A közvetett fejl ı dés ő mételyek jellemzése

A Trematodák 11000 faja parazita, gerinces állatok belsı élısködıi. A végleges gazdában a bélcsatornában, a vérerekben és egyéb zsigeri szervekben élısködnek. Lapított testük megnyúlt vagy kiszélesedett, levél, lándzsa vagy kúp alakú. A mételyeknél csak lárvális korban jelenik meg az epidermis. Kültakarójuk különleges felépítéső. A felsı réteg (tegumentum) a mélyebben ülı, testfelszínt képzı subtegumentális (perikarion) sejtek plazmanyúlványainak összeolvadásából kialakult szinciciális védıburok. Felszíne mikrobolyhokkal borított. A tegumentum teszi lehetıvé a tápanyagok, bomlástermékek kicserélıdését a testfalon keresztül. Ezen kívül védi a parazitát a gazdaegyed enzimjeitıl, immunrendszerének védekezı sejtjeitıl. A tegumentum alatt alaphártya található, az alatt izom- és parenchimasejtek és a külsı felszíni réteget létrehozó perikarionsejtek ülnek. A tegumentum dimamikusan átalakuló lipid-membrán szerkezet, amelyhez olyan markerek, receptor-fehérjék (pl. glikoproteidek) és enzimek kapcsolódnak, amelyek részben lánc-, másrészt kaszkádszerő funkciókat látnak el. A folyamatosan átalakuló membrán-konfigurációk körülményei között a vegyületek passzív– és aktív transzportja meghatározott kinetikai jellemzıkkel írható le. A kifejlett egyedek szájnyílása körül található egy feji szívóka, a hasi oldalon pedig egy hasi szívóka. A hasi szívóka segítségével tudják biztosítani a helyzetüket a gazdaegyedben. Sok parazitikus féreggel ellentétben nem tapadnak folyamatosan a gazdaszervezethez, a helyváltoztatást szintén szívókájuk segítségével érik el és szabadon is mozognak (Majoros, 1998).

Többségük hímnıs, azonban elınyben részesítik a kölcsönös megtermékenyítést az önmegtermékenyítéssel szemben. Kivételt képeznek a vérmételyek (Schistosomatidea), amelyek váltivarúak.

A herékbıl kiinduló ondóvezetık egyesülnek és a kiölthetı penisben végzıdnek, melyet körte alakú burok vesz körül. A hasi szívóka közelében a testfelületre nyílik a nıi ivarszervekével közös nyílása (porus genitalis). A petefészekbıl a petesejtek a petevezetın át a méhbe kerülnek. A petevezetıben zajlik a megtermékenyítés. Ootypnek nevezzük a petevezetı azon szakaszát, amelybe a páros szikmirigy, a Mehlis-féle test és a Lauer-féle csı nyílik. A szikmirigy és a Mehlis-féle test termeli a peteburkot. A petékkel telt uterus kanyarulatai egy ivarérett métely testének jelentıs részét kitöltik. A peték külvilágra jutása a porus genitálison át történik (Kassai, 2003).

Egyedfejlıdési ciklusuk összetett, egy, kettı, estleg három köztigazdát igényelnek. Fı jellemzıjük, hogy ivartalan sokszorozódás megy végbe a lárvális egyedfejlıdés során a gerinctelen közigazdá(k)ban. Az ide tartozó mételyek fejlıdése sokban különbözhet, de alapjaiban véve ugyanazok a lárvaformák jellemzıek rájuk. A petébıl kikelı elsı lárvatípus a miracídium, mely csillós hámmal borított szabadon úszó lárva, fejlıdéséhez víz szükséges, egyes fajok azonban alkalmazkodtak a szárazföldi viszonyokhoz is és a köztigazda csiga száraz körülmények között veszi fel a lárvatartalmú petéket (Leucochloridium, Dicrocoelium).

Az úszólárva a köztigazda csigákba, kagylókba hatol és sporocisztává alakul, mely ivartalan szaporodással hozza létre a rédiákat. A rédiákban alakulnak ki újabb ivartalan szaporodási szakasz után a cerkáriák vagy ún. farkos lárvák, melyek elhagyják a puhatestő köztigazdát (csiga, kagyló), ritkán győrősféreg is lehet a köztigazda. A köztigazdákból távozó cerkáriák mennnyisége jelenti a parazitainvázió maximumát a végleges gazdák számára. A cerkáriák testfelépítése nagyon változó, de alapvetıen egy tömlıszerő testbıl és egy keskeny farokból épülnek fel. A test tartalmazza az adult mételyekre jellemzı szerveket és szervkezdeményeket, a farki rész pedig tápanyagraktárként szolgál és biztosítja az úszást, de figyelemfelkeltı, ragasztószervként is szolgálhat.

Egyes mételyfajok cerkáriái nem, vagy csak csökevényes farokkal rendelkeznek. A diagnosztizálás szempontjából a kiválasztószerv felépítése és mintázata a meghatározó (Majoros, 1998).

Edelényi (1974) a hazai fajok vizsgálatakor 42 mételycsaládot írt le.

Majoros (1998) Lymnaea és Planorbarius csigákból Diplostomidae, Srigeidae, Schistosomatidae, Echinostomatidae, Fasciolidae, Notocotylidae családba és Plagiorchacea fıcsaládba tartozó cerkáriákat talált. Késıbb Gorgoderidae, Clinostomidae, Opisthorchiidae mételycerkáriákról is beszámol.

Az utolsó lárvastádium a metacerkária, mely betokozódik a külvilágon, más esetekben azonban a metacerkáriák csigákban, halakban, ízeltlábúakban találhatók meg, ez esetben mint 2. köztigazdában. A metacerkáriák perorálisan jutnak a végleges gazdába (Rózsa, 2005).

A perorális felvétel lehet észrevétlen, amikor a metacerkáriák a környezı növényekre, csigaházakra jutva táplálkozás során kerülnek a végleges gazdába (pl: Fasciola, Paramphistomum, Notocotylus). Egyes fajok cerkáriái a köztigazda puhatestőekkel is a végleges gazdába juthatnak (Coitocaecum, Postharmostomum). Ritkábban a táplálkozó gazda figyelmének felkeltésével történik a felvétel, így pl. a Leucochloridium

cerkária a köztigazda csiga tapogatójába jutva neonzöld színével és pulzáló mozgásával hívja fel a madarak figyelmét (Majoros, 1998).

A nagy amerikai májmétely (Fascioloides magna) komoly gazdasági kártétele mellett, egyéb mételyfajok is elıfordulhatnak hazai gímszarvas- és ızállományunkban, melyek állategészségügyi jelentısége csekélyebb:

1. Fasciola hepatica (közönséges májmétely)

Hazánkban csak az endémiás területeken számolhatunk jelenlétével, az utóbbi évtizedekben jelentısen csökkent a májmételykór prevalencája.

Erısen fogékonyak a legeltetett házi kérıdzık, a szarvasfélékben azonban súlyos fertızıttség ritkán alakul ki. Köztigazdája a Galba truncatula (törpe iszapcsiga) (Sugár, 2000).

2. Parafasciolopsis fasciolaemorpha (kis májmétely)

Elıfordulása a hazai gímszarvasokban 2000 óta ismert, de Északkelet-Európa jávorszarvasaiban is él. Köztidazdája a Planorbarius corneus vízicsiga. Petéi a szokványos koprológiai vizsgálatok során nem különböztethetık meg a Fasciola hepatica és a Fascioloides magna petéitıl (Majoros et al., 2000).

3. Paramphistomum cervi, P. ichikawai, P. leydeni, P. hiberniae, Calicophoron daubneyi (bendımételyfajok)

Az ártéri területeken gyakran megtalálhatók szarvasban és ızben is. A bendıben a bendıbolyhok között és a recésben megtalálható, 6-12mm hosszúságú, hengeres testő mételyek. Köztigazdájuk: Planorbis -és Lymnaea vízicsiga fajok (Sey, 1991).

4. Dicrocoelium dendriticum (lándzsásmétely)

Gyakoribb muflonban, ezért szarvasféléknél fıként a muflonos területeken figyelhetı meg. Az epeutakban ilyenkor néhány (1-15 db) lándzsahegyre emlékeztetı, félig átlátszó métely látható. Két köztigazdára van szüksége. A miracídium tartalmú petéket Helicella-, Zebrina-, Theba-, Fruticicola- tüdıscsigafajok veszik fel. 3-4 hónap

ivartalan szaporodás után a csigából nyálgolyókban távozó cerkáriák magukra vonják a hangyák (Formica-fajok) figyelmét, melyek testüregében kialakulnak a metacerkáriák. Egy-két cerkária a hangya agydúcába vándorol és módosítja a hangya magatartását, így érzékenyebbé válik a hideggel szemben. Ezek a hangyák rágóikkal görcsösen kapaszkodnak a főszálakra, megnövelve annak az esélyét, hogy a hajnali órákban legelı gazdaegyed szervezetébe jusson (Sugár, 1978a; Kassai, 2003).

5. Orientobilharzia turkestanica vérmételyfaj

Bár a legtöbb vérmételyfaj trópusi és szubtrópusi területeken fordul elı, e mételyfaj jelentısen elterjedt a gemenci gímszarvasokban. Köztigazdái Planorbarius fajok. Megtalálható a bélnyálkahártya, a máj és a hasnyálmirigy kisebb vénáiban (Majoros, 2000).