Koncepció és kánon

Mindenekelőtt érdemes tanulmányozni a szövegek körül kiépülő nagyobb struktúra szerkezetét. Ezen belül három szerveződési szint különíthető el, me- lyek mindegyike a rendszer legszűkebb körét, legalsó lépcsőfokát képező két konkrét fordításszöveg kivételével elméleti konstrukcióként írható le; ebbe a kategóriába tartozik magának a kötetnek (K^{ét komédia}. mellyek közüll Az egyik P^lautusból, a’ másik T^erentiusból fordittatott Magyarra K^ovásznai s^ándor által)¹ az alapvető (feltételezhető) rendezőelve, illetve a legfelső szint, egy olyan fölöttes koncepció, melynek már nem feltétlenül áll a kö-zéppontjában maga a kötet, legalábbis nem önmagában, viszont mégis szo-rosan összefügg azzal, figyelembe véve azt, hogy amennyiben elfogadjuk a koncepció létezését (vagy legalábbis elképzelhetőnek tekintjük, hogy léte-zett egy efféle koncepció), végső soron az a következtetés vonható le, hogy ez a koncepció eredményezte a fordítások létrejöttét.

1 Kovásznai 1782a: Két komédia. Mellyek közüll az egyik Plautusból, a’ másik Teren- tiusból fordittatott magyarra Kovásznai Sándor által, 1781-dik esztendöben, Kolozsvár, nyomt. a református kollégium betűivel, Kaprontzai Ádám által, 1782.

Ennek megfelelően mielőtt sor kerülne a szigorú értelemben vett szöve-gek – elsődlegesen a köteten belül elfoglalt helyük fényében történő – vizs-gálatára, feltétlenül szükséges egy pillantást vetni erre a legfelső szintre is.

Akárcsak a többi szint esetében, nem meglepő módon itt is Kovásznai meg-lehetősen nagy mennyiségű elméleti információt tartalmazó, előszó jellegű szövege (Ajánló levele a’ forditónak) használható fel mint kiindulási pont és az adott egység milyenségét magyarázó kulcs. Ez a szöveg ugyanis szinte rögtön az elején utal arra, hogy célja Kovásznai sajátos oktatási koncepciójá-nak vagy legalábbis bizonyos –az oktatással, ankoncepciójá-nak optimális módozataival kapcsolatos – elgondolásainak felvázolása („Nagyságod ’ bölts tanitói, tud-ják azt magoktól-is, mitsoda utat módot kelljen Nagyságodnak a’ tanólásban követni, [...] mind-az-által én-is [...] bátorkodom ahoz egy két szóval hoz-zá-szóllani, és a’ magam tsekély értelmemet az-iránt ki-jelenteni”²). Érdemes itt néhány szót ejteni a fent idézettek megszólítottjáról is. Kovásznai a két komédiát tartalmazó fordításkötetet az őt mecénásként támogató Teleki Sá-muel ekkor nyolcéves fiának, Teleki Domokosnak ajánlja. Választása vélhető-leg nem véletlenül esik a családnak éppen erre a tagjára: az, hogy a gyermek a mű kiadását megelőző évben, 1781-ben került a marosvásárhelyi kollégi-umba,³ kiváló ürügyet szolgáltat Kovásznai az oktatást érintő téziseinek ki-fejtésére. Ez a fajta eljárás a korszakban egyáltalán nem számít szokatlannak:

számos tekintetben analóg esetként kezelhető, példának okáért, Gombá-si István 1779-es prédikációgyűjteménye,⁴ melynek előszavában annak apropóján, hogy Gombási franciából és németből fordította le a kötet szö-vegeit, többek között a német és francia nyelv elsajátításának szükséges és hasznos mivolta mellett foglal állást, egy olyan kérdésről értekezve tehát, me- lyet – amint azt a későbbiekben látni fogjuk – ugyan más irányból megkö-zelítve azt, és eltérő következtetések levonása mellett, de Kovásznai is érint.

Magának a koncepciónak a leírását egy ellentétező, valamint egy szelekciós mechanizmus szervezi. Az előbbi két módszer egybevetésén alapul, kiemel-ve ezek egyikének hiányos voltát: Kovásznai finoman bírálja azon „tisztes-séges tudományoknak meg-szerzésére” irányuló eljárásokat, melyek anélkül

2 Kovásznai 1782a, II–III. [Az előszó oldalai eredetileg nem számozottak; a római

tanulmányozzák „föképpen az ujj, Német és Frantz”⁵ könyveket, hogy ezek mellett igyekeznének figyelembe venni az ősforrást (a forrás-metafora egyéb-ként megjelenik Kovásznai szövegében, az értékkülönbséget hangsúlyozandó a két említett kategória között: „a’ mennyivel elébb-való a’ kút-fö a’ pataknál, annyival gyönyörüségesebb a’ régi bölts íróknak könyveiket a’ mostaniakkal egybe-vetvén esmérni”⁶), végső soron az ókor latin műveltségének terméke-it („de a’ régieket sem kell el-hagyni […]; kivált a’ régi Római […] írásokat, a’ mellyekböl az ujjak nagy részént származtak”⁷), vagyis az európai kultú-ra megalapozásában szerepet játszó ismeretanyaggal való közvetlen szem-besülés jelentősége mellett foglal állást, figyelmeztetve a közvetett meg-ismerés látszólagos kényelmének („a’ másik ut bajosabb, hoszszabb”⁸) kevésbé szerencsés mivoltára.

A „látszólagos” jelző fenti használatát a szöveget tartalmi részét záró szelekciós szakasz indokolja. Kovásznai ugyanis a közvetlen jellegű isme-retszerzést lehetővé tévő szövegek világába való beavatódást lehetségesnek tekinti egy mindössze öt szerző műveiből építkező gerinc mentén („Nem-is javallok én a Deák tudományra […] többet ennél az […] öt könyvnél;

[…] ha ezekbe jól belé kap […] lehetetlen dolog hogy a’ több ezekhez ha-sonlók-is ne tessenek”⁹): két történetíró, Eutropius és Tacitus, a drámai műnem képviselői közül Terentius (Plautus nem szerepel a listán; erről a későbbiekben még szó esik), a filozófia és retorika területének kiemelkedő római szerzői közül Cicero, végül pedig a „poësis” képviselőjeként Vergi-lius – egy precíz, eléggé széleskörű és sokoldalú válogatás, amely jól lefedi a humán tudományok körének egy jelentős részét.

Ennek a szakasznak ugyanakkor azon túl is kiemelt a jelentősége, hogy explicit módon megfogalmazza Kovásznai Terentiusszal kapcsolatos értékí-téletét, abból az okból kifolyólag, hogy tartalma felhasználható a koncep-ciónak a kötet keretein kívüli létezése melletti eléggé erős érvként. Egyazon évben, amikor a Két komédia… megjelent, Kovásznai egy másik művet is kiad, szintén egy fordításkötetet, szintén egy latin szerzőtől, ám ezúttal nem Teleki Domokosnak, hanem a gyermek anyjának, Bethlen Zsuzsannának

5 Kovásznai 1782a, III.

6 Uo., V.

7 Uo., IV–V.

8 Uo., III.

9 Uo., VI.

ajánlva azt. A választott szerző a fent említett lista Terentiust követő lépcső-fokát elfoglaló Marcus Tullius Cicero.¹⁰ A két kötet esetében a kiadás helyén és idején túl még a cenzori engedély is közös.¹¹ Mi több, Kovásznainak nem ez az egyetlen Cicero-fordítása: alig több mint egy évtizeddel később (ám már Kovásznai halála után) egy másik is megjelenik, M. T. Cicerónak az em-bernek tisztéről és köteleségeiről a maga fiához írt három könyvei címmel¹² (sőt, még egyik temetési beszédének mottója is a De officiisből származik).¹³

Egyébiránt szintén nem mellékes – visszatérve a Kovásznai által leírt két úthoz és a nyelvek kérdéséhez –, hogy a szűkebb korszak fordításirodalmát te-kintve elmondható egyfelől az, hogy a Kovásznai által felemlegetett probléma legalább részben valós, másfelől az is, hogy Kovásznai éppen a Két komédia…

kiadásán keresztül érvényesíti az általános tendenciával szemben a koncepció alapelvét. Kovásznai Sándor ugyanis az egyetlen jelentősebb fordítói tevé-kenységet kifejtő, a latin antikvitás drámai alkotásainak átültetésével foglal-kozó alak, akit Kerényi Ferenc színháztörténeti munkája külön kiemel.¹⁴