jellemző fenyőpollenek. A sokkal kevesebb pollent produkáló, rovarbeporzású trópusi vegetációs %-értékeket nagyon sok esetben fölülmúlják a Coniferae pollenek tömegei (I. tábla: c ábra).
A két felső-egri lelőhely hőmérsékleti adatai alapján a felső-egri hőmérsékleti középértéke 18 °C.
Az eggenburgi éghajlata
Az egri emeleténél kisebb kiterjedésű eggenburgi rétegek legvastagabb rétegsorát a Püspökhatvan–4 fúrás képviseli. A hőmérsékleti görbe nem mutat nagy kilengéseket, 18,17 °C a középhőmérséklet értéke (II. tábla: a ábra). A növényzetben nincs jelentős változás, a trópusi páfrány fajok száma csökken, egyes fajok eltűnnek, nehány új jelenik meg. Bizonyos szárazságra utaló elemek száma növekszik. Valószínűsíthető a tengeri monszunhatás csökkenése a tenger kisebb elterjedése miatt. Az évi csapadék átlag értéke cca. 1000 mm lehetett. Az értékelhető fúrások (Lajoskomárom–1 17,77 °C, Balaton–26 18,8 °C, Budajenő–2 16,66 °C és a Püspökhatvan–4 fúrás 18,17 °C) adatai alapján az eggenburgi emelet hőmérsékleti középértéke 17,8 °C. A sporomorphák éghajlati igénye alapján készült százalékos értékeket képviselő diagram szerint mind-három görbe igen magas és igen alacsony értékeket is képvisel. A trópusi értékek 75,8–15,3% között, a szubtrópusiak 43,7–3,4% és a mérsékelt égöviek 73,3–6,2%
között mozognak. A szubtrópusi elemek a legalacsonyabb vonalvezetésűek, míg a legtöbb esetben a trópusiak dominálnak, némelykor a mérsékelt égöviek. Ez utóbbiak, mérsékelt égövi fenyőpollenek, a távolabbi magasabb hegyvidékről transzportálódtak.
Az ottnangi éghajlata
Az előzőknél még kisebb kiterjedésű ottnangi, rövidebb időtartama miatt is, sajá-tos helyet foglal el, éghajlati szempontból is, a neogén emeletek éghajlatának sorában; ugyanis a láperdő kifejlődésének megfelelő éghajlatú. A szénképződési időszakok jellemzője, hogy az egész neogén folyamán csaknem azonos összetételű vegetációval és csaknem azonos éghajlattal jelenik meg. Általában alacsonyabb hőmérsékletet képvisel, mint a láperdőket nem tartalmazó terület. A Kárpát-medencében (Magyarországon és Szlovákiában) Salgótarjáni Barnakőszén Formáció néven ismert. Saját kutatásaim a borsodi barnakőszén vizsgálatára összpontosultak.
Egy kelet-borsodi szelvény palynológiai vizsgálatai paleoklimatológiai adatai a következők: A eggenburgi fekü (Kurittyán–630 fúrás eggenburgi rétegsora), hőmérsékleti középértéke 18,4 °C, felette a 4 m-es V. telep 15,9 °C. Felette a meddőt 2 fúrás képviseli: a Tardona–30 fúrás 5 mintája (327–340 m között) 17,2 °C és a Diósgyőr–366 fúrás 5 mintája (333,8–350,5 m között) 18,7 °C -al. A 2 méteres IV.
telep hőmérsékleti középértéke 15,89 °C. A következő meddő a Tardona–72 fúrás 10 mintája (182,5–314,8 m között) 14,65 °C. A III. telep és a III–II. telep meddője nem volt begyűjtve. Az 1 méteres Edelény II. telep 14 mintájának hőmérsékleti középértéke 15,4 °C. Felette sem a meddőt, sem az I. telepet nem gyűjtötték be, csak
az első telep feletti meddő volt képviselve a Diósgyőr–366 fúrás 34,6–209,1 m közöt-ti 5 mintával, amelyeknek hőmérsékleközöt-ti középértéke 14,8 °C. A hőmérsékleközöt-ti értékek világosan bizonyítják a láperdőknek a meddőkhöz viszonyítottan alacsonyabb voltát.
A rétegsorokban felfelé haladva határozottan megállapítható a hőmérséklet lassú csökkenése is. A sporomorphák százalékos hőmérsékleti adatait átvizsgálva megál-lapítható, hogy a széntelepekben a trópusi sporomorphák maximuma 32%, a legalsó, V. feketevölgyi széntelepben; minimuma 3,3%, szintén az V. telepben található (II.
tábla: b ábra). A meddőt képviselő Tardona–30 fúrásban 58,8% a maximum érték, a minimum 15%. A trópusi fajok százalékos diagramja általában a legalsó helyet foglalja el. A széntelepekben a szubtrópusi fajok diagramjai dominálnak (II. tábla: c ábra). A Lyukóbánya IV. telepben a trópusi és szubtrópusi fajok százalékos értékei valamivel kisebbek, de itt is megállapítható a szubtrópusi láperdő dominanciája (III.
tábla: a ábra). Az egy méteres Edelény II. telep néhány mintájából is látható a láperdő uralma (II. tábla: b ábra).
Lokális hatásnak tekinthetők a Várpalota–133 (Bakony) (III. tábla: cábra) és a Tekeres–1 (Mecsek) fúrások (IV. tábla: a ábra) uralkodó mérsékelt égövi diagramjai, amelyek a hegyvidéki mérsékelt égövi erdőtakarók polleninvázióinak kifejezői.
Alsóvadász–1 és a Szászvár–8 (IV. tábla: b ábra) fúrások diagramjai képviselik a láperdők általánosan jellemző megjelenési formáit, a Zengővárkony–45 és a Pusztakisfalu–VI fúrások az ottnangi meleg szubtrópusi éghajlatának kifejezői (IV.
tábla: c és V. tábla: a ábra).
Az összes ottnangi lelőhely hőmérsékleti adatai 16,7 °C középértéket adnak, ami csaknem 1 °C csökkenést jelent az eggenburgihoz viszonyítva. Ez nagyrészt a bar-nakőszénképző láperdők hőmérsékletével van összefüggésben. Nehezebb kérdés a csapadékviszonyok megállapítása. Ezt WALTER (1964) recens vegetációk tanul-mányozása során is nehezen megállapíthatónak tartja, mert a talajnedvesség, ami a vegetáció léténél nagyon fontos szerepet játszik, nem csak a csapadék függvénye.
Mindenesetre az ottnangi láperdők a lápok, elmocsarasodások következményei, ami a tenger oszcillációjával magyarázható. Néhol a sporomorphák, ill. helyenként a páfrányfélék számának csökkenése szárazságot jelez az általában meleg szubtrópusi klímában.
A kora-miocén éghajlata
Az alsó-miocén 3 emelete a geológiai ismeretek alapján: a késő-egri, eggenburgi és ottnangi időt foglalja magában. A palynológiai kutatások eredményei alapján nem von-ható éles határ az alsó- és a felső-egri alemelet közé. Mai tudásunk szerint mindhárom alsó-miocén emelet kis kiterjedésű és elhelyezkedésük is közel azonos a Kárpát-medencében. A kora-miocén a neogén legmelegebb szakasza. Meleg szubtrópusi éghajlatra utalnak a sporomorphák. Ebben a szakaszban a legjellemzőbb a trópusi fajok aránylag nagy faj- és egyedszáma. A rétegsorokban felfelé haladva a fajszámoknál az egyedszámok csökkennek jobban. Szubtrópusi éghajlat alatt is megél a legtöbb trópusi faj, megfelelő éghajlati és ökológiai körülmények között. A rétegsorokban felfelé ha-ladva a hőmérséklet lassú, de mérhető csökkenése kimutatható.
A kora-egri (oligocén) hőmérsékleti középértéke 19 °C, a késő-egri hőmérsékleti középértéke 18 °C, a eggenburgié 17,8 °C és az ottnangié 16,7 °C. A vegetáció százalékos összetétele alapján készült diagramok világosan kimutatják az egri rétegsorokban a tró-pusi fajok dominanciáját (l. I. tábla: a, b, c diagramokat). A Fót–1 fúrás diagramjában a közeli magas hegységek mérsékelt égövi erdők pollenjei is nagy számmal mutatkoznak.
A vegetációban kismértékű változás van, ami az egrin belül alig észrevehető. Az alsó- és a felső-egri alemeletben is vannak szárazságra utaló elemek is. Az eggenburgi emelet hőmérsékleti diagramja egyenletes lefutású. A trópusi fajok dominanciája mutatkozik az éghajlati történések természetes rendje szerint a százalékos diagramokon (l. II. tábla: a diagramot). A hegyvidékek és az uralkodó szelek hatására a mérsékelt égövi növényzet sok esetben túlszárnyalja a trópusi, szubtrópusi sporomorphák mennyiségét. Az ottnangi idején a tenger kiterjedésének nagymértékű csökkenése és tengerpartok elmocsara-sodásának következtében, a láperdők kialakulása miatt, csökken a hőmérséklet. Ez az alacsonyabb hőmérséklet jellemző a kőszéntelepekre. A köztes minták hőmérsékleti értékei magasabbak.
A középső-miocén
A kárpáti éghajlata
A kárpáti a megváltozott geológiai körülmények miatt, élesen elhatárolódik a miocén idősebb szakaszaitól. A délnyugatról érkező transzgresszió során a tenger az előzőknél sokkal nagyobb területet öntött el. A megváltozott vegetáció elemek klí-maváltozásra utalnak. A kora-miocén paleogénből fennmaradt fajai csaknem eltűn-nek. Ez a jelenség azonban nemcsak az éghajlat változására utal, hanem a geológiai idő előre haladásával a fajok természetes elgöregedésére, eltűnésére is. Új fajok jelennek meg, amelyek között vannak trópusi fajok, legalábbis morfológiai sajátsá-gaik arra utalnak — pl. a Mecsekisporites fajok — viszont a megjelenő májmohák ma is élő fajai, többnyire mérsékelt égöviek. A Mecsek körüli fúrások mintái sok trópusi fajt tartalmaznak, de az új fajok között már feltűnnek mediterrán éghajlatra utalók. A Komló–120 fúrás (V. tábla: b ábra) hegyekkel körülzártságára mutat a sok mérsékeltövi Coniferae pollen jelenléte. A Bakony térségéhez tartozó fúrások (Várpalota, Berhida) rendkívül gazdag flórája igen kedvező ősföldrajzi körülményekre utal. A fajok hőmérsékleti megoszlásáról készült százalékos dia-gramok (Hidas–53 fúrás — V. tábla: c ábra; Litke–17 fúrás — VI. tábla: a ábra) határozottan mutatják az Alpidák kiemelkedésével a mérsékelt égövi növényzet előretörését, s ez nemcsak vegetációt, hanem az éghajlatot is megváltoztatja.
Kimutatható a trópusi elemek harca, sőt előretörése is a Berhida–3 fúrás (VI. tábla:
b ábra), Fót–1 fúrás (VI. tábla: c ábra), Piliny–8 fúrás (VII. tábla: a ábra) esetében.
Az igen rossz rossz megtartású sporomorphákat tartalmazó Nógrádszakál–2 fúrás-ban is kifejezésre jut (VII. tábla: b ábra) ez a változás. A szubtrópusi vegetáció egységesen az egész kárpátiban a legkisebb százalékos értékkel szerepel. A medence északabbra fekvő területein a fúrásmintákban, a sporomorphák között, sok
a szárazságra utaló. A kárpáti 16 °C középhőmérsékletű szubtrópusi éghajlattal jelentkezik.
A kora–középső-badeni éghajlata
A kora-badeni transzgresszió is DNy-ról indul, mint a kárpáti, azonos ősföldrajzi keretben marad, csekély lokális túlterjedéssel. A ciklusvégi kiemelkedések, feltöltődések követkeményeként keletkező elmocsarasodásokban létrejövő láperdők a barnakőszén képződés előfeltételei. A transzgresszió terjedési iránya jól megmu-tatkozik a százalékos kiértékelő diagramokon. A Hidas–53 fúrás badeni szakaszában a láperdő már a kora-badeni végén is kimutatható (VII. tábla: c ábra). A középső-badeni idején nagyobb kiterjedésű láperdőkre lehet következtetni (Hidasi Barnakőszén Formáció). A Bakonyban, a Berhida–3 fúrásban az alsó-badeni mintákban egyáltalán nem kerültek elő láperdei növényzetre utaló sporomorphák. A középső-badeni idején történt kiemelkedés miatt a Kókay szerinti késő-badeni kezdetén jelentős mennyiségű láperdei sporomorpha jelzi a kőszénképződést (VIII. tábla: a ábra). A Szokolya–2 fúrás szubtrópusi anyagában csak a rétegsor alján találhatók, néhány mintában, láperdőre utaló pollen szemek (VIII. tábla: b ábra). Ha összevetjük a Szokolya–2 fúrás százalékos diagramját a Nógrádszakál–2 fúrás badeni szakaszával (VIII. tábla: c ábra) — ami jobb eredményeket adott, mint a fúrás kárpáti része — megállapítható a két ábra hasonlósá-ga. Ez feltételezi az éghajlati hasonlatosságot is.
Az alsó-badeni rétegsorok mintái csodálatos botanikai gazdagságú palynológiai spektrumokat tartalmaznak. A szubtrópusi jellegű klíma hőmérsékleti középértéke 16,2 °C, csaknem azonos a kárpáti emeletével (0,2 °C-al magasabb érték). A spekt-rumok már nem nagyon tartalmaznak paleogén alakokat, hanem azokat a trópusi fajokat, amelyeknek a szubtrópusi klíma kedvező körülményei között továbbélésük biz-tosítva van. Némely spektrumban uralkodóvá, dominánsá is válhatnának, hacsak föld-rajzi (paleogeográfiai) feltételeik miatt — ami éppen a trópusi klímaigényüek létét biz-tosítja — a magasabb hegyvidék mérsékelt égövi flórájának pollenjeit, a fenyőpollenek millióit nem zúdítja a beágyazódási területre (pl. a Szokolya körüli fúrásokban).
Az eredeti klímát képviselő spektrumok átalakítója az ún. szelektív fosszilizáció az alsó-badeniben kezdődött, a középső-badeniben kulmináló vulkanizmus, ami a kőzet egész palynomorpha anyagát eltüntetheti. Előfordul az is, hogy csak a vastagabb exosporiumok maradnak meg.
A középső-miocén éghajlata
A meleg szubtrópusi klímát biztosító szakasza a miocénnek, ahol a kedvező körülmények új trópusi fajok létét is lehetővé tették (Mecsekisporites genus, új Bifacialisporites fajok). A kora-badeni paleogeográfiai viszonyai (az ÉK-i irányú transzgresszió, az alpi és kárpáti hegyláncok kialakulása és helyzete) alakította ki azokat a klimatológiai körülményeket, feltételeket, amelyek lehetővé tették egy új gazdag vegetációtípus kialakulását.
Késő-miocén
A késő-badeni éghajlata
A Pannon-medence kialakulásának döntő szakasza a késő-miocén (HÁMOR1997). A transz-gressziók DK felől érkeztek hazánk területére, amelyet — a késő-badeni esetében — saját kutatásaimmal alátámasztani nem tudok, mert késő-badeni kutatási anyagom csak a dunántúli területekről van (Hidas, Tengelic és Berhida). Feltételezésem szerint a DK-ről érkező transz-gresszió csak bizonyos idő után érkezhetett a dunántúli területekhez. Az is valószínű, hogy az éghajlati hatás (a lehűlés) is csak késessel alakíthatta át a vegetációt. Ez a hatás nem maradt el, amit a szarmata emelet flórája is mutat. A késő-badeni hőmérsékleti középértéke 15,37 °C, a kora-badeni 16,2 °C, ill. a középső-badeni 16,3 °C középértékeivel szemben.
A szarmata éghajlata
A szarmata emelet kiterjedt voltát a sok fúrás igazolja, amelyekben azonban nagyon kevés sporomorpha maradt meg, főleg a vulkáni tevékenység miatt. A vulkáni kőzetek radioaktív kormeghatározása támpontot jelent a geológia számára. A Berhida–3 fúrás szarmata–pannóniai határát 222,6 m felett, 5 cm-es biotitos dácit tufánál vonták meg, amelynek radiometrikus kora 12,6±0,5 M év (RAVASZNÉ BARANYAIL., BALOGH K. in:
KÓKAYet al. 1991). Az ÉNy-i irányú transzgressziót igazolja nehány új, keleti kapcsola-tokra utaló pollen és diatoma faj jelentkezése. A trópusi növényfajok visszahúzódásáról adnak számot a százalékos értékekről készített diagramok. A Cserhátszentiván–1 fúrás (HÁMOR1985) csaknem átfogja a szarmata emeletet. A palynológiai vizsgálatok számára sok meddő mintát tartalmazó spektrumok százalékos kiértékelése (IX. tábla: a ábra) jellemzően mutatja a trópusi fajok visszahúzódását, (maximális értékük 25%, a minimális értékük 3%). A szubtrópusi fenyőfélék és lombosok maximális értéke 86%, minimum értéke 7%. Uralkodnak a mérsékelt égövi fajok maximum 88%, minimum 14% értékekkel.
A szarmata meleg-mérsékelt éghajlatú, hőmérsékleti középértéke 14,2 °C, ami több mint egy fokkal alacsonyabb a felső-badeninél.
A pannóniai éghajlata
A pannóniaiban az ÉNy-i irányú transzgresszió a szarmatánál kissé kiterjedtebb, de csökkentebb sós vizű tengert táplált. A trópusi fajok száma már kicsi, de a flóra gazdag szubtrópusi és mérsékelt égövi fajokban, amelyek között sok a keleti eredetű. A pannóniai klímája 13 °C közép hőmérséklettel a szubtrópusi öv szélén, a meleg-mérsékelt éghajlati öv átmeneti területe.
A százalékos diagramok a mérsékelt égövi növényzet uralmáról tanúskodnak, a szub-trópusi fenyőfajok és lombosok még jelentős arányban képviseltek, a szub-trópusiak 1-1 páfrányfajjal mutatkoznak. A Tata–26 fúrás számszerű adatai: a trópusiak maximuma 8,6%, minimum értéke: 1,8%, a szubtrópusi fajok maximuma: 50%, minimuma 12,7%, a mérsékelt égövi fajok maximum értéke 83,6%, a minimum értéke 50% (IX. tábla: b ábra).
A pontusi éghajlata
A potusi idején a rodáni orogenetikai ciklus aljzatsüllyedése megállt, az Alp–Kárpáti–Dinári-hegyvonulatok kiemelkedése intenzívebb lett (HÁMOR2001). Ennek következtében a „messinian salinity crisis” alakult ki a Mediterrán-tengeren. Hatásaként a Pannon-medencében feltöltődés, expanzió jelentkezett. A tengeri kapcsolatok leszűkülése és a beömlő folyók vízbősége maga után vonta a medence peremén a mocsarasodást. Part menti láperdők jöttek létre, amelyekből a barnakőszéntelepek képződtek. Az éghajlat nagyon kedvezően alakult a nagyfelületű víztömegek, a part menti láperdők, valamint az Alp–Kárpáti-hegyvonulatok kiemelkedése miatt. A hőmérsékleti érték csaknem azonos a pannóniaival 12,8 °C, kiegyenlített meleg-mérsékelt éghajlatú. A trópusi növények sporo-morpháinak maximális százalékos értékei, némely mintában túlhaladják a pannóniaiét. A.
Naszály–1 fúrásban a trópusi fajok maximuma 11,3%, minimuma 1,4%, a szubtrópusi fajok maximuma 50%, minimuma 4,7%, a mérsékelt égövi növények fajszámának maxi-muma 91,8%, minimaxi-muma 50% IX. tábla: c ábra). A trópust, nagyon kevés, 1-1 védett területen élő, páfrányspóra képviseli. A szubtrópusi és a mérsékelt-égövi növényzet sok kelet-ázsiai és mediterrán fajt tartalmaz. A mérsékelt égöviek között sok a hegyvidéki fenyőféle, a szubtrópusiak között a láperdő elemei az uralkodók.
A késő-miocén éghajlata
A dunántúli felső-badeni képződményeket harántoló fúrások sporomorpháiban még nem mutatkozik változás csak a tengeri plankton szervezetek jelentkezésében és hőmérséklet kismértékű csökkenésében. A szarmata idején a középső-miocénhez viszo-nyítva már 2 °C a különbség a hőmérséklet középértékében. A spektrumban a trópusi ele-mek nagymértékű csökkenése állapítható meg. Sok kelet-ázsiai flóra elem található a szubtrópusi és mérsékelt égövi fajok között is. A mediterrán elemek eddig is mutatkoztak, de ezek száma is emelkedett. A kiterjedt pannóniai, pontusi tenger és a körülzáró védő hegyláncok hatására igen kellemes meleg-mérsékelt klíma alakult ki, ahol a nyári meleg évszak sem lehetett túl száraz. A százalékos értékeket tartalmazó diagramok szerint a tró-pusi elemek csaknem eltűnnek, a szubtrótró-pusi fajok száma is csökken. A mérsékelt égövi növényzet veszi át az uralmat.
A pliocén (dáciai) éghajlata
A Bakonyalja és a Kemeneshát egymáshoz is közelfekvő területe a krátertavak sajátos alga flórájának gazdagsága miatt vált kutatásunk tárgyává. Mindkét lelőhely a mainál melegebb éghajlatot képvisel 12 °C kőzéphőmérséklettel. A vegetáció is még a jégkorszakok előtti állapotokra utal, meleg-mérsékelt éghajlattal. Az aránylag figyelemreméltó trópusi elemek léte a kedvező földrajzi körülmények mellett, feltétlenül a vulkanizmus éghajlati hatásában, valamint a sok tápanyagot tartalmazó altalajban is keresendő (Pula–3 fúrás, X. tábla: a ábra). A flóra a felső-miocénből
vezethető le és rokonsága kelet-ázsiai és kelet-mediterránra utaló, meleg-mérsékelt éghajlatú.
A miocén éghajlati görbe
24 és fél millió évtől 5 millióig terjedő időszakot foglal magába az a 85 hőmérsék-leti diagram, ami palynológiai vizsgálatok céljából az egritől a pliocénig elkészült.
Ezek a kutatási anyagomból kiválasztott legjellemzőbb, ill. legtöbb adatot tartalmazó lelőhelyeket foglalják magukba. A paleoklimatológiai értékelés gondolata kutatásaim során mindig felvetődött, a lehetőségek szerint kifejezésre is jutott nem csak nyomtatás-ban megjelent munkáimnyomtatás-ban, hanem jeletéseimben is.
Pályafutásom során különféle módszerekkel próbáltam megoldani a paleoklíma adatok közlését. A mátraalji dolgozatomban (1958, p. 126, ill. p. 256) a pontusi (felső-pannóniai) anyag néhány azonos ökológiai együttesbe tartozó faját, recens növényfa-jokkal azonosítva, állapítottam meg hőmérsékleti értékeiket. Ez megoldható volt egy aránylag nem nagy időtávlatban keletkezett, jellegzetes (láperdő) vegetációtípusnál. A mecseki neogén klíma értékelésénél az időrendi sorrendbe állított fúrások mintáinak hőmérsékletváltozási százalékos adatait, területdiagramokon ábrázoltam (NAGY1969, p. 510 (278), Fig. 62). A magyarországi neogén klímával foglalkozó dolgozataimban (1991, 1992) a klímaviszonyok megállapítása úgy történt, hogy a sporomorphákat klí-maigényük szerint csoportosítva oszlop diagramokba osztottam és az ezek alapján készült 3 klímagörbét értékeltem.
A jelenlegi klímaértékelés számítógépes feldolgozással történt, a három fő éghajlati típus görbéinek összevonásával (NAGY, Ó. KOVÁCS1997). Ezt az új feldolgozást azért is tartottam fontosnak, mert több olyan fúrás, lelőhely anyagát az 1992-ben megjelent monográfiám után vizsgáltam, amelyek fontos kiegészítői a hazai miocénnek.
A kiválasztott fúrások, feltárások hőmérsékleti adatait mintánként értékeltem.
Megállapítottam a lelőhelyek éghajlati viszonyait, s ezekből az egyes emeletek éghaj-latát. Ezen kívül emeletenként 1-2 fúrás sporomorphaanyagát — szintén mintánként — hőmérséleti igényük szerint csoportosítva (trópusi, szubtrópusi, mérsékelt) száza-lékoltam és ábrázoltam. Ezzel megállapítottam a különböző hőmérsékleti igényű növények emeletenkénti változását.
Maga a görbe (X. tábla: b ábra) középhőmérsékleti adatokból épült fel, s miután a hőmérséklet a legfontosabb értéke az éghajlatnak, így a változásai legjobban fejezik ki a klíma változásait. A görbe legmagasabb értéke 20 °C körüli a miocén legalján, a késő-egri kezdetén. A legalacsonyabb értéke sehol sem megy 10 °C alá. Kiolvashatók a görbéből a legfontosabb geológiai történések, legjelentősebb geológiai események is.
Összehasonlítva a diagram lefutását a HÁMOR 1995-ben kiadott táblázatáéval (in:
HÁMOR 2001), megfigyelhetők a földtani nagy ciklusok és a nagy vulkáni kitörési időszakok. Összehasonlítva az 1992-es monográfiában közölt ábrával (NAGY 1992, p.
277), sokkal egyszerűbb az általános lehűlési tendenciától való eltérések (felmelegedések) megfigyelése is. Tudomásom szerint a neogénről még nem készült éghajlati görbe, palynológiai vizsgálatok alapján biztosan nem.
Köszönetnyilvánítás
Köszönöm családomnak, hogy elviselte a munkámból adódó kényelmetlen-ségeket és megteremtette a feltételeket a munkám során felvetődött problémák megoldásához. Köszönet illeti fiamat az éghajlati görbék elkészítéséhez nyújtott segítségért. Köszönetet kell mondanom Hámor Gézának azokért a szakmai megbeszélésekért, amivel elősegítette a neogén kérdések megoldását.
ANDREÁNSZKYG. 1943: Néhány páfrány a Kárpátmedence harmadkorából. — Index Horti Bot.
Univ. pp. 102–108.
ANDREÁNSZKYG. 1943: Reste einer neuen Palme aus Ungarn. — Hung. Acta Biol.1. pp. 31–36.
ANDREÁNSZKYG. 1955: A hazai fiatalabb harmadidőszaki flórák éghajlata. — A Magyar Állami Földtani Intézet Évkönyve44 (1), pp. 88–108. In: ANDREÁNSZKYG., KOVÁCSÉ.: A hazai fiata-labb harmadidőszaki flórák tagolódása
ANDREÁNSZKY G. 1959: Die Flora der sarmatischen Stufe in Ungarn. — Akadémiai Kiadó.
Budapest. pp. 1–360.
ANDREÁNSZKYG. 1962: Contribution `a la conaissance de la flore de l’oligocéne sup`erieur de la briqueterie Wind pr`es d’Eger (Hongrie sept.). — Acta Bot. Acad. Sci. Hung.8. pp. 219–239.
ANDREÁNSZKYG. 1966: On the Upper Oligocene flora of Hungary. — Studia Biologica Academia Scienciarum Hungaricae,pp. 1–151.
BALOGHK., JÁMBORÁ., PARTÉNYIZ., RAVASZNÉBARANYAIL., SOLTIG. 1982: A dunántúli bazal-tok K/Ar radiometrikus kora. (K/Ar dating of basaltic rock sin Transdanubia, Hungary). — A Magyar Állami Földtani Intézet Évi Jelentése 1980-ról,pp. 243–260.
BALOGH, K., ÁRVA-SÓS, A., PÉCSKAY, Z. 1986: K/Ar dating of post-Sarmatian alkali basaltic rocks in Hungary. — Acta Min. Petr. Szeged28, pp. 75–93.
BÁLDIT. 1966: Az egri felsőoligocén rétegsor és molluszkafauna újravizsgálata. [Revision of the Upper Oligocene Molluscan Fauna of Eger. (Hungary).] — Földtani Közlöny96, pp. 171–194.
BÁLDI, T., SENEŠ, J. 1975: Die Egerer, Pouzdraner, Puchkirchener Schichtengruppe und die Bretkaer Formation. Chronostratigraphie und Neostratotypen. Miocän der Zentralen Paratethys.
Bd. V. — Bratislava. pp. 1–577.
BERTSCH, K. 1942: Lehrbuch der Pollenanalyse.— Stuttgart, pp. 1–195.
BESSEDIK, M. 1981: Recherches palynologiques sur quelques sites du burdigalien du midi de la France. Acad. Montpellier. — These Univ. Sci. Tech. Languedoc. pp. 1–43.
BESSEDIK, M. 1985: Reconstitution des environments miocenes des regions nord–ouest mediter-rannes a partir de la palynologie. Acad. de Montpellier. — These Univ. Sci. Tech. Languedoc.
pp. 1–162.
BOHN-HAVASM., NAGYE., NAGY-BODORE., RADÓCZGY., RÁKOSIL., SZEGŐÉ. 1998: A paleoen-vironmental recostruction of a cyclic coal-bearing sequence in Borsod Basin (N Hungary). — Interim Colloquium (RCMNS „Mediterranean Neogene Cyclostratigraphy in marine continental paleoenvironments”. Patras, Greece, 27–29 May 1998.pp. 12–13.
DANERT, S., HANELT, P., HELM, J., KRUSE, J., SCHULTZE-MOTEL, J. 1976: Uránia növényvilág.
DANERT, S., HANELT, P., HELM, J., KRUSE, J., SCHULTZE-MOTEL, J. 1976: Uránia növényvilág.