Szentpétery Imre
I. A kronológia fogalma. A közép- és újkori időszámítás fejlődése és irodalma
1. Már az egészen primitív, úgynevezett természeti népeknél is mindenütt megtaláljuk azt a törekvést, hogy az életük körében végbemenő vagy azzal kapcsolatban észlelt eseményeket az idő és a tér kategóriái szerint meg-rögzítsék. A műveltségnek bizonyos fokán álló népeknél ez a törekvés már fokozottabb, és folyton tökéletesedő módszerekben nyilvánul meg. Az idő kategóriája szerint való meghatározás csupán az időnek mérés útján való felosztása által történhetik, s ezért az időmérésnek és időszámításnak töb-bé-kevésbé fejlett módjával minden primitív népnél találkozunk. A kultúr-népek az időmérést és időszámítást tudománnyá fejlesztették. Ez a tudo-mány a kronológia vagy kortan, amely ma már önálló tudotudo-mány és egy-szersmind a történelemnek egyik fontos segédtudománya.
2. Az időmérés eszközéül leginkább a Napnak, a Holdnak és a többi égitestnek látszólagos és valóságos mozgása és az ezáltal keletkező, szabá-lyosan ismétlődő változások kínálkoznak mint aránylag legkönnyebben megfigyelhető és legáltalánosabban ismert jelenségek. Ezért az időmérés és időszámítás majdnem mindenütt és mindig az égitestek mozgása és változásai alapján történt; csak itt-ott találunk a primitív népeknél más-féle természeti jelenségeken alapuló vagy az életmóddal kapcsolatos idő-számítást.
3. Az égitestek mozgásának és változásainak megfigyelése s az időmé-rés céljaira való felhasználása a különböző népeknél és a különböző korok-ban más és másféleképpen történt, úgy a számítás elemeit, mint a számí-tás tökéletességét tekintve. Az időmérésnek azt a módját, mely az
égites-* Részletek Szentpétery Imre Chronologia című művéből. Budapest, 1923. A szövegváloga-tást a mai helyesírási szabályokhoz igazítva közöljük.
SZENTPÉTERY IMRE
tek mozgásának a lehetőség szerint pontos számításán alapszik, a mate-matikai (asztronómiai) kronológia tárgyalja; azzal pedig, hogy a különböző népek különböző korokban a maguk módján hogyan mérték és számítot-ták az időt, a történeti vagy technikai kronológia foglalkozik.
4. A középkor keresztény népei időszámításuk elemeit részben az ókor népeitől (a rómaiaktól és a keleti népektől) vették át, részben maguk fej-lesztették ki. A középkori időszámítás fejlődése és jórészt irodalma is a húsvétszámítással kapcsolatos. A húsvét megünneplésének időpontja te-kintetében ugyanis a keresztények közt már az első századokban viták keletkeztek. Míg egy részük (az antiókhiai egyházat követve) minden
kü-Szaturnusz-Khronosz, az Idő Atyja ábrázolása egy 1698-as metszeten
CHRONOLOGIA
lön számítgatás nélkül a zsidó pészah ünnep szerint állapította meg a hús-vét idejét, addig a másik rész (az alexandriai egyházat követve) a zsidó pészah ünnepnek is alapjául szolgáló tavaszi első újhold időpontját önálló-an, amattól olykor eltérően számította. Ebből viták és eltérések származ-tak, melyeket az egyebek közt ezeknek kiküszöbölését is célzó 325-i niceai zsinat sem szüntetett ugyan meg teljesen, de mégis megállapította azokat az alapelveket, amelyek szerint a keresztény húsvét ünnepét egységesen ünnepelni kell. A húsvétidő kiszámításának módját a zsinat nem részle-tezte, s annak időpontját a jövő évek sorára nézve még kevésbé állapította meg, hanem az alexandriai püspökre bízta az ünnepnek időről időre való megállapítását és közzétételét. Ez adott okot és alkalmat olyan táblázatos összeállítások készítésére, melyek a húsvétszámítás tényezőit és az ezek alapján előre kiszámított húsvétünnepet az éveknek bizonyos sorára cik-lusszerűen tartalmazták, olyasféleképpen, hogy a ciklus eltelte után a húsvét ugyanoly módon ismét ugyanannyi évre előre megállapítható, ille-tőleg kiszámítható legyen.
7. A középkori időszámítás fejlődésében újabb fokozatot jelentett a ciklikus húsvétszámítás hibás voltának, valamint a középkor által átvett Julius Caesar-féle évszámítás hibáinak fölismerése és az ezek kiküszöbö-lésére irányuló törekvés. E hibákat, nevezetesen a régi ciklusok szerint való húsvétszámítás hibás voltát már a 13. században szóvá tette Roger Bacon angol franciskánus, a „doctor mirabilis”. A 15. századi nagy zsina-tokon is szőnyegre került a naptárjavítás kérdése, így a baseli zsinaton Nicolaus Cusanus, a nagy képzettségű püspök, majd bíboros, írásban ter-jesztett be javaslatot a reform iránt. 1476-ban IV. Sixtus pápa a világhírű asztronómust, a Mátyás magyar király pártfogását is élvező Regiomonta-nus Jánost bízta meg a naptárjavítás tervezetének kidolgozásával. Regio-montanus azonban meghalt, mielőtt a feladatot megoldhatta volna, s a naptárreformból a középkor végéig nem lett semmi. A trienti zsinat az egyház belső reformálásának munkája közben a naptárreform kérdését is tárgyalta, de meg nem oldotta, hanem a pápára bízta az elintézést. Így jutott a feladat XIII. Gergely pápának, ki azt egy erre a célra alakított bi-zottság által meg is oldatta, s a megállapított új elveket Inter gravissimas kezdetű bullájában 1582. február 24-én közzétette. A világ katolikus és protestáns államai a Gergely-féle új naptárt rendre elfogadták.
8. A Gergely-féle naptárreform nemcsak a keresztény időszámítást javította meg, hanem közvetve a kronológia tudományának fejlődésére is nagy hatással volt. A modern értelemben vett tudományos kronológia megalapítása ugyanis a kiváló francia humanistának: Scaligernek és
el-SZENTPÉTERY IMRE
lenfelének, Petavius jezsuita szerzetesnek nevéhez fűződik. Scaliger filoló-giai munkássága közben megírta De emendatione temporum (1583) című művét, az első tudományos kronológiát, melyet később a Thesaurus tempo-rum követett és egészített ki (1606). Előbbi munkájában és Elenchus et castigatio anni Gregoriani című iratában (1595) Scaliger megtámadta a Gergely-féle naptárreformot, rámutatva annak hibáira, s ezzel a támadás-sal – a protestantizmus híve lévén – kihívta katolikus részről az ellenmon-dást. Így jött létre Petaviusnak Scaliger ellen irányuló és őt kiegészítő két műve: De doctrina temporum (1627) és az Uranologium (1629). Scaliger és Petavius alapvető munkáinak megjelenése óta a tudományos kronológia az általuk kijelölt nyomokon fejlődött tovább. Ennek a fejlődésnek legki-magaslóbb, az egész anyagot összefoglaló termékei gyanánt három mun-kát kell kiemelnünk, melyek részint az anyag kimerítő bősége által, ré-szint a feldolgozás módszere által tűnnek ki. A 18. században egy hatal-mas kronológiai munka jelent meg a francia bencések szerkesztésében, mely a matematikai és technikai kronológia egész anyagát felöleli, igen nagy bőséggel. Ez a Dom d’Antine által alapított s első kiadásában Dom Clémencet és Dom Durand által befejezett L’Art de vérifier les dates (1770), melynek 4. kiadása (1818–1844) 44 kötetbe foglalja az óriási anyagot.
Módszer és feldolgozás tekintetében máig mintaszerű Ideler munkája:
Handbuch der mathematischen und technischen Chronologie, két kötetben (1825), bár adatai ma már természetesen több tekintetben elavultak. (Rö-vidített alakban, egy kötetben Lehrbuch der Chronologie címen jelent meg 1831-ben.) Az Ideler által kijelölt keretek közt, de teljesen önálló feldolgo-zásban, az anyagnak teljes modern egészét adja Ginzel háromkötetes műve: Handbuch der mathematischen und technischen Chonologie, das Zeitrechnungswesen der Völker (1906–1914).
10. A magyarság a kereszténység nyugati formájával együtt a nyugati egyházban a 10–11. században használatos időszámítás módját is átvette.
Ez idő óta az időszámítás gyakorlata hazánkban az egész közép- és újkoron át a nyugati keresztény időszámítást követte. A középkori missalék és egyéb kódexek táblázatai és örökös naptárai, mind a latin, mind a 10. századtól kezdve a magyar nyelvűek is, majd a 16. század óta az egy évre szóló és évenként megjelenő naptárak is, egészben az egykorú nyugati mintákkal egyezően voltak szerkesztve. A hazai gyakorlatban a külfölditől való jelen-tős eltérést főleg néhány egyházi ünnep napjának a külföldi gyakorlattól elütő megállapításában és a speciális magyar ünnepnapokban találunk.
Emellett azonban a külföldi gyakorlatban is koronként s helyenként változó használatú időjelölési elemeknek (például az uralkodási évnek, az
évkezdet-CHRONOLOGIA
nek, a napjelölési módoknak stb.) a hazai használatban való változásai csakis a hazai gyakorlat vizsgálata és megfigyelése alapján állapíthatók meg. A magyar kronológia feladata tehát nem lehet más, mint a hazai gya-korlatban felismerhető eltéréseknek, valamint a változó jellegű időszámítá-si elemeknek a közép- és újkori általános kronológiába való beiktatása.
A kronológia hazai irodalma oklevéltani munkával, M. Schwartner Int-roductio in artem diplomaticam aevi intermedii praecipue Hungaricam című művével kezdődik, melynek 1790-es 1. kiadásában a 289. sk. lapo-kon van igen röviden szó a kronológia elemeiről. (A megelőző korból mindössze Froelich D. Calendarium perpetuumja [1639] említhető.) Az 1802-es 2. kiadás, valamint Perger Jánosnak ezt bővítve magyarra fordí-tó Bévezetés a diplomatikába vagyis az oklevélesméret tudományába cí-men 1821-ben kiadott könyve részletesebben szól ugyanerről a tárgyról, az utóbbi a III. rész 147. sk. lapjain. Karap Péter A régi és újabb kalen-dáriumokról címen (1822) már önálló kronológiát írt, melyben a középko-ri időszámítást 100 lapon adja elő, külön mellékelt táblázatokkal, de csak általánosságban, a hazai gyakorlatra való különösebb tekintet nél-kül. Nagy Pál Historia pragmatica regni Hungariae-jának (1823) I. köte-tében ad pár lapnyi kronológiát, Vass László pedig Institutiones histor.
eccl. novi foederis című munkája (1828) I. kötetében részletesebbet. Edvi Illés Pál a Tudományos Gyűjtemény 1829. évf. 5. köt. 63. sk. 11. Kalen-dárium magyarázatja és még valami a honni KalenKalen-dáriumokról címen a kalendáriumcsinálás elemeiről, tehát a kronológiáról beszél, de inkább arra veti a súlyt, hogy milyennek kívánná ő az évi naptárkönyvet. Ezek után a fogyatékos előzmények után írta meg Knauz Nándor mindmáig alapvető művét: Kortan hazai történelmünkhöz alkalmazva (1876), mely a benne előforduló hibák mellett, és az azóta ismeretessé vált újabb ada-tok hiánya mellett is elsőrangú és kiváló munka.
Azóta jelentek meg: Torma József: Oklevelészeti Naptár (1879); Hor-vát Árpád: A diplomatikai kortan alapvonalai (1884); G. T. Turchányi:
Tabulae chronographieae ad solvenda diplomatum data constructae (1897); Szentpétery Imre: Oklevéltani Naptár (1912). A keresztény számítás rendszerének jó általános összefoglalása (mely azonban az idő-számításnak a történeti forrásokban való alkalmazási módjára és a ha-zai gyakorlatra nem terjed ki): Székely István: Krisztus születésének éve és a keresztény időszámítás (1922) 161–240. 1.
SZENTPÉTERY IMRE