A nőírók körüli pánik a 19. század közepén
Kevesen is sokan
Gyulai Pál, a 19. század irodalmi életének „kis tövisrózsája”¹ 1858 tavaszán a magyar írónők viszonylag új, még alakuló csoportjába szurkálta töviseit.
A Pesti Napló április–májusi számaiban Majthényi Flóra verseskötetének és Szendrey Júlia Andersen-mesefordításainak ismertetése ürügyén öt részes
A tanulmány szerzője az MTA BTK Irodalomtudományi Intézet XIX. Századi Osztályának tudományos segédmunkatársa. A tanulmány a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj támogatásával készült. A címbeli idézetet Szabó Magda később hivatkozott esszéjéből kölcsönöztem.
¹ A kifejezést a Gyulai-szövegre írt egyik 1863-as válaszcikkből vettem, amelyben „néhány írónő” mintegy közösségként fellépve adott hangot válaszának a Gyulai által felvetett prob-lémákra. Az idézet tágabb környezete: „…műveltnek, tudományosnak ismert iróink koszo-rújában van egy tövisrózsa, melyet csak tüskéiről ismer anőiró-világ, s bámulni kénytelen a szivtelen elitélés fölött, melylyel sértetik e kis tövisrózsától!…” Néhány nőiró,Lehet-e jó nő a magyar irónő?,Nefelejts, 4(1863)/49, márc. 8., 617–618. A nőíró és írónő kifejezéseket a továbbiakban a korabeli használatnak megfelelően felváltva alkalmaztam. A váltakozó szóhasználattal azt kívántam jelezni, hogy az írónői életpálya professzionalizációja még csak kezdeti szakaszában tart. Nem értettem alatta viszont olyan különbségtételt, amelyre Osvát Ernő egyik korai kritikájában utalt a 19. század legvégén. Szerinte ugyanis, mindkét szóössze-tétel esetében a második szón lévén a hangsúly, a nőíróaz, aki férfimodort affektál, az írónő viszont feladatának a nőiség ábrázolását tekinti. Osvát kritikájából idéz: Szilágyi Judit,Osvát Ernő és a nők=Nő, tükör, írás. Értelmezések a 20. század első felének női irodalmáról,szerk.
Varga Virág, Zsávolya Zoltán, Bp., Ráció, 2009, 43. Borgos Anna, Szilágyi Judit,Nőírók és írónők. Irodalmi és női szerepek a Nyugatban,Bp., Noran, 2011, 12.
cikkben² fejtette ki a nők írói pályán való jelentkezésével kapcsolatos véle-ményét. Gyulai az írónői pálya jogosultságát elvben határozottan tagadta, és csupán „bizonyos körre szoritva, s némi igazoló körülmények közt”³ vélte elképzelhetőnek. Gondolatmenetében az írónőséget a nőemancipáció egyik megvalósulási formájának tekintette, ez utóbbit pedig felettéb veszélyesnek tartotta a nők társadalmi életben való boldogulását illetően. Eszmefuttatá-sának középpontjában a 19. század egyik legnagyobb hatású ideológiája, a nemi alapon elkülönülő életterek gondolata állt, amely a nők társadalmi szerepvállalását a magánélet keretein belül, a családi élet szervezésében és a gyermeknevelésben jelölte meg.⁴ Gyulai koncepciójában az e körből való kilépés a nők számára önmagukkal és a világgal való meghasonláshoz, tehát boldogtalansághoz és tragédiák sorozatához vezet. Márpedig az írónőséget ő ilyen, a magánélet biztonságából kilépő és a társadalmi nyilvánosság veszé-lyes terepén való szerepvállalásnak tekintette.
Gyulai állásfoglalása a 19. század ötvenes éveiben a korabeli nőiségről folytatott elképzelések kontextusában egyáltalán nem volt rendhagyó, sőt inkább természetes módon tagozódott bele a kor férfi- és nőképével kap-csolatos társadalmi diskurzusába, írása mégis rendkívüli hatást fejtett ki a korszakban. A polémiára több válaszcikk is született, és valóságos vita alakult ki az írónőséggel kapcsolatos eltérő vélemények hangoztatása nyomán.⁵
Gyulai álláspontjának téziseit és a szembenálló, megengedőbb véleménye-ket a magyar írónők történetét két századforduló között bemutató
monog-² Gyulai Pál, Flóra 50 költeménye. Andersen meséi, Pesti Napló, 9(1858)/61, ápr. 8., 1–3;
9(1858)/62, ápr. 9., 1–2; 9(1858)/65, ápr. 13., 1–2; 9(1858)/70, ápr. 18., 1–2; 9(1858)/92, máj. 15., 1–2. Tanulmányomban a kötetbeli kiadásból idézek: Gyulai Pál,Írónőink= Gy. P.,Kritikai dolgozatok (1854–1861),Bp., Magyar Tudományos Akadémia, 1908, 272–307. (A továbbiakban:
Gyulai 1908.)
³ Gyulai 1908, 273.
⁴ Az európai kultúrában az 1830–1840-es évekre kialakult háztartási ideológia(domestic ideo-logy)központi szereplője az angyalnak láttatott(angel in the house) középosztálybeli esz-ményi nő, aki a publikus szférától határozottan elkülönülő bensőséges családi kört földi paradicsommá, mennyországgá varázsolja, keresztény-morális befolyást gyakorol férjére és gyermekeire, és így járul hozzá a nemzet előmeneteléhez. A háztartási ideológiáról: Catherine Hall,The Early Formation of Victorian Domestic Ideology=Fit Work for Women,ed. by Sandra Burman, London, Croom Helm, 1979, 15–32. Elizabeth Langland,Nobody’s Angels: Domestic Ideology and Middle-Class Women in the Victorian Novel,PMLA, 107(1992)/2, 290–304.
⁵ A Gyulai-szöveg nyomán keletkezett fontosabb írásokat részletesen ismertette és elemezte:
Csonki Árpád,Művészet, történelem és nőiség kapcsolata egy XIX. századi magyar irodalmi vita tükrében,Első Század, 11(2012)/2, 355–380. Gyimesi Emese,Polémia és „epeláz” a nőírók körül,Századvég, 68(2013)/2, 101–120.
ráfia ismertette először.⁶ Az utóbbi években pedig többen is foglalkoztak a Gyulai-szöveg kapcsán kialakult vitával és az írónőség 19. századi problema-tikájával.⁷ Az elemzők közül mindannyian kiemelték, hogy a vita a szoro-sabb értelemben vett nőíróság kérdéskörén túl jóval általánoszoro-sabb kérdések kontextusában értelmezhető. Megközelítésükben az írónőség létének vitatott problémája az irodalomról való elképzelések változásának, differenciálódá-sának, az esztétikai és a piaci elvű irodalomfogalom különváládifferenciálódá-sának, az iro-dalom funkciója és megítélése átalakulásának, az íróság professzionalizáció-jának, irodalom és tömegsajtó összefüggéseinek kontextusában elemzendő.
Az írónővita különféle megközelítései tehát konszenzusra jutottak abban a tekintetben, hogy Gyulai a konkrét témamegjelölésen túl sokkal többről is beszél a szövegben.
Mindehhez hozzátehető: többről, ám jókora túlzásokkal. Pontos statiszti-kai kimutatások ugyan nem állnak rendelkezésre a nőírók számának 1850-es évekbeli állapotával kapcsolatosan,⁸ annyi azonban megállapítható, hogy Gyulai Pál állításainak intenzitása nem volt feltétlenül egyenes arányú a nőírók jelentkezésének tényleges mértékével és hatásával. A túlzásokra már Arany is figyelmeztette Gyulait 1858 áprilisában írt levelében:
Tegnap este Tomori (mert itt van) volt nálunk, s hozta fel mint kósza hirt, hogy teszed a szépet: mi ezt sem hittük, annál kevésbé, mert épen táborozást kezdesz Petőfiné et comp. ellen. De mit is bántod te a szegény blue-bottle-ket? Minek vesztegeted a drága időt, tentát és szép stilt ez irodalmi dilettansok ellen, kik nálunk nincsenek is valami sokan, aztán meg, sehol a világon egy irodalmat rosszá vagy jóvá nem tesznek. Ha vissza élés van, mely káros, irtsad a gúny és kritika fegyverével: de a nőíróság ez nem visszaélés, ez csak olyan, mint a középkori nőkardoskodás, – sem árt sem használ. Rosz vért csinálsz annyi szép hölgynek és magadnak: a dolog marad a réginél. –⁹
Arany János szerint tehát a nőírók még nem voltak olyan sokan az 1850-es évek végén, hogy érdem1850-es lett volna foglalkozni velük, a meglévők pedig
⁶ Fábri Anna,„A szép tiltott táj felé”. A magyar írónők története két századforduló között (1795–
1905),Bp., Kortárs, 1996, 97–100.
⁷ Mészáros Zsolt,A bús kritikus, a prókátor és a tanárnő. A magyar nőirodalom 19. századi történetei,TNTeF 2(2012)/3, 3–12. Csonki,i. m.; Gyimesi,i. m.
⁸ Vö. Gyimesi Emese kötetbeli tanulmányával!
⁹ Arany János – Gyulai Pálhoz, Nagykőrös, 1858. ápr. 11. = Gyulai PálLevelezése 1843-tól 1867-ig,s. a. r. Somogyi Sándor, Bp., Akadémiai, 1961, 345–346 (A magyar irodalomtörténetírás forrásai, 4). A továbbiakban: Gyulai 1961.
számottevő hatást nem fejtettek ki a korabeli irodalmi életre.¹⁰ Gyulai szö-vege túlhajtottságának lehetséges indokain morfondírozott Szabó Magda is rendkívül szellemes esszéjében:
Az írónőkről szóló tanulmány olvasása közben zavartan töri a fejét az elemző, mi történt a kis-nagy kritikussal, ami ekkora indulatba hozta, miért érzi szüksé-gesnek ezt az ügyhöz nem illően öblös rikoltozást. Szegény Iduna, a derék Flóra versikéi, Szendrey Júlia Andersen-fordítása csak nem volt irodalmi esemény?
Mintha valaki atomágyúval lőne egy csapat szőlőt szemelgető seregély közé.
Miért ez az izgalom?¹¹
A Gyulai-szöveg számos következetlenségeinek egyike épp a nőírók mennyi-ségével kapcsolatos kijelentéseket érinti. Miközben a vitairat a nőírók elő-renyomulásának baljóslatú víziójával indít („Írónőink napról-napra szapo-rodnak.”), később maga is belátja, noha a divatlapok szájába adva, hogy a kezdetben vizionált mennyiség valójában elenyésző:
Azonban mindez igen csekély mértékben illik a magyar írónőkre – mond-hatják s már mondják is divatlapjaink; nálunk az írónők nem oly számosak, hogy komoly aggodalomra adhatnának okot s nem oly téren mozognak, mely feljogosíthatná a kritikát ily hosszas és kemény philippikákra. Írónőink csak dilettansok, kik ha egyéb dolguk nincs, írnak egy-egy verset, novellát vagy épen regénykét, igény nélkül, szórakozásból s egész pályájuk sem komolyabb, sem veszélyesebb, mint egy kis zongorázás vagy rajzolási kisérlet. Valóban ebben sok igaz van.¹²
A nőírók számának csekélységével kapcsolatos megállapítást Gyulai végső soron elismeri, és a továbbiakban a divatlapok ellen érvel, mivel a kevés
¹⁰ Arany egyébként 1862-ben gróf Niczky Istvánné, Tarnóczy Malvina költeményeiről M. P.
szignóval a Szépirodalmi Figyelőben közzétett bírálatában még annak lehetőségét is felvetette, hogy épp Gyulai „famosusˮ cikkének következményeként, mintegy visszahatást idézve elő nőtt meg a nőírók száma az eltelt négy év alatt. Arany tehát a Gyulai cikkének megjelenését követő időszakra tette „amazonaink tömör phalanxban” való előrenyomulását, vagyis a nő-írók „tömeges invasioˮ-ját. M. P. [Arany János],Malvina költeményei,Szépirodalmi Figyelő, 2.1(1862)/12, jan. 23., 180–182; 2.1(1862)/13, jan. 30., 196–198; 2.1(1862)/14, febr. 6., 213–215;
2.1(1862)/15, febr. 13., 231–232. Itt: 231. Kritikai kiadása: Arany János,Prózai művek 2 (1860–
1882),s. a. r. Németh G. Béla, Bp., Akadémiai, 1968, 350–368 (AJÖM XI). Itt: 364.
¹¹ Szabó Magda,A kritikus kritikája. Gyulai Pál: Írónőink= Sz. M.,Kívül a körön,Bp., Szépiro-dalmi, 1980, 176.
¹² Gyulai 1908, 289.
dilettánst e sajtóorgánumok különös támogatásban részesítik. Tehát miköz-ben a szöveg egy későbbi passzusában belátja, hogy a nőírók száma nem bír még valós jelentőséggel az 1850-es években, polémiája indító mondatában inváziót sejtet. A túlzó kijelentései mögött rejlő félelmekhez és kulturális szorongásokhoz hasonló jelenségeket a modern szociológia a morális pánik fogalmával írja le. Tanulmányom célja tehát Gyulai írónőellenes diskurzusá-nak e szociológiai terminus segítségével való értelmezése. Módszertanilag a tanulmány e fogalom meghatározott témára alkalmazott történeti elemzését kísérli meg.