1.1 A formai feltárás 2. adatcsoportja a kiadás. A kiadás a mű azonos szedésről nyomott példányainak összessége és a kiadás adatcsoportban írjuk le az alábbi hívójellel:
250 kiadás nem ismételhető
1.2 A kiadásjelzés főforrása a címoldal vagy címoldal-helyettesítő, de leírhatjuk a főforráson kívül az előzékek, a kiadvány egyéb részei és külső források alapján is. A nem főforrásból származó adatokat szögletes zárójelben [ ] kell közölni.
1.3 Indikátorok:
első indikátor # nincs definiálva
második indikátor # nincs definiálva
1.4 Almezőazonosítók:
a kiadásjelzés nem ismételhető
b a kiadásra vonatkozó szerzőségi közés nem ismételhető 1.5 Példák:
250 ## $aHarmad kiadás kéziratban maradott még nem ismertekkel /$bKözre bocsátá meghagyása szerint Döbrentei Gábor90
250 ## $aEditio tertia nunc infinitis mendis repurgata 250 ## $aEditio Tyrnaviensis prima
1.6 A kiadásjelzést akkor közöljük, ha a kiadvány kétséget kizáróan egy bizonyos kiadás tagjaként nevezi meg önmagát, illetve ha a kiadvány az előző kiadástól jelentősen különböző kiadáshoz tartozik, akár jelzi formális közlés a változtatást, akár nem.
1.7 A kiadásjelzés rendszerint tartalmazza a kiadás szót (illetve ennek más nyelvű megfelelőjét), vagy más hasonló kifejezést, például átdolgozás. Az újra kinyomtatott (nunc denuo recusum, ad juventutis utilitatem denuo editae, emendatius denuo edita stb.) kifejezést csak akkor tekintjük kiadásjelzésnek, ha egy korábbi kiadás újrakiadására vonatkozik, de ha más adatcsoporthoz (például →Cím és a szerzőség közlés) tartozik, akkor annak részeként írjuk le:
245 10 $aCorpus juris Hungarici, seu Decretum generale, inclyti Regni Hungariae, Partiumque eidem annexarum, in tres tomos distinctum :$bnunc denuo recusum, omnibusque novellis, articulis, quae in prioribus editionibus deerant, adauctum91
1.8 A címoldalon vagy a címoldal-helyettesítőn található kiadásjelzést a kiadványban található kifejezéssel, szó szerint közöljük. Ha a kiadásjelzés más forrásból származik, használhatunk általánosan elfogadott rövidítéseket és átírhatjuk a számokat arab számokra:
250 ## $a2. ed., revue et corrigée
1.9 Ha a kiadvány jelentősen különbözik a korábbi kiadásoktól, de az erre vonatkozó utalás hiányzik, a kiadásjelzést szögletes zárójelben, a címoldal nyelvén írjuk le:
250 ## $a[2. kiadás]
1.10 Ha a kiadásjelzés egy másik adatcsoport (például →Cím és a szerzőségi közlés) része és így írjuk le, akkor a kiadás adatcsoportjában nem kell megismételni:
245 10 $aCaii Suetonii Tranquilli De XII. caesaribus libri VIII. /$cIsaacus Casaubonus iterum recensuit92
Kiadás
245 10 $aPraxis pietatis … /$cFordéttatott angliai nyelvböl: es immár ötödször … ki-botsáttatott ugyan Medgyesi Pal, Ur Jesus Christus edgy-ügyü szolgája által93
1.11 Az adott kiadáshoz kapcsolódó szerzőségi közlés csak a leírt kiadásra és nem a mű valamennyi kiadására vonatkozik. Az adott kiadás szellemi vagy művészi tartalmában közreműködő bármely személyt vagy testületet megnevezheti.
1.12 Az adott kiadás utánnyomására vonatkozó közlést kiegészítő kiadásközlésként kell leírni:
250 ## $aJuxta editionem postremam Ingolstadianam94
250 ## $aSecundum editionem Tyrnaviensem recusi M.DCC.LVI.95
A kiadásjelzés leírása előtt érdemes tisztázni, hogy mit nevezünk kiadásnak és milyen kapcsolat van a kiadás, a lenyomat, a szedésváltozat (nyomásváltozat) és az alternatív kiadás (kiadásváltozat) között.
A kiadás a dokumentum mindazon példányainak az összessége, amelyeket bármikor, tehát időben egymástól függetlenül ugyanazon szedésről készítettek. Új kiadásról akkor beszélünk, ha a szövegnek több, mint a felét újraszedték. Persze a szedés megőrzésére és későbbi felhasználására a könyvnyomtatás kézműipari korában, különösen a kisebb nyomdák esetében viszonylag ritkán találunk példát.
A kellő példányszám elkészültével ugyanis a szedéseket általában szétosztották, hogy az így felszabaduló betűkkel, méginkább a szedést egyben tartó keretes deszkalapokkal tovább folytathassák a munkát.96 Ha a példányszám kevésnek bizonyult vagy utólagos javításokra volt szükség, a szöveget újraszedték, de az új szedésről készült lenyomat már új kiadásnak számít. A népszerű kiadványokat a nagyobb európai nyomdák gyakran akkor is újraszedték, ha a szedés megőrzése egyébként nem okozott volna problémát, ugyanis néhány ezer példány kinyomtatása után láthatóan romlott a minőség.97 Ezért a régi könyvek esetében az új lenyomat – mivel általában új szedésről készült – egyben új kiadást is jelentett.
Két különböző szedést, még ha a szedő a legnagyobb hasonlóságra törekedett is, viszonylag könnyű megkülönböztetni egymástól: más lesz a sérült betűk szóródása, más a sorkizárásra használt hézagpótlók elhelyezése és más az oldal alján található ívjelzésnek a fölötte lévő betűhöz képest elfoglalt helyzete.98 A szedésváltozatok
(nyomásváltozatok) az úgynevezett Milchack-módszerrel is könnyen azonosíthatók.
Ennek lényege, hogy az oldal első sorának valamelyik betűjét összekötjük az utolsó sor valamelyik betűjével: ha a vonal a közbülső sorok betűit másutt metszi, akkor másik szedéssel van dolgunk.99
A lenyomat a kiadás egyszerre, egy időben készült példányainak összessége.
Szűkebb fogalom tehát, mint a kiadás, azonban inkább a gépi korszak könyveivel kapcsolatban használjuk, amikor a szedés megőrzése (a sztereotípia, elektrotípia, fényszedés stb. útján) már nem okozott nehézséget. Mint láttuk, a könyvnyomtatás kézműipari korában a kiadás többnyire egyetlen lenyomatból állt. Ám gyakran ugyanazon lenyomat példányai között is találunk eltéréseket. Ezeket a változatokat – ha a kiadvány forgalomba hozatala előtt születtek – szedésváltozatnak (nyomásváltozat) hívjuk.
A szedésváltozat (nyomásváltozat) a nyomtatás befejezése előtt, esetleg a nyomtatása befejezése és a kiadvány forgalomba hozatala között keletkezett változat.
Jellemzője, hogy nem érinti a lenyomat valamennyi példányát. Ide tartoznak:
1. a szedés elrendezését nem érintő változások, mint például a sajtóhibák nyomtatás közben való javítása;
2. a szedés elrendezését érintő változások, mint a szövegjavítás, szövegtörlés vagy a szövegbetoldás, a szétesett szedés újraszedése stb. Előfordult például, hogy nyomtatás közben határoztak a példányszám növeléséről, így a már szétosztott szedést újra kellett szedni. Valószínűleg szövegjavítási okok miatt jelent meg Pázmány Péter Vindiciae ecclesiasticae című vitairata két kiadásváltozatban: nemcsak a címlapot, hanem a hét füzet közül az első hármat is újra kellett szedni.100 A változtatások azonban a szöveg kevesebb, mint felét érinthetik csupán, ellenkező esetben új kiadásról beszélünk. Medgyesi Pál Praxis pietatis című művének 1636. évi kiadása két változatban ismert: az egyiknek a címoldalán a nyomdász neve, az ajánlásban pedig Lónyai Zsigmond tanácsosi rangja is szerepel, a nyomdásznak tehát az egész első füzetet újra kellett szedni;101
3. a hibás (például fejjel lefelé történő) nyomtatás;
4. a nyomtatás befejezése után bekövetkező változtatások, például hibajegyzék vagy mutató beillesztése. Ezekre olykor a forgalomba hozatal után is találunk példát, azonban az így keletkezett példányokat a lenyomat részének tekintjük, mert céljuk az úgynevezett eszményi példány megvalósítása. Charles de L’Écluse valószínűleg a megjelenés után egészítette ki néhány oldallal a pannónia füvekről írt Rariorum aliquot stirpium … historia című munkáját. Művéből ugyanis egy rövidebb és egy Appendix-szel megtoldott változat maradt fenn;102
Kiadás 5. különleges anyagra történő nyomtatás. Tudjuk, hogy Gutenberg 42 soros bibliájának ma ismert 48 példányából tizenkettőt hártyára nyomtattak, és Thuróczy János Chronica Hungarorum című művének néhány példánya ugyancsak pergamenből készült.103 Sokszor nyomtattak hártyapéldányokat mecénások vagy biobliofil gyűjtők számára.
Ha a szedésbeli változtatásokra a forgalomba hozatal után került sor, és a változtatások a szöveg kevesebb, mint felét érintették, akkor úgynevezett alternatív kiadásról (kiadásváltozatról) beszélünk. Az alternatív kiadás (kiadásváltozat) a lenyomat és az új önálló kiadás között helyezkedik el: példányai önálló és határozott céllal készült kiadványt alkotnak, amely formailag és a megjelenés idejében eltér az úgynevezett eszményi példánytól. Leggyakoribb típusa az új címlappal (címlapkiadás), előszóval vagy ajánlással megjelent kiadás. Ezekben a javításokra és az esetleges toldalékokra, mutatókra stb. is felhívták az olvasó figyelmét. Erre nemcsak sikeres kiadványok esetében került sor, hanem ellenkezőleg: sokszor egy korábbi kiadás megmaradt, eladatlan példányait dobták piacra az új címlappal és limináriával. Az 1539. évi kiadás íveinek felhasználásával, de új címlappal és újraszedett első ívvel megjelent 1544-ben Brassóban Johannes Honterus Sententiae című munkájának alternatív kiadása.104 1653-ban Nagyszombatban nyomtatott címlapot kötöttek Johann Wolf eredetileg 1652-ben Bécsben kiadott munkája elé, hogy a megmaradt példányokat új ajánlással hozhassák forgalomba.105 Egyes országokban, mint például Angliában – mivel itt a nyomdászcéh törvényei bizonyos példányszámra korlátozták az ugyanazon szedésről történő utánnyomást – a kelendő kiadványokat a törvény megkerülésével alternatív kiadások formájában jelentették meg: a címlapot és az első néhány ívet ugyan újraszedték, a nyomtatás nagyobb részét azonban az eredeti szedésről végezték. Persze a címlapcsere önmagában még nem eredményez alternatív kiadást. Pázmány Péter Kalauzának 1637. évi kiadásából a címlap és az utolsó levél kétféle szedésben ismert, ezek azonban változatlan szedésű szövegtesthez illeszkednek.
Valószínűleg néhány krúdában álló példány első és utolsó levele megsérült, s ezeket újraszedéssel pótolták.106 Erre másutt is találunk példát: Káldi György 1631. évi prédikációgyűjteményének kötéstábla nélküli példányai a pozsonyi nyomda raktárában ugyancsak elrongyolódtak és a címlapot új szedésről készült lapokkal pótolták.
Ezeknek a címoldalán a Találtatik Nagy-Szombatban megjegyzés olvasható.107 De alternatív kiadásnak tekinthető az a – Móric hesseni tartománygróf emlékére készült – magyar verseket is tartalmazó gyászversgyűjtemény, amelynek három változatlan szedésű variánsa közül az első címoldalán az 1637-es, a másodikon 1638-as, a harmadikon 1640-es kiadási évszám olvasható.108
Végül megismételjük, amit a bibliográfiai egység kapcsán elmondtunk: alternatív kiadásként (kiadásváltozatként) írjuk le a dokumentumot, ha önálló egységként és kiadói kolligátum részeként is napvilágot látott. Ezzel kapcsolatban lásd még
→Megjegyzések fejezet Megjegyzések a kolligátumokról című részét.
A kiadványok címoldalán kiegészítő kiadásjelzés utalhat arra, hogy a kiadás egy adott kiadáshoz köthető változat, vagy hogy a kiadás egy bizonyos kiadás változatlan lenyomata. Magyarországon erre inkább a 18–19. században találunk példát, amikor az általános és a speciális kiadványokra érvényes nyomdai szabadalom intézménye – főként Mária Terézia 1771. évi rendelete nyomán – megerősödött.
A kiadás azonosítását tehát kellő körültekintéssel kell végezni. A kiadásjelzés és az adott kiadásra vonatkozó szerzőségi közlés nyelvileg sokszor nehezen elkülöníthető a címtől és a szerzőségi közléstől és nem mindig alkalmazhatók rá a modern könyvek esetében alkalmazott formai szabályok. Így például a 16. századig a kiadásjelzés csak „új kiadás”-t emleget, a kiadás számozása csak a 17–18. században válik gyakorlattá. A nyomdászok és kiadók a kiadás, átdolgozás, újraszedés kifejezéseket gyakran a lenyomat vagy az alternatív kiadás (kiadásváltozat) értelmében használták. A bibliográfiai leírásban mindenesetre az eszményi példány rekonstruálására törekszünk, amely magán viseli a kiadás vagy a lenyomat összes példányának formai sajátosságát, az üres lapokat, a törléseket és a betoldásokat egyaránt. Erről bővebben lásd →Fizikai jellemzők.
Megjelenés