Az agrárjövedelmek és adóterhek területi mintázata és változása a dualizmus kori Magyarország területén
Demeter Gábor
Vitás történeti kérdések – a regionális tudomány szemszögéből
Történeti jelenségeket és folyamatokat számos aspektusból lehet vizsgálni. A hazai történészek körében jóval gyakoribb a gazdasági, társada-lomtörténeti jellegű (vertikális rétegzettségű struktúrákat célzó) megközelítési mód, míg a re-gionális-komparatív szemléletű, földrajzi mód-szereket alkalmazó „horizontális” kutatások rit-kábbak, s sokáig visszhang nélkül maradtak.25 Álláspontunk szerint azonban az utóbbiak is ér-tékes információkat szolgáltathatnak egy-egy vi-tás kérdés tisztázásához, sőt, akár már tisztázott-nak tűnő jelenségek újraértelmezésének szüksé-gességét is felvethetik. Ennek okai pedig a követ-kezők: 1. a korábbi, általános érvényűnek tekin-tett megállapítások részben regionális eredmé-nyek extrapolációján alapulnak, s a lokális ered-mények kontroll nélküli kiterjesztése nagy terü-letre azonban csak akkor érvényes, ha a terület homogén. Ezt azonban részletes vizsgálatok nél-kül nem állíthatjuk. 2. Megfordítva: azok az állí-tások, melyek az országos átlagon vagy egyéb halmazszintű mutatókon alapulnak, a regionális
25 Ahogy Timár Lajos fogalmazta a brit történeti földrajzi iskola kapcsán: noha felismerték, hogy a társadalmi formá-ciókat középpontba helyező vizsgálódások jelentős regio-nális különbségeket takarhatnak, a geográfusok ilyen irá-nyú vizsgálatainak recepciója még a regionális történettu-domány kiformálására törekvő történészek (pl. Sydney Pollard) körében is gyenge maradt. Timár 1993: 16. és 23.
26 A brit történetírásban a történeti demográfiai munkák és a társadalomtörténet is szándékosan mellőzte a területi kü-lönbségek elemzését a 80-as évek kritikusai szerint.
27 Tulajdonképpen arról van szó, hogy Karl Popper szerint a dinamikus vizsgálaton alapuló megállapítások relevanci-ája a természettudományokban nehezen ellenőrizhető,
eltéréseket (a belső differenciáltságot) nem ve-szik figyelembe,26 ezért szükségek ezen általá-nos(ító) kijelentések elemi entitásokra történő (területi, nem csak fogalmi) dekonstrukciója.
Jelen tanulmány tehát kliometrikus és regio-nális földrajzi módszerekkel (a GIS és a többvál-tozós statisztika integrálásával) kíván történeti problémákra reflektálni. Nem állítjuk, hogy kö-vetkeztetéseink jobbak (vagy hogy újraírják a történelemről alkotott képünket), de azt igen, hogy egy jelenséget több oldalról is szemügyre kell venni, hogy a kapott kép ne legyen egyol-dalú.27 Noha a kliometria sok kritikát kapott (Maddison GDP számításai Kelet-Közép-Európá-ban és a Balkánon az 1870–1910 közötti időszakra sem megbízhatók,28 nemhogy a 16. századra, és bizonyos távolságtartás vele szemben ugyanúgy érezhető, mint a regionális szemlélet esetében), hazánkra vonatkozóan Scott M. Eddie Monarchia gazdaságára vonatkozó kutatásai és John Komlos vizsgálatai29 bizonyították, hogy a módszer alkal-mas a történeti toposzok újragondolására, állítá-sok újrafogalmazására. Ezek ösztönzőleg hatot-tak adatbázisunk felhasználási irányait illetően már a projekt megfogalmazódásakor is.
ezért célszerűbb az állítások falszifikálását, mintsem verifi-kálását megkísérelni. Esetünkben metodológiai szempont-ból ez úgy interpretálható, hogy az egyetlen módszer alap-ján tett kijelentések még nem bizonyító erejűek (hiszen egy másik logikai konstrukció cáfolhatja azt), ha viszont a vizs-gált hipotézis más módszerrel megcáfolható, akkor a kije-lentés nem tekinthető igaznak. Ebben segít sajátos (a klio-metrikus gondolkodáshoz képest is új) szempontokat ér-vényre juttató szemléletével a regionális megközelítés.
28 The World Economy. A Millennial Perspective. Paris, 2001.
29 Komlos, John 1990: Az Osztrák-Magyar Monarchia mint közös piac. Maecenas, 1990. Eddie 1996;
A kvantitatív szemlélet maga nem új. A Her-bert Spencerre és August Comte-ra visszamenő, a történelemben törvényszerűségeket kereső, szociologizáló történetírás eleve a „kemény” ter-mészettudományos módszerek primátusát hir-dette a történettudományban (ami miatt szem-bekerült a folyamatok-jelenségek „mérhetetlen-ségét” hangsúlyozó, „puha” módszerekre ala-pozó és máig nagyobb tábornak örvendő kvali-tatív irányzattal), s a szociológiában, történeti demográfiában máig bevett módszer a (többvál-tozós) statisztika; csak éppen vizsgálatuk tárgya nem a tér, hanem a társadalom. Ilyen szempont-ból a kötetben alkalmazott, a területiséget elő-térbe helyező megközelítések a szociológiai is-koláétól is különböznek.30
A címben szereplő „kiegyensúlyozatlanság”
nem a fejlődés időbeli trendjeire, hanem területi képére vonatkozik. A történettudományban az előbbi vizsgálata gyakoribb, mint a másik, mely a fejlődés területileg differenciált mintázatának bemutatására fókuszál. (És ebben az esetben nem az azonos ütemű, hanem a létező különbsé-gek kiküszöbölésére törekvő fejlődést értelmezi pozitívan). Az időbeli fejlődés ütemének mérése azonban esetünkben problémákba ütközik, mi-vel csak kevés olyan mutató létezik a magyar népszámlálások korai történetében, melyeket következetesen, ismétlődően felmértek. A fejlő-dés időbeli menetének vizsgálatához pedig két időpont (hiszen ez egy intervallumot határoz meg) vagy nem elegendő, vagy pedig azzal szembesülünk, hogy ilyen célokra eleve csak az időben egymáshoz legközelebb eső cenzusok használhatók fel. A kis időintervallum viszont csökkenti a következtetések relevanciáját, hiszen kiterjeszthetőségük korlátozott. Így míg a népes-ségnövekedés ütemének változása is összevet-hető, az etnikai-vallási tendenciák szintúgy (a besorolási kategóriák változása ellenére), addig
30 Reclus (szűkítő) értelmezését („a történelem múltbéli föld-rajz, a földrajz jelenkori történelem”) az „új történeti földrajz”
keretein belül Giddens (1986: 355) fogalmazta újra (a törté-nészek nem kizárólagosan az idődimenzió specialistái, mi-ként a földrajzosok sem egyedüli specialistái a térnek és az idődimenzió specialistái nem kizárólag történészek).
31 1. Magyarországon a birtokok/földek zöme arisztokraták kezében volt. (A 100 kh feletti földek 27%-a, a jövedelem 13%-a volt az arisztokrácia kezén. Az egyház részesedése
az iparfejlődés összevetésére csak az 1900-as és 1910-es népszámlálás alkalmas. E rövid időszak alapján azonban nem tehetünk messzemenő kö-vetkeztetéseket, hiszen nem feltételezhetjük, hogy a változás lineáris ütemben zajlik. A mező-gazdaság esetében a területhasználatnál már le-hetőségünk van az 1865-ös, 1895-ös és 1910-es adatok összevetésére és így a változás ütemének nagyobb intervallumra való kiterjesztésére és differenciálására egyaránt, ezzel szemben a jöve-delmi adatok csak 1865-ből és 1910-ből, a vizsgá-lati periódus kezdő és végpontjából állnak ren-delkezésre. Ráadásul az 1865-ös felmérés Erdély adatait nem tartalmazza.
Világos ezek után, hogy célunk nem annyira az időbeli trendek azonosítása volt (persze, ha módunk nyílt rá megtettük, hiszen az adatbázis-építésnek ez is az egyik célja volt), hanem sokkal inkább a területi differenciák feltárása. A címben szereplő kiegyenlítettséget tehát ebben a szel-lemben kell értelmezni.
Ezen belül az agrárszférára nemcsak azért esett a választás, mert relatíve jó adatellátottság-gal bírt, továbbá mert az ország még 1910-ben is agrár-ipari ország volt, tehát a lakosság 60– 70%-a számár70%-a létfontosságú70%-ak volt70%-ak 70%-az itt leját-szódó folyamatok, hanem azért is, mert a föld-jövedelmek az esetek jó részében közelítették a valós jövedelmek 50%-át, tehát – torzításokkal ugyan, de településszinten – lehetővé vált a ter-hek jövedelemhez mérése, azaz a bevezetőben felvetett „túladóztatás” koncepciójának vizsgá-lata is. (Az iparra és tercier szektorra nézve nem rendelkezünk ilyen finom területi felbontást mu-tató adatsorral a dualizmus korából). Továbbá a kliometrikus történetírás (pontosabban John Komlos és Scott M. Eddie) a közelmúltban jó né-hány gazdasági kérdést más megvilágításba he-lyezett, 31 s ugyancsak más szemszögből látjuk a
8%, polgárságé 27%. Másképpen: a földterület 40%-a volt nagybirtok, amelyből az arisztokraták és polgárok részese-dése egyaránt 14–15%). 2. A belső vámhatár megszüntetése 1850 után fellendítette a magyar mezőgazdaság növekedé-sét. 3. Ugyanakkor a dualizmus korában az egyenlőtlen bir-tokszerkezet viszont akadályozta a mezőgazdaság növeke-dését.(Magyarország mezőgazdasági termelésének növe-kedése évi 1,5% volt, ez magasabb, mint az angol és a német (1,2% körül) vagy a kisbirtok dominálta bolgár és szerb.) 4.
termelés rétegek közti és regionális megoszlását 1848 előtt Glósz József jóvoltából.
Más szemszögből: az adatbázist először egyedi mutatókon, speciális kérdéskörökön akartuk tesztelni, mielőtt komplex kérdések vizsgálatához (független változók azonosítása, a változók közötti kapcsolatrendszer területi meg-jelenése, fejlettségi és hasonlósági régiók defini-álása, ezek egymással való és más regionális be-osztásokkal való kapcsolata) fogtunk volna. (Hi-szen, ha regionális mintázat egy-egy indikátor esetében sem mérhető, vagy pedig mind ugyan-azt a képet mutatja, akkor felesleges komplex vizsgálatokkal kísérletezni. Mint látni fogjuk esetünkben nemcsak a regionális kép diverz, de annak időbeli változása is, sőt eltérő jelenségek más-más mintázatot mutatnak, így tehát a kötet többi fejezetében megvalósuló komplex – törté-nészeknek módszertani szempontból is szokat-lan – vizsgálatok indokoltnak tekinthetők).
A tanulmány első fele ezért Eddie kvantitatív szemléletét regionális és komparatív nézőpont-tal kiegészítve kifejezetten az agrárkérdés aspek-tusaival foglalkozik, de nem kizárólag kliomet-riai, hanem legalább ennyire térképi (történeti földrajzi) megközelítésből, mely lehetővé teszi a területi különbségek feltárását is. Konkrétan azt vizsgáltuk, hogy a rendelkezésre álló adatbázis és az ennek segítségével előállítható térképi állo-mányból levonható következtetések milyen vi-szonyban vannak az eddigi eredményekkel – el-lentmondanak nekik, vagy alátámasztják azo-kat; kiegészítik, vagy újfajta interpretációt tesz-nek lehetővé.
A tanulmány második felében a bevezetőben is említett problémakört járjuk körül: azaz azt
A Monarchia vámrendszere a mezőgazdaságot jobban védte, mint az ipart (Különbséget kell tenni nominális és tényleges vámvédelem között. Az utóbbi a hozzáadott ér-tékhez méri a vámtarifát. Mivel agrártermékek esetében a hozzáadott érték aránya nagyobb (akkor is, ha abszolút ér-tékben kisebb) mint az ipari termékeké, a tényleges vámvé-delem (a vámtarifa és a hozzáadott érték hányadosa) ki-sebb, mint ipari termékek esetén.) 5. A jobbágyság eltörlése fellendítette a mezőgazdasági termelést. (A szabad paraszti termelés hiába nagyobb 50–100%-kal mint a jobbágyé (1 nap), mivel az országosan lehetséges 540 millió munkanap-ból csak 24 millió volt robotmunka, ami csak 5%, így a
nö-vizsgáljuk, hogy a bevételek és adóterhek terü-leti eloszlása mutatott-e sajátosságokat, egybe-esett-e társadalmi (etnikai) törésvonalakkal to-vább mélyítve az ellentéteket, vagy éppen ellen-kezőleg: a törésvonalak átfedése híján a területi fragmentáció mellett a probléma elmosódása volt a jellemző. (A későbbi fejezetekben e jelen-ségekre még visszatérünk, de immár jóval komplexebb megközelítést alkalmazva, az itt vizsgált részproblémákat más, az általános terü-leti fejlettség kontextusába ágyazva).
A mezőgazdaság általános fejlődése és az agrártúlnépesedés regionális (és etnikai) aspektusai
Az agrárszféra (mint a nemzeti termelésnek még a 20. század elején is döntő részét előállító szek-tor), azon belül is az agrárstruktúra, illetve a kis- és nagybirtok termelékenysége komoly, az ország ha-tárain is túlnyúló problémakör – hiszen politikai kurzusok gazdaság- és társadalompolitikájának legitimitását meghatározó kérdésről van szó. A kérdést övező vita tehát nem csak magyar és nem csak 19. századi sajátosság. Térbeli kiterjedé-sét illetően a Balkánon legalább ilyen politikai je-lentősége van, hiszen az Oszmán Birodalom megroppanásával önállósuló államok egy része az egalitárius kisbirtokos parasztság kialakítása, fenntartása mellett tette le voksát (nyilván nem ok és előzmények nélkül). Időbeli kereteit illetően pedig a kommunista kísérlet révén napjainkig aktualitása van. A következőkben ezt a kérdés-kört járjuk egy kicsit körül, kilépve a hazai his-toriográfia keretei közül.
Ami az egyes birtoktípusok (és ne feledjük – ezzel kapcsolatban az egyes termékstruktúrák!)
vekedés sem nagyobb ennél.) 6. Magyarországon a katasz-teri tiszta jövedelem számítása a földbirtokos arisztokráci-ának kedvezett, azaz a vártnál kevesebb adót fizettek. (Ezt nem lehet verifikálni Eddie szerint, legalább annyi érv és eset szól mellette, mint ellene.) 7. Ausztria félgyarmati sor-ban tartotta Magyarországot kereskedelmi rendszere ré-vén. (Kezdetben Magyarországra hátrányos volt a gazda-sági kiegyezés és a vámrendszer, de 1890 után ez megfor-dult Eddie szerint). Mint látható, ezek nem lényegtelen, de ugyanakkor nagy adatmennyiséget igénylő vizsgálatok (a térbeli variancia vizsgálatának igénye Eddie esetében is je-lentkezik pl. az itt említett 6. pontnál).
termelékenységét illeti, a Balkánon 1860 körül (a nyugati árkonjunktúra idején) a monokultúrás (gabonatermelő), a földek 20%-át kitevő nagy-birtok bolgár területen 20–30%-kal nagyobb hek-táronkénti kihozatalt mutatott, mint a gabona-termelő kisbirtok. Mindezt annak ellenére, hogy igazi allodiális gazdaság viszonylag kevés volt (a földet kisparaszti termelők között osztották szét, akik a termény felét adózták le, vagy pedig meghatározott mennyiséget; a robotmunka Ma-cedóniában és Boszniában dívott leginkább – az allódium fogalmának megfelel az ottani beglik, és a röghözkötés is létezett az 1850-es évekig).32 Ro-mániában ugyanez a helyzet a nagybirtok ter-melékenységét illetően. Görögországban vi-szont a nagybirtok (igaz, itt nem a gabonaterme-lés dominált és a föld sem volt termékeny) ki-sebb termelékenységet mutatott, mint a mediter-rán polikultúrás kisbirtok, az előbbit fel is szá-molták a 20. század elejére. Míg azonban Görög-országban a nagybirtok kis rentabilitása ellenére a függetlenség után 70 évig még vegetált, Bulgá-ria 1878-ban a nagybirtok felosztásával indította önálló létét. A gabonatermelő kisbirtok támoga-tása azonban egy téves – külső hatásokon, ár-konjunktúrán alapuló – társadalompolitika kö-vetkezménye. Mikor a Török Birodalomban 1858-ban bevezették a szabad földforgalmat, a magas nyugati gabonaárak kedveztek a mono-kulturás kisparaszti birtokok kialakításának, de 1878-ban ez éppen véget ért (az 1873-as európai pénzügyi válság hitelhiányt gerjesztett a térség-ben, amit tetézett az orosz és amerikai gabona dömpingje a jobbágyfelszabadítás és amerikai polgárháború lezárultával – a nyugati államok az alacsony gabonaárban voltak érdekeltek). Így az éppen kialakuló bolgár gazdaság- és társada-lomszerkezet rögtön anakronisztikussá is vált, az egységárak leesése miatt bekövetkező
32 A kliometrikus gondolkodás problémáihoz egy adalék:
ha elfogadjuk Lampe adatait, miszerint a bolgár paraszt-ságnak csak 10%-a dolgozott a földek 20%-át kitevő csiftli-keken, a termés 30%-át előállítva, az irreálisan magas egy főre jutó termelékenységet jelentene. Ez (allodiális birtok, beglik esetén) ellentmond annak a történeti vélekedésnek, hogy a kényszermunka termelékenysége alacsony, ha pe-dig nem-allodiális formát feltételezünk, akkor ugyanazon gazdaságszerkezet (kisparcellás gazdaság) mellett lesz az
ány következtében viszont nem lehetett újra-strukturálni a földbirtokszerkezetet, sőt a ter-mékstruktúrát sem. (És nem volt ipari átrétegző-dés sem, maradt a zuhanó árú búza a fő termény, amiből egyre többet kellett termelni ugyanazon árbevétel eléréséhez). Meglepő, hogy moderni-zációval (mák, dohány) éppen a közrend ellen-ségei, a paramilitáris alakulatok kísérleteztek, a tradicionális paraszti birtok egyetlen tőkéje az – egyébként alacsony, 50–65%-os kihasználtságú –
„marxi embergép” maradt. Ezek után nem meg-lepő, hogy Gerschenkron a bolgár kisparaszti birtokot a fejlődés gátjának tekintette a szocia-lista iparosítás szempontjából, hiszen sem átré-tegezhető munkaerőt, sem fogyasztóképes ke-resletet, sem iparba fektethető tőkét (az oszmá-nok állami szinten kísérleteztek ezzel) nem ge-nerált. Kopsidis és Ivanov szerint33 azonban té-ves a gerschenkroni koncepció, mely a mezőgaz-daságtól várja az ipari tőke előteremtését, leg-alábbis az angol modell újraértelmezése szerint.
A marxi ’enclosure’ ugyanis szerintük nem feles-leges, iparba átrétegezhető munkaerőt teremtett, hanem inkább szociális problémákat, amiket akasztással és Ausztrália benépesítésével kellett kezelni: a kutatások szerint mintegy 100 év hiá-tus mérhető az ’enclosure’ és az ipari nekilendü-lés között, s jellemző módon az Indiát gyarmato-sító Anglia a 18. század közepén még protekcio-nista iparpolitikával tiltotta az indiai textil beho-zatalát, nehogy tönkretegye a hazai ipart. E (konzervatív?) elgondolás szerint tehát az ipari forradalomnak kell agrárforradalmat indukál-nia, s nem fordítva, így a balkáni kisbirtok nem tehető felelőssé az iparosodás elmaradásáért.
De mi a helyzet magának az agrárszférának a modernizációjával (ha már az iparé nem várható el a feltételezés szerint), volt-e lehetőség erre a kisbirtok dominanciája esetén? Ugyan technoló-giai intenzifikációra alkalmatlan volt a balkáni
output különbsége irreális. Az áthidaló megoldás, hogy a 20% nem a földterületre, hanem a csiftlikgazdaságok szá-mára vonatkozik, egyrészt ellentmond az 1878 utáni bolgár földosztás tapasztalatainak (a földterület 25%-át osztották újra és ebben a kisbirtokos muszlim menekültek földje is benne volt), másrészt ez kb. a földek 40%-át jelentette volna, amit 10%-nyi munkaerővel megművelni (gépesítés nélkül) nem lehetett volna (csak rossz hatékonysággal).
33 Ivanov – Kopsidis 2015.
kisbirtok a tőkehiány miatt (a nagy népességnö-vekedés mellett ezt tükrözi az alacsony terme-lés/fő érték), de a biológiai intenzifikáció (ter-mékszerkezet-váltás) nem volt lehetetlen34 (hi-szen a termelés/fő értékkel ellentétben a terme-lés/ha érték emelkedett – ez egyben adalék is a változók megválasztásának problematikájához).
Két tényező azonban gátolta ezt: az egyik az eu-rópai munkamegosztás kialakulása volt, mely nemcsak az ismert „iparcikket-gabonáért” tren-det alakította ki, de a mezőgazdaságon belül is kialakult egy nyugat-kelet differencia. Nyuga-ton beindult a „zöld forradalom”35, azaz az állati termékek, tejtermékek és primőrök domináltak, míg Kelet-Európa gabonaexportőr szerepbe kényszerült – akkor is, mikor az ártrend ezt már nem favorizálta. És ez nemcsak Bulgáriában volt így, de Szerbiában és Magyarországon is megje-lent a kényszerexport (Szerbia esetében a túlné-pesedés, az állatállomány egészségügyi állapota és a Monarchia agrárpolitikája tette lehetetlenné a kedvező exportárakkal bíró élőállat-export fel-futtatását, Magyarországon pedig a nagybirtok és az olcsó munkaerő léte tette fenntarthatóvá az államilag támogatott extenzív gazdálkodás ré-vén e struktúrát a zuhanó gabonaárak mellett).36 A másik tényező, mely a gabonatermelés renta-bilitását segítette (így akadályozta az intenzifi-kációt és diverzifiintenzifi-kációt): kontinentális klímán a búza kis befektetett tőkét igényel (pénzt, erőt, stb.) a kihozatalhoz mérve, ráadásul már az első
34 Ivanov – Kopsidis 2015.
35 van Zanden 1991.
36 Lásd később részletesen.
37 A burgonya nem optimálisabb e tekintetben, mert hiába nagyobb a hozama, nagy az input, ráadásul kimeríti a talaj nitrogéntartalmát így vetésforgót vagy talajpihentetést kell alkalmazni az egyébként relatív földszűkében lévő Balká-non - a trágyát pedig ekkoriban még eltüzelték).
38 1930 körül. Saját kutatásaink szerint 1860 körül ez nem állt fenn. Mollov – Kondov 1936.
39 Zagorov – Bilimovich – Végh 1955: 15-22. és 50.
40 Schulze (2000) adatait használva Katus az egy mezőgaz-dasági munkásra jutó termelés értéke, illetve az önellátás foka (a többlet mennyisége) alapján bizonyítja ezt. A ma-gyar mezőgazdaság teljesítménye a Balkánéhoz képest ugyancsak jó példa a kliometrikusok által gyakran elhall-gatott bizonytalanságra. Lampe adatai szerint az egy főre jutó magyar GDP csak 20%-kal volt magasabb 1910-ben,
évben termett (szemben a szintén nagyon olcsó olajfával).37
Tehát a „zöld forradalom” a Balkánon elma-radt, s elsőként Bulgáriában jelentkezik majd az 1930-as években. Mindez azonban még mindig nem jelenti automatikusan azt, hogy a kisbirtok termelékenysége kisebb a nagybirtokkal szem-ben, különösen, hogy a tőkehiány az utóbbira is érvényes volt (nincs gépesítés), s a termékszer-kezet pedig azonos (leszámítva néhány speciális rózsa- és dohánytermelő régiót). Mollov szerint a bolgár kisbirtok egyenesen jobb egy hektárra jutó kihozatallal bír, mint a nagybirtok,38 de más a helyzet, ha egy főre vetítjük a termelést. Akkor a nagybirtok rendelkezik jobb kihozatallal.
Zagorov, Bilimovich és Végh összehasonlító vizsgálata39 indirekt módon szintén ezt az elgon-dolást erősíti: Magyarország Balkánhoz képest javuló agrárteljesítményének40 oka csak kevéssé az egy hektárra jutó termelés értéke, hiszen az pl.
Bulgária és Magyarország esetében közelített egymáshoz, s nem is a termelt mennyiség kalória-tartalma– azaz minősége (ebben Magyarország alulmaradt a szomszédokkal szemben), – hanem az, hogy Magyarországon összességében egy me-zőgazdasági munkásra átlag több terület jutott (na-gyobb munkaerőhatékonyság).41 Ez eredményezte az egy munkásra jutó magasabb hozamot.42 Mi-vel pedig Magyarországon 1930-ban még min-dig a nagybirtok dominált (miközben Romániá-ban, Jugoszláviában 1920 után földosztás volt),
Bulgária és Magyarország esetében közelített egymáshoz, s nem is a termelt mennyiség kalória-tartalma– azaz minősége (ebben Magyarország alulmaradt a szomszédokkal szemben), – hanem az, hogy Magyarországon összességében egy me-zőgazdasági munkásra átlag több terület jutott (na-gyobb munkaerőhatékonyság).41 Ez eredményezte az egy munkásra jutó magasabb hozamot.42 Mi-vel pedig Magyarországon 1930-ban még min-dig a nagybirtok dominált (miközben Romániá-ban, Jugoszláviában 1920 után földosztás volt),