Másnap reggel tiz órakor mr Marvel kócosan, sárosan, álmosan üldögélt egy kis csapszék udvarában Port-Stowe külső végén. Látszott rajta, hogy fáradt és ideges, a két arcát föl-fölfujta, mintha nagy dologra szánta volna el magát, aztán meg ismét csüggedten horgasztotta le a fejét. Mellette, a padon, volt a három könyv, most már madzaggal összekötve, a batyu azonban már hiányzott. Elrejtették a bramblehursti országut mentén, a kis fenyvesben, mert a láthatatlan ember időközben megváltoztatta a tervét.
Mr Marvel tehát ott üldögélt a padon, két kezét könyökig bedugta a zsebeibe s bár senki se törődött vele, mégis folyton aggódva, lázasan tekintgetett körül, és folyton idegesen izgett-mozgott.
Mikor azonban már vagy egy óráig üldögélt odakint, egy éltesebb matróz jött ki a csapszék-ből, kezében ujság, és letelepedett melléje a padra.
- Szép idő van, - szólt hozzá a matróz.
Mr Marvel megriadva nézett körül, mintha keresne valakit, s halkan felelt:
- Nagyon szép.
- Egészen olyan idő, amilyen ilyenkor lenni szokott, - folytatta a matróz barátságosan.
- Az ám! - felelte mr Marvel röviden.
A matróz fogpiszkálót vett elő a mellényzsebéből és munkához fogott vele. Eközben nem beszélt ugyan, de egyre kiváncsian szemlélte a csavargót. Mikor ugyanis kijött a csapszékből és mr Marvel felé jött, ugy tetszett neki, hogy pénz-csörgést hallott; mintha a csavargó épen akkor csusztatott volna a zsebébe egy marék pénzt... s ez szeget ütött a fejébe.
... Hogy lehet ennek a toprongyos embernek annyi pénze?...
Kiváncsian nézte hát mr Marvelt, s egyszerre csak eszébe jutott valami, ami már egész reggel nagyon izgatta.
- Könyvek? - kérdezte hanyagul, eltéve a fogpiszkálót, s ráütve öklével a három könyvre.
Mr Marvel megrezzent, mintha őt ütötték volna meg és fanyarul felelt:
- Az ám... könyvek.
- Az ember sok furcsa dolgot olvashat a könyvekből, - folytatta a matróz.
- Meglehet.
- De nemcsak a könyvekből...
- Hanem? - kérdezte mr Marvel és gyanakodva tekintgetett maga körül.
- Hanem az ujságokból is, - végezte be a matróz. - Néha igazán furcsa dolgokat olvas az ember az ujságokból.
- Igazán?
- Például ebből is! - szólt a matróz s azt az ujságot mutatta, amelylyel kijött.
- Elhiszem.
- Biz ugy! - felelte a matróz kihivóan.
S erősen a szemébe nézve mr Marvelnek; lassan, nyomatékkal folytatta:
- Például, ebben is van egy furcsa történet... a láthatatlan emberről.
Mr Marvelnek leesett az álla, s kis hijja, hogy ő maga is hanyatt nem esett a padról.
- Ugyan már miféle bolondság ez? - kérdezte hebegve. - Ez csak nincs benne?
- Nincs-e?... De bizony itt van a láthatatlan ember!
- Irgalmas Isten! - kiáltott föl mr Marvel, megrezzenve és ijedten nézett körül.
- Ha mondom, hogy itt van, - szólt a matróz, mr Marvel nagy megnyugvására, - ugy értem, hogy itt ir róla az ujság... De azt nem mondom, hogy a láthatatlan ember itt van mellettünk...
- Láthatatlan ember? - álmélkodott mr Marvel. - Ugyan ki hinné el az ilyen badarságot?
- Badarság? - felelte a matróz, egyre gyanakodva nézte mr Marvelt. - Már hogy lenne badarság, mikor itt van a nyomtatásban.
- Én már négy napja nem láttam ujságot, - mondta mr Marvel.
- Iping faluból indult el a láthatatlan ember.
- Igazán? - farizeuskodott a csavargó.
- Ugy van: Ipingből indult el. De hogy honnan jött oda, azt a jó Isten tudja... Valamint azt is, hogy hová lett... Itt van ni: - „Szen... zá... ciós... eset... Iping... ben”... S ez az ujság azt mond-ja, hogy az eset bizonyos... olyan világos, mint a nap!
- Irgalmas Isten!
- Pedig szörnyü furcsa történet ám!... A tiszteletes meg a felcser látták... akár meg is esküsz-nek rá, hogy látták; azaz, hogy nem látták, mert hát láthatatlan... Hanem a „Postakocsi”
fogadóba volt szállva, és senki se tudott róla, hogy micsoda szörnyü szerencsétlen ember...
egész addig, mig egyszer csak összekapott valamin a fogadósnéval...
- Hát aztán? - érdeklődött mr Marvel.
- Akkor mérgében letépte a haját, szakállát, az orrát, és kitünt, hogy a feje láthatatlan...
Mindjárt le is akarták tartóztatni, de hát nem lehetett, mert hirtelen lehányta a ruháit, s akkor senki se látta... De mégis nagy dulakodás támadt, s e közben a láthatatlan ember több embert veszedelmesen megsebesitett... például, ahogy az ujság mondja, mr Jaffers is, a falu érdemes pandurját... Na, ugy-e, hogy csinos kis történet?... És itt vannak a nevek is mind!
- Uram bocsá’! - álmélkodott mr Marvel, idegesen fészkelődve a helyén s igyekezvén megolvasni zsebében a beléhullatott pénzt. - Ez igazán furcsa és hihetetlen!
- Ugy-e?... Furcsa és hihetetlen... Az embernek az esze is megáll!... Én még sohase hallottam eféle láthatatlan emberről: de manapság annyi furcsa dolog történik, hogy az ember sohase tudhatja...
- Van még... van még egyéb is? - kérdezte mr Marvel, látszólag könnyedén, bár majd oda volt ijedtében.
- Micsoda?... Hát ennyi nem is elég?
- Azt kérdem, hogy nem tért-e vissza véletlenül?... Vagy az ujságban csak annyi van, hogy megszökött?
- Csak annyi? - csodálkozott a matróz, - Hát még ez se elég? - Ugyan mi kellene még egyéb?
- Oh, ez is elég! - sietett felelni mr Marvel.
- Magam is azt hiszem, hogy elég!... Ennél többet már kivánni se lehet.
- Hát cimborája?... Nem mondja az ujság, hogy volt cimborája is? - kérdezte mr Marvel szorongva.
- Micsoda?... még cimborája is? - méltatlankodott a matróz. - Mintha nem elég isten-csapása lenne ő maga is!
- Persze, persze! - bólintgatott mr Marvel, kissé megnyugodva.
A matróz pedig fejét csóválva folytatta:
- Az embernek végigborsódzik a háta, ha rágondol, hogy ez a fickó szabadon kóborol a környéken!... Senki se tudja, hogy merre jár a cudar, de egynémely jelekből azt hiszik... ez az ujság mondja... hogy erre vette az utját, Port-Stowe felé... Hogy a bagó rugja meg! Ez nem afféle amerikai csoda-történet, hanem való igazság! Gondolja csak meg: mi mindent követhet el büntetlenül az a bitang!... Ha például neki megy önnek és fültövön vágja; ki gátolja meg ebben? Ki vonhatja ezért számadásra?... Vagy ha lopni, rabolni, gyilkolni akar?... Köd előttem, köd utánam, mint a mesében, senki se látja és arra megy, a merre neki tetszik!... Mi többiek olyanok vagyunk mint a vakok. S a hogy például én is gáncsot vethetek a vaknak, a nélkül, hogy látná, ki bántja: ép ugy ez a láthatatlan ember is elbánhat velem... sőt meg is ölhet, ha kedve tartja!... Sőt még könnyebben! mert vakoknak rendesen nagyon jó fülük van:
én legalább ugy hallottam... És ha például kedve kerekedik inni...
- Akármelyikünk poharából kiihatja a bort, vagy a sört! - felelt mr Marvel. - Annyi bizonyos, hogy elbánhat az emberrel.
- De nagyon is! - bólintgatott a matróz, - még pedig büntetlenül!
Mr Marvel az egész beszélgetés alatt egyre idegesen nézelődött jobbra-balra és feszülten hallgatózott, hogy nem hall-e csöndes, zajtalan lépéseket... Majd, mintha nagy elhatározásra szánta volna el magát, köhécselni kezdett...
- Nos, mi az? - kérdezte a matróz kiváncsian.
Mr Marvel még egyszer körülnézett, ismét köhécselt, majd egész közel hajolt a matrózhoz és suttogva igy szólt:
- Hát... ha épen tudni akarja... én magam is tudok egyet-mást arról a láthatatlan emberről...
Egészen privát forrásból.
- Oh! - kiáltott föl a matróz érdeklődve. - Ön?...
- Én! - felelte a csavargó, - ugy van: én!
- Na, ez derék!... S nem mondaná el, ha szabad kérnem...
- Szeme szája eláll, ha meghallja! - suttogta mr Marvel. - Irtózatos!... mondom: irtózatos!...
- Na ez derék! - érdeklődött a matróz s közelebb huzódott mr Marvelhez.
Ez pedig komolyan, bizalmasan suttogva folytatta:
- Hát azon kezdem, hogy...
Egyszerre azonban csak elállt a szava s alig birta kinyögni:
- Jaj!
- Mi az? - kérdezte a matróz megütközve.
- Jajja-jaaj! - nyögött rémesen mr Marvel.
S fájdalomtól eltorzult arcán meglátszott, hogy valami fizikai szenvedés gyötri.
- Mi az? - kérdezte a matróz még jobban megütközve.
- Semmi! - nyögte mr Marvel és a füléhez kapott.
Aztán hirtelen fölugrott, hóna alá csapta a könyveket és gyorsan igy szólt:
- Azt hiszem, már ideje, hogy tovább álljak...
Kitámolyogva, el-elbotolva indult meg, mintha valaki lökdöste volna.
- De hisz ép most akarta elmondani, hogy mit tud a láthatatlan emberről! - tartóztatta őt a matróz.
Mr Marvel tanakodni látszott, hogy mit feleljen.
- Ostobaság! - szólt egy hang.
- Ostobaság az egész! - ismételte mr Marvel.
- De bent van az ujságban! - tiltakozott a matróz.
- Mindegy! Azért mégis ostobaság! - felelte mr Marvel. - Ismerem azt a bitangot is, aki világ-gá bocsátotta ezt a hazugságot... Hazugság az egész: - láthatatlan ember nincs, nem is volt, nem is volt soha!... Mondtam: lóvá tették önt!
- Lóvá?... engem?... De mikor itt van az ujságban!
- Egy szó se igaz belőle! - kiáltott föl a csavargó hangosan.
A matróz rábámult és fölvette az ujságot. Mr Marvel félénken tekintgetett körül.
- Várjon csak! - szólt a matróz vontatva és fölkelt. - Ön tehát azt állitja, hogy...
- Ugy van: azt állitom! - felelte mr Marvel szilárdan.
- Akkor hát mért unszolt és biztatott, hogy mondjam el az esetet szegről-végre?... Vagy azt hiszi, hogy az orromnál fogva lehet engem vezetni, mint a bolondot?
Mr Marvel fölfujta a pofáját. A matróz hirtelen elvörösödött és ökölre fogta a kezét és mérgesen mondta:
- Egy fertály óráig beszélgettem veled tisztességesen, te rongyos csavargó s te benned még annyi becsülettudás sem volt, hogy...
- Hallja az ur! az öregapját tegezze! - feleselt mr Marvel.
- De meg is puhitlak, betyár...
- Előre! - szólt a hang.
És mr Marvel neki lódult, mintha nagyot löktek volna rajta.
- Jobb is, ha elviszed az irhádat! - kiáltott utána a matróz.
- Ki viszi az irháját? - felelte a csavargó.
De többet már nem mondhatott, mert innentől kezdve ugy bukdácsolt előre az uton, mint akit ököllel, térddel biztatnak. Valamivel odább pedig ugy tetszett, hogy hangosan pöröl, felesel valakivel.
- Bitang csavargó! - kiáltott utána a matróz; kimenvén az országutra, szétvetette a két lábát, karba tette a kezeit s ugy nézett a bukdácsolva baktató ember után. - Még te mersz belőlem bolondot üzni, hitvány?... Mikor itt van az ujságban?!
Mr Marvel visszafordult, hogy majd megfelel a matróznak, de nem birt szólni s ugy meg-tántorodott, hogy majd hanyatt esett. Aztán pedig az ut kanyarulatánál eltünt a fák alatt. A matróz azonban csak állt az ut közepén, mint a tilalomfa, mig egy parasztszekér el nem zavarta onnan. Akkor megfordult s a fejét csóválva, dörmögve ment vissza a csapszékbe:
- Akaszszák föl a hitvány gazemberét!... Még lóvá akar tenni!... Pedig szóról szóra bent van az ujságban!
* * *
Később ismét hallott valami furcsa, nagyon furcsa dolgot, ami nem messze történt attól a csapszéktől. Ez pedig az volt, hogy „egy marék pénz” szabadon járkált, röpdösött a levegő-ben, mintha szárnya lett volna... Egy matróz-pajtása látta ezt a csodálatos dolgot ugyanaz nap reggel. Utána is szaladt a pénznek, de hasra vágódott, mielőtt elérte volna, mert megbotlott valami láthatatlan akadályban s mire föltápászkodott, a pénz már eltünt... A mi matrózunk ugyan nem nagyon babonás és hiszékeny ember volt, de ez már neki is sok volt. Később azonban ő is másként gondolkozott.
Mert ennek a levegőben szálló, járó pénznek a története igaz volt. Az egész környéken tudtak róla és sokan voltak, akik látták is: az országut menti majorokból, csárdákból, házakból, -amint a „marék pénz” szép lassan sétált a levegőben: sovereignek, shillingek, koronák és pennyk; amelyek hirtelen eltüntek, ha valaki utánuk eredt. S aki jól utána nézett, azt is látta, hogy a pénz mindig annak a tömzsi, rongyos, fáradt csavargónak a zsebében tünt el, aki ott üldögélt a port-stowei csapszék előtt ama bizonyos matrózzal.
Tiz nappal később, - amikor már szájról-szájra jártak a burdocki eset részletei is, - ugyanez a matróz összevetette a maga tapasztalatait ezekkel a részletekkel s akkor meggyőződött, hogy az a csodálatos, láthatatlan ember ugyancsak közel járt hozzá Port-Stoweben azon a juniusi reggelen.