102,0–189,0 m között a Garábi Slír Formáció üledékei találhatók). A rétegsorból, 68 minta palynológiai vizsgálatával, gazdag flórát sikerült megtalálni. A minták tartalmazzák az egri valamennyi jellemző tró-pusi, szubtrópusi és mérsékelt égövi faját. Egy-egy genuszból több faj is jelen van.
Ez természetes is, mert sokkal hosszabb rétegsorról van szó, mint a Wind téglagyári (Eger) szelvény és kevesebb steril homokos mintát tartalmaz. Sokkal több a plankton szervezet (Deflandrea spinulosa, Pleurozonaria manumi, P. minor), amelyek part-közeli tengerre utalnak. Az édesvízi planktonanyag is azonos. A páfrányok nagyon nagy fajszámmal jelentkeznek. A minták anyagából szerkesztett éghajlati görbe 22,5
°C és 13,3 °C közötti hőmérsékleti értékeket mutat, középhőmérséklete 17 °C (5.
ábra). A görbe aránylag egyenletes lefutású. A holosztratotípus értékeinél több mint három fokkal alacsonyabbak az alsó értékek. Ez a Coniferae, elsősorban a hegyvidékre utaló Pinus silvestris pollenek megnövekedett számából adódik. Ha ezektől eltekintünk, akkor a trópusi és szubtrópusi elemek együttes száma nagyobb, a mérsékelt égövieknél. A mérsékelt égövi elemek, a fenyők nagyobb száma a két lelőhely geomorfológiai helyzetének különbözőségéből adódhat. Mindkét lelőhely
— a tengeri plankton szervezetek alapján — partközeli, de az egri sztratotípus a parthoz közelebb fekvő. Erre utal a sok homokos minta, valamint egy folyótorkolat jelenléte is. Ez utóbbit igazolja az aránylag rövidebb rétegsorban a Calamuspollenek nagyobb számú, gyakori jelenléte. A fóti lelőhely a partvonaltól kissé távolabb lehetett, ahová az egykori hegyvonulatok (Veporidák) oldalairól a vízfelület felett a Coniferae pollenjeit a szél könnyen továbbította.
A Tata TVG–27 fúrás a legnyugatibb az általam vizsgált egri emeletbeli anyagok-ból. A 16,5 m rétegsorból 2 minta volt értékelhető. A spektrumok, 15–18 °C hőmérsék-let melhőmérsék-lett, a felső-egrire igen jellemző paleoflórára utalnak: Sapotaceae, Dodonaea, Cicatricosisporitessp., Polypodiaceoipollenites gracillimusal.
Az egri emelet hőmérsékleti jellemzői tehát: alsó-egri alemelet 19 °C hőmérsékleti középértékkel a hazai neogén legmelegebb részértéke, 22,7 °C maximális, 14,8 °C minimális értékkel. A felső-egri alemelet középértéke 18 °C, a maximális értéke 25,6
°C, a minimális érték 12,7 °C. Az egri hőmérsékleti középértéke 18,25 °C.
Eggenburgi
Az eggenburgi tenger Magyarország területén kisebb kiterjedésű, mint az egri (HÁMORet al. 1988). Palynológiai vizsgálatok elég nagy számban készültek a külön-böző fúrásokból, de a litológiai viszonyok miatt, csak igen kevés eredménnyel jártak.
HÁMOR (1997) alapján az eggenburgi transzgresszió feltehetőleg az észak-erdélyi-medence felől jutott el a Sajó-völgy–Ózd–Cserhátalja–Budai-hegység déli területére, ahol ez a tengeri üledékgyűjtő kimutatható. Ide tartozik a palynológiailag vizsgált, Püspökhatvan–4 és a Budajenő–2 fúrások rétegsorának tengeri plankton szervezetekkel igazolt eggenburgi szakasza.
A Püspökhatvan-4 fúrás 185,0–306,0 méterközből (Szécsényi Slír Formáció, 121 m) 40 db minta vizsgálata tette lehetővé a hazai eggenburgira vonatkozó paleoklimatológiai megállapításokat. A klímagörbe (6. ábra) aránylag egyenletesen mozog a 18 °C érték körül, hőmérsékleti középértéke 18,17 °C. A legmagasabb hőmérsékleti adat 22 °C, a legalacsonyabb 13,5 °C. A 20 °C feletti érték ötször, 15 °C alatti kétszer fordul elő. A trópusi fajok száma kisebb, mint az egriben. Nem fordult elő, pl. Lauraceae, Calamus pollen, és a spórák közül nem volt Gleichenia, Cicatricosisporites, Favoisporites genu-sokra utaló faj, amelyek a paleogén flórák jellegzetességei. Az itt megjelenő spórafajok a Polypodiisporites histiopteroides, P. secundus, P. repandus, P. clatriformis, Polypodiaceoisporites helveticus, P. lusaticus, Corrugatisporites paucivallatus, Dictyophyllidites pessinensis, Punctatisporites crassiexinus, Microfoveolatosporites sellingi. A trópusi, szubtrópusi fajok együttes száma minden mintában dominál a mérsékelt égöviekkel szemben. A szárazságtűrő növényekre utaló pollenek igen kis számban vannak jelen: Ephedra, Chenopodiaceae, Artemisia, Dodonaea egy-egy mintában, Ilex három mintában. A hőmérséklet és a csapadék eloszlása egyenletesebb volt, mint az egriben. Olyan meleg szubtrópusi éghajlat lehetett, ahol az esőtlen perió-dus hosszabb volt, de nem volt nagy szárazság, valószínűleg a tenger hatására. Nem volt erősen csapadékos időszak sem, amire az aránylag kisebb mennyiségű páfrányspóra utal.
A litológiai viszonyok nem kedveztek a sporomorphák megmaradásának, mert az arány-lag nagy fajszámmal jellemzett mintákban is — az olyan nagy pollenhozamú nemzetségek, mint pl. az Alnus— csak 1-2 példánnyal vannak képviselve.
Az északi, tengeri üledékgyűjtőhöz tartozik a nyugatabbra levő Budajenő–2 fúrás, melynek 488,5–575,9 m közötti szakaszából 9 mintát vizsgáltam. Ezekből az alsó 5 volt értékelhető (518,2–575,9 m között (Mányi Homokkő Formáció). A legmagasabb hőmérsékleti érték 22,3 °C, a legalacsonyabb 13,4 °C. A fajok között új elemek is van-nak: Agavaceae, Alangium, Malvaceae. A Malvacearumpollis bakonyensis fajt a Várpalota–133 fúrás ottnangi szakaszából írtam le (NAGY1962). Ez a faj biztosan tró-pusi, ugyanis Indiában az alsó miocénben olyan nagy mennyiségben fordul elő, hogy Malvacearumpollis bakonyensis cönozonát különítettek el (RAO 1995; SAXENA, RAO
1996). RAO(1995) a M. bakonyensisélőhelyéül tengerpart menti környezetet tételez fel.
Ennek alapján a Budajenő–2 fúrás 575,5–575,9 m-ben meleg, csapadékos szubtrópusi éghajlatot feltételezek, közeli tengerpartot láperdővel. A lápon kívüli közeli szárazföl-di területen szárazságot jelző Ephedra, a közeli hegyvidéken Ostrya, Juglansés quer-coid elemek, Coniferae-vel kevert lomberdő mutatkozik.
HÁMOR (1997) szerint „a tengeri sorozathoz legközvetlenebbül kapcsolódik a hát-téremelkedéssel felerősödő, kontinentális eredetű törmelékszállításból keletkező Zagyvapálfalvai Formáció”. Ennek a formációnak a területén számos fúrás, feltárás palynológiai vizsgálata történt meg (Egyházasgerge–1, Nógrádmegyer–1 és Nógrádsipek–1 fúrások, Nagybátony szorospataki és zagyvapálfalvai homokbánya, Sóshartyán korpás-tetői homokbánya, kazári kavicsbánya, Kisterenye arany-hegyi homokbánya, Kazár I. alapszelvény, Ipolytarnóc körüli tengeri eggenburgi rétegek), amelyek nem szolgáltattak palynológiai adatokat (NAGY1992).
A Zagyvapálfalvai Formáció Tordasi Tagozatában — HÁMOR(1967) által is említett
— a Tököl–1 fúrás deltafáciesesű képződményekre utaló szelvénye, tengeri plankton szervezeteket tartalmaz, de sporomorpha állománya olyan csekély és szelektíve fosz-szilizálódott, hogy paleoklimatológiai adatok megállapítására alkalmatlan.
A terület ÉK részén mélyített Balaton–26 fúrás 521,1–604,2 m közötti eggenburgi rétegsor (Pétervásári Homokkő Formáció) 5 db mintájából csak az 581,5–585,5 m-ben található sporomorphákból 19 °C körüli hőmérsékletű éghajlatra és tengeri üledékre lehetett következtetni.
A kontinentális kifejlődésű északi-bakonyi területhez a Pápa–2 fúrás, a déli Szászvári Formációhoz a Szászvár–8 fúrás kapcsolódik. Mindkét fúrásban édesvízi algák jelentkeznek. A Pápa–2 fúrásban a szelektív fosszilizáció következtében csak a nagyon vastagfalú spórák maradtak meg — amelyek mind trópusi eredetűek — így az anyag paleoklimatológiailag értékelhetetlen. A Szászvár–8 fúrás eggenburgi szakasza nem értékelhető. A Tekeres–1 fúrás 1020,7–1024,2 m közötti mintája (Szászvári Formáció, Mecseknádasdi Tagozat) csak néhány sporomorphát tartalmazott, ezek 19,5
°C-ra utalnak. Ezen fúrások földtani vonatkozású bizonytalanságaira HÁMOR(1997) is rámutatott.
A Mezőföldön lemélyített Lajoskomárom–1 fúrás 1029,3–1393,7 m között 21 mintát vizsgáltam meg, de csak 6 mintában fordult elő kevés sporomorpha. Ezek segítségével próbáltam a palaeoklímára következtetni. A legmagasabb hőmérsékleti érték 19,8 °C, a legalacsonyabb 13,2 °C volt. A legtöbb mintában előforduló Pleuro-zonaria digitata, és a legfelső mintában megjelenő Micrhystridium sp. tengeri kör-nyezetet jelez. Az 1080–1101 m-ben a Pleurozonaria plankton szervezet mellett elő-forduló Botryococcus braunii édesvízre utal. Trópusi elemek a Sapotaceae, Engelhardtia, Monocolpopollenites tranquillus, Cibotiides zonatus, Leiotriletes maxoides maximus, szubtrópusiak a Tricolporopollenites cingulum pusillus, Taxodiaceae, Myrica és mérsékelt égöviek a Pinuspollenites labdacus, T. cingulum oviformis, Alnipollenites verustalálhatók. Ezek a fajok az alsó-miocén minden szint-jén megtalálhatók. A fúrás hőmérsékleti értékeiről készült grafikon, nagyon hasonló a legteljesebben eggenburginak minősülő Püspökhatvan–4 fúrás grafikonjának lefutásához (7. ábra).
Az eggenburgi idején tehát aránylag kiegyenlített meleg szubtrópusi éghajlat uralkodott, 18 °C körüli (17,95 °C) átlaghőmérséklettel, évenként aránylag hosszú szárazabb periódussal, 1200–1500 mm csapadékkal.
Ottnangi
A magyarországi ottnangi képződmények kiterjedése, HÁMORet al. (1988) térkép-vázlata és HÁMOR (1997) alapján, az eggenburginál jóval kisebb. Az ottnangi és az eggenburgi képződmények határát az „alsó riolittufa” rétegek (19,6±1,4 M év) képezik.
Az ismételt transzgresszió (HÁMOR1997, 2001) DK- ről, Erdély felől érkezett, de ÉNy-ra csak Salgótarján vonaláig jutott el. A Sajó-kapunál a Salgótarjáni Barnakőszén
Az ismételt transzgresszió (HÁMOR1997, 2001) DK- ről, Erdély felől érkezett, de ÉNy-ra csak Salgótarján vonaláig jutott el. A Sajó-kapunál a Salgótarjáni Barnakőszén