A fő kártevő a lárva, amely a kukorica szokásos vetésideje - jellemzően április közepe - után körülbelül egy hónappal kel ki a talajban (LUCKMANN és mtsai. 1974, LUCKMANN és mtsai. 1975) és kezdi a gyökereket rágni (PÁLFAY 2001). Kikelésüktől fogva a kukorica gyökereit keresik és azokon táplálkozva haladnak a gyökérnyak és a pányvázó gyökerek felé (ČAMPRAG és mtsai. 1994a). Legnagyobb veszélyt a támasztó gyökereken okozott kártételük jelenti (8. ábra).
8. ábra: Kukoricabogár lárvák kártétele a kukorica támasztógyökerein (Fotó: Takács J.)
A lerágott gyökerek miatt a növény nem képes megtartani a növekvő termés súlyát és megdől. A növény fény felé való növekedése (fototropizmus) miatt megpróbál felegyenesedni, így szára meghajlik, kialakul az úgynevezett „lúdnyak” vagy „hattyúnyak”
tünet (9. ábra). A növények gyökérzete csapadék hiányában nem képes regenerálódni és egy nagyobb esőzés vagy szélvihar a talajra döntheti az egész állományt. A ledőlt termény nehezen takarítható be (VÖRÖS 2002a), így a gazdasági kár fokozódik, extrém esetben elérheti a 100%-ot. A betakarításban segíthet, ha gabona adaptert használunk a ledőlt szárakon lévő csövek felszedéséhez (VÖRÖS 2004), viszont így megnő a szemveszteség. A nagy mennyiségű, a talajban elfekvő betakarítatlan szemek és csutkák miatt a következő
19 éven lényegesen nagyobb vadkárra számíthatunk, mert a csírázó kukoricaszemeket előszeretettel túrják ki a vaddisznók.
9. ábra: A gyökérkárosítás hatására kialakuló úgynevezett "lúdnyak" tünet (Fotó: Takács J.)
2.5.2 Imágók
Az kifejlett egyedek kártétele korai levélhámozgatással kezdődik, amely nagyon hasonlít az Oulema fajok lárváinak kárképére. A vetésfehérítők lárvái a levélerek közt egyenesen hámozgatnak, mert szájszervük gyenge a nagyobb erek átrágásához, ám a Diabrotica imágók átrágnak a levélerek közt, így kárképük zegzugossá válik (ČAMPRAG és mtsai.
1994).
Későbbiekben, mikor a kukorica generatív részei megjelennek, először a korábban jelentkező címeren, majd a friss bibeszálakon táplálkoznak (MOESER 2003). A kukorica hímvirágzásával egyidőben rajzó hím kukoricabogarak a friss portokokat kirágják (KRYSAN és MILLER 1986). A megrágott portokokban képződött fejletlen pollen kiszóródik, de éretlenségéből adódóan nem képes feladatát ellátni. A hím virágzaton esett kártétel ennek ellenére általában nem jelentős, mivel a kukorica pollentermelése olyan intenzív, hogy a megtermékenyítést nem veszélyezteti a bogár.
A rovarok a bibék megrágásával okozhatnak komolyabb termékenyülési zavarokat. Ha az imágószám olyan nagy, hogy a bibeszálak nem képesek regenerálódni, növekedő részüket folyamatosan lerágják („kefére rágják”) a bogarak (TUSKA és mtsai. 2002), a termékenyülés hiányossá válhat. A kukorica bibeszálai folyamatos növekedésűek és teljes hosszukban termékenyülni képesek, ezért, ha az imágók száma nem olyan magas, hogy táplálkozásuk során teljesen elpusztítsák a bibéket, nem okoznak jelentős kárt a termésben.
Komoly kárt okoznak a csöveken táplálkozó elsősorban nőstény egyedek a csemegekukorica állományokban. A rovarok megrágják a csuhélevelek közül kiálló szemeket, illetve bemásznak a csöveket borító levelek alá és ott táplálkoznak a friss bibeszálakból és a szemekből. Mivel a csemegekukorica átvétel alapfeltétele a rágásmentes cső, igen intenzív védelmet kell folytatni a kukoricabogár imágók ellen, ami pedig a felhasznált, illetve a terményben potenciálisan kumulálódó növényvédő szerek mennyiségét növeli.
20
2.6 A kukoricabogár elleni védekezés
A kukoricabogár elleni védekezés módszereinek fejlesztése a növényvédelem fontos feladata. Kutatások folynak a rovar kártételének elhárítására a növényvédelem minden frontján.
A kukoricabogár elleni védekezés kontinensünkön elterjedt fontosabb módszerei a növényvédő szeres talajfertőtlenítés, a vetőmagcsávázás, illetve az inszekticides állománykezelés (VÖRÖS 2004, HORVÁTH 2003), de kísérletek indultak a biológiai védekezés és a tartamhatású inszekticid készítmények fejlesztése terén is. Legbiztosabb védekezés a vetésváltás (SZÉLL és mtsai. 2005), mert a kukoricában lerakott tojásokból a következő évben kikelő lárvák a tápnövény gyökerei nélkül elpusztulnak.
Az Amerikai kontinensen a GMO (Herculex® RW, a YieldGard VT®, Rootworm/RR2 és az Agrisure® RW) szervezetek felhasználása (CLINTON 2007) nyújtja az elsődleges védelmet a kukoricabogár ellen. Jelenleg a génsebészeti úton előállított GMO szervezetek termesztése Európában nem engedélyezett.
A rovar elleni védekezés lehetőségeinek kutatása napjainkban is folyik. A növényvédő szeres kutatásokon felül egyre intenzívebb hazánkban is a GMO szervezetek, a rezisztens hibridek (BLUM 2008) és a termesztéstechnológiai fejlesztések kutatása.
2.6.1 A lárvák elleni védekezés
2.6.1.1 Vet ő magcsávázás
Elterjedt módszer a vetőmag rovarölő hatóanyaggal való bevonása, ami már az elvetés pillanatától védelmet nyújt a talajlakó kártevők, így a kukoricabogár lárvái ellen is (ČAMPRAG 1995). Legjellemzőbb hazánkban a neonikotinoid hatóanyagcsoportba tartozó inszekticid készítmények használata (CSORBA 2003). Ezek a hatóanyagok a növénybe felszívódva hosszú időn keresztül szisztémikusan fejtik ki hatásukat, így a belőlük táplálkozó rovarok elpusztulnak.
A csávázás technológiájának problémája, hogy némely hatóanyagok a növény szöveteiben felhígulnak, hatásukat vesztik a vetés utáni egy-másfél hónap során és a kikelő kukoricabogár lárvák fizikailag nem találkoznak a növényvédő szerrel. A legújabb készítmények már hosszú hatástartamúak, így képesek megvédeni akár két hónap után is a fejlődő kukorica növényeket.
2.6.1.2 Talajfert ő tlenítés
Jelenleg a kukoricabogár ellen a legnagyobb mennyiségben talajfertőtlenítő készítményeket használnak fel a kukoricatermesztők (PÁLFAY 2001, VÖRÖS 2004, SZÉLL
és mtsai. 2005, SUTTER et al. 1989, SUTTER et al. 1990, FULLER et al. 1997).Napjainkban szinte kizárólag a teflutrin hatóanyagot (TÍMÁR 2003) használják a kártevő elleni védekezésre, mert az elmúlt években több hatóanyag engedélyét is visszavonták. A mikrogranulátum formában kiszerelt készítmények vetőgépre szerelt granulátum szóró adapterrel lehet a vetéssel egy menetben teljes felületre vagy a kukorica sorába adagolni.
A készítmények lassú hatásúak a mikrogranulátum formuláció miatt, ami folyamatosan táródik fel a talajban és kerül a talajoldatba. A granulátummal végzett talajfertőtlenítés után a szulfonilurea hatóanyagú gyomirtó szerek a fitotoxicitás veszélye nélkül
21 használhatók. Ez a hatóanyag a csávázószerekkel ellentétben nem szívódik fel a növénybe, a rovarokat nem a kezelt szövetek elfogyasztása után pusztítja el. A teflutrin hatóanyagú szerek úgynevezett gázhatású készítmények, a rovarok idegvégződésükön, bőrszövetükön keresztül veszik fel a hatóanyagot, ezt követően nem táplálkoznak tovább, elpusztulnak.
2.6.2 Az imágók elleni védekezés
A kukoricabogár imágói erősen kötődnek a kukorica állományhoz, míg az táplálékot képes nyújtani nekik. A hím rovarok elsősorban a növény portokjain táplálkoznak, illetve kiszóródott pollent fogyasztják. A nőstény egyedek a kukorica bibeszálait kedvelik leginkább. A virágok nyílása előtti időszakban mindkét nem a kukorica leveleit hámozgatja.
A kukorica állományban táplálkozó imágók elleni védekezéssel csökkenthető a bibeszálak lerágásával okozott termésveszteség, illetve a rovarok elpusztításával áttételesen védekezünk a következő évi lárvakártétel ellen.
Az állományban végzett védekezés a rovarok gradációjához igazodik, ezért évente általában két alkalommal – a hím-, majd a nőivarú egyedek legnagyobb tapasztalható egyedszámakor – végzik (SZEMÁN és TAKÁCS 2004).
A növényvédő szerek szinte minden fontosabb hatóanyag csoportjából került ki a kukoricabogár elleni védekezésben felhasználható készítmény. Napjainkban azonban a foszforsav észterek és egyéb inszekticid hatóanyag csoportok engedélyének visszavonásával egyre nehezebb megfelelő védelmet találni.
Az inszekticid készítmények kijuttatásával együtt hatásfokozó, táplálkozási bebörtönző adalékanyagok juttathatók ki, mellyel hatékonyabbá tehető a kártevő elleni védelem. A kukurbitacin hatóanyag olyan, úgynevezett arresztáns hatással rendelkezik, amely a kukoricabogarat megszállott táplálkozásra kényszeríti és csak a kijuttatott cseppeket fogyasztja, amelyek alacsony dózisban rovarölő növényvédő szert tartalmaznak. Ezzel a technikával a rovarok kis mennyiségű inszekticid felhasználással elpusztíthatók. (BIOMARK
2003, FERGUSON és METCALF 1985)
22
2.7 A kukoricabogár el ő rejelzése
A kártevő 1868-as leírása óta foglalkoztatja a kutatókat, hogyan lehet kártételét még az azt megelőző évben előre jelezni (KRYSAN és MILLER 1986). A bogár biológiáját jól ismerjük, a talaj felett mozgó imágókat képesek vagyunk megfigyelni és abból pozitív vagy negatív következtetéseket levonni következő évi megjelenésre vonatkoztatva. Mivel a tojás és lárva szemaforontok a talajban találhatók, nehezen lehet számszerű előrejelzést adni a várható egyedszámra, illetve károsításra. Az integrált növényvédelem talán legfontosabb és időben legelső feladata, meggyőződni arról, hogy számíthatunk-e a kérdéses kártevő, kórokozó fellépésére.
Az amerikai kukoricabogár a Manninger-féle előrejelzési rendszer szerint a „C”, univoltin/2 előrejelzési csoportba tartozik. A legfontosabb kártevő alak a lárva és a telet tojás alakban tölti a talajban. A távelőrejelzési besorolás szerint ebben a csoportban sem a kártevőre, sem a kártételre nem adható megbízható előrejelzés (MANNINGER 1960). A csoport többi tagjától eltérően a kukoricabogárra mégis adható efféle kártételi predikció. A késő őszi és téli időszakban végzett előrejelzés elegendő pontossággal adhat támpontot a következő évi vetésváltás és védekezés tervezéséhez.
A kukoricabogár előrejelzésében közvetlen és közvetett módszereket alkalmazhatunk a döntéshozatalhoz. A közvetlen vizsgálatok mindig nagyobb pontossággal határozzák meg a várható egyedszámot, kártételt, ám mindig nehezebben kidolgozhatók a módszerek.
- A közvetlen előrejelzés megoldására több módszer használható. A vizsgálatok két fő iránya a neveléses és tojáskimosásos technikák fejlesztése (FROMM és mtsai. 1999, KRYSAN és MILLER 1986).
- Az indirekt módszerek a talaj felett mozgó fejlődési alakok vizsgálata alapján következtetnek a következő évben várható lárvakártételre (ČAMPRAG és mtsai.
1994a). Legelterjedtebb módszer a vegetációban végzett imágó megfigyelés, ami folyamatos, precíz bonitálást, és a külső körülmények, a populációdinamika magas szintű ismeretét kívánja.
2.7.1 Mintavétel
Általános értelemben a mintavétel az az eszköz, melynek alapján a terepi kutatómunka eredménye reprezentatív információvá alakítható. Megfelelő mintavétellel az egyedszám felmérés felhasználható a rovarok populációdinamikájának pontos követésére (SVÁB 1981, PRÉCSÉNYI 1995), illetve segítségként a védekezési döntés meghozatalához. A mintavétel két legfontosabb mutatója a reprezentativitás és a mintavétel költségvonzata. A költségek, vagyis a mintaszám emelkedésével emelkedik ugyan a statisztikai megbízhatóság, ám egy adott ponton túl a mintaszám növelése nem hoz elegendő minőségi változást a pontosság terén, ezért azt nem éri meg tovább növelni. Optimális a mintaszerkezet, ha a lehető legkisebb ráfordítással a lehető legpontosabb eredmény nyerhető. Az a mintaelemszám megfelelő, amely mellett a mintavétel alapján 20% pontossággal becsülhető az alapsokaság (KRYSAN és MILLER 1986).
2.7.2 Nyugalmi időszakban végzett felvételezések
Téli kártevőfelméréssel jól közelíthető a tényleges várható tojás-, illetve lárvaszám. A nyugalmi időszakra alapozott mintavétel előnye, hogy nem mozgó, hanem nyugvó fejlődési alakokat vizsgálunk, így nem befolyásolja előrejelzésünk eredményességét a kártevő elvándorlása a területről. A kukoricabogár a levélbogarak (Chrysomelidae)
23 családjához tartozik, így nem rendelkezik ásólábakkal, ezért igénybe kell vennie a talaj természetes repedéseit, hogy mélyebb talajrétegekbe tudja helyezni tojásait. Megfelelő helyet biztosítanak a tojásrakásra a talaj repedései, illetve a kukoricatövek melletti rések (CHIANG 1973).
A Diabrotica virgifera virgifera esetében a talajnedvesség a legfontosabb befolyásoló tényező a tojásrakási hely megválasztása szempontjából. A kukoricabogár nőstény egyedei előszeretettek használják tojásrakásra a földigiliszták és egyéb talajlakó állatok járatait, de saját maguknak nem ásnak aknát a tojásrakás miatt. Száraz körülmények közt addig keresnek a rovarok, míg megfelelő lehetőséget találnak tojásaik mélyebb, nedvesebb rétegekbe való helyezésére. Nedves időben akár a talajon fekvő tárgyak védelmében a talaj felszínére, a rögök közé is lerakhatják tojásaikat. A kukoricabogár tojásainak eloszlása a táblán szoros összefüggésben van a talaj nedvességi állapotával és a felszínen található repedések mennyiségével, de nem mutat összefüggést a kukoricatáblán lévő gyomok mennyiségével.
Az amerikai kukoricabogár konvencionális talajművelés esetén tojásrakás szempontjából előnyben részesíti a sorokat a sorközökkel szemben, mivel itt a kukorica növények összegyűjtik a csapadékvizet és harmatot. A sorokból vett talajminták mindig nagyobb mennyiségű tojást tartalmaznak a sorközöknél és jellemzően nem található tojás a közeli gyomok gyökereinél. A sorokban lerakott tojások mennyisége a felső 5-7 centiméteres rétegben alacsonyabb, mint a 10-20 centiméteres mélységben. Ennek oka az, hogy a rovarok a mélyebb, nedvesebb talajrétegeket keresik fel tojásrakás szempontjából (PRUESS
és mtsai. 1968), lejtők alsó harmadát, illetve a nedves talajfoltok szegélyét részesítik előnyben (KRYSAN és MILLER, 1986). Szántott területen való mintavétel esetén, szem előtt kell tartani, hogy a tojások a teljes szántásmélységben elkeveredtek, ezért a teljes barázdamélységet kell a mintának reprezentálnia.
A szakirodalomban található mintavételi technikák elsősorban a kisméretű, kb. 0,5 kilogrammos talajmintákat javasolják. A mintavétel feladata, hogy megfelelően reprezentálja a táblán található tojások eloszlását és a várható kártétel mértékét. A mintavételező eszköz megválasztásánál figyelmet kell fordítanunk arra, hogy a minta a kukoricabogár tojásait tartalmazó réteg teljes vastagságát reprezentálja. Ajánlott egy körülbelül 7-7,5 cm átmérőjű és 20-25 cm palásthosszúságú mintafúró használata. A mintavételből adódódó hiba mértékének csökkentésére alkalmas, ha egy mintapontot egy több mintából álló összetett minta reprezentál. Az összetett minta 3-5 darab sorból és 3-5 darab sorközből vett talajmintából összeállított, összekevert és a mintavétel szabályai szerint osztott 0,5 kilogrammos laborminta, ami az adott mintapont tulajdonságait legjobban képviseli (KRYSAN és MILLER 1986).
2.7.3 Tojáskimosásos vizsgálatok
A szakirodalom több olyan módszert említ, amellyel a kukoricabogár tojásai mosással vonhatók ki a talajból, ezáltal jelentősen lerövidül a vizsgálati idő (CHIANG 1973, KRYSAN
és MILLER 1986). Mindegyik módszer közös elven nyugszik, a laboratóriumi talajminta vízzel való szétiszapolásán és a benne található tojások méret szerinti elkülönítésén.
Alapvető megoldás a talajminták csökkenő lyukméretű rostákon való átszűrése, mellyel egy a bogár tojásához hasonló méret szortimentű szűrletet nyernek. A szűrés történhet egymás felett elhelyezett rostarendszeren (MONTGOMERY és mtsai. 1979), illetve ferde rostahengeren (SHAW és mtsai. 1976). A kimosás módszere gépesíthető, így emelhető a napi elvégezhető vizsgálatok száma. A tojáskimosás automatizálásának két legfontosabb eszköze a Montgomery-, illetve az Ilinois-apparat (KRYSAN és MILLER, 1986).
24 Az említett módszerek a szűréses mosásra épülnek, melynek eredménye egy olyan kisebb szűrlet, amely a szennyeződések mellett tartalmazza a kukoricabogár a mintában található tojásait. Ebből a mosási módszertől függően a különböző méretű és eredetű szennyeződéseket, talajrészeket tartalmazó szűrletből nagy koncentrációjú oldattal kinyerhetők a kukoricabogár tojásai. A legelterjedtebb, a tojások kivonására használható módszer a magas koncentrációjú keserűsó (MgSO4) oldattal való kezelés és a mikroszkóp alatti számolás (KRYSAN és MILLER, 1986).
A tojáskimosás nagy előnye, hogy azonnal értékelhetővé válnak a minták és nem kell megvárni a talajból való futtatás négy-hat hetes vizsgálati idejét. A keserűsó oldattal történő kivonás hátránya, hogy minden szerves alkotó a vizsgáló edénybe kerül, ami a tojások megszámolását nehezíti.
2.7.4 Futtatás talajból
A kukoricabogár téli előrejelzésének Magyarországon legelterjedtebb módszere az úgynevezett „talaj-melegítéses technika”. A vizsgálat során a kukoricatábláról vett talajmintákat állandó hőmérsékleten kell tartani, ezzel indukálva a tojások fejlődését. A módszer hátránya, hogy a tojások keléséig nagyon hosszú idő telik el. A mintákat a teljes effektív hőösszeg eléréséig 10 – 13oC fejlődési minimumhőmérséklet felett kell tartani (BAUFELD és mtsai. 1996). A vizsgálatokat akadályozza, hogy 28oC felett a tojások mortalitása nagyon megnő. A futtatás a szakirodalom által közölt 380 napoC effektív hőösszeg igénnyel (WILDE 1971) számolva 25oC nevelési hőmérséklet mellett is 29 napot vesz igénybe a lárvák kikeléséig.
A hőközlés időszaka alatt fontos megakadályozni a talaj kiszáradását. A vizsgálat során a nedvesen tartott talajt a lárvák kelése folyamán állandóan felügyelet alatt kell tartani. A talajmintákból csírázó kukoricaszemekkel gyűjthetők össze a kikelő lárvák, amik a kifuttatás után számolhatók. A 10-12. napon kell az első kukorica csíranövényeket a talajokra helyezni, hogy a legelső lárvák is megfigyelhetők legyenek. A lárvakelés megindulása után két-háromnaponként elég a csírázó magvak cseréjét elvégezni (FROMM
és mtsai. 1999).
A lárvák kifuttatására olyan berendezések, futtatók használhatók, melyek működése a kukoricagyökerek kiszárításán vagy azok vízbe merítésén alapul. A száraz futtatók esetében a gyökerek alatt elhelyezkedő vízfelületen gyűjtik össze a száradó gyökérzetből menekülő lárvákat (CHIANG 1973), míg a másik módszer lényege, hogy a vízbe merített gyökerekből a felszínre menekülnek a lárvák. Az L1-es lárvák a kukoricagyökerek belsejében aknáznak, ezért a gyökerekkel együtt eltávolíthatók a talajból. A kifuttatott lárvák a tiszta vízben jól számolhatók és további vizsgálatokra is használhatók.
2.7.5 Lárvanevelés növényeken
A kukoricabogár lárvanevelését alternatív és természetes tápnövényeken általában nem előrejelzési céllal végzik (WALSH 2003), hanem táplálkozási és fejlődési megfigyelésekhez (MOESER 2003). Előnye, hogy a nevelés végig talajban folyik, a vizsgált egyedek természetes környezetükben táplálkoznak a növények gyökerein. Végig kell követni a tojás és lárvafejlődés időszakát, ezért lassú módszernek számít. Érvényesül a talajmikrobák okozta természetes mortalitás, ami pontosítja az előrejelzés eredményeit, ám jobb megoldásnak ígérkezik olyan tapasztalati szorzószámok meghatározása, amelyek pontosítják a gyorsabb módszerek eredményeit.
25 2.7.6 Lárvaszám felmérés állományban
Az állományban végzett előrejelzés elsősorban indirekt hosszú távú predikciónak minősül, mégis van lehetőség konkrét és direkt szignalizációra a vegetációs időben. A fiatal kukorica állományok talajában május közepétől-, végétől kezdenek el kelni a kukoricabogár lárvái, melyek azonnal a növények gyökereit keresik táplálkozás céljából. A kukorica gyökereinek CO2 kibocsátása a növény teljes tenyészterületéről a tőhöz vonzza a lárvákat. A növények kiásásával pontos adatok gyűjthetők a töveket károsító lárvák számáról (CHIANG 1973). Ezzel a felméréssel nagy pontossággal meghatározható a várható imágószám, és termésveszteség előrejelzés is végezhető egy az északi kukoricabogárra (NCR – Northern Corn Rootworm – Diabrotica barberi) kidolgozott kártételbecslő formula segítségével (1. egyenlet)(PETTY és mtsai. 1968).
1. egyenlet: NCR kártételbecslő egyenlet
Termésveszteség (%) = 0,001+0,765x
x = növényenkénti átlagos lárvaszám
Széles körben elterjedtek a különböző csapdázási módszerek (feromon és ragacslapos csapdák), amikkel a nyár folyamán jó eredménnyel nyomon követhető a bogarak rajzása (KOMÁROMI és mtsai. 2001, VÖRÖS 2002b). A csapdázás legkézzelfoghatóbb haszna az állománypermetezések tervezésénél jelentkezik (WRIGHT 1999, EDWARDS és mtsai. 2001).
2.7.7 Imágószám felmérés állományban
Általánosan alkalmazott módszer a vegetációs időben történő állományfelmérés, ami a kukoricabogarak növényre vonatkozatott számát vizsgálja és jelenlétükből következtet a következő évi kártételre. Az állományban történő védekezés időzítésére kiválóan alkalmas, illetve követhető vele a rovarok népességmozgalma (KRYSAN és MILLER, 1986). Az állománybonitálás eredményei hosszú távú előrejelzés esetén korrekcióra szorulnak az elvándorlás, időjárási anomáliák és egyéb külső környezeti tényezők miatt. Ha a kukorica a szemképződés, érés során már nem biztosít megfelelő mennyiségű és minőségű táplálékot az érési táplálkozást folytató egyedeknek, akkor azok tömegesen vonulni kezdenek más táplálékforrás felé és tojásaikat nem a vizsgált területen rakják le (CHIANG 1973). A populációdinamika megfigyeléséhez folyamatos megfigyelés szükséges a tenyészidőszak során, melynek során figyelemmel követhető a rovarok megjelenésének dinamikája, a hím és nőivarú populáció időbeli mennyiségi változása, az elvándorlás és a betelepedés. A következő évre végzett előrejelzés esetén a tojásrakási időszakban a talajon mozgó nőstények számának megfigyelésére kell nagyobb figyelmet fordítani, mivel ezek a szemaforontok már nem vándorolnak, tojásaikat a megfigyelés helyén rakják le. A potroh megnyomásával folyamatosan követhető a tojásrakásra érett nőstények száma, a tojások érettsége.Az állományban végzett imágószámlálás alapegysége az egy tőre vonatkoztatott átlagos egyedszám, ami több szempontból fontos információt adhat.
A vegetáció folyamán a protandria jelenségéből adódóan először a hím egyedek jelennek meg, általában a kukorica hímvirágzását megelőzően (LUCKMANN és mtsai. 1974). A hímek táplálkozása a leveleken kezdődik, ahol a kártétel a vetésfehérítő bogarakéhoz (Oulema spp.) hasonlóan jelentkezik kifehéredő, hosszanti, zegzugos hámozgatások képében. A hímvirágzás megkezdődésével a kukorica pollenje válik a hím kukoricabogarak elsődleges táplálékává. A pollenfogyasztás nem okoz értékelhető gazdasági kárt, mivel a kukorica pollentermelése olyan intenzív és hazánkban akkora
26 kukorica termőterülete, hogy a termékenyülés sikerességét nem veszélyezteti a bogarak táplálkozása.
A nőivarú egyedek körülbelül két héttel az első hímek megjelenése után repülnek ki és kezdenek táplálkozni. A nőivarú imágók rajzása átlagos években a kukorica nővirágzásával egy időben kezdődik. A nőstények kirepülésük pillanatában párzásra képesek és megkezdik 10-30 napos érési táplálkozásukat (KRYSAN és MILLER, 1986) elsősorban a kukorica bibeszálain (MOESER 2003), amit nagy állománylétszám esetén egészen a csuhélevelekig lerágnak, „kefére rágnak” (TUSKA és mtsai. 2002).
A szemrevételezés során figyelni kell a két nem rajzáscsúcsát. A nőstények rajzására kell időzíteni az állománykezelést, mivel a tojásrakás miatt ez jelenthet veszélyt a következő vegetációra. A folyamatos betelepedés és folyamatos rajzás miatt érdemes a teljes tenyészidőben figyelemmel kísérni az állományban található bogarak számát, illetve a nemek arányát. Ha a két nem viszonya a normális 2:1 hím:nőstény arányról a nőstények magasabb száma felé tolódik, meg kell kezdeni az inszekticides permetezést.
A kukoricabogár imágók derült időben a nap nagy részét a kukoricacsövekben, levélhüvelyekben, vagy a támasztógyökerek közt töltik. Intenzív repülés napnyugta előtt tapasztalható az állományban. A szemrevételezéses értékelést a rovar repülési periódusához kell igazítani. Kora reggel az alacsony hőmérséklet miatt a rovarok keveset
A kukoricabogár imágók derült időben a nap nagy részét a kukoricacsövekben, levélhüvelyekben, vagy a támasztógyökerek közt töltik. Intenzív repülés napnyugta előtt tapasztalható az állományban. A szemrevételezéses értékelést a rovar repülési periódusához kell igazítani. Kora reggel az alacsony hőmérséklet miatt a rovarok keveset