Bár meg volt sebesülve, s a fáradtságtól, kimerüléstől alig állt a lábán, a láthatatlan ember még se érte be Kemp becsületszavával, aki égre-földre esküdözött, hogy nem fogja elárulni őt.
- Tartsa meg a becsületszavát! - mondta mogorván.
És elkezdte vizsgálni a szobát, hogy van-e belőle menekvés, ha esetleg rátörnék az ajtót.
Kinyitotta az ablak fatábláit és kinézett. Az ablakok a dombos rétre nyiltak, elég alacsonyak voltak, hogy veszedelem nélkül leugorhatott a földre, s a ház körül nem volt kerités. Erre tehát bármikor megszökhetett.
Most szemügyre vette az ajtókat; mindben bent volt a kulcs és valamennyit bezárhatta belülről. Ez jó volt; - ha esetleg zajt ütnek, mielőtt betörhetnék az ajtót, kiugorhatik az ablakon.
- Ez már jól van, - mondta elégedetten Kempnek.
Visszament a hálószobába, leült a karosszékbe és nagyot ásitva folytatta:
- Sajnálom, hogy ma éjszaka már nem mondhatok el mindent, ami velem történt. De nagyon fáradt és álmos vagyok... Ne vágjon közbe, kérem... Ez a csoda az én találmányom. Nem akartam elárulni senkinek, de a szükség rávitt, hogy társat keressek. Az első, akit találtam, megcsalt, rászedett, elárult. De ön... Ah, mily nagyszerü dolgokat fogunk müvelni együtt!...
Hanem hagyjuk ezt holnapra. Most pedig jó éjszakát, Kemp, mert én mindjárt leesem a lábamról.
Kemp a szoba közepén állt és álmélkodva nézte a fejetlen kaftánt, mely lassan fölemelkedett, mialatt beszélt, s most szintén egyenesen állt előtte.
- Azt hiszem, ideje lesz, hogy menjek, - szólt dadogva. - Ez a dolog szörnyü... hihetetlen. Ha még egy, vagy két ily eset történnék velem, azt hiszem, beleőrülnék... És mégis valóság!...
van még szüksége valamire?
- Nyugalomra, Kemp! - felelte a láthatatlan ember.
- Akkor hát jó éjszakát! - szólt a doktor, s megrázta a láthatatlan kezet, mely az övét kereste.
Mialatt féloldalt az ajtó felé ment, a kaftán utána sietett és megállitotta.
- Értsen meg jól! - rivalt rá fenyegetően. - Nehogy eszébe jusson valami ostobaság!... Ha elárul, vagy kisérletet tesz rá, hogy elfogasson... Vigyázzon!...
Kemp kissé elsápadt és meghökkenve felelte:
- Azt hiszem, szavamat adtam önnek...
Mikor kiment az ajtón, a láthatatlan ember rögtön bezárta a szobát. Amint álmélkodva, révedezve állt ott a folyosón, hallotta, hogy az öltöző és a társalgó szoba ajtaját is bezárják belülről; a láthatatlan ember teljesen elszigetelte magát.
Kemp megdörzsölte a homlokát és tünődve gondolkozott.
- Nem álom ez?... Megőrült a világ?... Vagy én lettem őrült?...
Fölkacagott, és megpróbálta kinyitni a bezárt ajtót, de a kilincs nem engedett.
- Ez képtelen ostobaság... ha csakugyan az... kizárt a tulajdon hálószobámból! - mondta halkan.
Végigment a folyosón, a lépcsőig; ott megállt, visszafordult és ismét fejcsóválva nézte a bezárt ajtót.
- Nem álmodom, nem! - dörmögte félhangosan, és megtapogatta nyakát, mely fájt egy kissé a láthatatlan ember kezeinek szoritásától.
- Nem álmodom, nem! - ismételte csüggedten és lassan lement a lépcsőkön.
- De hogy lehet ez?...
Az ebédlőben meggyujtotta a lámpást, szivart vett elő, rágyujtott és szivarozva járt föl s alá a szobában. Közben ki-kitört belőle az egymással küzködő gondolatok kiáltó szava.
- Láthatatlan! - szólt hirtelen megállva s nagyot dobbantott a lábával.
- Hát van-e élő lény, amely láthatatlan?... A tengerben, minden esetre van... Ezer, százezer millió is!... A naupliusok és tornariák, egynéhány kocsonyás testü puhány, a lárvák, egész csomó apró állat... Sőt a tengerben több a láthatatlan élő lény, mint a látható!... Hogy ez sohsem jutott eszembe azelőtt!...
Megállt, gondolkozott, majd a fejét rázta!
- A tengerben, lehet!... De a levegőben?... a levegőben!... Soha!... Szó sincs róla!...
Megint megállt és tünődött:
... És miért ne lehetne?... Ha lehet a vizben, lehet a levegőben is!...
Hirtelen dühösen dobbantott a lábával:
... Megőrülök!... Ez lehetetlen!... Ha a legfinomabb üvegből lenne, még akkor is látható volna!...
Egyre jobban belemerült az észvesztő töprenkedésbe... Három szivart szitt el egymásután szótlanul s a fehér hamu mind ott hevert a szőnyegen, ahol leverte járkáltában... Ekkor egyszerre fölkiáltott és bement a rendelő szobájába.
A szoba kicsiny volt s tulajdonképen semmi szükség se volt rá, mert Kemp nem igen fogadott betegeket; elég jó módu volt, hogy ne kellesen a gyógyitással fáradoznia.
Egyenesen az asztalhoz sietett, melyen még fölbontatlanul hevertek az aznapi ujságok.
Hirtelen fölkapta az elsőt s alighogy belenézett, rögtön megtalálta az „Ipingi furcsa eseményt”, melyet a port-stowei matróz oly részletesen magyarázgatott mr Marvelnek.
Kemp gyorsan átfutotta a hirt és meghökkenve kiáltott föl:
... Hát csakugyan?!... Be volt kötözve... Egy falatnyi se látszott sem az arcából, sem a kezéből... Senki se tudta, kicsoda, honnan jött... Azt hitték, baleset érte... Kerülte az embe-reket...
Az ujság kiesett Kemp kezéből.
- Tehát mégis igaz?!...
Hirtelen megpillantotta a Sz. James Gazette-et, mely szintén az asztalon hevert. Fölkapta és lázasan olvasni kezdte.
De alig pillantott bele, álmélkodva hökkent vissza. Három oldalon tárgyalták az esetet s a cikk élén feltünő nagy betükkel meredt feléje az a szenzációs cim:
„Egy egész falu megőrült Sussexben”...
- Irgalmas Isten! - jajdult föl Kemp.
És mohón olvasta el másodszor is ugyanazt, amit az imént olvasott a helyiérdekű lapban. A komoly londoni ujság szóról-szóra lenyomatta a vidéki lap szenzációs közleményét és Kemp ujra elolvasta a nevezetes esemény alcimeit:
... Elmenekült... Aki elébe került az uton, fellökte, megöklözte... Jaffers pandurt félholtra verte, fojtogatta... Mr Huxter még mindig oda van... Nem tudja elmondani, hogy mit látott...
A tiszteletesről minden ruhát lehuzott... A nők félig megőrültek ijedtükben... Beverte az ablakokat... Lehet, hogy az egész rémes történet kacsa... De a nyomdafestéket minden esetre megérdemli...
Az ujság kihullott Kemp kezéből, aki révedezve bámult maga elé a semmibe.
- Lehet, hogy az egész rémes történet kacsa...
Fölvette a lapot s nagyon figyelmesen még egyszer elolvasta.
- De hát az a csavargó?... Hogy került a dologba az a csavargó is?... És miért kergette, üldözte?... Nekem azt mondta, hogy szerette volna megölni...
Megborzadva ült le a karosszékbe és remegő kezeivel végigsimitotta veritéktől gyöngyöző homlokát.
- Nem csak láthatatlan, - suttogta rekedten. - hanem őrült is!... Gyilkos!...
És mikor a hajnali szürkület világossága beszürődött az ablakon. Kemp még mindig föl s alá járkált az ebédlőben, egyre szivarozva és iparkodva megérteni, fölfogni a hihetetlen eseményt.
Sokkal izgatottabb volt, semhogy aludni tudott volna. Az inas, meg a szobalány, mikor álmosan lejöttek takaritani, ott találták őt föl s alá járkálva az ebédlőben s azt hitték, hogy reggelig dolgozott. Nem igen ütköztek meg a dolgon, mert ilyesmi már többször megesett vele.
Kemp azt a szokatlan, de világos utasitást adta nekik, hogy két személyre teritsenek a villás-reggelihez a dolgozószobában s aztán ne háborgassák őt egész nap. Ő maga pedig tovább járkált föl s alá az ebédlőben mindaddig, amig megjöttek a reggeli ujságok.
Ezekből sem okosodott ki, bár igen sok volt bennük a láthatatlan emberről. A tegnapi esemé-nyek megerősitéseül szegrül-végre le volt irva a Burdockban történt eset, amelyből Kemp megtudta, mi történt a csapszékben, mi volt az oka az öt lövésnek; megtudta azt is, hogy a csavargót, akit a láthatatlan ember hajszolt, Marvelnek hivják.
- Huszonnégy óráig voltam a rabszolgája, - vallotta mr Marvel a rendőrbiztos előtt.
Az ipingi eset néhány apróbb részlettel megbővült: megirták például azt is, hogy a láthatatlan ember elszakgatta a telegráfdrótokat...
De arról, hogy micsoda viszony volt közte és a csavargó közt, semmit sem irtak a lapok, -mert mr Marvel egy szót se szólt a könyvekről és a pénzről, melynek ellopásával a láthatatlan ember joggal vádolhatta őt. Ám az bizonyos volt, hogy az eset nem volt kacsa; ma már az ujságok is oly határozottan irtak róla, mint kétségtelenül megtörtént dologról s egész sereg reporter járt utána, hogy apróra földeritse a titokzatos eset minden részletét.
Kemp az utolsó betüig elolvasott mindent s aztán elszalasztotta a szobalányt, hogy vegyen meg minden reggeli ujságot, amit csak kaphat. Aztán, mikor megjöttek, ezeket is mind elolvasta.
- Láthatatlan! - mondta magában. - Olyan, mint a mese... és ez a mese rögeszméje lett sok ezer embernek... Meg nekem is!... Ah, irgalmas Isten!... Micsoda szörnyü, rettenetes hatalma
van ennek a nyomorultnak!... Mennyi gazságot követhet el büntetlenül!... És most odafönt van a szobámban!... S most oly szabad, mint a madár!... Oh csak tudnám, hogy mit tegyek?...
- Szószegés lenne-e... megsértése lenne-e az adott becsületszónak, ha?... Nem!
Fölugrott, oda sietett a kis asztalhoz, amelyen a receptjeit szokta irni és levelet kezdett irni...
Még félig se volt vele készen, mikor izgatottan összetépte és másikba kezdett... Ezt végig megirta, gondosan elolvasta, boritékba tette és elkezdte irni a cimet:
„Colonel Adye”
„Port Burdock”.
A láthatatlan ember épen most ébredhetett föl s alighanem nagyon rossz kedve volt, mert Kemp, aki hirtelen fölugrott s a lélekzetét visszafojtva figyelt, hallotta hogy két szék nagy robajjal földül s aztán valami edény csörömpölve törik darabokra: a mosdó-szekrény vizes kancsója volt.