MUSIC N programnyelvek
2. Korai, számítógéppel realizált kompozíciók
A következő fejezetben bemutatott digitális szintetizátorok a különböző digitális szintézistechnikák tárgyi megnyilvánulási formái – jóval beszédesebbek azonban a technikák hallható megnyilvánulási formái, az őket hasznosító kompozíciók. Az alább ismertetett darabokat a digitális technika adta lehetőségek nélkül már egyáltalán nem lehetett volna megalkotni.
John Chowning 1966-ban készült (és 1971-ben revideált) Sabelithe című műve az első, mely FM-szintézist használ. A darab egyik megkapó pillanata a 4. és 5. perc fordulója, mikor a kisdobra emlékeztető hang fokozatosan trombitára emlékeztető hanggá alakul át – az FM-szintézis paramétereinek fokozatos módosítása által. Az első, kizárólag FM-szintézisre épülő mű Chowning 1972-es Turenasa – címe, a natures szó anagrammája utal a szintézistechnika természetes hangokat utánzó képességére, mely ugyanakkor bármikor átmehet a voltaképpeni természetből nem ismert hangok szférájába, egy második, mesterséges természetbe. A négy csatornás mű a hangok fejlett térmozgás-technikáinak is iskolapéldája.
A Stria, Chowning 1977-es darabja elsősorban inharmonikus FM-szintetizált hangokat használ. A kompozíció minden elemét az aranymetszés aránya határozza meg: az 1:2 arányú oktávviszony helyett Chowning az aranymetszésnek megfelelő 1:1,168-as arányú „oktávot” használt, a mű formájának időbeli viszonyai is ehhez az arányhoz igazodnak. Az 1980–81-es Phoné az FM-szintézist főként az emberi hang utánzására – és az emberi hangadási képességek határainak átlépésére – használja.
13.4. ábra - Jonathan Harvey
Jonathan Harvey (1939–2012; 13.5. ábra) angol zeneszerző Mortuos Plango, Vivos Voco című 1980-as, nyolccsatornás szerzeménye címében és hang-alapanyagában is harangokhoz kötődik. A Winchester katedrális tenor harangjának hangja mellett Harvey felhasználta kisfiának hangját is, aki akkoriban a katedrális kórusában énekelt, és aki a darabban a harang feliratát énekli el: „Horas Avolantes Numero, Mortuos Plango, Vivos ad Preces Voco”, azaz „számlálom az elszálló órákat, siratom a halottakat, imára hívom az élőket”. A mű az analízisen alapuló szintézis-technikát példázza: Harvey és két segítője, a darabot megrendelő párizsi IRCAM munkatársai (Stanley Haynes és Xavier Rodet) a Music V program segítségével elemezte a hang-alapanyagokat, s az újraszintetizálásakor elérték, hogy a kisfiú hangja a harang hangjából nőjön ki és viszont. A haranghang elemzéssel szétszedett spektrumát a darab többféleképpen hasznosítja újra: a nyolc legmélyebb részhangra épül a mű nyolc szakasza; az egyes részhangok kombinációja által pedig különböző akkordok jönnek létre.
A számítógép hatása az elektronikus zenei gyakorlatra I. – Digitális szintézistechnikák és kompozíciók
13.5. ábra - Trevor Wishart
Egy másik angol zeneszerző, Trevor Wishart (1946–; 13.6. ábra) a kiterjesztett vokális technikák gyakorlójaként az elektroakusztikus eszközöktől függetlenül is az emberi hang szokásos lehetőségeinek meghaladásával foglalkozik. Ez a törekvés a digitális technikával összekapcsolódva vezetett egyebek között VOX című sorozatának megszületéséhez (1980–88, 1990). A fázis vocoder analízisen és újraszintézisen alapuló technikája
lehetővé tette, hogy saját hangját tökéletesen szerves átmenetekkel alakítsa át a legkülönfélébb hangokká, a VOX 5-ben például szélzúgássá, varjúkárogássá, méhzümmögéssé, lónyerítéssé és mennydörgéssé, melyeket ebben a darabban aztán rendre a saját hangjává alakít vissza. Wishart költői programja szerint az így létrejövő emberfeletti hangú lény a hinduizmus Shiva istene, a lebontás ura, aki a hangjelenségeket saját emberszerű hangjává oldva bontja fel, hogy abból azután más, új jelenségek születhessenek.
A VOX 5 fejlett pszichoakusztikai ismeretekről is tanúskodik. Bármilyen szervesek és simák legyenek is az emberi hang és a másféle hangok közötti átmenetek, a hallgató érzékelésében mégis mindig egy pillanathoz kötődik a felismerés, hogy amit hall, az már nem emberi hang – tehát az érzékelésben törés mutatkozik annak dacára, hogy a fizikai valóságban fokozatos az átmenet. Wishart ezt a törést úgy igyekszik megszüntetni, hogy a felismerés pillanatának környékén a még jelenlévő kiindulási hangnak drasztikusan módosítja valamelyik paraméterét, s így a hallgató figyelme a kétféle hangminőség közötti váltásról részben erre a paramétermódosulásra terelődik.
13.6. ábra - Charles Dodge
Az analízis-újraszintézis másféle technikáit példázza Charles Dodge (1942–; 13.7. ábra) amerikai zeneszerző Speech Songs című 1974-es, négy darabból álló ciklusa: az első három darab formánskövetést, az utolsó LPC-t alkalmaz. Dodge a barátja, Mark Strand szürreális verseit a saját előadásában magnószalagra vette, majd ezt a hanganyagot a Bell Labs beszédszintetizátorai segítségével alkotta újra, egymástól függetlenül manipulálva a hangmagasságokat és sebességeket, ismétléseket iktatva be, alapvetően azonban megtartva a nyelv hangzóinak természetes, „egyszólamú” zenéjét.
A Speech songs utolsó darabjához hasonlóan LPC-t használ Dodge Any Resemblance is Purely Coincidental című kísérleti darabja. Enrico Caruso egy 1907-es felvételéből, melyen Leoncavallo Bajazzók című operájának egyik áriája hallható, a Utahi Egyetem két munkatársa, Thomas Stockham és Neil J. Miller az 1970-es évek elején elkükönítették Caruso hangját. Dodge ezt a zenekari kísérettől elkülönített énekhangot manipulálta és látta el élő zongorakísérettel, mely néha Leoncavallo eredetijéből merít, máskor szabadon dialogizál a manipulált felvétellel.
13.7. ábra - Paul Lansky
A számítógép hatása az elektronikus zenei gyakorlatra I. – Digitális szintézistechnikák és kompozíciók
Paul Lansky (1944–; 13.8. ábra) amerikai zeneszerző 1985-ös Idle Chatterje az előző fejezetben ismertetett granuláris szintézist kombinálja az LPC-vel.
David Aaron Jaffe (szintén amerikai, 1955–) Silicon Valley Breakdown című, 1982-ben készített négycsatornás műve a húrok fizikai modellezésének példája. Jaffe 1981-ben egy nyolc gitárra és magnószalagra hangszerelt művön dolgozott, és a szalagra eredetileg FM-szintetizált hangokat akart felvenni, ám ezek nem illeszkedtek elég jól a gitárhangokhoz. Egy Mozart-zongoranégyes próbája közben beszélt problémájáról a kamaraegyüttes brácsásának, Alex Strongnak, aki – mint a Karplus-Strong algoritmus egyik atyja – saját módszerét ajánlotta neki. Jaffe az algoritmus fejlesztésével, finomításával jutott el a Silicon Valley Breakdownban hallható, rendkívül természetes hatású és változatos húrhangokig.
13.8. ábra - Denis Smalley
Denis Smalley (1946–; 13.9. ábra) új-zélandi zeneszerző Wind Chimes című darabjában (1987) fő hangforrásként kerámiacsengőket használt, melyeket magas hangú japán fém szélcsengőkkel, fémrudakkal, zongorahangokkal és szintetizált hangokkal egészített ki. Smalley hangsúlyozottan akuzmatikus szemléletű komponista: a hangokra, mint forrásuktól elszakadt, autonóm jelenségekre tekint. Bár a forrásra való emlékezést és emlékeztetést nem zárja ki teljesen – ahogy ezt tárgyalt művének címe is példázza –, jóval fontosabb szerepet kap nála a hangok elvont texturális jellege, illetve gesztusértéke. Míg Schaeffer az akuzmatikus jelleget pusztán a hangszóró általi közvetítettséggel kapcsolta össze, Smalley műveiben fontos szerepe van a forrástól való eltávolítás drasztikusabb eszközének, a digitális hangátalakításnak. A Wind Chimes a GRM Stúdió 123 rendszerének hangátalakító algoritmusaival készült – s úgy tűnik, nem annyira a hangszóró, mint inkább ezek az algoritmusok képezik azt a „függönyt” vagy „paravánt”, mely a forrás tárgyi valóságától a hallgatót elválasztja.
3. Ellenőrző kérdések:
1. Ki találta fel a vocodert?
2. Hogyan működik a granuláris szintézis?
3. Sorolja fel John Chowning két kompozícióját!
4. Ki a szerzője a VOX ciklusnak?
5. Mely zenemű példázza a fizikai modellezésen alapuló szintézist?