Úgy tűnik, ezek a sorozatok a páros valódi működésmódját azért próbálják elrejteni, hogy a közönség a páros kapcsolatának alakulásával foglalkozzon ahelyett, hogy azt követnék nyomon, hogyan válik a keményen dolgozó nő gondoskodó nővé, vagyis karrieristából gondozóvá. Hogyan oldják ezt meg? Egyrészt a címadásukkal, ami szinte mindig a férfi főszereplővel hozható kapcsolatba: ilyen a név használata a Castle vagy a Lucifer az Újvilágban esetében, de a férfi főszereplő egy kiemelt tulajdonságára vagy képességére való utalás is ilyen A mentalista esetében vagy a Mindörökkében (amely Dr. Morgan halhatatlanságára céloz). Már első ránézésre láthatjuk tehát, hogy ezek a sorozatok a néző figyelmét a férfi főszereplőre irányítják, ami jelzi, hogy a fő narratív szál a férfi megérkezéséhez vagy jelenlétéhez kapcsolódik. Ezáltal azokra a történetszálakra esik nagyobb hangsúly, amelyekben az ő gondolkodásmódja viszi előbbre a csapatot, és azok az átívelő szálak vannak fókuszban, amelyek valamelyik főszereplő személyes traumájához kapcsolódnak, és amelyeket szintén a férfi nyomozása mozdít előrébb – például A mentalistában Jane családjának vagy a Castle-ben Beckett anyjának a megölése. Érdekes, hogy mind A mentalistában, mind a Castle-ben a narratívát meghatározó traumák a nőkhöz, illetve az anyákhoz kapcsolódnak. Jane anyja abszolút hiányként jelenik meg, abuzív apját flashbackekben ismerjük meg, akiről kiderül, maga vezeti be fiát a szélhámos szakmába, anyjáról viszont nem tudunk meg információt, csupán jelenlétének hiánya tűnik fel, ami az Ödipusz-komplexust idézi meg. Ehhez hasonlóan felesége és lánya gyilkossága is ezt idézi fel a narratívában azáltal, hogy a sorozatgyilkos Red John ezt a büntetést méri ki Jane számára, amikor túlzottan magabiztosan nyilatkozott az elkövetőről. A gyilkosságok traumatizálják a mentalistát, aki minden áron ki akarja deríteni a sorozatgyilkos kilétét – a folytonos sikertelen próbálkozások újra és újra felidézik számára traumáját, és csak azt követően íródhat
46
vissza a patriarchális rendbe, amikor végül sikerrel jár.21 A Castle esetében Beckett traumája határozza meg a történetet és a pár kapcsolatát. Beckett anyjának halálát nem tudja feldolgozni, aminek felderítésében majd Castle fog segíteni. A nő anyja iránti vágyát számos feminista teoretikus a leszbikus vággyal kapcsolatban vizsgálja. Tania Modleski a női nézőség vizsgálatakor többek között Julia Kristevát idézi, aki „szerint a patriarchátusnak az anya–lány viszonyban meglévő »homoszexuális összetevők« miatt kell elfojtania az anyaság nem-szimbolikus összefüggéseit.” (Modleski 2000) Ez a biszexuális hajlam teszi lehetővé a nők más nőkkel való túlzott azonosulását, ami Beckett problémáját is szolgáltatja. Anyja példaképként funkcionált számára, halála miatt a rendőri pályát választotta, elvesztése tehát beírta a patriarchális rendbe, ugyanakkor a visszatérő trauma, „az elveszített női test iránti vágy” (Rose 2010: 253) újra és újra megbontja a patriarchális rendet22, egészen addig, amíg férfitársa segítségével meg nem oldják az ügyet, amikor újból visszaíródik a „helyes” társadalomra.
Visszatérve a pár dinamikájához, a címszereplőre koncentrálva a páros kapcsolatának alakulása válik fontossá a narratívában: az, hogy távolságtartó kollégákból hogyan ismerik meg egymást, mikor kezdenek egymás iránt romantikus érzelmeket táplálni, és mikor vallják be egymásnak érzéseiket. Ez azt is jelenti, hogy a sorozatok elsődlegesen nem a nők karrierjére fókuszálnak (miközben láthatjuk, hogy ezeknek a nőknek nagyon is fontos professzionális elismertségük), hanem ehelyett a romantikus kapcsolat lehetősége és alakulása áll a középpontban, illetve az, hogy a férfi és nő együttműködése, kapcsolata hogyan változtatja meg kisebb mértékben a férfit, de mindenek előtt a nőt. A nők átalakulása pedig elég beszédes, ha Beckett példájára gondolunk, hiszen lojalitásukat a bűnüldözéstől partnerük felé fordítják – gyakori a férfi védelme feletteseikkel szemben –, miközben sokkal érzelmesebb, gondoskodóbb nővé válnak, mint amilyennek korábban mutatkoztak, és bár egyre magasabb pozícióba kerülnek, közben egyre jobban férfi társukra támaszkodnak. Ez azzal is jár, hogy a korábban szabálykövető nyomozónők az idő teltével már elsősorban nem a törvényt követve hoznak döntéseket, hanem partnerük véleménye, ötletei, megérzései alapján. A kezdetkor független, sikeres nyomozónő tehát egy függési viszonyba kerül, ami minden további döntését befolyásolja.
21 Ehhez Jane-nek kétszeresen is sikerrel kell járnia: Red John-t elkapja és bosszúból megöli, majd a sorozat végén egy másik sorozatgyilkost is elkap – de őt már törvényesen, az FBI segítségével csalja kelepcébe.
„Meglepő” módon pont ekkor alapít újra családot.
22 Szabályokat hág át magánnyomozása érdekében.
47
Mindezek azzal járnak, hogy a diszfunkcionális vagy széthullott családból érkező nyomozónő azon túl, hogy megtalálja a helyét a csapatában azokkal, akikkel együtt küzd a bűnözőkkel szemben, és akik szinte a családtagjaivá válnak, egy kisebb és hagyományosabb értelemben vett család részese is lesz a férfival való várható vagy bekövetkezett házasságkötés által, ami ráadásul ebben az újdonsült családban az anya pozíciójába helyezi. Beckett a Castle-ben már az első évadokban Castle lányának egyfajta pótanyjává válik, a sorozatzáró epizódban pedig egy előreutalás formájában láthatjuk, ahogy Castle és Beckett együtt nevelik három gyermeküket. A mentalista utolsó évadában Jane és Lisbon (Robin Tunney) összeházasodnak, az esküvő végén pedig a nyomozónő elárulja újdonsült férjének, hogy várandós. A Dr. Csont eltér a fentiektől abban a tekintetben, hogy a cím a főszereplőnőre utal, aki bűnügyi antropológusként segíti az FBI ügynök munkáját. De a fentiekhez hasonlóan ezúttal is a nő a racionális, munkájára koncentráló személy, míg a férfi az érzelmesebb, családcentrikusabb figura, akik fokozatosan egymásra találnak és családot alapítanak: Bones-nak (Emily Deschanel) és Booth-nak (David Boreanaz) a hatodik évadban egy kislánya, a tizenegyedikben egy kisfia születik, a kilencedik évadban pedig összeházasodnak. Ez az út csak egy hosszú ideig játszott sorozat esetében tud beteljesedni, mint a Castle, A mentalista és a Dr. Csont című sorozatokban, de a morzsáira már azokban a szériákban is rátalálhatunk, melyek csak egy, kettő vagy három évadot éltek meg.
Összességében tehát elmondható a kortárs procedurális krimikről, amelyek egy férfi és egy nő párba állítását használják, hogy a sorozat sikerével szorosan összefügg a romantikus kapcsolat lehetőségének és kibontakozásának bemutatása, és az, hogy mindezt a patriarchális hierarchia megtartására használják úgy, hogy a nőt végső soron a családba és az anya szerepébe helyezik. És miért tekinthető a független női nyomozók családi térben való elhelyezése a sorozatok alapvető céljának? Erre Diane Negra adja meg a választ, aki szerint a posztfeminista érában
„a filmekben látható romantikus történetek rendszeresen abban a konzervatív revelációban csúcsosodnak ki, amelynek során a hivatásának élő nő ráeszmél, hogy az iskoláztatásán és a hivatásán keresztül kinevelt énje bizonyos tekintetben hiányos, hacsak újra nem épül egy családi alapra” (Negra 2009: 21).
Azt láthatjuk, hogy ez a posztfeminista ideológia működik a vizsgált kortárs krimisorozatokban azáltal, hogy a női főszereplők megállapodnak férfi párjukkal és
48
családossá válnak a sorozat végére, valamint mindennek az előkészítését végzi a nemi szerepekben bekövetkezett csavar.
49