• Nem Talált Eredményt

A Kormány tagjainak rendeletei

In document MAGYAR KÖZLÖNY (Pldal 168-171)

Az 1.  melléklet szerinti nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű ügyekben közreműködő szakhatóságok

V. A Kormány tagjainak rendeletei

A közigazgatási és igazságügyi miniszter 30/2013. (XI. 29.) KIM rendelete

a közigazgatási és igazságügyi miniszter feladatkörét érintő ágazati honvédelmi feladatokról

Az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm.

rendelet 12. §-ában meghatározott feladatkörömben eljárva

az 1–6.  §-ok tekintetében a  honvédelemről és a  Magyar Honvédségről, valamint a  különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011.  évi CXIII.  törvény 81.  § (3)  bekezdésében kapott felhatalmazás alapján – a  honvédelemről és a  Magyar Honvédségről, valamint a  különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011.  évi CXIII.  törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 290/2011. (XII. 22.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljáró honvédelmi miniszterrel egyetértésben –,

a 7. § tekintetében a bűnügyi nyilvántartási rendszerről, az Európai Unió tagállamainak bíróságai által magyar állampolgárokkal szemben hozott ítéletek nyilvántartásáról, valamint a bűnügyi és rendészeti biometrikus adatok nyilvántartásáról szóló 2009. évi XLVII. törvény 96. § (2) bekezdés c) pontjában kapott felhatalmazás alapján

a következőket rendelem el:

1. § E rendelet alkalmazásában:

a) ágazat: a  Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (a  továbbiakban: KIM) és az  ágazathoz tartozó szervezetek,

b) ágazathoz tartozó szervezetek: a közigazgatási és igazságügyi miniszter (a továbbiakban: miniszter) irányítása, felügyelete, alapítói joggyakorlása vagy tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó szervek,

c) különleges működési rend: a rendkívüli állapot, a szükségállapot, a megelőző védelmi helyzet vagy a váratlan támadás időszakában, az  ágazat működése érdekében bevezetett szabályok rendszere (a  továbbiakban:

KMR),

d) védett külügyi Hálózat kIm végpontja: a Külügyminisztérium által működtetett, minősített adat továbbítására szolgáló informatikai rendszer KIM-ben üzemeltetett végpontja.

2. § (1) A  miniszter az  ágazati honvédelmi feladatok ellátása, a  feladatok végrehajtásának megszervezése és irányítása érdekében gondoskodik

a) a feladatok végrehajtását koordináló munkacsoport (a  továbbiakban: ágazati honvédelmi munkacsoport) létrehozásáról és működési feltételeinek megteremtéséről,

b) a KIM KMR esetén való működőképességének fenntartására vonatkozó tervek elkészítéséről, a  honvédelmi felkészítéshez szükséges anyagi, eszköz- és szállítókapacitási igények felméréséről.

(2) A  miniszter közreműködik az  ágazat védelmi tervezési rendszerének kialakításában, működtetésében, valamint a meghagyással kapcsolatos feladatok ellátásában.

3. § A  miniszter az  általa kijelölt állami vezető útján az  ágazat honvédelmi feladatainak végrehajtása érdekében gondoskodik

a) az ágazati honvédelmi munkacsoport működtetéséről,

b) a miniszter és az ágazathoz tartozó szervezetek vezetőinek javaslatai alapján a szükséges mértékű személyi- és eszközállomány átcsoportosításáról,

c) a KIM központi épületében a Védett Külügyi Hálózat KIM végpontjának működtetéséhez szükséges feltételek biztosításáról,

d) a vagyon- és személyvédelemhez, valamint az  iratanyagok biztonságba helyezéséhez szükséges feltételek biztosításáról,

e) az ágazat értesítési-riasztási rendszere, az ügyeleti szolgálat váltásos rendszerben történő működtetéséről, f) az ágazat Nemzeti Intézkedések Gyűjteményében meghatározott feladatainak végrehajtására történő

felkészítéséről,

g) az ágazat által vezetett közhiteles nyilvántartások védelméről és azok rendelkezésre állásáról,

h) az elektronikus információs rendszereken tárolt adatok, eszközök biztonságba helyezéséhez, valamint a KMR idején történő működtetésének biztosítása érdekében végrehajtandó időszaki feladatok ellátásáról,

i) az ágazat védelemszervezését érintő informatikai feladatok ellátásáról.

4. § (1) A miniszter által kijelölt állami vezető az ágazathoz tartozó szervezetek vezetőinek javaslatára kijelöli az ágazathoz tartozó szervezet honvédelmi feladatai végrehajtásáért felelős személyt, szervezeti elemeket.

(2) A KIM-ben az (1) bekezdés szerint kijelölt személy

a) figyelemmel kíséri az  ágazat honvédelmi feladatainak teljesítését, az  erről szóló honvédelmi intézkedési tervek összeállítását, felülvizsgálatát, módosítását, az  ágazathoz tartozó szervezetek NATO válságkezelési gyakorlatokon, valamint az egyéb honvédelmi gyakorlatokon való részvételét,

b) közreműködik az ágazatot érintő védelmi feladatok tervezési rendszerének kialakításában, működtetésében, c) figyelemmel kíséri az ágazat befogadó nemzeti támogatással kapcsolatos feladatainak az ellátását, és

d) közreműködik a  honvédelmi felkészítés kormányzati feladattervében meghatározott feladatok végrehajtásában és az  e  célra jóváhagyott költségvetési források felhasználásáról szóló beszámoló tervezetének, valamint a  honvédelmi felkészítés következő évi feladattervéhez szükséges javaslatok és költségvetési igények tervezetének összeállításában.

(3) Az  ágazathoz tartozó szervezetekben az  (1)  bekezdés szerinti kijelölt személy gondoskodik az  ágazathoz tartozó szervezetekben

a) a honvédelmi intézkedési terv és annak módosítása előkészítéséről, rendszeres felülvizsgálatáról,

b) a honvédelmi intézkedési terv végrehajtásában részt vevő személyi állomány részére a  honvédelmi intézkedési terv megismertetéséről, valamint begyakorlásáról, továbbá

c) a honvédelmi intézkedési terv végrehajtását biztosító erőforrások és eszközök rendelkezésre állásáról.

(4) Az ágazati honvédelmi munkacsoport

a) figyelemmel kíséri az ágazat befogadó nemzeti támogatással kapcsolatos feladatainak végrehajtását, és b) együttműködik a védelmi igazgatás szerveivel a honvédelmi feladatok ellátásában.

5. § (1) Az ágazathoz tartozó szervezetek honvédelmi intézkedési tervét, annak módosításait a miniszter hagyja jóvá.

(2) Az  ágazathoz tartozó szervezetek honvédelmi intézkedési terve tartalmazza a  KMR bevezetésének időszakára vonatkozó, a  honvédelmi feladatok ellátását rendkívüli körülmények között is biztosító, személyi és anyagi erőforrásokra is kiterjedő működési szabályokat.

6. § (1) A  fővárosi és megyei kormányhivatalokat (a  továbbiakban: kormányhivatalok) vezető kormánymegbízottak a kormányhivatalok honvédelmi feladatainak megszervezése és végrehajtása érdekében gondoskodnak

a) a honvédelmi feladatok végrehajtásában részt vevő szervezeti egységek kijelöléséről, a  feladatok végrehajtásához szükséges feltételek megteremtéséről,

b) a kormányhivatalokon belüli riasztási-értesítési rendszer megszervezéséről és az  ügyeleti szolgálat biztosításáról,

c) a kormányhivatalok KMR-ben való működőképességének fenntartására vonatkozó, valamint a  honvédelmi feladatok ellátásával kapcsolatos egyéb intézkedési tervek elkészítéséről és jóváhagyásra történő felterjesztéséről,

d) a c) pont szerinti tervek időszakos felülvizsgálatáról és a szükséges módosítások elvégzéséről,

e) a kormányhivatalok számára a KMR idején szükséges anyagi, eszköz-, elhelyezési és szállítókapacitási igények felméréséről,

f) KMR idején a vagyon- és személyvédelemhez, valamint az iratanyagok biztonságba helyezéséhez szükséges feltételek biztosításáról,

g) a Nemzeti Intézkedések Gyűjteményében meghatározott feladatok végrehajtására történő felkészítésről, teljesítéséről,

h) a befogadó nemzeti támogatással kapcsolatos feladatok végrehajtásáról, és

i) a kormányhivatalok személyi állományának a honvédelmi feladatokra való felkészítéséről.

(2) A kormányhivatalok közreműködnek

a) az ország fegyveres védelmével kapcsolatos feladatok végrehajtásában, b) a honvédelmi célból létfontosságú infrastruktúra védelmében,

c) a lakosság honvédelmi célú tájékoztatásában, szükség esetén a riasztásában, és d) a honvédelmi célú felkészítések végrehajtásában.

7. § A DNS-profil meghatározásának szakmai-módszertani követelményeiről szóló 19/2010. (IV. 30.) IRM rendelet 15. § (3) bekezdésében a „2013. november 30-án” szövegrész helyébe a „2014. május 30-án” szöveg lép.

8. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

dr. navracsics tibor s. k.,

közigazgatási és igazságügyi miniszter

A nemzetgazdasági miniszter 53/2013. (XI. 29.) NGM rendelete

a díjtól és költségtől mentes készpénzkifizetés, illetve készpénzfelvétel igénybevételére szolgáló fizetési számlát megjelölő nyilatkozat tartalmára vonatkozó részletes szabályokról

A pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló 2009.  évi LXXXV.  törvény 64/A.  §-ában kapott felhatalmazás alapján, az  egyes miniszterek, valamint a  Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 73. § f) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. § E rendelet hatálya kiterjed

a) a fogyasztóra, aki a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló 2009. évi LXXXV. törvény (a továbbiakban: Pft.) 36/A. § (4) bekezdés c) pontja szerint nyilatkozatot tesz (a továbbiakban: nyilatkozat),

b) a  fogyasztó képviseletében eseti meghatalmazás alapján a  pénzforgalmi szolgáltató pénzforgalmi szolgáltatás nyújtására szolgáló helyiségében nyilatkozatot tevő személyre,

c) a pénzforgalmi szolgáltatóra, amelynél a fogyasztó nyilatkozatot tesz.

2. § (1) A nyilatkozatot az 1. melléklet szerinti adattartalmú formanyomtatvány kitöltésével lehet megtenni.

(2) A  pénzforgalmi szolgáltató biztonsági azonosítással ellátott internetes szolgáltató rendszerén (internetbankján) keresztül a  nyilatkozatot – a  4.  § (1)  bekezdésében meghatározott kivétellel – az  1.  melléklet szerinti formanyomtatványnak megfelelő adattartalmú nyilatkozattal lehet megtenni.

3. § (1) A nyilatkozatban a fogyasztó

a) kijelenti, hogy más fizetési számla tekintetében nyilatkozatot nem tett, vagy a  korábban tett nyilatkozat visszavonásáról rendelkezett,

b) tudomásul veszi, hogy amennyiben jogosulatlanul él az  ingyenes készpénzfelvétel lehetőségével vagy a nyilatkozatban valótlan tartalmat közöl, a pénzforgalmi szolgáltató jogosult az ingyenes készpénzfelvétel díját, költségét visszamenőleg egy összegben érvényesíteni,

c) kijelenti, hogy a nyilatkozatban közölt adatai a valóságnak megfelelnek.

(2) Az  ingyenes készpénzfelvételre szolgáló fizetési számlát egyértelműen azonosítható módon a  pénzforgalmi jelzőszám feltüntetésével vagy az ingyenes készpénzfelvételre szolgáló fizetési számlához kapcsolódó bankkártya számának feltüntetésével kell megjelölni.

4. § (1) A  nyilatkozat – a  pénzforgalmi szolgáltató biztonsági azonosítással ellátott internetes szolgáltató rendszerén (internetbankján) keresztül tett nyilatkozat kivételével – tartalmazza a  pénzforgalmi szolgáltató ügyintézőjének átvételt tanúsító aláírását és a fogyasztó vagy az általa az 1. § b) pontja szerint meghatalmazott személy aláírását.

(2) A nyilatkozat tartalmazza a nyilatkozat megtételének dátumát.

5. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

varga mihály s. k.,

nemzetgazdasági miniszter

1. melléklet az 53/2013. (XI. 29.) nGm rendelethez

1. melléklet a ……….2013. (XI. ….) NGM rendelethez Formanyomtatvány minta

NYILATKOZAT

In document MAGYAR KÖZLÖNY (Pldal 168-171)