• Nem Talált Eredményt

FELKÉSZÜLÉSÉBEN

1. Bevezetés

A tanítási-tanulási folyamat eredményessége szempontjából alapvető fontossá-gúak a folyamatban alkalmazott módszerek és eszközök. A közelmúlt és napjaink tudományos-technikai fejlődésének következtében sorra születnek olyan eszközök, amelyek a tanítási-tanulási folyamat hatékonyságának növelésével kecsegtetnek, s amelyeknek az oktatásban történő alkalmazása érdekében erőfeszítéseket kell ten-nünk. Ezen eszközöknek a folyamatba való beépülésével párhuzamosan módszertani kultúránk is bővül. A fejlődés oly mértékű, hogy napjainkban már hagyományos- és interaktív oktatási modellekről beszélünk. (T. Parázsó, 2001). Napi gyakorlatunkra még inkább a hagyományos modell a jellemző, de már megjelent és terjed a számí-tógéppel támogatott tanítás és tanulás, ennek szép példáit többek között éppen az Agria Média konferenciák során elhangzott előadások mutatják.

A társadalom kihívásai, az oktatással - s benne a felsőoktatással - szemben tá-masztott igényei, az új formák, eszközök és módszerek alkalmazására ösztönöznek.

(Lásd, pl. a felsőoktatás tömegessé válása.) Ugyanakkor köztudott, hogy az új mód-szerek és eszközök alkalmazásának bevezetése korántsem egyszerű dolog. Jelentős szellemi és anyagi befektetést igényel. Továbbá fontos kérdés az is, hogy a hallgatók részéről milyen igényekkel és lehetőségekkel számolhatunk, mennyire vannak ezek szinkronban az oktatói elképzelésekkel és szándékokkal.

Saját tapasztalatomból két dolgot szeretnék kiemelni. Egyrészt hallgatóink zöme még ma is úgy érkezik a közoktatásból, hogy a hagyományos oktatási modellből is elsősorban a passzív, befogadó szerepre, az egyirányú kommunikációra „szocializá-lódott". Ez leginkább azon mérhető le, hogy a kezdeti félévekben visszahúzódóak, nem szívesen nyilatkoznak meg, az önálló ismeretszerzés, kutatómunka, vélemény-alkotás nehézségbe ütközik, miközben a felsőoktatás alapvetően épít ezekre az ele-mekre, a kritikus szemléletre és gondolkodásra.

A másik tény az, hogy a hallgatói létszám rövid idő alatt valóban jelentősen megnövekedett. Tanszékünkön az elmúlt néhány évben ötszáz fö fölé emelkedett a hallgatók száma.

Eközben az oktatói létszám nem, vagy csak alig nőtt. Ez a tény önmagában is felveti azt a kérdést, hogy milyen új formákkal, eszközökkel segíthetnénk hallgató-ink szakmai felkészülését.

Többek között e kérdések ösztönözték, hogy megismerjem hallgatóink informá-ciószerzési szokásait, igényeiket, lehetőségeiket, kompetenciáit.

2. A felmérésről

A felmérésben mind a nappali, mind a levelező képzésben részt vevő szociál-pedagógia szakos hallgatókat kívántam kikérdezni, valamennyi évfolyamon, egy kérdőív segítségével. A résztvevők egy 31 kérdésből álló kérdőívet töltöttek ki.

A kérdőív első harmada 7 demográfiai jellegű kérdést tartalmaz. (Neme, kor sze-rinti megoszlás, milyen típusú középiskolában végzett stb.)

A fő kérdések egyrészt a nyomtatott információhordozók használatával kapcso-latosak, az előadások látogatási szokásait firtatják, a különböző oktatási formák hasznosságára kérdeznek rá. Másrészt a számítógép használatával, az Internet al-kalmazásának szokásaival kapcsolatban érdeklődnek.

Végül a megkérdezettek a témával és a kérdőívvel kapcsolatosan nyilváníthattak véleményt. Szeretnék néhány részeredményről beszámolni.

Jelenleg a nappalisok kitöltött kérdőívei állnak rendelkezésemre. A kérdőívet 150 hallgató töltötte ki, ebből 50 elsőéves, 100 hallgató jár magasabb évfolyamra.

Eddig a magasabb évfolyamra járó hallgatók kérdőívei kerültek feldolgozásra. A bemutatott minta így 100 fős (33% másod-; 30% harmad-; 37% negyedéves).

A kérdőívet a nappalis, felsőbb éves hallgatók 76%-a töltötte ki.

• Férfi

• Nö

/. ábra: A kitöltők nemek szerinti megoszlása

A nemek szerinti megoszlás jól mutatja, hogy nem csak a tanári pálya, de a szociálpedagógus szakma is elnőiesedett.

A hagyományos oktatási modellben nagy jelentősége van a szóbeli közlésnek, a nyomtatott információhordozóknak. A nyomtatott információhordozók elérhetősége szempontjából pedig alapvető fontosságú a könyvtár. A kérdőívek tanúsága szerint a hallgatók 30%-a nem is tagja a főiskolai könyvtárnak. Mindenképpen elgondolkod-tató, hogy mi lehet ennek az oka.

119

• Igen

• Nem

2. ábra: Tagja-e a főiskolai könyvtárnak?

A hallgatók közel lele akkor olvas kötelező irodalmat, ha az érdekli, egyharma-duk akkor, ha számon kérik. Ugyancsak érdekes lehet végiggondolni, hogy hogyan lehetne ezt az arányt növelni.

3. ábra: El szokta-e olvasni a tanárok által megjelölt kötelező irodalmat?

Véleményem szerint, a szociálpedagógia szakon nem csak az általános művelt-ség, általános tájékozottság szempontjából, hanem a szakmai műveltség szempont-jából is kiemelt jelentőségű a naprakész tájékozottság társadalmi, szociális kérdé-sekben. E problémának a felvetése ösztönzött arra, hogy a folyóiratokkal kapcsola-tos kérdést feltegyem. Mint láthatjuk, a hallgatók közel fele olvas napilapokat, 7 % nyilatkozott úgy, hogy semmilyet sem.

M i l y e n t í p u s ú f o l y ó i r a t o t o l v a s ?

Hallgató 1

1 2 3 4

1 Napilap 2 Hetilap 3 Tudományos folyóirat 4 S e m m i l y e t

4. ábra: Folyóirat-olvasási szokások

A válaszok tanúsága szerint a hallgatók leginkább a s z e m i n á r i u m o k a t p r e f e r á l j á k az információszerzési lehetőségek közül, ezt a formát követi a terepgyakorlat és az előadás. U g y a n a k k o r j e l e n t ő s igényként jelentkezik az Internetes i n f o r m á l ó d á s .

S z í v e s e n i n f o r m á l ó d n a az I n t e r n e t e n keresztül

27%

/ • Igen

J • Nem

73%

5. ábra: Internetes információszerzés igénye

A következő kérdés az internetes lehetőségekre kérdez rá, s ez több s z e m p o n t b ó l is érdekes lehet. Egyrészt egyre többet hallani arról, hogy a munkáltatók n e m j ó szemmel nézik, ha alkalmazottaik m u n k a i d ő b e n , saját céljaikra használják a cég lehetőségeit, másrészt egy internetes t á m o g a t á s ú képzés esetén egyáltalán n e m mellékes a résztvevők hozzáférési lehetősége. Ennél a kérdésnél több válasz is m e g e n -gedett volt. Mint látható az alábbi ábrából, a főiskola által kínált lehetőségek ki-e m ki-e l k ki-e d n ki-e k a sorból. A válaszadók ki-elki-enyésző százaléka nyilatkozik úgy, hogy nincs hozzáférése, ugyanakkor a hallgatóknak csak mintegy h a t o d r é s z e lud csatlakozni az otthonában is az Internethez.

121

Internet e l é r h e t ő s é g lehetősége

O t t h o n M u n k a h e l y F ő i s k . R i t k á n N i n c s

6. ábra: Hol tud csatlakozni az Internetre?

Egy másik f o n t o s kérdés k a p c s á n a hallgatók 6 1 % - a nyilatkozik úgy, hogy az In-ternet használatához m e g f e l e l ő ismeretekkel rendelkezik.

Ugyancsak é r d e k e s , hogy hol szerezték m e g l é v ő informatikai tudásukat. Az Eu-rópai Bizottság e - l e a r n i n g a k c i ó t e r v é b e n m e g f o g a l m a z z a azt az igényt, hogy 2003-ra az iskolából kikerülő diákok r e n d e l k e z z e n e k digitális írástudással. ( K o m c n c z i , 2001) Igaz, jelen hallgatóink még nem a „ N A T - n e m z e d é k " , - az első „ N A T " - o s é v f o l y a m jelenleg a tizedik é v f o l y a m r a j á r - , de kevesebb, mint e g y h a r m a d u k hozta tudását a

közoktatásból. E b b e n a kérdésben is kiemelkedik a főiskola.

Informatikai tudását hol szerezte?

7. ábra: Hol szerezte informatikai tudását?

3. Összegzés

A felmérés eredménye szempontjából nagyon fontosnak tartom a levelezés hall-gatók válaszait is. Feltételezem, hogy az oktatástechnológiai eszközökkel, a számí-tógéppel támogatott tanítás-tanulás iránt még nagyobb igény és még jelentősebb befogadókészség lesz tapasztalható. Ugyanakkor már a részeredmények is arról győztek meg, hogy érdemes az újfajta módszerek és eszközök bevezetésén fáradoz-nunk.

A részeredmények értékelése során az alábbi kérdések merültek fel, amelyek to-vábbi vizsgálatot igényelnek:

- Milyen okok húzódnak meg amögött, hogy a hallgatók viszonylag nagy arányban nem iratkoznak be a főiskola könyvtárába,

- Hogyan lehetne a kötelező irodalmakat vonzóbbá tenni,

- Miért éppen a szemináriumokat preferálják leginkább a hallgatók, és hogyan lehetne ezek hatékonyságát növelni,

- Az Interneten keresztül milyen konkrét segítséget várnak hallgatóink.

F e l h a s z n á l t i r o d a l o m

Falus Iván (szerk.): Bevezetés a pedagógiai kutatás módszereibe. Műszaki Könyvkiadó, Buda-pest, 2000.

Komenczi Bertalan: A vezetés szerepe az információs és kommunikációs technológiák pedagó-giai felhasználásának fejlesztésében I. In: Új Pedagópedagó-giai Szemle 2001. július-augusztus, 52-62. p.

T. Parázsó Lenke: Hagyományos és interakciós oktatási modellek. In: Agria Média 2000, Eger, 2001.40-62. p.

123

Tóvári Judit

Eszterházy Károly Főiskola tovarij@ektf.hu

A KÖNYVTÁR MINT AZ INFORMÁCIÓS TÁRSADALOM