O lyan ember is akadt. Nem talán a börtön-vár vaskezü inquizitora, Laucsik, se nem a kemény Szremácz főkapitány (a ki Nömös Nagy Pali lába elé kötélgubanczot vetett), zsandár se (ha mindjárt egy század is), se senki a „szögedi torony“ alól, de maga a betyárok „minisztere“ , Ráday gróf se az volt, a kitől Rózsa Sándor félt.
A bandához se tartozott. Fegyelmet tudott ott tartani mindig a „nagy paraszt“ kedves karikásá
val és szemöldökével. A kinek ez a kettő nem tu
dott parancsolni, az a vezér puskacsőve előtt bukott a sirba.
A félegyházi határban az öreg juhász ha be
terel, subáján elnyujtózkodva ma is kedvvel mesél a „vas-ököl“ virtusairól. Ez a „vas-ököl“ egy csa
pásra bezúzta a Kónyi-tanya égett vályúból vert
3*
36 A KITÚL A „NAGY PARASZT“ FELT.
falát. Ez a „vas-ököl“ , ha tréfálni volt kedve, az országut-szélen egymásután szaggatta ki tövestül a 2— 3 esztendős fákat. Vagy ha a csárdában a vere
kedő legénység fölé emelkedett, összeszorulva (ha mindjárt százan voltak innen is, túl is) olyan csend lett, mint a temetőben.
Ettől a „vas-ököl“ -tői félt a „nagy paraszt“ . Ez az ököl pedig Rádi Imre félegyházi gu
lyásé volt.
A haramia-vezér nyughatatlan volt mindig, mikor a nagyfejü félegyházi paraszt-Herkulesről hallott. Pedig az nem állt az útjába, be se lépett a bandába. De tán épen ez boszantotta Rózsa Sán
dort. Tudta felőle, hogy hajladozik a betyár-életre, ez költötte fel benne a félelmet. Vagy nem is a féle
lem volt az, hanem inkább féltékenység, melytől rosszak voltak a haramia-vezér álmai.
Egyszer a csupaszképü Gajdos-gyerek (a banda legfiatalabb tagja, a ki országut-lesőnek volt jó) szörnyen fölingerelte a vezért. Nem tudta a tej- felesszáju betyár-fiu, hogy Sándor bácsi nem sze
reti Rádi Imrét. Nagy csodálattal kezdte neki be
szélni, hogy milyen erős ember Rádi.
— Tudja, Sándor bácsi, akár egy három esz
tendős fa gyökere, olyan pufók eres a karja; az országút kavicsát is összezúzza az öklével, ha akarja.
A KITŐL A „NAGY PARASZT“ FELT. 37
Sándor bácsi karikása után nyúlt s megkor
bácsolta a Gajdos-gyereket, a ki előtte igy mert beszélni Rádi Imréről.
Aztán ha végig vágtatott a rónaságon s eszébe jutott Rádi Imrére gondolni, megállt, megfordult a félegyházi határ felé s öklével belefenyegetőzött a semmiségbe. Rádi Imrének szólt ez a fenyege
tőzés.
A bandában csak néhányan tudtak a vezér titkolt gyűlöletéről. Sokszor lépet vetettek a félegy
házi paraszt-Herkules útjára, hogy úgy többed- maguk elkaphassák azt a vas-öklöt.
Rádi Imre mit sem tudott erről. Járt-kelt a határban gulyája mögött s ha eljött a sötét éjszaka, bebújt az erdőbe. Azt mondják, ott egy kis kuny
hóban lakott egy 16 esztendős haló vány arczu leány. A paraszt-Herkulesen csak ennek a gyönge virágszálnak volt hatalma.
Szörnyű haragra ébredt az 50-es év egy nyári napján Rózsa Sándor. (Azt mondják, dühében az öklébe harapott.) Azt hallotta, besúgták neki, hogy a bandában elégedetlenek vaunak, a kik az éjjel Rádi Imrét emlegették. De hogy mivégből, nem tudni. A haramia-vezér behúzódott Katona Pál tanyájába, magához hivatta Yeszelka Imrét, leg- meghittebb czimboráját. (A ki már visszakerült Illaváról.)
38 A KITŐL A „NAGY PARASZT11 FELT.
— Im re! — kiált Rózsa Sándor — estére nyergelünk.
— Hova, Sándor.
— Látogatóba.
— Kihez ?
— Rádi Imréhez.
A betyár nagyot néz erre, de nem szól. Ha Sándor azt mondja, nyergelünk, akkor kint lesz a pitarban sötét este a két paripa fölszerszámolva ; ha azt mondja, látogatóba mennek Rádi Imréhez, azt is el kell hinni. Mert ő mondja.
Este bevágtattak a sötét éjszakába s harmad
nap ott mulattak együtt a félegyházhatári csárda ivójában : Rózsa Sándor, Yeszelka Imre és Rádi Imre.
A félegyházi paraszt-Herkules örült a „magasu vendégeknek, a kik egyenesen őt látogatták meg.
így üdvözölte legalább a haramia-vezér.
Bő, csipkés ingujját felgyürte, úgy könyökölt neki az X-lábu asztalnak Rádi Imre. Mintha dagadó izmaival, a mint meg-megránditja, ingerelni akarná Rózsa Sándort. Persze, a vendégség korán elkotró- dott a szép kompánia elől. Csak a csárdás és a csárdásné voltak még jelen. (Mert a czigányok nem mentek emberszámba.)
Rózsa Sándort soha se látták még olyan vad kedvében. A czimbalomra ráhajolt s úgy énekelt:
A KITOL A „NAGT PARASZT“ FELT. 39
/ ' Korcsm árosné, néköm halat süssék kend, A m ellé m ög czitronyos bort adjék kend, Szolgálóját istrázsára ’lijja ke’ ,
H a zsandár jö n , híradással legy ek ke’ . >
A gémnyaku üvegek szaporodtak az asztalon, a kompánia szilajkodott már.
Egyszerre kiveti a mellét Veszelka Imre s elkiáltja magát:
— Száz itcze bort annak, a ki kinyitja az öklöm !
Rádi Imre nagyot nevetett. S két ujjával szét- roppantja a betyár öklét, hogy szinte feljajdult belé.
— De nem kell a 100 itcze b o r ! — tréfál
kozik aztán.
Most közbeszól a haramia-vezér, villogó sze
mekkel, rángatózó szemöldökkel.
— No, hát nem bánom, játszunk ! Játszok én is. Elő, czimbora, (s meglóditja Yeszelkát) ujjat huzzunk!
Rózsa Sándor és Yeszelka Imre összeakaszta
nak. Ropognak az ujjak, Rózsa Sándor Yeszelkát a falhoz pöndöriti.
— No, most te, Imre !
S összeakaszt ezután Rádi Imrével. A haramia
vezér sohase pirosodott el szégyenletében, csak most az egyszer. Jajt kiáltott, a mint Rádi Imre megfogta a kezét.
40 A KITŐL A „NAGY PÁRÁSZTU FELT.
S tovább folyik a játék, a mit a haramia-vezér tervezett az ellenség elvesztésére.
Yeszelka Imre végig vág az asztalon.
— Csapiáros, három darab kötőféket hozzon kend elő. Majd itt tűnik ki, ki a legerősebb ?
Az is erőjáték : kötőféktépés. A mit a betyárok sokszor produkáltak.
Rádi Imre nevetve fogadta az indítványt. A
„nagy paraszt“ is felkiáltott:
— Hármat téptem szét a minap egyfolytában a Károlyi-pusztán, a „kutyanyaki“ csárdában.
A paraszt-Herkules kétkedőén rázta meg a vállát.
— Nem hiszi kend ?
— Hát majd meglátjuk mindjárt!
A csapiáros előhozza a három kötőféket. Mind a hárman vesznek egyet a kezökbe.
Elsőnek Yeszelka Imre áll ki az ivó közepére.
Két kezefejére csavarja a kötőfék innenső s túlsó végét, megveti a lábát, nagyot lélegzik s megrán- ditja teljes erejéből a kötelet. Az bizony épen maradt.
— Kend mán odébb állhat! — nevetnek a többiek.
Következik Rózsa Sándor.
Nem szakadt el a kötőfék a kezében. A hara
mia-vezér ekkor leharapott egy darab húst a szája
A KITŐL A „NAGY PÁRÁSZTU FELT. 41
széléből, a markába kapta és odavágta a tamburás arczához.
Ezalatt pedig Rádi Imre jóizüt nevetett s el
foglalta a helyét az ivó közepén.
A haramia-vezér és czimborája összenéztek.
Rádi Imre tréfálkozva csavarja jobb kezefejére a kötelet, azután a másik végét kezdi odafüzni a balkezére, miközben megreng a padló szétvetett lábainak dobbanásától. Még két karikát vet a kötél
ből a kezefejére s mikor igy jól megkötözi magát, nevetve szivja teli arasznyira emelkedő mellét s nagyot kiált:
— No most, — egy, kettő!
Ez volt a jel.
A haramiák szeme felvillan, elkapják a tehe
tetlen Rádi Imre megkötözött két karját. Mint egy megtámadott oroszlán ordit fel a paraszt-Herkules.
Ez az utolsó hangja volt.
Rózsa Sándor belelőtt a szivébe.
Rádi Imre lebukott a padlóra. Elhullott, mint egy nemes vad s a nem méltó ellenfél, a „nagy paraszt“ , a halálban vonaglótól igy vett búcsút:
— Senkitől se akar félni Rózsa Sándor, vidd meg föl ezt, komám !
S a hajnali szél a csárda kutágasán himbálta, ringatta a paraszt-Herkules véres tetemét.